A valódi viták otthona

Reflektor

Nyugati fény, keleti sötétség

2016. október 06. - GottmayerLea

gyf_1.png

Mi aztán nem vagyunk a Párbeszéd Magyarországért párt lelkes hívei. Mondhatni kevés politikai szervezetet tartunk károsabbnak (SZDSZ), mint a PM, de ha egyet kell mondani azok ti vagytok kedves Nyugati Fény és a főleg a ti gazdáitok. Szóval az egy dolog, hogy elkezdtek egy pártot basztatni, hogy megmerészeltek egy programot fogalmazni, amivel persze lehet rendesen vitatkozni (tudjátok érvek, ilyenek), de az hogy sikerült egy olyan szöveget írnotok aminek minden egyes mondata hazugság az mondjuk leginkább a szellemi vezéretekhez méltó csak ebben az országban.

Az egyik jobb félmondat az, amikor azt írjátok, hogy „nem szabad túltolni az ígérgetést, mert a kutya nem fog hinni neked.” Ez ugye Gyurcsány lapjától egy elég erős esete a cinizmussal kevert bagoly-verébkedésnek. Az is nagyon menő, hogy magát az imidzsnövelő kampányt is leszóljátok, hogy „a kampány egyébként abból áll, hogy Szabó Timiék kiplakátolják a viaszbábuvá manipulált arcképüket”. Gyurcsány Ferenc nem csinált ugye sohasem ilyet. Soha.

Az írás folytatódik, azzal, hogy azt becsérméik, hogy a PM nem állt bele rendesen a kvótakampányba. Na most az a DK ami mindig is annyira elkötelezett ellenzéki volt, hogy például a földes népszavazási aláírásgyűjtésben is nagyon benne volt, igazán írhat ilyet, jó sokat, van neki egy jó adag hitelessége, ebben is.

Na mindegy a Nyugati Fény arra sarkallt minket, hogy egy olyan portálból ahol a szerkesztőségben elég sok LMP-s politikus és párttag van, megvédtük a PM-et. Gyurcsányék tényleg képesek a csodákra.

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4611775379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása