A valódi viták otthona

Reflektor

Nem megalapozottak a kormány szélenergia-ellenes érvei

2016. október 09. - szénhidra

szelturbina.jpg

Egészen döbbenetes „érvekkel” próbálta magyarázni Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a kormány szélenergiát ellehetetlenítő politikáját a hírek szerint utoljára megjelenő Népszabadságnak adott interjúban.

A kormány szélenergia-ellenes politikája nem most kezdődött. A turbinák telepítésére utoljára 2006-ban adtak ki engedélyt, és 2011-ben épült az utolsó erőmű. Azóta semmi előrelépés nem történt. A 330 MW beépített kapacitással nem csak Nyugat-Európától, de a környező országoktól is jócskán lemaradtunk, pedig ez a technológia jelenti az áramtermelés egyik leginkább környezetbarát módját. Ma már gazdaságilag is megéri szélenergiába fektetni, amit jól jelez, hogy külföldön az elmúlt évtizedben viharos gyorsasággal épültek a turbinák.

A kormány úgy tűnik, biztosra megy, mert a de facto eddig is tiltott technológiát újabb jogszabályokkal lehetetlenítené el. Szeptember közepén egy kormányrendelet módosítása szerint a települések 12 km-es körzetében megtiltották a turbinaépítést. A probléma mindössze annyi, hogy így nem maradt 1 négyzetméternyi olyan terület sem, ami nem esik a rendelet hatálya alá. De ha még ez sem lenne elég, hétfőn egy újabb korlátozó törvénymódosítást fog tárgyalni az Országgyűlés.

Nem csoda, hogy a szakma és a közvélemény magyarázatot vár erre az érthetetlen politikára. Csepreghy Nándor azonban a Népszabadság szombati számában megjelent interjújában nem tudta komolyan vehető érvekkel alátámasztani a vélt igazát.

"Mint mondta, szélerőműveket ott érdemes építeni, ahol a szélviszonyok lehetővé teszik sok szélkerék egy tömbben való telepítését, Magyarországon ilyen hely alig akad."
Az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének több mint 10 éve folyó kutatása (összefoglaló itt olvasható, 166-173. oldal) ezt egyértelműen cáfolja, ugyanis eszerint Magyarország területének 5,13%-a alkalmas szélturbinák telepítésére (szigorú környezeti fenntarthatósági követelmények szerint). Ez 4770 km2, ami 9-szer nagyobb, mint Budapest teljes területe!

És akkor ez még csak a kezdet! Az is szakmai inkompetenciára utal, hogy "egyetlen erőműnek másfél négyzetkilométer a területigénye". Valójában 2 MW-os turbinákkal számolva 0,2 km2 ez az érték. Elég csak megnézni a külföldi szélfarmokat.

"Az ország területének hét százalékán van elegendő szélenergia-potenciál." – folytatta az államtitkár. Ez az állítás talán igaz lehetett 10-15 éve, de a mai korszerű turbinák már Magyarország bármely pontján gazdaságosan üzemeltethetőek. Az ELTE Erre van előre! kutatása szerint 2050-re reálisan felépíthető 9517 MW szélkapacitás, amit lényegében megerősít az Energiaklub és a Wuppertal Institut szintén nukleáris erőművek nélkül számoló friss energiamodellje is. Ez a kapacitás a mai érték 29-szerese, és a paksi atomkapacitás mintegy ötszöröse (bár hozzá kell tenni, hogy 1000 MW atomkapacitás nem egyenlő 1000 MW szélkapacitással, mert az utóbbi szakaszosan termel, ezért a biztonságos ellátáshoz nagyobb beépített kapacitás szükséges).

Csepreghy újabb „bombasztikus” érve: "A szélre jellemzően délután és este lehet számítani, olyankor, amikor az áramigény eleve alacsony, vagyis a napenergia és a geotermia sokkal előnyösebb." 
A szélre a nap 24 órájában lehet számítani, pont ezzel szokták támadni, hogy nem kiszámítható. Ráadásul este jellemzően magas a fogyasztás.

"Arra a kérdésre, hogy miért nem engedik legalább a magánbefektetőknek a telepítést, Csepreghy Nándor azt válaszolta, a szélerőműpark fejlesztése olyan járulékos beruházásokat tenne szükségessé, amelyek mindent összevéve már nem tennék kifizetődővé a bővítést.
Hangsúlyozta, "világos energiastratégiánk van, amelynek szempontrendszere szerint a szél nem optimális, a napenergia sokkal előnyösebb."
Egyrészt a napenergiát sem támogatják, sőt a napelemadóval mesterségesen hátráltatják, másrészt a napenergia esetén is szükség lenne azokra a járulékos hálózati fejlesztésekre (energiatárolás, okos és rugalmas hálózat), amelyekre hivatkozva a szélenergiát nem preferálják. Ez az érvelés tehát nem konzisztens. Magyarországon 2010 óta nem lehet szélerőművet építeni, a családok napenergia-beruházásaikhoz nem kapnak segítséget, és az EU-n belül nálunk az egyik legalacsonyabb a megújuló energia részaránya - fogalmaz például az LMP.

Végül az államtitkár úr próbálná meggyőzni az olvasókat arról, hogy „milyen alacsony a meglévő erőművek hatékonysága”. Az adatok szerint a 22-26%-os kapacitásfaktor viszont nemzetközi összehasonlításban jónak számít, ebből is látszik, hogy nem igaz, hogy „Magyarországon nem fúj a szél”. (A kapacitásfaktor a szélerőművek kihasználtságának mutatója. Azt jelzi, hogy az adott évben termelt villamos energia alapján mennyit üzemelhetett volna csúcsteljesítményen a turbina. A valóságban szinte állandóan termelnek, csak az alacsonyabb szélsebességek miatt nem a maximális teljesítménnyel).

Összegezve az jól látszik, hogy a kormány szakmailag nem tudja megindokolni a szélenergia mellőzését és a nukleáris technológia támogatását. Két lehetőség van. Az első esetben szándékosan ferdítik el a tényeket, és így próbálják rossz színben feltüntetni a szélenergiát. Ennél viszont sokkal egyenesebb lenne kimondani, hogy politikia-üzleti érdekből, Paks II miatt nem támogatják a megújuló energiaforrásokat. A nagy kapacitású, állandóan termelő erőművel ugyanis nem illeszthetők egy rendszerbe az időjárásfüggően ingadozó megújulók. A kormány ezzel a kínos magyarázkodásával csak saját magát járatja le!

A másik lehetőség, hogy szakmailag ennyire nincsenek képben, és tényleg elhiszik, hogy Magyarországon nincs helye a szélnek, és az atomenergia a tökéletes megoldás. A kedves olvasóra bízzuk, hogy eldöntse, melyik a rosszabb. Egy biztos: ez így nagyon ciki!

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1511782763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2016.10.09. 18:48:18

Sem szakmailag sem erkölcsileg nincsenek képben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.09. 18:53:47

Ugye az a helyzet, hogy Paks 2 kapcsán iszonyat pénzeket el lehet majd lopni. Most akkor minek "tanítsák meg" a strómanok cégeit a szélenergia hasznosítására.

Ne felejtsük el, mindennek a mozgatórugója a fidesznél a lopás. Ami esetleg megy, az azért megy, mert valaki illegálisan gazdagszik rajta (pl túlárazással).

Brix 2016.10.09. 18:54:04

Az atomenegia nem jó megoldàs, de szélerőművek telepítése sem, hiszen rondàk, tàjidegenek és rengeteg madarat ölnek meg.

HaCS 2016.10.09. 19:22:57

Ez egy kicsit bonyolultabb dolog, mint km2, meg MWh. Nem csoda, hogy az agyoniskolázott Csepreghy úr azt sem tudja mit beszél, vagy mivel érvel. Ettől függetlenül azonban a papírjára írt anyagban lehetnek igazságok.

Az "okos és rugalmas hálózat" ugyanis nem igazán létezik még egyáltalán. Nem biztos, hogy egy tőkehiányos Közép-Európai országnak kellene kifejlesztenie. Javaslom olvasgatásra az alábbi cikkeket, mik történnek a megújuló energiában éllovas Németországban.
Én speciel örülök, hogy nem mi tapasztaljuk meg ezeket a folyamatokat.

444.hu/2016/07/19/egyre-nagyobbra-gerjed-a-nemet-aramhurok

index.hu/gazdasag/2016/08/23/nemetorszag_energiewende_megujulo_energia_zold_energia/

A hatékonyságról csak annyit, hogy a zöldenergiára ma az jelenti Németországban a legnagyobb "fenyegetést", hogy rászabadítják a piacot.

röf 2016.10.09. 19:29:54

Kellenek alaperőművek, és menetrend-tartó erőművek is.
Hülyeség szembeállítani az atomenergiát a szélkerekekkel.
Az arányuk valahol atom 50%, megújuló 20% körül lenne jó ..

2016.10.09. 20:45:51

Kellene ilyen 12km-es jogszabály a politikusok ellen is. :)

@Brix: Igazad van, térjünk vissza a gyertyához és a kemencéhez.

sírjatok 2016.10.09. 20:47:30

"Ma már gazdaságilag is megéri szélenergiába fektetni, amit jól jelez, hogy külföldön az elmúlt évtizedben viharos gyorsasággal épültek a turbinák."

Állami támogatással. De azzal rézfaszú baglyot is érdemes gyártani.

sírjatok 2016.10.09. 20:48:51

"a családok napenergia-beruházásaikhoz nem kapnak segítséget"

dehá kéremszépem nost teccett elmagyarázni, hogy tökre megéri. Miért kéne akkor segítség hozzá?

Dauphen 2016.10.09. 21:42:15

@Brix: Kívánok hát a szomszédodba egy szénerőművet. Mert ugye a tévét, mosógépet, te is bekapcsolod,, gondolom.

na__most__akkor 2016.10.09. 21:59:46

@Brix:
"rengeteg madarat ölnek meg"

Nagyon igaz. A múltkor is láttam, a szélkelepek alatt kupacokban állnak a szétdarabolt strucc, emu és házityúk tetemek.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.09. 22:35:05

@sírjatok: Vagy tévécsatornát vásárolni. Aztán az egészet Romániába vinni. Vagy földeket vásárolni. Aztán semmit nem csinálni rajta, csak felvenni a területalapú támogatást. Vagy... De ennyi időd amúgy sincs.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.09. 22:36:20

@na__most__akkor: A dodó is ezért halt ki Mauritiuson.

irtis 2016.10.09. 22:58:01

@Brix: Pont ezért zárt ki a cikkben említett kutatás rengeteg területet, ahova tényleg nem lehet telepíteni. De így is marad 5%, ami nem értékes természeti terület, nem szép táj, és nincs madárvonulási útvonalban (+még ezernyi más paramétert is vizsgáltak térinformatikai módszerekkel).

Brix 2016.10.09. 23:02:50

Magyarországon a Kisalföldön és talán a Nyírségben vannak olyan területek, amely alkalmas lehet szélerőműneknek, de ott is inkább csak állami szubvencióval érné meg, ezért nem támogatja a kormány a szélerőművek telepítését. Van jobb és gazdaságosabb alternatíva!

morph on deer 2016.10.09. 23:04:22

Akkor mit szólsz ehhez?
(Politikai kérdés, tudom, de..:)

migransnews.blog.hu/2015/10/18/vadak_pusztulnak_el_a_penges_drotakadaly_miatt

Szóval nem fekete és fehér.

Az én bajom a tervezett PaksII-vel elsősorban az, hogy tizenöt (15!!) év múlva az a technológia már olyan avítos lesz, hogy ember nem lesz, aki vállalná, hogy van/volt köze hozzá!

Nem hiszitek?

Csak próbáljon bárki visszaemlékezni a 15 évvel ezelőtti mobiltelefonjára, vagy akár a laptopjára!
Na ez az!

Ha még inkább visszsmegxünk az időben, a huszonöt-harminc év előtti mobiltelefonok még rendelkeztek egy aktatáska méretű alapegységgel, amihez dróttal csatlakozó hallgató-mikrofon egység csatlakozott.

Az akkori számítógépekről nem is beszélve! Az én grafikai munkákhoz alkalmas 'workstation'- om egy kissebb ingatlan árát kerülgette, mig a teljesítménye talán ha az ötöde volt a jelenlegi telefonomnak!

Na most ehhez képest érdemes értékelni az orbáni döntést, 15-20 évre előre!

Ki meri/merné azt állítani, hogy Paks II valaha is rentábilis lehet, aki normális?
Vagy aki nem személyesen érdekelt abban, hogy egy ilyen lejárt szavatossági idejű monstrum megépüljön?

Emberek, unokáink is inni fogják a levét ennek a gyökött agyú döntésnek, mivel évtizedekre eladósítanak mindnyájunkat!

Míg az idő múlik, a technológia változik, fejlődik, mi meg elkötelezzük magunkat olyasmi mellett, ami az életben nem fog megtérülni, - hacsak nem Orbán Vikornak hívnak - mi csak fizetni fogunk, míg élünk!

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a jelenleg használatos szélerőművek jelentik a megoldást, távolról sem!

(Szerintem a decentralizált egyéni vagy a közösségi energia termelésé a jövő!)

Az azonban biztos, hogy Paks II zsákutca - már ami az energia-ellátást illeti!

Mellékjövedelemként nyilván megéri, - mert ez az egyetlen racionális indok - azoknak, akik annak részesei.

Csak éppen az országnak jelent veszteséget, nem is kicsit!

Dehát ez kit érdekel?
De tényleg?

morph on deer 2016.10.09. 23:09:02

@morph on deer:

visszsmegxünk- visszamegyünk

- pedig nem is ittam (eleget!)

irtis 2016.10.09. 23:10:03

@Brix: A korszerű turbinák 100-150 m magasan termelnek, ezért az itteni szélsebesség számít. És 100 m-en 4-8 m/s az átlagos szélsebesség Magyarországon, ami már bőven elég a gazdaságos energiatermeléshez. Forrás: irena.masdar.ac.ae/

morph on deer 2016.10.09. 23:21:56

@Brix:
"Van jobb és gazdaságosabb alternatíva!"

- Úgy mint..?

A tervezett bővítés arra alapozza a gazdaságosságot, hogy 'majd' a németek szűkében lesznek az energiának, és mi majd nyereséggel fogunk tudni exportálni!!!

A jövőben!

Mert csak Magyarország fogja tudni megoldani az elképzelt (!!!!) német energiaproblémát!

Mert a németek is, meg mindenki más majd leblokkol a 2015-ös állapotoknál, egyedül Magyarország lesz képes ellátni a régiót energiával!

Na, szóval mindenki viduljon, ami belefér, mert ez akkora üzlet lesz, hogy...
...a fal adja a másikat!

Az országnak!
Mert akik ezt elseftelték, azok nyilván nem panaszkodhatnak, - egyébként biztosan nem csinálnának ekkora marhaságot, nem?

eöeöe 2016.10.10. 00:35:49

@sírjatok: ok, nem kell segítség, de adókkal sem kell hátráltatni. te milyen segítséget kaptál a komment megírásához?

ubu1a 2016.10.10. 09:53:51

Ahogy azt már fentebb is írják, ez egy nagyon átlátszó kamu. Én alapvetően pártolom az atomenergiát, de egyre világosabban látszik, hogy miről szól a bővítés nálunk. Az általam korábban nagyra becsült BME tanszékvezetőről is egyre inkább az a véleményem, hogy a kormánybiztosság feltételeként átöblítették az agyát narancslével. De az tartósítószert nem tartalmaz, így egyre jobban rohad és bűzlik ez az egész.
Értem én, hogy kell a kiskapu az állami pénzek kiszivattyúzásához. De azért jó lenne, ha az egyszerű népnek is jutna valami, például fenntartható módon és piaci alapon (vagyis nem mesterségesen rezsicsökkentett módon) mérve olcsó villamos energia.
Az atomenergia és a megújuló energia nem egymás ellenségei és nem egymás alternatívái. Mindegyiknek saját jellemzői vannak, amiket össze kell egyeztetni. Minél több fajta, annál jobb. Sőt: atomenergiából is lehetne több fajta (pl. tóriumos reaktor is) és megújulóból is. Plusz több módszer kínálkozik ma már a tárolásra is valamilyen módon. Így oldható meg a biztonságos alapellátás, a környezetvédelem, a kiugró csúcsok kezelése és az árak alacsonyan tartása egyszerre. Vagy némi kompromisszum árán. De semmiképp se tonnaszámra lignitet égetve a Mátrában.
Az pedig nem kérdés, hogy a hálózatot bővíteni és okosítani kell. Nem csak a szélerőművek, sőt, nem csak általában a megújuló források miatt. Hanem általában azért, mert egyre elosztottabb a termelés (kis erőművek), egyre több általában a fogyasztó és egyre több az olyan fogyasztó, aminek üzemeltetése valamilyen mozgásteret enged. Ezt pedig hiba lenne nem kihasználni.
Az országos elektromos hálózatot egy közös, véges erőforrásunk. Használatával (akár termelőként, akár fogyasztóként) egy közösséget alkotunk. Mindannyiunknak törekedni kell arra, hogy ezt a leghatékonyabban tegyük, ez közös érdek. Sajnos ebbe az is beletartozik, hogy nem engedhetjük túl közel a politikát.
A nettó hülyeségekre (este egyesek szerint kicsi a terhelés, mások szerint este kell napelemet használni stb.) meg inkább nem reagálnék. Ezek valóságtartalmát szerintem a legtöbben meg tudják ítélni.
süti beállítások módosítása