A valódi viták otthona

Reflektor

Karácsony Gergely és Szabó Tímea mossa le Gyurcsány gyalázatát

2016. október 18. - GottmayerLea

zuglo.jpg

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a MoMa „Mossuk le a gyalázatot” címmel hirdetett közös tüntetést a nemzeti ünnepre. A szöveg  szerint „így adózva 1956 örökségének, és egyben így fejezve ki tiltakozásunkat a sajtó­szabadság, a jogállamiság és a társadalmi igazságosság csorbítása ellen”.

A helyszín eredetileg az Astoria volt. Most talán a Blaha Lujza tér. Az az Astoria volt eredetileg a helyszín, ahol tíz éve Gyurcsány Ferenc kérésére a békés tüntetőkkel szemben rendőri agressziót alkalmaztak.

Az LMP alakulásakor ez ellen a Gyurcsány-Bajnai irányzat ellen jött létre, de Karácsony Gergely és Szabó Tímea is tűrhetetlennek tartotta a rendőri agressziót. Azóta ő velük mosatja le Gyurcsány Ferenc a gyalázatot. Ez gyalázat.

Karácsony Gergely, 2016.07.14, Magyar Nemzet: „Karácsony szerint a fellépés (ligetvédők elleni akció) erőszakos jellegét össze lehet hasonlítani a 2006 őszi rendőri brutalitással, ha a mértékét nem is.”

Zagyva György Gyula, 2011.10.05, a Balsai-jelentés vitája: „Szeretnék ezzel kapcsolatban egy kis szösszenetet elmondani: a Deák téren, Szabó Tímea alelnök asszony is ott volt és tudomásom szerint őt is elérte egy kósza gumilövedék. Ezek alapján szeretném megkérdezni, hogy akkor Szabó Tímea alelnök asszony is csőcselék és randalírozó volt? Azért mondtam el ezt, hogy lássak, nem is olyan egyszerű ez a kérdés. Mi mindenesetre nehezen tudjuk elképzelni alelnök asszonyról, hogy a rendőrök felé bármilyen erőszakos cselekményt tett volna, tehát valószínűleg ártatlanul lőtték meg gumilövedékkel. Vagy nem?”

Innen szeretnénk gratulálni Karácsony Gergelynek és Szabó Tímeának, hogy részt vesznek a Gergényi és Gyurcsány-féle rendőri terror rehabilitációs kísérletében, ugyanakkor szomorúan kell tudatnunk velük, hogy nem fog sikerülni.

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7211818273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.18. 13:45:00

Apukám, az okt. 23-i tüntetés nem Gyurcsányról szól, akármennyire is szeretnéd, tehát Karácsony és Szabó nem fogja őt mosdatni. Ez egy gusztustalan lejáratás, amit művelsz, de abból is nagyon gyenge.

Az LMP amúgy nem a Gyurcsány-Bajnai duó ellen jött létre és pillanatokon belül kiderült, hogy a Fidesz sokkal veszélyesebb ellenfél.

baum · http://reflektor.blog.hu 2016.10.18. 13:51:26

@iii: az éleslátásod most is hasítja az eget.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.18. 15:31:11

Hogy a fideszesek nem tesznek különbséget Gyurcsány és Bajnai között, azt még megértem. De hogy még ti is összemossátok őket...

is 2016.10.19. 10:03:56

"Az LMP alakulásakor ez ellen a Gyurcsány-Bajnai irányzat ellen jött létre"

Szep dolog az oszinteseg, csak nem ertem, hogy 7 evig miert kellett elhazudni, hogy Orban ellen semmit, sot ha kell, meg a FIDESZ tamogatasat is elfogadja az LMP, cserebe pedig eljatsza a lojalis ellenzeket? Az LMP tehat nem kozepen all, hanem a demokratikus ellenzek ellen hasznalt furkosbot szerepet jatsza a FIDESZ kezeben. Vegre tisztan latunk.

is 2016.10.19. 10:05:43

'tíz éve Gyurcsány Ferenc kérésére a békés tüntetőkkel szemben rendőri agressziót alkalmaztak'

aham. te se leszel mar ennel sokkal hulyebb. mondd legalabb, hogy te sem hiszed, csak le kellett irni. mert ha meg el is hiszed, akkor tenyleg igazan hulye vagy.

sumes67 2016.10.19. 10:18:56

@is: kérlek emlitsd meg ,hogy mikor fogadta el az LMP a fidesz támogatást. Mi köze ennek a bejegyzésnek az lmphez?

a keresztényeket bántani tilos 2016.10.19. 10:36:09

"Gyurcsány Ferenc kérésére a békés tüntetőkkel szemben rendőri agressziót alkalmaztak"
Forrás?

Eastwater 2016.10.19. 10:49:29

Ez is valami fideszes megrendelésre készült blog lehet. Lehet, hogy rosszul emlékezem, de mintha bíróság előtt is járt volna ez az ügy, ahol Gyurcsány felelősségét nem állapították meg.

Tiborpapa 2016.10.19. 11:01:22

Ahogy egyre világosodik a nép, látva a Fidesz disznóságait, annál nehezebb lesz megosztani az ellenzéket. Szánalmas próbálkozás ez a poszt is.

ob.szerver 2016.10.19. 11:01:51

Végigpörgettem a blog nyitó oldalát. 10 poszt található rajta, ebből három Gyurcsánnyal foglalkozik. Ennyit a blogról.

2016.10.19. 11:20:24

@baum: neked meg az érvelési technikád, attól padlót fogok menten

szepipiktor 2016.10.19. 12:09:53

Szép dolog utólag mozgatni a bizonyítékokat, hiszen a többség nem emlékszik úgysem a múltra...
Kejelenthetjük, az LMP hazánk legkártékonyabb, legszámítóbb és legképmutatóbb gyülekezete, kártékonyságuk a kdnp-vel azonos.
Ügyes pártnév, de a valóságban pontosan ugyanazt teszik, képviselik, mint az összes megélhetési politikus, párt, közéleti figura.
Semmit!
A fontos, hogy a kassza közelében maradhassanak és a nyilvánosság eredménye által a privát vonal is jól prosperáljon.
A posztoló is szándékosan kamuzza az LMP alakulását.
Talán ha visszatekintene:
Humanista mozgalom - Magyar Tarka - SZDSZ ifjúság - Humanista Párt - LMP-Humanista Párt koalíció az EU választásokon.
Mára melyik hol van?
Az eredő SZDSZ nincs, a Humanisták bedarálva, maradt egy ökoterrorista érdekszervezet, akik most eljutottak odáig, hogy azt a köpönyegforgató, trafikmutyiból kimaradó ex-fideszes hadházyt a parlamentbe juttatták...
És ők gyujcsányoznak...

von Putri 2016.10.19. 12:18:04

Két totál jelentéktelen arc az ellenzéki arc nélküli masszából. Karácsony már annyiszor összefeküdt a szocikkal, hogy nehéz is köztük különbséget tenni, Timi pedig a Szabó családból valami epizódszereplő?

von Putri 2016.10.19. 12:19:14

Az Astoria választása Gyurcsány pszichéjének a mély bugyraiba enged betekintést, egy újabb adalék az elmeroggyanásához. Mániákus utánzó, és többnyire az esküdt ellenségét utánozza, ettől lesz olyan pappjancsis. Hatalom nélkül maradván most már csupán saját magával kapcsolatban ad okot aggodalomra

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.19. 12:33:27

Gyurcsány 10 éve magyraokat veretett beazonosíthatatlan karhatalmistákkal.

Ezen nincs mit szépíteni.

Aki emellett a Gyurcsány nevű féreg mellett kiáll, az csak megvetést érdemel.

Szalay Miklós 2016.10.19. 12:59:20

Akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

rasztaszív 2016.10.19. 13:10:53

@Ballib cenzúrázók réme 18: a hozzászólásaid kezdik a rituális mágia formáját ölteni...:)

Zsoltbacsi 2016.10.19. 13:34:12

Most oszinten, mit vartok attol a bagazstol, amelyik meg azon se tud megegyezni, hogy hol tuntessenek? 10 forintot nem biznek rajuk, nemhogy az orszag vezeteset...

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.10.20. 19:17:25

@Fedor: Próbálom belőni ezt a blogot. Nem feltétlenül akarom elsietni, de az elképesztő, hogy mennyire rá vannak gyógyulva a Gyu'csányra. Szerintem is Gyurcsány egy bukott politikus, de hogy ő legyen minden demo ellenzéki magatartásról való gondolkodás állandó viszonyítási pontja?! Ez röhej. Az Orbán-fóbia is nagyon kártékony betegség volt, hozzájárult 2004 és 2008 között, hogy kialakuljon a 2/3-ad. A válság után meg már asszem nagyjából már mindegy volt. De ha már az Orbán-fóbia szóba került, most már nem beszélhetünk Orbán-fóbiáról. Most már Orbán ellenes szabadságharcot vív és támogat az ország. értelmesebbik fele. Ebben a küzdelemben Gyurcsány csak egy nem szimpatikus mellékszereplő. És ha ellenségem ellensége ugyan nem lesz egyből a barátom, de azért hasznom lehet a vele való együttműködésből.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.10.20. 19:21:19

Ellenségem ellensége, Gyurcsányt nézve, egy negyedik számú ellenfél. A második harmadik helyen a Jobbik és az MSZP áll. De magam részéről még a második számú Jobbikkal sem látom lehetetlennek az együttműködést. Csak érjen véget minél hamarabb ez a posztkádárista, jobbolsevik rémálom.
süti beállítások módosítása