Sem az iskolának, sem az átlagos hétköznapoknak nem sikerült igazi ünneppé változtatni vagy legalább megkísérelni ünnepivé tenni 56 emlékét. Nemhogy a hivatalos állami megemlékezéseknek.

Ez valószínűleg több tényező szerencsés (szerencsétlen) egyezése miatt alakulhatott így ki. Családunkban sohasem volt téma 56, semmilyen módon nem hallottam erről a forradalomról vagy miről (kivéve a hortobágyi Sztálin-szobor ledöntéséről és az egyik, a szobor talapzatának alkotórészét lépező anyacsavar legendájáról) az iskolában pedig még nem volt tananyag ez az egész. Aztán amikor meg eszmélni kezdtem, már elhalálozott körülöttem majdnem mindenki, aki tudott volna érdemi, első kézből származó információt adni. Ezt sajnálom, pedig mint kiderült azért akadt egy-két érdekesség.

Nagyapám egy nagyobb falu módosabb családjának volt a sarja. 45-ben az oroszok a disznóólból rángatták ki, hogy aztán félholtra verjék, hogy semmi kedve ne legyen kulákoskodni. Aztán jól el is vette tőle az állam a földjeit. 1956-ban beválasztották a falu forradalmi munkástanácsának tagjai közé. Miután minimális mennyiségű pofozkodás nélkül elintézték az ellenkezőket, nem vonultak be oda tankok, viszont a konszolidálódó hatalom mégis elintézte, hogy időtlen időkig nagyapám csak a Tisza gátjaihoz és az épülő erőműhöz szükséges földet lapátolja a kubikgödrökben. Közben meg a szomszédja a tsz-elnök volt, aki azokon a földeken téeszeskedett amiknek jelentős részét pont nagyapámtól vették el. Szegény öreg nem akart restaurációt mégis elintézték.

A falu viszont nem felejtette el, maga erejéből építette ki és formálta maga körül a világát, küzdötte vissza magát a kubikgödör aljából olyanná, akit az akkori hatalom mégsem tudott csak úgy figyelmen kívül hagyni. De nem élhette meg a rendszer megváltoztatását és az elbaltázott kárpótlást sem.

Ilyen apró, intim családi töredékek miatt nem fogja nekem semmilyen hatalom, politikus vagy valóságmagyarázó belémmagyarázni, hogy mitől ünnepeljem vagy fütyüljem ki az 1956 emlékére rendezett ünnepségeket. Addig nem, amíg nem rendezik a múltat. Addig, amíg annak a rendszernek a működtetői illetve szellemi örökösei ott ülnek a közhatalomban. Addig, amíg a múlt  rendszer szolgáit kitüntethetik ezen a napon. Addig, amíg az úgynevezett imperialistákat nem csak nyugaton, hanem keleten is keresik.

2006-ban sem tetszett a rendőrattak, a szemkilövések és a visszaélések elkendőzése, sem ma ezen cselekmények felelőseinek restaurálási kísérlete. Sem az, ahogy a 89-es szovjetellenesség ma olyan oroszbarátsággá változott, hogy az saját súlya miatt képes torzítani a valóságot.

Hagyjátok meg nekem a saját emlékeimet nyugalomban!

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!