A valódi viták otthona

Reflektor

Így fizet minden magyar család havi zsebpénzt Andy Vajnának

2016. november 04. - szénhidra

av.jpg

Egészen beszédes utat jár be a TV2 kereskedelmi televízió és kábelcsatornái története, mióta Andy Vajna megkaparintotta.

A legújabb hírek szerint 2017. január 1-jétől a Telekom IPTV és digitális kábeltévé kínálata úgy fog módosulni, hogy kiraknak egy csomó ismeretterjesztő csatornát, többek között a National Geographicot, a National Geographic Wild-ot meg a Viasat Nature-t, helyettük a Vajna portfólió új csatornái kerülnek be, így a Kiwi TV, Spíler TV, Chili TV és Humor+. Hosszú volt az út, hogy ilyen magasra jusson Andy Vajna médiabirodalma.

Első körben a pénzt kellett megszerezni ahhoz, hogy egyáltalán saját televíziót birtokolhasson a szivarkedvelő producer. Ehhez kellett némi kormányzati hátszél, amit szerencsére nem okozott gondot megszerezni. 2012-ben törvényileg betiltották a játékgépeket, arra való hivatkozással, hogy meg kell óvni a szerencsejáték függőket, majd 2013-ban hoztak egy olyan törvényt, hogy néhány kaszinó azért lehet. Összesen hét darab. Na ebből Andy Vajna megkapott ötöt. Olyan mázlija volt, hogy míg Magyarországon szinte kereskedelmi tevékenységet össze kellett kötni a NAV-val online pénztárgépek segítségével, addig a kaszinók valahogy megúszták az effajta adóhatósági ellenőrzést. Olyan jól beindult az üzlet, hogy 2014-ben 3, 2015-ben pedig már 6 milliárd profitra tett szert a rambópápa.

Erre jött rá az Eximbanktól kapott 13+6 milliárd közpénzhitel és így már nem volt nehéz bevásárolnia magát a TV2-be. A tévé, sőt az újonnan indult csatornákkal a tévék megvannak, már csak nézőt kell találni hozzá. A TV2 új hírigazgatót talált, valami csúcsbulvárspinét, akinek jóvoltából paparazzik kergetik a Fidesszel ellenérdekelt közéleti és üzleti szereplőket, amit aztán az elvileg híradónak szánt Tényekben mutatnak be. Most meg ugye a tartalomhoz egyre több szolgáltatót is találnak, szépen elkezdtek terjeszkedni a különböző hullámsávokon a TV2-s csatornák.

A történet talán legszebb része – és ezért íródott ez a kis bejegyzés is, - hogy 2015. január 1-jétől a kormány engedélyezi az RTL-nek és a TV2-nek, hogy terjesztési díjat szedhessen. A két csatorna megegyezett a legnagyobb szolgáltatókkal (pl. UPC, Digi), hogy havonta 300 forintot zsebelnek be előfizetésenként. Ha úgy vesszük, akkor háztartásonként fizet minden egyes magyar család havonta 150 forintot Andy Vajnának, hogy terjessze az igét. Magyarul: kijátszottak egy egész iparágat Vajnának, a kaszinókat, ami után nem adózik. Majd közpénzből megvették neki a TV2-öt és ezek után még minden egyes magyar tévénéző családtól beszedi a 150 forintos havi sápot. Aztán az általa birtokolt tévéken tolja a Habony Árpád -féle fideszes propagandát.

Azt hiszem, hogy ez a fajta pofátlanság tényleg túl megy minden határon. A netadó elleni tüntetéskor tízezrek mentek az utcára hasonló kaliberű havi lehúzás ellen. A vizitdíj 300 forintja szembeni ellenállás egy egész kormányt megbuktatott. Most meg mindenki elsétál a hónap elején a postához és átutalja a money-t Andy papának.

Nuszbaum Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3811930297

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megélhetési bevándorló 2016.11.07. 14:10:22

Amennyiben Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, akkor ez az ember mit is keres itt?

Trackback: Megélhetési bevándorló 2016.11.07. 14:04:38

Amennyiben Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, akkor ez az ember mit is keres itt?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma Baker 2016.11.06. 20:10:23

A cikkírót az gondolom egy cseppet sem zavarja, hogy az RTL ugyanezt a havi 150 forintot rögtön egyenesen Luxemburgba sikkasztja ki.

Netuddki. 2016.11.06. 20:41:55

"Ha úgy vesszük, akkor háztartásonként fizet minden egyes magyar család havonta 150 forintot Andy Vajnának"

Már aki! Idáig se néztük ezeket a csatornákat SE, ha kódolni fogják akkor meg még véletlenül SE nézzük. -1 család. Csak szólok. A vén hörcsög meg tőlem fel is fordulhat! Annyi esze van mint egy marék lepkének. Ha már pénzen vesz nőt akkor nem talált jobbat a kamuroland levetett, ostobenkó, ronda macájánál?

lang.vince 2016.11.06. 21:24:28

Éntőlem ugyan nem, legalább ezt nem, én lemondtam TV előfizetésemet, dögöljenek éhen!

wolves84lb 2016.11.06. 21:30:47

@Ma Baker: a fideszes hozzászólót gondolom nem zavarja, hogy az rtl nem a magyar emberekből él, szemben a vén hörcsöggel. Az rtl nem kapott csak úgy évi 4-5 milliárdot, alsóhangon, adózottan, szintén luxemburgban felvéve...

Kib.szott lelkes, és egyben ostoba fideszes vagy.

Medgar 2016.11.06. 21:59:52

@Ma Baker: Olyan izé vagy, belerondítasz a szépen felépített teóriába.

Censored Trompf 2016.11.06. 22:07:19

Hogy mik derülnek ki.

Eddig fel sem tünt, hogy az RTL, meg a többi adó kiszed a zsebemből 150 forintot.

Most hogy Andy Vajna is kap belőle már így sokkal nehezebb.

Azért az érdekes, hogy amíg a külföldi csatornáknak fizettünk azzal semmi baja nem volt a posztolónak.
Most meg lett.

HighTroller 2016.11.06. 22:33:54

"aki TV-t néz, sikeres ember nem lehet"
/ismeretlen troll a 2010-es évek elejéről/

2016.11.06. 22:42:57

@Ma Baker:

De látom téged sem zavar, hogy ha már a szomszéd szájába szartak, akkor Te is sorba állj. Csak a teljesség kedvéért.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.06. 23:31:29

@Censored Trompf: miért lett volna "elvtárs"? Az a külfőldi csatorna nem kap milliárdos állami támogatásokat.

SzMiki 2016.11.06. 23:46:12

Eddig sem fizettem TV előfizetésért (reklám nézésért), ezután sem fogok, felőlem fel is fordulhat a hörcsög...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.11.06. 23:46:52

A kannás borhoz, a hat polgárihoz meg a felcsútexpresszhez ezek a csatornák illenek.

Jehuda 2016.11.07. 01:17:14

Korábban nem fizettem sem az RTL-ért, sem a TV2-ért. Szolgáltatónk most októberben beemelt 500,- Ft-ot a két adó kábeltv díja miatt. Én nem teszek különbséget aközött, hogy magyar oligarcha lopja el kevéske pénzemet, vagy külföldi oligarcha, egyformán fáj mind a kettő.

Mindazonáltal azért van minőségi különbség a két adó szolgáltatásai között (pl. híradók).

siriq111 2016.11.07. 02:04:43

How to watch free ....
Azert ha valasztni kell a szemet es a szorakoztato kozott, nem keres melyikre fog a valasztas esni. Barmikor szolgalatot es barmilyen megoldas is valszthatok :D Vajna meg nem :D

Gringo 2016.11.07. 04:51:04

Semmi olyat nem írt a cikkíró, ami eddig nem tudtunk.
De mi köze ennek a Telekomhoz?
Engem az érdekelne, miért cseréli a kínálatát sz@rra, ha tudja, hogy ezáltal előfizetőket veszít.

jandera 2016.11.07. 06:29:01

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Sajnos kötelező. Ha a normális csatornákat akarom nézni, ki kell fizetnem a TV2, RTL díját is, mert így vannak csomagban. Ha keveset,vagy nem fizetek, akkor maradnak a királyi tévék, és a Vajna csatornák...

torró 2016.11.07. 06:41:37

A holló ül a fa tetején egy darab sajttal. Jön a róka és elkezd kőrbe sétálni. Ám a holló megfogadja, hogy most nem hagyja becsapni magát. Egyszer megszólal a róka: Hallod holló? Holnaptól felemelik a sajt árát. Mire a holló: A JÓ ÉDESANYJUKAT!
Tanulságos?

2016.11.07. 08:18:50

@wolves84lb:

Téged meg gondolom az nem zavar, hogy az RTL - a kolléga állítása szerint - Luxemburgba sikkasztja azt, amit adózni kellene. Szóval mindkettőt pofán kellene baszni. Ennyi.

Szelid sunmalac 2016.11.07. 08:36:08

@Ma Baker: ha jol ertem a logikad, akkor semmi problemaf azzl hogy az rtl ida viszi a profitjat. Vag igen? Akkor zavar a Vajna is?

Kodomo 2016.11.07. 08:41:50

@Gringo: "Engem az érdekelne, miért cseréli a kínálatát sz@rra, ha tudja, hogy ezáltal előfizetőket veszít."
Talán mert úgy gondolja, hogy amit elveszít a vámon, visszaszerzi a réven?
(Digitális Jólét Program: hazai és EU-s forrásokból szinte minden településen hálózatfejlesztési beruházások.)

átlátó 2016.11.07. 08:43:46

Áfát kötelezően mindenki fizet minden után - mintha ez 27 százalék lenne ami ugye eléggé ritka a világban - azonban szerződést kötni ilyen jellegű szolgáltatóval egyelőre nem. Ha majd kötelező lesz, elgondolkodom arról, hogy mi legyen az én lépésem arra.
Kérem a nagyérdemű publikumot, hogy az áfa visszatérítés lehetőségével ne baszogasson.

Szelid sunmalac 2016.11.07. 08:50:15

Egyenkent is a mai napig keptelen vagyok felfogni, hogy vannak emberek akik ha szimpatizalnak egy parttal, akkor hajlandok barki faszat leszopni, legyen az barmekkora koztorvenyes bunozo. Na jo...a birkan nem csodalkozom

Szelid sunmalac 2016.11.07. 08:50:57

Egyenkent is a mai napig keptelen vagyok felfogni, hogy vannak emberek akik ha szimpatizalnak egy parttal, akkor hajlandok barki faszat leszopni, legyen az barmekkora koztorvenyes bunozo. Na jo...a birkan nem csodalkozom

n_gyula 2016.11.07. 08:54:57

Nem minden család. A mindigtv-t nézők nem fizetnek érte.

apro_marosan_petergabor 2016.11.07. 12:00:29

Neszbaum bácsi kétségtelenül egy rugóra jár. A lényeg, minden nem a libero main stream vonal feketítése. Az, hogy eddig az RTL-nek tettük ezt, az, hogy az RTL - mint legócskább kereskedelmi adó - megkapta a közsszolgáltatók földi frekvenciáit, hogy azon is terjeszthesse a kritikán alalúli minőségü műsorait (Valóvilág, Mónika show, Győzika stb.), ezzel mosva a jobb sorsra és szellemi emelésre érdemes eegyszerűbb, kevesebb lehetőséggel bíró emberek százezreit, csöppet sem zavarja.
Bennünket meg Nuszbaum zavar a legkevésbé.

élhetetlen 2016.11.07. 12:02:22

@n_gyula: Szeretem az optimista embereket. Csak tudod, ha a szolgáltatónak fizetnie kell a TV2-nek, és az RTL-nek, percek alatt kikerülhet az ingyenesből, mert miért fizetnének helyetted.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.11.07. 14:05:56

Amennyiben Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, akkor ez az ember mit is keres itt?

erkolcstan.blog.hu/2016/02/15/megelhetesi_bevandorlo

Attilajukkaja 2016.11.07. 14:09:23

A Meszarosoknak, a Roganoknak es a Vajnaknak fzietunk nap mint nap. Igy vagy ugy, de ok nyereszkednek rajtunk. Nincs mit tenni, amig a magyar nep meg nem donti ezt a neokadar rendszert.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.11.07. 14:32:59

@Ma Baker: Ja, Vajna bácsi pedig egyenesen Romániában adózik. Te születetten vagy ennyire hülye, vagy ez valami tanfolyam volt?

korupisti 2016.11.07. 14:49:19

@Ma Baker: Adok 1o pontot a tízből. De libertáriuséknál csak maguk felé lejt az udvar.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.07. 14:51:52

@Éhes Ió:

Nyugodj le, Gyurcsányod nem lesz kormányfő, törődj bele...

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.07. 14:52:41

@Attilajukkaja:

Gazdáid majd adnak neked pár fillért, ebben reménykedsz, makákóm?

Attilajukkaja 2016.11.07. 15:01:23

@TanNé:
"Amennyiben Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, akkor ez az ember mit is keres itt?"
Jo kerdes! :o)))
Amugy nem tudom, Vajna minek szamit. Kivandorlo bevandorlonak, vagy minek?

Merlot 2016.11.07. 15:39:39

Az így megszerzett pénzt költse ez a mocsok bibsi gyógyszerre, meg a felesége mellrákjának műtéti költségeire.
Amit meg ebből lead Orbánnak "hálapénz" gyanánt, azt Viktor tegye félre a füstölt kolbász és a mértéktelen pálinka ivás okozta gyomorrák okozta halálának temetési költségeire.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.07. 15:43:42

Egyszerű és régi Gyurcsanyista ballib gyűlölködő szemlélet.

A külföldi multinak fizetett pénz az jó, a magyar vállaltoknak sé embereknek fizetett pénz az rossz.

Évtizedek óta szedik a külföldi cégek a sápot, a Gyurcsnyista hazaárulók eddig eg szó nem sok annyit se sírtak soha.
Mostmeg.

Ennyit tudnak meg a nevüket.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.07. 15:45:37

@Attilajukkaja:

Ez tulajdonképpen igaz.

Amíg a Fidesz van hatalmon addig magyar vállakozók kapják az EU-s pénzeket, és megbízásokat.

Amikor a kedvenc elkúród nyer, akkor újra minden Eu-s pénzt, és támogatást, szerződést megnyernek és elvisznek a külföldi multik, akik 100 millákkal kenegetik a GYurcsány, Medgyessy, Simor cégeket.

Attilajukkaja 2016.11.07. 16:45:02

@Ballib cenzúrázók réme 18:
"Amikor a kedvenc elkúród nyer, akkor újra minden Eu-s pénzt, és támogatást, szerződést megnyernek és elvisznek a külföldi multik"
Dehat most is ez tortenik!!!! Haho! Csak eppen Tiborczon vagy mas valakin keresztul teszik. :o)

Gringo 2016.11.07. 22:07:50

Ezek a majmok csak gyurcsányozni tudnak. Észérvek nuku!

Vili Doli 2016.11.09. 19:43:04

Minden magyar család? Ez azért túlzás.

Legfeljebb azok, akik néznek még tévét.

n_gyula 2016.11.22. 10:25:22

@élhetetlen: A mindigtv nem fizet a müsoroknak, Sőt a müsorok fizetnek neki a sugárzásért. Ezért is igazságtalan a most bevezetett dij. A mindigtv extra a fizetős, de papíron az egy másik szolgáltató.
süti beállítások módosítása