A valódi viták otthona

Reflektor

Alapjövedelem – hazudjunk, hogy szebbnek tűnjön?

2016. november 05. - szénhidra

penz_1.jpg
A blogon az elmúlt napokban megjelent több cikk kritizálta Istvánffy András Alapjövedelem – az új kasztrendszer című írását. Tették mindezt úgy, hogy gyakorlatilag semennyire nem cáfolták meg annak tartalmát és két fő mondanivalóját. 

Az elsővel, a bevándorlással gyakorlatilag nem is foglalkoztak. Istvánffy ezzel kapcsolatban azt állította: ha minden bevándorló automatikusan megkapja az alapjövedelmet, akkor az rövid időn belül végtelen migráns érkezését fogja okozni. Ha viszont nem kapják meg, akkor az alapjövedelmen munka nélkül is eléldegélő őslakosokat a megélhetésére dolgozni kényszerülő „alsóbbrendű” bevándorlók fogják kiszolgálni. 

Erőss Gábor válaszcikkében (Alapjövedelem: itthon a világkormányra várva) gyakorlatilag nem tudta ezt érdemben cáfolni. Annyit pontosított, hogy a bevándorlók nyolc év után kapnák meg az alapjövedelmet. Ezzel gyakorlatilag beismerte, hogy az első nyolc évben a migránsok ténylegesen „alsóbbrendű kiszolgálók” lesznek, utána viszont bekerülnek a „felső, alapjövedelemmel rendelkező” kasztba. Azaz a két forgatókönyv mindkettője megvalósul, elindul a hihetetlen méretű bevándorlás és ráadásul még (ideiglenesen) a „kasztrendszer” is kialakul. (Elég nagy tévedés azt hinni, hogy egy afrikai vagy közel-keleti éhező ember a nyolc év múlva esedékes alapjövedelemért ne lenne hajlandó Európába költözni. Valószínűleg nem családostul, hanem inkább országostul).

A másik felvetést, az „ingyenpénz következtében megjelenő lustaságot” Erőssnek és Domonkos Tamásnak (Domonkos Tamás: Tényleg nem dolgoznánk, ha lenne Feltétel Nélküli Alapjövedelem?) sem sikerült cáfolniuk. Állításuk szerint az embereket motiválná, hogy dolgozzanak, hiszen a munkával az 50 000 Forintos FNA többszörösét keresnék meg. Felteszem a kérdést: az vajon nem motiváló, hogy a jelenlegi helyzetben valaki a 0 Ft támogatás helyett elmenjen dolgozni? Lehet érvelni, hogy a százötezer forint bizony több, mint kétszerese az ötvenezer forintnak, de akkor a jelenlegi kb. hetvennégyezer hányszorosa a nullának? (Erőss is megírta a cikkében, hogy jelenleg sokan nulla forint segélyt kapnak). 

Továbbá: valamiért az itt idézett két FNA-hívő a saját javaslatuk oltárán egyben előhuzakodnak egy egészen abszurd nézettel: hogy a jelenleg nem dolgozó nincstelenek azért nem dolgoznak, mert nincs pénzük állásinterjúra menni és gyógyszert venni. Akkor viszont miért nem azt javasolják, hogy gyógyítsuk meg az összes nincstelent, és vigyük el őket kisbuszokkal állásinterjúra? Ez sokkal olcsóbb lenne és fel sem merülhetne a veszélye annak, hogy valaki véletlenül alkoholra és cigarettára költené a havi ötvenezer forintját. 

Ötvenezer forintból nem oldódna meg a jelenleg munkanélküliek problémája: a képzetlenségük és a mobilitásuk hiánya. Az elmélet szép, hogy ennyiből lesz pénzük vonatjegyre, amivel kéthetente felutazhatnak a városba állásinterjúra, de akkor ismét ott tartunk, ahol az előbb: miért nem elég őket kéthetente felbuszoztatni a városba? Az utóbbi évek nagy magyar munkaerőhiánya bebizonyította, hogy a cégek sokszor hatalmas pénzeket is képesek kiadni akár képzelten munkaerőért. (pl. Csongrád megyében háromszázezer forint feletti bolti eladói állás). Nekik vajon miért nem jutott eszükbe, hogy lemenjenek falura és magukhoz buszoztassák a munkavállalóikat? Vagy esetleg – ne adj Isten – falun tartsák az állásinterjút?

Létezhet intelligens vita a Feltétel Nélküli Alapjövedelemről. Vannak érvek a bevezetés mellett és ellen is. A bevándorlási kérdésre például csípőből rá lehet mondani, hogy igen, mi Európa Erődben akarunk élni, ahová nem jöhet be csak az, akit mi kiválogatunk. Vagy senki. Humánus megoldás lenne ez? Természetesen nem, de ellentétben a nyolc év után minden bevándorlónak járó alapjövedelemmel, legalább nem lenne hülyeség sem. 

Az alapjövedelem munkára serkentő hatásával kapcsolatban szintén fel lehet hozni ezer érvet. Én például személyesen gyakran dolgozok önkéntesként olyan nonprofit rendezvényeken, amiknek a céljával egyetértek. Teszem ezt azért, mert ugyanabban az időben nem kell a betevő falatomért dolgoznom. Sőt, azért is, mert van pénzem odautazni a rendezvényre, ahol dolgozom. Mi a motiváció, ha nem ez?

De – szerintem – ha valaki már tollat ragad a kezébe, hogy megnyilvánuljon ebben a kérdésben, akkor tegye érdemben. Ne pedig olyan képtelen érvekkel huzakodjon elő, minthogy az alapjövedelemből futja vonatjegyre az állásinterjúra. Vagy azzal az ordenáré baromsággal (bocsánat), amit Erőss Gábor írt: „abszurd, hogy bárki havi 50 ezer forintért vándorolna egyik kontinensről a másikra”. Erőss tényleg nincs tisztában azzal, hogy mennyiből él ma a Föld nevű bolygó lakosságának elég nagy része? Egy kis segítségnek: 2014-es adatok alapján csak a Fekete-Afrika több, mint 800 000 000 lakójának 70%-a napi két dollár, azaz havi kb. tizenháromezer forintnál kevesebből él. 

Lehet vitatkozni ebben a témában. De akkor – szerintem – tiszteljük meg egymást azzal, hogy értelmes érveket hozunk föl. 

Weiler Vilmos

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6211931831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása