A valódi viták otthona

Reflektor

Magyarország műveleti terület

2016. november 07. - szénhidra

kem.jpg

A kémek, ügynökök akkor dolgoznak jól, ha nem hallunk róluk. A hazai titkosszolgálatokról viszont jó lenne hallani már valamit, mert amit az orosz kémek, ügynökök és diverzáns egységek itthon kavarnak, az már minimum dühítő.

Két magyarázat lehetséges, hogy Magyarország a hatvanas évek hardcore kémjátszmáit megszégyenítő módon biztosítja a műveleti területet. Az egyik, hogy direkt engedi. A másik, hogy nem tudja megakadályozni. Mindkettő magyarázat sajnálatos.

Az Európai Unió és a NATO tagjaként Magyarországnak is illene valamiféle komolyan vehető titkosszolgálati tevékenységet folytatnia, de legalább is felmutatnia, hogy létezik. Az első magyarázat szerint az, hogy az oroszok ki-be járnak Magyarországon, újságokat pénzelnek, hírportálokat üzemeltetnek, pártokat támogatnak, kopogtatnak az állami vezetők ajtaján és segítik az orosz állam érdekeinek megvalósítását direkt magyar segítséggel (vagy legalábbis biztató távolságtartással), nos rémisztő. Viszont jól illeszkedik a miniszterelnök és a kormány bel-, és külpolitikai világképébe, amiben az orosz gazdasági érdekek, befolyás érvényesítését elfogadják, mi több meg is alázkodnak előtte, hogy cserébe anyagi előnyt és politikai tőkét szerezzenek. Erre élő példák lehetnek a következők (csak a legordítóbbak közül):

  • az a bizonyos harckocsis kép, amivel aztán jól bemártotta a magyar vezetést Oroszország Ukrajna ügyében
  • a magyar kormány semmilyen álláspontja Ukrajna, a Krím-félsziget lerohanása után
  • betárazott sztorik a Jobbik ellen
  • a legutóbbi Györkös-ügyben is felfedezhető orosz szálak ellenére (ti. az orosz titkosszolgálat itthon gyakorlatozott !!!) sincs semmi lépés
  • apróságnak tűnhet az 56-os forradalom becsmérlését leadó orosz tv-adás és a nagykövet be nem rendelése, de mégis fontos jel
  • ott az egész Paks2 beruházás, ami már a totális energiafüggőség vagyis az újabb kori gyarmati alávetettség mintapéldája lesz
  • Tasnádi László, előző rendszerben III/II állambiztonsági tiszt előléptetése

A másik magyarázat az ellenállásra, elhárításra képtelen magyar titkosszolgálatokról még rémisztőbb. Évek alatt leépítették a hazai kibervédelmet, holott épeszű ember a XXI. században a kiberbiztonság fontosságát nem kérdőjelezné meg. A gyengeség abból is jól látszik, hogy új koordináló szervezetet, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központot (TIBEK) kellett létrehozni a különböző hazai szervezetek közötti kommunikáció hiányána miatt. Ráadásul a különböző hazai szolgáatok még személyes hatalmi harcok eszközei is szóval nem csodálkozunk, hogy érdemi tevékenységről nem hallani felőlük. Elég ha csak a legutóbbi oltári nagy égésre, a többszázezres sim-kártya ügyre vagy a hosszú rövid ideig nálunk pecózó Abdeslamra, a párizsi merényletek végrehajtójára gondolunk.

Azt a felvetést azonnal elhajíthatjuk, hogy a magyar titkosszolgálatok valami magas szintű mesterterv alapján, előre nem kiszámítható módon dolgoznának, a fent vázolt két magyarázat egyszerre megvalósulása a nagy baj.

És hogy miért nem várható javulás? Az előző rendszerben titkosszolgálati pozíciókat betöltők közül többen máig rendíthetetlenül ülnek székükben. A régi orosz-magyar padtársak viszonyai és a munkakapcsolatuk baráti mivolta nyilvánvaló. A múlt erői az állam vezetésébe bebetonozva még ma is irányítják az országot, csakhogy annyira tehetségtelenek, hogy érthetően tartanak a kirúgástól. Az elmaradt tisztulás, a „működőképes titkosszolgálatok fennmaradása létkérdés” hamis hivatkozás 25 éve tartó hajtogatása meg fogja akadályozni egy normális titkosszolgálat létrejöttét Magyarországon.

Persze nem csak az oroszokkal van itt baj, hisz az átjáróház miatt az országban tevékenykednek az amerikaiak is (meg a többiek). Azonban vagy az van, hogy ők profibbak és nem tudni a műveleteikről vagy az oroszoknál jóval kevesebbet akcióznak így a nagy számok törvénye alapján jóval több orosz eset bukik ki.

Csarnó Ákos

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9211938691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inebhedj - szerintem 2016.11.07. 22:30:21

Az ellenzék által támogatott migránsok és a kormány által támogatott orosz titkosszolgálatok elárasztották az országot.

Amíg ők és támogatóik ellesznek, nem árasztunk el mi is valakit?

Alick 2016.11.07. 22:58:18

"az 56-os forradalom becsmérlését leadó orosz tv-adás"

Sajnos egy kis igazsága az orosz adásnak is volt: '56-ban egyrészt a Rákosi-rendszert megelégelő embereken múlott a forradalom, ugyanakkor Magyarország - mint előtte is -beáldozható figura volt a geopolitikai sakktáblán... a "tartsatok ki" üzenete nem az amerikai felszabadító beavatkozást jelentette, hanem a szovjetek átmeneti lekötését magyar véráldozattal...

Weißkopf 2016.11.07. 23:33:21

"Az előző rendszerben titkosszolgálati pozíciókat betöltők közül többen máig rendíthetetlenül ülnek székükben." Ez nehezen hihető. Aki 26 évvel ezelőtt vezető titkosszolga volt, az ma vagy halott, vagy nyugdíjas.

Alick 2016.11.07. 23:44:55

@Bicepsz Elek77: Én azon röhögtem a kádári propagandából, hogy "sziklaszilárd szocialista rendszerünket... maroknyi felforgató elem felbolygatta".

Kéremszépen, miféle sziklaszilárd rendszer az, amit néhány "rebel scum" képes káoszba borítani...? :) :)

morph on deer 2016.11.07. 23:53:22

"...épeszű ember a XXI. században a kiberbiztonság fontosságát nem kérdőjelezné meg"

Persze, hogy nem, ha tudná mi az!
Ez a világtalan és a napfelkelte tipikus esete, annyival megtoldva, hogy még nem is hall(gat senkire).

Lám, a 'mindentudás'nak is megvan a maga hátránya... Hogy is volt az első szó..?

kvp 2016.11.08. 00:25:36

1956-tol meg a szovjetek is megijedtek, ugyanis a munkasok es a parasztok lazadtak fel a rendszer ellen, mindezt kulso segitseg vagy hatas nelkul. Rajottek hogy ez kint is megeshet.

A titkoszolgalatokrol meg csak annyit, hogy mar igy is 5-tel tobb van mint kellene. Az orosz ugyokoket meg mindenki latja, meg az amerikaiakat is, csak amig egymast szivatjak addig a kormanynak nyugta van toluk, szoval tudatos a helyzet. (a parizsi migransozas is az volt aztan egy evvel kesobb nyugaton is leesett mirol beszelt Orban)

A kibervedelem meg koszoni jol van, az atszervezes elott is kulsos civil szakertok csinaltak, azota is, szoval jol elvan mindenki a hivatasosok nelkul de azert majd lesz hivatalos csapat is. Egyebkent meglepo modon a kormanypart vezetese nagyon jo a belso es kulso szolgalatok kijatszasaban, allami segitseg nelkul is. Anno '89 elott eleget gyakoroltak egyszerre az oroszok a jenkik es a helyiek ellen, de lehetoleg fu alatt, hogy meg gyanusnak se latszodjon senki.

Jakab.gipsz 2016.11.08. 01:03:38

Szóval a civil nyilvánosság hatalma aggodalmaskodik, mert a "zorbán kormány" túlságosan nyitott és transzparens, most, hogy így elmondtad mindent értek.

"Ezeken a magyarokon már megint nincs sapka", majd ti helyre pofozzátok..

medium size devil 2016.11.08. 01:07:55

@Alick: Ezzel a bargyu, Amerikat karhoztato gyerekes picsogassal jo lenne mar felhagyni. Persze, a vilag tobbi orszaga csak azert van, hogy ezt a fantasztikus ide-oda hintazo bomlaszto suttyo mucsai orszagot kihuzza abbol a szarbol amibe maga masuott bele.

2016.11.08. 01:52:15

Teljes dilettantizmusra vall ez a poszt.

"az oroszok ki-be járnak Magyarországon" - ez minden országban így van, nem nagyon lehet diplomatákat vagy magánembereket csak úgy kitiltani
A hollandok, franciák, arabok meg a kínaiak is ki-be járnak.
Köztük sok bűnöző, seggrészeg buliturista, üzletember, pedofil, terrorista, kém. Nem csak orosz polgárok kémkedhetnek az oroszoknak, Amerikában is rendszeresen kapnak el tősgyökeres amerikaiakat, akik kínaiaknak vagy oroszoknak kémkednek. Ez egy ilyen világ, amiben minden kis ország átjáróház és hacsak nem veszik körbe betonfallal és internetes elszigeteléssel, akkor ez így is marad.

"újságokat pénzelnek, hírportálokat üzemeltetnek" - vicc a köbön.
Az oroszok pár marginális "híroldalt" és blogot futtatnak magyarul, ezekre pár ezer ember kattint. Még az oldalak nevében, címében is tök egyértelmű az orosz vonal. Hídfő(pont)ru. Olvasta talán ezer ember, tele hülyeséggel, álhírekkel, hatása zéró.
Közben az amerikai követség propagandistái és diplomáciai fedésben dolgozó ügynökei képzéseket tartanak a magyar sajtónak, érzékenyítenek bizonyos témákban, psy-op technikákra okítják a ballib firkászokat, ösztöndíjakat osztogatnak "civileknek", hálózatot építenek.

"pártokat támogatnak" - nem csak Magyarországon, sőt elsősorban nem Magyarországon jellemző ez. Melyik magyar párt kapott orosz hiteleket? Én ilyenről nem tudok. Ellenben a brit UKIP meg a francia Front National konkrétan orosz pénzből tolja a politikát és egyre jobban szerepelnek. Más pártok meg nyugati bankok zsebében vannak. Az amerikai demokraták, republikánusok pedig a hadiipar, gyógyszerlobbi és a privát börtönipar kenyerét eszik. Hillary Clintont a szaúdi és katari iszlámista rezsimek stafírozták ki dollár százmilliókkal.

"kopogtatnak az állami vezetők ajtaján és segítik az orosz állam érdekeinek megvalósítását direkt magyar segítséggel" - ezt lobbizásnak hívják, mindenhol bevett dolog, a nyugati politika erre épül. Az amerikai, a svéd meg a német is lobbizik és veszteget.
Lásd Siemens, Saab, a nagyondemokratikus német és a nagyontranszparens svéd társadalmak óriáscégei eddig minden külföldi országban, ahova betették a lábukat, korrupcióba keveredtek.

2016.11.08. 02:19:58

"az egész Paks2 beruházás, ami már a totális energiafüggőség vagyis az újabb kori gyarmati alávetettség mintapéldája lesz"

Hülyeség. Nem mondom, hogy Paks2-vel egyetértek, mert sötét ügy, senki se láthat bele, de lehet választani: putyinista orosz atom vagy iszlámista arab olaj, vagy orosz olaj (Ukrajna miatt nem túl megbízható). Mert Magyarország még mindig nem bővelkedik az energiahordozókban, a megújuló energiahordozók meg a a sci-fi kategóriába tartoznak még ma is.
A finnek is oroszokkal üzletelnek atomerőművel kapcsolatban. Pedig a finneknél kevesen rettegnek jobban az oroszoktól (joggal).
Paks2-t lehetett volna nyíltabban, racionálisabb is csinálni, ez a Fidesz sara. Azt se tudjuk, hogy megéri-e. De önmagában az, hogy orosz atom, az mennyivel rosszabb, mint az orosz olaj és földgáz? A kedves ősmagyarok teccettek volna olajgazdag helyen letelepedni, most nem lenne dilemma.

"56-os forradalom becsmérlését leadó orosz tv-adás" - igen,az orosz nacionalizmusnak szerves része a cári-pravoszláv-pánszlávista nosztalgia mellett a komcsi világbirodalom iránti nosztalgia is. A románok is könnyes szemmel emlegetik Ceausescu zsenialitását. Beteg dolog, de érthető. Ezek a népek akkor voltak nagyok, a mai ultranacionalista retorikába beillesztik a komcsi múltat is.

Ahogy az USA-ban is a CIA és hadsereg volt vezetői viszik a prímet, úgy az oroszoknál is. Idősebb Bush CIA igazgató volt, Colin Powell a fegyveres erők tábornoka, vezérkari főnök, máig meghatározó háttérember. Az oroszoknál meg Putyin ilyen.

Az amerikaiak sokkal jobban jelen vannak Magyarországon lehallgatásban, megfigyelésben, diverzáns műveletekkel, hálózatépítésben, lobbizásban, nyomásgyakorlásban, pártfinanszírozásban, médiahangolásban csak mivel ők ma hivatalosan szövetségeseink, ezt mindenki normálisnak fogadja el. Andre Goodfriend is valószínűleg az egyik hárombetűs amerikai ügynökségtől fogja kapni a nyugdíját. Ha egy amerikai alapítvány vagy nagykövetségi fedésben dolgozó médiaguru tart Magyarországon az ellenzéki újságíróknak egy konferenciát vagy szemináriumot (feminizmus, demokrácia, korrupció, homoszexualitás, kiberbiztonság, amerikai politika, kisebbségpolitika, migráció) az mindenki számára természetes: a haladó nyugat okítja demokráciára a magyarokat. Ha egy orosz arc adna elő magyaroknak, az rögtön gyanús lenne.
A Kádár-rendszerben pont fordítva volt, akkor az orosz tanácsadó jelenléte volt természetes, a nyugati meg gyanús.

Magyarország egy átjáróház volt, van és lesz is.

jotekony koc 2016.11.08. 05:34:27

poszt.
- az ügynökakták elzárása ...
- orosz nyelvű tévéadás
- orosz kapcsolatokkal rendelkező katonai kiképzés éveken át tudottan üzemelhetett Orbán alatt.

nu pagagyí 2016.11.08. 06:41:45

Orbán felismerte, hogy a nép ellen ő is csak az oroszokat tudja majd behívni, hogy leverjék a diktatúrája elleni felkelést. A hazaárulásban szocializálódott népellenes elit versenyben nyalja Putyin seggét, hogy biztosítsa az emberek és az ország kifosztásán alapuló jólétét akkor is, ha már nagyon elege lesz mindenkinek belőlük.

kasu 2016.11.08. 06:46:25

A cikk a dilentalzmus mintája. A leközlése pedig a zavarkeltés, semmi más. Fogalma sincs az olvasónak a játszmákról és a mai itthoni szolgálatok működéséről -ami nagyon helyes, mert akkor mitől lenne a tevékenység titkos...
A cikkben keverve vagyon a zöldséges kofa véleménye a nyugger volt szakszervzeti bizalmi szent meggyőződésével és az ingyen osztogatott újságok hasonlóan dilettáns "információval".

midnight coder 2016.11.08. 07:00:22

@Colonel H. Stinkmeaner: Arról nem is beszélve, hogy mintha Paks2-t még a szocik kezdték volna el tárgyalni az oroszokkal. Akkor most ők is orosz kémek ?

Az ukrajnai események ügyében pedig elég nehéz korrekt álláspontot kialakítani.
Egyrészt ugye az ukrán neonácik megpuccsolták az előzőleg demokratikusan megválasztott kormányt, amit ugye itt Európában annyira nem szokás támogatni még külön-külön sem. Bár neonáci ügyben persze az EU-s hivatalos álláspont is kérdőjeles, elvégre Jörg Haider ellen hajtóvadászatot indítottak, de a szlovák neonácik békén megerősíthették a kis faji-származási alapon megkülönböztető Benesi-dekrétumaikat, ami miatt már elve be sem lett volna szabad venni őket az EU-ba. És persze ők is, és az ukrán neonácik is korábban hozhattak olyan nyelvtörvényeket, amik súlyosan korlátozták az ott élő kisebbségek szabadságjogait. Mondjuk az ukránoknál ez az oroszok ellen irányult, de kaptak ott belőle szépen a magyarok is, ahogy az ukrán neonácik is támadtak meg anno magyarokat. Szóval, az orosz kisebbség vs ukrán neonácik ügyében elég nehéz lenne egyértelműen elítélni az oroszokat, még akkor is, ha Oroszország is beszállt a meccsbe. Jó, nem szép dolog elfoglalni egy másik ország területét, de egyrészt ez az usákoknak 56-ban is eszükbe juthatott volna, másrészt ha már ország elfoglalás és embargó, akkor ott van mindjárt Izrael, ez ügyben elsősorban őket kellene embargóval sújtani, hiszen hány éve tartják megszállás alatt Palesztínát ? Az EU pedig a füle botját sem mozdítja, az usákok pedig egyenesen támogatják őket.

midnight coder 2016.11.08. 07:02:02

@medium size devil: Ez esetben viszont az ukrán beavatkozás miatt sem kellene embargózni, különösen annak fényében, hogy ennek az EU fizeti az árát, benne mi is.

medium size devil 2016.11.08. 07:10:52

@midnight coder: Szerintem meg kellene viszont a kettonek semmi koze egymashoz.

2016.11.08. 07:31:54

@jotekony koc: "orosz kapcsolatokkal rendelkező katonai kiképzés éveken át tudottan üzemelhetett Orbán alatt"

Jó, azért ne legyünk már ilyen hisztérikusak. Amit te katonai kiképzésnek titulálsz, az egy airsoft fegyverekkel folytatott játék. Több tízezer kamaszfiú játszik paintball meg airsoft játékokat, a magyar hungaristák kiképzése is ezen a szinten mozgott.

Mellesleg az elmebeteg, posztkommunista magyar fegyverszabályozás gyönyörű példája, hogy a büntetett előéletű Győrkösnek volt egy éles gépkarabélya (nem félautomata sportpuska!), az átlag magyar paraszt az alföldi tanyavilágban meg egy duplacsövű sörétes puskát se tarthat otthon önvédelmi célból.
Közben a magyarországi hungaristák szlovákiai lőterekre jártak gyakorolni, mert ott meg normális a fegyverszabályozás. De mégse ott lövöldözött a főnáci, hanem a paranoid fegyvertörvények hazájában, Magyarországon. Ez a megaLOL!

Van orosz nyelvű tévéadás?

nu pagagyí 2016.11.08. 08:18:14

@Jakab.gipsz: A transzparencia aztán baromira jellemzi az Orbán-rezsimet. És pont ez probléma, túl sok a titok. Nehéz eloszlatni a gyanút, hogy miért is haverkodnak büdös diktatúrákkal. Persze egy büdös diktatúra kivel is haverkodhatna?

2016.11.08. 08:18:22

A problémát szerintem alapvetően a békegenerációs izraeli titkosszolgálat indította el, akik már inkább családi-ismeretségi vonalon jutottak a menő pozíciókba. Ez a minta keveredett az itteni milliővel és mára olyan amatőrökké váltak, akik titkosszolgálatosdit játszanak. Nem kétlem, hogy a személyzet tagjai profikból állnak, ám ha a vezetők nem azok, nem beszélhetünk érdemi tevékenységről. Ez a szerkezet amúgy a politikára is igaz lehet, így elmondható, hogy az ország annak ellenére is működni tud, hogy azt szolgalelkű emberek vezetik.

nu pagagyí 2016.11.08. 08:21:46

@midnight coder: Az ukrajnai probléma sokkal egyszerűbb lett, mióta az oroszok megszállták egy részét. Külső invázió történt. Maximum azon lehet filózni, hogy a puccsot is ők szervezték-e, hogy ürügyük legyen a fegyveres beavatkozásra.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.11.08. 08:22:28

Semmiféle műveletet nem folytatunk Magyarországon. Az internetes kommentelés is Szófiából folyik.

chepunk 2016.11.08. 08:24:35

@Colonel H. Stinkmeaner:

Máshol rendszeresen utasítanak ki orosz diplomatákat, pontosan kémkedés gyanújával... Ugyanis az egyik fő fedőfoglalkozás a diplomata.

chepunk 2016.11.08. 08:26:43

@Colonel H. Stinkmeaner:

Hadseregek, egyéb fegyveres beavatkozó alakulatok is tartanak "festéklövedékes" fegyveres szimulációkat, gyakorlatokat...

chepunk 2016.11.08. 08:27:59

@midnight coder:

"Akkor most ők is orosz kémek ?"

Nem ők nem kémek, hanem teljesen nyíltan az oroszok pártemberei voltak...

chepunk 2016.11.08. 08:31:01

@inebhedj - szerintem:

"Amíg ők és támogatóik ellesznek, nem árasztunk el mi is valakit?"

Árasztjuk mi bőven a gonosz nyugat-európaiak munkaerőpiacát :-)!

kvadrillio 2016.11.08. 08:38:31

Magyarország műveleti terület

:)))))...A titkosszolgálatoknak MINDEN ORSZÁG MŰVELETI TERÜLET ! :o))) SŐT, EGYÜTT IS MŰKÖDNEK KISEBB VAGY NAGYOBB CÉLOK, MEGOLDÁSOK ÉRDEKÉBEN.

Scott Tenorman Must Die 2016.11.08. 08:43:59

@nu pagagyí: igen, akkora kormányváltó hangulat van. ja nem

CyberPunK 2016.11.08. 09:06:28

"•az a bizonyos harckocsis kép, amivel aztán jól bemártotta a magyar vezetést Oroszország Ukrajna ügyében"

Tehát a probléma az, hogy az a kép elkészült, és valaki le is hozta, és nem az, hogy a tankjaink máig se tudni, hogy pontosan hova utaztak el? Normális vagy?

Alick 2016.11.08. 09:15:35

@medium size devil: Amerika azóta is többször bebizonyította, hogy jobban ért a szarkeveréshez, mint a helyzet rendezéséhez (Afganisztán, Irak, "arab tavasz", stb.).

Weißkopf 2016.11.08. 09:56:30

@Colonel H. Stinkmeaner: "Van orosz nyelvű tévéadás?" Mármint kis hazánkban fogható? Van! Az én IPTV Családi csomagomban (Telekom) az RTR Planeta az.

2016.11.08. 09:57:43

@chepunk: meg a hadseregek, légierők is használnak szimulátorokat, számítógépes programokat kiképzésre, tehát aki Call of Duty-val játszott valaha, az terrornácihungaristafasiszta.

Vicc az egész.
A nagymagyar hungarista paintballos kommandózástól összefosta magát kormány, odaküldtek pár pribéket, az egyiket meg kilyuggatta az öreg náci. Rég röhögtem ilyen jót. Dilettánsok.

Európa legbrutálisabban elnyomó fegyvertörvénye működött. Ja, nem! Pont mint Párizsban, ahol 150 embert öltek meg a nagy francia fegyverfóbia ellenére :) LOL!

Weißkopf 2016.11.08. 10:06:00

@medium size devil: Boross (!) Péter? 1) 88 éves, örül, hogy lyuk van a seggén. 2) 1990 előtt a közelében sem volt a titkosszolgálatnak, vendéglátós, képügynök stb. volt. Én a rendszerváltás előtti titkosszolgákról beszéltem. Egyéb kérdés?

medium size devil 2016.11.08. 10:18:01

Boross tevekenysege es szerepe joval tobb a sajat segglyuka megletenek feletti oromkosesnel. Pont a koranal fogva erdekes a szerepe a rendszetvaltas kapcsan. A kozvelemeny egy viszonylag jovialis es elfogadhato szurke hatterembernek latja de valojaban a rendszerbaltas egyik legsotetebb figuraja. Biztos lehetsz hogy tajekozottabb vagyok a kerdesben ugyhogy ne arcoskodj.

Philip F. Queeg 2016.11.08. 10:46:30

Nekem is tele a tököm az itt tevékenykedő orosz ügynökökből!
A múltkor is hosszú perceket álltam feleslegesen miattuk az egyik Tesco pénztárnál.

Philip F. Queeg 2016.11.08. 10:49:26

@medium size devil:

"Biztos lehetsz hogy tajekozottabb vagyok a kerdesben ugyhogy ne arcoskodj."

Na ez az igazi arcoskodás. És mindez egy sutyerák blogon, egy rövid kommentben.

medium size devil 2016.11.08. 11:02:52

@Philip F. Queeg: Ha nem tetszik gondolom sejted milyen valasztasi lehetosegeid vannak.

Philip F. Queeg 2016.11.08. 11:16:28

@medium size devil:

Az előző hozzászólásomban éltem az egyetlen lehetőséggel, miszerint közöltem, hogy szánalmasnak és röhejesnek tartom idézett mondatodat és viselkedésed.
Vagyis letudva minden...
Örültem.

Boka1 2016.11.08. 11:32:08

Ebben a kérdésben Lázár mondata látszik leginkább rámutatni a helyzetre: ahol elefántok szexelnek, ott nehéz fűnek lenni...

Faszerkezet 2016.11.08. 11:53:51

Tök jó, hogy a györkös ügy óta, mindenki milyen kis titkosszolgálati szakember lett.:D

Hogy tudja, hogy különböző titkosszolgálatok mit, miért hogyan csinálnak... :D

Sőt azt is, hogy a hazaiak.:D

Kis hazánk lassan a 10 millió titkosszolgálati szakértő országa is lesz egyben.

Buchhalter 2016.11.08. 11:54:29

Szerintem a Török titkosszolgálat is rendesen kavar nálunk .Az amcsik meg biztosan ugyanolyan szinten nyomják mint az oroszok.

konrada 2016.11.08. 12:21:27

@Buchhalter:
...hát megbízott ideiglenes nagykövetként résztvételével látványosan támogatva pártokat tán csak nem jelenik meg egy orosz titkosszolga, szóval a szintben én nem vagyok olyan biztos...;)

Narancsos kommunizmus 2016.11.08. 12:21:42

Érdekes hogy a szerencsejáték oldalakat tudják tiltani (nehogy Vajna bácsi akárcsak egy forintot is bukjon), az orosz dezinformációs oldalakat meg nem.
Akkor ki is itt a hazaáruló? Ki hagyja, hogy idegen országok befolyásolják a a magyar embereket? Megy az állandó görcsös Sorosozás, miközben az ország ismét orosz érdekszféra lesz.

Jakab.gipsz 2016.11.08. 12:36:43

@nu pagagyí: A mai világban a stratégia célok a legnagyobb titkok, még a vállalatok esetében is, hét pecsétes titoknak számítanak.
Ezért szoktam röhögcsélni amikor a civil nyilvánosság hatalmáról beszélnek sokan és ehhez még nemzetközi szervezetet is rendelnek, és ezeket vajon kik pénzelik, pl. Soros Gyuri.
Aztán elkezdenek aggodalmaskodni veszélyben a demokrácia.
Természetesen nem azt állítom, hogy a "zorbán kormány", minden intézkedésével elégedett vagyok, de egyenlőre ők a kisebbik rossz, mint sem az álnok Soros Gyurka féle kreációk.

konrada 2016.11.08. 12:51:00

@Narancsos kommunizmus:
...mert ha egyoldalúak - és hagyják a többi ország dezinformáció oldalát - úgy az oroszok teljesen jogosan akadnának ki.

...ha meg ebben következetesek volnának, úgy a baloldali és a liberális ellenzék, és a világ többi része visítana a sajtószabadság vége miatt.;))

Szelid sunmalac 2016.11.08. 13:08:09

@medium size devil: fu de rohadt irritalo arrogans kis pocs vagy. Az ilyeneket szoktak a suliban pofanbaszni

Weißkopf 2016.11.08. 13:12:22

@medium size devil: Nem arcoskodom. Mesélj! Mármint a nyugdíjas hóbagoly sötét titkairól, hiszen tudója vagy...

ZX 2016.11.08. 13:15:21

@Jakab.gipsz: Kicsit unalmas már ez szánalmas 5 percenkénti Sorosozás.

Jakab.gipsz 2016.11.08. 13:49:58

@ZX: Elmagyarázom, hátha megérted, miért kell 5 percenként Sorosozni!
Képzett filozófus K. Popper tanítványa pontosan tudja, hogy mit, miért csinál, tehát a tetteiért is felelősséggel tartozik, pontosan úgy ahogyan egykoron Szókratész.
Soros pedig a filozófus tudását aprópénzre váltva kufárkodik, azaz demokrácia exportőr "Istent" játszik, össze ugrasztja a jámbor és hiszékeny népeket, megrontva azok ifjúságát.
Sokan hajlamosak megfeledkezni arról a tényről, hogy a magyarok anyázását pedig Kertész Ákos kezdte el, (...), már pedig a magyarokat ne baxogassa senki.
Csak ennyi bajom van vele.
Most pedig törhetem a fejemet, hogy azt a velejéig romlott lelkét, hogyan mentsem meg.

ZX 2016.11.08. 14:03:23

@Jakab.gipsz: "Soros pedig a filozófus tudását aprópénzre váltva kufárkodik, azaz demokrácia exportőr "Istent" játszik, össze ugrasztja a jámbor és hiszékeny népeket, megrontva azok ifjúságát."

És ha szarva lenne, maga lenne az ördög.

nu pagagyí 2016.11.08. 14:22:16

@Jakab.gipsz: A korrupciót talán nem kellene titkosítani. Nem világos, hogy egy monopolhelyzetben levő állami vállalat, mondjuk a Szerencsjáték Zrt, mi a frászt titkosít (a következő heti nyerőszámokon kívül persze). Nem kezel semmiféle olyan adatot, ami veszélyeztetné az ország biztonságát, viszont egyelőre köztársaság lévén, a mi tulajdonunk.

Jakab.gipsz 2016.11.08. 15:24:01

@ZX: Ne feledjétek ez idáig még minden civilizáció összeomlását a magát jól-képzetnek hit elit töketlensége eredményezte.
Ha nem tudod, mi volt Szókratész "bűne", fogalmad sincs arról, hogy miről beszélek, (két lúzer vesztes hadvezér tanács adója volt), miközben mindenkinek osztotta az észt.
Nekünk pedig nincs szükségünk vesztes főnökségre.
Ezért szoktam azt mondani, hogy a jelenlegi főnökségre is ráférne egy alapos "fej és látókör tágítás", persze tudomány-filozófiából, és nem abból a sok zöldségből amit a nyugati egyetemeken tanítanak.

Jakab.gipsz 2016.11.08. 15:31:45

@nu pagagyí: Minden rendszer bizonyos korrupción alapul.
Például papa-mama korrumpálja egymást és lesz belőle egy baba. A hazai korrupció pedig úgy kezdődött, dereguláció, privatizáció, liberalizáció, minden csak annyit ér amennyit a vevő hajlandó érte fizetni, és elherdálták a nemzeti vagyont, mert az állam rossz gazda majd a piac megoldja. Erre a sok hülyeségre pedig a Soros egyetemeken oktatták az akkor még tejfölös szájú gyerekeket, a mai vezető elitet, mitől lennének mások mint a többiek.
Ha pedig megpróbálnak eltérni a fősodortól, akkor jönnek a brüsszeli pofonok,

medium size devil 2016.11.08. 16:31:04

@Weißkopf: Mi ez a baromsag, hogy "nyugdijas hobagoly"..?? Te valami hulye vagy? Tajekozodj magad ne engem beszeltess.

medium size devil 2016.11.08. 16:34:10

@Szelid sunmalac: Max. abban a suliban ahova Te jartal. Amugy mibol gondolod, hogy ez jo otlet es nem baszok vissza 2x akkorat?

Weißkopf 2016.11.08. 16:38:26

@medium size devil: Nyugdíjas hóbagoly = Boross Péter. (Nem én találtam ki, rádióban mondta rá valaki.) Nem vagyok hülye, csak tájékozatlan, ezért vártam tőled, ó titkok tudója, a felvilágosítást "a rendszerbaltas egyik legsotetebb figuraja"-ról.

Mr. Neutron 2016.11.08. 17:34:21

Na ez egy vicces poszt volt. Az alapján akarja megítélni a magyar szolgálatokat, amit ebben a témakörben a sajtóban olvasott? LOL

Na jó, tegyük fel, hogy akad olyan marha, aki kizárólag nyílt forrásokból dolgozva megpróbálja értékelni a hazai nemzetbiztonsági tevékenységet. De könyörgöm, akkor gyűjteni, értékelni és elemezni kéne a nyílt információkat. Viszont ami itt "blogbejegyzés" címén elő lett vezetve, nem több egy zavaros, emésztetlen közhelygyűjteménynél.

midnight coder 2016.11.08. 19:58:21

@medium size devil: És miért is ? Mert az egyik esetben csak oroszok tartanak megszállva egy másik országot, míg a másik esetben maga a Választott Nép ?

midnight coder 2016.11.08. 20:05:58

@nu pagagyí: Az oroszoknak pontosan miért is hiányzott volna ez az egész ? Az ukránok orosz lakta területei annyira nagyon nem értékesek, hogy emiatt érdemes legyen háborút indítani, embergót elviselni. Ez csak annak jött jól, aki Putyint akarta meggyengíteni, vagy megdönteni. Egy ilyen puccs után Putyin vagy nem csinál semmit, de akkor belpolitikailag gyengül meg, mivel nem tudja megvédeni az orosz kisebbség érdekeit, vagy közbelép, de akkor jön az embargó, és az oroszok gazdaságilag gyengülnek meg. És kinek lett volna ez jó ? Az EU-nak nem igazán, egyrészt az európai politikusok ostobák egy ilyen tervhez, másrészt amúgy is az EU állta az egész buli árát az oroszok mellett. Maradnak Obamáék, a kleptokratáknak jól jött volna a választás előtt az orosz medve bőre.

midnight coder 2016.11.08. 20:26:42

@medium size devil: Őszintén szólva Anettkáról hamarabb elhiszem hogy járt a Holdon mint hogy a hóbagoly komolyabb titkosszolgálati szerepet játsszon. Ha csak nem volt akkora mesterkém, aki úgy próbálja elterelni magáról a figyelmet, hogy csekélyértelmű medvebocsnak álcázza magát közszereplés közben.

medium size devil 2016.11.08. 20:32:46

@midnight coder: Erre nem gondoltam de amugy pl. igen.

jágör68 2016.11.08. 20:38:32

A zsindekszes CIA- droidoknál nagy a zavar- tegnap ezt hoztátok, agyhalottak:

www.hidfo.ru/2016/11/az-index-elismeri-hogy-a-cia-puccsot-szervezett-magyarorszagon/

Leylandi 2016.11.08. 20:40:51

"amit az orosz kémek, ügynökök és diverzáns egységek itthon kavarnak, az már minimum dühítő"

...olvassa fel a tengerentúli hárombetűs szervezet beosztott-beosztott-albeosztott-bértollnoka műfelháborodott stílusban azt, amit tartótisztje reggel a fakkjába tett.
Ez egy ilyen világ. Mégis, mit vártatok, hogy csak ti lesztek itt a terepasztalon?
Toljátok csak. Tudom, nektek is élni kell valamiből, ott a tápláléklánc alján. Ahol lósz.r van...

Leylandi 2016.11.08. 20:44:05

@jágör68: jó, az az anyag véletlenül került ki... Az íróját azóta nem látták, a három karika párizsiját szétosztották a többi közt.

Leylandi 2016.11.08. 20:58:31

@Mr. Neutron: "Na ez egy vicces poszt volt. Az alapján akarja megítélni a magyar szolgálatokat, amit ebben a témakörben a sajtóban olvasott? LOL"

Nyilván ekkora marha a világon nincs! Épeszű ember - a csimpánz IQ-ja felett - mind tud minimum annyit, hogy a titkosszolgálatokról a napisajtóban nem szólnak valódi hírek. Amelyiket netán mégis folyton lelepleznék, azt a létrehozó kormány hamar felszántaná, és bevetné sóval. Ennél még az albán titkosszolgálat is több konspirációra képes...
Ez csak a tömegeknek szánt parasztvakítás, hangulatkeltés. Mégis, mi más lehetne a nyílt sajtóból összeállított-ömlesztett hírhalmaz, amikkel példálózik?
Annyi valóságtartalma van, mint amennyi értelme.
Pont annyi.

wektor77 2016.11.08. 21:02:24

Ez most akkor mirol is szolt? Amugy meg maradjunk annyiban,hogy a Magyar kibervedelem egyaltalan nem sz@rabb mint akarhol mashol...sot..

chepunk 2016.11.08. 21:10:39

@Colonel H. Stinkmeaner:

"A nagymagyar hungarista paintballos kommandózástól összefosta magát kormány, odaküldtek pár pribéket, az egyiket meg kilyuggatta az öreg náci. "

Ha paintball puskával lyuggatta volna ki (illetve azzal csak lőtte volna meg) nemlenne ekkora gond! De ezen airsoftos zsebnáciknak illegálisan tartott gépkarabélyai is voltak... Ezért szépen figyeljék is csak őket a szakszolgálatok a nap minden percében, és ha bármi okot adnak azonnal az egész bandát vágják be a sittre életük végéig a cigók közé! Ezért fizetjük őket!

Májkül 2016.11.08. 21:46:29

@chepunk: Ez az öreg zsebnácis eset is mutatja. hogy milyen "nagyszerû" munkát végeztek az "összehangolt" szolgálatok.
süti beállítások módosítása