A valódi viták otthona

Reflektor

Foglalkozzunk egy picit a MIÉP-pel!

2016. december 14. - szénhidra

szt.png
Igen, tudom, a gyakorlatban már a MIÉP se létezik, jogilag persze igen, de gyakorlatilag nem. Egyben válaszolnék mindenkinek, aki szerint a ’90-es évek véget ért és az semmilyen hatással nincsen jelen közállapotainkra, attitűdjeinkre és választásainkra is csak azok a politikai történések hatnak, amelyek tegnap vagy legfeljebb 2010 után történtek: ti hülyék vagytok.

Ti beleszerettek egy hangzatos közhelybe (hogy rég volt, meg tavalyi hó és bitlisz), amit el is hisztek, és ettől vagytok hülyék. Elmondom miért. Jobb- és baloldal jelentését a mai magyarországi körülmények között a rendszerváltás után kialakult, egymással szemben álló táborok határozzák meg. Ez akkor is így van, ha negyedszázados történetekről beszélünk. Lehet, hogy egyre többen vannak, akik már nem emlékeznek a kiváltó okokra, nem közvetlenül hat a világnézetükre, de másolással és alkalmazkodással olyan szokást vesznek fel, amelynek az eredetére már egyre kevesebb emlékeznek. Az úgy nevezett baloldalt, amelyet az MSZP és az SZDSZ képviseltek, amely ebben a formában az MSZMP reformerei és rendszerváltó liberálisok szövetsége volt, a Demokratikus Charta hívta életre és két üzenete volt: az egyik a harcias jobboldal-ellenesség a másik pedig a technokrata piacpártiság. Alighanem e kettőben tudtak megegyezni. Azt a jobboldal-ellenességet, amely a minimális konzervativizmust sem volt képes megkülönböztetni az antiszemitizmustól, és amely saját legnagyobb bűnének azt tartja, hogy nem sikerült privatizálnia az egészségügyet és az oktatást a legtisztábban az SZDSZ képviselte. Így került a nagyobbik liberális párt a „baloldalra”, a kisebbik pedig arra a „jobboldalra”, amelyet az antikommunizmus tartott össze, amely az SZDSZ-t árulónak tekintette, és amely az első MSZP-SZDSZ kormány megszorító politikájával (újszülötteknek: Bokros-csomag) szemben kezdett el antikapitalista szólamokat artikulálni. A rendszerváltás utáni magyar jobboldal antikommunista-antikapitalizmusa a „szakértelem egy bolsevik trükk” mondásban (és zsidózásban) érte el önnön csúcsát, amelyet legtisztábban a MIÉP képviselt. Egyik oldalon ott volt az „SZDSZ vagy Mucsa” a másikon az „Apák és fiúk” (újszülötteknek: ezzel a címmel Csurka István lapjában jelent meg egy cikk, amely akkori liberális politikusoknak a kommunista elithez tartozó felmenőinek felemlegetésével igyekezett igazolni, hogy ezek ugyanazok, és amelyből minden érzékeny fül kihallotta a zsidózást).

A szavazók zöme ugyan nem az SZDSZ-re és nem a MIÉP-re szavazott, hanem – ’98-tól – az MSZP-re és a Fideszre, de a két kisebb párt volt az, amely a legsarkosabban képviselte azt, amely alapján ez a viszonyrendszer kialakult. Ez a két párt volt az, amely a legmélyebbre ásta az árkot, ez a két párt volt az, amely a legjobban hajtotta a hideg polgárháború páncélvonatát. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Mit ígért a Fidesz és mit valósít meg? Azt, hogy győzelemre vezeti híveit a hideg polgárháborúban, hogy új időszámítás kezdődik és, hogy írmagját sem hagyja meg az ellenségnek. Amikor Lánczi András azt mondja, „hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” akkor egyrészt azt mondja, hogy ez nem korrupció, csak annak nevezik (lófaszt nem az), másrészt igazat mond: valóban ezt ígérték. Amikor a magyar jobboldal azt panaszolja, hogy a rendszerváltás utáni baloldal hazavitte a korábban állami vagyont (a spontán privatizációtól a Horn-kormány alatti privatizációig, amely egyik nyertesét amúgy Gyurcsány Ferencnek hívják), akkor nem azt ostorozza, hogy így összefonódik a politikai és gazdasági elit és az kiüresíti a demokratikus intézményrendszert. Csak azt nevezi bajnak, hogy nem a jobboldal tehette meg, hiszen annak joga lenne hozzá, azt illeti, az a nemzet, a baloldal viszont nem az, tehát az meglopja a nemzetet. Másképpen: ha „ők” csinálják korrupció, ha „mi” csináljuk, akkor meg a nemzet érdeke. És pontosan ezért tart itt ez az ország. Azért, mert a rendszerváltás után kialakult a jobb- és baloldali szavakkal körülírt, egymással rivalizálópolitikai elitek az államra zsákmányként tekintenek, és mert a kizárólagosságra törekednek. A ’90-es évek eleje óta az az üzenet mindkét oldalnak, hogy a másikat végleg le kell győzni, vagy azért, mert az mucsai és fasiszta vagy azért, mert az hazaáruló és komcsi.

Az SZDSZ-es írásomra érkezett egy reakció, amely szerint inkább a MIÉP-pel kéne foglalkoznom, hiszen az van hatalmon. Egyetértek vele. Az SZDSZ és a MIÉP szimbólumok, egy-egy attitűdöt jelentenek (épp ezért fölösleges figyelmeztetni arra, hogy jogi vagy gyakorlati értelemben vett pártként megszűntek, vagy majdnem megszűntek), azt az attitűdöt, amely a teljes bal- vagy jobboldal megszűnését, a döntéshozatalból való kizárását hirdetik. Igen, a Fidesz a MIÉP programját valósítja meg, az összefogáspártok pedig az SZDSZ-ét hirdetik. Mert ez az egész nem más, mint egy kibaszott mese a jó és a rossz harcáról, amellyel etetnek bennünket. És amellyel igazolni lehet minden hatalmi túlkapást.

Ideje lenne eltemetni a MIÉP-et is. A politikának nem szabad arról szólnia, hogy hatalomra jutva bebetonozzuk magunkat. Nem szabad azt ígérnie, hogy csak egyszer jussunk úgy igazából hatalomra és akkor jól elsöpörjük a másik oldalt és még óhajtani sem szabad ezt a végső leszámolást. Az – úgy látszik – fel sem merül, hogy el kéne viselni a plurális demokráciát, hogy fel kéne adni az egész ország magunk képére formálásának igényét és a helyett abban kéne megállapodni, hogy mihez nem nyúlunk és mibe nem türemkedünk be azonnal, ahogy hatalomra jutottunk. A kiút a szarból az, ha figyelmen kívül hagyjuk a kultúrharcos jelszavak mögött felsorakozott, az államot foglyul ejtő politikai-gazdasági elitek küzdelmét, és mindkettőre rákényszerítünk olyan jogállami és demokratikus eszközöket, melyekkel kontrollálhatók, nem pedig drukkolunk annak, hogy egyik vagy másik megszabadulhasson azoktól.

                                                                                                                                   Gianni Schicchi írása

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4712048295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2016.12.14. 19:46:42

Drága jó MIÉP. :) Tényleg megérdemelte, hogy valaki megemlékezzen róla. Hiszen elég fontos része a rendszerváltás politikatörténetének. És nagyon sok mindenre magyarázatot ad a pártocska tragédiája. Azt mondjuk nem hiszem, hogy az állam foglyul ejtése miép-es program lett volna. Az SZDSZ-nél (úgy érzem) biztos az "agenda" része volt, és ezt természetesnek is vették. De a MIÉP-esek inkább jámbor idealisták voltak, mint most a szegény LMP-sek — leszámítva, hogy az előző dafke nyakon hugyozta magát antiszemitizmussal, mi tényleg cikivé tette az egészet. Apropó, a szerző elmondhatná ennek a kispárti szentháromságnak a harmadik eleméről is a véleményét. Érdekes lenne. :)

nu pagagyí 2016.12.15. 16:19:35

Beszéljünk a MIÉP-ről. Minek?
Ja, megint lehet gyurcsányozni, még ha nem is tartozik ide.
Unalmas már.

Gyurcsány nem a spontán privatizáció nyertese. Az korábban volt: 1988-91 között. Gyurcsány a Horn-kormány idején jutott vagyonhoz privatizációs pályázat keretében, de akkor neki nem volt köze a hatalomhoz és strómannak sem nevezhető, hiszen a vak is láthatta, hogy valódi tulajdonosként üzemeltette a privatizált vagyont egészen eddig az évig. Megjegyzem, nem Mészáros Lőrinc, vagy Simicska-féle közpénz feldolgozó üzemet vezetett, hanem leginkább exportra dolgozót. Másoktól eltérően, nem rúgta ki az átvett dolgozókat, hogy kiárusíthassa ami pénzzé tehető. Sokan jutottak privatizációs vagyonhoz, hiszen ez volt a lényege a rendszerváltásnak és nem csak Horn alatt, hanem már Antall és az első Orbán-kormány idején is. Lehet persze mondani, miért nem Mariska néni nyert a privatizációs pályázaton, de felesleges. Valószínűleg nem pályázott, de ha mégis egy év alatt befuccsolt volna. Mariska néninél komolyabb emberek is belebuktak az elnyert gyár, termelőeszközök üzemeltetésébe (már azok közül, akik komolyan gondolták és nem csak rövidtávon akartak túladni a dolgon). Gyurcsány nem bukott bele, tehát az esetében a privatizáció elérte a célját.

A többi mondanivaló is legalább ilyen szánalmas. Nem lehet összemosni az SZDSZ-t a MIÉP-pel, mondván két szélsőség. Az értelem és az ostobaság közt nem a félostobaság vagy félértelem a kívánatos, ahogy a jó szándék és rossz szándék közt sem a félig jó-félig rossz.
süti beállítások módosítása