Az önkényuralmi jelképek betiltását és a gyűlöletbeszéd bűncselekménnyé nyilvánítását sokan kifejezetten üdvös dolognak tartják. Az érvek logikusak: senki ne éltessen olyan hatalmakat vagy egykori hatalmakat, ideológiákat, melyek elméleti és gyakorlati szinten is megmutatták, milyen bestiális dolgokra képes az ember, milyen szörnyű dolgokra vagyunk képesek mi magunk. A gyűlöletbeszéddel szintén hasonló a helyzet, senki ne uszíthasson, kelthessen félelmet valakikben, gyűlöletet a valakik ellen másokban. Tudjuk, hogyan működik a tömeg, hogyan lehet fanatizálni kiszolgáltatott, labilis vagy épp a gyűlölködésre nyitott embereket. Akarunk ilyet? Nem.
A dolog azonban sokkal bonyolultabb ennél, a tiltás, a dolgok elrejtése pedig soha nem jelenthet valódi megoldást. Ne hordjon a karján horogkeresztet senki! Én ezt értem, ugyanakkor pont ettől lesz még izgalmasabb, még vagányabb, ha valaki magára varratja. A tiltás ellen lázadni izgalmas és egyetlen pillanat alatt adja a mártíromság érzését annak, akit le vagy épp el akarnak nyomni. Félreértés ne essék, egyetlen pillanatig sem akarom védeni sem a fehér sem a vörös terrort, egyszerűen csak azt mondom, hogy a szimbólumok tiltása ellentétes hatással jár. Ahogy a gyűlöletbeszéd fogalma és szankcionálása is igen ingoványos talaj, annak ellenére, hogy minden porcikám irtózik a gyűlöletkeltéstől, irányuljon bárki ellen.
Bűncselekmény a holokauszttagadás? Az. Pedig az, ha valaki tagadja, még nem teszi meg nem történtté. Szerintem hatásosabb módszer a „hülyeség” és a szélsőségek ellen a kibeszélés a tiltásnál. Öltözzön csak be, csináljon magából hülyét, aki akar. (Nyilván az már egyáltalán nem fogadható el, ha valaki fenyegetően lép fel, másra veszélyt jelent.) Beszéljen baromságokat, amíg az belefér a szabad véleménynyilvánításba és nem csap át másokra veszélyes radikalizmusba. Nem a tiltás, hanem a gondolkodás és a stabil, nem ránk erőltetett, hanem magunkévá tett értékrend az, ami bennünket egyénenként és társadalomként meg tud védeni. Ehhez azonban kellenek olyan alapvető értékek, melyek nem megkérdőjelezhetőek. Ma azonban a világ másról sem szól, mint megkérdőjelezésről.
Az információs társadalomban pedig egyre inkább mindenki maga választhatja ki, hogy mi az igazság. Épp ezért egy-egy történés nagyon eltérő értelmezéseket kaphat annak függvényében, hogy kinek a szemszögéből vagy épp kinek az érdekei alapján kerül bemutatásra, esetleg az alapján, hogy maga a környezet hogyan reagál rá. Az információdömping közepette pedig marha nehéz szűrni, mi igaz és mi nem az. Sokkal pihentetőbb egyszerűen csak sodródni, mindent elfogadni, amit az enyéim mondanak és mindent elutasítani, amit a számomra kijelölt ellenség gondol. Minden csak interpretáció kérdése, elég, ha a népszavazásra és az azt megelőző kampányra gondolunk.
A németek egy friss hír szerint úgy döntöttek, hogy elég volt a hazug és/vagy hamis hírekből, a facebookos gyűlöletbeszédből, ezért határozott állami fellépésre készülnek.
„Angela Merkel pártján túl a szociáldemokraták is foglalkoznak a témával, olyannyira, hogy Thomas Oppermann, a SPD frakcióvezetője már be is nyújtott egy törvényjavaslatot. Ennek értelmében a Facebooknak folyamatosan fogadnia kellene felhasználói jelzését a kamuhírekről és a gyűlöletbeszédről. Ez tulajdonképpen már jelenleg is megoldott, de a lényeg csak most következik: a bejelentéstől számítva 24 órája lenne a Facebooknak az ügy kivizsgálására. Ha a gyűlöletbeszédet tartalmazó vagy hamis hírt terjesztő bejegyzés 24 óra után is fent van még a Facebookon, akkor – a törvényjavaslat értelmében – 500 ezer euróra is büntethetik a közösségi oldalt. A nagyságrend kedvéért: ez nagyjából 155 millió forintot jelent.” – írja a HVG. Ráadásul a büntetés minden egyes cikkre vonatkozik, amit jelentettek, ami valóban gyűlöletbeszéd vagy hamis hír, de 24 órán belül nem törölték.
De azonkívül, hogy boldog, boldogtalan bejelenthet bármit (erre egyébként idáig is volt lehetőség), csupán bosszantásból vagy a Facebook szívatása céljából, mégis mi alapján lehet eldönteni 100 százalékos pontossággal, hogy mi számít hamis hírnek és mi az, ami esetleg csak világszemlélet vagy ideológiai különbségek szintjén tér el a Merkelék által gondolttól? Állítólag van egy algoritmus, ami. De ezt megnyugtatónak nevezni komoly túlzásnak tűnik. És valljuk be őszintén, Merkelék lépése legalább annyira értelmezhető véleményterrorként, mint óvintézkedésként, még akkor is, ha a hamis hírek és a gyűlöletbeszéd kisöprése a cél.
A törvény egy privát vállalkozás, egy szinte monopolhelyzetben lévő platform, a Facebook megregulázására/megtisztítására vonatkozó eszköz, ami közösségi kommunikációs térként valóban rengeteg ember számára szolgál tájékozódási felületként, teszi mindezt úgy, hogy ők maguk is kedvükre tilthatnak vagy engedélyezhetnek posztokat és azok reklámozását. (Szóval senki ne gondolja, hogy ők a szólásszabadság letéteményesei.) Talán lesznek, akikhez így lassabban jutnak el olyan ideológiák, tudatosan hamisított hírek, radikális vélemények, melyek rájuk veszélyt jelentenének. De továbbra is kérdéses, hogy a fokozódó feszültségek, erősödő szélsőségek ellen tényleg jobb eszköznek bizonyul-e mindez, mint az oktatás, a felkészítés. Fogjuk be a füleket, akkor olyan lesz minden, mintha azok a hangok nem is lennének?
Abban, hogy annyi minden megkérdőjeleződik napjainkban, hogy az EU recseg-ropog, hogy az idegengyűlölet Magyarországon is félelmetes méreteket ölt (saját kormányunk mellett), hogy Ukrajnáról le lehet csípni egy jó nagy darabot, de senki nem tesz semmit, Oroszország kétségtelenül és hatalmas mértékben felelős. Ha egy őrült tagadja, hogy Aleppóban embereket mészárolnak, lehet destruktív és a valóságtól elrugaszkodott véleményként tekinteni a szavaira, ha a putyini Oroszország tolja ezt kampányszerűen, dollármilliókkal megtámogatva, hivatalos csatornáin és kamu híroldalain keresztül, az már egészen más. Az, hogy ezt követően ők még az ENSZ-ben csuklóztatnak másokat, még több kérdést vet fel.
Míg egy pénznyelő szörnyeteget keményen szorongatnak a németek, egy másik szörnyeteg sokkal nagyobb veszélyt jelent. Míg előbbi csak közvetítő eszköz, a másik a zavarosban boldogan halászó és a destabilizálásban érdekelt és jeleskedő játékos. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy jelentsen az orosz tevékenység bármiféle nemzetbiztonsági kockázatot, ellenük egyelőre nincs fegyver. Pedig Putyinék iparágat építenek a hazudozásra, az álhírekre, a játszmára, ami mellett a végtelenségig nem lehet elmenni. Vannak, akik még nem tudnak reagálni erre a helyzetre, miközben mások, mint például a magyar kormány, örömmel asszisztál mindehhez.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!