A valódi viták otthona

Reflektor

2016: az év, amikor kisiklott a haladás vonata

A világFidesz éve

2016. december 28. - GottmayerLea

dada-gauguin.jpg

2016 a politikai válságok éve volt világszerte. Antonio Gramsci ronggyá idézett mondata szerint „a válság pontosan abban áll, hogy a régi rend haldoklik és az új még nem tudott megszületni, az ilyen interregnumban beteges tünetek sokasága üti fel a fejét”. Mark Rutte, Holland miniszterelnök pedig azt tanácsolja, hogy „soha se hagyjunk egy válságot kárba vészni”.

2016-ban a világ közélet-értelmezéstermelő osztálya alól kicsúszott a materiális valóság. Az az elgondolásuk, hogy a haladás, amely mint egy vonat megy az emberi jogok által kijelölt síneken, és a jogkiterjesztés megállóin keresztül halad a tökéletes társadalom felé, ahol mindenki ki tudja élni a belső esszenciális valóságát, és mindenki a saját maga által megálmodott Én Kicsi Pónim lesz, ahol a barátság varázslatos, szertefoszlott. A jövedelmi egyenlőtlenségek, az emberi faj reprodukciós terheinek egyenlőtlen elosztása, ezek a maradi, nem annyira szexi problémák visszatértek. Sőt, nem is mentek soha sehova, de most bedöntötték az ajtót és jelezték, hogy azok, akiket a megtermelt jövedelmi feleslegből fönntartottak, elfelejtettek róluk beszélni.[1]

Magyarország helyzete egészen 2016-ig egy tragédia volt, mára pedig egy bohózat lett. Mi voltunk egészen mostanáig a fasiszta nép, a genetikailag gyenge, a mindig is bűnös, különlegesek voltunk, különlegesen rosszak, antieurópéérek.  Mostanra kiderült, hogy nálunk csak előbb lett, ami máshol idén. Az osztály problémás gyerekéből mi lettünk az a hipszter gyerek, akinek már 2011-ben megvolt az a divatcucca, ami a legtöbbeknek csak idén lett meg.  Nagyon rossz érzés, hogy az a fajta elitista antielitizmus, ami a rendszerváltás belterjes vitáiból kinőtt, elterjed.  2016 megmutatta, hogy egy új szót kell megalkotnunk, amely leírja a Brexit-, a Trump-, a Szydło-, a Le Pen- és az AfD-jelenségeket: ez pedig a világFidesz. 2016 a világFidesz éve volt. Annak az éve, amikor a sokak képviseletére szerződött nemzetközi baloldal leginkább saját morális felsőbbrendűségét képviselte, és ezért a többség inkább az elit egy részének elitellenes álszabadságharcához szerződött.

A világFidesz két dolog miatt tudta és tudja ilyen sikeresen idén eljátszani az elnyomott kisebbség, a nemzetközi elittel szembeni népképviselet játékát. Az egyik az áldozati kultúra: kiteljesedett az elnyomottság mint a morál fő forrása és ezt a mások (liberálisok) által épített építményt ki tudták használni a maguk hasznára. Ha az elhallgatottak hangja a fontos, akkor azt mondom, hogy engem eddig elhallgattattak. Erre a logikára épül az egész új jobboldal, akik az áldozati kultúra ellen leginkább úgy küzdenek, hogy ők akarnak az új áldozatok lenni.  A másik fő ok az, hogy a nagy gazdasági változások, a tőke, a munka, a jövedelem, a földrajzi helyzet és a geopolitikai realitások helyett a politika folyamatosan azt hazudta az embereknek, hogy minden lehetőségük megvan, hogy mindenkinek teljes körű szabadsága van, és mindenki azzá válik, amivé szeretne. Itthon ennek a legszebb példája az a hazugság volt, hogy ha csatlakozunk az EU-hoz akkor mindenki nyithat Bécsben cukrászdát.  Ez egyértelműen nem így van, és ez a hazugság csak bűntudatot kelt emberekben, és ezt nem érdemlik meg.

Magyarország betölt egy szerepet a nemzetközi munkamegosztásban. Nem lehet magyar csoda, nem a saját hibánkból vagy a nemzetközi ontoglobál [ide jöhet egy az olvasó kedvére való Bogárizmus] miatt nem sikerült 2016-ban sem fölzárkózni a nyugathoz, hanem azért mert a nyugat attól nyugat, hogy mi nem vagyunk azok. A káros hazugság, hogy a mi sorsunk kovácsa is csak mi magunk vagyunk ellehetetleníti, hogy alternatívát mutassunk fel a világFidesszel szemben. 2016 azt mutatta meg, hogy egyetlen módon lehet harcolni az emberi mindenhatóságot hazudó világFidesszel és az ő régi ellenfeleikkel: el kell mondani, hogy az ember képességei és lehetőségei végesek.

A 2016-os válságokat viszont ki tudjuk használni. Ha túl tudunk lépni a hamis „haladás profétái” és  „fasisztoid Fidesz”-szembeállításon, ha rá tudunk eszmélni, hogy a földrajzi, a történelmi és gazdasági folyamatok együttese nagyobb hatással van nemzetünkre, mint a kormány, ha mi, a duruzsoló osztályok, be merjük vallani, hogy mi sem értünk mindent, és a nyelvet nem arra használjuk, hogy kiosszuk a morális klubba tartozás érdemrendjeit: akkor van esély, hogy 2017 más év lesz. 

Válságos év volt. Ahhoz, hogy jövőre olyan válság legyen, amelyből azok tudnak profitálni, akik szerint az állam feladata a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése, ki kell mondani, hogy a régi „haladás” vs. „maradiak” szembeállítás értelmetlen. A népfrontos politika, mely szerint van olyan, hogy progresszív oldal, ami szerint van a történelemnek jó oldala idén meghalt. Itt az ideje az érték-vezérelt politikának.  

 

[1] Annyira nem bíztak már az emberek az elitben, hogy az elitek egyik legfőbb képviselőivel, a közvélemény-kutatókkal sem akartak kezdeni, 2016 az ő bukásuk éve is lett.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr712077663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-JzK- 2016.12.28. 13:43:55

Guglizz rá:
- Branko Milanović
illetve
- elephant curve

megmutatja, hogy mely az egyetlen egy réteg a világon, amely gazdaságilag stagnál, sőt szegényedik.

tiszafa 2016.12.28. 14:25:00

Lea ....vagy, csak nem forogsz!

Deansdale 2016.12.28. 14:28:52

A jobboldalnak, amiben egyébként semmi szélsőséges nincs, egy dolog miatt van most sikere: a balosok annyira túltolták a hülyeséget, hogy a saját tömegbázisuk fordított hátat nekik. A regresszív hazugság-, hülyeség- és gyűlöletáradat a sajtóban szép lassan elmarta a szociálisan érzékeny, de normális és tisztességes embereket, a balos tábor leapadt, jobbára csak a vérfeministák és fehérgyűlölők maradtak ott fröcsögni, meg persze a korai demenciások, akik a balosságban még mindig a kizsákmányolás elleni harcot látják, aminek a valósághoz rég semmi köze. Mintha Gyurcsány vagy Bajnai hiteles vezetője lehetne a csórók lázadásának a gazdagok ellen... ROTFL

Mo-n azért vezet a fidesz mert a modern baloldal vállalhatatlan, éppen úgy mint az USA-ban, ahol Trump nem kapott több szavazatott mint a legutóbbi 2 republikánus jelölt, viszont Hillary sokmilliót vesztett Obamához képest. 2016 nem a jobboldal felemelkedésének éve, hanem a baloldal bukásáé, amit kizárólag saját maguknak köszönhetnek. A toleráns és diverz haladók több évtizede munkálkodnak keményen a minél több népcsoport maguk ellen hangolásán, és most érték el azt a pontot, ahol már több embert zártak ki mint amennyivel még választásokat lehet nyerni. A balosok szép lassan ellenségképpé gyúrták a fehéreket, a férfiakat, a heteroszexuálisokat, a mindenhol aktuális helyi többségi nemzetiséget - ezeket ostorozzák keményen, mint a világ összes bajának forrásait. A helyzet az, géniuszkáim, hogy nem a világ fordult a balosok ellen, hanem a balosok üzentek hadat a nyugati emberek 90%-ának, akik ezt mostanra marhára megunták. Egy darabig lehet hülyíteni a jóhiszemű és naív többséget azzal, hogy legyenek empatikusabbak a kisebbségek felé, de eljön a pont ahol rájönnek: semmi értelme egy olyan ideológiát támogatni ami az ő lenyomásuk árán dolgozik mindenki más felemelésén.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 14:33:17

@Deansdale: "A jobboldalnak, amiben egyébként semmi szélsőséges nincs, egy dolog miatt van most sikere"

Gyakorlatilag nincs jobboldal, így sikere sem lehet. Van két szélsőjobb párt, a fidesz és a Jobbik.

"A regresszív hazugság-, hülyeség- és gyűlöletáradat a sajtóban szép lassan elmarta a szociálisan érzékeny, de normális és tisztességes embereket"

... a szélsőjobbtól. Ezért van annyi bizonytalan szavazó.

Deansdale 2016.12.28. 14:43:08

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Dugd csak a fejed a homokba továbbra is, nekem attól nem lesz rosszabb.

A baloldal egyik fele a brexit/Trump fiaskó után beismerte hogy elbaltázta a dolgokat és igyekezett levonni a következtetéseket, de a baloldal másik fele, a hülyébbik, inkább megduplázta az erőfeszítést amivel a náci-rasszista-szexista vádakat fröcsögik mindenkire aki nem akar rájuk szavazni. Ismétlem: nekem az nem baj, hogy a regresszívek nem egészen normálisak, legalább tovább erősödik a jobboldal, szóval csak így tovább, köszi a segítséget. Sőt, ha nem túl nagy pimaszság, megkérnélek hogy tegyél rá még egy lapáttal.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 14:48:32

@Deansdale: Mit hadoválsz itt összevissza? Egy szót nem szóltam a baloldalról. Miafasz közöm van a baloldalhoz?

Deansdale 2016.12.28. 14:56:01

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Aki szerint a fidesz "szélsőjobbos", az vagy balos, vagy hülye. Az előbbit feltételeztem, ha netán tévesen, azért elnézést kérek.

De ha már itt tartunk, nevezd meg kérlek a fidesznek csak egyetlen intézkedését, ami normális, semleges emberi szemmel (vagyis nem balról) nézve "szélsőjobbos".

Meg azt is magyarázd már meg, hogy ha szerinted a jobbos táboroktól pártolnak el az emberek akkor miért a balosok vesztenek szavazókat milliószámra? A valóság mintha hadilábon állna az elképzeléseiddel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 16:11:50

@Deansdale: "nevezd meg kérlek a fidesznek csak egyetlen intézkedését, ami normális, semleges emberi szemmel (vagyis nem balról) nézve "szélsőjobbos"."

Például a szélsőséges rasszista gyűlöletkeltő uszítókampány az elmúlt 2 évben.

"A migránsok nem akarnak dolgozni, és elveszik a munkádat!" :))

Deansdale 2016.12.28. 16:44:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

A "migráns" nem rassz, nem értem hogyan kevered ide a rasszizmust. (Az iszlám sem rassz.) Nem nevezném gyűlöletkeltésnek, hogy Orbán nem engedte be őket, mivel több gondot okoznak mint hasznot. Szerintem ebben semmi szélsőséges nincsen, sőt, Orbáné volt az egyetlen épelméjű megoldás, amit azóta kevés kivétellel egész Európa követni kezdett - sokkal szélsőségesebb az, ahogyan pl. Merkel válogatás és korlátozás nélkül engedte be őket, aminek meg is van az eredménye. Nem kell jobbosnak lenni ahhoz, hogy az ember ne akarjon akár militáns vallási fanatikusokat, akár az EU-s szociális hálóba vágyó gazdasági parazitákat költöztetni a szomszédságába milliós nagyságrendben.

A baloldal például azért vesztett szavazókat, mert a migránskérdést nem józan ésszel közelítették meg, hanem a cigókkal és négerekkel már jól bejáratott fehérellenes identitáspolitikát folytatták. Egy kormány egyik legfontosabb feladata az állampolgárok védelme (akkor is ha balos!), márpedig a progresszív ny-eui kormányok ennek a feladatuknak nem tesznek eleget arra hivatkozva, hogy fontosabb kötelesség a többmillió muzulmán migránst befogadni. Ez minden épelméjű embernél leverte a lécet, jobb és baloldalon egyaránt. Amikor egy francia miniszter azt nyilatkozza, hogy a franciáknak meg kell tanulni együtt élni a terrorral, akkor senki ne merje azt mondani, hogy ez a normális és a másik oldal a "szélsőséges", mert békét szeretne és nyugalmat.

Sasvári Péter 2016.12.28. 17:59:48

Ha feladjuk, hogy tudunk változtatni a sorsunkon, akkor akár kollektíve be is falcolhatunk...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 23:00:52

@Deansdale: "Merkel válogatás és korlátozás nélkül engedte be őket"

Nem kéne a habonymédia emlőjén csüngened, mert beszopod az összes ilyen fasságot.

"egy francia miniszter azt nyilatkozza, hogy a franciáknak meg kell tanulni együtt élni a terrorral"

Nem nagyon tehetnek mást a nyugateurópaiak, a hetvenes évek óta láthatóan jelen van a terror, és nem tűnik úgy, mintha megszűnőben lenne, legfeljebb csökkent az utóbbi évtizedekben. Az utakon balesetben ezerszer többen halnak meg, azzal is együtt kell élni, az se fog megszűnni, minden igyekezet ellenére.

na4 2016.12.29. 11:12:10

Rinya. "értékvezérelt politika..." blabla, nesze semmi fogd meg jól. Fingod sincs, hogy mit is akarsz.

Netuddki. 2016.12.29. 11:26:06

Ha már előkerült, a fidesz egy piti bűnözőkből álló maffia. Nem lehet elégszer elmondani, amíg nem tudatosul mindenkiben. Ha a blogíróban is tudatosult volna, nem született volna ez a bejegyzés.
Lehet szidni a nyugatot és a zusát, de ott még működnek a fékek és ellensúlyok. A trump hatalma a saját országában sehol sincsen ahhoz amit az orbán itt megengedhet magának.

midnight coder 2016.12.29. 11:29:56

@Tibi !: Minden párt piti bűnözőkből álló maffia. A legnagyobb ilyen az MSZP és a DK.
A fékek és az ellensúlyok pedig egy pillanatig sem akadályoztak senkit, hogy szétlopják az országot.

midnight coder 2016.12.29. 11:31:17

@na4: Ne bántsd szegényt. Tudod, a kismacska sem lát mindent azonnal amikor kinyílik a szeme. Azt hiszem, Európában nem soká sok-sok kismacska jár majd még hasonlóan. A gond az, hogy már késő. Úgy 30 évvel ezelőtt kellett volna kinyitni a szemeket.

Visceroid 2016.12.29. 11:45:59

2016: az év, amikor kisiklott a haladás vonata
2017: az év, amikor kisiklott a haladás vonata
2018: az év, amikor kisiklott a haladás vonata
2019: az év, amikor kisiklott a haladás vonata
.
.
.

Fiúk, belekerültetek egy spirálba, ebből már nincs kiút! Mondjuk az országnak sem, de az egy másik történet....

pamut 2016.12.29. 12:05:15

@midnight coder: nem igaz,a fidesz messze a legnagyobb maffia, és te csak azért mutogatsz másokra mert te magad is az orbánmaffia támogatója vagy.

Balt 2016.12.29. 12:05:37

Hmm, index vezércikk:

"Tíz éve nem látott magyar gazdasági csoda jöhet"

pamut 2016.12.29. 12:08:09

Egy kis komcsi cenzúra, ahogy az orbánisták csinálják:

"Az MTI nem hozott le egy közleményt, mert abban Papp Dánielt hírhamisítónak nevezik"
444.hu/2016/12/29/az-mti-nem-hozott-le-egy-kozlemenyt-mert-abban-papp-danielt-hirhamisitonak-nevezik

Pap Dániel ugyebár a bíróság által jogerősen is hírhamisítónak nevezett orbáncsicska, merthogy tényleg hírt hamisított, szóval ez tény. De azért az orbánkomcsik cenzúrázzák :)

netes orbáncsicskák, kéretik ezt a szégyeneteket is hisztérikus gyurcsányozással, fröcsögő soroszással és egyéb gennyes hazudozással befedni!

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.29. 12:10:14

@Balt: juj ahogy megláttam tudtam, hogy ti habonyisták ezt fogjátok emlegetni, és linkegetni, ahogy szoktátok a hasonlókat. Azonban a kizárólag EU pénzből növekedés ugyanúgy szánalmas, főleg úgy hogy a románok, szlovákok, csehek, stb még ennél is nagyobbat növekednek. De hát azoknál nincs olyan elkúró kormány mint itt.

Balt 2016.12.29. 12:10:25

@Deansdale: :)) Azért én cseppet felröhögtem Haraszti tegnapi Washington Post-os prognózisán, pláne azt (szintén most) megtudva, hogy már tavasszal népszerűsítette a komcsik+Jobbik összefogást. XD

Ad Dio 2016.12.29. 12:12:15

"Az az elgondolásuk, hogy a haladás, amely mint egy vonat megy az emberi jogok által kijelölt síneken, és a jogkiterjesztés megállóin keresztül halad a tökéletes társadalom felé, ahol mindenki ki tudja élni a belső esszenciális valóságát, és mindenki a saját maga által megálmodott Én Kicsi Pónim lesz,"

Kivéve persze a fehéreket, a heteroszexuálisokat, a keresztényeket és a férfiakat... nekik ugyanis a szép új világban KUSS van és örüljenek hogy létezhetnek... és most akkor csodálkozunk, hogy?... min is?...

Ad Dio 2016.12.29. 12:14:12

A modern véget ért... a posztmodern állapot unalmassá vált... a lázadás kora lejárt. A józanságé és az építkezésé (fenntartásé) következik.

pamut 2016.12.29. 12:16:13

@Ad Dio:
Így van, ezért is jogos több mint 300 milliót költeni a vezér dolgozószobájának felújítására.
igaz máshol ebből egy egész palotát lehet venni, de azért viktor szobája mégiscsak viktor szobája, különben is a magyarok közpénzén megy, azt meg leszarjátok ugye?

Netuddki. 2016.12.29. 12:18:55

@midnight coder: Ez mennyiben menti fel a kedvenceidet?

Ad Dio 2016.12.29. 12:20:02

@pamut:

Talán elkerülte a figyelmedet, de ez a poszt nem Orbán Viktor dolgozószobájáról szól. De még csak nem is Orbán Viktorról... böködöd az árnyékokat, ahelyett hogy az árnyékot vető formákra koncentrálnál...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 12:20:22

@Balt: Ha a 2farkú 2018-ban is be lenne tiltva, akkor talán igaza lenne Kőszegnek.

midnight coder 2016.12.29. 12:24:09

@Tibi !: Annyiban, hogy ha A és B között lehet választani, és A és B egyaránt rendelkezik egy adott tulajdonsággal, akkor A-t nem fogja senki lecserélni B-re csak ezért a tulajdonságáért.

pamut 2016.12.29. 12:24:53

@Ad Dio:
talán elkerülte a figyelmed, de nem a posztra reagáltam hanem a te kommentedre.

böködöd itt a terelést csak nehogy a lényegre reagálj, egész jól csinálod, magadtól tanultad ki vagy habonyék képeztek?

ja és viktor dolgozószobájára nehogy reagálj! :D

Ad Dio 2016.12.29. 12:28:10

@pamut:

Én a posztra reagáltam. Hogy Te mire, azt csak elképzelni tudom. Nagy a fejedben a szélzúgás. Sajnos - kérlek ne bántódj meg - de übertipikus lépviselője vagy a mai szellemi toprongy baloldalnak. :-(

pamut 2016.12.29. 12:29:01

De most komolyan:

Ugye egy fideszmaffia-kollaboráns sincs aki érdemben merne reagálni csak az elmúlt 2 hét fideszes lopásaira és gyalázataira?

Fogadok hogy nincs....

pamut 2016.12.29. 12:32:18

@Ad Dio:

Látom nagy gyávaságodban már azt tetteted hogy nem beszélsz magyarul :)
Hülye vagy te, ebben nincs vita, de azért annyira hülye nem vagy hogy ezt az egyszerű állítást ne értenéd: "nem a posztra reagáltam hanem a te kommentedre."

Na, megint eljátszod a hülyét hogy nem érted? :)
Milyen érzés hogy gyávaságodban már azzal alázod meg magad hogy hülyének tetted magad?

Ja és viktor dolgozószobájára nehogy reagálj, tudod arról kell terelned! :D cserébe beszélj másról meg személyeskedj, ahogy tanultad!

röf 2016.12.29. 12:33:49

@Deansdale:
"Nem nevezném gyűlöletkeltésnek, hogy Orbán nem engedte be őket, mivel több gondot okoznak mint hasznot. "
Pontosabban, ide bárki bejöhet, csak nem szándékoltan elvesztett papírok ellenére, illegálisan áttörve az államhatárt.

Balt 2016.12.29. 12:34:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: De nem lesz. Tudod, így működik a "diktatúra". :) 4,9%-ot ők is "hozhatnak".

Netuddki. 2016.12.29. 12:36:10

@midnight coder: Tolvaj bűnözőknek a börtönben a helyük, nem a parlamentben kispofám! Mindegy milyen párt színeiben lopnak. Ha elfogadod a tolvajokat, akkor csak magadról állítasz ki bizonyítványt, ergo nem vagy vitapartner. Becsületes embereknek legalábbis nem. Ennyi.

pamut 2016.12.29. 12:36:42

"Ötszörös áron vehetett meg az állam egy mélygarázst"

A Pollack Mihály téren található mélygarázst az állam ötször annyiért vette meg egy luxemburgi magáncégtől, mint amennyiért a cég vette korábban.

A Tállya Hotel Invest Kft. hozzávetőleg 700 millió forintot fizetett a mélygarázs korábbi tulajdonosának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV Zrt.) viszont már 3,65 milliárd forintért adta tovább a társaság a belvárosi ingatlant. Így közel hárommilliárd forintot keresett az üzleten.

Fideszes kollaboránsok, ezért a 3 milliárdos lopásért ugye gyurcsánysoros a hibás?

Ugye titeket, kollaboránsokat nem zavar a magyar közvagyon szétlopása, hisz ti nem a magyarok oldalán álltok hanem az orbánmaffia oldalán?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 12:45:17

@röf: "ide bárki bejöhet"

... amennyiben arogánnak fizet sok-sok milliót.

És bárkinek a menekültkérelmét elbírálják, amennyiben belefér a napi 15-be.

Ad Dio 2016.12.29. 12:46:32

@pamut:

"Ja és viktor dolgozószobájára nehogy reagálj, tudod arról kell terelned! :D cserébe beszélj másról meg személyeskedj, ahogy tanultad!"

ásít

A korrupcióval kapcsolatban már többször kifejtettem a véleményemet: a képviseleti demokráciából kiirthatatlan. Ezért is lennék híve a közvetlen(ebb) demokráciának. Ott érdemben fel lehetne lépni ellene. Addig viszont nem vagyok hajlandó szelektíve utálkozni. Ha már itt tartunk engem nem hallottál az elmútnyócban sem vadul korruptozni. Talán ez meglepő lehet számodra, de akkoriban ugyanis ua volt a véleményem mint ma :-o.

Nem szükséges válaszolnod. Ha a színvonalat nem emeled drasztikusan meg, ez nem üti meg azt a szintet hogy...

ChemZso 2016.12.29. 12:51:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Gyakorlatilag nincs jobboldal, így sikere sem lehet. Van két szélsőjobb párt, a fidesz és a Jobbik."

Pont erről beszélt Deansdale. A fideszé pláne, de még a jobbik szélsőjobbozása is kontraproduktív.

Ad Dio 2016.12.29. 12:55:53

"Nagyon rossz érzés, hogy az a fajta elitista antielitizmus, ami az egyetemek belterjes vitáiból kinőtt, elterjed."

1788 Párizs

A ma "konzervatívjai" a tegnap "progresszívjei". Nem a haladás kapott gellert, csupán AZ a fajta haladás, ami a ma pénzügyi/politikai elitjének kedves. Útelágazolódásnál :-) van a nyugat. Felfelé egy új paradigma ismeretlen homálya, a másik felé a jól ismert ösvény, ami sajnos már lefelé vezet a hegyről... rosszabb esetben egyenesen a szakadékba. Remélem jól választunk és a Józanság Korát építjük innentől.

Szabványok 2016.12.29. 12:59:53

@Deansdale: Pl. az az egyház és állam összefonódása, különösen az oktatásban. Nekem ez már túlzottan jobboldali (vagyis szélsőjobbos), pedig én jobboldali is, meg vallásos is vagyok.

De ha a hagyományosan szélsőjobbosnak tartott rasszista megnyilvánulásokra vagy érzékeny, akkor beszélgess az ötös számú tagkönyv tulajdonosával.

De annyiban igazad van, hogy a fidesz dilettáns kormányzására nem a "baloldal"/"jobboldal" a jellemző, az mára csak egy jelentés nélküli jelző. A fidesz kleptokráciát épített ki és minden másban elvtelen, esetleges, önellentmondásos.

Szabványok 2016.12.29. 13:08:01

@Ad Dio: A korrupciónak egyetlen ellenszere van: a magángazdaság. Az állam szerepének minimálisra csökkentése. Mert engem ugyan nem tudsz korrumpálni, hogy a saját cégem olcsóbban adja Neked a terméket. Ezen felül az üzletkötőimet szigorúan fogom, hiszen az ÉN pénzemről van szó.
Mert a korrupció oka egyetlen: valaki nem a saját pénzéről dönt. Persze, hogy elfogad 1M-et, leszarja, hogy ezzel 100M kárt okoz az ország (önkormányzat) kasszájának, mert az nem az övé.
Ezért hibás eljárás a korrupció ellen szigorítással küzdeni. A jó megoldás megszüntetni a lehetőséget. A lehetőség viszont nem más. mint a liberálisok minimális állam javaslata. Sem a jobboldal nem fogja megszüntetni a korrupciót, hiszen hűbéri rendszert épít, sem a baloldal, amelyik az államban, a állami(közösségi) tulajdonban, segélyekben, pályázatokban, támogatásokban, a juttatásokban bízik, mert pont ezek a korrupció melegágyai. Mert beszedni erőszakkal az adót, majd tisztviselők által szétosztani törvényszerűen korrupcióhoz vezet. (Tipikus példa az egészségügyben a hálapénz rendszer.)

Ad Dio 2016.12.29. 13:08:22

@Szabványok:

"Pl. az az egyház és állam összefonódása, különösen az oktatásban."

Magyarországon a lakosság 8-10%-a rendszeres templomba járó (vélelmezhetően nem melegedni járnak a jellemzően fűtetlen templomokba). Az oktatási intézmények 6-7%-a van egyházi kézben úgy, hogy valóban jócskán megnőtt a számuk az elmúlt években - még mindig nem felel meg az igazságosság szabályainak.

Btw az egyházak messze nem törvényszerűen jobboldaliak. Sőt! A Krisztusi üzenet alapvetően sokkal inkább baloldali mint jobb. Ha a baloldal agyat növesztene és befejezné a keresztény egyházak gyűlöletét, ezzel lehetőséget adna azoknak akik keresztény baloldalinak tartják magukat, hogy elkerüljék a dilemmát amiben a vallásuk és a politikai identitásuk közt kell választaniuk. ezzel az egyház többé nem lenne egyenlő a jobboldallal.

pamut 2016.12.29. 13:11:32

@Ad Dio:

"Addig viszont nem vagyok hajlandó szelektíve utálkozni. "

Ásít.
Mást se csinálsz csak kettős mércét alkalmazol, illetve tiszta erőből terelsz amikor az orbánmaffia bűncselekményeiről van szó. És nahát, te is pont arra hivatkozol, azza bagatellizálsz, mint minden kollaboráns, amikor már nem lehet tagadni a bűnözést: "ilyen a világ", aha :D
És ezt azért csinálod mert fideszes vagy, és így a fideszbűnözés kollaboránsa.

Nem szükséges válaszolnod. Ha az erkölcsi színvonalad nem emeled drasztikusan meg, akkor az nem üti meg azt a szintet hogy...

pamut 2016.12.29. 13:12:55

@Ad Dio:

Te mint önjelölt okoska, mit szól az orbáni szennymédia hazudozásaihoz, cenzúrájához, totális elkomcsuláshához?

Terelsz róla, meg bagatellizálsz ugye?

Ad Dio 2016.12.29. 13:14:40

@Szabványok:

Nálam abszolút partnerre találsz a minimális állam koncepcióban, csak sajnos az messze nem elegendő a korrupció ellen. A magángazdaság meg egy szép illúzió, de csupán illúzió. Annak alapfeltétele a versenyegyenlőség volna. Ilyet meg már vagy 200 éve nem láttak a piacok :-).

A képviseleti demokrácia és a korrupció kéz a kézben járnak. Idehaza durván, mondhatni gusztustalanul (és kicsiben) folyik az, ami nyugaton csendben és polkorrekten, de hatalmas tétekben játszik. Megállíthatatlan. A közvetlen demokrácia az egyetlen sansz mindezt kissé visszavágni, semmi más. Addig meg? Nem idegesítem magam vele.

Ad Dio 2016.12.29. 13:16:20

@pamut:

Nincs tv-m, nem hallgatok rádiót, nem járatok napilapot. Amit nem ismerek, arról véleményem sincs.

Balt 2016.12.29. 13:28:46

@Szabványok: Magyarul: anarchista vagy, mert a 0 állam = anarchia. Minden más esetben ott van pl. Gegesy (SZDSZ-es, feltrszem, liberális) ma szemlézett könyve, amint bemutatja, hogyan is működött 20(!) év polgármestersége alatt az intézményesült korrupció:
index.hu/belfold/2016/12/28/gegesy_ferenc_volt_ferencvarosi_polgarmester_felfedte_hogy_mukodott_nala_a_korrupcio/

Kérdésem: miért nem 1991-ben írta a könyvét? Ja, "nem ért rá"...?

dunántúli gyerek 2016.12.29. 13:28:50

A bohózat 2018ban lesz - érzésem szerint, a változatosság kedvéért a ballibeknél.

Ad Dio 2016.12.29. 13:32:04

@Balt:

Nem hiszem hogy 0 államra voksolna. Csak lehetőleg minél kisebbre. Ez elméletben nagyon is jól hangzik, de ha megpróbálod gyakorlatra átültetni... nos probléma probléma hátán tolul fel.

pamut 2016.12.29. 13:40:50

@Ad Dio:
Szóval ahogy mondtam előre: terelsz.

Mert kollaboráns vagy.

Balt 2016.12.29. 13:43:05

@Ad Dio: Legalábbis épp elég mintánk van a liberális gazd. (és más) politika gyakorlati megvalósításáról. És felteszem, így van ezzel az emlegetett "Nyugat" is: (Tölgyessy)
index.hu/kulfold/2016/12/23/tolgyessy_peter_elemzes_a_nepuralom_uj_modellje_kulpolitikai_2_resz/

Ad Dio 2016.12.29. 13:50:50

@Balt:

A minimálállam liberális koncepciója olyan korban született, amikor még egy jóval egyszerűbb szerkezetű társadalom és ennek megfelelően jóval alacsonyabb szintű állami feladatvállalás futott. Ma, amikor az állam feladatkörei hihetetlenül kiterjedtek (nem kis mértékben épp a liberális gazdaság kellemetlen hatásait ellensúlyozandó), az egész történek sokkal árnyaltabb. Ennek ellenére az alapcél ma is megáll: lehetőleg csökkentsük minimálisra az államot. Persze úgy, hogy közben ne törjön ki lázadás ;-).

midnight coder 2016.12.29. 13:54:52

@Tibi !: "Tolvaj bűnözőknek a börtönben a helyük, nem a parlamentben"
Ebben tökéletesen egyetértünk. Csakhogy, jelenleg a választék csupa-csupa tolvajból vagy potenciális tolvajból áll. Jelenleg az egyetlen szóba jöhető párt, aki le tudja váltani Orbánékat az a Jobbik, de elég naivnak kellene lennem ahhoz, hogy komolyan higgyek abban, hogy ők majd kevésbé lopnak. A másik opció valamilyen baloldali formáció, de abban az MSZP és a DK garantáltan vezető szerepet kapna, és ugye őket láttuk már kormányon.
A másik probléma az ezzel, hogy a politikusok mindenhol lopnak. Ott is, ahol kivégzik a tolvaj politikusokat, Pl. Kína. A kérdés csak az, hogy az egyes politikusok az egyes országokban mennyi pénzt költenek a lopások leplezésére. Minél több pénz van erre elköltve, annál kevésbé fog ezzel az átlagpolgár szembesülni. Itt, Európa keleti sarkában kevesebb a pénz erre, így jobban látszik a dolog.

dunántúli gyerek 2016.12.29. 13:56:14

@Balt: @Ad Dio:

Mindenki nagyon szeret pofázni kis államról, aztán ha a körösztannyát leépítik a falukönyvtárból vagy nincs segílyt kiegészítő önkormi egyszeri karácsonyi segíly akkor megy a rinya.

Szóval politikus legyen a talpán, aki nem csak pofázik róla hanem meg is lépi. Fényességes Admirális Generálisunk ebben is a legnagyobb magyar 1990 óta, fele önkormi és parlamenti képviselő, erősen bővülő versenyszféra, az elmúlt 6 évben a primer melós vs. here arány óriásit javult.

Csak így tovább Magyarország!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 14:00:45

@midnight coder: "a politikusok mindenhol lopnak. Ott is, ahol kivégzik a tolvaj politikusokat, Pl. Kína."

Na igen. De ahol kivégzik, ott a tolvaj a kivétel. Itt meg a szabály. Meg az, hogy a képedve nevet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 14:01:35

@midnight coder: Meg ott ellop egy kicsit. Itt meg meghagy belőle egy kicsit.

Jakab.gipsz 2016.12.29. 14:27:38

" 2016 az év: kisiklott a haladás vonata" Ismerősen hangzik hasonló mint az egykor volt vicc. Amikor is "A kommunizmus vonata hasonlómódon kisiklott", elvtársak elfogyott a sín és a talpfa, nem baj hátratolatunk felszedjük mögülünk és lerakjuk magunk elé, és tova dübörgünk, azt egyszer csak jő a hírnök pihegve se sin se talpfa: Elvtársak a kommunizmus vonat megérkezett. Úgy tűnik a szabad elvűség vonata szintén megérkezett.

Vegyétek észre a neoliberalizmus (libsi) elméletét pontosan azok a hülye fasz filozófusok támogatják (habzó szájú őrültek) akik annak idején a kommunizmus győzelmét ünnepeltették a néppel. (aki kekeckedett, kételkedett a majdani ügy győzelmébe azt lelőtték) Ez csak az érem másik oldala, semmi különös. (még csak a migránsok segítségével tartják európát rettegésbe, ez csak a szokásos terrorizmus).

Akkor a szocialista demokrácia épül, most pedig a szabad elvű demokrácia épül. Akkor is tilos volt számos dologról beszélni, most is tilos számos dologról beszélni.

De van amit most is, és akkor is szabad volt, megtérni, az eszme kebelére, hamut szórni saját fejünkre mert fehér-keresztény emberként létezünk, érthető módon csak bűnösök lehetünk.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.29. 14:33:40

@Deansdale: "...a balosok annyira túltolták a hülyeséget, hogy a saját tömegbázisuk fordított hátat nekik."

De hál'istennek fideszék tízszeres hévvel és hatásfokkal tolhatják a hülyeséget, meg a nemzet-és országpusztítást, a degenerált szavazóik nem fordítanak hátat nekik.

Amúgy az mszp szavazóinak egy tekintélyes részét 2010-re a Jobbik szívta el. Egy részük kiábrándult és otthon maradt, így csupán a keménymag maradt meg a párttal.

Most? A Jobbik tartja magát, a kiábrándultak nem tértek vissza a szocikhoz, a keménymag megvan, de az az átlagéletkort tekintve egyre csak fogy és fogy. A 2010-es évekre meghatározóvá vált Y és az őket követő Z generáció szavazókorba lépett része pedig -legalábbis a politikailag aktív töredékük - széttart a Jobbik és a törpepártok (LMP, Együtt, stb.) között. Heterogénné vált a bal-és liberális tömb, míg a hivatalos jobboldalon az "egy a tábor egy a zászló" alapon a magát csak jobboldalinak gondoló, pontosabban annak hazudó szélsőjobbos-és szélsőbalos zavaros mixét magáévá tévő Fidesz. A hivatalos szélsőjobbon meg a Jobbik, még ha szánalmas módon, bár nagyon is érthetően -a Fidesz szélsőjobbra való evickélése miatti hézag betöltésére az utóbbi időben cukiskodva jobbközépre is húz.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.29. 14:45:34

@dunántúli gyerek: "Mindenki nagyon szeret pofázni kis államról,..."

Nem kisebb állam kell, hanem racionális állam. A kettő nem szinonim. Racionalizálni az állami intézmények feladatait, működését, személyi állományát, ezáltal növelni a hatékonyságot, visszafogni a költségeket - de semmi olyat kidobni, ami fontos. Újragondolni az állam szerepét, de senkit nem hagyni az út szélén. Nem úgy, mint Fideszék.

dunántúli gyerek 2016.12.29. 14:52:34

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya: lárifári

fidesz meg ballib van

lehet h a fidesz rosszul csinálja de tökmind1 h a ballib kis államot v. racionálisat ígér, kiröhögöm

midnight coder 2016.12.29. 15:29:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Na ja. Csak ahol kivégzik az már végképp illiberális állam. Itt Európában a pedofil sorozatgyilkost sem végzik ki.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 16:11:30

@midnight coder: Tudod mit? Aki százmillió fölött lop (vigyázat, az egymilliárd alatt van jóval!), azt tőlem ki is végezhetik a főtéren, nagy népünnepély közepette.

Nem, nem vagyok liberális, se nem baloldali.

midnight coder 2016.12.29. 16:18:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Én ezzel úgy vagyok, hogy ha valaki 10 ezer forint fölött lop, felőlem azt is kivégezhetik a főtéren, viszont az a fránya EU, meg az emberi jogok...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 16:22:46

@midnight coder: "ha valaki 10 ezer forint fölött lop, felőlem azt is kivégezhetik"

Ah, széálsőjobb duma.

"az a fránya EU, meg az emberi jogok..."

Ah, álszent duma. Akkor mondanád, mikor orbán éppen leépíti a demokráciát!

Deansdale 2016.12.29. 16:56:15

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya: A balosokkal az a baj, hogy politikai ellenfélnek tekintenek minden nem-polkorrekt népcsoportot, a férfiakat, fehéreket, stb., és folyamatosan mocskolják is őket. A nagy hülyeségek következetesen tőlük jönnek, a migránsok korlátlan beengedésétől kezdve a feminista taplóságokon át a fehér- és magyarellenes propagandáig. Vért és verítéket nem kímélve dolgoznak a minél nagyobb néptömegek önmaguk ellen hangolásán - ehhez képest a jobboldalon nyugi van, a konkrét politikai ellenfeleiken kívül nem fröcsögnek senkire, csak a migránsokat akarják a határon kívül tartani (ami minden normális ember szerint nagyon helyes).

Amúgy lehet utálni a fideszt, én speciel sosem szavaztam rájuk, de ők csak egy egyszerű populista tolvajpárt, nem akarják szakadékba lökni az országot és felszámolni a magyarságot, mint a balos baromarcok. Inkább uralkodjon itt száz Orbán, mint egy Merkel-féle kultúrmarxista - a károkat amiket okoznak össze sem lehet hasonlítani. Orbánt 2-3 év alatt kiheverheti az ország, Merkelt a németek talán sosem fogják.

kvadrillio 2016.12.29. 17:14:22

Észak-Korea tudni szeretné, milyen őrült kommunista diktátorról beszélt Szijjártó Péter

AJJJAJJJJ ! KOREAI LÉGIVESZÉLY FENYEGETI SZIJJÁRTÓT ! MENEKÜLJÖN, AKI LÁT !!!!!

kvadrillio 2016.12.29. 17:19:46

Szijjártó durván nekiment az észak-koreai diktátornak
2016.12.29. 13:45 Bors

Kommentáld!

Kövessen minket a Facebookon is!

Észak-Korea magyarázatot kér Szijjártó Péter szöuli nyilatkozatával kapcsolatban.

Szijjártó Péter az MTI-nek december 16-án a szöuli látogatásáról beszámolva kifejtette: ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha „az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek”.

A helyzet az, hogy „Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”, mert mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban – mondta Szijjártó Péter.

[Szijjártó durván nekiment az észak-koreai diktátornak]

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bécsi, Magyarországra akkreditált nagykövetsége magyarázatot kért minderről. A külügyminisztérium arról tájékoztatta a kommunista diktatúrát, hogy a tudósítás pontosan tükrözi Szijjártó nézeteit.
Címkék:

Aktuális Magyarország botrány Kim Dzsong Un Észak-Korea Szijjártó Péter atombomba

EBBŐL BIZTOSAN DIPLOMACI BONYODALOM LESZ. SZIJJÁRTÓ SOHA NEM VOLT DIPLOMATA, AZT SE TUDJA ESZIK VAGY ISSZÁK AZT. SAJNOS. EZ A KIM, KINYÍRTA A ROKONAIT, 1 SZIJJÁRTÓ MEG SE KOTTYAN NEKI ! :o)))))))))))))))))))))

Ma Baker 2016.12.29. 17:28:01

Most miért kell még mindig ballib szánalmaskodni? Lassan tényleg senkit nem érdekelnek a sirámok, amiket a ballib térvesztés hallat magából.

midnight coder 2016.12.29. 17:41:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ja, ha neked csak 100 millió fölött kezdődik a lopás... Őszintén szólva, engem jobban érdekel az amikor személyesen tőlem lopnak el pár tíz/százezer forintot, mint amikor a közvagyon rám eső részéből lop el valaki 100 forintot, ezért aztán szívesebben látnám lógva azt az autótolvajt aki megpróbálta ellopni az autómat és vagy 300 ezer forint kárt okozott benne, mint azt a politikust aki ellop teszem azt 1 milliárdot - az még mindig csak alig több mint ezer forint mínusz a zsebemből. Ja, tényleg szélsőjobboldali vagyok, és nem hülye.

"Ah, álszent duma. Akkor mondanád, mikor orbán éppen leépíti a demokráciát!"
Nehéz azt leépíteni, ami soha nem épült fel még Nyugat-Európában sem, nem hogy itt. A halálbüntetésnek persze semmi köze a demokráciához, ha csak annyi nem, hogy ugye ebben sem tud dönteni az istenadta nép a nagy demokrácia közepette, és persze nem a gonosz Patás miatt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 17:47:10

@midnight coder: "neked csak 100 millió fölött kezdődik a lopás"

Ezt a fasságot miből szűrted le?

"szívesebben látnám lógva azt az autótolvajt aki megpróbálta ellopni az autómat és vagy 300 ezer forint kárt okozott benne, mint azt a politikust aki ellop teszem azt 1 milliárdot"

Tipikus kádárkori proli hozzáállás..

"demokráciához ... ami soha nem épült fel még Nyugat-Európában sem"

Beszoptad megint a habonymédiát.

dunántúli gyerek 2016.12.29. 18:03:38

Index címlapos migrisimogatás: index.hu/kulfold/2016/12/29/megszolalt_a_berlinben_tevesen_eloallitott_ferfi/

- sok minden van benne az kimaradt h ez a migri is büntetett előéletü
- nem tud semmilyen nyelven
- nem tud autót vezetni
- nem háborús, nem szomszédos országból érkezik
- a cikk kizárólag a néger verzióját közli
- ezt az alap újságírói etikának ellentmondó migrilobbista cikkel a guardian nevü ballib szennylap vállalta fel
- ez a migri sem egy túlképzett agysebész

'Az egyébként Pakisztánban pásztorként dolgozó férfinak egyáltalán nem jött kapóra a 15 perc hírnév, ugyanis szülőhazájából azért menekült el, mert egy Beludzsisztán függetlenségéért harcoló csoport tagja volt'
- vagyis egy a nyugat ált. elismert országot támadó önkéntes szeparatista terrorista

Random járókelő migri, tiszta haszon Európának.

Rwindx 2016.12.29. 18:13:37

"ha mi, a duruzsoló osztályok, be merjük vallani, hogy mi sem értünk mindent, és a nyelvet nem arra használjuk, hogy kiosszuk a morális klubba tartozás érdemrendjeit"

Ez ugyanolyan önbecsapás mint az eddigi ténykedésetek, de valójában az lesz a katarzis, amikor számotokra is nyilvánvalóvá válik, hogy tulajdonképpen semmihez nem értetek, a morális érdemrendjeitek kutyát nem érdekelnek, mert közük nincs a valósághoz.
Ez a gondolat is mindössze azért születhetett meg, mivel szemlátomást a világ kezdi lerázni a hülyeség igáját, ha nem így lenne, még mindig abban a boldog rózsaszín felhőben lennél, ahol ti hordjátok a bölcsek kövét, és csak azt a pár deviáns "nácit" kell valahogy elhallgattatni. A katarzis után majd kiderül a nácik valójában ti vagytok, csak a kicsit eszesebbek most megszeppentek, az apraja meg fel sem fogja mi történik.

John Doe3 2016.12.29. 18:16:09

@Ad Dio: Nem ismerem a szóban forgó dolgozószoba terveit ill. költségvetését, azonban el tudok képzelni olyan műszaki tartalmat, ahol a mondott 300 millió reális, tehát korrupcióról szó sincsen. Ez ugyan számomra sokkal rémisztőbb lehetőségnek tűnik, de attól még bőven lehet igaz.

Szabványok 2016.12.29. 18:16:32

@Ad Dio: Először is kétlem a 8-10% templomba járó embert. Például tapasztalatom szerint nincs jelentős különbség a szoci alatt és a most templomba járó emberek mennyisége között. (Már csak azért is, mert a szoci alatt lázadásnak számított a templomba járás, ez sokakat motivált, pl. nagymarosi ifjúsági találkozók.) A fiatalok 8-10%-a templomba járó lenne? Nem hiszem, nagyon nem hiszem.
De nem is erről van szó, hanem az oktatás semlegességének eltörléséről. Engem ez zavar leginkább.
Abban tökéletesen igazad van, hogy az egyházak jobbára baloldaliak. Pontosabban baloldaliaknak kellene lenniük. Különösen a keresztény egyházaknak kellene baloldalinak lenniük. (A "vad"kapitalizmusban, a szabad piacgazdaságban, nagyon fontos baloldali feladatok várnának az egyházakra. Pl. karitatív tevékenységek, vagy éppen a túlzott pénzhajszolás mérsékelése.)
Abban is igazad van, hogy a XX. században a baloldalnak az egyházak/vallás elutasítása volt az egyik legnagyobb hibája. Mert csak a krisztusi tanítástól elszakad püspök palotáját nézték. Még talán Latin-Amerikában valamelyest barátkozott a baloldal az egyházzal.
Mindazonáltal nekem nem egy az egyházzal összefonódott baloldali kormányzás a vágyálmam. Hanem egy minimális, liberális állam, amelynek visszáságait, sőt kegyetlenségét nem rendeletek szaporításával, adóemeléssel, stb. gyógyítják, hanem az államtól független egyházak karitatív és lelki tevékenysége, valamint önkéntes, lentről szerveződő civil szervezetek. Utóbbira példa a fogyasztóvédelem, szakszervezetek, társadalombiztosítás, nyugdíjpénztárak, stb. Ezek az államtól *függetlenül* kell működniük, igényből kiindulva, nem felülről szervezve, ezernyi jogszabállyal irányítgatva.

Szabványok 2016.12.29. 18:26:03

@Ad Dio: Miért is illúzió a magángazdaság? A piaci verseny igenis létezik. Még a XXI. században is. Nem hibátlan, de az állami gazdaságnál, sőt jelzős piacgazdaságnál is sokkal jobb. Saját tapasztalatból is mondom! (Pl. áramszolgáltatókkal sok üzleti tárgyaláson vettem részt az elmúlt 30 évben. A legrosszabb a kapitalizmusban az állami tulajdonú cég. Mert abból következik a korrupció. Annál már a nettó szocialista gazdaság is jobb, mert ott kisebb a motiváció is, de a lehetőség a korrupcióra, hiszen miért vesztegetné meg az egyik állami cég egyenfizetésű dolgozója a másik állami cég egyenfizetésű dolgozóját? Legjobb persze a tiszta piacgazdaság, a magáncég magáncéggel köt üzletet. Voltam pár ilyen ideológia- és magánérdek mentes tárgyaláson. A hatékonyság és a józan ész uralkodott!

dunántúli gyerek 2016.12.29. 18:31:39

@Szabványok: 'A legrosszabb a kapitalizmusban az állami tulajdonú cég. Mert abból következik a korrupció. Annál már a nettó szocialista gazdaság is jobb, mert ott kisebb a motiváció is, de a lehetőség a korrupcióra'

- blablabla blablablabla .... hallottuk ezt az emeszpé eszdéesztől is eleget akik csődbevitték az országot és a magyar közmüveket eladták külföldi ÁLLAMI VÁLLALATOKNAK

- nyugat európában az állami tulajdon aránya magasabb mint Mo-n. Akkor most kezdjek bezzegeurópázni?

dunántúli gyerek 2016.12.29. 18:35:07

Index címlapos migrisimogatás: index.hu/kulfold/2016/12/29/megszolalt_a_berlinben_tevesen_eloallitott_ferfi/

- sok minden van benne az kimaradt h ez a migri is büntetett előéletü
- nem tud semmilyen nyelven
- nem tud autót vezetni
- nem háborús, nem szomszédos országból érkezik
- a cikk kizárólag a néger verzióját közli
- ezt az alap újságírói etikának ellentmondó migrilobbista cikkel a guardian nevü ballib szennylap vállalta fel
- ez a migri sem egy túlképzett agysebész

'Az egyébként Pakisztánban pásztorként dolgozó férfinak egyáltalán nem jött kapóra a 15 perc hírnév, ugyanis szülőhazájából azért menekült el, mert egy Beludzsisztán függetlenségéért harcoló csoport tagja volt'
- vagyis egy a nyugat ált. elismert országot támadó önkéntes szeparatista terrorista

Random járókelő migri, tiszta haszon Európának.

Ad Dio 2016.12.29. 23:13:04

@Szabványok:

Fuss úgy versenyt, hogy a többieken szuper sportcipő van, te meg mezitláb nyomod. Lehet, csak nehéz...

Ad Dio 2016.12.29. 23:16:48

@Szabványok:

A 8-10%-ot nem az ujjamból szedtem, hanem különböző felmérések eredménye (pl. népszámlálás).

Elfogadom, ha Te nem akarsz vallásos oktatást, azonban én - és még egy igen jelentős hányada az országnak igen. És ugyebár ilyenkor a liberális demokrácia elvei szerint arányosan kell alakulnia a helyzetnek, nem pedig úgy hogy egyik vagy másik fél ki legyen rekesztve. Ezért mondom, hogy a mai állapotok sokkal jobban megfelelnek az arányosság libdem feltételeinek, mint a megelőzőek.

Ad Dio 2016.12.29. 23:18:40

@Szabványok:

"Hanem egy minimális, liberális állam, amelynek visszáságait, sőt kegyetlenségét nem rendeletek szaporításával, adóemeléssel, stb. gyógyítják, hanem az államtól független egyházak karitatív és lelki tevékenysége, valamint önkéntes, lentről szerveződő civil szervezetek. Utóbbira példa a fogyasztóvédelem, szakszervezetek, társadalombiztosítás, nyugdíjpénztárak, stb. Ezek az államtól *függetlenül* kell működniük, igényből kiindulva, nem felülről szervezve, ezernyi jogszabállyal irányítgatva."

Engem szoktak kissé utópistának tartani, de ilyesmiben utoljára egyetemista koromban tudtam hinni.

Balt 2016.12.30. 04:41:50

@dunántúli gyerek: Én kimondottan örülök a hasonló cikkeknek (Földes Andráséit pl. Epekedve várom), minden egyes ilyen további -x% a baloldalnak itt, a Guardiantól meg a briteknél, mint láttuk. Ez most legalább informatív volt: nem mindenki kohómérnök a sivatagban (mint Földesnél) és lám, a német demokratikus rendőrségnél (muhaha) sem virágesővel fogadják a potenciális terroristákat.

Balt 2016.12.30. 04:50:46

@Szabványok: A legeslegjobb (a magáncégnek) viszont a garantált nyereség az állami megrendeléseken, lásd pl. a Bokros-i (kótya-vetye) privatizációs gyakorlatot pont a villamosenergia-iparban.

Balt 2016.12.30. 04:53:47

@dunántúli gyerek: Na meg ez is, tényleg. :) Történetesen én is belülről láttam, mit tesz Isten, pont egy nyugati (északi) állami cégen belülről.

KalmanBlog 2016.12.31. 13:08:54

LOL. Ha sikerült kimászni abból a toposzból, hogy a jobbosok csalódott szerencsétlenek, akik nem boldogulnak az életben, akkor esetleg lehet szó párbeszédről. Addig max csak mosolygok rajtatok a bajszom alatt :-).

Szabványok 2017.01.05. 23:08:09

@Balt: :-) Nem, nem vagyok anarchista, de tény, hogy majdnem. Mert nem nulla, hanem minimális állam az én ideám. Például a jogrend fenntartása az állam feladata. Minimalizálni kell a törvények, jogszabályok mennyiségét, alapvetően a szabad polgárokra (és jogi személyekre) kell bízni mit csinálnak, de azért ha valaki rendszeresen gyilkol, azt ki kell nyomozni, tárgyalni kell az ügyét és megbüntetni.
Hasonlóképpen humanista feladatai is vannak az államnak, mert nem hagyhatjuk meghalni szerencsétlenebb polgártársainkat. Oktatásban, sőt a társadalmi mobilitás elősegítésében is van szerepe az államnak. Az adók is kellenek, még pedig két célra is: egyrészt az államnak erőforrásnak, másrészt adórendszeren keresztül lehet (finoman!) befolyásolni a gazdaságot, például progresszív jövedelemadóval a jövedelmi különbségeket mérsékelni (nem nagyon, de azért a mainál jobban). Lehet a környezetszennyezést (pl. CO2 emissziót) adóztatni. Kb. ennyi.
Egy szóval kell állam, kellenek jogszabályok.
De a mainál sokkal-sokkal szerényebb.
Ha jól tudom, ma olyan 60% körül van az állami újraelosztás. Ha én lennék a király, én visszavenném 20-30%-ra.

Szabványok 2017.01.05. 23:11:25

@Balt: ??? Mit csinált Bokros a villamosenergia iparban?
tudtommal Suchmann Tamás privatizált. Nagyon helyesen. Az áramszolgáltatók privatizációját sikertörténetnek tartom, pedig 25 éve közelről ismerem ezt a területet. Az erőművek privatizációja már necces, mert nem kellett volna a hosszú távú szerződéseket megkötni, az hiba volt.

Szabványok 2017.01.05. 23:18:43

@dunántúli gyerek: :-) Szerinted az érv, hogy "blablabla"? Vagy az, hogy a szocik is ezt mondták, tehát nem igaz?
Nem, nem állami cégeknek adták el. Mert azok a cégek (pl. az E.On) nem állami cég. Van benne állami tulajdon is, de az állam nem szól bele a működésükbe. Egészen konkrétan az E.Onnal több üzletkötésben is tárgyaltam és *nem* állami cégként viselkedik, működése *nem* az állami cégek jellegzetességeit viseli magán.

Igen, Nyugat-Európában is túl magas az állami tulajdon aránya. Ami miatt mégis jobban muxik, az az, hogy ők másik oldalról jöttek és a gazdaság, az emberek tudata még emlékszik a piacgazdaságra. Ezért ott az állam tényleg csak tulajdonos. A DB vezetősége nincs olyan rövid pórázra fogva, mint nálunk szegény Dávid Ilona.

Szabványok 2017.01.05. 23:19:46

@Ad Dio: @dunántúli gyerek: :-) Szerinted az érv, hogy "blablabla"? Vagy az, hogy a szocik is ezt mondták, tehát nem igaz?
Nem, nem állami cégeknek adták el. Mert azok a cégek (pl. az E.On) nem állami cég. Van benne állami tulajdon is, de az állam nem szól bele a működésükbe. Egészen konkrétan az E.Onnal több üzletkötésben is tárgyaltam és *nem* állami cégként viselkedik, működése *nem* az állami cégek jellegzetességeit viseli magán.

Igen, Nyugat-Európában is túl magas az állami tulajdon aránya. Ami miatt mégis jobban muxik, az az, hogy ők másik oldalról jöttek és a gazdaság, az emberek tudata még emlékszik a piacgazdaságra. Ezért ott az állam tényleg csak tulajdonos. A DB vezetősége nincs olyan rövid pórázra fogva, mint nálunk szegény Dávid Ilona.
süti beállítások módosítása