Útelgázoláshoz érkezett az összefogás. A sikereiről, beszédkészségéről és értelmi képességeiről híres exkormányfő megint benyögte, hogy összefogás, de ő még a Jobbikot is beleértette. Erre kétféleképpen lehet válaszolni. Röviden:

............................................________ 
....................................,.-'"...................``~., 
.............................,.-"..................................."-., 
.........................,/...............................................":, 
.....................,?......................................................, 
.................../...........................................................,} 
................./......................................................,:`^`..} 
.............../...................................................,:"........./ 
..............?.....__.........................................:`.........../ 
............./__.(....."~-,_..............................,:`........../ 
.........../(_...."~,_........"~,_....................,:`........_/ 
..........{.._$;_......"=,_......."-,_.......,.-~-,},.~";/....} 
...........((.....*~_......."=-._......";,,./`..../"............../ 
...,,,___.`~,......"~.,....................`.....}............../ 
............(....`=-,,.......`........................(......;_,,-" 
............/.`~,......`-...................................../ 
.............`~.*-,.....................................|,./.....,__ 
,,_..........}.>-._...................................|..............`=~-, 
.....`=~-,__......`,................................. 
...................`=~-,,.,............................... 
................................`:,,...........................`..............__ 
.....................................`=-,...................,%`>--==`` 
........................................_..........._,-%.......` 
..................................., 

És hosszan:

Lehetne írni arról is, hogy a DK szavazótábora a Jobbikéval még annyira se adható össze, mint a legutóbbi összefogás résztvevőinek lehetséges szavazótábora, vagy arról, hogy a választás nem egy matematikai egyenlet, ahol csak a kulcsot kell megtalálni, ami kinyitja a kormányváltáshoz vezető ajtót, amit a Fidesz belülről bereteszelt. Való igaz, ezt az elképzelést átjárja a vágyvezérelt gondolkodás és figyelmen kívül hagyja a legfontosabb szempontot, miszerint, hogy minderre hogyan reagálnának a választók. Nem kizárt, hogy a Gyurcsánytól hányók vagy a Jobbikra sose szavazók otthon maradása (horriibile dictu: Fideszhez pártolása) az összes – korábban egymást szapuló – szereplő összeborulásának hiteltelenítő hatása végül oda vezet, hogy már az se lesz igaz, hogy ugyan többen szavaznak a kormány ellen, de mégiscsak a Fidesz(-KDNP) kapja a legtöbb szavazatot, mert egy ilyen felállásnál megszerezné a szavazatok több mint felét. (Tartok tőle, hogy az összefogás még ezután is ott bizonygatná minden kommentben, hogy mellette szól a matek, mert olyan az, mint a fekete lovag a Gyalog galoppból).  Van azonban egy kérdés, ami még ennél is fontosabb – és amit elfelejtettek feltenni –, ami nem arról szól, hogy miért nem működik, hanem arról, hogy és miért kéne? Mit várunk attól, hogy Orbánt legyőzi a „csodafegyver”? Mihez kezd az óriásösszefogás az országgal? Mi a programjuk? Egyáltalán: meg tudnak ezek egyezni valamilyen minimumban? Az 1990-2010 közötti „baloldali” politikai elit és örökösei azon ígérete a jobboldal tartós legyőzése, az ország saját képére formálása, a jobboldal visszatérésének megakadályozása mennyire egyeztethető össze a Jobbik programjával és szavazóinak vágyaival? Mennyire várhatunk a Jobbiktól vevőkészséget azokra a – lényegében liberális – megoldásokra, amelyek megnyirbálják a mindenkori kormány hatáskörét és pláne, távol tartják a kormányzó pártokat attól, hogy saját világnézetük, ideológiájuk állami eszközökkel való terjesztésébe kezdjenek? (Mondjuk ezt egy erősen begyurcsányozódott „baloldalból” se nézem ki, de ez most mellékvágány.)

Mert a legfőbb kérdés az bizony az, hogy mit akarunk kezdeni a ránk bízott hatalommal. A kormányt nem azért kell leváltani, mert le kell, meg akkor egyből jó lesz, hanem akkor és azért, ha és mert útjában van az általunk fontosnak tartott változásoknak. Orbán kibillentése a miniszterelnöki székből nem cél, hanem eszköz. Ha nem cseréljük fel a kettőt, akkor egyből látszani fog az is: a változásokhoz konszenzus kell, mert azok oldalakat átívelő, széles körű támogatása nélkül nem lehet azokat véghezvinni. A NER-rel pont az a probléma, hogy a választási szabályoknak és az baloldali politikai elitnek a csakis és kizárólag saját magának köszönhető földcsuszamlásszerű – és másfél, ellenzékben töltött ciklus után kijelenthető, hogy végleges – támogatásvesztése megteremtette lehetőséggel visszaélve, konszenzus nélkül a Fidesz vezetése a maga önös érdekeire szabta az ország hatalmi berendezkedését. Biztos vannak, akiknek a cél nem más, mint ugyanazt véghezvinni, amit Orbán, csak épp fordítva: megragadni a hatalmat és annak eszközeit arra használni, hogy ott is maradjanak. 1990 és 2010 között erről szólt a politika, jobb- és baloldali politikai elit azt ígérte híveinek, hogy tartós győzelemre vezeti őket, elfoglalja az összes hatalmi ágat, azokat is, amelyek lényege, hogy a törvényhozói, végrehajtói hatalomtól függetlenek legyenek (mindössze a lehetőségei voltak korlátozottak, 2010-ben ez dőlt meg). Őszintén kérdezem: nekem, a politikától elfordultaknak vagy a kormánypártból épp ezekért a húzásokért kiábrándultaknak miért kéne erre a programra szavaznunk?

„Mindig csak a fikázás, mondjon akkor jobbat!”

A helyett, hogy mindent feltennénk Orbán, a Fidesz, a „jobboldal” elzavarására – és mindezt tartalom, megnevezett hosszútávú cél és program nélkül – szövetségeseket kell keresni egy olyan program megvalósítása érdekében, amely a jobboldalon, a jelenleg kormánypárti szavazók és a választásokon passzívak körében is támogatásra talál. Nem a Fidesszel, hanem a választókkal kell szövetséget kötni, nem lemásolni kell a kormány programját, gondolván, hogy az a siker titka, hanem pont az eltéréseket hangsúlyozni. Azokkal kell szövetséget kötni, akik elégedetlenek, kiábrándultak, akik nem akarják a baloldali politikai elit visszatértét, de kívánják, hogy a mindenkori politikai elitnek a kezére lehessen csapni, ha oda nyúlkál, ahová nem szabad, legyen az rendszerváltás Alkotmánya, közpénz vagy a dohánykiskereskedelem szabályozása. Rajtuk kívül azokkal kell szövetséget kötni, akik nem kívánnak a jobb- és baloldali politikai elitek között választani és még a baloldali Jurassic Parktól való irtózásukban, befogott orral sem szavaznak a Fideszre, inkább otthon maradnak, összefirkálják a szavazólapot vagy a Kétfarkú Kutyapártra húzzák be az ikszet. A program a rendszerváltás értékeihez való visszatérés és a rendszerváltás óta végzetesen összefonódott, továbbá a nyilvánosságot is a saját igájába fogó politikai és gazdasági elit „színvak” megregulázása.

Jött a csősz és mindenkit kizavart az erdőből

2014-ben, négy olyan év után, amelyben a Fidesz mindent megtett a népszerűségvesztés érdekében (és azért is, hogy az ugyanakkor ne csatornázódhasson be a kormány leváltásába) az ellenzék ennek ellenére mindössze alig több mint a szavazatok felét, ezen belül az összefogás, alig több mint a szavazatok egynegyedét(!), nagyjából az összes nem kormánypárti szavazat felét kapirgálta össze. A Fidesz-KDNP jelenlegi ciklusa az előzőhöz képest viszonylag békés (persze, minden ronda húzást átvertek addig, amíg biztos volt a kétharmados többségük), azaz nem nagyon látszik, hogy a 2014-es recept az elit visszacserélésének az ígéretével (a kormányváltó szavazatok fele két új, kormányzati tapasztalattal nem rendelkező, elitellenes protestpártra érkezett) nagyon, nagyon nem fog működni. Ha az ellenzéki pártok nem állnak annyival rosszabbul, mint a kormánypártok, ámde halvaszületett ötlet összeadni azon belül a rendszer- és protestpártok szavazóit (pláne, hogy a rendszerpártok közötti együttműködés sem surlódásmentes és a két protestpárt, a Jobbik és az LMP szavazói közötti átjárhatóság is kérdéses), akkor 1, a kormánypárti tábort kell megosztani és 2, a kínálattal elégedetleneket az urnához vinni. Dőreség várni a mérleg visszabillenését, pláne, hogy a baloldal 2006 és 2010 közötti összeomlása sokkal jobb állapotban találta a Fideszt, mint a Fidesz – nem kizárt, hiszen 2006 tavaszán a baloldalé sem látszott, de biztosra sem vehető – összeomlása érné a közeljövőben az ellenzéket. A fékek és ellensúlyok rendszerének a visszaépítése lassú aprómunkával lehetséges, amely során változó összetételű, ügyek mentén együttműködő szövetségi rendszerek tárgyalások útján hoznak konszenzusos döntéseket, ami biztosítékát adja annak, hogy ne valamely tábor önös érdekei határozzák meg azok tartalmát. Ehhez kellenek a választók, akik – lehet, hogy még nem tudják – de maguk a csősz Hofi közismert példabeszédében.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!