A valódi viták otthona

Reflektor

Igazából a mi hibánk

Weiss Eszter írása

2017. január 07. - GottmayerLea

ossze.jpg

Heller Ágnes az atv.hu kérdésére, hogy össze kell-e fognia a Jobbiknak és a „baloldalnak” a következőt nyilatkozta:

„Nem lenne rossz, ha megtennék, de ha nem akarják, ne tegyék. Az összefogás talán nem is jó szó, de támogathatnák egymást,”

Konrád György ugyanitt a kérdésre így felelt: „Az ördög öreganyjával is össze lehet fogni, ha teljesülhet a cél, a választási törvények demokratikus megváltoztatása.”

Igazából a mi hibánk. Mi, akik 2017-ben még meg tudunk lepődni, hogy azoknak, akiknek ki kell, kimondták: Orbán ellen egyetlen megoldás maradt, a teljes körű, Jobbikos összefogás. Mi vagyunk a hibásak. Olyanok vagyunk, mint az az nő, akinek soha nem ír vissza időben a másik, de még mindig reménykedik szellemi mazochisták, az örökös jóhiszeműek, mi vagyunk Bambi.

Pedig most ez beindult. Elkezdték, az összefogás 2.0-t, a teljes körű, legszélesebb összefogást. Nincs más megoldás, a Fideszt le kell váltani, ilyen a választási matek. Egy ellenzéki jelölt kell minden körzetben, ezt mutatják az időközik is. És különben is, ez a Jobbik nem az a Jobbik, nincs már Novák Előd, viszont vannak kölyök vizslák és ott gyúrt Vona az ATV-n, mutatva, hogy ő is csak egy jó szándékú demokrata, aki le akarja váltani a kormányt.  Végül is ismerjük azt a toposzt, hogy „az összefogásba be kell venni a jobboldali demokratákat is.” 

Az a jó ebben a logikában, hogy már élesben megbukott, de annak a tanulságait úgy vonjuk le, hogy csináljuk ugyanazt, de maxiultrajobban.

A 2014-es összefogásnak esetleg az is lehetett a baja, hogy hiteltelenné vált az egész, mert olyanok, akik egymást szidták évekig, egy listára kerültek. Meg az is, hogy olyanok, akik alapvetően mást gondoltak a világról, kerültek egy politikai erőbe, és így akarták meggyőzni az embereket, hogy „szavazz rám, mert nem-Orbán”. Ez nemcsak hogy hülyeség, hanem a választók hülyének nézése. Már 2014 elején is abszurd ötlet volt, áprilisban ugye bizonyított is. De akkor ismételjük meg: Komolyan gondolja bárki, hogy a kimunkált „Orbán, takarodj”-eszme felülírja a választóknak minden egyéb szempontját?

A „nem-Orbán” víziónak talán kicsit kevés. Esetleg inkább azt kellene elmondani, hogyan nézne ki az Orbán utáni világ, miben lenne más, mint a mai és mint a 2010 előtti, ha ránk szavaztok. Ha ezt valaki elkezdené végiggondolni a most összefogás 2.0-t sürgetők közül, kiderülne nemcsak, hogy bizonyos szereplők saját hitelességüket adják fel egy összefogással, de hogy igazából más is az elképzelésük egy poszt-orbáni világról. Jaaaa. Már ha lenne elképzelésük. Egy „nem-Orbánnal” nem lesz „Orbán után.”

De biztosan a mi hibánk, hogy nem értjük a választási matekot, és Orbánt se akarjuk igazából leváltani.

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5312107301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.01.07. 20:00:11

"Komolyan gondolja bárki, hogy a kimunkált „Orbán, takarodj”-eszme felülírja a választóknak minden egyéb szempontját?"

Ó igen!
Azt teszi!

Azon egyszerű oknál fogva, hogy egyáltalán már ahhoz is egy "Orbánmentes Magyarország" szükséges, hogy a választónak egyáltalán lehessen más szempontja, na pláne az a szempont esélyt kaphasson az érvényesítésre!

A következö választás ugyanis nem az Orbán utáni politika megválasztásáról szól, akkor garantáltan nem, ha pártok és pártocskák hitegetik magukat azzal, hogy van lehetőségük bármit is elérni!

Lehetőségük csupán arra van, hogy kiderüljön, kissebb avagy nagyobb mértékben tudnak-e hozzájárulni az orbáni egyeduralom legitimálásához. De semmi egyébhez.

Ezt nem felismerni azért eléggé gáz...

Egy választási 'únió' egyébként nemcsak hogy nem kényszerítené a pártokat az identitásuk feladására - ha netán lett volna - hanem épp ez nyíthatna utat annak, hogy egy "valódi" választáson a támogatók szavazata érdemi módon legyen képes befolyásolni az ország politikájának alakulását.

A mai állpotok alapján mindössze arról lehet szavazni, hogy mennyire is akarjuk fenntartani a fideszes országlást, azaz 'nagyon' vagy 'még annál is jobban'...

Ilyen feltételekkel nekifutni egy választásnak a legeslegjobb esetben is annyit eredményezhet csupán, hogy a Fidesznek "csak" sima többsége lesz és nem az abszolut többség birtokában teszi ugyanazt, amit eddig is tett!
Esetleg nem fog tudni megváltoztatni újabb kétharmados törvényeket, "csak" éppen helyükön maradnak az eddigiek - tehát sikerül konzerválni Orbán hatalmát ad infinitum.

Tehát először a döntés lehetőségéről kell dönteni, az érdemi döntés csak az után következhet.

Gerilgfx 2017.01.07. 22:39:31

ha megszületik az összefogás, akkor rájuk fogok szavazni, így talán elkerülhető az, hogy a fidesznek többsége legyen. egy 40% fidesz, 30% jobbik, 30% ballik vállalhatóbb lenne, mint a fideszesek pökhendi ámokfutása.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 23:48:18

@Gerilgfx: Valamennyire igazad van, de nincs szívem ígyse rájuk szavazni. Marad a 2farkú.

morph on deer 2017.01.08. 00:42:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Velük együtt!
Értelme csak annak lenne, ha ideiglenesen mindenki egy kalap alatt, bár például saját névvel indulna, aztán a 'takarítás' után már ki-ki magáért!

Ez lenne az a megoldás, amelyikkel Orbánon és bűntársain kívül mindenki nyerhetne, - a kétfarkú is!
Mert akkor még a legkissebbek véleménye is számíthatna, többé nem a 'legfőbb hadúr' mondaná meg a tutit!

Először is addig kéne eljutni, hogy ezt felismerjék a pártok is, és egymás taposása helyett ugyanazt a szemetet taposnák még akkor is, ha ki-ki más irányba!

Ez másképp nem megy, egy emberöltő alatt sem. Csodák pedig nincsenek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.08. 00:52:43

@morph on deer: Igazad lehet. De ha valaki ezek közül bejutott a Parlamentbe, 4 évig már nem ereszti. Lásd, a gyurcasánynak 2006-ban le kellett volna mondania, és az MSZMP-nek választásokat kiírnia.

morph on deer 2017.01.08. 01:22:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Azt hiszem, ott inkább arról volt szó, hogy helyre akarta hozni a dolgot. Pontosabban, azt hiszem, hogy be akarta bizonyítani, hogy helyre tudja hozni.
Ami persze nem így volt, a 'sajátjai' zártak össze ellene. Ezért kezdett új pártot is - szerintem.
Azt hiszem, akkor inkább a Sólyomnak lett volna némi beleszólni valója, nem a szociknak. A bizalmi szavazáson ugyanis átment. Nem vagyok otthon a jogi részében, az biztos.

Ha most megvernék Orbánt, akkor nagy valószínűséggel a Fidesznek is érdemes lenne újragondolni, hogy kiket is hagy elszabadulni megint, meg hogy mit is akarnak valójában. Ha ők legaláb maguk kipucolnák a szemetek java részét, akkor talán a többieknél is elindulhatna egy 'öntisztulási' folyamat. Ha másért nem, hát hogy le ne maradjanak.

Egy orbánmentesítés talán megadná a lökést a rég várt rendrakáshoz.
Minél tovább húzzuk, halasztjuk, annál inkább rothad tovább az egész.
Csak akkor van/lesz esély arra, hogy egy új, normális erő jelenjen meg a politikai játszótéren, másképp nem valószínű...

"Mama, ha ébren van, ne álmodozzon!"
Vagy valahogy így mondta 'Gejza'

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.08. 01:31:11

@morph on deer: "a 'sajátjai' zártak össze ellene"

Ezt a sirámot hallottuk sokszor, igen.

1. Amikor "összezártak ellene", meg amikor nem, mindig nagy tervekkel jött, és soha nem lett belőle semmi.

2. Ha összezárnak ellene, akkor lemond. Mégis, minek ül ott különben? Dísznek?

"mit is akarnak valójában"

Lopni és hatalmaskodni. Egyik fontosabb nekik, mint a másik. Mármint a lopás.

"orbánmentesítés"

Az elmúlt 20 évben orbán kigyomlálta a fideSSt, csak takonygerincű patkányok maradtak. Ne tévesszen meg Ángyán és Hadházy, ők a hibaszázalék csak. orbán nélkül is takonygerincű patkányok gyülekezete marad.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.01.08. 07:17:59

És ha össze is jön az összefogás, akkor is marad az LMP, akik ugye "egyedül" képesek lesznek megdönteni a Fidesz kormányt és OGV-t. Mert Szél Bernadett solyamatosan azt képes nyilatkozni, egy 0,01%-os párt társelnökeként.

morph on deer 2017.01.08. 09:24:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Nekem teljesen mindegy, hogy te mit miért és hogyan magyarázol így vagy úgy, tényleg. Természetesen: ahogy jólesik.

A fideszes bagázsról hasonló a véleményünk, de én továbbra is tartom, hogy az 'orbánmentesítés' elindíthatna egy rég esedékes folyamatot a politikai életben.

Ezt a helyzetet csupán 'párt' alapon nem lehet békésen megváltoztatni.
Ha itt nem indul meg mindenki egy irányba, akkor ez így marad, amíg 'Első Orbán Balázs' másnéven a 'Vallásalapító Orbán' megkoronázásra kerül... Természetesen nővére több évtizedrs uralkodása után, mindnyájunk örömére.
Vagy valami hasonló.

Balt 2017.01.08. 13:43:17

@morph on deer: Jajj, de várom már a DK-s rohamnyuggereket, akik okt. 23-án belefojtják a szót (mondjuk) Botkába, hogy (Jobbikkal való) "összefogást, összefogást!". :))

Balt 2017.01.08. 13:50:53

@morph on deer: "Azt hiszem, akkor inkább a Sólyomnak lett volna némi beleszólni valója, nem a szociknak."

Sólyom meg széttárta a szárny... izé: kezét, hogy (kb.): Csókolom, a jelen morális és alkotmányos válságban tehetetlen. Már csak ezért is sürgősen felülvizsgálatra szorult az alkotmány - ha már a kodifikálója és rá felesküdött legfőbb bírája ezt bírta mondani KE-ként -, tehát pont az történt, ami ellen most prüszköltök kétfarkú kutyástól faroktalan macskákig.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.08. 13:51:39

@morph on deer: Két emberről tudok, akik teljesen alkamlatlanok az ország vezetésére: gyurcsány és orbán. gyurcsány azért, mert csak dumálni tud, cselekedni nem. Az orbán azért, mert nem tud foglalkozni kormányzással, teljes energiáját leköti a folytonos tolvajlás és hatalommegőrzés.

Nyilván, a fidesz bármely képviselője és tagja is alkalmatlan.

Bárkire szavazok, aki leválthatja orbánt.

Nem szeretném, hogy az MSZP-nek bármi köze legyen a kormányzáshoz. Az MSZMP utódpártja, és tartja a legrosszabb hagyományokat.

A DK a gyurcsány imádóinak gyülekezete, kilőve.

Bármilyen becsületes ember alkalmas a kormányzásra, akár egy hajléktalan, majd beletanul.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2017.01.10. 22:20:02

Tehát igazából semmi sem a ti hibátok jobbikon túli ellenzéki ügyetlenkedéshez semmi közötök nincs, ezt kívánja a poszt sugalmazni. Egyrészt. Másrészt, ha jól veszem ki, azt is - és ezzel egyet is tudok érteni -, hogy az értékválasztásról is kéne szólni az ellenzéki pártok kommunikációjának. De azért azt messze nem hangsúlyozza a poszt, hogy az értékek és a programok világos kommunikációja mellett lenne lehetőség, persze csak kompromisszumok vállalása esetén együttműködni. És vannak olyan közös célok, amiért érdemes együttműködni:
Az orbánizmus legyőzése, egyben a pocsék demokrácia felszámolását jelenti, a pocsék demokrácia három pillére elleni küzdelem szintén közös nevezőt jelenthet az értékalapú politizáláshoz és együttműködéshez:
liberator.blog.hu/2016/09/05/pocsek_demokracia
süti beállítások módosítása