A valódi viták otthona

Reflektor

Kedves gyerekek! Ma szögesdrótot fogunk rajzolni!

2017. február 07. - Tálos Lőrinc

A Határvadász-képzés facebook-oldal hétfő délután egy általános iskola tanulóinak rajzpályázat keretében "határvadász" kategóriában készített alkotásaiból közölt néhányat. Nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy dühöngjünk.

16427439_1851923145088056_2723859326384475573_n.jpg

Nyilván nem csak kiscicákat, virágos rétet és én kicsi pónimat szabad rajzolnia a gyerekeknek, ha egyikük azt rajzolná le, hogy „Anya vízért megy a közkútra” az azért lenne szomorú és felháborító, mert ma gyerekek élnek úgy, hogy ez a kép meghatározó gyerekkori élményük. Azt a képet viszont alighanem dühödten összegyűrné ugyanaz a tanerő, tán még az üzenőbe is beírna, amiért nem kiscicát, virágos rétet, én kicsi pónimat, fejlődő hazánk olyan nevezetességeit rajzolta le, mint a vizes világbajnokságra készült úszócsarnok, amit a bénább gyerekek is le tudnak rajzolni, mert csak ki kell színezni szürkével egy kockát.

hatarvadasz.JPG

Eleve milyen lelki világa lehet annak a rajztanárnak, aki feladatba adja ki, hogy kerítést, szögesdrótot, őrtornyot és őrkutyát, fegyveres bácsikat rajzoljanak az általános iskolások? És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mindez nettó kormánypropaganda, gyermekeink azért kapnak pirospontot a pengés drótkerítés ötletes és élethű ábrázolásáért, hogy közben megtanulják, hogy a migráns rossz, a határvadászbácsi jó, Orbán Viktor pedig megvéd bennünket, mert ő a mi szeretett vezérünk. Ez úgy esztétikailag, mind erkölcsileg semmiben sem különbözik az urban legend szerinti képeskönyvtől, amelynek főhőse feljelentette a beszolgáltatást megtagadó kulákot és ezért kitüntetést kapott.

(A posztot szándékosan nem linkeljük, a pályázaton részt vevő gyerekek nevének közzétételét visszaélésnek tartjuk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5212190714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.02.07. 18:16:20

A középiskolákban pedig folyamatosan megy a "roadshow", hogy jelentkezzenek ún. határvadásznak. hirkut.hu/index.php/annyira-emlekszem-az-eloadasbol-hogy-ha-veszelyes-missziora-megyek-akkor-milliomos-leszek/ hirkut.hu/index.php/egyik-osztalytarsam-azt-mondta-ha-nem-veszik-fel-egyetemre-elmegy-hatarvadasznak/
Egy szegedi és egy békéscsabai diákot szólaltattam meg erről, aki részt vett ezeken.

Jakab.gipsz 2017.02.07. 19:47:45

A kérdést a kölni hölgyeknek is tedd, fel te nagyon lüke, (vajon kell e kerítés a multikulti ellen) .
Mi miért kockáztassunk, vannak saját hülyéink is, nem szorulnunk exportra.

Zsuzsi25 2017.02.07. 20:08:09

Tok jo rajzok szerintem. A migransokhoz valo helyes hozzaallast mar az oviban el kell kezdeni, hogy ne legyen olyan hulye mint a cikk iroja

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.07. 20:14:31

@Zsuzsi25: "A migransokhoz valo helyes hozzaallast mar az oviban el kell kezdeni"

A lőtereket nem ovisoknak építi orbán.

koala kóla 2017.02.07. 20:23:00

Nem nehéz eldönteni. Sírjatok és dühöngjetek, vagy rajzoljatok négereket.

M_R 2017.02.07. 20:25:14

@Zsuzsi25: Esetleg rajzolhatnak 25 éves Zsuzsi nevű hülyepicsákat is...

VaradiJanos 2017.02.07. 20:26:07

Lelőtt majmokat nem rajzoltak?

ember100 2017.02.07. 20:35:49

Helló !

Okos egy tanár lehetett :)
Rajzoltathatott volna pedofilt , gyilkost , kakit gázszerelő zsenit film és kaszinó cézárt .....ezekből több van itthon mint migránsból és veszélyesebbek is .
Szerintem meg kellene kapnia a orbánov (Sztahanov) kitüntetést !

BiG74 Bodri 2017.02.07. 20:44:12

Esetleg választhatta volna a háború/polgárháború/dzsihad témakört is. Felső tagozatosok pedig a tengerbe fulladt migrincseket, vagy valamelyik népirtást is feldolgozhatnák.

blah blah 2017.02.07. 20:47:45

"Nem nehéz eldönteni. Sírjatok és dühöngjetek, vagy rajzoljatok négereket."

A poszt tolónak az tetszett volna, ha a pályázat címe :
"Abdul, a libanoni muszlim migráns, aki annak ellenére, hogy illegális határátlépő, és hamis szíriai útlevéllel ad be menekültvízumi kérelmet, hasznos és megbecsült tagja a társadalomnak."

"És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mindez nettó kormánypropaganda, gyermekeink azért kapnak pirospontot a pengés drótkerítés ötletes és élethű ábrázolásáért, hogy közben megtanulják, hogy a migráns rossz, a határvadászbácsi jó"

És mi van az osztrák kerítéssel :)? Mert ott is van. Bizony, a haladó ausztiában. Ezek szerint nem csak a diktátorbán ilyen idióta gyűlölködő, hogy nem kell neki ez a sok hasznos mérnök meg fogorvos.

blah blah 2017.02.07. 20:50:51

Ja egyébként nyugodtan ábrázolhatta volna a gyerek más érzelmekkel is. Síró zokogó "menekültekkel", morcos határőrökkel, kopár sötét és felhős magyarországgal és a háttérben "tudta?" plakáttal. Esetleg egy kis fénysugarat a kétfarkúak plakátjaival.

De mégsem tette. Miért nem? Mert a gyerek nem hülye!

koala kóla 2017.02.07. 20:52:29

Szenzáció!

Épül a második párhuzamos kerítés drágáim!

Az idő enyhülésével rövidesen hozzáfoghatnak a második védvonal kiépítéséhez a déli határon – egyebek között ez hangzott el kedden Kelebiánál, a honvédség nemrég átadott új határvédelmi bázisán. Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök azt mondta, ezzel az új védvonallal jelentősen javulhat a reakcióidő, ha ugyanis az illegális határátlépők az első kerítést átvágják, a katonák és a rendőrök is odaérnek, mire a migránsok második kerítéshez érkeznének.
Forrás: kuruc.info/r/2/169173/

2017.02.07. 20:58:00

Tényleg nem értem, hogy a sok sorvadtagyú narancshályogos barom mi a francot nem ért abban, hogy GYEREKEKKEL NEM POLITIZÁLUNK!!!!! Tényleg nem fogják fel, hogy ha ugyanolyanok, mint azok, akiktől rettegnek, akkor leginkább önmaguktól kellene rettegniük? Arra tanítanák a gyerekeket, hogy aki nem olyan, mint ők, az rossz? Esetleg meg is kell őket ölni? Ez miben különbözik attól, amikor az iszlám állam tanítja ölni a gyerekeket??? És a sok csököttagyú még büszke is arra, hogy akár magyart is ölne, ha annak más a véleménye.

BiG74 Bodri 2017.02.07. 20:58:44

@blah blah:

A gyerek nem hülye. Na ezt a szart.
Nem nem hülye, csak bármire rá lehet venni. Azokon a helyeken ahonnan különben szintén szivárognának a migrincsek, még katonának is tökéletesek. Lelkiismeret furdalás nélkül, élvezetből, játékból is nyiszálnak torkokat.
A kerítés, migrincs kérdés rajzolgatása pont úgy nem való még gyerekeknek, mint a politikai előképzés.

koala kóla 2017.02.07. 21:01:58

@Ylim: 'Esetleg meg is kell őket ölni? Ez miben különbözik attól, amikor az iszlám állam tanítja ölni a gyerekeket???'

- esetleg igen. Miben különbözik a jogos önvédelem a gyilkosságtól?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.07. 21:05:14

@Zsuzsi25: Így van Zsuzsi, szerintem lövészetet is kéne nekik tartani migribábukra, nem? Csak aztán nehogy valaki Zsuzsit is migrinek nézze a sötétben.

koala kóla 2017.02.07. 21:06:16

@BiG74 Bodri: A gyerek eddig megkapta a libsi médiából, hogy a néger szép, a buzi jó. Ezekkel tele van minden libbancs sorozat.

Most majd lát mást is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.07. 21:06:16

@koala kóla: Bizonytalan vagyok, hogy elég lesz-e kettő. Te nem?

koala kóla 2017.02.07. 21:06:52

@Csuvakka a migráns vuki: Annyit épít majd a nemzetvezető, amennyi szükséges.

koala kóla 2017.02.07. 21:07:52

@Csuvakka a migráns vuki: 'Így van Zsuzsi, szerintem lövészetet is kéne nekik tartani migribábukra, nem?'

- nem rossz 5let

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.07. 21:08:33

Egyébként érdemes megnézni a kommenteket, hogy mennyire ismétli önmagát a történelem. Mintha a 30-as évek Németországában járnánk. Aztán a németek is milyen jól jártak (velünk együtt), pedig cseppet nagyobb hatalom voltak, mint mi. De gyűlöljünk csak mindenkit élből aki nem magyar... persze Putyin kivételével, kedves fideszes elvtársaim.

Sir Galahad 2017.02.07. 21:09:54

Nem tudom, mi ebben a borzalmas. A fiúk általában szeretnek rendőröset, katonásat játszani, esetleg érdeklik az autók, a kutyák. Most le is rajzolták.

koala kóla 2017.02.07. 21:14:26

@Csuvakka a migráns vuki: Úgy érted nem rekeszthetjük ki akit akarunk, mert kapunk a pofánkra a háttérhatalomtól?

gyáva népnek nincs hazája

blah blah 2017.02.07. 21:19:28

"Tényleg nem értem, hogy a sok sorvadtagyú narancshályogos barom mi a francot nem ért abban, hogy GYEREKEKKEL NEM POLITIZÁLUNK!!!!! "

mondja ezt a sok kockásinges... azt gondolom a "közös jövőnkért" tettétek és teljesen helyén van

"A kerítés, migrincs kérdés rajzolgatása pont úgy nem való még gyerekeknek, mint a politikai előképzés."

jaja, mert ha az iskolában nem foglalkoznak vele, akkor otthon is csak fekete istvánt és gárdonyit fogják olvasni, mint szabadidős tevékenység, és egymás közt is megfogják hagyni a hanyatló narancshályogosok ópiumának a politikát meg a világ egyéb tanterven kívüli részét, és virágokat préselve élik az életüket amíg a kegyes toleráns liberális felnőtté nem válnak, amivé a "társadalom" szánta őket

"rra tanítanák a gyerekeket, hogy aki nem olyan, mint ők, az rossz? Esetleg meg is kell őket ölni?"

nem azért van a migránsokkal való ellenérzés, mert "mások", hanem mert nem tartják be a szabályokat
a menekülvízumot ugyanis határzár ide vagy oda ugyan úgy be lehet adni, mint a kerítés előtt, csak most valamiért ebben nem évi 60 ezer migráns érdekelt mostanában hanem 100, hogy egyáltalán erre járjon
egyébként hol láttad, hogy a rajzon bármi is a migránsokról szólna? egy darab migráns ábrázolást nem fedezhetsz fel rajta
szélsőségesen agyadra ment már ez a sok szerecsenmosdatás

zsocek 2017.02.07. 21:22:23

Nekünk hajdan vörös csillagot és sarló-kalapácsot kellett rajzolnunk ennyi idős korban. Most legalább a gyerekeink, unokáink is megtanulják, milyen országban élünk. Itt soha semmi nem változik...

blah blah 2017.02.07. 21:33:49

@zsocek: a liberális ignorancia és gyűlölet manapság a sarló kalapács
az "emberarcú szocializmus", a szélsőséges radikális humanizmus, az ész nélküli ember"jogi" vagdalkozás

a gyerekkel is biztosan meg lehetne beszélni, hogy a migránsok tulajdonképen hasznosak meg kellenek nekünk, csak ezek az érvek nem léteznek, csupán szeretnétek, ha minél több gyereknél lenne gyári beállítás a szélsőséges liberális beállítottság

NBarbieReloaded 2017.02.07. 21:40:56

Hát tényleg, micsoda felháboritó dolog határvadász témában rajzoltatni a suliban. Mennyivel is jobb az ostoba, hazug PC vagy buz..oppardon meleg propagandára tanitani a gyerekeket...

zsocek 2017.02.07. 21:53:19

@blah blah: Nem tudnád kicsit összefüggőbben kifejezni magad? De persze, van, aki azt gondolja, ha beilleszti a szövegébe a "liberális" és a "migráns" szavakat, rögtön valami értelmeset írt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.07. 22:05:14

Nagyon rideg a szögesdrótos téma.

Inkább egy orbánt kellett vona rajzoltatni, ahogy bő nyállal leszopja Putyint. Az sokkal szemléletesebben ábrázolta volna a politikai kurzust.

blah blah 2017.02.07. 22:28:21

@zsocek: mit nem lehet ezen érteni? akik ma magyarországon liberálisok, azoknak a szellemi öröksége a szocializmus "demokratikus ellenzékében" keresendő
csak azzal nem számoltatok, hogy attól, hogy lefutott a kádárista egypártrendszer, egy demokráciában akad ellenvélemény

fogadjátok el, sőt! ha lehet kérni legyetek toleránsak azokkal, akik nem akarnak ide migránsokat
a társadalmi konszenzus nem azt jelenti, hogy mindenkinek joga van azt tenni amit a liberálisok eldöntöttek, hogy na az úgy lesz

Ktinka 35 2017.02.08. 06:23:50

Idegengyűlölet óra is lesz?
Bokros Lajos intelmei tavaly a Kossuth téren megtartott beszedében:

www.youtube.com/watch?v=CitPyQQOnuY

cowboybebop 2017.02.08. 12:40:28

A II. világháborúban a japán gyerekekkel rajzoltattak a bombázásokról meg vérről . dettó, mint ezek az idióták.....agymosásnak hívják az ilyesmit....

ungabunga 2017.02.08. 13:16:37

Szépek lettek a rajzok, jövő héten az "anyának a konyhában a helye", illetve "Zsolti bácsi megerőszakol, és én ezt megtiszteltetésnek veszem" témakörben hirdetünk pályázatot.

Zsuzsi25 2017.02.09. 18:26:51

@zsocek: Vicces....
A kulonbseg annyi, hogy mig az illegalis hataratlepok (nem menekultek, nevezzuk neven a dolgokat) NEM be engedese a te javadat szolgalja, (legutobbi nem fideszes kozvelemenykutatas alapjan 2% van csak a hataratlepok be engedese mellett) addig a sarlo kalapacsot ugyan rajzolta mindenki, de senki sem merte kimondani, hogy nekunk nem kellenek az oroszok....pedig 100% ugy gondolta, hogy nem kellenek az oroszok.
De. Valtozik
Ui: Nem vagyok fideszes.

Zsuzsi25 2017.02.09. 18:27:49

@M_R: ez volt ám az érv...nagyon intelligens...gratulalok. Anyadnak is, aki a vilagraszart

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 20:39:55

@Zsuzsi25: "a sarlo kalapacsot ugyan rajzolta mindenki, de senki sem merte kimondani, hogy nekunk nem kellenek az oroszok."

De, sokan ki merték mondani. Aztán fel is akasztották őket. 15 éves gyereknél megvárták, hogy betöltse a 18-at, és felakasztották.

Mansfeld Péter, ipari tanuló, Széna-téri csoport, 1941–1959. március 21.

Zsuzsi25 2017.02.09. 20:54:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Igen! Es ma felakasztanak barkit azert, mert annyira hulye hogy az illegalis atratlepok betelepitese mellett kampanyol?
Es igen. Epp ezt mondom!
Aki ma kimeri mondani az igazat, hogy " a ciganyok bunozok/eloskodok" vagy: " az illegalis hataratlepoket nem szabad beengedni, es amivel csak lehet tavol kell tartani" - Azt nem felakasztjak, hanem tamogatja az allam! Ugyhogy szerintem igenis valtozott valami.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 21:16:20

@Zsuzsi25: "valtozott valami."

Változott. A kádárkorban híres volt a magyar vendégszeretet. Még 1993-ban is csak 15% volt idegengyűlölő. Ezt mostanra a sok uszítással sikerült 98%-ra feltornászni.

Zsoltbacsi 2017.02.09. 22:55:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Mar megint belezavarodsz a szamokba, baratilag tanacsolom, hogy ne eroltesd!

Itt van peldaul egy nemzetkozi 10ezer fos felmeres, es kimutatja, hogy teljesen atlagos a menekultellenesseg nalunk. Sot, a migranssimogato osztrakoknal joval magasabb, szoval megdolt a libsi elmeleted, nincs semmifele "gyulolkodes" "uszitas " es "gyuloletkampany"

www.chathamhouse.org/expert/comment/what-do-europeans-think-about-muslim-immigration

Zsoltbacsi 2017.02.10. 10:22:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Elhiszem, hogy nincsenek erveid... Ebbe is belebuktal, mint az 50 milliardos kvotakampanyba meg a 900 ezer kulfoldon dolgozoba.

Zsoltbacsi 2017.02.10. 11:01:41

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Dehogynem ertelek. Itt gyuloletkampany van, es allando uszitas, de egeszen veletlen ALACSONYABB az idegengyulolet, mint a migranssimogato Ausztriaban vagy Belgiumban, pedig ott szinte egy rossz szot se lehet roluk ejteni.
KIIIIIIINOSSSSS
Vagy hogy is van ez?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 11:31:41

@Zsoltbacsi: "ALACSONYABB az idegengyulolet"

Vávávávárjál! Tudom, hogy minden szám végzetesen megzavar, legjobban a százalékok, de nem tudom máshogy mondani. Vegyél egy mély lélegzetet! Relaxálj! Ürítsd ki az agyadat! Ja, az már üres, felejtsd el, mindegy. :))

És most nézz ide:

.
.
.
.
.
.
.
.
.

98%

.
.
.
.
.
.
.
.
.

Gyorsan, gyorsan vissza, mert végzetes károsodást kapsz. Akkor szavakban mondom. NEM LEHET NAGYOBB MÉRTÉKBEN GYŰLÖLKÖDNI, MINT A MAGYAROK. Bármit nézel, bármit látsz, az hibahatáron belül csak megközelítheti.

Zsoltbacsi 2017.02.10. 11:34:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Bizonyitek?
Szerintem meg 3,14 szazalek gyulokodik magyarorszagon! Hulye vagy, ha nem hiszed el.

Legalabb en vettem a faradsagot, es beraktam egy kulfoldi elemzest, toled ilyesmit hiaba varni, egyszerubb minden teny es adat nelkul frocsogni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 12:16:06

@Zsoltbacsi: Szerintem tiltsd el magad a számok olvasásától, mert ez már tényleg nagyon súlyos. :))

blah blah 2017.02.10. 16:10:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

a kötelező betelepítésről szólt a népszavazás, csak az orbángyűlölők nem tudnak egy jogilag kifogástalan kérdést helyesen értelmezni, és a saját orbángyűlölő fantazmagóriáikat alternatív valóságként megélni

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 16:25:50

@blah blah: Hííííííííííííííí bazmeg, most fetrengek a röhögéstól. Jogilag kifogástalan? Ez nem sikerült. Nincs olyan az idegenrendészetben, hogy "betelepítés". :))

Szóval a fideSS tele van jogászokkal, de egy helyes népszavazási kérdést se tudnak megfogalmazni. Nem csoda, egyik se dolgozott életében egy napot se. :))

blah blah 2017.02.10. 16:41:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: valóban nincs
ezért tépték a szájukat Juncker-ék, hogy "tenni is kéne a junióé, nem csak várni a forrásokat" (ami egyébként nettó aljas hazugság volt)
ha lenne akkor, csak mutogattak volna a paragrafusokra, Orbánéknak meg mondták volna, hogy kuss a neved. kb ennyire szokott demokratizmus lenni az EU

most köszönhetően nektek, hogy 5 perc mámor az orbángyűlölet oltárán azt eredményeztetheti, hogy az unió megszavaz egy egyezményt, hogy akkor párezer migrit mi fogunk "integrálni"
mert csak
ti meg tapsoltok majd, hogy lesz itt plusz párezer eltartott a társadalom nyakán, akik biztosan nem fognak soha értéket teremteni az országban

Zsuzsi25 2017.02.10. 19:18:41

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ne kevered ossze az idegengyuloletet a cigany/illegalishatartatlepo/bunozo gyulolettel

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 19:34:32

@Zsuzsi25: Nem lehet összekeverni. Az ugyanaz. Aki gonosz, az gonosz.

Skankhunt42 2017.02.10. 19:52:38

@Ylim: ezt magyarázd el az egyre kevesebb de hangosabb ballibsiknek, akik minden dzsemborijukra viszik magukkal a porontyukat.
süti beállítások módosítása