A valódi viták otthona

Reflektor

Szél Bernadett: Aki nem törődik bele, az velünk van.

2017. február 11. - szénhidra

20170211017.jpg

A Lehet Más a Politika is évértékelőt tartott. Most Szél Bernadett társelnök beszédét adjuk közre:

 

Kedves Barátaink, tisztelt vendégeink!

Egy politikai közösség életében jól jelzi az idő múlását, ha évértékelőnek nevezett rendezvényeken vet számot a világ alakulásával. Egy évértékelő azt jelenti, hogy van mit mondanunk az együtt megélt múltról, azaz azt jelenti, hogy van múltunk, van mivel elszámolnunk. De jól tudjuk, hogy egy évértékelő legalább annyira szól a jövőről, mint a múltról. Csakhogy nem beszélhetünk arról, hogy mihez akarunk kezdeni, ha nem tudunk beszámolni a már megtett útról, nem gondoljuk át a megszerzett tapasztalatokat. Márpedig múltja mindenkinek van, mindenki érkezik valahonnan, a politika újszülöttjeit is kísérik szüleik, bábáik és a közeg, amibe beleszülettek.

A Lehet Más a Politika is ilyen közösség. Bár tarkábbak vagyunk talán másoknál, nekünk is van múltunk. Magyarország alternatív energiáiból nőttünk ki. Az LMP többek között civilek, aktivisták, természetvédők, jogvédők, ökológusok, nők, egyetemisták, nagycsaládosok, rendszerváltáskori politikusok, fizikai munkások és fiatalok politikai közössége. Régi vitákat akartunk meghaladni, és új kérdésekre akartunk választ adni.

Az LMP múltja Magyarország elvesztett jövője. Mi vagyunk azok, akiket felháborított, hogy félrevezették Magyarországot. Mi vagyunk azok, akik ki akarják venni azok kezéből a hatalmat, akik visszaéltek vele, akik csak gyengítették Magyarországot, hogy saját magukat hizlalják. Magyarország elveszett jövőjét azoktól kell visszaszerezni, akik a 20. században ragadva még mindig az 1990-es évek csatáit vívják.

Sokan hangoztatták már, hogy ideje lenne végre lezárni a rendszerváltást. Nos, a Fidesz az elmúlt években ezt már valójában megtette. Lezárta a rendszerváltás időszakát. Tökélyre vitte mindazt, ami rossz volt benne. 2016-ra eljutottunk oda, hogy az ország hangulata visszazuhant a ’80-as évek szintjére. Látszatrend, látszatjólét, amit csak a kormányzati propaganda igazol, de a magyar emberek pontosan tudják, milyen álszent jólétről papoló Fideszesek szövege akkor, amikor az állami oktatás és egészségügy már rég széthullott.

Nem csoda, hogy akik a rendszerváltás után születtek, egyre kevésbé értik, miért is kellene értékelni az elmúlt negyedszázadot. Ha van öröksége a rendszerváltásnak, annak gyümölcseit csak azok élvezhetik, akik még időben rátették kezüket a közösre, legyen szó a privatizátor szocialistákról vagy a közpénzeket hűbérúrként elfolyató Fideszesekről. Akik a rendszerváltás után születtek, nem fognak egy olyan örökség megtartásáért küzdeni, ami nem az övék, ami szerintük nem ér túl sokat. Ez az elmúlt negyedszázad politikai elitjének legnagyobb bűne.

A rendszerváltás vesztese az a generáció, amelynek már a szülei sem hisznek abban, hogy a rendszerváltás siker volt. Ők nem csupán egy működő, stabil jövőképpel rendelkező Magyarországot nem kapnak örökül, de mára a hitet is kezdik elveszteni, hogy maguk teremthetnek ilyen országot. Én ma arról fogok beszélni, hogy van ilyen jövőkép Magyarország előtt, és ezt képesek is vagyunk kézzelfoghatóvá tenni.

Félmillióan már el is mentek külföldre, mert úgy látják, itt nem terem nekik babér.

Ehhez azonban tisztában kell lennünk vele, hogy mit vesztettünk, mit mulasztottunk, mit vettek el tőlünk, és mi az, ami járt volna ennek az országnak, de nem kapta meg. Negyedszázaddal ezelőtt sokan érezték úgy, hogy hiába ért véget az állampárti üldözés és jogfosztás, nem kaptak megfelelő kárpótlást. Mára azonban már a rendszerváltás utáni évekért, az eddigi kormányok hibáiért és bűneiért járna kárpótlás a magyar embereknek. Ezt meg kell kapnia Magyarországnak, mert enélkül nem leszünk képesek kimozdulni a lassan mindenre átterjedő bénultságból.

Magyarország ma nem az az ország, amivé az elmúlt évtizedekben válnia kellett volna. A rendszerváltásnak túl sokan lettek vesztesei. Nem azért, mert előtte jobb előtte volna. Dehogy is. A vesztesek a rendszerváltás ígéretéhez mérten váltak vesztessé.

Arról volt szó, hogy megvédenek, pedig kiszolgáltattak. Arról volt szó, hogy beleszólhatunk, de csak leszóltak, ha véleményünk volt. Arról volt szó, hogy közösség vagyunk, de csak szavazótáborok lehettünk. Azt mondták jobban élhetünk, de csak magukra értették. Amire azt mondták, közös, arról ma már tudjuk, hogy ellopták.

És miközben a politika játssza a maga kis játékait, amik arról szólnak, hogy mindebben melyik kormánynak mekkora a felelőssége, amikor hosszasan méricskélik, hogy ki mennyire volt hibás, a rendszerváltás vesztesei felmordulnak: menjetek mindannyian a fenébe!

Az eddigi kormányok és pártjaik a végletekig feszítették a húrt, de végül beleütköztek a választók ellenállásába. Jól tudjuk, hogy ez az ellenállás ma még többször jelent elfordulást, mint kemény fellépést, de ez nem marad mindig így. A kormány ma mindent megtesz azért, hogy távol tartsa a magyar embereket a politikai cselekvéstől, de ha így akarnak menekülni az elszámolás elől, akkor falba fognak ütközni. Az olimpiai népszavazás is a védvonal része. Megállítunk egy őrültséget, hogy új irányba fordíthassuk Magyarországot.

Mondjuk ki világosan, mi a probléma! A rendszerváltás óta a politika a maga képére próbálta formálni a magyar embereket. Mostantól viszont a magyar embereknek kell a saját képükre formálni a politikát. Eddig a politika mondta meg az embereknek, hogy milyenek legyenek, a politika mondta meg, hogy ki mikor és mibe szólhat bele. Próbáljuk ízlelgetni ennek a helyzetnek az abszurditását! Az elmúlt negyedszázad politikája arról szólt, hogyan lehet korlátot szabni az emberek politikai akaratának. A politika Magyarországon ma öncélú, keserű és taszító. Az LMP mindenekelőtt ezzel akar szakítani, a mi célunk az, hogy visszahívjunk minél több embert a politikába, mert nélkülük, velük szemben nem fogunk eljutni a jövőbe.

Az LMP-ről gyakran mondják, olykor még a barátaink is, hogy hajlamosak vagyunk elrugaszkodni a „realitásoktól”. De ha a „realitások” ellenünk dolgoznak, akkor nem a jó lépés, ha megpróbáljuk megváltoztatni őket? Ha a realitások nem Magyarország pártján állnak, akkor nem kötelességünk azt keresnünk, hogyan tudjuk megváltoztatni őket?

Magyarországnak ma idealistákra van szüksége. Olyanokra, akik hisznek abban, hogy képesek változtatni azon, amit mások változtathatatlannak mondanak, ha másképp nem, lépésről-lépésre. Az idealisták nem a lehetetlent akarják elérni, hanem a jobbat. Ha a jót tűzzük ki célul, akkor nehezebben tévedünk le az útról és tévedünk rossz irányba. Ha csak az számít, amit elérhetünk, ha nem tudunk távolabb látni a realitásoknál, akkor nincs mérce, nincsenek értékek, amiket követhetnénk. Csakhogy mi ebbe nem törődünk bele.

„Akinek nincsenek elérhetetlen álmai, annak az elérhetők sem teljerülnek” – tartja a mondás. Az elmúlt, elvesztegetett évtizedekben egyik kormány sem adta meg a lehetőséget nekünk magyaroknak arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Ezekkel a kormányokkal veszített az ország és veszítettek a magyar emberek is, de a változás is eljött: új erők ébredtek.

Mi nem törődünk bele, hogy Magyarország sorsát azok határozzák meg, akár egymással összefogva, akár egymással civakodva a gödröt kiásták.

Sorcserére van szükség. A gyalázatos teljesítménye ellenére a lejáratódott, régi politikai elitnek, bal- és jobboldali szárnyainak egyaránt ma még nyomasztó túlsúlya van. A régi politikai elit rátelepedett Magyarországra, és lefojtja az energiáit. Magyarországnak meg kell szabadulnia tőlük, különben nem fogunk soha kijutni az elmúlt évtizedek mókuskerekéből.

Az LMP választóvonal. Mi abban hiszünk, hogy az LMP megjelenésével Magyarországnak esélyt tudunk adni egy olyan jövőre, ami nem a beletörődésre, hanem a cselekvésre, teremtő energiára épül. Az LMP megjelenése óta arra törekszünk, hogy meghaladjuk az ósdi, öncélú vitákat. 

Olyan a helyzet a világban és Magyarországon, amire csak radikálisan új válaszokkal lehet felelni. A világ bizonytalanabb hely lett. Igaza van azoknak, akik szerint veszélyesebb is. A világ saját magát veszélyezteti, a zöldek mindig is ezt mondták. Most felzárkóztak a többiek is, de még nem értik, hogy ők maguk a probléma.

Akik ugyanis bedöntötték a világot, nem fogják tudni megoldani a válságot. Eddig arról beszéltek, arról győzködtek minket magyarokat, hogy van minta, tessék követni, tessék felzárkózni. Állítólag ez most véget ért, mert engedélyt kaptunk arra, hogy magunk útját kövessük, ahogy ezt megtudtuk Orbán Viktor és Donald Trump viszonyáról, de ha ehhez engedély kell, akkor csak a módszerek mások, de továbbra sem állunk a saját lábunkon. Orbán Viktor kormánya alkalmatlan arra, hogy önállóvá, ahogy mondani szokták, szuverénné tegyék Magyarországot. Ha nekik ehhez engedély kell, akkor nem lesznek képesek változtatni az eddig követett rossz irányon.

Az LMP viszont nem fog ebbe beletörődni. Mi nem követni akarunk. Nem utolérni és nem felzárkózni. Saját mércét akarunk, saját magunknak. Magyarország nevében pont úgy, mint bármely település, helyi közösség nevében Magyarországon belül.

Az LMP azokkal van, azokért van, akik nem törődnek bele abba, hogy ami van, az megváltoztathatatlan. Mi merünk új megoldásokat javasolni, olyanokat is, amire a régiek azt mondják, ábránd és elérhetetlen. A körülmények nem teszik lehetővé mondják a régiek – mi a körülményeken akarunk változtatni, válaszoljuk erre, és akkor majd lehetséges lesz.

Az LMP a régi világ ellenzéke, de hiszek abban, hogy a jövő kormánya. Remélem, hogy már a közeli jövő kormánya leszünk. Már a közeli jövőben el lehetne érni ugyanis egy sor olyan változtatást, ami visszaadja az ország energiáit, a magyar emberek cselekvőképességét.

A megújuló Magyarországról beszélek, arról a helyről, amiért az LMP dolgozik. A megújuló Magyarországon nincs helye a dolgozói szegénységnek.

Mi tudjuk, hogy a dolgozói szegénység igenis akár holnap felszámolható Magyarországon. Az LMP hatalomra jutása esetén elérjük, hogy mindenki, aki dolgozik, nem csak meg tud élni a fizetéséből, de félre is tud tenni. Olyan többkulcsos adórendszert vezetünk be, mellyel mindenki jobban jár, aki az átlag alatt keres. Bevezetjük a minimálbér adómentességét és elérjük, hogy a minimálbér értéke meghaladja a létminimum szintjét – mindezt úgy, hogy ne jelentsen többletterhet a munkaadóknak. Növeljük a közszférában dolgozók bérét, mert az állam nem bánhat olyan méltatlanul a saját munkavállalóival, mint ahogy azt a Fidesz teszi.

A dolgozói szegénység felszámolásához új családpolitikára is szükség van. olyan országot akarunk, ahol mindenki, aki szeretne, merjen gyermeket vállalni. Megemeljük a családi pótlékot, állami bérlakás-programot indítunk a fiatalok lakásproblémáinak enyhítésére. Nekünk mindegyik család egyformán fontos. Ugyanolyan fontos egy szabolcsi, mint egy rózsadombi gyerek jövője.

Mi azt is tudjuk, hogy a lefelé tartó bérversenyből csak egy sokkal jobb minőségű oktatási rendszerrel tudunk kilépni. Ezért az LMP minden száz forintból 20 forintot oktatásra költene: évente 3600 milliárd forintot fordítanánk erre. Ingyenessé tennénk az első diploma megszerzését, mert a célunk az, hogy 10 emberből 4 diplomát szerezzen.

Magyarország azonban csak akkor lehet sikeres, ha a magyar vállalkozások sikeresek. A magyar vállalkozások azonban ma versenyhátrányban vannak a saját országukban a külföldi nagyvállalatokkal szemben. Mi ezt azonnal felszámolnánk: olyan gazdaságpolitikát akarunk, ami nem süllyeszti összeszerelő-üzemmé az országot, ahol helye és lehetősége van a kis- és középvállalkozásoknak valódi teljesítmény szerint térvényesülni. Ebbe beletartozik, hogy a valódi teljesítmény legyen az úr. Ne a politikai kapcsolatok számítsanak, ne a korrupció döntse el ki lesz sikeres, hanem az ötlet, az innováció, a kreativitás és a kőkemény munka. Ezek a vállalkozások mindenben számíthatnának ránk.

Az LMP a nők pártja. A férfiaké is persze, de végül is mindazoké, akik nem törődnek bele abba, hogy a nők alárendelt szerepet töltsenek be bárhol is, csupán azért, mert nők. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve az LMP szerint természetes, és alig hisszük el, hogy a XXI. században vannak olyan pártok, akikkel még küzdeni kell ennek elfogadtatásáért. De amíg vannak ilyenek, addig mi küzdünk. A nők Magyarországon persze nem csak a munkahelyeken vannak hátrányban, de ezt a kérdést szimbolikusnak tekintjük: ha itt győzni tudunk, akkor más területeken is szinte lehetetlen lesz az ellenállás. A nők munkája legyen ugyanolyan értékes, mint a férfié.

Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha az egész ország sikeres. Márpedig ma a vidéki Magyarország legnagyobb problémája a Fidesz: kifosztja és tönkreteszi a kisgazdaságokat, ezáltal megfojtja fél Magyarországot. A vidék felemelkedésének kulcsa a sikeres kisgazdaságokban van. Mi ezért korlátoznánk az egy kézben tartható termőföld mennyiségét, a támogatásokat a helyi kisgazdálkodóknak adnánk, ezzel nem csak munkahelyeket teremtünk, hanem megállítjuk a vidék elnéptelenedését és gondoskodunk arról, hogy jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön az asztalra.

És végül, de nem utolsósorban mi azért vagyunk zöldpárt, mert tudjuk, hogy Magyarországnak nem a XX. Hanem a XXI. század kihívásaira kell választ adnia. Mi ezért leállítanánk a paksi beruházást, mert felesleges projektekre nemhogy 3000 milliárdot, de egyetlen fillért sem szabad költeni. A magyar emberek döntő többségével együtt mi is a megújuló energiában látjuk a jövőt: a zöldenergiára való átállás új, válságálló munkahelyeket teremt, és csökkenti az ország nemzetközi függőségét.

Ez csak az első néhány olyan lépés, amivel változtathatunk. Szükséges, de nem elégséges lépések, amivel megerősíthetjük és a saját lábára állíthatjuk Magyarországot.

Az LMP abból a gondolatból nőtt ki, hogy lehet más a világ. Elvárásaink és követeléseink vannak, értékeink, és mércék, amiket követünk. Persze emiatt nehezen értjük meg egymást a régi pártokkal. Csak nevetünk, amikor döntéseinket, javaslatainkat az ő saját dobozaikba akarják beleerőltetni. Amikor azt mondják, hogy Soros ügynökei vagyunk, aztán csak órákkal később a Fidesz bérencei leszünk, mindig elégedettséget érzünk. Ilyenkor igazolódik, hogy zavarjuk a megszokott játékait. Mi ugyanis nem az ő csatáikat vívjuk. Zöldnek lenni azt jelenti, hogy nem állunk be egy olyan sorba, aminek a végén nincs semmi.

A régi politika nem fenntartható. Saját magát emészti fel és elpusztítja az országot is. A helyébe kell lépnünk, és a helyébe is fogunk lépni. Első lépés: mérsékeljük a károkat, második lépés: eltakarítjuk a romokat, harmadik lépés: utat adunk az újnak. Ehhez csak annyit kell elhatároznunk, hogy nem törődünk bele, hogy bármi is megváltoztathatatlan lenne. Ez legalább akkora küzdelem lesz, mint a rendszerváltás, mert az eljátszott bizalmat, az eltékozolt energiákat és a cselekvőképességet kell helyreállítanunk Magyarországon. Aki hisz ebben, annak van kire szavazni, aki hisz ebben, az tartson az LMP-vel.

Aki nem törődik bele, az velünk van.

 

Fotó: Dömötör Csaba

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3512249028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blah blah 2017.02.11. 21:09:11

"amikor az állami oktatás és egészségügy már rég széthullott."

nagyon megnéznék már egy ellenzéki tervezetet, hogy szerintük milyen az a szociális rendszer ami állításuk szerint nincs széthullva
de nehogy azt mondják, hogy hát több csekket kell állnia a magyar középosztálynak, mert akkor már kérem is a vízumomat az USA-ba, ha ezek a tökfejek hatalomra kerülnek

"Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve az LMP szerint természetes,"

a statisztikai férfi többet dolgozik, mint a statisztikai nő
ezért keres többet
www.ofi.hu/sites/default/files/ofipast/2009/06/nyitott-04-Mayer-12_nagy.gif
www.ofi.hu/sites/default/files/ofipast/2009/06/nyitott-04-Mayer-11_nagy.gif
felejtsük már el ezt a gender gap műhisztit
az állami szféra a bértábla alapján nem teheti meg, a piaci cég meg hülye lenne saját magával kiszúrni, hogy azért kockáztassa, hogy egy alkalmazottja átmenjen a konkurenciához, mert nőként nem akar ugyan annyit fizetni neki, mint egy férfinak

" Ingyenessé tennénk az első diploma megszerzését, mert a célunk az, hogy 10 emberből 4 diplomát szerezzen."

Hű de jó! Vissza a 10 év alatt megszerzett pszichológia bachelorok időszakát.
Diplomát, de ne akármilyent!

Napestig lehetne elemezni, mekkora ostobaság is az egész úgy ahogy van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 23:16:45

@blah blah: "milyen az a szociális rendszer ami állításuk szerint nincs széthullva"

Emberek nem halnak meg kórházban a kézfertőlenítő, gumikesztyű hiánya miatt, a nővérkék túlterhelése miatt.

Gyerekeket nem közmunkásnak nevelnek.

Ilyen egyszerű.

blah blah 2017.02.11. 23:44:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
látom ismét csak az ezerszer cáfolt demagóg gyűlöletkeltésre telik

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 00:04:30

@blah blah: "ezerszer cáfolt demagóg gyűlöletkeltésre telik"

Most nem orbánról van szó.

blah blah 2017.02.12. 05:06:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
na az ilyen trollköcsögök miatt szavazok a fideszre
még náluk is jobb helyen a közhatalom, mint nálatok

Zsoltbacsi 2017.02.12. 12:53:06

@blah blah:

Nem tudtad, hogy a @a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: nem mas mint Greczy Zsolt? Az ilyen fergeknek nagyon rovid a memoriajuk. Elfelejtik, hogy pont alattuk voltak korhazbezarasok, tomeges agyszamlelepitesek. Akkor csoportosan fektettek ki az embereket a folyosora. Ja, es akkoriban neveztek a del pestit ugy, hogy "Del Tepsi"...
Visszasirjak a regi szep idoket, amikor a nyugdijasok csoportosan jartak a korhazakba hosszu hetvegeken wellnessezni, es amugy is 400 ezer volt akkoriban a minimalber...:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 13:00:00

@Zsoltbacsi: Számolgasd inkább a 800000 százalékokat, addig se beszélsz baromságokat. :))

Zsoltbacsi 2017.02.12. 13:59:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Inkabb a 800000000000000000000000000000000000 szazalek, mint a 900 ezer kivandorlo meg a 50 milliardos kampany

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 14:11:51

@Zsoltbacsi: Aha. Hiányoztál a matekórán, mikor a nagyságrendeket tanulták. :))

Zsoltbacsi 2017.02.12. 15:02:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

En legalabb a pozitiv tartomanyokban mozgok a szamok teren, mig te a 0 kozeleben a ketfaszuakkal...

dare 2017.02.12. 16:21:57

Én nagyon hittem a Schiffer által felvázolt irányvonalban, de sajnos nem olyan mértékű a támogatottság mint amilyennek már lennie kellene mostanra.
Ráadásul nélküle kicsit döcög is a párt, mert bár Hadházy-t kedvelem, de hiába akar ő jót, a hőzöngő politikusok rendre lemossák a vitában.
Ezek ellen sajnos karakán politikus kell, és a pártelnök sajnos nem elég tökös ellenük.
A vitakultúrájával nincs bajom (ilyennek kéne lennie), de ez kevés a sok félnótással szemben.
Ez a menekültáradat egész más irányba vitte el a politikát, sajnos ez rá fogja nyomni a bélyegét a 18-as választásokra is.
Eddig hittem benne, hogy megerősödik az lmp, és el tud érni sikereket a fidesz és az mszp uralkodói bázisa, támogatói között, de ez egyedül semmiképpen nem lehetséges már.
Össze kell fogni, nincs mese, és egy olyan alternatívát kell mutatni az embereknek, ami felveszi a versenyt a nagy pártok ellenében.
A fidesz nagyon erős jelenleg, a jobbik stagnál, az mszp és a dk a jó ég se tudja mit csinál,de ezekre a pártokra semmiképp nem tudnék szavazni különböző indokok miatt.
Az együtt, az lmp, a párbeszéd, a most csatlakozni kívánó újabb kis párt a momentum, és még aki nem ugrik be, de szintén korholják ezt a rezsimet (meg az elődjét), és semmiképp se szeretnék, hogy a fent említett 4-esből bárki hatalomra kerüljön, azoknak végre dönteni kell.
Széthúzással nem fogják megoldani ezt a helyzetet.
Itt már olyan kommunikáció kell, ami felrázza az embereket, ez a majd én jobban tudom legyen végre a múlt, mert nem működik elég hatékonyan.
Vegyük már észre, itt nagyon nehéz lesz győzni, mert a nagy pártok hatalmas bizalmat és támogatottságot szereztek.
Erre nem lehet azt válaszolni, hogy leszerepeltek, majd én jobban tudom ezt.
Az összes kis pártnak egyetlenegy szót kell a zászlajára tűzni:
Kompromisszumkészség!!!
Itt már nincs helye a finomkodásnak, minden lehetséges alkalmat meg kell ragadni a vitára velük szemben, és kőkemény vitákat kell nyomni velük.
Nagyon sok körzetben kell nyerni a választásokon, kevés az egyéni tenni akarás.

blah blah 2017.02.12. 16:40:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
érdekes, én hozzá tudok szólni a témához, neked meg csak a gyűlölködő uszítás megy állandóan

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 16:47:26

Imádom, mikor a fideSSfasszopók felhúzzák az orrukat, mert bátorkodom megemlíteni gyűlölködő ordashazug trollkodásukat. :))

blah blah 2017.02.12. 17:34:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
imádom, amikor a balos felsőbbrendűséget nyomják ezek az IQ nuku gyűlölködők

ellenzéki tervezet meg még mindig nincs :)) nem is lesz
még 50 év fidesz kormányt! :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 17:43:09

@blah blah: "a balos felsőbbrendűséget nyomják"

Kik? Hol?

De ha nyomják, akkor elég hülyék.

"ellenzéki tervezet"

Minek a tervezere? Nem hallottam róla.

Duplaxiii 2017.02.12. 18:07:14

Nekem az fáj a legjobban, hogy a hölgy el is hiszi azt, amit mond...
Az lmp megalakulása is kérdéses, a későbbi lépési is.
Évek óta semmi értelmeset nem tesznek, lufieregetés, flashmobok sé még azt a hadházyt is bevették vezetőnek.
Ők lesznek az örök elégedetlenek, a mindig mindenkivel szemben állók. Ha mondanak valamit, az fikció és demagógia. Mert hozzájuk valódi szakember nem megy, mert nem kompatibilisek a valós világgal.
Az lmp a kdnp komplementere...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 18:17:02

@Duplaxiii: "Évek óta semmi értelmeset nem tesznek"

Nagyon ígéretesen indult, hogy lehet más a politika, mint addig. A lányaim rájuk szavaztak. Nagy csalódás volt, hogy semmit nem csináltak. Néhány molinós tiltakozás a parlamentben, oszt annyi.

A Hadházy fölkarolása az egy plusz volt. Az alkotmánybírók megszavazása egy mínusz.

"mindig mindenkivel szemben állók."

Ez is egy mínusz.

Anna Major 2017.02.12. 18:50:58

@dare: Olaynokhoz kellene csatlakozni akik még nem járatták le magukat. Kell egy "új kezdet"- és minden pártból csak akik tiszták maradtak.

6.Lenin 2017.02.12. 20:00:06

Azért én ennél sokkal többet tudnék ígérni-ha tudom, hogy soha nem lesz lehetőségem megvalósítani, mivel esélyem sincs a hatalom közelébe se kerülni.
(nem lépünk koalícióra senkivel, nehogy véletlenül kormányozni is kelljen. mi kritizálásban és ígérgetésben vagyunk jók)
Valahol olvastam, hogy jó lenne me-nek a hölgy, úgy látszik elhitte.
Érdekes mellesleg, hogy minden 1-2 %-os párt vezetője mélységesen hisz benne, hogy kormányozni is képes lenne, csak a párt építés nem megy, más minden, szavakban.
Komolyan kell venni őket.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 20:10:53

@6.Lenin: "sokkal többet tudnék ígérni-ha tudom, hogy soha nem lesz lehetőségem megvalósítani, mivel esélyem sincs a hatalom közelébe se kerülni."

orbán 2002: 14. havi nyugdíj. :))

dare 2017.02.12. 20:11:49

@Anna Major: Az a legnagyobb bajom, hogy hiába hagyja ott a pártját néhány politikus, nem igazán látom azt a tömörülést ami az új kezdet reménységével kecsegtetne.
A szélrózsa minden irányába áll valaki.
Valóban nem lenne rossz ötlet, ha egy szép kis csapatot összehoznának, és akinek egy kis vaj van a füle mögött azt megkérni:
-figyi, te itt már nem focizol többet, irány a kispálya
Üdítő dolog látni, mikor egy politikus nem akar asszisztálni ehhez az egészhez, mint legutóbb pl Demeter M., de nem látom a csoportosulást sajna.
Látom, hogy vannak akik igyekeznek mindenhol, de ez nagyon kevés jelenleg.
Valahogy el szeretnénk érni, hogy az egész világ rajtunk röhögjön milyen szerencsétlenek vagyunk az egész ellenzékünkkel együtt.
Talán a választásokkor tudunk majd egy kis örömöt szerezni a világnak.

Cpeti123456 2017.02.12. 20:14:38

Kizárólag összefogással lehet irányt váltani, de lehetőleg ne olyat, hogy "magunkkal jöjjünk szembe"...
No most ezt viszont senki nem szeretné, mert mindenki főnök akar lenni. Meg ez baszva rendesen. Az lenne a történelemkönyvben a csúcs, ha Bernike miniszerelnök vagy miniszter lenne. Húúúú bammeg...

6.Lenin 2017.02.12. 20:27:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Bármit megígérhetett, tudta, hogy ha rálicitálnak, buknak. Ez egy ilyen játék.
Erről lehet megismerni a komolytalan politikusokat. Olyasmit ígérnek, amit soha nem is tudnának teljesíteni. ígérni lehet, kell is, de túlságosan elszakadni a valóságtól nem érdemes.
Azért a 2x 2/3-ról ne feledkezz el, sőt most jön a 3. Nem a bejutási küszöbön himbálódznak Viktorék. abban az ellenszélben 2010-óta azért elég jól elbóklásztak 1 újabb nagyarányú győzelem felé (de ne igyunk előre a medve bőrére. lehet 4/5-is a jelek szerint)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 20:58:26

@6.Lenin: "2x 2/3"

Egyszer 2/3, de azt is a gyurcsány érte el neki.

A 2014 az csalás volt.

6.Lenin 2017.02.12. 21:03:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Természetesen.

Soha nem azért nyer valaki, mert gyorsabb, hanem a többek voltak lassabbak, de bármikor lehettek volna gyorsabbak is, csak...

6.Lenin 2017.02.12. 21:07:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Tulajdonképpen Orbán is olyan szarul csinál mindent, hogy az ellenzék akár nyerhetne 5/5-el is, vagy még nagyobb arányban, csak...

tiszafa 2017.02.12. 21:12:31

Ebből az adórendszerből és család politikából nem kérek.
Ha az átlagkereset alattiak úgy járnak jól, hogy a többet dolgozók és keresők adó terhe nő, akkor is ha 2-3 gyerekük van az nem vezet sehova.
Illetve visszavezet a 2010 előtti állapotokhoz.Ha meg a többlet jövedelem nem több és hasznosabb munkából származik azt nem fűnyíró adózással, hanem a jövedelmi források megszüntetésével kell elérni.
Haszontalan munkáért ne lehessen fizetést kapni.
Tele vagyunk média szakemberrel, politólogussal, "elemzővel", nem sorolom tovább.
Amivel egyet tudok érteni, az a jövedelem szerkezet átalakítás lenne, pl. ne a pénzügyi szektorban lengyen a legmagasabb a kereset, hanem innovatív áagzatokban.
Azokat támogatni, akik nem a gyemekekért, hanem a gyermekekből akarnak élni, na ez az LMP nagy találmánya, másolva az MSZP és SZDSZ-től.
Aki akárcsak közmunkás ,érvényesíthati és tudja is érvényesíteni a családi adókedvezményt, ezt az LMP nyílván el akarja venni, csak most hallgat.
Adóemelés kizárólag a lényegesen az átlag felett kereső szingliket érinthetné ,de erről már ismét hallgatnak.

tiszafa 2017.02.12. 21:18:20

"Az olimpiai népszavazás is a védvonal része. Megállítunk egy őrültséget, hogy új irányba fordíthassuk Magyarországot."
Ne keverjük a sportot a politikába!
Népszavazást 2015-ben kellett volna tartani ,amikor Hamburgban és Bostonban is volt.
Kizárólag politikai szándékok állnak a mostani hecckampány mögött, az LMP nem is tagadja.
Ma már csak az ország lejáratására szolgál a népszavazási cirkusz, emlékezzünk az SZDSZ által megakadályozott világkiállításra.
Eszerint az LMP mégis utódja az SZDSZ-nek??

6.Lenin 2017.02.12. 21:36:16

Egy közel tízmilliós országban van 5-10-15 %-ban mindenféle honpolgár, lusta, irigy, tehetségtelen stb nekik is jó, ha van pártjuk, és abban élik ki -szavakban- a genetikai örökségüket. Toleránsnak kell lenni velük szemben is.

VaradiJanos 2017.02.13. 01:20:09

Tényleg képes voltál bepötyögni amit elrikácsolt a pulyka?

Andras J Fazekas 2017.02.13. 15:42:55

Téveszmékre, tudatosan hamis állításokra eszkábált lánccsörgetésből nem nem lesz kormányváltás.

A magyar választópolgár – a ballibet leszámítva – sokkal okosabb annál, hogy ilyen átlátszóan hazug szövegre kardot rántson.

Le lehet húzni a rolót, vagy el lehet húzni a sóhivatalba …

blah blah 2017.02.13. 16:53:51

@tiszafa: 2009ben az SZDSZ sürgette az olimpiai pályázat beadását
Mécs Imre (SZDSZ) kisfia vajon most miért agitál ellene?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.13. 16:57:42

@blah blah: "vajon most miért agitál ellene?"

Talán akkor nem úgy volt, hogy az egészet ellopja a fideSS.
süti beállítások módosítása