A valódi viták otthona

Reflektor

Vér folyik a Móriczon, borosüveggel vágták fejbe az aláírásgyűjtőt!

Elszabadultak az indulatok

2017. február 16. - szénhidra

 

Egyre élesedik a helyzet az olimpia-rendezés elleni aláírásgyűjtés körül. Olvasóink jelezték, hogy a Móricz Zsigmond körtérnél az egyik LMP-s aláírásgyűjtőnek egy borospalackkal megütötték a fejét.

Információink szerint a rendőrség a helyszínen intézkedik a sérültet azonban nyílt sebbel kórházba kellett szállítani. Szerencsére eszméleténél van. Tudtunk vele beszélni és a következőt mondta el nekünk.

Épp egy aláírás közben voltak, amikor egy ismeretlen odalépett a pulthoz és az éppen aláíróval heves szóváltásba kezdtek. Aztán az ismeretlen elfutott. Az aláírást folytatták volna, mikor visszatért megint az ismeretlen és lökdösődés kezdődött, bár az hamar véget ért, mert az ismeretlen ismét elfutott. 

Nagyjából ekkorra értek ki a BKV őrei is, akik kérdőre vonták az aláírás-gyűjtőket, hogy mit keresnek ott és miért kiabálnak. E párbeszéd alatt a semmiből érkezett az elkövető - aki a korábbi szóváltások tettese is volt - és egy borosüveggel úgy fejbe vágta az aktivistát, hogy annak nyílt, vérző seb keletkezett a fején. Az aktivista bemenekült a forgalmi irodába. Onnan viszont ki akarták hajítani, mert a legnagyobb baj az volt a BKV-s intézkedők szerint, hogy összevérezi a helyiséget...

Ezután érkezett ki a rendőrség és a mentők is.

 A rendőrség az elkövetőt elfogta és el is vitték a kapitányságra.

olvasoi.jpg

A képet a 444.hu kapta egy olvasótól. 

 lmpstand12.jpg

Ezt pedig mi kaptuk olvasónktól.

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7112265146

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fejbe verték egy borosüveggel az LMP aláírásgyűjtőjét a Móriczon 2017.02.16. 12:13:01

Belekötött az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést aláírókba, az egyik LMP-s aktivistát pedig fejbe vert egy borosüveggel egy férfi csütörtök reggel a Móricz Zsigmond körtéren. Az aktivistát kórházba szállították a fejsérülése miatt. A támadó elmene…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.02.16. 10:21:00

Én nem értem ezt az egészet. Ha liberálosoknak tekintjük az aláírás gyűjtőket, akkor miért van az, hogy az olimpiát akarók ilyen módon támadnak? Amikor a "keresztény-konzervatív" embereknek elfogynak az érveik, akkor azonnal jön a fizikai erőszak. Ha végignézzük az olimpiai alírás gyűjtást, akkor látható vá válik a "keresztény-konzervatív" oldal valódi személyisége. Az egész kezdődött a Jászai Mari téren az aláírópult felrúgásával, majd jött a Nyugati téri aláírópult összetörése. Majd a Rákócszi téren lefejelték az aktivistát. Most boros üveggel vágták fejbe az aláírás gyűjtőt.
Kérdezem én, miért van az, hogy szinte minden esetben a keresztény-konzervatív emberek folyamodnak fizikai erőszakhoz? Én még nem hallottam olyanról, amikor a liberális beállítottságúemberek vertek volna meg olyanokat, akik nem értettek velük egyet. Lett légyedn szó Ligetvédőkről, vagy Nolimpia melletti aláírás gyűjtőkről.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.16. 10:50:22

@The Ghost Wolf: azt a baj, hogy a normálisak nem ütnek vissza. Azt kéne, mert a fideszes selejtgecik csak az erőből értenek.
(Ez alapvetően normális - egy ilyen helyzetben, amikor _mindenről_, a legalapvetőbb dolgokról is szögesen ellentéteset, egymást kizárót gondolunk, akkor csak az erőszak marad, mint kommunikáció.)

yanchi 2017.02.16. 10:52:13

@The Ghost Wolf: "Amikor a "keresztény-konzervatív" embereknek elfogynak az érveik" - ami nagyjából az első tőmondat után következik be...

consul 2017.02.16. 11:26:26

@The Ghost Wolf: Csodálkozom, hogy csak ennyi történt. Ez egy nyugodt és toleráns társadalom. 30 nap alatt csak 3-4 inzultus szinte semmi.
A kérdésedre térve: valszeg a konzervatívok nem hergelik a libsiket, ezért nem hallunk ott bunyóról. :)))

Skankhunt42 2017.02.16. 11:29:50

Wow, nemrég történt az eset, rögtön nyilatkozott a blognak, ami véletlenül azonnal címlapos lett. Micsoda véletlenek vannak a nácifasisztacigány diktatúrában!!!!

megkeseredett 2017.02.16. 11:36:05

@Skankhunt42: Látom sikerült megfogni a lényeget. Mehetsz is a CÖF irodába felvenni az apanázst. Vagy több karaktert várnak? Akkor hajrá, húzz bele, ha már normális munkát nem sikerült találnod, csak a seggnyalást.

nick papagiorgo 2017.02.16. 11:40:29

A törpök élete nem csak játék és mese :)

Én láttam párat, aki teljesen rákattant az aláírásgyűjtésre, rámászott az emberekre, és a különféle vallási csoportokat megszégyenítő vehemenciával kezdte el őket agitálni, nem engedte őket továbbmenni, stb.
Van, aki ilyenre pl. bepöccen.

Az mondjuk a másik fele, hogy azért verekedni meg üveggel fejbevágni sem kellene senkinek senkit.

nick papagiorgo 2017.02.16. 11:43:50

@The Ghost Wolf:
nem igazán nagy ötlet ilyen konzervatív/liberális vonalak alapján eldönteni, hogy ki a hülye és ki nem :)

A liberális, az mind békés, szabadságszerető, olyan aranyos fajta, a konzervatív meg egy báránybőrbe bújt farkas, mindben ott lappang a rejtett aggresszivitás :)

Faji/vallási alapon nem akarunk hasonló gondolatmenetet felvázolni? Ja, az csúnya dolog? Ha az az, akkor gondolkodásmód alapján miért tesszük ezt?

És egyáltalán, amúgy honnan tudjuk, hogy aki fejbevágta, az konzervatív volt? Ütés közben kiáltott, hogy "nesze a liberális anyádat", vagy hogy? :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2017.02.16. 11:52:12

A demokráciát vágta fejbe a jó ember.

gurigapapa 2017.02.16. 11:52:40

Bocsi, nagyon belejöttem a B1 blogon a történetmesélésbe, ha nem haragudtok meg, itt is folytatom :-) Az aktivistának mindenesetre jobbulást, az elkövetőt remélem megbüntetik, a szenzációhajhász, mindent eltúlzó sajtó meg kapja be.

" Vér, halálhörgés, tankok és zsiráfok a Móriczon - kitüntették, megerőszakolták és fejbevágták az aktivistát (a sorrend fontos!)

Élesedik a helyzet az olimpiai aláírásgyűjtés helyszínein - a Móricz Zsigmond körtéren több ezer aláíró és Soros állt a sorban, amikor egy, a rendőrségi források szerint ismeretlen elkövető Igazi Csiki Sörös sörösüveggel valamint két turulmadárral fejbevágta az egyik aktivistát. (Egyes források szerint ez nem is sörösüveg volt, hanem borosüveg, mely a címkelenyomat szerint Mészáros Lőrinc borospincéjéből származik, és személyesen Orbán Viktor csókolta meg Lőrincünk gázos popójával együtt.) A sértettet kórházba szállították a folyosó osztályra, ahol az orvoshiány miatt csak várhatóan a holnapi nap folyamán fogják ellátni, addig is kómában tartják. (Magyarország erősödik kampányfilmeket nézetnek vele.)

Az elkövető, aki a szemtanúk szerint feltűnően hasonlított Orbán Viktorra, Berki Krisztiánra valamint Medveczky Ilonára, elmenekült. A rendőrség még nem érkezett meg, mert éppen a migránsokat zavarják bele a jéghideg óceánba a magyar határon, de amint végeznek, az ígéretek szerint jönnek, és hozzák a botjukat is.

FRISSÍTÉS: Az elkövető mégsem menekült el, hanem a vérben átgázolva bemenekült a BKV helyi irodájába, ott vett két menetrendet, befizetett három lejárt BKV büntetést illetve bemutatta a két évvel ezelőtti Parlament-Felcsút bérletét is, miközben vérben, könnyben és egyéb, egyelőre még nem azonosított testnedvekben úszott. A biztosítékot azonban nem ez verte ki, hanem az, amikor kijelentette, hogy a négyes metróval kíván eljutni a Bosnyák térre. Jelenleg elmeorvosi megfigyelőben tartják."

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2017.02.16. 11:56:44

@The Ghost Wolf: azért 2006-ban nem a "keresztény-konzervatív" rendőrök lőtték ki a szemeket, hanem Gyurcsányék dirigálták az erőszakot. Illetőleg keresztények és konzervatívok vannak az LMP-ben is. Kezdettől fogva. Ahogy persze liberálisok is. Meg ezek között van átfedés is. Nem erről szól a dolog szerintem. De amúgy szomorú, hogy sok polgár feljogosítva érzi magát az erőszakra. Ez nem jó irány. Eddig ez nem volt része a közéletünknek. Ne is legyen. Különösen érzékeny számomra a dolog, mert egy barátomat támadták meg és akár az én fejemen is csattanhatott volna az üveg. Ami akár végzetes is lehet.

erol 2017.02.16. 12:00:39

@consul: "valszeg a konzervatívok nem hergelik a libsiket"
Mi volt a "hergelés"? Bottal piszkálták vagy köpőcsövezték ezt az idiótát?

pamut 2017.02.16. 12:03:13

@nick papagiorgo:
"vallási csoportokat megszégyenítő vehemenciával kezdte el őket agitálni, nem engedte őket továbbmenni, stb."

Én semmi ilyet nem láttam soha, te viszont "nyilván" nem egy fidesztroll vagy aki hazudozik-rágalmaz össze meg vissza zsigerből, hanem készítettél videót is a telefonoddal, és ezzel a videóval tudod bizonyítani a rágalmaidat. Hol a link, amin elérhetjük a bizonyítékodat?

s 2017.02.16. 12:09:29

@The Ghost Wolf: Az erőszak az egyik legkonzervatívabb dolog, ami csak létezhet. Ennek meghaladásán kellene munkálkodni.

Brix 2017.02.16. 12:09:47

Szerintem felesleges ebbe a politikàt belevinni...Amit làtunk, az nem màs mint a budapesti, erőszakos prolizmus újabb megnyilvànulàsa.. Budapesten 5x erőszakosabb emberek vannak mint vidéken, ennek kellene az okàt vizsgàlgatni...Nem hinném, hogy valamely politikai pàrtnak jó ez, a Fidesznek legkevésbé, hiszen Orbàn Viktor örül az alàíràsgyűjtésnek...

s 2017.02.16. 12:10:55

@peetmaster: Nem értek egyet. Ha a normális visszaüt, akkor ezzel megfosztja magát normális mivoltától. Tessék mást kitalálni.

nick papagiorgo 2017.02.16. 12:11:05

@pamut:
arra már rájöttem, hogy ha olyat írok, ami nem illik a te kis világképedbe, akkor mindjárt fidesztroll vagyok :)

Nem készítettem videót, én nem szenvedek feltűnési viszketegségben, meg nem akarok mindent megörökíteni, csak azért, mert hátha jön a nagy Pamut és megkérdezi :)

Van ilyen is. Ha nem akarod nem hiszed el, kész. Ez egy blog basszus, nem bírósági tárgyalás:)

consul 2017.02.16. 12:11:16

@erol: Szerintem neki már önmagában az olimpiaellenes aláírásgyűjtés ténye hergelő volt.

s 2017.02.16. 12:13:06

@consul: ?????????????????????

A másik vélemény hergelésnek számít? Liberális körökben nem. Ott megvitatják a dolgokat, szemben a konzervatív oldallal, aki el sem tűri ezt.

erol 2017.02.16. 12:14:51

@consul: Engem meg az ilyen alakok létezése hergel.:)

s 2017.02.16. 12:15:31

@Skankhunt42: origón nem találom. Szerintem az m csatornákon és a fos tv2-n sem lesz.

s 2017.02.16. 12:20:03

@nick papagiorgo: "gondolkodásmód alapján miért tesszük ezt"
Mert a gondolkodásmódodért te magad vagy felelős. A bőrszíned, nemed, szexuális irányultságod, sok esetben még a vallásod is (a szülők és neveltetés miatt) nem rajtad múlik. Bár láttam én már kikeresztelkedett zsidót, ahogy muzulmánt is, aki keresztényként volt nevelve.

pamut 2017.02.16. 12:20:53

Apropó, az megvan hogy Orbán egyik agymosó patkányfészke, a TV2, a jogerősen elvesztett perei ELLENÉRE sem hajlandó lehozni a helyreigazításokat? :DDDD

Értitek: hazudnak orrba-szájba, beperlik őket, a pert elvesztik, majd szarnak a bíróság ítéletére :)

fidesz=fos

s 2017.02.16. 12:25:27

@Brix: "Budapesten 5x erőszakosabb emberek vannak mint vidéken, ennek kellene az okàt vizsgàlgatni..."
Mert a sok vidéki bunkó feljön Budapestre verekedni. Ezért van itt sok erőszak, vidéken pedig kevés.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2017.02.16. 12:25:51

Orbán megvett kilóra egy részeg hajléktalant, aki fejen vágta az aláírót...

Napi ballib rettegés! :)

pamut 2017.02.16. 12:28:21

@jobbdemokrata:
Ki írta hogy Orbán bérelte fel?

Szegény hülye jobbdemokrata akart egy nagyot szólni, de csak magát járatta le ....

Napi fideszes parikajancsi ismét böfögött egyet! :)

Brix 2017.02.16. 12:29:50

@s: Szerintem meg Budapest "kineveli" az erőszakos prolizmust, de az is igaz, hogy az " alja nép " felmegy Budapestre...Vidéken ilyen elképzelhetetlen lenne!

pamut 2017.02.16. 12:29:58

@consul:

"Szerintem neki már önmagában az olimpiaellenes aláírásgyűjtés ténye hergelő volt."

És ugyan mi abban a hergelés, igaz hazafik egy csoportja meg akarja akadályozni több ezer milliárd forint elpazarlását, illetve lenyúlását, Magyarország sokadik megkárosítását, lehúzását?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 12:30:04

Ez természetes következménye a fideSS két éves gyűlöletkeltő kampányának.

s 2017.02.16. 12:30:26

@jobbdemokrata: Kurva anyád. Volt már? Mindegy, most már van.

Menj be a kórházba és a szeme előtt add elő a művészetedet, ha mered. Bár amekkora fasz te vagy, simán megcsinálod ezt is.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.16. 12:30:29

Persze a migránst aki arra bíztatta társait hangosbemondón, hogy dobálják kővel, és üveggel a magyar határvédőket, azokat mentegetik a ballib hazaárulók.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.16. 12:32:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Inkább 1-2 ökör jobboldali, aki a segíti a ballibek mártír gyártását, mint egy beazonosíthatatlan rendőr terrororisták verjenek ellenzéki tüntetőket, Gyurcsány parancsára, mint tették 2006.10.23-án.

pamut 2017.02.16. 12:32:55

@Ballib cenzúrázók réme 24:
Azt a kurva hazug szádat, habony! :D

Azt az embert terroristának hazudjátok, ami nem igaz. Ezt az embert aki itt üveggel verekedett, akarta bárki is terroristának hazudni?

Ja, akarsz egy csokrot csak az elmúlt 1-2 nap mocskos fideszes húzásaiból te kollaboráns hazaáruló féreg?

erol 2017.02.16. 12:34:37

@consul: Látod ez a különbség. Én nem akarom őt fejbe vágni.

s 2017.02.16. 12:35:05

@Brix: Ott azért nehéz ilyet csinálni, mert mindenki ismer mindenkit. Egy nagyváros alapvetően más. A névtelenséget kihasználja a lelki nyomoronc. Itt valóban csak a saját erkölcsi érzék marad mércének, mert a legtöbb faszság elsikkad. Aki Budapesten jó, az valóban magától az. Nem a külső kontroll kényszeríti rá ezt a viselkedést.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.16. 12:37:50

@pamut:

Ez csak egy hülye jobboldali, aki sajnos segíti a ballibek mártír gyártását.

Alig várják hogy hasonló történjen, és bérretteghessen az egész csapat.

Elég megnézni a 444, index, hvg féle szennyeket máris lecsaptak az esetre, pedig naponta több tucat embert vernek fejbe üveggel országszerte.

Nem beszélve az ügyeletes szarházi ballib bérrettegő bloggerekről !

morph on deer 2017.02.16. 12:38:41

@Brix:
"Vidéken ilyen elképzelhetetlen lenne!"
Igaz.
Ott a kannásbor a menő!

pamut 2017.02.16. 12:45:27

@Ballib cenzúrázók réme 24:
:DDD Hogy hazudsz habonyka, hány tarfikból a lopod pénzt hogy ilyen lelkes vagy? :DDD
Az MTV-t sem jobboldaliak gyújtották rá a bent dolgozókra, tömeggyilkossági kísérletet elkövetve, ugye te rohadék hazug hazaáruló bűntárs?

pamut 2017.02.16. 12:48:22

Itt a videó, amiben Juhász Péter felolvas pár bírósági ítéletet, amit a TV2, ez az orbáni szarfészek, ez az orbáni hazudozó agymosoda, ez a Goebbels-i rühes patkányTV a JOGERŐS ítélet ellenére sem hajlandó lehozni, noha kötelezték a helyreigazításra:

hu-hu.facebook.com/Juhi.JuhaszPeter

Nem mellesleg a jogállam NYÍLT FELRÚGÁSÁT az Orbánmaffia a napokban elkezdte felvállalni, nem csak ez az az ügy,amiben egyszerűen nyíltan telibeszarják a jogot és a törvényt. Persze eddig is telibeszarták, de most már ezt nyíltan vállalják.

high up! 2017.02.16. 12:49:13

Ja, csak tegnap írtam itt a fideszes kretén fajtáinak, oszt mára már tényleg beindult az első fidesz terrorista:

Az erőszakról, robbangatásról és terrorról meg nekem most az jut eszembe, hogy az LMP leleplezte Orbaneszku diktátort, hogy anno a német bombagyárostól 1 millió márkát vett át. Erre gondolsz?

Amúgy meg teccik tudni, terroristának meg fanatikusnak lenni nem vallási meg származási kérdés, hanem elmeorvosi. Ezért nincs közetetek fidesz idióták meg IS terrorosíták között semmi különbség. Anyira nem, hogy Orbeneszku titeket ugyanúgy felszólított a Brüsszel elleni szabdságharcra, mint ahogy az IS vezér felszólítja az ő idiótáit az Amerika elleni szabadságharcra.

Ki tudja, Orbaneszku mikor fogja megkövetelni a fegyveres harcot is? Legkésőbb akkor, amikor majd majd bukni fogja a választás és jön a fidesz maffiózókra a nagy népi elszámoltatás. Akkor biztosan.

FOLYTASSUK!

high up! 2017.02.16. 12:52:14

@Ballib cenzúrázók réme 24: "naponta több tucat embert vernek fejbe üveggel országszerte."

na nemán! Há bammeg akor nem is a migráncsok a terroristák akik vért akarnak inni, hanem a fajtiszta nömzöti körösztényi Átlaghülyemagyar?
Há, hogyvanez? Nem kéne mindenkinek 5 méter magas szögesdrótkerítést építeni saját maga köré, hogy megvédje magát a magyaroktól???

FOLYTASSUK!

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.16. 12:55:42

@s:
"Nem értek egyet. Ha a normális visszaüt, akkor ezzel megfosztja magát normális mivoltától. Tessék mást kitalálni."

Nem igaz. Nem az eszköz tesz normálissá, hanem az indoklás. Ha "nekünk" tetszik, akkor jó, ha nem, akkor rossz.
Azaz igen, a fideszgecik általi erőszakkal sem az erőszak a baj - ők már nyíltan kimondták, hogy minket nem tekintetnek még embernek se, nemhogy honfitársnak. Ebben az esetben teljesen normális, helyes és szakszerű, hogy erőszakot alkalmaznak.
Ahhoz, hogy ne legyen erőszak, egy KÖZÖS közösségdefiníció kéne, de egy legeslegkésőbb 2002, a "haza nem lehet ellenzékben" óta nincs. (Addig se igazán volt.)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.16. 12:56:46

@s:
""gondolkodásmód alapján miért tesszük ezt"
Mert a gondolkodásmódodért te magad vagy felelős. A bőrszíned, nemed, szexuális irányultságod, sok esetben még a vallásod is (a szülők és neveltetés miatt) nem rajtad múlik. Bár láttam én már kikeresztelkedett zsidót, ahogy muzulmánt is, aki keresztényként volt nevelve."

Ebben tökéletesen igazad van.

Jazo 2017.02.16. 12:57:01

@The Ghost Wolf:
Semmi sem fekete vagy fehér, de a szürkének sem csak 50 árnyalata van.

Nincs olyan, hogy "keresztény", "konzervatív", "liberális", "jobb", "bal" Ezek csak üres szavak. Akinek van elég esze és saját véleménye az biztos, hogy egyszerre jobb és baloldali, bizonyos dolgokban konzervatív, másokban liberális, talán soha nem jár templomba, de ezerszer keresztényebb szavaiban és tetteiben azoknál akik vasárnaponként a tévében zombiként énekelnek, nem beszélve a sok pedofil papról. Lehet hogy kicsit zöld, lehet hogy nagyon zöld. Lehet hogy vannak szélsőséges gondolatai. Mindenki minden dologban máshol húzza meg a vonalat. Van saját véleménye és ahhoz tartja magát, amíg nem értékeli át a dolgokat, de azután is saját véleménye lesz.

Van egy másik oldal, akik opportunisták, gerinctelenek és éppen olyan zászló, szlogen, párt, haver kör mögé-közé bújnak, ahol a saját pecsenyéjüket sütögethetik.

A harmadik oldal meg egyszerűen túl buta és/vagy tudatlan és/vagy hiszékeny. A birkák, akik várják a parancsot, hogy hova kell menni, mit kell csinálni. Ők azok, akik még a saját érdekük ellen is képesek szavazni. Ezek sajnos gyakran fanatikussá válnak és ilyen dolgokat is elkövetnek. "Kiváló" pártkatonák.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.16. 13:00:58

@high up!:

Te elmeroggyant..

Éppen ti váltottok színt naponta többször is.

Tavaly még az összes ballib elkúró is támogatta az Olimpiát. Még 2 hónapja is így volt.
CSaka ballibek fanatizálhatóak úgy, hogy szögesen az ellenkezőjét mondják, mint pár napja.. :DD

Röhejesek vagytok...

Dehát nem csoda, hisz csak a 444, index, és HVG féle hírhamisító szarokatr olvassátok.

pamut 2017.02.16. 13:07:43

@Ballib cenzúrázók réme 24:
:DDDD

Istenem de szánalmas amikor a leghazugabb fideszes troll hazugoz másokat, miközben ismét hazudik :DDDD

Ja, JOGERŐS bírósági ítélet hogy a kedvenc fideszes szennytv-d, a TV2, 12x, azaz tizenkét ügyben vesztett pert Juhász Péterrel szemben!

www.facebook.com/Juhi.JuhaszPeter/videos/vb.478686885537133/1398491080223371/?type=3&theater

"Tények különkiadás
A jogerős bírósági ítéletet sem tartja be a TV2.
12 alkalommal kellene lehozniuk helyreigazítást, de nem teszik meg.
Valótlanul állították, hogy közöm lenne Portik Tamáshoz, hiszen nem én, hanem Rogán Antal üzletelt velük - ez utóbbit is bíróság állapította meg, hogy tényekkel alátámasztható."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 13:09:37

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Tavaly még az összes ballib elkúró is támogatta az Olimpiát."

Jelntem, mi, jobboldali hazafiak idén is támogatjuk a budapesti olimpiát.

Azt nem támogatjuk, hogy a csuti geci ezt is ellopja. Azt tavaly se akartuk.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.16. 13:12:50

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Ja hogy te biztosan tudod, hogy 2024-ben is Orbán és a Fidesz lesz hatalmon.

Egyébként nekem is ez a tippem, de jó tudni, hogy a ballib agyhalottak is feladták már .. :DDDD

VaradiJanos 2017.02.16. 13:17:20

Az ilyen highup-félék miatt volt a holocaust. Sok szerencsétlen ártatlan zsidó halt meg fajtájuk eme elkorcsosult hajtásai miatt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 13:17:20

@Ballib cenzúrázók réme 24: :))

Még meg se nyertük, már tízmilliárdot elloptak.

Na most tegyük fel, hogy megkapjuk az olimpia rendezési jogát, és nem a csuti geci, hanem mondjuk a momentumosok nyerik a 2018-as választásokat. Azzal fognak szembesülni, hogy már minden tolvajlás le van papírozva, mészaros, garancsi, tiborc, stb. nyerte a közbeszerzéseket. Ja, és 30 évre titkosítva.

BobAlice 2017.02.16. 13:23:38

Tipikus fideszes proli.

ddöbi 2017.02.16. 13:41:26

@A kiló nem százat jelent: Érdekes összehasonlítás, habár emlékeim szerint 2006-ban nem békés aláírásgyűjtők ellen kellett fellépni.

Attilajukkaja 2017.02.16. 13:41:33

@A kiló nem százat jelent:
"nem a "keresztény-konzervatív" rendőrök lőtték ki a szemeket, hanem Gyurcsányék dirigálták az erőszakot"
Oszt te hány kilőtt szemet számoltál össze a járdán? Mesélj!
Amúgy meg a szemét Gyurcsány bántotta a szelíd tankelkötőket, a jámbor autógyujtogatókat és a kedves, utcakövekkel dobálodzókat. Ejnye bejnye, csúnya Gyurcsány!

Attilajukkaja 2017.02.16. 13:45:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"mondjuk a momentumosok nyerik a 2018-as választásokat"
Ha ez bekövetkezne, akkor a Tiborczok, Mészárosok és Garancsik árkon-bokron túl lesznek, csapot-papot itthagyva mentik majd a bőrüket. A vagyonuk nagy része már úgy sincs itthon. :o)

wolves84lb 2017.02.16. 13:46:00

@Ballib cenzúrázók réme 24: ne hazudjál már, te retek geci fidesztroll, batyufasz...

Skankhunt42 2017.02.16. 13:49:30

@wolves84lb: na itt ez a veréb (állítólagos) BV-s, akit nem engednek egyedül körletre mert megbasszák a zsiványok?

Attilajukkaja 2017.02.16. 13:49:50

@jobbdemokrata:
"Orbán megvett kilóra egy részeg hajléktalant, aki fejen vágta az aláírót..."
Bár ez történt volna. De az uszító propagandából, állandó hadakozásból kifolyólag ezek már alkohol nélkül és tök ingyen is ilyen állatok.

VaradiJanos 2017.02.16. 13:55:13

@wolves84lb: köszönjük értékes hozzászólásodat. Valóban, aki nem szimpatizál a magyargyűlölő fajtátokkal, az minden bizonnyal fideszes (bocs: fudeSSes) és természetesen csicska is. Az biztos fel sem merül a kis okos buksidban, hogy nagyon sok ember szemében a Fidesz fő vonzereje az, hogy nem belőletek áll.

mentira 2017.02.16. 13:56:47

Még egy okkal több, hogy mindenki, aki még nem tette aláírja a kezdeményezést.

VaradiJanos 2017.02.16. 13:57:25

@Attilajukkaja: ó, nem kell alkohol ahhoz, hogy valakinek felforrjon a véreva kis parazita hipszterfiúlányocskáktól. Sajnos az egyszerűbb lények ezt ököllel fejezik ki.

VaradiJanos 2017.02.16. 14:02:25

@mentira: hajrá! Egy érvénytelen szavazás még cikibb lesz. Egy számotokra nem megfelelő többségű érvényesről már ne is beszéljünk! Ha pedig nyertek, akkor ti lesztek a hibásak amiért az ország nem rendezhet olimpiát. A kormánynak mindegy, ezt mindenképpen megszívjátok. Ha pedig a pénzt el akarták lopni, akkor majd ellopják máshogy.

pamut 2017.02.16. 14:06:39

Hé, fideszes kollaboráns hazaárulók!!!

MIÉRT CENZÚRÁZZA az orbánmaffia szennysajtója a hírt, hogy Mészáros Lőrinc 3 milliárd Forinttal lekorrumpálta az Orbán-klánt????

Ja, hogy azért fizetik hogy cenzúrázzon! :))

erol 2017.02.16. 14:13:03

@VaradiJanos: "Sajnos az egyszerűbb lények ezt ököllel fejezik ki."
És neked ezek a lények szimpatikusak.

VaradiJanos 2017.02.16. 14:17:42

@erol: Tényleg ezt írtam volna?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.16. 14:17:49

@erol:

Dehogy szimpatikus.

Egyrészt nem ildomos embertársainkat leütni, akkor se ha Gyurcsány parancsára teszi egy beazonosítahatlan karhatalmista, csak mert ellenzéki, mint 2006.10.23-én tették tömegesen, és akkor se, ha egy Nolimpián felháborodott jobboldali üt.

Másrészt csak szivességet tesz a ballibeknek, hogy mártírokat ad a kezükbe amin hetegik csámcsoghatnak, bérretteghetnek.

Attilajukkaja 2017.02.16. 14:37:17

@A kiló nem százat jelent:
" ezek tények."
Mik????

@VaradiJanos:
"nem kell alkohol ahhoz, hogy valakinek felforrjon a véreva kis parazita hipszterfiúlányocskáktól."
Én is ezt mondom! A brutál állatok alkohol nélkül sem bírják elviselni, ha valaki nem akarja, hogy Orbán csődbe vigye az országot. :o))))

felső határ nincs 2017.02.16. 14:57:30

Tehát az aláírásgyüjtők már meg is verik magukat, annyira nincs egyben a megfelelő számú aláírás.

Én is aláírnám, ha gyüjtenének online aláírást vagy like-ot a fácsén, de tenni nem vk hajlandó érte semmit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 15:01:25

@VaradiJanos: "nem kell alkohol ahhoz, hogy valakinek felforrjon a véreva kis parazita hipszterfiúlányocskáktól."

Az öreg fideSSbolsik is gerjednek a gyerekekre, nem csak a KDNP-s nyuggerek? :))

Együtt 2014 különítmény 2017.02.16. 15:02:39

Faszt se érdekel hogy lesz-e olimpia, de a bulvárhírnek mindig örülünk. Legalább így volt valami haszna hogy ott tébláboltak

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 15:04:01

@VaradiJanos: "majd ellopják máshogy."

Az a tragikus, hogy már maguk is a lehető legtermészetesebben bevallják. Nincs már it a jogállam morzsája se.

Együtt 2014 különítmény 2017.02.16. 15:05:23

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"ha egy Nolimpián felháborodott jobboldali üt."

A fasse tudja mi történt igazából. Lehet hogy csak egy koldus akadt ki azon, hogy ezek elfoglalták a helyét

Együtt 2014 különítmény 2017.02.16. 15:07:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Nincs már it a jogállam morzsája se."

Majd helyreáll, ha Demszkit Megyót és Fletót egy cellában hűsítik

Attilajukkaja 2017.02.16. 15:16:48

@Együtt 2014 különítmény:
"helyreáll, ha Demszkit Megyót és Fletót egy cellában hűsítik"
Hát én sem dugnám őket egy cellába az Orbán maffiózókkal. Az a cella túlzsúfolt lenne és a padló telel lenne szotyolahéjjal. Pfujj!

s 2017.02.16. 15:19:08

@peetmaster: Demokrata vagyok. Az erőszak minden formáját ellenzem. Sokan a demokráciában a többség uralmának lehetőségét látják csak. De ott van a kisebbség joga is. Ez fontos. A tömegtől eltérő vélemény kimondásának és képviseletének lehetősége mindenféle erőszaktól való félelem nélkül, szabadon. Ez a demokrácia. Minden ettől eltérő dolog kutyaszar, amivel a gondolkozásra képtelen tömegeket kábítják.

s 2017.02.16. 15:24:18

@Ballib cenzúrázók réme 24: Te is olvasod, te fasz. Különben ne lennél itt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 15:28:29

@Együtt 2014 különítmény: "Majd helyreáll, ha Demszkit Megyót és Fletót egy cellában hűsítik "

Attól nem áll helyre, mert a csuti geci lopta el. Majd ha ő ül a szomszéd teremben a bűntársaival...

Hitetlen · http://hitetlen.blog.hu/ 2017.02.16. 15:30:18

Borzalmas hogy ennyire elszabadultak az indulatok.
Én csak azt nem értem, hogy miért pont az LMPsek foják mindig így ki. Vagy a többiek nem hozzák nyilvánosságra, ha megtámadják őket?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 15:31:49

@Együtt 2014 különítmény: "Faszt se érdekel hogy lesz-e olimpia, de a búvárhírnek mindig örülünk."

Hogy megtalálták a Titanicot?

Attilajukkaja 2017.02.16. 15:52:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
" :)) "
Te mindeg olyan lelkes vagy! :o)

"Hogy megtalálták a Titanicot?"
Aha. És tudod ki? Hát a Kund.

Skankhunt42 2017.02.16. 15:57:28

@s: két akasztás között aon sóhajtozol, h az erőszak ellen vagy? megaszánalom

@Attilajukkaja: pfuj?? ez valamiféle felsőbbrendűségi tudat proletár megnyilvánulása?

VaradiJanos 2017.02.16. 16:05:23

@s: És hogy fogod erőszak nélkül farba rakni az Orbánt? A legutóbb még ezzel fenyegetőztél.

élhetetlen 2017.02.16. 16:07:06

@jobbdemokrata: Orbán megvette kilóra fél Magyarországot, és az emberek felét is. Már nem kell egy hajléktalan, bármelyik hülye megteszi ezt meggyőződésből.

Skankhunt42 2017.02.16. 16:08:00

@VaradiJanos: azóta őt rakták meg, és bebuzult

VaradiJanos 2017.02.16. 16:08:41

@Attilajukkaja: "ezek a brutál állatok csak az erőszakkal tudnak élni. Mocskos náci, zavarta az aktivista zsidósága."

Te mindenhol holocaustot rettegsz?

nemecsekerno_007 2017.02.16. 16:08:58

Jól elszórakoznak egyesek a politikusok uszítására. De kérdem én

AKKOR KI VAN A BOLTBAN?!!! :)

VaradiJanos 2017.02.16. 16:11:52

@Skankhunt42: Sokáig biztosan nem kellett győzködni. Eddigi hozzászólásai fele a seggről szólt.

Attilajukkaja 2017.02.16. 16:17:55

@Skankhunt42:
"ez valamiféle felsőbbrendűségi tudat proletár megnyilvánulása?"
Igen, azzal fejezem ki a felsőbbrendűségemet, hogy nem szeretem a koszt és a szemetet. Én így urizálok, nem arany órával vagy Vuiton táskával.

@VaradiJanos:
"Te mindenhol holocaustot rettegsz?"
Hogy jön ide a holocaust??? Én nem írtam semmi ilyesmiről.

élhetetlen 2017.02.16. 16:23:11

@VaradiJanos: „ó, nem kell alkohol ahhoz, hogy valakinek felforrjon a véreva kis parazita hipszterfiúlányocskáktól”. Biztosan jó lehet higgadtan, lenyugodva, boldog mosollyal elterülni a fotelban, mikor látod, hogy Mészáros, Tiborc, stb. milyen szépen gyarapodik. Végre magyar kézben a magyar vagyon! Ugye? Ja, hogy az országnak semmi haszna belőle? Nem baj!

élhetetlen 2017.02.16. 16:30:11

@VaradiJanos: „Ha pedig a pénzt el akarták lopni, akkor majd ellopják máshogy.”. Látod, néha igazad is van. Egyébként egy érvénytelen népszavazás mennyivel lesz cikibb, mint az érvénytelen kvótaszavazás? Mert ugye, az nem volt ciki, megmondtátok, hogy az győzelem.

Netuddki. 2017.02.16. 16:34:22

@VaradiJanos: "ó, nem kell alkohol ahhoz, hogy valakinek felforrjon a véreva kis parazita hipszterfiúlányocskáktól. Sajnos az egyszerűbb lények ezt ököllel fejezik ki."

Hát akkor forrjon csak a véred, oszt öklözzél! Aztán ha orrbavernek, akkor magadra vess!

VaradiJanos 2017.02.16. 16:39:56

@élhetetlen: a kvótanépszavazás egy baromság volt

VaradiJanos 2017.02.16. 16:41:09

@Tibi !: nem kell öklöznöm ahhoz, hogy kikészítsek egy magadfajtát

VaradiJanos 2017.02.16. 16:43:08

@Attilajukkaja: "így kezdődött a holocaust is, akkor is verték az ártatlan zsidó ifjakat"

Hagyd már abba, szánalmas ez a bérrettegés!

Attilajukkaja 2017.02.16. 16:49:16

@VaradiJanos:
"Hagyd már abba, szánalmas ez a bérrettegés!"
Azt a holocausztost nem is én írtam! Látom, már kicsit keresztbe állnak a szemeid. :o))))
Vagy egyszerűen csak össze-vissza beszélsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 16:49:48

@Skankhunt42: "két akasztás között aon sóhajtozol, h az erőszak ellen vagy?"

Az erőszak ellen van, nem az igazságszolgáltatás ellen. Gonolod, hogy az orbánelkúrót és a gyurcsányelkúrót majd külön akasztják? Végeredményben hosszabb élvezet...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 16:51:50

@VaradiJanos: "És hogy fogod erőszak nélkül farba rakni az Orbánt?"

Erőszak??? Putyin már eléggé kitágította. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 16:54:39

Azért ilyen szomorúak a gyúlölködő fideSSfasszopó bértrollok kommnetjei, mert a Kubatov kézikönyvben csak a sablonválaszok vannak, nincs honnan venniük humort és szellemet.

Attilajukkaja 2017.02.16. 16:57:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
" a Kubatov kézikönyvben csak a sablonválaszok vannak, nincs honnan venniük humort és szellemet"
Régen baj, ha a humort vagy a szellemet egy kézikönyvből kell kiolvasniuk. :o(

élhetetlen 2017.02.16. 16:59:06

@VaradiJanos: De ugye ebből nem következik, hogy az olimpia ellenes is az?

VaradiJanos 2017.02.16. 17:09:43

@élhetetlen: semmi bajom nem lenne egy olimpiás népszavazással. A miniszdsz-nek sem emiatt nem írtam alá, hanem amiatt, mert nem pártatlanok a kérdésben, ráadásul rohadtul nem az olimpia vagy annak költségei érdeklik őket, hanem így akarnak betörni a köztudatba. A bankárgyerek szeretne tényező lenni.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:11:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: a kezeid mozognak vagy anyunak diktálsz? Ugye másfajta kézimunkában nem segít?

s 2017.02.16. 17:11:05

@VaradiJanos: Kurva anyádat szájba basztad -e már ma is hatszor?

VaradiJanos 2017.02.16. 17:13:01

@Attilajukkaja: "miért írod át a tőlem való idézetekben a Holocaustot kis h-ra? Fasiszta féreg!"

Azért, mert nem csak egy volt a történelem folyamán.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:14:31

@s: Nem, az olyasmi csak a fajtádnál népszokás, te kis "erőszakmentes".

Attilajukkaja 2017.02.16. 17:15:03

@VaradiJanos:
" így akarnak betörni a köztudatba"
Nekem ez bejön. És ráadásul még az olimpiát sem akarják!

s 2017.02.16. 17:15:05

@VaradiJanos: A kutyátok már megbaszta anyádat szájba. Igyekezz, nehogy lemaradj, buzifasz.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:21:47

@Attilajukkaja: nem érdekli őket az olimpia. Önmarketing az egész akció.

s 2017.02.16. 17:23:33

@Skankhunt42: Az erőszak ellen lenni nem azt jelenti, hogy ne tudnám, kötélen végzitek. Azt jelenti, hogy nem én lógatlak fel. Miért is tenném? Akad erre jelentkező, több is mint szükséges.

s 2017.02.16. 17:24:39

@VaradiJanos: Úgy, hogy ő is akarja. Tehát nem lesz erőszak. A mocskos kis buzi.

s 2017.02.16. 17:26:37

@VaradiJanos: Azért anyád folyós picsájára is megpróbáltam gondot fordítani. Amennyire erőmből tellett.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:29:02

@s: Mi ez az állandó buzizás? Főleg mi ez a mocskos jelző? Így nem leszel jóban fekete momentumocska gyerekkel és liberális pajtijaival.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:31:15

@s: Biztosan azt gondolod, hogy kiborulok a fajtádnál szokásos nyelvezeten, de nem. Nyomjad csak, szerelmem!

s 2017.02.16. 17:31:32

@VaradiJanos: Miért nem előbb mondtad? Talán orbán hasznát vehette volna értékes meglátásodnak. Mielőtt elbaszott volna egy raklap pénzt az a baromállat.

s 2017.02.16. 17:34:31

@VaradiJanos: Azért nincs, mert anyád lenyelte, miközben szájba baszta. Az a mohó állat. Mármint anyád, úgy értem.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:36:28

@s: mit kellett volna elobb mondanom, szerelmem?

s 2017.02.16. 17:36:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Az kevés. Van aki fel is lógatná ezeket a faszszopókat. Az, hogy nem én leszek az, csak nekem megnyugvás.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:38:17

@s: Szegénykém! Csaholsz itt a momentumnak, miközben a bankárgyerekek szóba sem állnànak a fajtáddal.

s 2017.02.16. 17:38:55

@VaradiJanos: "a kvótanépszavazás egy baromság volt "
Látom nem megy két lépéssel hátrébb olvasni a saját hozzászólásodat. Akkor mi a faszért vagy itt?

Attilajukkaja 2017.02.16. 17:39:14

@VaradiJanos:
"nem érdekli őket az olimpia. Önmarketing az egész akció."
Persze, én is olvastam. Erre válaszoltam, hogy bónuszként még az olimpiát SEM akarják. Olyan politikus nincs, akit ne érdekelne az olimpia. Legfeljebb nem ez a prioritásuk.
Amúgy már kiderítetted, hogy kivel kevertél össze holokauszt ügyben?

VaradiJanos 2017.02.16. 17:39:29

@s: Már megint ez az oràlis dolog .... baj van, ugye?

VaradiJanos 2017.02.16. 17:40:34

@s: Azért, hogy játszadozzam veled, cicus.

s 2017.02.16. 17:41:06

@VaradiJanos: Nem igényelem. Igazából az is fáraszt, hogy a faszságaidat kell olvasgatnom, de mi a kurva öreganyádat csináljak szerinted egy értelmetlen munkanap végén?

VaradiJanos 2017.02.16. 17:41:53

@Attilajukkaja: Már megbántad, hogy idekeverted? Jó, hagyjuk!

s 2017.02.16. 17:42:56

@VaradiJanos: ??????????? Ebben speciel egy kurva szó nem esett erről. Kicsit meg vagy kavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban.

Cycmen 2017.02.16. 17:43:02

@The Ghost Wolf:Én nem értem ezt az egészet. Ha liberálosoknak tekintjük az aláírás gyűjtőket, akkor miért van az, hogy az olimpiát akarók ilyen módon támadnak?

Ez a küzdősport!

VaradiJanos 2017.02.16. 17:43:44

@s: Örülök, hogy ezt csinálod. Hasznos vagy amikor linkelni lehet a hozzászólásaidat más blogokon. Jó kis reklám vagy a momentumocskáknak.

s 2017.02.16. 17:44:06

@VaradiJanos: Nem tartanék rája igényt, faszkirály.

VaradiJanos 2017.02.16. 17:45:33

@s: már megint a kuki? Mesélj, ki bántott?!

s 2017.02.16. 17:47:43

@VaradiJanos: Nekem mára letelt. Ezúttal abbahagyom a kulturális- és sporttevékenységet. Merthogy van ennél jobb dolgom is.

Attilajukkaja 2017.02.16. 17:57:06

@VaradiJanos:
"Már megbántad, hogy idekeverted? Jó, hagyjuk!"
Janikám, Janikám! Csúnya dolog a hazudozás. (Bár a ti kultúrátokban inkább büszkeség.) Tessék szépen megcsinálni a házi feladatot és visszaolvasni, hogy hol használtam én azt a kifejezést, hogy holokauszt vagy zsidó. És akkor szépen beírod ide, hogy hány óra, hány percnél láttál tőlem ilyen kommentet. Ennyike!
De már most megmondom neked, hogy megspórold az időt, hogy SEHOL. Ezért most azonnal simán bocsánatot is kérhetsz tőlem azért, hogy megpróbáltál bemószerolni. Akkor nincs harag, drágám. :o)

VaradiJanos 2017.02.16. 18:05:53

@Attilajukkaja: ma 13:05, tegnap 17:23, 17:32, péntek 22:55 (tényleg, nincs jobb dolgod péntek este?), 5-én 13:07, na jó, ennyi mára elég

élhetetlen 2017.02.16. 18:10:21

@VaradiJanos: Próbálom érteni, csak nekem nem megy. Van valami, amivel egyet értenél, de nem állsz mellé, mert ezzel akarnak betörni a köztudatba. Maradsz, a már köztudatban lévők mellett, akkor is, ha nem értesz velük egyet. Érdekes.

VaradiJanos 2017.02.16. 18:15:44

@élhetetlen: tudom, hogy szándékosan ferdítesz, de nem baj. Nem értek egyet azzal, hogy ne legyen olimpiai pályázat. Az viszont nem zavar ha népszavazás lesz róla. Én az olimpiára fogok szavazni, te nem, ennyi. Viszont nekem úgy is jó ha nem lesz róla szavazás, mert nem akarták elegen. Viszont nem adom a nevem a miniszdsz játékához.

Attilajukkaja 2017.02.16. 18:15:53

@VaradiJanos:
" ma 13:05, tegnap 17:23, 17:32, péntek 22:55"
Sajnos egyik sem stimmel. Most így jártál! Bepróbálkoztál a karaktergyilkolászással, de nem jött be. Neked is lehetnek rossz napjaid.

"(tényleg, nincs jobb dolgod péntek este?)"
Neked ma nagyon rossz napod van!!!!! Csütörtök este. :o))))))))
Én mentem (családnak rövidesen vacsit kell adnom). Neked is ezt javaslom. Dobjál be egy páleszt, talán helyrerak egy kis időre.

VaradiJanos 2017.02.16. 18:18:57

@Attilajukkaja: eddig náciztál, holocaustoztál, most pedig ezt karaktergyilkosságként éled meg? Szóval szerinted negatív dolog a holocaust elítélése? Kicsit gyorsan forog az a köpönyeg, kicsilány!

élhetetlen 2017.02.16. 18:30:23

@VaradiJanos: Nem ferdítettem. Most a népszavazásról van szó, amit azért nem támogatsz, amit leírtál, mert maradsz, a már köztudatban lévők mellett, míg, ha aláírnál, akkor még szavazhatnál az olimpia mellett. Mit ferdítettem, és hol beszélsz mellé? Na, de hagyjuk.

VaradiJanos 2017.02.16. 18:33:10

@élhetetlen: így van, az aláírásokat úgy kezelik, mint az olimpia ellen adott véleményt

efi 2017.02.16. 18:45:40

Ezek egyébként tényleg ilyen hülyék? Eleve 2-szer elfut, aztán a balhé után meg ott csodásítja magát, holott a rendőrség kiérkezése mindenképp pár perc legalább.

vNHM 2017.02.16. 19:01:47

LOL, nagyon kemeny cikk! :DDDDDDDDDDDDD

2017.02.16. 19:17:19

@VaradiJanos: "Sajnos az egyszerűbb lények ezt ököllel fejezik ki. "

Egyszerűbb lények? Újabban így nevezed a fideszeseket? Akkor telibe találtál. Pont úgy csináljátok, mint Rákosi idejében: ököllel.

felső határ nincs 2017.02.16. 19:29:17

pontosabban - a blogász volt a borosüveggel fejbe vert aláírásvadász

VaradiJanos 2017.02.16. 19:41:36

@kutyás majmok népe: én egyetlen Fidesszel szimpatizálót sem ismerek aki megütne egy ilyen aláírásgyűjtő fiúlànyt. A bunyópityuk a Jobbik-DK-Szolidaritás-MSZP vonalon gyülekeznek .... persze kivételek biztosan akadnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 19:58:38

@VaradiJanos: "egyetlen Fidesszel szimpatizálót sem ismerek aki megütne egy ilyen aláírásgyűjtő fiúlànyt. A bunyópityuk a Jobbik-DK-Szolidaritás-MSZP vonalon gyülekeznek"

Egyszer nézd meg az orbán okt. 26-i beszédét. Tanulságos, ahogy toporog a maroknyi hallgatóság előtt, mint egy beszart galamb, annyira szégyelli, hogy kifütyülik. :))

Ugyanitt láthatsz fideszes verekedős vérnyuggereket, ugyanez a fajta. :))

VaradiJanos 2017.02.16. 20:04:51

@VaradiJanos: azt írtam, hogy én nem ismerek

Skankhunt42 2017.02.16. 20:08:24

@Attilajukkaja: primitív csőcselék vagy, szalonképtelen

Jakab.gipsz 2017.02.16. 20:26:33

Ésszerűbb dolog lenne abbahagyni a nép egymásnak ugrasztását, minden féle ostoba hajánál előráncigált ügyekkel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 20:31:25

@Jakab.gipsz: " Ésszerűbb dolog lenne abbahagyni a nép egymásnak ugrasztását, minden féle ostoba hajánál előráncigált ügyekkel. "

Ha elfogadná a javaslatodat a fidesz, és gyűlöletkampányok helyett a megbékélést szorgalmazná, több emberöltő kellene hozzá, hogy megint a kádárkori vendégszerető nemzet legyen a magyar. Rombolni mindig könnyebb.

Együtt 2014 különítmény 2017.02.16. 21:16:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Idézőjelen belül nem illik megváltoztatni az idézett szöveget. De aki már a nickjében hazudik, annak a csalás aligha lehet nagy durranás

Együtt 2014 különítmény 2017.02.16. 21:17:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"megint a kádárkori vendégszerető nemzet legyen a magyar."

Addigra már a magyar lenne a vendég a saját hazájában, ha rajtatok múlik

Skankhunt42 2017.02.16. 22:43:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: nem a többségnek kell a kisebbséghez "igazodni". legalábbis a demokráciában. a libsi demokráciákban lehet, de a sima, egyszerű, normális demokráciákban nem.

2017.02.16. 22:53:05

Ez az egész nem az olimpiáról szól, sokkal inkább a polarizációról, még több törésvonal okozásáról, amik feldarabolják a társadalmat. Eleve vicc, hogy itt lenne olimpia egyáltalán. Több évtizedes távlatban sem kapnánk meg a rendezési jogot. Az egész balhéért ugyanúgy felelősek az aláírásgyűjtő csoportok mint a fidesz, a kormány stb... Beleállnak a szarba és partnerek a társadalom, a nép szétdarabolásában. Ez az aláírásgyűjtés csak egy szimpla kampánypróba. Reméltem hogy lesz legalább egy szervezet amely a rendszer ellen lép fel és majd bármilyen szavazás és főleg a választás bojkottjára hív fel, de reménytelen...

Attilajukkaja 2017.02.17. 09:31:27

@Skankhunt42:
"primitív csőcselék vagy, szalonképtelen"
Miért is? Olvastál te tőlem olyan szavakat, mint pl. csőcselék vagy primitív? Ja, hogy én ilyeneket soha nem írok?

Attilajukkaja 2017.02.17. 09:37:01

@VaradiJanos:
" eddig náciztál, holocaustoztál, most pedig ezt karaktergyilkosságként éled meg?"
Te meg lehülyézted a Kövér Lászlót és lecigányoztad az Orbánt. Az milyen dolog már?

"Szóval szerinted negatív dolog a holocaust elítélése? Kicsit gyorsan forog az a köpönyeg, kicsilány!""
Nem én holokausztozok itt tegnap óta, hanem te, Janikám. Nem tudom, mi bajod a zsidókkal, ... de nem is érdekel. Azt sem értem, mi köze a holokausztnak az olimpiához, miért erőlteted ennyire ezt a témát.

Attilajukkaja 2017.02.17. 10:10:13

@je suis chauve:
"Beleállnak a szarba és partnerek a társadalom, a nép szétdarabolásában."
Nekem éppen az derül ki ebből a sztoriból, ami a vasárnapi boltbezárásból is. Vannak kérdések, amelyek közös platformra hozzák az embereket, függetlenül a pártpreferenciájuktól. A lakosság háromnegyede ma már nem áll ki az olimpia rendezése mellet a legutóbbi felmérések szerint. Szóval itt éppen hogy nem a "nép szétdarabolásáról" van szó.

"Reméltem hogy lesz legalább egy szervezet amely a rendszer ellen lép fel és majd bármilyen szavazás és főleg a választás bojkottjára hív fel"
Rengeteg szervezet van, amely a rendszer ellen lép fel, politikai és civil szférában egyaránt. A választási bojkottnak meg mi értelme lenne???????

VaradiJanos 2017.02.17. 10:43:25

@Attilajukkaja: te vízionáltál holocaustot egy fejbeverés miatt

2017.02.17. 10:45:18

@Attilajukkaja: Esély lenne a jelenlegi rendszer felszámolására. A legtöbb szervezet nem a rendszer, hanem a fidesz és a kormány ellen lép fel, ez nem ugyanaz. A rendszerváltás idején, a nemzeti kerekasztal tárgyalások során kialkudott rendszert kell felszámolni, ehhez az kell, hogy meginogjon a rendszer gazdasági háttere, a nomenklatúra burzsoázia. A rendszert pedig a választásokon való minimális részvétel tudná leginkább illegitimmé tenni.

Attilajukkaja 2017.02.17. 11:02:35

@VaradiJanos:
"te vízionáltál holocaustot"
Soha nem tettem ilyet, és ezt te is nagyon jól tudod. Amikor rákérdeztem, hogy hol olvastál tőlem ilyet, akkor össze-vissza kezdtél el hadoválni, de konkrét választ persze nem tudtál adni. Hogy is tudtál volna?
Csak azt nem értem, hogy ezzel mit akarsz elérni. Csak egy tévedésedet próbálod hazugságokkal leplezni vagy direkt pocskondiázol ilyen gyermeteg módon? Mert ilyet én is tudok!

@je suis chauve:
"A legtöbb szervezet nem a rendszer, hanem a fidesz és a kormány ellen lép fel, ez nem ugyanaz. "
Jelenleg ugyanaz. Abban viszont igazad van, hogy az ellenzéki kommunikációban ez nem jön át. Szegény Tanítanék mozgalom is megpróbálta szakmaira fogni a tiltakozást és megkerülni a hatalommal való szembesülést, de látszik, hogy ez nem egy járható út.

"ehhez az kell, hogy meginogjon a rendszer gazdasági háttere, a nomenklatúra burzsoázia"
Amíg az EU pumpálja beléjük a pénzt, addig ez nem fog megtörténni.

"rendszert pedig a választásokon való minimális részvétel tudná leginkább illegitimmé tenni"
Nem hiszem. Itt egy érvénytelen szavazást is képes a Fidesz győzelemként beállítani. A bojkott kontraproduktív lenne.

VaradiJanos 2017.02.17. 12:36:49

@Attilajukkaja: kislány, leszóltak az okosabb fiúk, hogy a magyarok esetében kontraproduktív a holorettegésed? Igazuk van.

Attilajukkaja 2017.02.17. 12:39:01

@VaradiJanos:
"leszóltak az okosabb fiúk, hogy a magyarok esetében kontraproduktív a holorettegésed?"
:o))))
Te megint ittas vagy!

2017.02.17. 13:31:57

@Attilajukkaja: Tekintettel arra, hogy láthatóan fogalmad sincs az utóbbi évtizedek történéseinek összefüggéseiről, fontos események megtörténtéről, nem fárasztom magam tovább.

Attilajukkaja 2017.02.17. 13:43:20

@je suis chauve:
"fogalmad sincs az utóbbi évtizedek történéseinek összefüggéseiről, fontos események megtörténtéről, nem fárasztom magam tovább."
Hú, de nagy arca van valakinek!
És köszönöm, hogy nem fárasztasz tovább.

s 2017.02.17. 14:52:57

@je suis chauve: "A rendszert pedig a választásokon való minimális részvétel tudná leginkább illegitimmé tenni. "

Azon dolgozok. Nem járok választásokra, mert egy röhej a felhozatal. Amennyire jól vagyok informálva 40% éppen így gondolja.

s 2017.02.17. 14:55:23

@Attilajukkaja: "A bojkott kontraproduktív lenne."
A bojkott a ma használható legerősebb legális fegyver.

s 2017.02.17. 14:57:21

@Attilajukkaja: Nem megint ittas, hanem születésétől fogva gyengeelméjű. Azt nem lehet kialudni tíz óra alatt.

Attilajukkaja 2017.02.17. 15:15:10

@s:
"Azt nem lehet kialudni tíz óra alatt."
lehet, hogy igazad van! :o)

"A bojkott a ma használható legerősebb legális fegyver."
Az nagyon szomorú! Mert bojkottal mostanság csak annyit értek el (és ott én is csatlakoztam a bojkotthoz), hogy a kvótáról szóló népszavazósdi ne legyen érvényes. És mire jutottunk vele?
Ráadásul egy választáson nincs érvényességi küszöb, ezért nem tartom célszerűnek 2018-ra nézve. Ha valaki nem tud tiszta lelkiismerettel szavazni egyik jelöltre sem, az persze más ügy. De akkor az nem a fegyver kategóriába esik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:09:10

@Attilajukkaja: "Ha valaki nem tud tiszta lelkiismerettel szavazni egyik jelöltre sem"

Akkor lead egy érvénytelen szavazatot. Ha egy érvénytelen szvazat van a körzetemben, akkor is. Én Kádár alatt is elmentem mindig szavazni.

A győlölködő népszavaáson érezhető számban voltunk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:11:29

@Együtt 2014 különítmény: "Addigra már a magyar lenne a vendég a saját hazájában, ha rajtatok múlik "

A magyarságot a fideSS teszi tönkre, nem a 2farkú.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:13:50

@Skankhunt42: "nem a többségnek kell a kisebbséghez "igazodni". legalábbis a demokráciában."

Persze. De ez már rég nem demokrácia. A 45%-os kisebbség által kijelölt orbán egyszemélyben kényszeríti rá az akaratát a népre. Nem mindig sikerül, az olimpiáját nem kapja meg, meg kell elégednie a kisvasúttal. :))

Attilajukkaja 2017.02.17. 16:15:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A győlölködő népszavaáson érezhető számban voltunk."
És mit értetek el vele? Semmit.
Ne érts félre, tisztelem a hozzáállásodat, csak nem tartom komoly fegyvernek a hatalom ellen.
Én a Kádár korszakban egyszer sem szavaztam, mert nem éltem itthon. Szóval nem tudom, én mit tettem volna akkoriban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:16:00

@Együtt 2014 különítmény: "Idézőjelen belül nem illik megváltoztatni az idézett szöveget."

huh. Köszi, hogy figyelmeztetsz, majd megjegyzem. Én azt hittem, gyűlölködni, gazdaságot tönkretenni, közpénzt lopni nem illik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:19:33

@Attilajukkaja: "És mit értetek el vele?"

Papírja lett róla orbánnak, hogy a magyarok nem állnak egyöntetűen mellette a gyűlölködésben. A mai világban már ez is valami.

Egy választáson valóban nem érnék el vele semmit. De másnap is tükörbe tudnék nézni. Ezt M.o.-on nem mindenki mondhatja el magáról.

De ne aggódj, ha másra nem, a 2farkúra szavazhatok. :))

Attilajukkaja 2017.02.17. 16:32:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Én arra gondoltam, hogy a Kádár korszakban mit értetek el vele (arról volt szó).
A mostani kvótaszavazást én is bojkottáltam, mert ott volt értelme. Akárhogy is próbálta kiforgatni OV a népszavazás eredményét, az bizony egy kudarc volt számára. De csak azért, mert volt egy számszerű küszöb, amit nem értek el.
A választásokon nincs ilyen. Akárhányan is bojkottálják vagy szavaznak érvénytelenül, ott az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Nekem mindig akadt valami párt vagy jelölt, akire tiszta lelkiismerettel le tudtam adni a szavazatomat. És ez egyszer sem volt az MSzP vagy a Fidesz. Ha megérem, 2018-ban sem fogom bojkottálni a szavazást.

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 16:36:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Akármiyen nickkel is szánalmas vagy

Ez a "jó ügy szentesíti az eszközt" plusz "én természetesen a jó oldalon állok" elv csak arra jó, hogy a végtelenségig vitázhass az ugyanígy gondolkodókkal

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 16:38:19

@Attilajukkaja:
"tiszta lelkiismerettel le tudtam adni a szavazatomat"

Boldogok a lelkiszegények, mert övék a mennyek országa

Attilajukkaja 2017.02.17. 16:44:50

@Együtt 2014 különítmény:
"Boldogok a lelkiszegények, mert övék a mennyek országa"
Sajnálom, hogy te senkiben vagy semmiben nem találtad meg az éppen célravezető lehetőséget.

"Inkább a Fidess legyen, mint a 2 farkú arab csőcselék"
Mi van? Te tényleg azt hiszed, hogy az araboknak két farka van? :o)))))))

VaradiJanos 2017.02.17. 17:02:45

@s: megérkeztél, mintapéldàny? Végre. Igyekezz, mert nélküled még akár egy százalék fölé is felmehet a miniszdsz, azt pedig nem szeretném!

VaradiJanos 2017.02.17. 17:04:30

@Attilajukkaja: libuska, vigyázz azzal az s nevű gyerekkel, mert popsimániás és még el is kaphatsz tőle valamit!

Attilajukkaja 2017.02.17. 17:18:23

@VaradiJanos:
"popsimániás és még el is kaphatsz tőle valamit"
Akkor nekem való! Köszi, hogy szóltál.

VaradiJanos 2017.02.17. 17:23:04

@Attilajukkaja: szîvesen, a cserkész ott segít ahol tud

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 18:00:54

@Együtt 2014 különítmény: "Akármiyen nickkel is szánalmas vagy"

Nem teszik az új nickem??? FideSSfasszopóknak ez van. Hát bekaphatod. :))

s 2017.02.17. 20:48:08

@VaradiJanos: Megpróbáltad kialudni mégis? Nem sikerült. Szunyókálj tovább. Rajtad már nem fog segíteni, de rólunk nem kellene megfeledkezni.

s 2017.02.17. 20:49:13

@VaradiJanos: Anyád panaszkodott? Csak mert megmostam a répát kifejezetten őmiatta.

s 2017.02.17. 20:52:29

@Attilajukkaja: :-) Félek, hogy nem fogok tudni megfelelni a magas elvárásoknak.

s 2017.02.17. 20:53:45

@VaradiJanos: Anyáddal azért beszéld meg. Nem azt mondom, hogy leszerződtetett, de majdnem.

VaradiJanos 2017.02.17. 21:03:54

@s: igen, panaszkodott, mondta, hogy kár volt megmosni, mert addig legalább a kosztól látszott, de így már az olvasószemüvege sem segített

s 2017.02.17. 21:05:36

@VaradiJanos: Nem akartam, hogy fájjon neki. Aztán a büdös kurva így köszöni meg. Ez a világ sem a régi már.

VaradiJanos 2017.02.17. 21:06:14

@s: már udvarolsz is a libának? Nem láttál még ilyen feminista alaktalan jogvédő "nő"ket? Nem kedvellek, de azért ezt neked sem kívánom.

VaradiJanos 2017.02.17. 21:12:21

@s: látod? A hálátlanja.

s 2017.02.17. 21:14:29

@VaradiJanos: Miért, te láttál? Vagy csak képzelődsz? Azt is kettőtök csevegéséből sejtem, hogy egyáltalán nő. A nickje alapján másra tippeltem. Mindenesetre ha ilyen hamar bevállalt és ráadásul még nő is az udvariasságom és jólneveltségem okán nem viselkedhetek elutasítóan. Talán megértesz. A mi köreinkben ez így szokás.

s 2017.02.17. 21:16:04

@VaradiJanos: Nem ismerem atust. Nem vagyunk bemutatva egymásnak.

s 2017.02.17. 21:18:21

@VaradiJanos: Örülök, hogy nem nekem kellett kimondani. (Miután végül is kimondtam.) Szólhatnál anyádnak, hogy most már próbáljon meg viselkedni.

VaradiJanos 2017.02.17. 21:50:42

@s: @s: nem akarom kisebbíteni érdemeidet, de a jukkafélék nem túl vàlogatósak, ahmedtől bubutuig bárkivel, egy sanyi meg se kottyan nekik

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 22:23:13

@Attilajukkaja:
Ebben te lehetsz a szakértő, én nem találkozom arab farkakkal

s 2017.02.17. 22:46:06

@VaradiJanos: Nem beszélsz szépen a hölgyről. Ráadásul nagy nyilvánosság előtt.

s 2017.02.17. 22:48:00

@Attilajukkaja: "Te tényleg azt hiszed, hogy az araboknak két farka van?"
Nézd, a többnejűséghez több szerszám kell. Ezt azért nem annyira nehéz belátni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 22:57:00

@VaradiJanos: "a jukkafélék nem túl vàlogatósak"

Te milyen országos görény vagy!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 22:58:48

@Együtt 2014 különítmény: "nem találkozom arab farkakkal"

Inkább ne ecseteld, milyen farkakkal találkozol, nem érdekelnek a perverzióid. :))

VaradiJanos 2017.02.17. 23:06:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ne reménykedj, s barátod még belefér neki, de kriplizni nem fog!

s 2017.02.17. 23:12:59

@VaradiJanos: Kimerültem anyád folyamatos szájba baszásában. A zsákom nagyjából annyira üres, mint a Mikulásé december hetedikén. Az a mohó kurva kiszívta az összes életerőmet, már csak hűlni jár belém a lélek.

VaradiJanos 2017.02.18. 08:14:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: próbálsz egy erős barátot találni s-ben és most bájologsz neki? Csalódni fogsz, mert csak hangos, nem erős. Egy mérges kis zsebhokibajnok.

Skankhunt42 2017.02.18. 08:50:13

@s: "Nem beszélsz szépen a hölgyről. Ráadásul nagy nyilvánosság előtt."

"2017.02.17. 23:12:59
@VaradiJanos: Kimerültem anyád folyamatos szájba baszásában. A zsákom nagyjából annyira üres, mint a Mikulásé december hetedikén. Az a mohó kurva kiszívta az összes életerőmet, már csak hűlni jár belém a lélek."

"Aztán a büdös kurva így köszöni meg."

stbstb.

Istenem, mekkora szánalom vagy. sexhiányos, impotens kis buzi

Skankhunt42 2017.02.18. 08:51:05

@Attilajukkaja: te vagy a primitív szalonképtelen csőcselék

Attilajukkaja 2017.02.18. 09:35:06

@Skankhunt42:
"te vagy a primitív szalonképtelen csőcselék"
Nem is, mert TE! :o))))))
Na most már siess vissza, mert az óvónéni megharagszik, ha sokáig rosszalkodsz.

@Együtt 2014 különítmény: .
"Ebben te lehetsz a szakértő, én nem találkozom arab farkakkal"
Nem kell ahhoz találkoznom eggyel sem, hogy ismerjem az emberi anatómiát. Persze nekem könnyű, mert én jártam iskolába. Ott tanítanak biológiát. Gondoltam, szólok. Persze lehet, hogy már késő. :o(

@s:
"a többnejűséghez több szerszám kell. Ezt azért nem annyira nehéz belátni."
:o)))
Én csak olyasmivel találkoztam eddig, amikor egy szerszámot használtak többféle képen.

@VaradiJanos:
"a jukkafélék nem túl vàlogatósak, ahmedtől bubutuig bárkivel, egy sanyi meg se kottyan nekik"
Ebben nagyon igazad van. Én sanyikat és ahmedeket reggelizem, a jancsikákat meg keresztben nyelem le, rágás nélkül, mert olyan picik.

Attilajukkaja 2017.02.18. 11:13:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Te milyen országos görény vagy!"
Köszönöm, ez jól esett! :o)
De a személyeskedések, a rágalmazások, karaktergyilkolászos bepróbálkozások akkor jönnek, amikor az illetőnek már nem maradt semmi értelmes válasz a tarsolyában. A végső tehetetlenség és düh jele. Aztán jönnek a szexista, gyermekded megnyilvánulások, pocskondiázások, amelyek már inkább a vicces kategóriába tartoznak. Annyira bepörögnek saját indulataiktól, hogy nem tudnak leállni. Elég komikus. :o))))
Ha nem tudsz már mit lépni az olimpiai aláírások témájában, akkor kezdj el zsidózni, arabozni és kurvázni vagy buzizni (attól függ, milyen nemű az illető). Valami ilyesmi állhat abban a kézikönyvben, amit ezek a jóemberek szentírásként használnak a kommenteléshez. ;o)

VaradiJanos 2017.02.18. 11:45:31

@Attilajukkaja: nu, ebben a versenyben nem is szeretnék részt venni, nem túl vonzó a nyeremény

VaradiJanos 2017.02.18. 11:46:27

@Attilajukkaja: ezt megosztanád s barátoddal is, fiús lányka?

Attilajukkaja 2017.02.18. 11:47:51

@VaradiJanos:
"ebben a versenyben nem is szeretnék részt venni, nem túl vonzó a nyeremény"
Számodra biztosan nem. Örülök, hogy van, amiben teljesen egyetértünk! :o)

Attilajukkaja 2017.02.18. 11:49:06

@VaradiJanos:
"ezt megosztanád s barátoddal is, fiús lányka?"
Persze! De téged ez miért izgat ennyire?

VaradiJanos 2017.02.18. 11:58:02

@Attilajukkaja: csak azt sajnálom, hogy feleslegesen felizgattad a mozgássérült srácot, aki most mihez kezd ezzel. Az s nevezetűvel pedig veszélyes játékot űzol, mert ő valószínűleg megpiszkálna akár téged is, de mert csak virtuálisan ér el, így a felkorbácsolt vére lekergetheti a közeli jàtszótérre.

Attilajukkaja 2017.02.18. 12:15:06

@VaradiJanos:
Kedves János!
Azt vettem észre, hogy már egyáltalán nem érdekel az olimpia és csak az én szexuális életemre fókuszálsz, próbálsz megvédeni pl. @s: -től. Nem tudom nem észrevenni, hogy rám kattantál és picit féltékeny vagy. Nagyon megtisztelő a figyelmed, de előre jelzem, hogy nem küldök neked bikinis fényképet. Bocsi.
De azért nyugodtan írjál továbbra is, ígérem, mindig kedvesen válaszolok majd, ahogyan eddig is tettem.
Pussz,
Jukka

VaradiJanos 2017.02.18. 12:37:12

@Attilajukkaja: igen, nagyon féltékeny vagyok, mindig is vonzódtam a szőrös hónaljakhoz

Attilajukkaja 2017.02.18. 12:43:49

@VaradiJanos:
"mindig is vonzódtam a szőrös hónaljakhoz"
Ha csak ez hiányzik, megnövesztem. És még pénzt sem kérek érte. Magától kinő.

VaradiJanos 2017.02.18. 12:51:13

@Attilajukkaja: kedves vagy, de miattam ne fáradj, már tisztáztuk, hogy minket nem egymásnak teremtett az éf!

Attilajukkaja 2017.02.18. 12:54:32

@VaradiJanos:
"minket nem egymásnak teremtett az éf!"
Ez igaz. Sajnálom.
Máskor valahol talán megint egyetértünk majd valamiben. :o)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 17:19:06

@Attilajukkaja: "jól esett"

Nekem is. :))

Nehéz lemennem a szintjükre, de egész jól csinálom.

Hogy miért bájologsz ezzel a patkánnyal, azt föl nem foghatom. Ignoráld, az fáj egy senkinek a legjobban,

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.18. 17:31:07

@s:
"Demokrata vagyok. Az erőszak minden formáját ellenzem."

Ez egy értelmetlen mondat - attól még, hogy te ellenzed, más alkalmazhatja az erőszakot. Szóval nem elég, hogy te nem akarod, attól még van. Azaz te is egy erőszakos világban élsz, azaz nincs választásod abban a tekintetben, hogy van-e erőszak. Amit tehetsz, hogy visszaütsz, hátha nyersz.

Attilajukkaja 2017.02.18. 17:40:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"miért bájologsz ezzel a patkánnyal"
Mert számomra senki sem patkány. Igyekszem kitapintani azt a pontjukat, amit megérintve ők is emberként reagálnak. És ritkán, nagyon ritkán meg is találom. Ennél jobbat nem tudtam kitalálni ellenük.

Egy másik válaszom: mert tényleg perverz vagyok, ahogyan ők mondják! :o)

s 2017.02.19. 00:12:11

@VaradiJanos: "a felkorbácsolt vére lekergetheti a közeli jàtszótérre"

Ahol te játszadozol a csattogó szárnyú kis falepkéddel, de nem is ez a lényeg, hülyegyerek. Ott van anyád, érted? Már nem is tudok hova menekülni tőle, bazdmeg. Megigazítja a műfogsorát, ellenőrzi a sminkjét és bevonszol a bokorba, ahol a gerincvelőm után az agyamat is kiszívja a faszomon keresztül. Nem mondom, hogy elsőre még rossz volt, de most már így sokadjára . . . állítsd le valahogy, akárhogy, nem érdekel.

s 2017.02.19. 00:14:29

@VaradiJanos: Az jó, mert akkor a saját faszodat verheted a saját hónaljadba. Naturális dezodor. Van, akinek bejön a természetes testszag.

s 2017.02.19. 00:23:02

@peetmaster: "Ez egy értelmetlen mondat"

Nem. Az összes idehordott értelmetlen betűhalmazból ennek a kijelentésnek van egyedül értelme.
A demokrata szemléletembe viszont nem fér bele az, hogy más erőszakot alkalmaz. Tiszteletben tartom más enyémtől eltérő hozzáállását a világhoz, de ez az egy kivétel. Az állapot megszüntetésére is erőszakmentes eszközt kell alkalmazni. A történelem általában persze látványosan cáfolja eme kísérletek sikerességét, de olyanok miatt kénytelen vagyok az utolsó pillanatig is hinni benne, mint Gandhi. Szókratész és a legnagyobb a nagyok közt: Jézus.

VaradiJanos 2017.02.19. 01:02:01

@s: állítsd le te, légy férfi!

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.22. 09:48:09

@s: azt ugye nem mondhatod meg _te_, hogy _másnak_ mi fér bele, szóval ez ennyi. Egyébként ezért kellett elengednem az abszolút morál fogalmát is: akármilyen fasza dolgot is sikerülne megfogalmazni, akkor is lehetséges, hogy valaki egyszerűen annyit mond rá, hogy "nem", és akkor vége.

s 2017.02.22. 14:28:01

@peetmaster: "A demokrata szemléletembe viszont nem fér bele az, hogy más erőszakot alkalmaz."
Javítok: A demokrácia fogalmába viszont nem fér bele az, hogy bárki erőszakot alkalmazzon.

"Egyébként ezért kellett elengednem az abszolút morál fogalmát is"
Ez fogósabb. Sokan azért "engedik" ezt el hozzád hasonlóan, mert megzavarja őket az, hogy különböző társadalmak és korok mást tekintenek elfogadottnak. Aki egy adott kor adott társadalmában annyit mondott a többség által elfogadott törvényekre, hogy "nem", az megnézhette magát. Ezen túlmenően viszont van abszolút morál. Ami az ember lényéből vezethető le. Például itt sokan jönnek azzal, hogy keresztények, magyarok, férfiak, stb. Nem számít. Elsődlegesen emberek. Minden más csak ezután következik. A morálból sem számít az, ami nem abból lett levezetve, hogy ember az illető. Vannak nagy mágusok, akiknek sikerült olyan elveket megfogalmazni, ami ember mivoltunkból eredeztethető. Jézus, Szókratész, Buddha, ők mind ilyen figurák voltak. Semmit nem szabadna elhinni abból, amit más részrehajló szónokok, vagy politikusok mondanak. Nem lényeges. A fontos az, hogy emberek vagyunk.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.23. 20:16:11

@s: ez szó szerint az én érvelésem mondjuk 5-6 évvel ezelőttről. De az derült ki, hogy a másik lény ember státuszára is lehet nemet mondani.
Ez ugyebár minden népirtás, de akár csak sima háború előfeltétele is, lásd dehumanizálás. Szóval még ez a nagyon általános és nagyon szép elv is csak akkor érvényes, ha van erőd kikényszeríteni. Igen, kényszeríteni - 10 millió németet meg kellett ölni, hogy a zsidó megint embernek számítson.

s 2017.02.24. 14:18:30

@peetmaster: Szerintem ott tévedsz, hogy egy hiba létezését veszed indoknak egy másik hiba elfogadására.

"a másik lény ember státuszára is lehet nemet mondani.
Ez ugyebár minden népirtás, de akár csak sima háború előfeltétele"

Nem fogadunk el az érvelésünk alapjául egy tévedést, csak azért, hogy egy másikat levezethessünk belőle.

Nem kényszerítem ki a helyes gondolkodást, különösen nem erővel. Én magam helyesen gondolkozom, a többit más belátására bízom. Természet Anyánk úgyis kegyetlenül bünteti a tévedéseket, rám itt már semmi szükség.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2017.02.24. 16:55:09

@s: nem bünteti, épp ez az. Simán ki lehet irtani pár százezer embert, és boldog öregkorban meghalni. Sokszor megtörtén már.
Meg amúgy is, melyik az a tévedés, amit én elfogadtam? "a másik lény ember státuszára is lehet nemet mondani." Ez? Ez nem "tévedés", hanem egy tény, ami neked nem tetszik. Az nem ugyanaz.
süti beállítások módosítása