A valódi viták otthona

Reflektor

Ötezer indok az MSZP megszűnésére

2017. február 20. - Tálos Lőrinc

Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor azt mondjuk, hogy az MSZP megosztott volt az olimpiarendezés kérdésében. Ha kevésbé finoman, akkor meg azt, hogy kurvára nem gondolt arról semmit, amikor úgy viselkedett, hogy nem érdemes konfrontálódni a Fidesszel és támogatta azt, egész addig, amíg ki nem derült, hogy a saját szavazói véleményével sincsen tisztában, nem hogy úgy általában a választókéval.czz.jpg

Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy az MSZP viselkedését kizárólag a Momentum-jelenség kezelése motiválta, amikor egyszerre nem, hogy nem gyűjtött, de egyenesen alátett a sikeres gyűjtésnek, amikor saját aktivistáinak hazudta azt, hogy a Momentum kérése, hogy kimaradjanak és közben igyekezett úgy csinálni, mintha mindig is olimpiaellenes lett volna.

Az MSZP annyira nem tette oda magát, hogy amikor egy opiátfüggő lobotómiás lajhár lassúságával felfogta, hogy pofázás helyett tenni kéne, mert a hiteltelenség olyan csúcsait ostromolják már, amelyek még számukra is ismeretlenek, és elkezdett rendesen, pultokkal gyűjteni, akkor az aláíróíveket leadták a Momentum standjainál, nehogy valaki rájöjjön, hogy a szerencsétlen Együttben is több potenciál van, mint bennük. Ám, a szocik Kubatov Gábora elszólta magát és elárulta az ötezres számot*, aminél az Együtt kétszer többet gyűjtött. (Reméljük az, hogy ajánlószelvényről szólt nem az elszólása annak, hogy még ezt is címlistából másolták.) Oké, az Együtt négy hét alatt gyűjtött kétszer annyit, mint az MSZP, csakhogy az LMP pont az alatt az egy hét alatt gyűjtött kétszer annyit, mint a szocik, amikor már azok is elkezdték.

Ne legyünk igazságtalanok: az egytémás mozgalmak több embert képesek megszólítani, mint az ellenzéki pártok külön-külön, mert a különböző pártok híveit összeadva és meg a pártfóbiásokat is képesek egy tető alá terelni. Ez jól látszik a NOlimpia logó alatt és a pártok által gyűjtött aláírások száma közötti különbségen és azon is, hogy  bár a Momentum standját is szétrúgták  a lefejelés, üveggel leütés a pártokat jobban sújtotta. Ebből a szempontból a Momentum döntése, hogy a kampányt egy különálló arculat alatt viszi végig és a pártokat – a szocik hazugságával szemben – nem arra kéri, hogy ne használják a saját logóikat, hanem pont arra, hogy a NOlimpiát ne, racionális döntés volt. Így jött össze a szívmelengető és reményt adó végeredmény. Ugyanez elmondható arról is, hogy a párttá alakulás célját nem titkoló Momentum a kampány alatt mélyen hallgatott a megosztó kérdésekben vallott álláspontjáról. Az ideológiamentesség normál esetben bőven felróható egy pártnak, de jelen esetben veszélyeztette volna az aláírásgyűjtés sikerét, ha mondjuk a melegházasság kérdésében állást foglalnak.

Legyünk őszinték, ha valóban ki akarjuk íratni a népszavazást és nem csak a nevünket megfuttatni, akkor a megnehezített szabályok mellett mindent a sikeres gyűjtésnek rendelünk alá. Az LMP is így tett, amikor nem érdekelt, hogy a riválisnak bejelentkező Momentum mennyit nyer az ügyön, kizárólag a Fővárosi Közgyűlésben egyedüli szavazattal megerősített álláspontjának érvényesítése érdekelte.

Az MSZP viszont teljes egészében szart az olimpia kérdésére. Csakis és kizárólag a saját érdekeit követte és annyira buborékban él, hogy nem vette észre időben, hogy rettentően beelőzték ellenzékiségben. Ötezer? Lécci, ne már. Öt kurva ezer?!? Nem kéne inkább áttanulmányoznotok a saját alapszabályotok XV. fejezetét

*A hvg.hu cikke szerint: „Szanyi Tibor szimbolikus 170 aláírásán kívül még 1600-1700 darab jött össze Kunhalmi Ágnes révén. Fekete-Győr elmondta, ezeken kívül az MSZP mint testület egyetlen aláírást sem adott le.” 

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2912275045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása