A valódi viták otthona

Reflektor

Nem csak a fiatalsága múlt el, hanem a demokratasága is

2017. február 21. - baum

LMP-s képviselő szólt vissza Deutsch Tamásnak


deutsch.jpg

 

Deutsch Tamás alaposan kiakadt az olimpiai népszavazás kezdeményezés sikerére. Személy szerint azon nyomban vissza is vonná az olimpiai pályázatot.

 

Többek között a következőeket írta:

 

A pályázatot a lehető leghamarabb vissza kell vonni. Ez az egyetlen felelős döntés.


A Momentum egyesület az olimpiarendezés tervének szétverése után párttá alakulhat.
Done.


A cél szentesítette számukra az eszközt.


Az ellenzéki pártok gondolkodás nélkül cserbenhagyták a jóakaratú emberek közös ügyét.
Done.


A helyzet egyértelmű. Mindenki megmutatta, mire számíthatnak tőle a magyarok.

 

Ezzel kapcsolatban három hozzáfűznivalóm van:

A több mint negyedmillió aláíró minden bizonnyal azért nem akar olimpiát, mert felmérte, hogy a projekt kapcsán milyen irtózatos pénzeket lopnának ki belőle.
Done.


És azért is, mert a kormánypártok gondolkodás nélkül cserbenhagyták a jóakaratú emberek közös ügyét: az oktatást és az egészségügyet.
Done.


Deutsch Tamást csak addig a pillanatig érdekelte az olimpiai rendezés, amíg az emberek feje fölött tudtak volna dönteni arról. Az embereket nem merték és a jelek szerint most sem merik megkérdezni ezek a demokraták.

Done.

 

 

Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7512279249

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ikotity István: Nem csak a fiatalsága múlt el, hanem a demokratasága is – válasz Deutsch Tamásnak 2017.02.21. 16:52:01

Deutsch Tamást csak addig a pillanatig érdekelte az olimpiai rendezés, amíg az emberek feje fölött tudtak volna dönteni arról. Az embereket nem merték és a jelek szerint most sem merik megkérdezni ezek a demokraták.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiszafa 2017.02.21. 17:31:33

Ikotitynak nem tudom a korát, de az esze az biztos elment.
Kérdezni 2015-bene kellett volna, amikor Hamburgban kérdeztek.
Itt volt, miért nem kezdeményezett időben népszavazást, amikor az ellenzék többsége is elfogadta az indulást.

baum · http://reflektor.blog.hu 2017.02.21. 17:46:42

@tiszafa: nos ez a legnagyobb ordas hazugság, amivel a Fidesz operál, ugyanis nem egy népszavazási kezdeményezést kaszált el a választási bizottság. Hát ezért nem volt korábban népszavazás.

morph on deer 2017.02.21. 18:36:26

Azért az valahol meglehetősen szomorú, hogy az ország vezetőne esze ágában sincs hallgatni észérvekre meg szépszóra, aztán teljesen elképednek amikor érkezik a kijózanító pofon..!

Döbbenet, hogy csak kényszeríteni lehet - ezek szerint kell is - őket, mert csak az erőszakból ért a magyar politikai 'elit', akármit is jelentsen ez a kifejezés esetükben.

A jó hír pedig az, hogy a lakósság remélhetőleg felfogta, hogy nem uralkodókat választottunk négy évre, hanem a mi - azaz a nép - szolgálatára fogadott, és nem utolsó sorban erre felesküdött alkalmazottakat bíztunk meg ügyeink és érdekeink képviseletével!

Ezért is fizetjük őket, ugyanis

Sir Galahad 2017.02.21. 21:01:18

Most komolyan: mi értelme volna nem visszavonni az olimpiai pályázatot? Szerintem eleve esélytelen volt, de ezek után végképp kizárt, hogy a NOB nekünk adja a rendezés jogát.

szabadság elvtársak! 2017.02.22. 08:01:04

@baum:
Te se hazudj! Olimpiával kapcsolatban soha nem volt szó népszavazásról, mert a jelenlegi ellenzék is támogatta!A Momentum meg ügyesen észrevette a lehetőséget az ismertségre. Ámbár először nem a konkrét népszavazáshoz, gyűjtötték az aláírásokat, hanem, hogy akarjuk e? Az olimpiát.Majd az ellenzék észbe kapott, hogy nem kéne elszalasztani egy kis népszerűségi emelkedést, és gyorsan odatolakodtak. Sőt az MSZP szinte magának könyvelte el a sikert! Ami ugye nonszensz! Sőt! Ha a Momentum párttá alakul, szerintem még szavazókat is vesztenek! De nem csak ők!

szabadság elvtársak! 2017.02.22. 08:04:43

@Sir Galahad:
Már két éve 0% esélyünk van, amivel szerintem a kormány is tisztában van, ezért van olyan csend. És valóban felesleges lenne népszavazásra egy rakás pénzt kidobni.

lobster thermidor 2017.02.22. 08:17:09

Azt hányszor kell még leírni, hogy megértsék azok, akik rendületlenül a késői időpontot szajkózzák, hogy korábban is voltak népszavazási kezdeményezések az olimpia ügyében, csak ilyen, olyan indoklással a kúria elkaszálta azokat. Még korábban Tarlós hivatkozott arra, hogy korai az időpont a nép véleménxének a kikérésére, most azt mondja, hogy megkésett a népszavazás, mert korábban kelkett volna kezdeményezni. Jó lenne, bár úgy tűnik, hogy ez a jellemükkel, és az értelmi képességeikkel nem összeegyeztethető, ha végre nem a hazudozásokkal próbálkoznának érvelni a népszavazási kezdeményezés ellenzői!

Terézágyú 2017.02.22. 08:42:57

@lobster thermidor:
"Még korábban Tarlós hivatkozott arra, hogy korai az időpont a nép véleménxének a kikérésére, most azt mondja, hogy megkésett a népszavazás, mert korábban kelkett volna kezdeményezni. "

Igen, ez egy tipikus fogás. Bármikor, bármilyen ügyben bevethető, és mindig eredményes... Kis és nagy ügyekben egyaránt.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 08:50:47

Bocs, de ez így sületlenség

Nem azt írták alá hogy nem akarnak olimpiát, hanem azt, hogy legyen népszavazás. A korrupcióról meg annyit - ha már idevetted - hogy az olimpiai projekt legkorábban 2018-ban indulhatna, a kifizetések pedig csak később történnek, leginkább 2022-24 között. Ezek szerint az ellenzék már írásban is lemond a következő 2 ciklusról?

Sikeres népszavazásnak gyakorlatilag semmi esélye az ügyben, marad egy patthelyzet az egyre inkább átpolitizálódó kampány után. Konszenzus nélkül nem érdemes belevágni, az pedig Magyarországon teljesen kizárt. Minek állna bele a Fidesz az olimpiai kampányba, amikor semmi érdeke nem fűződik hozzá? Az ellenzék - miután kiugrott - igyekszik őket beletolni, de ez csak egy kommunikációs hadjárat

C. Robert 2017.02.22. 08:54:17

@szabadság elvtársak!: "Már két éve 0% esélyünk van, amivel szerintem a kormány is tisztában van ..." Akkor miért dobott ki a kormány már eddig is sok milliárd forintot a pályázásra?

Gyűrött Papír 2017.02.22. 09:01:26

@C. Robert: Maguk felé dobták.
Miért, a semmi következménnyel nem járó migránsügyi népszavazás kinek hozott hasznot? Azzal, hogy Róma visszalépett, úgy "bepánikoltak", hogy még több pénz öntöttek bele.

Igaz az olimpiai hírdetésük szlogenje, hogy "mindent bele".

chrisred 2017.02.22. 09:04:20

@lippsi e vagy?: Szerintem pont ellenkezőleg, az ellenzék azt akarja elkerülni, hogy a következő ciklusokra ilyen előre bevállalt kötelezettség terhelje az államháztartást.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:05:01

@C. Robert:
"miért dobott ki a kormány már eddig is sok milliárd forintot a pályázásra?

És miért dobjon ki sok milliárd forintot egy népszavazásra?

C. Robert 2017.02.22. 09:05:01

@lippsi e vagy?: "Ezek szerint az ellenzék már írásban is lemond a következő 2 ciklusról?" Nem mindegy, hogy írásba adják-e, avagy sem? Az elmúlt hét évből elég egyértelműen kiderült, hogy nem akarnak ők semmilyen kormányváltást.

Leylandi 2017.02.22. 09:05:19

@szabadság elvtársak!: "Te se hazudj! Olimpiával kapcsolatban soha nem volt szó népszavazásról, mert a jelenlegi ellenzék is támogatta!"

Meg te se hazudj...
"2015-12-04 Írta laspalmas
Népszavazást az olimpiáról!
Mert ők eldöntötték, és kész. A Fővárosi Közgyűlés szerdán leszavazta az ellenzéki kezdeményezést, hogy legyen népszavazás az olimpiáról."
Forrás: vastagbor.atlatszo.hu/2015/12/04/no-nepszavazast-az-olimpiarol/
Ez pedig, hogy hivatalosan is elkaszálták:
index.hu/belfold/2016/01/20/megsem_lehet_nepszavazas_az_olimpiarol_es_a_varosligetrol/

C. Robert 2017.02.22. 09:09:26

@lippsi e vagy?: "És miért dobjon ki sok milliárd forintot egy népszavazásra?"
Mert törvény írja elő?

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:11:05

@C. Robert:
Akarnák ők, csak valahogy nem tud sikerülni. Szinte mindennel csak azt bizonyítják, hogy rosszabbak még a hatalmon lévőknél is

Leylandi 2017.02.22. 09:11:45

@lippsi e vagy?: ""miért dobott ki a kormány már eddig is sok milliárd forintot a pályázásra?"
"És miért dobjon ki sok milliárd forintot egy népszavazásra?"

Azért dobott ki a pályázásra, mert azt lenyúlhatta. És azért nem dob ki a népszavazásra, mert azt meg nem tudja lenyúlni... Egyszerű.
"Oldalanként már ötvenhat millió forintot kapnak az olimpiai tanácsadók
2017.01.04 19:20
A semmilyen konkrét feladatot sem tartalmazó szerződéshez dobtak még másfél milliárdot - hívta fel a figyelmet az Együtt."
A linket nem engedi beszúrni, de könnyen megtalálható.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.22. 09:12:28

A Fidesz sosem akart valójában olimpiát rendezni, csak a pályázással kapcsolatban kívánt hatalmas zsetonokat lenyúlni.
A Fidesz tudta, hogy az ellenzék lecsap a témára, mint tyúk a takonyra, így egyrészt kieresztik a gőzt, másrészt ki tudnak farolni a vállalhatatlan pályázásból és ezt az ellenzék nyakába tudják varrni.
Alig várják, hogy visszavonhassák a pályázatot, csak még megy a tojástánc.

Megjegyzem, a NOB hamarosan nem talál majd pályázót a doppingiákra, mert elkurvult az élsport. Nem kicsit. Nagyon.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:13:26

@C. Robert:
Népszavazást egy visszavont kezdeményezésről?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:14:07

@Leylandi:

2000 óta a ballibek számtalanszor hitett tettek az Olimpia megrendezése mellett.
Kétszer ők pályáztak, és támogatták a pályázatot szintán kétszer.
MInden plattformon kiálltak mellette.

Ahoz már hozzászoktunk, hogy a ballibek segget csinálnak a szájukból.
Persze hosszú távon ők szívják majd meg.

Deutsch-nak igaza van.

A Momentum egyetlen célja a közéletbe berobbanás volt,
A ballibek meg ismét meghazudtolták saját maguk korábbi álláspontját, ahogy szokták.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:16:38

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!:

Az Olimpia teljesen egyértelműen csak akkor rendezhető, ha egységes támogatást élvez.
A ballibek kihátrálása után nincs miről beszélni.
Vissza kell vonni.

Másrészt kinek a nyakába varrnák, ha egyszer a ballibek voltak akik korábban támogatták, most meg nem ?

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:17:26

@Leylandi:
Bármivel lenyúlhatják a lóvét, például kakaóbiztos számítógépek beszerzésével

Leylandi 2017.02.22. 09:18:46

@lippsi e vagy?: "Szinte mindennel csak azt bizonyítják, hogy rosszabbak még a hatalmon lévőknél is"

Mi is pontosan az a szinte minden? Mert eddig csupán - demokratikus jogukkal élve - aláírásokat gyűjtöttek, nem csináltak semmi egyéb említésre méltót.
Ja, hatalmon a királyok vannak... demokráciában senki más nincs hatalmon, csak a nép.
Tudom, ez nem demokrácia.
Ne lőj ekkora öngólokat magadnak! Te még fiatal lehetsz ott, mert csak a lúzer kezdő bérkommereket osztják be a reggeli vagy az éjszakai műszakra. De ha nem figyelsz oda, nem is fogsz előbbre lépni :-(

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:21:26

@morph on deer:

A jelenlegi kormány nagyon is figyel arra, hogy mit mond a többség.

Az előző elkúrók által vezetett kormány volt, akik a népakaratot magasról leszrták, és minduntalan belefutottak a népszavazásos pofontengerbe.

A jelenlegi kormány visszavonta a vasránapi boltzárat is, miután a többségi akarat így döntött, és most hogy megszünt az Olimpiát támogató egység, a ballibek árulása miatt, vélhetően ezt a pályázatot is visszavonják.

NAgyon helyesen.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:23:03

@Leylandi:

"Mi is pontosan az a szinte minden? "

Mondjuk az, hogy egysségesen támogatták az Olimia rendezésének ötletét a ballibek cirka 20 éven keresztül, majd szemen köpve saját korábbi véleményüket politikai célok miatt ismét feláldoznak egy nemzeti ügyet ?

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:23:11

@chrisred:
"az ellenzék azt akarja elkerülni, hogy a következő ciklusokra ilyen előre bevállalt kötelezettség terhelje az államháztartást."

És mitől lett ez olyan hirtelen nyilvánvaló? Eddig azt hitték, hogy az általuk kívánt olimpia nem kerül pénzbe?

szabadság elvtársak! 2017.02.22. 09:24:12

@Leylandi:
Bakker! akkor végig aludtam két évet? Szerintem nem sokat foglalkozhattak akkor ezzel, hogy ennyire nem emlékszem! Mindegy! Úgysem kapnánk meg, ami jobb is!

Leylandi 2017.02.22. 09:25:11

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Ahoz már hozzászoktunk, hogy a ballibek segget csinálnak a szájukból."

Hát izé... vannak dolgok, amikkel egyetértek, de most ezzel nem.
NINCSENEK ballibek ma, Magyarországon a politikai palettán! Sőt, egyáltalán baloldaliak sincsenek! Jobboldali konzervatívok és jobboldali libertáriusok vannak, mindegyik a kapitalisták szekerét tolja, egyik se törődik klasszikus baloldali értékekkel, széles néprétegekkel, munkásokkal, parasztokkal. A konzervatívok a helyi oligarcha nagytőkések mellett vannak, a jobblibsik meg a globáltőke mellett.
Ne vegyük már át a politikusok hazugságait! Az utolsó (jelentős) baloldali párt itt az MSZMP volt.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:29:27

@Leylandi:

Tény hogy 2000 óta az MSZP, SZDSZ, PM, LMP, Gyurcsány, Demszky, ....
számtalanszor hitet tettek az Olimpia megrendezése mellett.

A többi csak duma.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:29:59

@Leylandi:
Figyusz már, ha bekapcsolódsz két másik ember vitájába, akkor legalább olvasd el miről vitáztak, jó? Mert akkor talán nem hordasz össze hetet-havat

Így még az sem világos, kikről beszélsz, az írásod tartalma szerint a Momentumról talán? Ők nem párt, ezért nem nevezhetők ellenzéknek a parlamenti demokrácia terminológiája szerint. Nem is róluk volt szó, de azért csak ragozd tovább nyugodtan az agymenéseid

Zavaros

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 09:32:11

@Ballib cenzúrázók réme 24: "egysségesen támogatták az Olimia rendezésének ötletét a ballibek cirka 20 éven keresztül, majd szemen köpve saját korábbi véleményüket politikai célok miatt ismét feláldoznak egy nemzeti ügyet ?"

Faszt aggódsz a ballibek miatt? Majd a népszavazáson a kétharmad megszavazza az olimpiát, oszt jónapot. :))

C. Robert 2017.02.22. 09:33:03

@lippsi e vagy?: "Népszavazást egy visszavont kezdeményezésről?"
Egyrészt, még nem vonták vissza. Másrészt igen, ha vissza is vonják, a népszavazást akkor is ki kell írnia a Fővárosi Közgyűlésnek. Aztán ezt meg lehet támadni a bíróságon, és a Kúria dönthet úgy, hogy okafogyottá vált a népszavazás, és nem kell megtartani.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:33:06

@szabadság elvtársak!:

Volt olyan ötletük hogy legyen népszavazés, de amíg minden párt támogatta az Olimpiát, addig minden közvélemény kutatás szeirint a 80-90%-os többség Olimpia párti volt.

A népszavazásnak csak akkor lett létjogosultsága, mikor a ballibek segget csináltak a szájukból, és a szavazóik követték Gyurcsány és társai politikai parancsát.
Elötte hülyeség lett volna.

Most is hülyeség egyébként, mert ha nincs egységes politikai támogatás, akkor teljesen egyértelműen nincs értelme Olimpiát rendezni, akármi is a szavazás eredménye.
Az 50-60%-os támogatottság nem elég ilyen horderejű ügyben ugyanis.

Leylandi 2017.02.22. 09:33:38

@szabadság elvtársak!: "Úgysem kapnánk meg, ami jobb is!"

Ez így van! És azt, hogy az olimpia nekünk nem lenne jó, egyetlen igazi érv támasztja alá (de az nagyon):
a TAPASZTALAT.
Ezidáig az olimpia ugyanis a világon senkinek nem érte meg, csak a nagy és gazdag országokat nem rengette meg a bukás, míg kisebbek, pl. Görögország szépen bele is állt utána a földbe.
Nem hinném, hogy bármelyik kormánynak ez érdeke lenne, itt a Fidesz igencsak elbaxta a rexet. Kár, hogy nem akarták belátni, hogy ez még nekik se jó.
Az olimpia csakis az élősködó sportvezetőknek és hiénakapitalista nagyvállalatoknak éri meg, mindenki más megszívja.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:35:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Vissza lesz vonva a pályázat a ballibek miatt, akik elárulták a korábban általuk is támogatott ügyet.

Nem lesz népszavazás.

Persze emiatt is sírni fogtok.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:37:04

@Leylandi:

A tapasztalat egyébként fontos szempont minden döntésnél.

Ez a legnagyobb problémája egyébként a ballib elkúróknak. Hogy 2002-2010 között jó sok tapasztalatot adtak a választóknak.

C. Robert 2017.02.22. 09:39:04

@Ballib cenzúrázók réme 24: "most hogy megszünt az Olimpiát támogató egység, a ballibek árulása miatt,"
Honnan tudjuk, hogy megszűnt? Csak azt tudjuk, hogy van sok olyan budapesti lakos, aki szeretné, hogy egy népszavazáson derüljön ki az Olimpia támogatottsága. Nem tudom, pontosan kit értesz ballib alatt, de például a szocik csak nagyon későn és eléggé nyögvenyelősen csatlakoztak a Momentum aláírásgyűjtéséhez.

Leylandi 2017.02.22. 09:39:45

@lippsi e vagy?: figyu, csak egy tanácsot tudok adni:
NE légy ideges!
A gazdák ugyanis egy okból tartanak bérbloggereket: hogy kedvezőbb színben tüntessék fel az ő oldalukat! És ezt nem tudod úgy elérni, ha hisztizel, mint egy kisgyerek. Úgy csak negatív képet festesz magadról, azért pedig páratlan lóvégtag se jár, nemhogy minimálbér:-(
A jó bérblogger szimpátiát kelt.
Megmondom őszintén, te nemsok kenyeret fogsz itt elpusztítani:-( Se eszed, se türelmed nincs hozzá.
Van már B-terved, mi lesz holnap ebédre? Mert ha nincs, baj van!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 09:41:07

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Nem lesz népszavazás"

Már miért ne lenne? Mégse akar olimpiát a kétharmad?

C. Robert 2017.02.22. 09:42:17

@Ballib cenzúrázók réme 24: "a szavazóik követték Gyurcsány és társai politikai parancsát."
Bocs, de én úgy emlékszem, a DK kifejezetten megpróbálta meghekkelni az aláírásgyűjtést.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:42:32

@C. Robert:

Hogy honnan tudjuk, hogy a ballibek kihátráltak az Olimia támogatása mögül, ahol az elmúlt 10-16 évben voltak ?
Tényleg ezt kérded ?

Pl onnan, hogy az Olimpia megrendezése ellen gyűjtenek aláírást, azon túl, hogy számtalan helyen nyilatkoztak Olimpia ellenes érveket.

Leylandi 2017.02.22. 09:42:41

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Ez a legnagyobb problémája egyébként a ballib elkúróknak. Hogy 2002-2010 között jó sok tapasztalatot adtak a választóknak."

Ez maradjon is az ő problémájuk, és még jó sokáig kéne emlékezni rá! Addig se sok vizet zavarnak:-)
Eltakarodhatnának az egész Földgolyóról is.

chrisred 2017.02.22. 09:43:55

@lippsi e vagy?: Ha népszavazáson a választók többsége az olimpia megrendezése mellett áll ki, az a következő kormányokat is kötelezni fogja, függetlenül attól, hogy most nincsenek döntési pozícióban. És akkor mondhatják bármilyen megszorításnál vagy adóemelésnél, hogy bocsi, ti akartatok olimpiát.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:43:58

@C. Robert:

Vidéki kampányolásra, haknira használták az Olimpia ellenes népszavazást a DK-sok.

Ez nem meghekkelésnek hívják, hanem rátelepedésnek.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:46:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az Olimpia rendezésének akkor van értelme ha minden párt egységesen támogatja azt.
Különben politikai cirkusz áldozatává vállik egy nemes eszme, amit az Olimpia képvisel.

Az Olimpiát egységesen támogatta az elmúlt 10-16 évben minden politikai párt.

Mivel a ballibek segget csináltak a szájukból, így a pályázatot vissza kell vonni. Nem lehet az Olimpia eszméjét feláldozni a ballibek kisstílű politikai kampányának az oltárán.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 09:48:23

@Ballib cenzúrázók réme 24: "az Olimpia megrendezése ellen gyűjtenek aláírást"

Népszavazásra gyűjtötték a szükséges aláírások dupláját. Mert féltek, hogy a fideSS ezt is elcsalja.

"nyilatkoztak Olimpia ellenes érveket."

A ballipsiket nem tudom, de a nép régóta mondogatja az olimpiaellenes érveket. Tán szarik a népre a gazdád?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 09:51:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

2002-2010 között kétszer pályáztak a ballibek az Olimpiára.
A Fidesz, és Budapest, meg a lakossgá támogatásával, egyetértésével

Ti züllesztettétek politikai kampánytémává ezt a kérdést.
De ez nem kerülhet a kisstílű sárdobáló ballib gyűlölködés célpontjává.

Így vissza kell vonni.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 09:54:24

@C. Robert:
Jól van, akkor menjünk el szavazni a vasárnapi boltbezárásról is

chrisred 2017.02.22. 09:56:19

@Ballib cenzúrázók réme 24: A lakosság támogatta? Nem emlékszem ilyen népszavazásra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 09:57:19

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Az Olimpia rendezésének akkor van értelme ha minden párt egységesen támogatja azt."

Az oktatás lerohasztásának miért van értelme, ha nem minden párt támogaja egységesen? Mitől különb az olimpia, mint a jövőnk?

"Ti züllesztettétek politikai kampánytémává ezt a kérdést."

A 2farkú csak követi a trendeket, nem alakítja a kampánytémákat. Sajnálom, ha zavarnak a 2farkú plakátjai. :))

Nem, nem sajnálom.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 10:00:43

@chrisred:
Ha a szocik kerülnek hatalomra, megint jön az államcsőd közeli helyzet. Olimpiára pedig nem ad kölcsönt az IMF

lippsi e vagy? 2017.02.22. 10:05:39

@Sir Galahad:
Kívülről tényleg nem lehet valami nagy benyomás ezt a marakodó országot látni. Pedig a belső ellentéteket majdnem mindig egy kis létszámú közösség szítja, akiknél apáról fiúra száll a hagyomány

morph on deer 2017.02.22. 10:07:11

@Ballib cenzúrázók réme 24:
Ez aranyos:
"...és a szavazóik követték Gyurcsány és társai politikai parancsát."

Ahogy szokták, mi? Azért áll 5%-körül a támogatottságuk, mert nyilván azt parancsolta a Gyurcsány..!

Hogy te milyen okos vagy!
Én erre nem is gondoltam eddig, pedig csak így lehet.. :))

chrisred 2017.02.22. 10:11:07

@lippsi e vagy?: Elég valószínűtlen, hogy a választók 75%-ából, akik nem támogatják a jelenlegi kormányt, pont a 10% körüli szocik válthatják le a Fideszt.

flort 2017.02.22. 10:13:47

@Ballib cenzúrázók réme 24: Figyelj te elmeroggyant, utoljára az 1960-as olimpiára pályázott Budapest.

Attól hogy százszor leírod a hazugságot, még nem lesz igaz.

www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/budapesti-olimpia-tizedszer-van-rola-szo-2362977

Mivel hülye vagy, ezért bemásolom a vonatkozó részt, figyelj:

2001: Orbán Viktor miniszterelnök lausanne-i látogatása során bejelentette Juan Antonio Samaranch NOB-elnöknek a 2012-es játékokra vonatkozó kandidálási szándékot. Két év múlva, 2003. április 30-án a Medgyessy-kormány úgy döntött, hogy nem tud pénzügyi garanciát adni a 2012-es olimpia megvalósításához Budapest számára, mert nem állnak rendelkezésre a szükséges források.

2005: Budapesten 15 magyar nagyvállalat kezdeményezésére megalakult a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) egyesület, amelynek célja, hogy Magyarország rendezzen nyári olimpiát 2016-ban vagy 2020-ban. Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága 2009 decemberében úgy döntött, benyújtja a 2020-as olimpiarendezési pályázatot előkészítő törvénytervezetet a Parlamentnek, ám a törvényjavaslat tárgyalása nem kezdődött el. Februárban a Nemzeti Sporttanács, majd a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) is jelezte, nem támogatja a törvényjavaslatot.

Gyűrött Papír 2017.02.22. 10:24:17

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"A jelenlegi kormány nagyon is figyel arra, hogy mit mond a többség."

Azért szaladgálnak, mint pók a falon. Mert 266e aláíró élni mert a törvényes jogával.
Aha.

morph on deer 2017.02.22. 10:25:06

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"Mivel a ballibek segget csináltak a szájukból, így a pályázatot vissza kell vonni. Nem lehet az Olimpia eszméjét feláldozni a ballibek kisstílű politikai kampányának az oltárán."

Oltári..!
Most ez a habonyi hablaty a 'hivatalos' magánvéleményed?
Momentán még nem is szavaztak, vagy már tudod az eredményt?
"Pelikán elvtárs, az az ítélet..."

Zacskóstej 2017.02.22. 10:26:14

Deutsch sose volt túl elegáns ember. Tavaly volt talán, hogy egy Mtk-Újpest meccs előtti napon kírta facebook oldalára hogy "Lila Majmok". Kedves ember...csak 100.000 lakost sértett meg mint politikus.

Gyűrött Papír 2017.02.22. 10:27:27

@C. Robert: A vasárnapi nyitvatartással kapcsolatban is elszaladtak a szavazás elől.
Ha már nem ők irányítanak nem állnak bele a megmérettetésbe.

Gyűrött Papír 2017.02.22. 10:31:58

@Ballib cenzúrázók réme 24: Miből gondolod, hogy ha népszavazás lesz belőle, nem nyernek az igenek? Se az ellenzék se a kormány nem tudta/akarta kikérni az emberek véleményét. Most lenne rá lehetőség.

Miért ne kerülhetnének többségbe az igenek?

Azok írták alá, akik nem szeretnének olimpiát mert így tudják kikényszeríteni, hogy egyáltalán megkérdezzék. Ha az aláírók a kb 15%-ot jelentik, akkor még mindig ott van kb 85%, aki nem ment el aláírni. ha 50%-ot veszel részvételi küszöbnek, akkor jóval több igen is összejöhet mint nem.

Mire föl ez a pánik hangulat!?

Gyűrött Papír 2017.02.22. 10:35:31

@lippsi e vagy?: Nem fognak hatalomra kerülni. Ne aggódj. Inkompetens banda az egész, a koncokra hajtanak, mert ebből tudnak megélni. A Fidesznek érdeke, hogy lélegeztetőgépen tartsa a mostani bábellenzéket. De nyerni nem fogja hagyni.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 10:36:49

@Gyűrött Papír:
Minek a népszavazás, ha egy sima közvélemény-kutatással is eldönthető az ügy? Mert akkor lehetne évente 20-30 népszavazást tartani, és akkor még nem beszéltünk az egészen kicsi ügyekről

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 10:40:14

@lippsi e vagy?: "Minek a népszavazás, ha egy sima közvélemény-kutatással is eldönthető az ügy?"

Nem tudom. A fideSSnek a népszavazás a mániája.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 10:49:12

@Gyűrött Papír:

Csak a ballibek olyan hülyék hogy beleállnak a védhetetlen, és többség által elutasított marhaságba páros lábbal.

A normális komrány meghajol a népakarat elött.
A Vasárnapi boltzár így került eltörlésre.
Az más kérdés, hogy a vasárnap multik által munkára kényszerített bolti eladó pontosan tudja hogy kinek kell meghálálnia, hogy ottt robotol, amíg más a családjával nyaral.

...

Az Olimpia cseppet más.
Mert ezt csak egységes politikai támogatottságaal lehet megrendezni, és pályázni.
Ahogy tettük egyébként 2000 óta cirka negyedik alkalommal.
Anélkül hogy a ballib szarházi bérrettegők meghurcolták volna az Olmpia intézményét.

Ha kiállnak mögüle akkor tegyék meg a pályázatírás elött.
Mert ha kiállnak mögüle, akkor nincs értelme az Olimpia megrendezésének, mert kicsinyes politikai gyűlöletkeltésre használják majd a ballibek az Olimpia eszményét.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 10:53:53

@morph on deer:

Sok mindenben lehet szavazni.

Pl választhatsz 2018-ban kormányt.
Lehet eldönteni hogy egykulcsos vagy kétkulcsos adó legyen.
Lehet dönteni hogy eltöröljünk-e egy adót, vizitdíjat vagy sem

Olimpia esetén nincs értelme népszavazásnak.
Ha egy jelentős tömegpárt nem támogatja, akkor a pályázatot se adják be.

Mert az Olimpia és a rendezés nem arra való, hogy Gyurcsnyista seggfejek a nyálukat verve alázzák az Olimpikonjainkat, és a sikereinket.

Ezért volt, hogy ezidáig minden alkalommal akkor pályáztunk, ha mindenki egyként támogatta.
Most is.

Az más kérdés hogy a ballibek megint segget cisnáltak a szájukból, ahogy szokták.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 10:55:23

@Ballib cenzúrázók réme 24: "A normális kormány meghajol a népakarat elött."

Normális kormányt akarok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 10:56:11

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Olimpia esetén nincs értelme népszavazásnak."

Akkor miért erőlteti orbán?

Netuddki. 2017.02.22. 11:01:38

Ki nem szarja le a fürj tompikát? Ha bukik a tolvaj rendszer, majd megy a dutyiba a vajda mellé.

Netuddki. 2017.02.22. 11:03:50

@Ballib cenzúrázók réme 24: "választhatsz 2018-ban kormányt."

Arra fogok jövőre szavazni aki megígéri, hogy lecsukja a tolvaj fideszes fajtádat.

Netuddki. 2017.02.22. 11:05:54

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Olimpia esetén nincs értelme népszavazásnak."

Ki kíváncsi a tolvaj fideszes fajtád véleményére népszavazás ügyileg?

Netuddki. 2017.02.22. 11:10:11

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Anélkül hogy a ballib szarházi bérrettegők meghurcolták volna az Olmpia intézményét."

A bajjibeeeeeek! Ja, ovoda.
Elqrtátok, nem kicsit, nagyon.

Azt is elárulom hol. A megosztó, tolvaj, balfasz vajdátokkal. Ekkora megosztottság és gyatra gazdasági teljesítmény mellett csak álom az olimpia kisköcsög.

Ja, és az olimpiára elszórt 10 milliárdokkal is el lesztek számoltatva!

Netuddki. 2017.02.22. 11:26:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Felmondott a tévénél, kell neki a pénz. Veszteni nem fog rajta, maximum némi presztizst.

chrisred 2017.02.22. 11:30:43

@Ballib cenzúrázók réme 24: Az utolsó tömegpárt az MSZMP volt. Az utódai az MSZP-től a Fideszig már csak káderlerakatok.

konrada 2017.02.22. 11:42:49

Az az érzésem, hogy a zorbán-habonyi művek továbbra is pont olyan zseniálisan cinikus maradt, mint amivel megnyert 2 választást, és amivel közel áll a 3. megnyeréséhez is.

Ez ebből az esetből is látszik:
Évekig lehetetlenítették el a népszavazást olimpia ügyében (is), aztán egyszer csak szinte alig pár hónappal a nemzetközi döntés előtt adtak hozzá lehetőséget, amire egy semmiből jött erő nagyságrendekkel hatékonyabban tudott megszervezni, mint a tapasztalt parlamenti pártok (más ügyekben).
...mindez persze azután történt meg, mikor a franciák mindent egy lapra téve belobbizta a szavazó országok fővárosainak jó részét, és olyan igérvényeket adtak, amivel nehéz versenyezni...
Ez a magyar pályázat esélyeit gyakorlatilag 0-hoz közeli helyzetbe hozta.
Így a kormánynak kell valamiféle indok, hogy arcvesztés nélkül jöjjön ki a dologból, mert mégis milyen lett volna már, hogy választás előtt fél évvel egy ilyen vereséget kelljen magyarázniuk...

...no ezért nagyon jól jött nekik az a "hirtelen, semmiből jött" lehetőség, melyre hivatkozva már most visszavonulót lehet fújni.
...az már csak bónusz számukra (ha nem volt előre beleszámolva!) - hogy egy fiatal csapat tovább osztja az ellenzéket, és az is, hogy a maszop belesétált a csapdába, és magukat megint feladva még be is állt az ellenzők közé.

...hiszen így egy várható pofonból gyakorlatilag észrevehetetlen hátrálnak ki, miközben mutogathatnak a másikra, hogy azok a "strigák" miatt - akik mindennek ellene vannak - miattuk nem lehet.....

morph on deer 2017.02.22. 11:58:11

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"Ezért volt, hogy ezidáig minden alkalommal akkor pályáztunk, ha mindenki egyként támogatta."

Azaz egyszer, kb ötven éve.
Szerintem ez így rendjén is van, majd ötven év múlva megint nekifutunk...

"Az más kérdés hogy a ballibek megint segget cisnáltak a szájukból, ahogy szokták."

Az megvan, hogy a Momentum nem párt, és az esetleges ideológiai alapállásukról semmit sem mondtak még?
Avagy ki csinált mikor és miből segget?
Te itt Gyurcsányra hivatkozol, közben a DK egy darab aláírást nem gyűjtött!
A szavazáskor egy 'igen' és egy 'nem' szavazatuk volt, tehát mintha ott se lettek volna!
Mi a faxról hadoválsz itt? Már megint a Gyurcsány tehet erről is, mi ?

Hát, nem irigyellek, tényleg nem..!

2017.02.22. 12:19:05

@szabadság elvtársak!: Ha tisztában van a fideszkomcsi kúrmány az esélytelenséggel, akkor mi az apjuk f@száért költenek pénzt arra, hogy reklámozzák a magyaroknak? MIÉRT???
Költhetnék kátyúzásra, friss zsömlére a kórházban, vagy a szegény embereknek is adhatnák azt a pénzt, amiből ezt a baromságot reklámozzák. De nem, a magyargyűlölő fideszes komcsibrigád a buggyant g*civel az élen inkább húzatja tovább.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 12:42:50

Na, szóval, az egészért a Soros a hibás. Felbíztatta az MSZP-t - a 10%-on álló törpepártot -, hogy csináljanak úgy, mintha támogatnák az olimpiát. Elaltatták a fideSS éberségét, azzal, hogy azt hazudták,hogy az egész nép egy emberként támogatja az olimpia ellopását, így a fideSS teljesen gyanútlanul beadta az olimpiai pályázatot. A Soros által felbérelt gyíkemberek direkt olyan népszavazási kezdeményezéseket nyújtottak be, hogy azokat könnyű volt elkaszálni. Így a Nemzeti FideSS Választási Iroda éberségét is elaltatták, és mikor tornából felmentett hipszterek kérték a népszavazást, véletlenül megkapták. Sajnos jogorvoslatra nincs lehetőség. Az MSZP ekkor kimutatta a foga fehérjét, és meglepetésszerűen 5000 aláírást gyújtött, amivel éppen meg is volt a 138 ezer aláírás. A Soros meg mégegyszer annyit hamisított hozzá. A fideSS tehetetlen, hiába nyeri meg a kétharmad a szavazást elsöprő többséggel, a távolmaradó MSZP miatt érvénytelen lesz a népszavazás.

wolves84lb 2017.02.22. 12:45:56

@szabadság elvtársak!: bezzeg tavaly el KELLETT költeni sok-sok milliárdot a migráns-szavazásra. Ami egyrészt ÉRVÉNYTELEN lett, másrészt azóta sem hozott SEMMILYEN nemzetközi eredményt.

wolves84lb 2017.02.22. 12:47:44

@lippsi e vagy?: 800millióba kerülne a bp-i szavazás. Ez elenyésző pénz...

wolves84lb 2017.02.22. 12:50:33

@Ballib cenzúrázók réme 24: batyufasz, csaxólok, ez ordas nagy hazugság...mivel ott is befostak, és nem merték kiírni a népszavazást...

"A jelenlegi kormány visszavonta a vasránapi boltzárat is, miután a többségi akarat így döntött"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 12:51:12

@wolves84lb: "800millióba kerülne a bp-i szavazás."

A fideSS simán eltapsol egy népszavazási kampányra 10-20-50 milliárd közpénzt, és közben a mészaros és társai is durván gazdagszanak. Ajándék nekik minden magyarellenes pénzszórási lehetőség.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 12:51:34

index.hu/belfold/budapest/2017/02/22/ma_donthet_az_olimpia_sorsarol_a_fovaros/

Hosszú Katinka reméli, hogy életben marad az olimpiai pályázat
Az olimpiai ügyeivel foglalkozó Insidethegames.biz portál szólaltatta meg a háromszoros riói olimpiai bajnokot, aki azt mondta, szerinte minden magyar olimpikon arról álmodik, hogy Magyarországon, magyar szurkolók előtt indulhasson olimpián, és szerinte még van esély arra, hogy a pályázat eljusson a szeptemberi döntésig.
A pályázat körül kialakult helyzetet egyébként politikai csatározásnak tartja.

wolves84lb 2017.02.22. 12:54:21

@Ballib cenzúrázók réme 24: elképszető robot vagy, baszod...csak fosod a troll-dumát, csak fosod, akár van értelme, akár nincs...karakterek után kaptok pénzt, te szarházi?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 12:54:41

@wolves84lb:

ripost.hu/cikk-igy-hazudoznak-alszent-politikusok-az-olimpia-ugyerol

Így ha­zu­doz­nak ál­szent po­li­ti­ku­sok az olim­pia ügyé­ről

Demszky:
"A 2020-as nyári olimpiai játékok megrendezése óriási kiugrási lehetőség lehet ez az országnak. Egy évszázadban egyszer van esélyünk arra, hogy az olimpia segítségével magunkra irányítsuk a világ figyelmét, és végrehajtsuk azokat a beruházásokat, amelyek révén Budapest Európa élvonalában maradhat, és amelyeknek a 90 százaléka - és itt nagyon lényeges dolgot mondanék - az olimpia nélkül is szükséges, sőt elengedhetetlen ahhoz, hogy Budapest élhetőbb, komfortosabb lakóhely legyen. Budapest ezen nem veszíthet!"

---
Amikor 2004 augusztusában Gyurcsány Ferenc sportminiszterként benyújtotta lemondását,

a kormányfő, Medgyessy Péter arra hivatkozva nem fogadta el, hogy a tárca vezetőjének most az olimpiai részvétel előkészítése az elsődleges(!) dolga. Vagyis már 13 éve olimpiát terveztek a szocialisták és az SZDSZ.

----
MSZP:
„Az olimpiai játékok az emberiség közös öröksége, modern kori történelmünk meghatározó találkozóhelye. Mélyen egyetértünk a Magyar Olimpia Bizottság határozatában foglalt célkitűzésekkel. Az olimpia Magyarországra hozatala nemzeti ügy."

---

Horváth Csaba:
„Ez az álom már 2008 óta dédelgetett álom Budapest kebelén. Ma már közelebb állunk a megvalósuláshoz, ez mindenképpen egy jó jel. Álmodjunk közösen, az ellenzékkel együtt, ahogy eddig!”

---

Botka László:
„Az ötkarikás játékok olyan más sporteseménnyel össze nem hasonlítható atmoszférát, izgalmat és presztízst hoznak hazánkba, melyet csak az élhet át valójában, aki már személyesen is részt vett ilyen eseményen.”

---

Kunhalmi:
„Én az MSZP budapesti elnökeként azért támogatom ezt az ügyet, hogy ne utáljuk annyira egymást, hanem inkább egy kicsit szeressük..."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 12:56:21

Mondtam már, fillérekből meg lehet rendezni a Budapesti olimpiát. Minden sportoló beküld egy vizletmintát, és amiben a legtöbb a doppingszer, az kapja postán az aranyérmet. A TV meg közvetíti a tesztelést, Szepesi lesz a riporter. - És most Phelps elsőként folyik a kanyarban...

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 12:59:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Röhejes vagy..

Kedvenc elkúróid saját szájából az idézetet is tagadod kommentár nélkül ?

Ennyire kell a Gyucrsány seggét nyalnod ? :DD

szabadság elvtársak! 2017.02.22. 13:03:35

@Dr. Trejo:
"Miért?" Ismered a közmondást!: Nincs az a kár amiből, valakinek valamennyi haszna ne volna! Már vonogatják a vállukat, szerintem erre vártak, hogy legyen indok a lelépésre.Így bármi történne rá lehet fogni, hogy hiszen ti nem akartátok. Mindegy jobb ez így, nem lesz annyi felesleges kiadás. Ámbár , meg fogják találni a módját, hogyan vegyék le a tejfölt!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 13:04:58

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Kedvenc elkúróid saját szájából"

A fideSSelkúrók nem a kedvenceim. Meg van velük átkozva ez a szomorú ország.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.22. 13:38:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Csakhogy megismerjenek a többiek is:

b1.blog.hu/2017/02/22/szelestey_lajos_nemzetkozi_sajtoszemleje_2017_februar_130#c32493997
"Trianon isteni áldás a magyaroknak"

---

A hazaárulók indíékait ismerjük. Akik Trinaon okán örömködnek azoknak világos, hogy Magyarország elpusztítása prioritás.
Kedves többiek..

Biztos ezekkel akartok egy plattformon lenni ?
Akarjátok hogy ezek hivatkozzanak rátok, mert aláírtatok egy közös ívet ?

Akik szerint
"Trianon isteni áldás a magyaroknak"
...

Gondolkodjatok !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 13:53:30

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Magyarország elpusztítása prioritás"

Figyelj, Ballib, egyedül nektek, orbán gazdádnak célja Magyarország elpusztítása.

"Trianon isteni áldás a magyaroknak"

Nektek, a gyűlölködő magyaroknak, a 98%-nak, akik nem akarnak más nemzetekkel együttélni.

Segghülye vagy, te Ballib.

Pop40 2017.02.22. 14:14:34

@Ballib cenzúrázók réme 24:

" Az előző elkúrók által vezetett kormány volt, akik a népakaratot magasról leszrták, és minduntalan belefutottak a népszavazásos pofontengerbe."

Szokás szerint hazudsz, tolvaj fideszkomcsi.

Épp azért futottak bele a "népszavazásos pofontengerbe", mert ők nem akadályozták lefizetett választási bizottsággal, köztörvényes kopaszokkal, meg aktivistaverő bűnözőkkel a népszavazásokat, mint a maffiózó pártod.

Aztán csodálkoztok, mikor egy ország röhögi ki a lehetőséget, hogy a maffiapártod meg az oligarchái enyves kezébe adja az olimpiát. :-)

lippsi e vagy? 2017.02.22. 14:47:41

@flort:
A kvótanépszavazás ütőkártyának kellett a kötelező betelepítés ellen, tehát deklaráltan politikai célja volt. Ha azt mondja bárki hogy nálunk a zemberek 99%-a ellenzi az idetelepítést az semmit nem számítana, ez így talán valamit nyomhat a latban

lippsi e vagy? 2017.02.22. 14:58:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Egy népszavazásnak akkor van értelme, hogyha politikai vonzata van. Máskülönben egy közvélemény-kutatás éppúgy megteszi

Se a vasárnapi nyitvatartásnak, se az olimpiának nincs pártpolitikai jelentősége, mivel a pártállás eredetileg nem befolyásolta különösebben a véleményeket. Csak miután elkezdődött a kampány az olimpia ellen, akkor kezdett erőteljesen polarizálódni a szavazók véleménye. Ez viszont sehová sem vezet, konszenzus nélkül nincs értelme fenntartani az olimpiai pályázatot. Ez így megint csak a pártok szardobálása, amibe felesleges volt beleráncigálni az olimpiát

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:00:47

@Pop40:
Én azt hittem, az ellenzék nyerésre játszik 2018-ban. Akkor meg miért kellene a Fidesz mint ellenzék kezébe adni az olimpiai költségvetést?

flort 2017.02.22. 15:04:27

@lippsi e vagy?: Drága ütőkártya volt egy érvénytelen népszavazás egy nem létező szabály ellen.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:11:07

@wolves84lb:
Talán lesz népszavazás, talán nem, talán csak Budapesten, sőt ez most a valószínűbb. De a 2024 már elúszott így is-úgy is, pláne hogy Budapest egyébként se volt esélyes

Legfeljebb a 2028-ról van értelme szavazni, de akkor már legyen országos, mert úgy megkérdőjelezhetetlen az eredménye. A többi meg csak pártpolitikai vergődés az ügyben, nem sok köze van az olimpiához

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 15:11:27

@lippsi e vagy?: "Se a vasárnapi nyitvatartásnak, se az olimpiának nincs pártpolitikai jelentősége"

Mondjuk, hogy így van. Akkor elég lenne egy közvéleménykutatás mindkettőre. Sajnos a fidesz nem ért veled egyet, nekik népszavazás kell mindkettőhöz.

"Csak miután elkezdődött a kampány az olimpia ellen, akkor kezdett erőteljesen polarizálódni a szavazók véleménye."

Csak miután megkérdezték őket, akkor kezdett erőteljesen polarizálódni a szavazók véleménye.

"felesleges volt beleráncigálni az olimpiát"

A fidesz húzta magára az olimpiát. Amikor egy kormány annyira korrupt, hogy a tolvajlásait már a legelhivatottabb szavazóik se tagadják, akkor nem kéne belemennie egy nagy horderejű, magas korrupciós kocázatot tartalmazó, a szavazók részéről maximális bizalmat feltételező kérdésbe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 15:13:59

@lippsi e vagy?: "a 2024 már elúszott"

Miért úszott volna el? Gyorsan kiírják a népszavazást, és talán a nagy többség támogatja. Ha meg nem támogatja, akor csak ússzon el.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:17:09

@flort:
A migrincsek idetelepítése még mindig kurrens szándék. A teljes költségek nagyobbak lehetnek bármilyen sportrendezvénynél, miközben semmi hasznot nem hoz. Akkor már jöjjön inkább az olimpia, mint sokezernyi beilleszkedni nem akaró migrincs

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 15:22:19

@lippsi e vagy?: "A migrincsek idetelepítése még mindig kurrens szándék. "

:)) Sose volt ilyen terv vagy szándék. Te is elhitted a habonymédia haugságait, mint az egyszeri nyuggerek.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:24:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem lehetsz valami erős matematikából. De nem is kell kivonni-összeadni, elég ha megnézed a közv.kut. eredményeit. Csak gondolom téged sem az adatok érdekelnek, hanem hogy lehessen dagasztani a témát

www.portfolio.hu/gazdasag/friss_kozvelemeny-kutatas_ha_a_nepszavazason_mulik_nem_lesz_olimpia.244437.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 15:34:49

@lippsi e vagy?: "Nem lehetsz valami erős matematikából."

:)) Te meg logikából nem.

"megnézed a közv.kut. eredményeit"

Vajon, a fidesz miért nem kérdezi meg soha az emberek vélem;nyét???

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:36:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Annyi csacsiságot idehozol, hogy bocs de nincs türelem egyenként megválaszolni

Az olimpiai lobbi a 90-es évek közepe óta támogatókat keresett, és eddig úgy nézett ki hogy meg is találta mindkét oldalon. A szocik és segédcsapataik kihátráltak, és most rá akarják tolni a Fideszre, mintha ez pártpolitikai ügy lett volna

A többi meg csak a szokásos sárdagasztás, mert konszenzus nélkül úgyse lesz olimpia, és látva a széthúzást, nem is adnák Budapestnek a rendezés jogát. A választók meg már rég megcsömörlöttek az egésztől, ezért nem is lehet érvényes népszavazást összehozni. Van, akinek persze jó esik a dagonyázás, de az tartsa meg inkább magának az élvezetet

Gyűrött Papír 2017.02.22. 15:36:19

@Ballib cenzúrázók réme 24: Mikortól lehet tudni, hogy a többség elutasítja?

Gyűrött Papír 2017.02.22. 15:37:57

@lippsi e vagy?: Volt bőven közvélemény kutatás, el is utasították az emberek, de kitartottak a népszavazási aktus kiírásáig. Ott futamodtak meg.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:39:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"a fidesz miért nem kérdezi meg soha az emberek vélem;nyét???"

Tudják mi a zemberek véleménye, és aszerint csinálják

Gyűrött Papír 2017.02.22. 15:40:22

@Ballib cenzúrázók réme 24: Egyébként biztos élvezed, de hogy egy mondatod nincs ballib nélkül az ijesztő. Bocs, hogy zavartalak, felejtsük el egymást.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 15:53:34

@lippsi e vagy?: "Tudják mi a zemberek véleménye, és aszerint csinálják "

Ezennel ellentmondásra jutottál magaddal szemben. Tudom, hogy logikából nem vagy túl erős, ezért kérdezz meg valakit, akinek az ítéletében bízol, majd elmagyarázza.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:55:37

@Gyűrött Papír:
"Volt bőven közvélemény kutatás, el is utasították az emberek, "

A beadáskor még ez volt az állás
"A magyar lakosság kétharmada hajlandó lenne támogatni
egy budapesti olimpia megrendezését: " Ipsos 2015

Aztán erodálódni kezdett az arány, és ezzel gyakorlatilag értelmét is veszítette a pályázat, mivel a NOB 60%os támogatottság alattnem ítéli oda a rendezés jogát. Legfeljebb az ellenzéséből lehet politikai tőkét kovácsolni. Ez történik most éppen

Zacskóstej 2017.02.22. 15:59:48

@lippsi e vagy?: "Tudják mi a zemberek véleménye, és aszerint csinálják"

:D:D:D:D

Nyilván azért kellettek a büntetett előéletű redős nyakú fradi security-s úriemberek az erdősinével..ugye?

lippsi e vagy? 2017.02.22. 15:59:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Te rendkívül nehéz felfogású vagy, de adok még 1 esélyt megérteni. A zemberek szembefordultak az olimpiával, erre Dájcs Tomi azt mondja, vonjuk vissza a pályázatot

Idáig érthető?

Mire fel azt írja a poszter, hogy micsoda antidemokratikus ötlet a pályázat visszavonása. Akkor szerinted is antidemokratikus a zemberek többsége akaratának a megvalósítása?

lippsi e vagy? 2017.02.22. 16:07:05

@Zacskóstej:
A fidesz szempontjából tökmindegy hogy vasárnap zárva vannak a boltok vagy nincsenek. Akartak egy kis örömet szerezni az ott dolgozóknak, de a többségnek nem tetszett hogy vasárnap nem mehet shoppingolni, erre visszavonták

Végül is a szociknak sikerült elérni, hogy vasárnap is robotoljanak a kereskedelmi dolgozók. Ehhez volt némi kis szappanopera körítve bőrfejűekkel

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 16:10:02

@lippsi e vagy?: Nem kell visszavonni a pályázatot. Előbb meg kell kérdezni az embereket. A fideSS ahhoz ragaszkodik, hogy budapesti (miért pont budapesti?) népszavazás döntsön.

Képviseleti demokráciában az emberek akaratával ellentétes döntés antidemokratikus.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 16:11:22

@lippsi e vagy?: "A fidesz szempontjából tökmindegy hogy vasárnap zárva vannak a boltok vagy nincsenek."

Annyira nem tökmindegy, hogy egy évig törvényileg zárva voltak. Megint nem figyelsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 16:14:08

@lippsi e vagy?: "Akartak egy kis örömet szerezni az ott dolgozóknak"

:)) Trollkodsz.

Majd akarnak egy kis örömet szerezni a színészeknek, masinisztáknak és buszvezetőknek, és nem mehetsz hétvégén szinházba, nem utazhatsz a rokonokhoz. De lehet, hogy nem trolkodsz, csak ennyire hülye vagy. Innnen nem tudom eldönteni, hogy szándékosan tetteted-e magad.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 16:28:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A fideSS ahhoz ragaszkodik, hogy budapesti (miért pont budapesti?) népszavazás döntsön."

Ezt meg honnan veszed?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 16:30:26

Majd hétvégére kikapcsoltataja orbán a tévéadást, és nézhetitek az egyedül meghagyott M1-et. :))

Meg kikapcsoltatja a telefont, hadd legyen szegény szolgáltatóknak szabad hétvégéjük. :))

Meg az internetet... Kubatov nem kényszerítheti a trollhadseregét hétvégi munkára. Legalább akkor nemszennyeztek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 16:31:41

@lippsi e vagy?: A Fideszes Választási Iroda elkaszálta az országos népsavazásokat, és csak a budepstit engedte. Megint nem figyeled a híreket.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 16:35:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az Eu tagállamok nagyjából felében vasárnapi boltzár van, a másik felében meg nincs. Telefon, internet mindenütt mindig van, úgyhogy nem kell aggódnod, továbbra is elhelyezheted az értékes hozzászólásaidat ezerszám

lippsi e vagy? 2017.02.22. 16:42:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A KÚRIA hozott jogerős döntést arról, hogy nem országos, hanem budapesti népszavazás dönthet az olimpia ügyéban

Tehát az a szerv, amit eddig összekevertél az éjszakai hancúrozással

Most már csak azt kell megmagyaráznod, miért akar a Fidesz népszavazást amikor épp az a baj hogy nem akar. Vagy pedig fordítva

szabadság elvtársak! 2017.02.22. 20:14:07

Orbánék eldöntötték: Magyarország visszalép az olimpiai pályázattól

Orbán, Tarlós és Borkai Zsolt úgy látta, a pályázat most már vereségre ítélt, így súlyos presztízsveszteség lenne az országnak"
Na! Mit mondtam?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 21:01:26

@lippsi e vagy?: "miért akar a Fidesz népszavazást amikor épp az a baj hogy nem akar"

Országost nem engedett. Akkor lesz helyi. A fideSS erőszakoskodott.

lippsi e vagy? 2017.02.22. 22:11:31

@flort:
Mér gondolod, hogy nekem rossz hír, ha nem lesz budapesti olimpia?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 23:42:49

@lippsi e vagy?: "Mér gondolod, hogy nekem rossz hír, ha nem lesz budapesti olimpia?"

A fideszeseknek mind baj. Fasz tudja, olyan összetartóak. Amit a vezér mond, azt szeretik. Egyik napról a másikra szerelebe estek Putyinnal. Ha egy fideszes gyereklányt erőszakol, akkor azért vannak oda. Ha a szájukba hugyozik orbán, annak örülnek. Fene a gusztusukat!
süti beállítások módosítása