A valódi viták otthona

Reflektor

A második kerületi Jobbik a „zsidó olimpia” ellen gyűjt aláírásokat

Persze magánemberként, néppárti értelemben véve

2017. március 04. - GottmayerLea

 

 jobbikzsido1_1.png

A Jobbik levetkőzte az antiszemitizmust, egy pragmatikus néppárt.

Az is ezt bizonyítja, hogy a második kerületi jobbik a „zsidó olimpia” ellen gyűjt aláírásokat. Magánemberként, de ezt a hivatalos párt-Facebookon leírva.

A nagyon gyenge antiszemita vicceken kívül a párt néppártosodásával való viccelődés a lényege a rövid posztnak. A néppártosodás az, ami megtilthatná nekik (szörnyű lenne), hogy a „zsidó olimpia” ellen gyűjtsenek aláírást.  Azon kívül, hogy a momentumosok zsidók és, hogy a zsidók nem tudnak hosszútáv- futni  több antiszemita toposzra egyelőre nem futotta.

 

zsido2_1.png

Amúgy a legjobb az egészben, hogy a Jobbik aminek nem lehetett pontosan tudni mi az álláspontja az olimpia rendezésről,  illetve nem gyűjtött aláírást az olimpiai népszavazáshoz elég értetlennek tűnik, hogy nem értik, hogy 3000 milliárd lényegesen több mint az a két milliárd forint amit a kormány a „zsidó olimpiára” akar költeni.

Megkerestük Bodor Zoltánt és a Jobbik sajtóosztályát a cikkel kapcsolatban.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3812312215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hidroponi 2017.03.05. 11:34:15

2 milliard? ennyit miertszaros lorinc es garancsi 3 ora alatt ellop a kozosbol.

hidroponi 2017.03.05. 11:37:54

a szarabbik gyujthetne alairast az urkozpont es az uveghid ellen is, azok is kb. annyi penzt kapnak mint a maccabi es kb. ugyanennyire hasznos..

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.03.05. 11:38:32

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Te majom, ezeket olimpia nélkül is meg kellene csinálni. Vagy szerinted nem halálégő, hogy Budapest repülőteréről egy olyan 2X 1 sávos úton lehet megközelíteni a várost, ahol ha aa legkisebb havária van, akkor félnapra áll le a forgalom? Vagy a 3-as Metrót sem kellene már régen felújítani? Igaz, hogy most tolták el felújítás megkezdését újabb fél évvel. A BKV-BKK olyan jó állapotban van szerinted, hogy olimpia nélkül egy fillért sem kellene rákölteni? A budapesti úthálózatot olimpia nélkül is fel kellene újítani, és nem olyan tempóban mint a Róbert Károly körutat. Az Árpád hídtól a Béke útig már vagy fél éve dolgoznak egy kb 2 kilométeres szakaszon.
Ha oplimpiát rendeztünk volna szerinted mennyivel lett volna gyorsabb a kivitelezés?

taga20 2017.03.05. 11:41:10

@Bravó Anti: ako most sorosgyuribácsit mi is jól lelepleztük:))

Bravó Anti 2017.03.05. 11:46:05

@The Ghost Wolf: Az a legnevetségesebb ezekben az olimpia hívekben, hogy ők már úgy vették, mintha Magyarország tulajdonképpen már el is nyerte volna a rendezés jogát. Simán úgy csinálnak mintha az Olimpia rendezés a Momentum nélkül biztos lett volna, miközben eleve 0% esélyünk volt Los Angeles és Párizs mellett labdába rúgni.

Ha nem lett volna Momentum, akkor csak simán az Olimpiát ellenzőkre fogták volna a magyar pályázat előre kalkulálható kudarcát, így most kicsit alakítani kellett a propagandán.

2017.03.05. 11:47:09

Van egy jó ötletem: ebben az évben rendhagyó módon tartson Rogán meg Lázár költségvetési böjtöt, azaz csak mondjuk 1 hétig ne kérjenek csúszópénzt semmiért!!!!

Elő is van teremtve a MACCABI fedezete!

2017.03.05. 11:49:53

@DICKtátor: Vagy például államosíthatnánk Mészáros Lőrinc horvát tengerparti jachtját!

Az is fedezi a MACCABI-t!

taga20 2017.03.05. 11:49:58

@DICKtátor: te lehetetlent kívánsz!:)

"Az agresszív kismalac egy aranyhalat sütöget a parton. Arra megy a nyuszika, és megkérdi tőle:
- Kismalac, miért nem engedted vissza? Teljesítette volna 3 kívánságodat!
- Teljesítette is!"

Tom66 2017.03.05. 11:55:07

@Bravó Anti: Igen, ezt kettős mércének nevezik, még ha nem is szeretitek ezt hallani. A legnagyobb hazugság pedig az, hogy a Momentum "pusztán népszavazást kezdeményezett az Olimpiáról", talán rémlik még a NOlimpia elnevezés.

Janossz 2017.03.05. 11:59:15

@showsivatag: Lehet. Te is csak írni jársz ide, olvasni fáradt a szemed.
Segítek. www. kurultaj.hu Szittyaolimpia.

taga20 2017.03.05. 11:59:55

@Tom66: tomi, remélem ma is mentél egy kört a felcsúti kisvasúttal!

ha nem, ako szorulni fogsz a gecinél:))

2017.03.05. 12:01:08

@Tom66: jó észrevétel...csak kérlek egy olyan - akár országos akár helyi - népszavazást említs kérlek az elmúlt 27 évből, aminek a kezdeményezője nem kampányolt valamelyik válasz mellett...

Tom66 2017.03.05. 12:07:54

@DICKtátor: Igazad van, de sajnos mindenből pártpolitikát csinálunk.

Skankhunt42 2017.03.05. 12:10:55

@taga20: nem értem mi köze van ennek ahhoz, hogy mit olvasol. Radnóti kedvenc költőm, Rejtő összesét kiolvastam 1 nyár alatt. és rettenetesen sajnálom ami Petschauer Attilával történt. és nyugi, a felsorolásom nem teljes.

Tom66 2017.03.05. 12:17:35

@taga20: Le style, c'est l'homme...

showsivatag 2017.03.05. 12:20:50

@Janossz:

A Kurultajról nincsenek kizárva zsidók.

showsivatag 2017.03.05. 12:22:38

@Bravó Anti:

Láthatóan értettem. Ha egy gój el akar indulni a Maccabi játékokon valamilyen sportágban, akkor őt nem engedik elindulni, miközben a rendezvény szervezője állami támogatásban részesül.
Ezt tiltja a törvény.

taga20 2017.03.05. 12:27:16

@Skankhunt42: haver, nem vagy menthetetlen!:)

csak aszt nem értem, ako mé tolod a nácivonalat?

2017.03.05. 12:29:59

@Tom66: és emellett tudatosítani lehetne magunkban, hogy nem azért ilyen agresszív és értékmentes a politikai kultúra a civil életben, mert a pártok ránk kényszerítették ezt, hanem pont fordítva, azért ilyenek a pártjaink, mert a politikai kultúránk ilyen mértékben alulfejlett. Minden problémáért a közösségünk a felelős.

A MACCABI egyébként még egy olyan méretű rendezvény, aminek megrendezésében még jók lehetünk meg vagyunk is, ilyen méretű rendezvényből kellene sokkal-sokkal több.

taga20 2017.03.05. 12:34:47

@Tom66: gondolom, ha aszt írom, hogy etnikai homogén vagyok, ako haverok lennénk!

ember, az veletek a baj, hogy gyáva férgek vagytok, mint a gazdátok a geci.

ilyen pondró volt az eszeszfőnök 45-ben, mikor elsunnyogott a várból, és a ruszkiknak adta meg magát, és nem halt "hősi" halált!

u.i.: külön gyönyörű, hogy franciául nyomod. gondolom a rönodon kinn van a nagymadzsarország faszság:)))

Skankhunt42 2017.03.05. 12:36:16

@taga20: :) mi a nácivonal? ez most minden trollkodás nélkül érdekel

Janossz 2017.03.05. 12:39:09

@showsivatag: Érdekes, ott a honlapon mindenféle meseország zászlaja virít, de olyan csillagos nincs köztük. Gagauzia, Csecsnia, Karapalkatisztán, meg Tuva az van...
A Gój motosoktól sincsenek kitiltva a zsidók, csak eszükbe sem jutna odamenni.

A momentumosok naponta közölték az aláírás gyűjtés állását. A tiétek hol lesz megtekinthető? Hogy zárt az első nap?

taga20 2017.03.05. 12:40:05

@Skankhunt42: mingyá mondom, csak halat süt az asszony(nő még mielőtt:), és kurva éhes vagyok.

de a reklám után visszajövök:)))

Jakab.gipsz 2017.03.05. 12:41:00

Egy civil kezdeményezés kontrollja a hatalmon lévő kormány esztelen tékozlása ellenébe, minden korban hasznos és demokratikus.

A Maccabi játékokat exportálni ide ahol billeg a demokrácia felesleges, ott kell megrendezni ahol nagyobb a biztonság a közel kelet egyetlen demokratikus államába.
A szervezők tudják, a rokonságnak kell jó példát mutatni ezért első sorba arab és iráni sportolókat meghívni, mert miféle rendezvény az ami nem csere-szabatos, sokan fognak jelentkezni és ez így helyes.

A mi olimpiánk ellen az volt a vád, hogy a kormány eltékozolja az adófizetők pénzét, és persze a magyaroknak az olimpia felesleges, mert lopni fognak majd valamikor és mert nincs demokrácia.
Katinka, Son és a NOlimpia Momentumosai is sok jót tettek a sport demokráciáért, jó akkor segítsünk nekik.
Mert ahogyan azt hallhatjuk Katinka, Son, Momentumosok is boldogok, sikeresek és jó demokraták, remélhetően a L. A. vagy Párizsba még az olimpia is sikeres lehet, ahogyan ezt javasolták, bezzeg magyar ország eleve reménytelen eset.

Néhányan éltek civil kezdeményezés hatalmával ami sokat segít a demokrácián, és aláírásgyűjtésbe kezdeményeznek, a NOMaccabi felirat is ismerős is lehet mint biztos pont, az aláírás gyűjtő standok felett, a népi bölcsesség pedig majd dönt, talán még a pártok is besegítenek az ívek össze gyűjtésébe, és egyszer csak jönni fog egy zöld kabátos egy kiskocsi ívvel, ahogyan ezt már megszoktuk.

Nincs itt semmi féle probléma, győzzön a demokrácia.
Vegyük észre a dolognak semmi köze a szélsőséges jobboldali-baloldali politizáláshoz.

Azért mert egy civil kezdeményezés párt politikától semleges, ilyenkor szokott meg mozdulni a művész világ, a komédiások és csepűrágók sisere hada, a fűzfa poéták kórusa.
Remek előadás ígérkezik, hagyjuk a komédiát kibontakozni.

Janossz 2017.03.05. 12:41:46

@taga20: Biztos van neki olyan, csak, Atyám, a H betű fordítva is ugyanolyan, így vannak nagy magyarok, akik fejjel lefelé ragasztják fel az identitásuk.

CsipkeRózsa 2017.03.05. 12:43:23

@Nagyorrú Barbi:

hülyeségeket beszélsz, ezért nem szokás utálni másokat. Találj ki újabb kifogást, hogy miért utálod a zsidókat.

Egyébként, az olimpia előkészületeire már eddig is elment kb. 10 milliárd Ft. A teljes költségeket pedig legalább 1000 milliárdban állapították meg.
A 2 milliárdot lehet összehasonlítani az 1000 milliárddal!

Úgy tudom, a 2 milliárd nem a rendezés költsége, hanem egy stadiont újítanak fel, ami nem kizárólag a Maccabi játékokhoz használható, itt marad az országban.

Tom66 2017.03.05. 12:45:12

@DICKtátor: Nehéz beismerni, de van még mit tanulnunk.

Hórukk 2017.03.05. 12:49:48

A Maccabi támogatása olyan sportturisztikai befektetés, amelynek megtérülése várható - gondolom. Lehet, hogy az a 2,1 milliárd csak az ÁFA-ból visszajön. Ha a kormány a támogatás mellett döntött, nyilván számolgattak. Hasonló méretű sportrendezvényt még különösebb kockázat nélkül be tud vállalni az ország, lásd úszó-vb, Forma-1 stb. Az olimpia viszont túl nagy kockázatot jelentett volna, megtérülése pedig - az előző olimpiákat elnézve - erősen kétséges: 10-ből 9 veszteséges volt.

Tom66 2017.03.05. 12:51:56

@taga20: Próbálj meg normálisan kommunikálni, még ha nehezedre esik is. Hidd el, te is jobban fogod érezni magad.

CsipkeRózsa 2017.03.05. 12:53:55

@Józsi01:

nem csak a "gójok" adójából fizetik, az országban élnek nagy számban zsidók is, ők is adóznak. A zsidók adójából is fizetik a keresztény célra adott összegeket.

Bravó Anti 2017.03.05. 13:02:32

@showsivatag: Nem, nem értetted, hisz a Maccabi Játékokban nincs semmi törvénytelen.

Attól, hogy te annak hiszed, még nem lesz valami törvénytelen és hiába írod le akárhányszor, hogy az, attól még nem lesz az.

Nem értem, miért itt erőlködsz, mondtam már, hogy jelentsd fel a Maccabi Játékok szervezőit, ha szerinted törvénytelnséget követnek el. Mi tart vissza ettől?

CsipkeRózsa 2017.03.05. 13:12:11

@showsivatag:

A Maccabi Játékokat először 1932-ben rendezték meg. Nem most találták ki.

taga20 2017.03.05. 13:14:05

@Tom66: melyik rész volt a mondandómnak hamis?

remélem lézerdzsoninak, és a kovácsgyereknek is aszt tolod, hogy

taga20 2017.03.05. 13:15:02

@Tom66: "Próbálj meg normálisan kommunikálni, még ha nehezedre esik is. Hidd el, te is jobban fogod érezni magad."

showsivatag 2017.03.05. 13:15:08

@CsipkeRózsa:

Én nem állítottam hogy mikor találták ki.

Bravó Anti 2017.03.05. 13:15:28

@Tom66: Igen, valóban kettős mérce, hogy szó szerint kidobtok az ablakon 17 millárdot egy teljesen értelmelten népszavazásra, majd azon sírtok, hogy miért költ (amúgy szintén az általatok istenített kormány) 2 millárdot egy kultúrális rendezvényre.

Másrészt pedig nem hazugság, hanem tény, hogy a Momentum pusztán népszavazást kezdeményezett az Olimpiáról. Igen, egyértelmű, hogy ők nem egy, a kormány által eldöntött dolog támogatása érdekében akartak népszavazást kiírni mint Erdősi Lászlóné és büntett előéletű kopasz barátai, de hát ez a világon többnyire így megy, az emberek jellemzően nem egy kormánydöntés mellett, hanem az ellen szoktak népszavazást kezdeményezni - ahogy tette ezt a Fidesz is korábban, akkor mégse sírt a szátok.

A Momentum tehát népszavazást akart, nyilván azért is, mert pontosan tudták, hogy a magyar nép nem akar Olimpiát, így egy népszavazás a legtökéletesebb demokratikus módja Orbán lázálma ellen. Orbán is pontosan tudta, hogy a magyar nép nem akar Olimpiát és pont ezért is fosott maga alá a 266 ezer aláírás láttán, hisz pontosan tudta, ha ennyien elmentek aláírni, akkor népszavazni még sokkal többen el fognak menni és az akkora rohadt nagy pofon lesz neki, hogy a hatákerítés adja a másikat. Épp ezért inkább fülét farkát behúzva elhiszkolt a beszari kis Viktorka és ő maga fúta meg a saját lázálmát.

Hiába vergődtök ezen, a tények egyértelműek.

Orbán beszart és megfutamodott, ezt a büdös életben ti ki nem magyarázzátok.
Ti egy beszarós, befosós, gyáva vezér mögé sorakoztatok fel, ez a nagy helyzet.

showsivatag 2017.03.05. 13:15:50

@Bravó Anti:

Indulhat-e cigány sportoló a Maccabi játékokon?

taga20 2017.03.05. 13:17:43

@Tom66: mekkora egy kibaszott sunyi alak vagy!

egy igazi mészaroslörinc, egy lézerdzsoni, egy igazi geci:)))))))))))))

showsivatag 2017.03.05. 13:17:55

@Janossz:

Nem csak gój motorosok léteznek, hanem léteznek zsidó motorosok is, akik csak zsidókat vesznek be maguk közé.

taga20 2017.03.05. 13:18:37

@showsivatag: indulhacc tezsvérem a százmteres rézpucolásban:)))

taga20 2017.03.05. 13:21:38

@showsivatag: akik nem nevezik magukat zsidónak!

ember, te rolleren kívül ültél má valami kétkerekű cuccon? mongyuk egy 1.2 banditon, vagy egy yzf 1000r-en?

showsivatag 2017.03.05. 13:23:48

@taga20:

A politikailag korrekt cigányozás az amikor zsidók cigányoznak?

Bravó Anti 2017.03.05. 13:27:31

@showsivatag: Nem. Mint ahogy a 100 tagú cigányzenekarba se vesznek be nem cigányt és egy katolikus pap se fog összeadni egy muszlim párt valamint egy női úszóversenyen se indulhatnak férfiak. És ezek közül egyik se számít faji, vallási vagy nemi diszkriminációnak.

Aranyos ahogy játszod a hülyét, csak kicsit már uncsi.

De mielőtt tovább vergődsz, felhívnám figyelmed arra az aprócska tényre, hogy a Maccabi Játékok támogatásáról (sőt megrendezéséről) nem a ballib ellenzék, nem a Momentum, nem Soros György döntött, hanem Tarlós István és az imádott Fideszed, így ha valami nem tetszik, akkor náluk tegyél panaszt.

Bravó Anti 2017.03.05. 13:29:29

@showsivatag: Tudod amúgy a zsidó vallást fel lehet ám venni. Szóval ha sietsz, akkor még minden esélyed megvan rá, hogy indulj a Maccabi Játékokon is, ha ennyire szeretnél.

taga20 2017.03.05. 13:33:55

@showsivatag: politikailag korrekt, ha egy antiszemitát picsán rugók, és a fejét beleverem a saját eszméjébe?:))

ha nem haragszol meg, egy zenét küldenék, elég jó:))

www.youtube.com/watch?v=hE0jxF_9Ipk&list=RDhE0jxF_9Ipk

taga20 2017.03.05. 13:35:18

@showsivatag: rolleres, madzsart kérnék!

taga20 2017.03.05. 13:36:24

@Bravó Anti: ő má felvette a fityeszvallást:))

showsivatag 2017.03.05. 13:41:33

@Bravó Anti:

A Maccabi játékok állami támogatásáról a tolvaj korrupt cionista Orbán-rezsim döntött, nem a Jobbik. A törvény tiltja, hogy állami támogatásban részesülő szervezet faji alapon diszkrimináljon, például a rendezvényén ne indulhasson cigány vagy más nemzsidó sportoló.

showsivatag 2017.03.05. 13:42:42

@taga20:

Most úgy tűnik hogy zsidók rekesztenek ki nem zsidókat, nem fordítva.

2017.03.05. 13:42:55

@showsivatag: indulhat. Cigány zsidóról még nem hallottál? :D

Nincs ebben semmi jogszabályellenes. Egyrészt a Maccabi VAC-on induló sportolók kiválasztására az esélyegyenlőségi törvény hatálya szerintem nem terjed ki, de ha még hatálya alá tartozna is, pl. a homoszexuálisok felvételét is kizárhatja teológiai oktatási intézmény (papnevelde), tehát a vallás szabadságához és annak szabad kinyilvánításához való jogod keretében szervezhetsz olyan sportrendezvényt, amelyen kizárod, hogy az vallásod szabályait magáénak el nem fogadó személyek versenyezzenek.

showsivatag 2017.03.05. 13:45:13

"a Maccabi VAC-on induló sportolók kiválasztására az esélyegyenlőségi törvény hatálya szerintem nem terjed ki"

A törvény egyértelműen fogalmaz:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300125.TV
2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
A törvény hatálya
5. § <b>Az egyenlő bánásmód követelményét</b> a 4. §-ban foglaltakon túl az adott jogviszony tekintetében <b>köteles megtartani</b>,
c) az állami támogatás felhasználása során létrejövő jogviszonyai tekintetében az <b>állami támogatásban részesülő</b> egyéni vállalkozó, jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező <b>szervezet</b> az állami támogatás igénybevételétől kezdődően mindaddig, amíg az állami támogatás felhasználását az arra jogosult szerv a rá vonatkozó szabályok szerint ellenőrizheti, valamint

Az egyenlő bánásmód követelményét köteles megtartani állami támogatásban részesülő szervezet.

Tehát a Maccabi játékokat rendező szervezet is.

showsivatag 2017.03.05. 13:46:28

Idegesek a zsidók amikor szembesítjük őket a rasszizmusukkal, mert eddig ahhoz voltak szokva hogy ők rasszistáznak le minket.

taga20 2017.03.05. 13:47:59

@showsivatag: azé fordítva teccene, mi?

azé náci létedre, elég finnyás az orrod!:))

taga20 2017.03.05. 13:52:30

@showsivatag: "eddig ahhoz voltak szokva hogy ők rasszistáznak le minket."

szerintem, neked az se mond semmit, hogy hülye vagy, mint a segg!:))

2017.03.05. 13:53:28

@showsivatag: de te ezt hogy képzeled el gyakorlatban? Megnézik a "nyilvántartásban", aztán, ha nem zsidó, nem versenyezhet? :D beteg egy utópia

mert hogy jól kibassz velük, még te is tettetheted magad zsidónak, akkor aztán semmi nem zárja ki, hogy indulhass te is

taga20 2017.03.05. 13:57:34

@DICKtátor: szerintem, szegedicsanád pusziltatja eszt a sivatagigyereket:))

Janossz 2017.03.05. 13:57:42

@showsivatag: Látod, milyen okos vagy te!
Mielőtt még ötször bemásolnád ezt ide, fogd magad holnap reggel, keress egy ügyvédet( Gaudi Nagy pont jó lesz), és támadjátok azt a fránya játékokat.
Mivel hazánkban a jogbiztonság kb. 120%-os, biztos igazat adnak nektek, és hőssé váltok a szélen.

showsivatag 2017.03.05. 13:59:20

@Janossz:

Mivel hazánkban korrupt tolvaj cionista rezsim van hatalmon, borítékolható hogy az ügyészség nem hajlandó eljárni a Maccabi játékok szervezője ellen.

Janossz 2017.03.05. 13:59:30

@showsivatag: Az mind semmi! Magyarországon a választók is listázva vannak!

taga20 2017.03.05. 14:01:20

@showsivatag: remélem te nem melózol!

te beteg vagy haver:))))

showsivatag 2017.03.05. 14:09:39

@Janossz:

De Magyarországon az nincs listázva hogy ki zsidó, Izraelben viszont igen.

showsivatag 2017.03.05. 14:10:45

@taga20:

Miért, az Orbán nem cionista?

DICKtátor (törölt) 2017.03.05. 14:10:53

@showsivatag: De megtagadhatja a tagfelvételt (a sportoló is tag).

itt az egyesület nem az állami támogatás felhasználása kapcsán jár el, a tagsági jogviszony létesítése az állami támogatástól független kérdés, így az egyenlő bánásmód hatóság nem vizsgálhatja.

A törvény indokolása szerint: „egyes esetekben a szervezetek belső jogviszonyai olyan szorosan függenek össze a természetes személyek vagy a szervezetek privátautonómiájával, hogy e jogviszonyok tekintetében az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülésénél nagyobb érdek fűződik a privátautonómia által védett szféra háborítatlanságához”

az alapszabályt kell elfogadni magadra nézve kötelezőnek (aminek preambuluma a zsidő vallás tiszteletét is deklarálja), nem a te általad vizionált kampósorrú nyilvántartásból ellenőriznek le

Janossz 2017.03.05. 14:13:33

@taga20: Mi az, hogy nem melózik? Most is, vasárnap délután...Kétkezi náci agitátor, ne sérts meg!

showsivatag 2017.03.05. 14:14:00

@DICKtátor:

Itt nem egyesület van, hanem van egy rendezvény (Maccabi játékok) és annak van egy szervezője (szervezet) amely állami támogatásban részesül, ezzel bekerült az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatálya alá, tehát ha jön egy nemzsidó sportoló,mondjuk egy cigány, hogy ő el szeretne indulni a sportrendezvényen, akkor a törvény tiltja hogy ő ezt ne tehesse meg amiatt hogy ő nem zsidó, hanem csak egy cigány.

DICKtátor (törölt) 2017.03.05. 14:23:35

@showsivatag: a rendezvény szervezője egyesület, tehát - többségében - ennek az egyesületnek és a részt vevő országok ugyanilyen jellegű társszervezeteinek tagjaiból kerülnek kiválasztásra a sportolók

egyébként a rendezvény gondolom nyilvános, sőt, éppenhogy azzal büszkélkednek, hogy volt aki a MACCABI játékok hatására tért vissza a zsidó gyökereihez

CsipkeRózsa 2017.03.05. 14:26:16

@showsivatag:

amennyiben a cigány zsidó is, akkor biztosan indulhat (egyébként, nem "csak" egy cigány, hanem egy cigány.

Nem értem, miért vagy olyan ideges, élsportoló vagy, és szerettél volna indulni? A vallásod miatt mégsem teheted?

showsivatag 2017.03.05. 14:27:54

@DICKtátor:

A törvény rendelkező része tehát a szakasza kimondja, hogy az egyenlő bánásmód követelményét köteles megtartani állami támogatásban részesülő szervezet, teát a Maccabi játékok rendezvényt szervező szervezet nem teheti meg, hogy ne engedjen a sportrendezvényen elindulni egy cigány vagy más nemzsidó sportolót.

showsivatag 2017.03.05. 14:29:01

@CsipkeRózsa:

Mi nem szeretjük ha azok a legrasszistábbak, akik a legnagyobb pofával rasszistáznak le minket.

Vombatus Ursinus 2017.03.05. 14:30:10

@showsivatag: De kibaszott fárasztó hülye vagy te "wallenberg88xxx"....

showsivatag 2017.03.05. 14:31:49

@Vombatus Ursinus:

Elhiszem hogy kellemetlen a másokat lerasszistázóknak ha szembesítik őket a saját rasszizmusukkal, de erről nem én tehetek.

Vombatus Ursinus 2017.03.05. 14:34:17

@showsivatag: Nem , te csak a korlátolt, idióta neonácizmusodról tehetsz.

DICKtátor (törölt) 2017.03.05. 14:35:44

a jobbiknak ez egy szánalmasan fantáziátlan próbálkozása, hogy meglovagolja a momentum farvizét és egy picit megint (re)radikalizálódjon :D

a jobbikot a kutyasimogatásos álmából egy ceausescu-i etnikai homogenitás böfögéssel felriasztotta a fidesz, így most muszáj újra valamit tenni...

showsivatag 2017.03.05. 14:44:14

@Vombatus Ursinus:

Tudjuk, mindenki náci aki nem ti vagytok.

showsivatag 2017.03.05. 14:45:07

@DICKtátor:

Egy csudát. A Jobbik csak tükröt tart a zsidók elé. Arról nem ő tehet hogy mit látnak a tükörben.

Vombatus Ursinus 2017.03.05. 14:50:36

@showsivatag: Én speciel tudom, hogy az vagy, évek óta olvasom a faszságaidat. Az, hogy tegnap regeltél egy új nicket, semmit sem jelent.

showsivatag 2017.03.05. 14:53:49

@Vombatus Ursinus:

Tőlem soha nem olvashattál olyat, hogy azért kritizáltam volna valakit, aminek született, nem pedig azért, amilyen a magatartása és a tettei.
Arról nem én tehetek hogy zsidók hogy viselkednek, demokráciában őket is szabad kritizálni a tetteikért.

Vombatus Ursinus 2017.03.05. 15:04:12

@showsivatag: Tőled kizárólag olyat olvastam eddig, hogy valakit azért kritizálsz, mert zsidó-cigány-buzi-tót-román, stb... Úgyhogy ez most nem jött be. Az internet nem felejt. Én meg pláne nem, úgyhogy nyugodtan elmehetsz a szamár szederjes faszára a gagyi neonáci propagandáddal.

showsivatag 2017.03.05. 15:17:26

@Vombatus Ursinus:

Ha egy zsidó rasszista, vagy egy cigány agyonver egy idős magyar nénit, abból miért következik az hogy én vagyok rasszista? Nehogymár én feleljek mások magatartásáért és tetteiért!

Vombatus Ursinus 2017.03.05. 15:25:55

@showsivatag: Aranybarátom, nem kell bemutatni magad, nem kell mentegetned a neonáci nézeteidet, mert ezzel csak egy szarfaszú kis csíra leszel a szememben, nem egy tökös neonáci, aki vállalja magát. Egy senki vagy.

taga20 2017.03.05. 15:30:10

@Skankhunt42: kösz haver, de lassan kijön a másik végemen a hal.

te elmehetnél halálnak, olyan kurva későn jössz:)))

Skankhunt42 2017.03.05. 15:34:00

@taga20: baszki, csak most esett le :DD

Skankhunt42 2017.03.05. 15:39:20

@taga20: :)) szép idő van, levegőztem

taga20 2017.03.05. 15:40:59

@Skankhunt42: még mindig jobb, mint ha búza lennél, vagy kosalala:)

haver, rólad ez a csóka jut eszembe:)))

www.youtube.com/watch?v=-1sqM03ByXA&list=RD-1sqM03ByXA

showsivatag 2017.03.05. 16:00:42

@Vombatus Ursinus:

Nem úgy van az hogy ti szabjátok meg a narratívát, a fogalmakat és a valóságértelmezést! A zsidók vallásának az izraelita vallásnak a tanításában szerepel az hogy a nemzsidók azok nem emberek, a katolikus vallás tanításában nem szerepel olyan hogy a nemkatolikusok azok nem emberek!
Azárt álljon már meg a menet!!!

www.jewishencyclopedia.com/articles/6585-gentile
Jewish Encyclopedia
Zsidó Enciklopédia

GENTILE
NEMZSIDÓ

Rabbinical Modification of Laws.
Rabbinikus Módosítása a Törvényeknek.

only Israelites are men, quoting the prophet, "Ye my flock, the flock of my pasture, are men" (Ezek. xxxiv. 31); Gentiles they classed not as men but as barbarians (B. M. 108b)
csak az izraeliták emberek, idézi a prófétát, “Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok” (Ezékiel 34.31); <b>Nemzsidók</b> osztályozva vannak mint <b>nem emberek</b>, hanem mint barbárok (Talmud - Baba Mecia 108b)

the Gentiles were excepted from the general civil laws of Moses
a Nemzsidók kivételek voltak Mózes általános polgári törvényei alól

the Gentile is excepted, as he is not a "neighbor"
<b>a Nemzsidó kivétel, minthogy ő nem egy “felebarát”</b>

taga20 2017.03.05. 16:08:50

@showsivatag: kösz hogy szóltál, má majdnem elragattak a zsidók.
pedig olyan kékszemű, fehérbőrű fazon vagyok, mint a jézus csóka:))

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.03.05. 16:28:14

@The Ghost Wolf: "Te majom, ezeket olimpia nélkül is meg kellene csinálni."
Ja. Akkor miről is megy a hisztitek, hogy mennyibe került volna az olimpia?
Adott volna a NOB, adott volna az EU - és nem csak az olimpiai létesítmények árát, hanem többet.
Na, lehet megköszönni a momentumnak, hogy megbaszták az egészet. És de, nyilván meg fog minden épülni. Szépen lassan. Nem 2024ig, hanem majd kitolják 35re, 45re..

taga20 2017.03.05. 16:32:00

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: csak szólok te istenbarma, a gazdád szarta össze magát.

félelmetes, hogy mekkora gyáva szarok vagytok, a gecivel együtt:)))

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.03.05. 17:17:33

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Persze, a NOB és az EU is csak arra várt, hogy a 2024-es olimpiára adhassanak pénzt. Te nagyobb fasz vagy mint hittem.

Vombatus Ursinus 2017.03.05. 17:31:27

@showsivatag: Pont leszarom az izraelita vallást, meg téged is. Te egy szimpla neonáci vagy, akárhányszor és akárhová másolod be a faszságaidat.

2017.03.05. 17:58:49

Májusban Kecskeméten lovasíjász verseny lesz, csak szólok.

showsivatag 2017.03.05. 18:01:47

@Vombatus Ursinus:

Aha. Tehát az izraelita vallás tanítása szerint a nemzsidók azok nem emberek és nem felebarátok, de azért én vagyok neonáci? Ez aztán a logikus.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.03.05. 19:01:42

@The Ghost Wolf: :D:D:D
Te ostoba majom. Igen bazmeg, lett volna EU támogatás is, és képzeld, bazmeg, a NOB ad pénzt azoknak a városoknak akik épp megszervezik az olimpiát.
Szánalmas, hogy annyira hülye vagy, hogy erről most hallasz először.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.03.05. 19:03:26

@taga20: Ki is az én gazdám, hülyegyerek?

És ki is szarta össze magát? Orbán? A népszavazástól? Miért szarta volna össze magát?
Egy budapesti népszavazástól? Mi tud történni? Mert leginkább érvénytelen lesz, aztán lehet számháborúzni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 21:54:23

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "a NOB ad pénzt azoknak a városoknak akik épp megszervezik az olimpiát."

Mi meg négyszer annyit elverünk faszságokra. Kurvára megéri.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 21:55:49

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "És ki is szarta össze magát? Orbán? A népszavazástól?"

Ehhehehhehhh, igen. Villámgyorsan viszavonatta a pályázatot. "Neménvótam." :))
süti beállítások módosítása