Vida Bianka: Neoliberalizmus és „illiberális demokrácia” az EU-ban – Új (gender) rezsim napjaink Magyarországában

2017. március 15. - Tálos Lőrinc

2014-ben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnök bejelentette Magyarország új államformáját, az „illiberális demokráciát”. Egy évvel később az Angela Merkellel való közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „a liberalizmus privilégiumot követel magának”, megkérdőjelezve ezzel a demokrácia intézményrendszerét. Ez azonban azon alapvető EU-normák nyílt megtagadását jelenti, amelyek az unió működését meghatározzák – mint demokrácia, szabadság és egyenlőség –, és amit Magyarország a 2004-es EU-csatlakozás során elfogadott. Mindazonáltal azt állítom, a mostani normatív paradigmaváltás általános demokratikus jogokban – különös tekintettel a nemek közötti esélyegyenlőségre – egy új (gender) rezsimet hoz létre a mai Magyarországon. Ez azonban nemcsak az EU kohézióját veszélyezteti, de globális szinten is nem várt kihívások elé állítja a különböző országokat – az „illiberális demokrácia” eszméi pedig elképesztő sebességgel söpörnek végig a világban… 

„Történelmi örökség” – Liberális demokrácia és szocializmus 

1990-ben Magyarország hiába vált államszocialista országból demokrata országgá a rendszerváltás eredményeként, ez egy nagyfokú privatizációs és integrációs procedúrába csapott át annak érdekében, hogy Magyarország is a globális kapitalista piac részese legyen. Még ha 1989 után a nemek közötti egyenlőség új témái be is kerültek a közpolitikai diskurzusba mint nők elleni erőszak, családon belüli erőszak és az azonos nemű párok együttélésének jogi elismerése is felmerült, egy alapvető probléma mindig is volt általánosságban a nemek közötti egyenlőség politikai megvitatásában. És ez az igazi történelmi örökségünk: a nemek közötti egyenlőség soha nem szerepelt mint jelentős politikai-társadalmi probléma a politikai napirenden. Ez sajnos a 2004-es EU-csatlakozás hatására sem változott jelentősen, sőt, a 2008-as gazdasági válság, illetve a mostani menekültválság Európában még elszomorítóbbá tette a helyzetet.

Valóban, az EU-tagság ellenére az elmúlt években Magyarországon – több poszt-szocialista országhoz hasonlóan – egy erőteljes politikai-ideológiai változás figyelhető meg a liberális demokrácia államtól az „illiberális demokrácia” felé. Ez a normaváltás a liberális eszmék ellen eltérő formákat vett fel a különböző poszt-szocialista országokban. Míg például Oroszországban a  nyugati eszmék megtagadásában öltött testet, addig Magyarországon az Európai Unió – az univerzális demokratikus értékek, normák fő „élharcosa” – jelent meg mint ellenség. Csakugyan, globálisan egy éles politikai hatalom paradigmaváltásának lehetünk tanúi. Míg a globális piacot és kereskedelmet uraló nyugati országok a demokrata modellek terjesztésével nyitottak a demokráciában kevésbé élenjáró országok felé korábban, manapság számtalan és sokszor nyugati politikai párt igyekszik szoros politikai együttműködést kialakítani olyan illiberális vezetőkkel, mint Putyin. Az együttműködni kívánó országok listájának élén pedig Magyarország áll. 

Univerzális normák az EU-ban vs. „magyar valóság”

Az EU a kezdetektől mint „normatív nagyhatalom”, azaz az univerzális emberi jogok és demokrácia fő promotálójának tekinti magát. Ezen EU-normák így tulajdonképpen előírják, mi jó, mi nem, és mit kell tennünk, hogy az emberi jogokat és demokráciát megvédjük. Az EU-normákon belül a nők és férfiak közötti egyenlőség mint univerzális norma alapvető fontosságú és az EU egyik alapkövét adja.

Magyarország 2004-es EU-csatlakozása során elfogadta ezeket a liberális normákat. A rendszerváltást követően pedig az MDF-SZDSZ liberális-demokrata kormánya megteremtette a demokrácia intézményrendszerét, garantálva ezzel az állampolgárok alapvető jogait. A kormánynak sok támogatója akadt, hiszen a magyaroknak a szabadság magas prioritású volt a kommunizmus bukása után. A feminista és emberi jogi civil szervezetek és mozgalmak a magyar állam támogatói voltak, hogy együtt megvalósítsák a nemi egyenlőséget, szolidaritást és demokráciát.

Ez azonban a 2010-es Fidesz-KDNP koalíció kétharmados parlamenti többségével előbb jelentős visszalépést, majd az alapvető liberális jogok megtagadását jelentette, és végül a napjainkban zajló nyílt gender-, bevándorló- és LGBT-ellenes propagandával zárult. Ma „aki nincs velünk, az ellenünk van” politikai közhangulat uralkodik az országban, így azon feministák, női és emberjogi aktivisták és civil szervezetek, akik nem hajlandók a mostani kormány „illiberális” eszméit magukévá tenni, az állam ellenségeivé váltak.

Jóllehet, az EU fontos szerepet játszott és játszik a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása érdekében Európában, az EU nemek közötti egyenlőség politikája annak gazdasági céljaival összhangban került meghatározásra. Elsődlegesen a nők foglalkoztatásának növelése volt a cél a régió gazdasági növekedése érdekében, ami biztosítja az EU hatalmi pozícióját és nem az, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőségeket emberi jogi alapon kiküszöbölje. A munka-család összeegyeztetésére irányuló törekvések, hogy enyhítsék a nőkön lévő „dupla tehert” az EU foglalkoztatási direktíváiba épültek be, a családon belüli erőszak pedig a nők rugalmas munkavégzésének biztosításával lett helyettesítve. Ezt különösen problematikusnak tartom, hiszen Magyarországnak a többi tagországhoz hasonlóan ezen EU normákat kellene betart(at)nia. De hogyan legyenek megteremtve a feltételek a normák sikeres kivitelezéséhez az EU-országokban, ha az EU-n belül is ellentmondásos módon van előírva, sőt, a nemi egyenlőség neoliberális értelmezése felülírja a nemi egyenlőség emberjogi alapjait? Továbbá, az illiberális demokrácia alapja a neoliberalizmus, amely újraértelmezi a liberális-demokratikus normákat azáltal, hogy alárendeli őket gazdasági céloknak, és azzal összhangban határozza meg őket. Valóban, a neoliberalizmus arra a logikára épül, hogy nem vesz tudomást az emberi jogok fontosságáról. A gazdasági növekedés nem kell, hogy a nemi egyenlőség, illetve az alapvető demokratikus jogok növekedésével és további terjedésével járjon együtt. Éppen ellenkezőleg. Például az aktuális magyar kormány nemcsak létrehozta az „illiberális” államot – ami az egyetemes liberális-demokratikus EU normák teljes megtagadása –, de szintén megtagadta ezen normák legitimációját azzal, hogy újraértelmezte őket egy neokonzervatív és neopatriarchális közegben a családi értékek, illetve a demográfiai deficit megoldásának sikeressége érdekében. Tulajdonképpen, ezen új neoliberális kihívások a 2008-as gazdasági válság óta különösen felerősödtek, ami tökéletes táptalajt biztosított az „illiberális demokrácia” intézményesüléséhez Európában a liberális-demokratikus jogok gazdasági célokkal való helyettesítésével. Valóban, ma Magyarországon a konzervatív családi normák felülírták a nők jogait és esélyegyenlőségét, elsősorban anyának és feleségnek kikiáltva őket; a gender mainstreaming EU-stratégia a „család mainstreaminggel” került helyettesítésre. Az pedig további aggodalomra ad okot, hogy a nők és férfiak közötti bérkülönbség, szegénység és családon belüli erőszak témáit nemcsak a Fidesz, de a magyar politikai pártok általánosságban nem tudták megcélozni és arra politikai javaslatokat és programokat kidolgozni. 

Az EU mint normatív nagyhatalom? – Civil és politikai mozgósítás nők, LMBT csoportok és bevándorlók ellen

A mostani magyar kormány következetesen tett lépéseket annak érdekében, hogy a centrális hatalommal létrehozza az „illiberális demokráciának” nevezett új államformát az EU berkein belül. Az ellenségkreálás és gyűlöletkeltés manipulatív folyamatai a 2008-as gazdasági világválságtól kezdve érezhetőek voltak, ami a 2010-es Fidesz-párt többségi hatalomra kerülésén át vezetett, és egészen a napjainkat meghatározó és uraló menekültválsággal hágott a tetőpontra. Továbbá, a gazdasági válság ma Magyarországon egy gyenge demokratikus struktúrával társul, mialatt az EU-t és Európát gyengítik a szélsőjobboldali pártok és anti-feminista mozgalmak. Például Lengyelországban és Ausztriában a gyűlöletbeszédek az Európába érkező bevándorlók a magyar propagandagépezet ellenségeivé váltak. Ez az, ami a magyar „illiberális demokrácia” egyik fő mozgatórugója. Olyan nacionalista kijelentések hangzottak el a médiában a kormány részéről, hogy Magyarország maradjon meg a magyaroknak, Európa épüljön keresztény-konzervatív eszmékre, mert a menekültek súlyos fenyegetést jelentenek az európai keresztény identitásra. Mindez pedig nyílt támadás az EU nemzetközi és szekuláris vezetése ellen. Az, hogy a kormány milyen jól aknázza ki a magyarok érzelmeit – gyűlöletre és félelemre építve más társadalmi csoportok ellen – jól bizonyítja, hogy a bevándorló-ellenes gyűlöletkampányuk több mint 3 millió magyart győzött meg arról, hogy a 2016 októberi népszavazás során nemmel szavazzon az EU bevándorló kvótájának elfogadására.

A nemek közötti egyenlőség is hasonló negatív tendenciát mutat. A kormány nemcsak nem tárgyalja és foglalkozik a nők és férfiak közötti egyenlőséggel mint politikai problémával, de mozgósít ellene – ahogyan teszi azt a migránsok ellen is. Ez nem meglepő, különösen, hogy néhány konzervatív és szélsőjobboldali mozgalom Európában azzal a közös céllal egyesült, hogy a „gender” ellen gyűjtsön támogató aktivistákat. Ennek pedig az lett a következménye, hogy Magyarországon, de Európa más országaiban is, egy konzervatív családtámogató anti-gender domináns patriarkális diskurzus jött létre. A heteroszexuális házasság támogatása az anti-LMBT, míg a nők mint feleségek és anyák egy anti-feminista patriarkális kontextusban kerülnek meghatározásra a magyar kormány által. Egyetlen cél vezérli a kormányt: a termékenységi ráta növelése demográfiai okok miatt. Viszont így a nők alapvető emberi jogainak és döntési szabadságának ignorálásával jár, hiszen a saját életükről való döntésük alapvető szabadsága korlátozódik a kormány gazdasági és család-propagandájának sikeressége érdekében. Hasonlóan, az elmúlt években számtalan konkrét esemény ragadta meg a magyar társadalom és a média figyelmét. Ezek közé tartozik például a keresztény KDNP párt abortuszellenes kampánya 2011-ben, amit az abortuszhoz való hozzáférés jogi szigorítása követetett. A nők emancipációját a minél több utódnemzéssel azonosító nyilvános parlamenti megnyilvánulások a kormány-politikusok részéről szintén erős visszhangra találtak a magyar közpolitikai beszédben. Az utóbbi időben pedig nyílt támadás zajlik az ELTÉ-n indítandó Gender Studies mester-képzés ellen. A kormány egyértelmű ellenzése mellett civil megmozdulás és tüntetés ugyancsak zajlott a szak indítása ellen. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint ‘gender studies képzés helyett olyan programok indítására van szükség, amelyek demográfiai kérdésekkel és családtudománnyal foglalkoznak’. Mi több, a KDNP párt nyílt levelében kijelentette, hogy a gender studies veszélyes a magyar társadalom számára, mivel az egy mindennemű „politikai korrektségtől megfosztott áltudomány”. Ebből következően a gender studies mint tudományos terület szükségességét és létjogosultságát – így pedig a nemi esélyegyenlőség fontosságát is – végső soron megtagadta a magyar kormány.  

Ugyan az LMBT, nők és menekültek ellenes kormány ellen több magyar és nemzetközi civil szervezet is felemelte a hangját, a kormány a civil szervezeteket is ellehetetlenítette vagy éppen maga mellé állította. A tetejébe, mostanra a civil szervezetek – Németh Szilárd FIDESZ-alelnök és frakcióvezető-helyettes szavait idézve – „kitakarításától” hangos a magyar média. Németh egyértelművé is tette, hogy kormány a baloldali-liberális és demokrata eszmékre épülő – különösen a Soros György-alapította– civil szervezetekre gondolt.

Nem csoda, hogy az elmúlt években az Európa Parlament élesen kritizálja a magyar kormány intézkedéseit mint a jogállamiság, szabadság és emberi jogok csorbítása – mégis, képtelen volt Magyarországot szankcionálni. A kormány pedig keresztülviheti az illiberális intézkedéseit, mert az ellenzéki pártok nem képesek összefogni és az EU bürokratikus adminisztratív rendszere (kizárólagos brüsszeli döntéshozás és vétójogi kérdések túlzott bürokráciája stb.) is lehetővé teszi mindezt. Mit mutat az aktuális menekültválság? Nem mást, minthogy az EU nem tud hatékonyan működni, ha az egyes tagországok között nincs egyetértés a demokratikus kérdésekben. Mit árulnak el a nők, bevándorlók és azonos neműek elleni kormányintézkedések? Azt, hogy az EU nem tud eredményesen beavatkozni olyan súlyos tagországi állapotba, mint az EU alapelvek és normák elleni nyílt támadás. Az EU-ban pedig az a legnagyobb probléma, hogy a döntések többsége Brüsszelben születik meg, az Európai Bizottságnál és az Európai Tanácsnál. Ez viszont éppen a demokratikus döntéshozatal és az abba való bekapcsolódást gátolja, hiszen az embereknek nincs lehetősége bekapcsolódni a valós döntéshozatalba. Az EU-nak meg kell változtatnia a bürokrata hozzáállását, máskülönben a jobboldali „illiberális” eszmék, amik Európában – többek között Magyarországon is – már jelentős politikai hatalomra és befolyásra tettek szert és globálisan is terjednek, végleg eltörlik a liberális jogokat és normákat.

Tanulunk a hibá(in)kból…?

 A mostani politikai helyzet Magyarországon és annak ambivalens kapcsolata az EU-val egyre több aggodalomra ad okot és a folyamatnak még nincs vége. A kormány neokonzervatív és neopatriárkális rendszere a (nemi) esélyegyenlőséget mint alapvető emberi jogot átformálja – új normákat előírva ezzel a társadalomban. Mivel Magyarországon a demokrácia mindig is instabil talajon állt és a (nemi) esélyegyenlőség reprezentálásának hiánya mint politikai probléma is meghatározónak bizonyult a magyar politikai közegben, a neoliberális normák egyre inkább az emberi jogok és a nyitott társadalom elleni propagandának a fő tárgyaivá váltak.

A jelenlegi kormány pedig az ellenzék megosztottságát kihasználva szisztematikus módon először ellehetetlenítette, majd nyílt támadásba lendült az emberi jogokat és demokráciát hirdető feministák és a kormánykritikus civil szervezetek ellen, az állam fő ellenségeinek kikiáltva őket. Már nincs kontroll, amely ellensúlyozná a kormány politikai hatalmát. Másfelől, számos civil szervezet a kormány „kiszolgálójává” vált. Ezáltal az „illliberális demokrácia” mint új államforma a feminizmus számára is új kihívásokat teremt.

Amit a magyar helyzet mutat azon okból is elszomorító, hogy az EU-tagság nem garancia a demokrácia fenntartására. Az „illiberális demokrácia” pedig komolyan veszélyezteti a demokratikus normák létezését és erősítését – EU-közösségi szinten és globálisan is. Ráadásul az EU adminisztratív-bürokrata szerveződése miatt – ha nem is „tettestársként”, de „cinkosok közt vétkes, aki néma” alapon – bizonyos szinten támogatja a kormány eszméit azáltal, hogy komoly szankciókat képtelen alkalmazni az ország politikai elit vezetőségén. Mi több, az EU maga is elsősorban egy gazdasági koalíció – az emberi jogok fő exportőre elsősorban neoliberális elvek által vezérelt. Például a nők foglalkoztatása gazdasági szempontból fontos és nem szabad akaratra épült, mint alapvető emberi jog. Ugyanakkor a kormány ezt az EU-s neoliberális aspektust is újraértelmezte egy neokonzervatív és neopatriarkális kivitelezésben a keresztény családi értékek abszolút propagálásával a magyar társadalomban. Ennek érdekében a kormány tudatosan szigorította pl. a nők szexuális és reprodukciós jogait, és bevándorló-ellenes gyűlöletkampányt szervezett stb.

Égető szükség van arra, hogy az EU újragondolja a liberalizmus és demokrácia kérdéseinek alapjait, hogy az – Orbán Viktor miniszterelnököt idézve – ténylegesen „privilégiumot követelhessen magának”. Ahhoz, hogy a nemi és egyéb kisebbségi jogok demokratikus védelme lehetővé váljon, ezeknek célnak kell lenniük önmagukért. A nemi egyenlőség nem lehetőség arra, hogy megoldja Magyarország demográfiai problémáit vagy éppen a konzervatív család ideológiákra vonatkozó politikai célok helyettesítsék azt. A nemi egyenlőségnek politikai célnak kellene lennie önmagáért mint alapvető emberi jog és nem mint másodlagos tényező a kormány gazdasági vagy éppen család-konzervatív eszméinek megvalósítása érdekében. Ahogyan azt a magyar példa (is) illusztrálja, az EU olyan demokratikus normákat ír elő, amelyeket nem képes betartani – az EU mint „normatív nagyhatalom” pusztán szimbolikus jelentéssel bír az egyetemes liberális eszmék terjesztésében és annak betartatásában az EU-országokban. Ezáltal pedig az EU teret hagy és lehetőséget teremt az „illiberális demokrácia” új normáinak további terjedésének.

Új (nemi) egyenlőségi normákra van szükség egy egységes politikai narratíva keretein belül az egyetemes emberi jogok, demokrácia, szociális igazság és szolidaritás megteremtésével és azok betartásának megfelelő ellenőrzésével. Ezt a normaváltást a liberális demokrácia érdekében pedig mind EU-szinten, mind annak sikeres és következetes implementálása érdekében a különböző EU-tagországok nemzeti, regionális és helyi politikai szintjein végre kell hajtani.

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr812339683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sic! 2017.03.15. 23:31:55

- Az illiberális demokráciának nem alapja a neoliberális gazdasági berendezkedés. Legalábbis Magyarországon nem az - ami itt zajlik, az nem neoliberális gazdaságpolitika, hanem szabadrablás.
- Magyarországon is szerepelt a nemek közötti egyenlőség a politika napirendjén, mégpedig valamikor a 20. sz. elején. Viszont azzal, hogy a szocializmus [látszólag] "megoldotta" a feminista követeléseket, megszűnt az a tudat, hogy a jogok kiterjesztése a nőkre nem készen kapott adottság, hanem óvni kell őket. Egy hasonló folyamatnak lehetünk tanúi Nyugaton, ahol a fiatalabb nők egy része adottságnak veszi jogegyenlőségüket és úgy gondolja, felesleges a feminizmus.
- A liberális demokrácia a közjóért is felelősségteljes döntéseket hozó, egzisztenciálisan bizonyos mértékig független polgárra épül. Egy egzisztenciálisan függő ember nem "elég szabad" ahhoz, hogy saját túlélését transzcendálva a közjó érdekében döntsön (hanem rövidtávú egyéni anyagi érdekeit képviselve a közjóval szemben a közmunkát osztó polgármester, a több családi pótlékot/nyugdíjat/főállású anyaságot ígérő párt stb. mellett szavaz - saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy ezt még akkor is teszi, ha középtávon maga is ráfizet azzal, hogy a közügyek rossz intézése miatt kevesebbet ér a nyugdíja, a családi pótlékot meg a közoktatás hiányosságainak pótlására költi.) Ilyen értelemben függ össze a nők munkaerőpiaci integrációja a demokrácia alapjaival, ugyanis egy szervezett bérmunkás minden munkaerőpiaci kiszolgáltatottsága mellett is inkább polgár és demokrata, mint egy egzisztenciálisan a férjétől és/vagy valamilyen állami dotációtól függő feleség/anya. Ennyiben az EU mint (neoliberális, de azért erős szociális vonásokat is felmutató) gazdasági projekt a liberális demokráciát is építi - de: az EU csak annyi tud lenni, amennyit a tagállamok engednek neki.
- Ebben az egész illiberalitás-divatban sem az EU-nak, sem a civileknek van elsősorban teendőjük és felelősségük, hanem a választópolgároknak. A közállapotokért ugyanis nem egyszerűen valami elvont politikai elit a felelős, hanem azok, akik megválasztották őket. Végső soron ugyanis nem XY politikus a felelős azért, hogy az iskolai vécében nincs vécépapír, hanem az az anyuka, aki XY politikusra szavazott.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu