Vona Gábor, a posztideológia legújabb éllovasa

Ungár Péter írása

2017. március 19. - GottmayerLea

maxresdefault_1_1.jpg

 

Aki meg akarja haladni az ideológiai vitákat, az a status quo-t képviseli.

Aki le akarja zárni a huszadik század vagy a rendszerváltoztatás nagy vitáit úgy, hogy nem jelöli ki, melyik oldalnak lett igaza, az biztos, hogy nem fogja felfedezni, hol húzódnak azok a törésvonalak, amik a ma és holnap kihívásaira aktuális válaszokat nyújtanak.

Pedig Vona Gábor a Magyar Nemzetben közölt Néplélek és nemzettudat című cikkében mintha valami ilyesmire vállalkozna. Célja, hogy elavulttá nyilvánítsa azokat a vitákat, amik szemmel láthatóan egyáltalán nem váltak még okafogyottakká, hiszen máshol is ezek azok a törésvonalak, amelyek kettéosztják a politika térfelét. A Jobbik elnöke hosszas történelmi értekezésében kísérletet tesz azoknak a történelmi előképeknek a megnevezésére (népi írók például), amelyek örökségét folytathatónak tekinti, ugyanakkor úgy tekint a nép illetve a nemzet fogalmakra, mint ha nemzetünk sorsa kizárólag a magyar politikai elit különböző döntéseinek eredményeként alakult volna úgy, ahogy alakult, mintha Magyarország sziget lenne, nem pedig egy olyan ország, mely egy világrendszer, egy nagy gazdasági egység része. Ha ezt az alapvető tényt figyelembe venné, tudná, hogy a világrendszerben betöltött helyzetünk milyen jelentősen korlátozza a politikai döntéshozók cselekvési szabadságát. De még ennél is érthetetlenebb, ha egy az állam irányítására törekvő politikus, úgy beszél népről és nemzetről, hogy nem tér ki arra, nép és nemzet milyen viszonyban van az állammal.  A nemzetállam szerepe ugyanis nemcsak egy a jelenleg is folyó fontos viták közül, hanem az egyik legalapvetőbb vita napjainkban. Az elé a döntés elé állítja a politikai elitet, hogy számára a nép, az újraelosztás alanyaként jelentik meg, vagy csupán az állampolgárok közösségeként? Ahogy Pap Szilárd István írta: „A helyi és regionális önkormányzatiság megerősítése, a kölcsönös szolidaritás intézményei és egy aktív, igazságos újraelosztásban érdekelt állam nélkül a  bizonytalan egzisztenciába szorított, egymással véget nem érő versenyre ítélt, magányos emberek sorsközösségeiből sosem lesznek pozitív önképpel rendelkező közösségi cselekvők.”

A Jobbik elnökének cikke nagy ívet ír le. A felszíni ellentétpárok sekélyes bevásárlólistája után elérkezik az aforizma-mélységű szerencsesütikben olvasható politikai programokig, amikor ezt írja: „Ha sikeres XXI. századot szeretnénk magunknak, akkor a modern magyar identitásban össze kell fonódnia a néphez és a nemzethez tartozásnak.” Az ilyen tartalmatlan politikai szépelgésekről szintén a legjobb, ha Pap Szilárd Istvánt idézzük, aki ugyan a Momentumról írta az alábbiakat, de azok a fentiekre is érvényesek: „Amit eddig látunk, az csupán egy karakter nélküli egyensúlyozás a létező szekértáborok között, és ezen szekértáborok kritikája anélkül, hogy a magyar politikai kétosztatúságot megteremtő paradigmákat újraértékelnék, az azoknak megágyazó hiedelmeket felszámolnák.” Íme Vona Gábor új arculatú Jobbikának rövid és tömör leírása.

Magas labda lenne abba belemenni, hogy az eredetileg szélsőjobboldali pártelnök, aki politikáját különböző csoportoknak a nemzetből való kirekesztésével és a materiális-gazdasági különbségek etnicizálásával alapozta meg, milyen megmosolyogtató módon próbálja most elkerülni, hogy szembekerüljön korábbi állításaival. Ezek közül a kétségkívül a legszebb, amikor a szerző  kádári magasságokba emelkedve, a Horthy-rendszer revíziós politikájáról azt írta „ehhez a bécsi döntések révén igen közel is jutott, de aztán a történelem másképp alakult.” Igen, másképp alakult, ahogy a kádáristák szerint a többpártrendszer megszűntetése és az egypártrendszerre való átállás is „történelmileg úgy alakult”.  Igen, felelősök, ágencia, szövetségi politika, geopolitikai helyzet és politikai vezetés nélkül. Úgy, magától.

A Jobbik elnöke a magyar politikai centrumot úgy kívánja megtalálni, hogy kilúgozza a magyar politikából nemzetünk történelmét, a vele kapcsolatos érdemi vitákat, és olyan állításokat tesz, hogy: „Mindenesetre kijelenthető, hogy a baloldal – történelmi elődeihez hasonlóan – kizárta a nemzettudatot a néplélekből, míg a jobboldal nemzeti büszkesége történelmi elődeihez hasonlóan nem párosult a néplélek iránti érzékenységgel.” Hogy mi pontosan a néplélek, annak kifejtésével adósunk marad. Hogy hogyan kell hozzá érzékenyen viszonyulni, azt szintén homály fedi. Hogy mindez hogyan kapcsolódik, az igencsak aktuális nemzeti szuverenitás kérdéséhez, a szövetségi viszonyainkhoz, vagy a többi ténylegesen meghatározó, nemzetünk jelenét és jövőjét meghatározó politikai vitákhoz, azt elfedi a Vona–féle politikai lektűr által keltett zaj.  Egy valami ugyanakkor biztos, a Jobbik elnöke alapvető tévedésben van a politikai viták természetével kapcsolatban. A politikai vitákat nem csak úgy haladhatjuk meg, hogy értelmetlennek nyilvánítjuk őket, hanem úgy, hogy mindaddig vívjuk őket, amíg az egyik oldalnak igaza lesz. Olyan is van amikor az egyik álláspont érvei hatására nyer, vagyis hegemón pozícióba kerül.

Először az LMP, majd a Jobbik és mostanában már sokan mások is a rendszerváltoztatás befejezetlenségével érvelve kezdeményezik az ügynökakták nyilvánosságra hozását. Akármit is gondolunk a konkrét kérdésről, egy valami biztos, maga a tény, hogy huszonhét évvel a rendszerváltoztatás után ez az ügy még mindig napirenden van, mutatja, hogy 1990-ben elmaradt a katarzis, hogy az államszocializmus diktatúrájának működtetői és haszonélvezői nem bűnhődtek meg, sőt még csak meg sem lettek nevezve. Az egyik régi, nagy rendszerváltó vitában, ami Kónya Imre és Pető Iván folytatott le, akkor nem volt elég erőnk, hogy kimondjuk: Kónyának volt igaza. De ma mi tart vissza minket ennek kinyilvánításától és az ebből következő konzekvenciák levonásától? Ha ezt megtesszük, képesek leszünk arra, hogy meghaladjuk az ott elkezdett szembenállást. De majd csak akkor, ha kijelöltük, mi a megoldás.

Vona Gábor írása elszomorító azoknak, akik vérbő vitát szeretnének a nemzetállamról. A Jobbik elnöke nem ad diagnózist, nem ad megoldási javaslatokat.  Egy valamit tesz hozzá a szerző a magyar közélethez: a mostanában divatos posztideológia egy újabb megnyilvánulását.

 

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8012350925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

states1 2017.03.19. 17:19:50

Szétröhögöm magam, félanalfabéta Vona mint ideológus. Simicska segíts!

Legeslegalja 2017.03.20. 07:24:48

Vona Gábor szép reményekkel indult, szélső jobb hiteles vezetőjeként, majd egy milliárdos tolvaj, kiskutyákkal pózoló harci csicskásaként végezte.

Béke poraira.

nu pagagyí 2017.03.20. 07:34:49

Pedig fontos kérdésben foglalt állást Vona. Elutasítja az önhatalmúlag, saját magukat kinevező kiválasztottakra korlátozott nemzet fogalmát, amit nálunk a Fidesz képvisel. Ha jól értem, az a véleménye, hogy a nép és a nemzet nem választható el egymástól. Ez komoly előrelépés, meghaladja a magyar jobboldal árvalányhajas, kártékony nemzetfogalmát, ami a nép kifosztásának és az alapvető emberi jogok korlátozásának ideológiája. Megnyugtatom a poszt írót, a vérbő vita nem fog sokáig késni. A kiváltságok birtokosai gondoskodni fognak róla.

Konzerális 2017.03.20. 09:24:19

Szavazatomra egyik sem számíthat, de ez az írás tetszik. ...még méltó ellenfél is válhat Ungárból Schiffer után. Gratula

Brained 2017.03.20. 10:08:11

Az ideológiákkal vigyázni kell! A közelmúlt politikai gondolkodását meghatározó elméleti megalapozás a 19. század közepe előttről való, mintha azóta semmi nem történt volna.
A 20. század végének nagy elméleti pengevágás váltása, Fukuyama-Huntington vita, elvisz minket a 19. század végére, a 20. század kezdetére, de ott megáll.

Sajnos, ami ebből Magyarországra eljutott, az kemény visszalépés. (Orbán nem érti Fukuyamát, és félreérti Huntingtont, és szolgaian követni próbálja.)
Így minden olyan politikai gondolat, ami meghaladni kívánja a korábbi rendszert üdvös lehet, de legalább is érdemes a vitára.

A jobb oldal azon törekvése, hogy elgondolkodik a társadalom biológiai megalapozottságán egyértelműen építő a baloldalhoz képest, ami a tagadással rombol.

"Ha nem születnek gyerekek, a jövőben nem lesznek polgárok."

Ez ma a nyugat alapkérdése, minden ehhez képest viszonylagos. A gazdaság, a pénzügy kérdései, az elosztás a minden. Ami persze nem jelenti, hogy ezek ne lennének lényegesek, de az emberhez képest másodlagosak.

Nem az ember van a pénzért, hanem a pénz az emberért! A társadalom az emberi populációért van. A pénz pedig a társadalomért...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 10:09:37

"milyen megmosolyogtató módon próbálja most elkerülni, hogy szembekerüljön korábbi állításaival"

Nemtom mit erőlködik. orbánnak ez sose okozott gondot.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu