A köztévé a lúgos orvos mosdatására készül

Grünfeld Manó írása

2017. március 20. - GottmayerLea

targyalas_3-e1465189715262-1024x576.jpg

Ma este tervezi adásba adni a Duna Tv Kékfény című műsora a volt barátnőjét lúggal megcsonkító orvossal készült riportot.

A műsor beharangozója után senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a köztévé szerecsenmosdatásra készül. 
Egyrészt fontosnak tartják megjegyezni, hogy az ügynek még nincs vége (felkiáltójellel). Másodfok után ugyanis harmadfokon folytatódik a per, a Kúrián, és elég nyilvánvaló, hogy a közvélemény puhítására, saját ártatlanságának bizonygatására akarja az orvos eszközként használni a közmédiát. A közmédia pedig ehhez vígan asszisztál. 

Másrészt azt írják: „A hívő, nagycsaládos, egykor sikeres orvos az igazságszolgáltatás áldozatának tartja magát. A bűnügy, amelyről mindenki évek óta beszél, most először a közellenség szemszögéből.” Az, hogy hívő, nagycsaládos, és egykor sikeres a lúgos támadó, teljesen irreleváns az általa elkövetett bűncselekmény szempontjából. Nem kisebbíti a tettének súlyát, és egyáltalán: nem lehet szempont a tettének megítéléséhez. Egyetlen esetben lehet ez fontos információ: ha valaki kisebbíteni akarja az elkövető bűnösségét.

Az elítélt megszólaltatása, szembesítése a tettével és a rá kirótt büntetéssel iszonyú nehéz és érzékeny műfaj. Ha a köztévé akár csak a látszatát is el akarta volna kerülni annak, hogy a műsor az elkövető mentegetéséről fog szólni, akkor azt már a beharangozóban nyilvánvalóvá tette volna. Ugyanakkor azt is gondoljuk: nincs rendjén az, hogy a köztévé egy folyamatban levő büntetőper vádlottja „szemszögének” a bemutatását saját feladatának, sőt a köz érdekében állónak érezze. 

Ha ez műsorba kerül, azzal nem kisebb dolgot tesz a közpénz-milliárdokkal kitömött közmédia, mint aktívan hozzájárul egy erőszakos bűncselekmény relativizálásához, az elkövető kizárólagos felelősségének megkérdőjelezéséhez, a társadalom felé pedig egy olyan üzenet közvetítéséhez, hogy az erőszak elfogadható, „kimagyarázható”. Ha ez bekövetkezik, az súlyosan sérti nem csak az áldozat, de a szexuális erőszak valamennyi áldozatának az emberi méltóságát.

Hogy ez ne következhessen be, az LMP levéllel fordult Bobos Menyhérthez, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójához, amiben felhívták a figyelmét, hogy ha - a műsor beharangozója alapján alapos okkal feltételezhetően - elkövető-mentegetik az esti Kékfény adásában, akkor azzal a közmédia megsérti a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 14.§-át. És nem utolsósorban a ratifikálás előtt álló, de már aláírt Isztambuli Egyezményt is. 

Közleményt is kiadtak, de Kobza Miklós, az MTVA sajtófőnöke nemes egyszerűséggel megtagadta a közlemény kiadását, arra hivatkozva, hogy az OS szabályzat 14.2 pontja alapján joguk van „az érdekeinket sértő közlemény kiadását megtagadni.” Azt is leírta, hogy a lúgos orvost a közmédia „nem mentegeti, nem menti fel a bűne alól, és a műsorszám nem követ el áldozathibáztatást.”

Az MTVA politikai okokból már eddig is több esetben megtagadta közlemények kiadását. A mostani hivatkozással gyakorlatilag azt mondja ki, hogy tilos a közmédiát kritizálni, tevékenységével kapcsolatban véleményt nyilvánítani. Minden, a közmédiát érintő kritikus közlés általános cenzúra alá esik. Ehhez egy gumiszabályra hivatkoznak, ami annyit mond, hogy a közlemény „nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.” Vagyis bármi, ami a közmédia „ellen irányuló” tartalom, az letiltható, az a vélemény elfojtható. Ennyit az MTVA véleményszabadságról és demokratikus nyilvánosságról vallott felfogásáról.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8312353793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mr.paksimogyoró 2017.03.20. 18:57:32

Ez a féreg a Mikola rokon? Mert akkor értelmet nyer ez az elmebaj.

sedi 2017.03.20. 19:01:27

"elég nyilvánvaló, hogy a közvélemény puhítására, saját ártatlanságának bizonygatására akarja az orvos eszközként használni a közmédiát"

Elég nyilvánvaló? :) Soros György nincs benne az egyenletben? Esetleg a marslakók? Az amerikai választásokat nem ő hekkelte meg?
Na, most már biztos, hogy megnézem.

Petra033 2017.03.20. 19:08:12

Én megvárnám a műsort és akkor mondanék róla ítéletet. Kétlem, hogy van értelme előre, konkrétumok nélkül tiltakozni

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 19:14:27

@Petra033: "Kétlem, hogy van értelme előre, konkrétumok nélkül tiltakozni "

Én meg tudom, hogy utólag nincs értelme tiltakozni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 19:16:36

Nnnna, mindjárt jönnek a fideSSfasszopók a gyilkos patkányt védeni.

Janossz 2017.03.20. 19:49:13

Épp egy tucat hiba van a cikkben, megszámoltam, ennyiszer szerepel a közmédia és köztévé szó összesen.

bulista 2017.03.20. 20:37:22

Én a "doktor úr" mosdatásával egyetértek - amennyiben az az általa használt lúggal történik. Ennyi.

19540511 2017.03.20. 21:11:26

Ennek a szemétládának a farkát kéne savval kezelni. Ez lenne a méltó büntetése. Remélem a börtönben megkapja. A kúriának egy csöpp esze van, akkor 13 évre emeli ennek a gyilkos vadállatnak a büntetését.

törzsmókus 2017.03.24. 10:53:25

"Nem kisebbíti a tettének súlyát, és egyáltalán: nem lehet szempont a tettének megítéléséhez. Egyetlen esetben lehet ez fontos információ: ha valaki kisebbíteni akarja az elkövető bűnösségét."

Alapvető tévedést látok (nemcsak itt, hanem szinte mindenütt, ahol az ügyről irnak).
Nem az *elkövető bűnösségét* akarják kisebbíteni; hanem bemutatni azt a lehetőséget, hogy talán mégsem B. Krisztián volt a gyalázatos tett elkövetője.
Ajánlott olvasmányok: 12 dühös ember, illetve a móri per

törzsmókus 2017.03.24. 10:53:29

"Nem kisebbíti a tettének súlyát, és egyáltalán: nem lehet szempont a tettének megítéléséhez. Egyetlen esetben lehet ez fontos információ: ha valaki kisebbíteni akarja az elkövető bűnösségét."

Alapvető tévedést látok (nemcsak itt, hanem szinte mindenütt, ahol az ügyről irnak).
Nem az *elkövető bűnösségét* akarják kisebbíteni; hanem bemutatni azt a lehetőséget, hogy talán mégsem B. Krisztián volt a gyalázatos tett elkövetője.
Ajánlott olvasmányok: 12 dühös ember, illetve a móri per

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu