A valódi viták otthona

Reflektor

A nagy vöröscsillag humbug

2017. március 25. - szénhidra

hei.JPG

Most, hogy a nemzeti cukormáz leolvadt a sörvitáról, tisztán látszik, hogy nem másról, mint kőkemény üzleti érdekekről van szó.

Nem kell nagyon sokat tépelődni, a Heineken vs. Csíki Sör párbaj szimplán csak kamu ügy, amire most tényleg nyugodtan mondhatjuk, hogy gumicsont. Tökéletesen jó arra, hogy felhergelje az embereket, miközben a súlyos állam-, és közösségellenes lopássorozat folytatódik.

Azt is tudjuk, hogy a politikai-gazdasági döntések jelentős része a focimeccsek lelátóin születnek. Nem árt, ha az embernek stadionja vagy legalább egy focicsapata legyen vagy legalább egy vip belépője abba a szektorba ahol a főnök ül. Igen, Orbán Viktor. És nyugodtan gondoljuk azt, hogy a vöröscsillag körüli hajcihő forgatókönyve pont egy meccs alatt lett lezsírozva.

Szóval van a Csíki Sör amit a Heineken romániai leányvállalata névhasználat miatt bemattolt. Ebből lett a felfújt sztori, hogy a multi elássa a kicsit és még jól rá is köp a sírjára. Ügyesen hozzátapasztották a nemzeti színt is, jött a betiltott sör koncepció és a Kárpát-medencén átsöprő kiállás a Csíki Sör mellett. Mondjuk az eléggé érdekes, hogy kis sörgyár felerészben külföldi tulajdonú de azt se felejtsük el, hogy a sörfőző üzem Magyarországon is rendelkezik telephellyel és azon sem csodálkozunk, hogy Hódmezővásárhelyen van az egyik. Azon meg főleg nem csodálkozunk, hogy aztán valahogy Lázár János volt hódmezővásárhelyi polgármester lett a Heineken elleni harc és bojkott egyik arca.

A másik meg Kósa Lajos, de ő ebben a témában úgy szállt el, mint a sörből a buborék, hagyjuk is. Az igazi szálak a stadionba vezetnek, ahol együtt szotyizott a miniszterelnökkel a Csíki Sör tulajdonosa Lénárd András valamint a dunaszerdahelyi DAC tulajdonosa Világi Oszkár is, akinek szintén van érdekeltségük a Csíki Sörben. Milyen véletlen, hogy aztán pár nappal ezelőtt fentebb említett Kósa Lajos bejelentette a lex Heinekent.

Tiszta szerencse, hogy nem szeretem annyira a sört, úgyhogy hidegen hagy e tekintetben a cicaharc, azonban ez az ordas kettősmércézés (Pellegrino, Milky Way, Converse vöröscsillag jó vöröscsillag, Heineken vöröscsillag rossz vöröscsillag) hamis nemzeti színben tálalva még gasztronómiai szempontból is gusztustalan. Egyértelműen úgy látszik, hogy az üzletemberek, akik hű alattvalói az Orbán-rendszernek (hogy is ne volnának, hisz egy raklap állami és baráti támogatást kaptak) most a legfőbb hűbérúrhoz fordultak segítségért, aki nem is sörhabozott a segítségükre sietni.

Egészségünkre!

Azonban Orbán és a minisztériumi jogszabály-tervezet fogalmazói nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a vöröscsillaggal kapcsolatos jelenlegi felvetéseik egy percre sem hitelesek: az uniónál évekkel ezelőtt jelezni kellett volna. Ráadásul a Heineken kiemelt partnere (volt?) a kormánynak gazdasági elképzelései megvalósításában. Orbán most azon gondolkodott csak el egyedül, hogy melyik kezébe harapjon bele, a következményekbe már nem.

Csarnó Ákos

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2012369071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 00:24:36

Nagyon helyes, Világi a legbefolyásosabb felvidéki magyar.

Jól nyomja Orbán, összefogja a nemzetet!

ügyfélszolgálatos 2017.03.26. 01:55:14

@dunántúli gyerek: Pls ne legyél már retardált. Orbánék szétlopják az országot.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 03:10:21

@ügyfélszolgálatos: Úgy szétlopják, hogy kevesebb az adó, és csökken az adósság.

Lopjanak többet!

esferenc 2017.03.26. 04:27:59

@dunántúli gyerek: Te mindet elhiszel, amit az állami médiában hallasz, olvasol okoska? Akkor neked készül, bár az évi százmilliárd az ostobábbak megvezetésére , kicsit sok. Miért nem vagyunk versenyképesek a hasonló sorsú, volt szovjet-megszállta országokhoz képest, ha minden frankó? Miért maradtunk le azoktól az országoktól is, akik tíz éve még nagyon mögöttünk voltak, ha olyan jól nyomjuk??

dunántúli gyerek 2017.03.26. 05:03:29

@esferenc: Nem maradunk le, mióta az elqrók eltakarodtak, és a szemetet elpucoltuk utánuk - nagyjából, mert az adósságból azért még maradt -, tehát 2013-14 óta bárkivel pariban vagyunk.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.03.26. 07:49:11

@dunántúli gyerek: Van egy ismerősöm az is ugyanezel az érvvel jön mindig. Ilyenkor megkérdem, hogy fizetnek neked a hülyeségért? Mert az nem válasz, hogy a korábbi kormány is lopott. Ez mire jogosítja fel a jelenlegi kormányt? Így semmivel nem jobbak, mint a korábbi garnitúra. Én egy olyan kormányt szeretnék látni végre, amelyik nem a saját és oligarchakörének meggazdagodásával van elfoglalva, henm komolyan veszi a feladatát, és a miniszterelnök és a miniszterei tényleg úgy viselkednek, amit a miniszter szó jelent. Magyarul a népet (lakosságot) szolgálja.
Egyébként ugyan áruld már el kivel vagyunk pariban? Mert talán Románia és Bulgária nem előzött még meg az EU-ból.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 09:27:01

@The Ghost Wolf: Fizetnek neked a hülyeségért?

Szerinted egyenlő teljesítmény évi átlag 2,5% GDP növekedés 2010 óta adósság csökkenés mellett, és évi átlag minusz 2% GDP csökkenés -2006tól 2010ig- adósság növekedés mellett?

Innentől a lopás mit számít, pláne hogy egyetlen nagyobb lopásra van bizonyíték, amit Megyó meg Demszky követett el a 4es metróval?

'Én egy olyan kormányt szeretnék látni végre, amelyik nem a saját és oligarchakörének meggazdagodásával van elfoglalva, henm komolyan veszi a feladatát, és a miniszterelnök és a miniszterei tényleg úgy viselkednek, amit a miniszter szó jelent. Magyarul a népet (lakosságot) szolgálja. '

Én is de ezek nem a ballibek, náluk Orbánék sokkal jobbak.

'Egyébként ugyan áruld már el kivel vagyunk pariban? Mert talán Románia és Bulgária nem előzött még meg az EU-ból.'

Lengyelországgal, Szlovákiával, megállt a lemaradás, persze az elbaszáskori lemaradás megmaradt, a cseheknél meg jobban fejlődünk, de a lemaradás ott is megvan.

Ezeknek az országoknak átlagosan 40-50% a GDP arányos adósságuk, Mo-nak 73%. Amikor Orbán átadta a kulcsot 2002ben a ballibeknek, ez 56% volt. És ezt meg kamatait fizetni kell, ez nem segít a versenyben.

de let e ... 2017.03.26. 10:05:26

@dunántúli gyerek: Azért írd már ide forintban , hogy hogyan csökkent az adósságunk 2010-2017 között ? ( számold hozzá a manyupos milliárdokat is )

dunántúli gyerek 2017.03.26. 10:21:44

@de let e ...: Miért számítsam hozzá? Évi 2-3% konstans hiányt okozna a mai napig a kötelező MANYUP, ahogy előtte. Akkor adjam hozzá a 2-3%*5-6 évet? Mert ugye a manyup gyüjtötte a lét az állami rovására a nyugdíjkasszát meg kitömték adóssághalmozással. Hogy tudjanak a nyuggereknek fizetni.

has 2017.03.26. 11:08:19

@dunántúli gyerek: Sorolj már fel néhányat. Aztán azokat, amik nőttek. Aztán számoljuk hozzá, honnan mennyi pénzt vontak el. A különbözet vándorolt a zsebükbe.
Ja, meg a felesleges, de jó drága beruházásokból visszaforgatott pénzt se hagyd ki.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 11:33:11

@has: SZJA 18/36 helyett 15 plusz családi adókedvezmény

ÁFA is alacsonyabb, 25 helyett 27 meg egy csomó dologra 18 vagy 5

ezeket mindenki fizeti

KATA, EHO, társasági adó ezek is alacsonyabban

ehhez képest pár bolhafing adócska amiket 20 ember fizet nőtt

és csökkent az adósság, nem nőtt közben

erol 2017.03.26. 11:48:05

@dunántúli gyerek: "ÁFA is alacsonyabb, 25 helyett 27" Aha, szuper

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.03.26. 15:14:31

@dunántúli gyerek: A lopás mit számít? A MANYUP 3000 milliárdja az rtényleg semmi. A Mészáros Lölő 2010 óta tartó mesés gazdagodásais tényleg szóra sem érdemes ugye? Mert adva van egy ember aki OGV barátja és mellesleg felcsúti gázszerelő volt, de 2010 óta az egykori gázszerelő akinek 2010 előtt szinte semmije nem volt csak adóssága, azóta a 100 leggazdagabb magyar közé tartozik. Nem is értem, hogy miért nem milliárdos az összes magyar gázszerelő. Vagy nézzük a 2017-es vizes VB-t. Az eredti kiírás szerint az egész esemén került volna tokkal vonóval 40 milliárd körüli összegbe. Ehhez képest hetente jelentik be , hogy még mire kell költeni 1-2 milliárdot a már 100 milliárd elköltött(?) forint mellett. Vagy nézd Matolcsy jegybankelnök tevékenységét, az is a lopások sorozatából áll, kezdve a rokonai kstafírozásától a alaptványokon át a gyanús ingatlanvásárlásokig.
Az már más kérdés, hogy Polt Péter főügyész még akkor sem talál semmit, ha valaki bizonyítékokkaal és a bűnösök névszerinti megnevezésével jelent fel valakit. Lásd Rogán Tonyó, vagy Farkas Flóri.

Az előző kormány alatt legalább Zuschlag János, Hunwald börtönbe vagy előzetesbe került. Ja, hogy akkor nem Polt Péternek hívták a főügyészt?

dunántúli gyerek 2017.03.26. 15:23:36

@The Ghost Wolf: Egyetlen nagy korrupciós ügy volt a 4es metró.

Lehet mantrázni mindenfélét vagy be lehet mutatni a bizonyítékokat, de nem bajai kamucigány vidióval!

A MANYUPot senki nem lopta el a Strassbourgi bíróság legalábbis ezt mondta ki.

De ha elfogadom hogy minden amit a ballib sajtó ír az el van lopva, akkor még mindig ott van, hogy kevesebbet adózom, amiből az adósság csökken, nem többet, amiből az adósság nő, úgyhogy valaki hazudik, és a számok nem a ballib oldalt igazolják.

has 2017.03.26. 17:03:56

@dunántúli gyerek: Az szja csökkent, viszont több ember fizeti, köztük a csórók is. a családi adó kedvezmény egyre kevesebb családot érint, mert nem születnek gyerekek, nem kötnek házasságot a zemberek.
Az áfa sehol a világon nem magasabb, és azt mindenki fizeti, aki vásáról. Az a néhány termék, szolgáltatás nem sokat jelent.
A jövedéki adókat emelték. mondjuk a dohányt, meg az italt fizesse, aki fogyasztja, de az üzemanyag adóját mindenki megfizeti.
A csodás rezsicsökkentés árai magasabbak, mint a piaci árak. Nem kicsit.
Pénzt vontak ki az oktatásból, nem épülnek utak, közművek, legfeljebb a kupi hangulatú dunaújvárosi közvilágítás, amit ugye haver készített.
Van még, soroljam?

has 2017.03.26. 17:11:13

@dunántúli gyerek: Azért, mert az magán emberek célmegtakarítása volt.

Zsoltbacsi 2017.03.26. 20:07:02

@The Ghost Wolf: @de let e ...:

Ha mar ennyiszer emlited a manyupot, akkor igazan megemlithetned a privatizaciot is. Erdekesen lophat Orban, ha folyamatosan bovul a nemzeti vagyon, mig az elozo "nemloposak" meg mindent elkotyavetyeltek, amit az altalatok utalt mostani kormany vasarolt vissza....
süti beállítások módosítása