A valódi viták otthona

Reflektor

Az új Magyar elmaradottság

2017. március 31. - szénhidra

 mu.jpg

Második jobbágyság, történelmi elmaradottság, gazdasági hanyatlás, népességcsökkenés és kivándorlás. A világ fejlett régióitól való kulturális és gazdasági leszakadás. A szemünk láttára alakul újra immár évszázados problémánk: hazánk a civilizált fejlett világ és Európa perifériájára sodródott ismét. Van azonban egy különbség: korábban minden esetben nagyhatalmak, birodalmak közti nemzetközi játszmák áldozataiként tekinthettünk magunkra, míg jelenleg azonban mi magunk, saját magunk, illetve tehetségtelen, rövidlátó és rendkívül ostoba politikai vezetőink löknek akarnok butaságukkal minket a fejletlenség, az elmaradottság és a buta provincializmusnak történelem nagyjaink által százszor elátkozott viszonyai közé.

A jelenlegi kormány által támogatott „kultúra” bornírt, jobb esetben rossz operett színvonalú (mint például a kormány várba költöztetése), a rosszabbik esetben meg hazánk legsötétebb történelmi korszakának legsötétebb gyilkos eszméi felé mutat alig leplezett szimpátiákat. A valódi, értékeket felmutató és valós morális-társadalmi problémákra reagáló kultúra fórumait ennek a politikai pártnak a „kápójai” igyekeznek az ország minden szegletében elnyomni, tönkretenni, elhallgattatni, mint ahogyan azt például nemrég nyíltan tették Szombathelyen és tették és teszik sunyi  alattomos módon szinte mindenütt ahol hatalmon vannak. Nézzünk bele a mostani kormány által favorizált sajtótermékekbe: csak szenny, hazugságok és nívótlan ostobaságok amit találunk, rendkívül színes tálalásban. A nyilvánosság, a valós tájékoztatás és végső soron az igazság ennek a kormánynak a legnagyobb ellenfele. Erről bárki meggyőződhet, ha belehallgat a közrádió bármelyik hírműsorába, vagy arra vállalkozik, hogy a köztévé egy tetszőleges hírműsorát végignézze. A kormányzat propagandája nyilvánvaló hazugságokat kürtöl az „erősödő Magyarországról” és „Brüsszel megállításáról”. Mindeközben tébolyító méreteket ölt az államilag szervezett korrupció. Most pedig elzavarják Magyarországról az egyetlen olyan egyetemet, amely huszonöt év szívós munkájával és önzetlen támogatójának segítségével eljutott a világ legjobbjai közé.

Ha egy pillanatra hátralépünk és egy messziről jött ember pillantásával végignézünk országunkon akkor mindjárt a szemünkbe tűnik Felcsút. Egy jobb sorsra érdemes Fejér megyei falucska, ahol egy szakmunkás néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb emberévé vált és ahol megépült egy, a falu lakosságát kétszer meghaladó befogadóképességű foci stadion a helyi másodosztályú csapatnak. Mindez az ország erőforrásainak aránytalan és értelmetlen ide összpontosításával valósult meg. Mit is tesz ez hozzá mindannyiunk jobb életéhez, vagy az ország fejlődéséhez? Alighanem arra lesz csak jó, hogy egy boldogabb korban elrettentő példaként, mint szabadtéri múzeum szolgáljon, bemutatva azt, hogy mi is történik egy közösséggel, ha elveszíti józan eszét és bolondokat bíz meg a köz ügyeivel.

Az országban praktikusan tilos szélerőműveket építeni és újabb és újabb terheket raknak és akadályokat gördítenek a megújuló energiák elterjedése elé. Az oktatási rendszert, miután a központi kormányzat elvette az önkormányzatoktól, lényegében lebutítja. Az egészségügyi ellátás költségeit a kormányzat nem finanszírozza, a felsőoktatásban leépít, és a felsőoktatás éves költségvetését kétszer meghaladó mértékben költ „látványsportokra”. Olyan emberek számítanak legbefolyásosabbnak a mindent eluraló pártban, akik polgármesterként óriási önkormányzati adósságot halmoztak fel, majd gálánsan kifizettették azt az összes adófizetővel, képtelenség belátni azt, hogy bevallott jövedelmükből hogyan tudnak megélni azon a szinten, ahogyan élnek. Mindezt fényes nappal, a szemünk előtt tették és teszik. Az országot sorban hagyják el innovatív elméi és vállalkozásai. Amit látunk tehát az a hazugság, a lopás a törvényekkel való visszaélés és a nyilvánvaló elnyomás lassan rendszerré összeálló giccses nemzetiszín mázzal leöntött berendezkedése. Ez a rendszer az országot már tönkre tette, ez azonban még nem nyilvánvaló mindenki számára, de hamarosan sokaknak az lesz. Persze a kormánypárt elvakult hívői számára sem most, sem később nem jelent ez problémát.

Mindezen közben a világ boldogabbik felén a politika részvétel és nyilvánosság új fórumai épülnek a polgárok számára, a kormányzatok aktív segítségével. Az energiarendszerek gyökeresen átalakulnak, a környezet védelme, az általános jólét és jóllét áll a közpolitikák fókuszában. Több szabadságot biztosítanak az emberek számára arra, hogy úgy éljék és szervezzék életüket, ahogyan jónak látják. Mindeközben ezek a közösségek túltekintenek a kerítéseken és határokon, törődve erejükhöz mérten a globális problémák megoldásával és az olyan elmaradott térségek gazdasági megsegítésével is mint amilyenné Magyarországot tették.

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2212390231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2017.03.31. 17:02:00

az első bekezdésig jó a jellemzés, aztán utána nettó faszság.

részletek az elüldözött csodaegyetem képzéseinek listájából:

Közgazdasági elemző / Késő antik, medievisztika és reneszánsz tanulmányok specializáció / Összehasonlító történettudomány 1500-tól napjainkig specializáció / Kisebbségpolitika / Filozófia / Politikatudomány / Társadalmi nemek tanulmánya /
MATILDA: Nők és társadalmi nemek története specializáció / GEMMA: Nők és társadalmi nemek tanulmánya specializáció / Környezetpolitika és menedzsment

gratulálok, ezzel aztán ténylegesen el lehet jutni a világ legáltudományosabb egyetemévé. engem az zavar inkább, hogy az ilyesmi az eddig hogyan és miért működhetett büntetlenül?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 17:16:03

@Gerilgfx: Igen, ha egy egyetemnek van olyan szakja, ami neked nem tetszik, akkor be kell zárni az egész egyetemet.

Az összes magyar egyetemet be kell a faszba zárni, összeszerelő segédmunkásoknak csak pénzpocsékolás.

Jellemző ez a prolitempó, pusztuljon minden, ami nálad értékesebb. Jöhetnek a könyvégetések.

conchita wurst 2017.03.31. 17:31:13

''A szemünk láttára alakul újra immár évszázados problémánk: hazánk a civilizált fejlett világ és Európa perifériájára sodródott ismét. ''

pedig a kampány még el se kezdődött baszki

amúgy bevándorlás van de nem zavar gondolom

exterminador 2017.03.31. 17:35:31

És mégis kit érdekel? A közvéleménykutatások szerint a magyarnak erre van szüksége! Ez a szint!

conchita wurst 2017.03.31. 17:36:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az egyetemnek meg volt adva a lehetőség hogy kussoljon és tegye amit Orbán megparancsol

erre a másik 20 kifogásoklt egyetem képes volt, a CEU nem

háborút akarnak megkapják

conchita wurst 2017.03.31. 17:43:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Bokros mondta hogy a magyar egyetemek 2/3át be lehetne zárni

ami amúgy igaz, de akkor nem volt ajvékolás

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 18:13:58

@conchita wurst: A Bokros egy hülye, mindig is az volt. Egy szerencsénk volt, hogy nem annyira hülye, mint az Eltolcsy, és valahogy túlélte a gazdaság a bokroscomagot. Annyira, hogy az megágyazott az következő egy évtizednyi fejlődésnek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 18:16:17

@Skankhunt42: "már az egyetemhez is értesz?"

Nem akkor truváj egy egyetemet elvégezni, mint képzeled.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 18:43:29

@Skankhunt42: "nem ezt kérdeztem."

Mit szeretnél tudni? Még az átkosban doktoráltam, és olyan 15 éve tanítottam utoljára egyetemen, nem vagyok naprakész.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.31. 21:19:53

.... Európa öt olyan országa közt vagyunk, ahol a kontinensen a legalacsonyabb a politikai intelligencia és kultúra. Nincs is több kérdés.

Skankhunt42 2017.04.01. 13:03:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jaj hagyjuk már. szöveget sem tudsz értelmezni. vagy ha mégis igaz akkor meg a rendszer kegyeltjeként kaphattad csak meg a katedrát.
süti beállítások módosítása