A valódi viták otthona

Reflektor

Új elitünk

2017. április 11. - szénhidra

enjoy.jpg

Valahol érthető, hogy a kormány egy új nemzeti elitet akar felhizlalni, de ahogy csinálja a történelemkönyvekből ismert vadkapitalizmus határait is átlépi, de annyira azért mégsem nemzeti, hogy valamennyit is visszacsorgasson a szerencsétlen népnek. Ideológia meg nemzeti máz az van, anyagiak viszont coki.

A nemzeti tőkésosztály szépen emelkedik, hízik – természetesen az adófizetők pénzéből, az uniós pályázatok személyre szabott kiutalásos rendszere miatt vagy pusztán haveri alapon, tökmindegy. Egy a nemzetért valóban tenni akaró tőkésosztály, akiknek mecénási feladataik és belülről fakadó támogatási kötelesség-érzetük kellene lenniük – nos az nálunk nyomokban sincs.

Mondják erre, hogy persze, hogy nincs, mert majd a következő generációjuk fog adakozni. Carnegie, meg Rothschild is csak az első milliót nem akarta felfedni, aztán meg visszacsorgatott annyit, amennyivel a tömegek száját betömte. Sajnos a mai magyar új, jövőbeli elittagjaitól sem fogjuk látni, hogy jó példával járnának majd előttünk. Orbán Viktor lánya Orbán Ráhel olajsejkekkel tárgyal a kormány nevében mindenféle stallum nélkül, férje cége pedig hülyére keresi magát minden másodpercben. Ja és egy CEU mintájára működtetett egyetemen szerezte a dupladiplomáját. Áder János családja is zárkózik, a család feje annak ellenére írta alá tegnap a CEU ellenes törvényt, hogy jól tudta: lánya és így saját családja is hasonló cipőben jár. Ha külföldi államfő lenn vajon megtette-e volna?

Mit üzen nekünk ez a hozzáállás? Milyen példával járnak elől az ország vezetői?

Hát olyannal, hogy az utódok sem lesznek jobbak. Kiépül hazánkban egy protekcióval körülbástyázott, senkiházi tőkésosztály, de annak mostani fejei semmit nem tanítanak az utódoknak, akik nem is fogják magukénak érezni az országot. Már a taníttatásuk is egy hazugság – és ezt köszönjék felmenőiknek.

Vajon megtanulják, hogy a stadionok, kisvasutak, térkövezések és álberuházások nem magánvagyonokból épülnek, hanem a mi pénzünkből. Eljutnak-e egy olyan felismerésig, hogy kéne adni, ha már alájuk toltak komplett megyéket, városokat, erdőket, mezőket…? Ezek most nem adnak egy fillért sem ennek a szétlopott országnak. De kultúrát, közéletet, valódi, racionális és értelmes hétköznapokat sem kapunk tőlük, csak az ordenáré lenézést és élősködést. Nincs sok reményem a jövőt illetően.

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr10012416913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2017.04.12. 16:51:12

Mégis mit gondoltatok ti Soros bérenc Gyurcsány csicskák, hogy Orbán Viktor majd Gyurcsány vejét, Kóka gázszerelőjét, Horn fogorvosát vagy Kapolyi kedvenc foci csapatának a tulajdonosát teszi majd meg az új eredeti tőkefelhalmozott nagytőkés osztállyá 2010 után?

Azokat a nihilsta álballibeket, akikben egy szem nemzeti érzelem nincs, csak nyalják az EU seggét a Moszkva fele fordulás helyett? Akik nem átallanának migránsokat átengedni Európába, hogy túlszaparodjanak minket és elvegyék a magyarok munkáját?

Orbán Viktor a legbecsületesebb magyar emberekből nevelte ki azt a magyar nagytőkés osztályt, akire az egész ország csak büszke lehet. Jelenleg sajnos nincs sok belőlük, csak 3-4, de legalább a sok 100 milliárd forint nincsen szétszórva az emberek között akik csak elnyerőgépeznék azt vagy eltőzsdéznék vagy kivinnék külföldre aztán ott költenék el luxus szállodákra, luxus jachtokra, vagy svájci méregdrága iskolákra. Ahol amúgy is csak a mergező liberális tudást szednék magukra.

Még több Fideszt, még több tőkét a nemzetien gondolkodó és érző magyar nagytőkés osztály kezébe! Ez a mi feladatunk, Orbán Viktor megálmodott világát megteremteni.

nemecsekerno_007 2017.04.12. 17:04:40

Mire ez a síránkozás? Hogy alakulhatna ki normális vállalkozó, polgári tulajdonosi réteg aki felelősen viszonyul a saját kisebb közösségéhez és az országéhoz egyaránt amikor:

- ilyen adó- és járulékrendszer mellett, kisebb csoda, hogy van aki még belevág egy vállalkozásba.
- az EU-s pénzek nélkül, pusztán banki hitellel szinte képtelenség nyereséget termelni. Ezek nélkül meg hozzás se fog az aki felelősségel gondolkodik. (nyílván nem szoftverfejlesztő cégre gondolok, de valahogy meg kéne élnie egy családnak egy-két étteremből is, vidéken is)
- milliárdos forgalmat bonyolító világcégek adókedvezményt kapna, a magyar kkv-k vállán meg ott a nyugdíjrendszer, az oktatás, meg az egészségügy finanszírozása, hogy az államigazgatásról már ne is beszéljek. (az egy külön történet, hogy ezért milyen "szolgáltatást" kap)
- a nagy cégnek elnézik az emberek, de a magyar vállalkozó gyakorlatilag az adócsaló szinonímája.

Nyílván lehet még tologatni a számokat a költségvetésen belül, de azt kéne elérni, hogy a nyugdíj, egészségügyi és államigazgatási kiadások csökkenjenek, de ezt ki a f*****m fogja megszavazni v. ki fog erről társadalmi vitát folytatni, amikor olyan ötletek jönnek, hogy "adóztassuk meg a gazdagokat" ?

Adjunk még több pénzt az államnak, úgyis olyan kurva jól el tudja osztani!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 17:39:44

@rovid: "bevetted a mai gyógyszeredet?"

Jól tolja, mi? Akár egy agyalágyult fideszes is írhatta volna. :))

"svájci méregdrága iskolákra. Ahol amúgy is csak a mergező liberális tudást szednék magukra."

:))

A fideszcsicska is ilyeneket ír: "Hogy alakulhatna ki normális vállalkozó, polgári tulajdonosi réteg", aztán a saját gazdáját kezdi ekézni.

:))

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.04.12. 17:51:15

köszönjük emese

ez az MSZMP vagy Gyurcsány blogja?

hümhüm 2017.04.12. 18:19:34

@nemecsekerno_007: " ilyen adó- és járulékrendszer mellett, kisebb csoda, hogy van aki még belevág egy vállalkozásba."
Nagyon fiatal lehetsz, vagy teljesen elképzelés nélküli, vállalkozási impotenciában szenvedő.
Tudod, hogy amikor én kezdtem a válalkozást, 35 éve, mennyi volt a legmagasabb jövedelemadókulcs? 75%!
Tudod, hogy amikor 1988-ban (29 éve) életbe lépett az adóreform, mennyi volt a legmagasabb SZJA kulcs? 60%! --- most 15%
Tudod, hogy 1990-től mennyi volt a társasági nyereségadó kulcsa? 40%! --- most 9%
Tudod mennyi volt sokáig a teljes járulékelvonás (1990-től...)? 49.5%! --- most 42%.
Azt írod: "az EU-s pénzek nélkül, pusztán banki hitellel szinte képtelenség nyereséget termelni. Ezek nélkül meg hozzá se fog az aki felelősséggel gondolkodik. "
Az EU-s pénzeknek semmi köze a nyereséghez. Ahhoz a felelős, fegyelmezett gazdálkodásnak és a megfelelő vállalkozási területnek és vállalkozási formának, adózási kategóriának van köze.
Ezt elhiheted nekem, a mi cégünk a kezdetektől fogva nyereségesen működik. És minden nyereséget, jövedelmet leadóztunk. És mégsem mentünk tönkre.
Nem nyavalyogni kell, hanem keményen csinálni a dolgot, vagy menj el alkalmazottnak.

nemecsekerno_007 2017.04.12. 18:28:55

@hümhüm: exportra dolgoztatok? vagy az államnak? esetleg az állami eszközöket használtátok, magán célra? Mint a GMK-k. nagyon nem mindegy.

Én nem nyavajogtam, csak felvázoltam, hogy milyen nálunk a vállalkozók megítélése.

Most már sokkal jobb az adózás, de még nem telt el annyi idő, hogy kialakulhasson egy erős magyar kkv szektor. A fejlett országokban is ez adja a gazdaság gerincét.

hümhüm 2017.04.12. 18:45:35

@nemecsekerno_007: Az államnak sosem dolgoztunk (hacsak az 1982 és 1990 közti időszakban az állami cégeknek(mivel csak azok voltak...) történt teljesítéseket nem vesszük annak. A saját eszközeinket és az agyunkat használtuk, ha kellett béreltünk eszközt. Ha úgy fordult, nem vettünk ki pénzt a cégből, és soha nem vettünk felvágós, drága autókat.
Nagyon keveset exportáltunk, szinte csak a hazai piacnak dolgozunk.

" de még nem telt el annyi idő, hogy kialakulhasson egy erős magyar kkv szektor."
Ebben sajnos teljesen igazad van. Volt egy "kegyelmi állapot", 2001-2002-ben. Sajnos ezt követően a szocik elb...ták a direkciót, azóta is szenvedi a kkv szektor. Ha folytatták volna a Fidesz 98 és 2002 közti, igen agilis, pozitív gazdaságpolitikáját és adópolitikáját, akkor az EU-ba csatlakozás nem hozott volna törést a kkv szektor fejlődésében, és ma igen komoly, a külföldi cégekkel szemben is számottevő gazdasági erőt képviselnének. No,meg a persze nem lennének ilyen gyatra alkalmazotti jövedelmek. Lényegesen fejlettebbek lennénk, és valószínűleg egy politikai erő sem tudna elsöprő többséggel hatalmat gyakorolni.

KissGecihuszár 2017.04.12. 18:56:08

Nekem az elmúlt 27 magyarosch "piacgazdasági" év után úgy tűnik, hogy eleve nincs meg a magyar néplélekben egyrészt a leben und leben lassen örök érvényű, a velünk 1 ívású környező országokat valódi jólétbe reptető igazsága, másrészt zsigerileg gyűlöljük -tisztelet a sovánka kivételnek- a "mászekokat", tehát a vállalkozókat, pláne ha ők még munkáltatók is és sajnos számos hazai KKV-s bőven okot is adott erre a permanens sumákolással, "okosságozással", minimálbéres bejelentéssel, nettó gerinctelen, jellemtelen húzásokkal. Nekem az az érzésem, hogy a kádáréra oly mértékben vágta haza egyrészt a szüleink (60-90 közti generációk), illetve a mi (35-55 közti generáció) erkölcsi, polgári attitűdjét, hogy itt csak akkor lesz jobb világ, ha egyrészt a mai nyugger generációk mind elholnak, illetve már mi is oly vének leszünk, hogy már a kölkeink lesznek a "felnőttek" , tehát kb. még 15-20 év!

midnight coder 2017.04.12. 18:57:29

"Valahol érthető, hogy a kormány egy új nemzeti elitet akar felhizlalni, de ahogy csinálja a történelemkönyvekből ismert vadkapitalizmus határait is átlépi"

Végül is, csak az történik, ami a gengszterváltás után a nemzetellenes elit felhizlalásakor történt. Akkor az egyik oldal lopta szét két ciklus alatt egy ország vagyonát, most a másik oldalon a sor.

A baj az, hogy ebből nem lesz hazai gazdaság. Persze a másik oldalon a vörösnácik sem kecsegtetnek semmi jóval, élükön a "fizessenek a gazdagok" Botkával. Persze az egybites komcsilibsi szavazó elhiszi, hogy ez majd a mindkét oldalon kormányközelben meghízott milliárdosokat érinti majd, a valóság azonban valószínűleg az lenne, hogy ismét csak azok szívnák meg akiknek értékes tudása és nyelvismerete van, és akik amúgy is tömegesen hagyják el az országot a 4x-es nyugati fizuk miatt.

Pipas 2017.04.12. 21:26:49

@nemecsekerno_007: "- ilyen adó- és járulékrendszer mellett, kisebb csoda, hogy van aki még belevág egy vállalkozásba."

Egyszerűsített adózással havi egymilliót kereshetsz úgy, hogy az adód 5%, és ebben benne van a nyugdíjjárulék, a TB, a személyi jövedeladó, gyakorlatilag minden. Persze nem mindenkinek jön ez így össze, nem mindenki tud havi egymilliót keresni, de azért azt el kell ismerned, hogy ez így igen alacsony adó és járulék.

Paróczai 2017.04.13. 09:40:47

"...de annyira azért mégsem nemzeti, hogy valamennyit is visszacsorgasson a szerencsétlen népnek."
A gyermekétkeztetés, közmunka program, szegények ingyenes oktatása, infláció letörése, devizahitelek forintosítása.
Na ezek aztán tényleg a zsebüket tömik!
Az a legszebb az egészben, hogy ez a demagóg, hergelő cikk ismét olyan kontraproduktív, mint a nagy "szabadság védők" minden megnyilvánulása!
Na meg az elveszett sajtószabadság, ahol bármelyik ellenzéki lap szidhatja a kormányt kedve szerint. Tényleg a diktatúra felé robogunk, ha rájuk hallgatnánk! Viszont nagyon helyesen a többség átlát ezen az álságos vádaskodáson!
süti beállítások módosítása