A valódi viták otthona

Reflektor

Orbán Viktornak tényleg nincsenek elvei

2017. május 16. - baum

ilham_aliyev_es_orban_viktor2.jpg

 

Történt pedig, hogy a Fidesz maga Orbán Viktor vezetésével büszkén kiállt azon politikai nyilatkozat mellett, mely elítéli Oroszország dezinformációs- és propagandakampányait. Sőt, a szövegben még közös európai fellépésről is szó esett a putyini machinációk megakadályozása érdekében.

 

Igaz, hogy az ötlet nem Orbán Viktor saját kútfejéből származik, hanem Máltán esett meg az aktus, ahol az Európai Néppárt tartotta soros (nem Soros, soros – a szerk.) kongresszusát. Miniszterelnökünk is ott volt, és hát nyilván nem akart kilógni a sorból, a nyilatkozatot szépen alá is írta.

Aztán hazajött.

 

Na itt ütött be a krach. Az LMP szemfüles volt, és kiszúrta a politikai nyilatkozat tényét, vagyis hogy az itthon oly nagyon putyinbarát Orbán Viktor milyen a jelenlegi orosz vezetést elítélő papírokat irkál alá őtőle teljesen önidegen módon.

 

Hiszen a Fidesz itthon nagyon is oroszbarát attitüdöket mutat.

 

Nem lehet véletlen, hogy Putyin szinte sűrűbben látogatja meg Magyarországot, mint Habony Árpád a dílerét. Aztán ott van Paks2. A Fidesz simán kiszolgáltatja Oroszországnak a magyar jövőt azzal, hogy orosz hitelből, orosz atomerőművet építenek oroszok Magyarország kellős közepére. 40 évre csesznek el mindent ezzel energetikailag. Vagy az is érdekes, hogy a Fidesz fel akarja oldani azokat a szankciókat, amiket Oroszország azért kapott, mert megszállt egy szomszédos államot, Ukrajnát. Simicska Lajos nyilatkozata is sokat mondó, hogy a G-nap előtt jóval egy beszélgetés során Orbán felvetette, hogy az oroszokkal megvásároltatja az RTL Klubot csak azért, hogy beszántsa. A Civil- meg az CEU-s törvény is olyan, mintha Putyin mondta volna tollba. Szóval számos közvetett bizonyíték van az orosz befolyásra Magyarországon, nem véletlen lehetetlenítette el a Fidesz, hogy országgyűlési vizsgálóbizottság jöjjön létre emiatt.

 

De vissza a lényegre: az LMP fogta magát és szóról szóra beadta a parlamentnek a Máltán aláírt politikai nyilatkozatot, hogy azt akkor írja alá a magyar Országgyűlés is.

 

Hogy erre mi történt?

 

Hát az, hogy az Európai ügyek bizottságának hat fideszes tagja egy kövér nemmel szavazott, így amit Orbán Viktor aláírt Máltán, arról a magyar parlament nem szavazhat. Simán elkaszálták.

 

Konklúzió:

 

Elvek nélkül biztos jóval könnyebb volt Kínában az első alkalommal megrendezett diktátorfesztiválon gyilkosok között parádéznia Orbán Viktornak a hétvégén.

 

Nuszbaum Tibor

 

p>

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9012506971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paróczai 2017.05.16. 17:40:25

Orbán reálpolitikus. Tudta, hogy azt ott akkor alá kell irni, de azért itthon nem kell lemennie kutyába.
Egyeseknek a realitás és a gondolkodás elvtelenség! Egy oka van, hogy gyakorlatilag nulla tudással rendelkeznek!
süti beállítások módosítása