A valódi viták otthona

Orbán termékeny ágyéka

a legszebb dolog, amiről valaha hallottam

2017. május 17. - macska az úton

orban-viktor-1024x576_1.jpgA valamirevaló diktatúrákban nem csak az erőszakszervezetek tartják fenn a hatalmat azzal, hogy bárkit, aki mást mond, gondol vagy egyszerűen csak nem rendszer-kompatibilis, jobb esetben börtönbe zárják, rosszabb esetben még a családját is eltüntetik. Egy valamirevaló diktatúrában nem elégednek meg az erőforrások totális kisajátításával, sőt, komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a rendszer által képviselt saját igazságot minél többen vegyék komolyan, minél többen higgyék el, hogy a felettük álló hatalom értük van, értük tesz, hogy nélküle életképtelenek volnának, biztonságukat csak tőlük remélhetik. Végső soron tehát szeressék a rajtuk uralkodókat.

Ahol állandóan rettegni kell, majd az alvás idejére fáradtan megnyugodni, hogy húúú, kevésen múlt, de vasmarkú, lánglelkű elöljáróink ma is megmentették a világot, ott szükség van szuperhősökre. Vagy rettegjenek tőlük, vagy imádják őket. A képlet egyszerű.

Ön tudta például, hogy Észak-Koreában a felsősök és a gimnáziumba járók már évek óta az állami tanterv részeként tanulják Kim Dzsongun forradalmi tetteit? Hogy a gyerekek derék diktátorukkal kapcsolatban tényként hallják tanáraiktól, hogy a jeles vezér már 3 évesen autót vezetett vagy épp 9 évesen „vitorlásversenyen legyőzte egy Észak-Koreába látogató külföldi hajógyár vezetőjét”? Hogy zeneszerzői talentumáról már ne is beszéljünk! Persze attól, aki olyan felmenőkkel büszkélkedhet, mint a jelenlegi diktátor, kevesebbet aligha fogadna el az istenadta nép. Hiszen apjáról például azt beszélték, hogy 2 hónappal születése után már beszélt, 3-mal később járt, felsősként pedig ő tanította a tanárait.

Természetesen a mítoszteremtésnek is megvannak a különböző szintjei. Attól remélhetőleg messze járunk még, hogy minden háztartásban Orbán Viktor fotóihoz (a kedvenc, amin kezet csókol neki egy nyugdíjas néni) imádkozzanak legkisebbektől a legnagyobbakig, azonban Európa pajzsáról és megújítójáról is fontos tudni, hogy nincs híján a különleges képességeknek.

Kedves olvasó, szégyellje el magát, ha most epekedve várja, hogy itt majd mindennek elmondjuk a miniszterelnököt, ha azt reméli, arról olvashat majd, hogy a tehetséges ifjú jediből hogyan lett megnyomorodott Darth Vader, hogy kifigurázzuk, mennyire nincs már kapcsolata az egykori idealistának a maga köré gyűjtött szolgák által hermetikusan lezárt világon kívüli valósággal, nem, mi most Orbán Viktor termékeny ágyékáról kívánunk szólni. Mert ez mindennél többet elárul és mindennél szürreálisabb, amit eddig olvashatott Habonyéknál vagy Habonyéktól!

Néhány napja a Pesti Srácokon jelent meg Pilhál Tamás cikke Szimbolikus: Nyugat-Európa vezetőinek 0, Közép-Európa vezetőinek 20 gyermeke van címmel. Már a cím is elárulja, mostantól nem a 6:3-ra fogunk könnyes szemmel emlékezni. Van itt, amiben Orbán Viktor jobban teljesít.

"Napok óta kering az interneten egy kilences lista, amely Nyugat-Európa vezető politikusait listázza gyermekszám alapján. Nagy matematikai műveletre nincs szükség az összeadáshoz: a Macrontól Junckerig terjedő lajstromban szereplő politikusoknak 0, azaz nulla darab gyermeke van. A PestiSrácok.hu gyűjtése alapján Közép-Európa vezetői ennél lényegesen jobban teljesítenek. Igaz, a nyugatiak közül ketten nem jószántukból gyerektelenek. Az összehasonlításnak – Európa mostani krízise közepette – leginkább szimbolikus üzenete van."

– írja a sajtó derék munkása.

(Spoiler: elárulom, még három gyereke sincs a regionális listán rajta kívül senkinek, ő pedig öttel a dobogó összes fokára egyedüliként állhat.)

De mi a fenét jelent ez? Azt, hogy valakik kigondolták, hogy megversenyeztetik Európa politikusait termékenységi alapon? Hogy Orbán Viktor a legmenőbb, mert a lista alapján több utódot nemzett más politikusoknál? És mégis mi a büdös fenét mond el valakiről az, hogy sok, másoknál több gyereke van? Ettől jobb vagy épp felelősebb személy? Esetleg jobb, gondoskodóbb szülő? És mi jár annak, aki egy ilyen versenyt megnyer? Miféle homályos szimbólumokról beszél a szerző? (Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten ízléstelen, tudománytalan társadalmi trendeket egyes személyekre vetíteni.)

Pilhál olvasói biztosan komolyabb következtetéseket tudnak levonni a szerző fejtegetéseiből, de én csak sajnálatot érzek, amikor a NER-t és az annak egészét szimbolizáló, leharcolt Orbán Viktor termékként történő reklámozásához már ez az ízléstelenség és ultraprimitívség kell. Persze vágom, hogy a talpnyalásban fontos újabb és újabb mélységekbe süllyedni, de ez már tényleg minden alatt van.

"Nem csak gazdasági növekedésben, hanem a fertilitási mutatók tekintetében is tetten érhető a kétsebességű Európa. Míg Nyugat-Európa vezetői Közel-Keletről és Afrikából kívánnak maguknak gyermekpótlékot adoptálni, addig a visegrádi négyek, a Közép- és Kelet-Európa államait irányító vezetők simán hozzák az átlagos gyermekszámot, a kevesebb mint kettőt, de több mint egyet. Azt, ami ugyan a lassú, de biztos népességfogyást jelenti, de legalább nyomokban emlékeztet egy életképes társadalomra. Ha a térség jelenti a vitalitást Európában, akkor azalatt azt kell érteni, ők még tudják, gyereket nem csak venni, hanem csinálni is lehet."

Szóval elérkeztünk oda, amikor Orbán spermáinak életképessége és az utódok nemzésére való jelenlegi vagy egykori alkalmassága alapján mondhatjuk ki, hogy a hanyatló Nyugattal szemben lassan, de biztosan fogyó népességünk újabb diadalt aratott? Végre valami, amire igazán büszkék lehetünk? Mert a mi vezérünk igazi csődör, Kövértől pedig már korábbról tudjuk, hogy jó esetben mi jelenti a csúcsot egy nő életében:

„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”

Na, most jöhet a robbanós ökölpacsi, ma is jól teljesített a rendszer! Eljutottunk oda, hogy versenyeket kell kitalálnunk ahhoz, hogy végre valóban sikeresnek tűnhessünk akár csak egyetlen percre. Mert már az is eredmény, ha lassabban fogyunk másoknál.

És persze az sem mellékes, hogy a külföldre költöző százezernyi magyar fiatal esetében vajon miért nagyobb a gyermekvállalási hajlandóság azokkal szemben, akik itthon maradnak? De attól, aki a gyermekvállalást ezen a síkon és ilyen módon értelmezi, természetesen nem várható el, hogy ilyen apróságokra vesztegesse drága idejét.

Végtelenül visszataszító, ha a gyermekvállalás ügye, a reprodukciós jogok kérdésköre, emberek személyes drámái vagy épp dilemmái végül így egyszerűsödnek fogyasztható üzenetté a kormányzati médiában. Na de miért is várnék többet vagy mást?

B+

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

a kép forrása: 24.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6712511691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

morph on deer 2017.05.17. 22:01:10

Meg persze az is lehet, hogy a többiek ismerik a "családtervezés" és a "fogamzásgátlás" fogalmakat is, horribile dictu, még az óvszer használatát is..!

Miért? Vannak olyanok, bizisten..!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2017.05.18. 07:34:30

@morph on deer: Én jelenlegi lakóhelyemen, pontosan látom azt, hogy bizonyos kisebbségek, sportot űznek , a kinek lesz több kölyke című sportágból. Biztos OGV is a családi pótlékra hajtott...

ivrilider 2017.05.18. 13:20:22

valóban mutathat valamit a különbség. mégpedig azt, hogy a politika nagyon nem egyenlő a családdal. ezért aki egész életében aktív politikus, sokszor nem a családi életre helyezi a hangsúlyt. a keleti viszonyok között viszont, familiáris, hierarchikus berendezkedésekben a család és a közélet összemosódik, a klánnemzők a maffiára hasonlítanak inkább, mint a klasszikus európai konzervatív politika hagyományára.

TheSaurus 2017.05.18. 13:33:32

Ez legfeljebb azt jelenti, hogy Orbán nem egy g..i, hanem sok.

nemecsekerno_007 2017.05.18. 13:49:47

Hát ez így paródiának szódával még elmegy.

nemecsekerno_007 2017.05.18. 13:55:51

Orbán Viktor spermája. Vazzzzz.

Asszem meg lesz itt a kétharmad jövőre. Bár jobb lenne koalíciós kormányzás, csak nemtom kivel. Mert az ellenzéki oldalon a Jobbikon kívül nincs más, csak egy rakás idióta.
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Már azt, hogy a Jobbikon kívül nincs más.

allesmogelijk 2017.05.18. 14:17:09

Kár, hogy még a népesedési tények is ellentmondani látszanak bármely ilyesmit pedzegető vélekedésnek (az alapját képező abszurd hülyeségbe talán most ne is menjünk bele): jó 100 éve alatt a 9 milliós Hollandia a mai országterületre vetített 10,5 milliós Mo-al szemben mára 17 milliós népességet mondhat el magáról, míg közben Mo ugye ... Meg persze a legtöbb nyugati ország is növögetett közben, ha nem is olyan látványosan, mint Hollandia.

Metálvörös 2017.05.18. 14:19:01

Kolompár Renátó sokkal menőbb, mint OV! Még csak 26 éves, de 5 vele élő gyereke van, és további 3-mal perlik :)

Az Ellenálló 2017.05.18. 14:19:47

Ez elég aggasztó, eszerint a hülyék tényleg sokkal jobban szaporodnak, mint azok akiknek kicsit több ész jutott.

@nemecsekerno_007: a Momentumot nem írnám még le, fiatalok és egyre többen ismerik őket. Még belőlük is lehet valami.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.05.18. 14:31:00

A ballibeknek sikerült az antimagyarkodás és a migrisimogatás után a fehér ember genocídiuma mellé állni.

euurópai érték bázmeg

Ravasz Figyelmeztetés 2017.05.18. 14:32:53

Gyermek nélküli libsi fekáliablogger triggerelve.

Evolúciós szempontból Orbán igenis elég jól teljesít, míg a nagy hatalmú Merkel, Macron, Juncker evolúciós zsákutcák, sikeresen eltávolították magukat az emberiség genetikai állományából. Remélhetőleg a családot és gyermeket elutasító libsi hulladéknak is ez lesz a sorsa. A jövő nem róluk, rólatok fog szólni. A Föld azé lesz, aki teleszüli.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.05.18. 14:33:18

@Az Ellenálló: 'Momentumot nem írnám még le, fiatalok és egyre többen ismerik őket. Még belőlük is lehet valami.'

Most hogy látványosan felkarolták a buzikat határ a csillagos ég egy kifejezetten konzervatív országban.

nemecsekerno_007 2017.05.18. 14:54:01

@Az Ellenálló: én is azt hittem, de túl sok az átfedés a múlttal :)

www.origo.hu/itthon/20170517-milliok-momentum-mozgalom-hallgatoi-onkormanyzatok.html

Persze az origo ekézi őket, valszeg csak a fele igaz de attól még nem biztos, hogy akarjuk a korábbi balfaszok gyerekeit a hatalomba látni.

Pető Ivánnak a szülei az ÁVH-nál dolgoztak, mondhatni az anyatejjel szívta magába a demokráciát és a liberalizmust :D

to:rppapa 2017.05.18. 15:15:13

@Ravasz Figyelmeztetés: Te viszont egy akkori fütyi vagy, hogy egymagad benépesíted az országot.
Kár, hogy pont ezért tart itt Magyarország, mert a képzetlen és tanulatlan populáció mindig termékenyebb, mint a szó klasszikus értelmében vett értelmiség.

Audianer 2017.05.18. 15:18:27

"És mégis mi a büdös fenét mond el valakiről az, hogy sok, másoknál több gyereke van? Ettől jobb vagy épp felelősebb személy?"
Szerintem igen. Akinek nincs az fel sem tudja ezt fogni ésszel. Nem azért mert kevés a talentuma hanem mert nem adatik meg neki az ÉRZÉS. Akinek megadja a sors hogy gyermeke lehessen, egészen másképp látja a világot. Akinek nincs, saját jövőjén kívül nincs mit féltenie. Politikai hovatartozástól függetlenül...

ijontichy 2017.05.18. 16:23:07

@The Ghost Wolf: A kor és a környezet, ahol Vitya szocializálódott, már csak ilyen volt. Kora ifjúságától láthatta, hogy a szociális (szocialista ;-) ) rendszerre apellálni megéri. :-/

Rot 2017.05.18. 17:07:42

Ne cigányozd a miniszterelnököt

Kunhallmi Agnes 2017.05.18. 17:30:04

Teljesen felesleges ertelmetlen penzkidobas a gyerekszulesre, gyereknevelesre forditott penz, amikor az arabok ingyen es bermentve megoldnak a problemat.
Nyilvanvaloan az egesz csaladtamogatasi rendszer csak Meszaros Lorinc ujabb korrupt lopasat szolgalja.

nemecsekerno_007 2017.05.18. 17:35:39

@Az Ellenálló: "a Momentumot nem írnám még le...."

Jaja még lehet belőlük valami, én nagyon remélem, hogy munkavállaló :)

Én tudom jól 2017.05.18. 18:38:15

@Rot: Pedig olyan a színe neki.

Paróczai 2017.05.18. 19:09:40

@Sörös Mérenc: Kinek a színe, kinek az agya! Ezt nevezzük változatosságnak!

Jakab.gipsz 2017.05.18. 19:44:47

Négy gyereket csinálni a hülye is tud!

Ámde négy gyerek mellé, négy szobát, négy laptopot, egy családi nyaralót és egy hatszemélyes családi autót, + a mama-főnöknek egy kiskocsit, ezt csak a keményen dolgozó kis ember teheti meg.

Nem nagy kunszt írni olvasni ezért kell tudni, ja és szöveget értelmezni !

Aki pedig ön-megvalósítani akar és karriert, egy multival, az baxaszasz meg a multiját, majd meglátja mire megy a hűségével.

Budapest a kutyaszar városa 2017.05.18. 19:46:09

@nemecsekerno_007: Amikor ilyen gonoszságot ír le valaki érvként mint te Pető Ivánról, mindig akad egy-két demokrata, aki bemásolja a narancsférgek korábbi MSZMP párttagságát, egy jó hosszú és bőséges listát. Mellesleg többre becsülök egy hithű, jószándékú kommunistát, mint egy sokszorosan köpönyegforgató, pénzéhes, takonygerincű fideszes elvtársat !

n_dy 2017.05.18. 19:50:55

tény: Ny Európa vezetőinek nincs gyerekük
tény: a migránsoknak van
tény: behívják őket, hogy basszák már meg az ő feleségüket, mert látják, hogy egyébként kihalnak, illetve nem fog termelni a Mercedes gyár
tény: ne persze ők inkább a nejüktől szeretnének még lurkókat, a 7.-iket
tény: közép európa egészséges országaiban még tudják, hogy mit kell tenni ... a vezetőknek is vannak gyerekeik
tény: segítségül hívják Sorost
tény: nem kell kúrni, jó lesz az az arab is tervezőnek, indulhat a Mars program ...
tény: hahaha

Fiká Zoltán 2017.05.18. 21:58:35

@to:rppapa: Ejnye-ejnye, rasszista uraság, hát szabad ilyet mondani a szegény cigányokra?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.05.18. 22:59:06

Tehát a fidesz hozza a szlovákok növekedési szintjét, a ballibek meg hozták annak a NEGYEDÉT.

mo 2003-2010 8900-9800 plusz 10% adósság nagyot nőtt
szlo 2003-2010 8900-12400 plusz 39% adósság szintben maradt

mo 2010-2017 9800-11536 plusz17,7% adósság picit csökkent
szlo 2010-2017 12400-14935 plusz20,5% adósság picit nőtt

éves gdp/fő

Miről beszélünk?

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

Ehhez képest a B1 blog ballib kormányra gyúr. Miiiva?

Tőlem lehet 10 másik Mészáros, azt is leszarom csak léccilécci Orbán fidesz lázár varga szíjjártó kormány legyen különben éhen döglenek a magyarok.

birka menet 2017.05.18. 23:41:24

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

köszönjük neked ostoba fidiótának hogy még táblázatot is mellékeltél hozzá, hogy 2010-töl az EU-ban mindenki elhúzott Orbanisztán mellett a gazdasági teljesítménnyel, az a pár Magyarország mögötti orsszág meg a bulgár nyomortelep kivételével egyre jön fel Magyarország szintjére. Még 5 év Lopbán kormányzás és már csak Bulgária marad szegényebb Orbanisztánnál.

Az Orbán fidesz lázár varga szíjjártó kormány meg biztos jobban alszik ma hogy ilyen látványosan leszoptad a fütyijüket.

panelpro 2017.05.19. 08:20:12

Diktatúra szóig olvastam.. aztán elröhögtem magam. Balfasz.

Jakab.gipsz 2017.05.19. 08:40:26

@birka menet: Na-ná !

Soros Gyuri majd megment bennünket, megment egy nyóc osztályos Schulz, megment a modern demokrata, Cohn Bendit, megment több száz ezer fél-analfabéta migri. ugye így gondoltad ?
Más alternatíva van-é ?
Orbán béna, néha mulyai is, hagyja, hogy ezek a CEU-s áltudományos barmok hintsék az igét a hozzátok hasonló, ostoba gyűlölködő analfabétáknak.

nemecsekerno_007 2017.05.19. 10:12:14

@Budapest a kutyaszar városa: "Amikor ilyen gonoszságot ír le valaki érvként..."

Gonoszság??! Némi szarkazmus, de tényeken alapszik és mutatja a rendszerváltás abszurditását, aljasságát, megalkuvását.

Ha lehet akkor ne ilyen családi hátterű emberek mondják meg, hogy mennyire legyek liberális v. demokrata. Csak ennyi.

Sokan voltak az MSZMP tagja a kormányból egy-kettő engem is zavar, de ne azzal akarjunk már változtatni ezen, hogy a hasonló múlttú politikusok gyerekeivel cseréljük le őket. Vicc :)

kis864 2017.05.19. 10:51:57

Az Indiai migráns jól teljesít.

Pista70 2017.05.20. 11:37:49

Megint egy pusztuláspárti írás.