Tamásnak, szeretettel

(… és sok sok bánattal)

2017. május 17. - szénhidra

megujulo-energia.jpg
Az látszik, hogy a propagandavonaton nincs fék, de hogy itt még a csapat is a fűtő hátát csapkodja, abban van valami szomorú báj.

Tudod, kedves Tamás, az úgy volt anno, hogy volt egy születésekor Vajknak nevezett magyar fiú úgy ezer éve, akinek a születése és felnövekedése elvész az évek homályában, viszont biztosak lehetünk benne, hogy élt. István néven felismerte kora kihívásait, és az ellenében a magyarságot megmenteni akarókkal szemben úgy ezer évre szóló királyságot alapított. Az úgy volt már akkor is, hogy vita volt arról, hogy mi szolgálja a magyarság valódi érdekét. Ma Istvánt előrelátását dicsérjük, nem Koppány konzervativizmusát.

De hogy ne tekintsünk annyira messze: hiába volt a szabadságharc utáni valóság, a nagyon magyarok hosszasan tüntettek Deák és Andrássy kiegyezése ellen, hogy aztán ugyanezen körök büszkén ünnepeljék a Milleniumot a fellendülés gazdag éveiben.

És sajnos ugyanezen körök akadályozták meg az 1868-as nemzetiségi törvény haladó szelleme ellenére a szerveződő nemzetiségek képviseleti jogba emelését, támogatták lelkesen a „határozott fellépést” és örvendettek az érlelődő háborúnak. Mindez egyenesen vezetett a trianoni katasztrófához.

A két háború között újra az elveszett nagyságot siratták, okoltak franciát, zsidót, bankárt és liberálist, bárkit, akit értek, csak a magunkba nézés maradt el megint. Így az újabb világégés megint rossz oldalon talált minket, és megint rosszul jártunk, nagyon.

Kárpát-medencei évezredünk alatt rendszeresen visszatér a büszke magyar mentalitás, mindig a boldog sikeres időkre emlékezett – azokra, melyben épp az efféle mentalitással bírók voltak a leghangosabb ellenzők.

Az új évezred küszöbén újra lánglelkű szónok beszél arról, hogy több tiszteletet a magyaroknak. Örömkönnyek.

Sajnos, ez egy tiszteletlen kor, kedves Tamás!

Nemcsak a magyarokat nem tisztelik a világban. A németeket sem, az amerikaiakat sem, még Kínát sem. Itt verseny van, kőkemény, hatalmas és olyan gyors, hogy mire ezt megírom, már új szabadalmak tucatjait jegyezték be a világon. Amíg itthon a ki tudja miért célkeresztbe került CEU-n vitatkozunk, Németország engedélyezi az önvezető autók bevezetését. Amikor itt atomerőművet akarnak, addig az Északi-tengeren 12 Paks2-nyi szélerőmű létesítéséről írtak alá megállapodást.

Mi lehet Magyarország elveszejtésének biztosabb útja, mint kizárni az országot a haladásból, ellopni és felélni erőforrásait? Hogyan lehetne nagyobb kárt tenni fiaink és lányaink jövőjében, mint elvenni elölük a lehetőséget, hogy képessé váljanak versenyezni más nemzetek fiaival és lányaival? (Update: a szabad sajtó még létező maradékának hatására az NGM intézkedett. Ez is arra int, hogy kell szabad sajtó.)

Kedves Tamás, A kormányos az iránytűre szegezte tekintetét, fel sem emeli, senkit sem kérdez meg, senkire sem hallgat. Rossz iránytűvel csak rossz irányba lehet hajózni, ez az irány a múltba visz. Versenytársaink húznak el mellettünk. Európa a múlt, a bezárkózás, a háborúk és a kizsákmányolás meghaladásával lett olyan gazdag, hogy évi ezer milliárd forintnyi pénzt ad nekünk a felzárkózásunkhoz. Mert Európában úgy gondolják, jobb együtt, egymásért felelősen gondolkodva élni, mint csatázni.

Ha a harcos múltba akarunk visszahajózni, el fogja engedni a kezünket. Nem segít többet és nem támogat, ellenben versenyezni fog velünk. Az ilyenkor várható eredménnyel.

És az az eredmény minden, csak nem a magyarság érdeke.

Lókedvelő

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3012510509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.