A Sci-fi politológiája – kritika
A magam részéről először a Shop-Stop nevű Kevin Smith klasszikusban találkoztam a sci-fi társadalomtudományi értelmezésével. A két főszereplő arról vitatkozott, hogy a Star Wars féle Halálcsillag milyen külső vállalkozók bevonásával épülhetett föl, ami még az elkészülte előtt számos építőmunkással a fedélzetén felrobbant. Mi van ezekkel a munkavállalókkal: kapnak-e családjaik kárpótlást? Luke Skywalker hány ártatlan dolgozót ölhetett meg politikai céljai elérése érdekében.
Politológus ismerős mesélte egyszer, hogy ő, ha rendesen leül inni pénteken, akkor az első sört átlagban 12 perc alatt issza meg, az utána következőeket pedig 15 percenként. Teszi mindezt egy olyan élethelyzetben, ami deklaráltan azért van, hogy az ember elengedjen mindent, lelazuljon. A politológus olyan faj, amelyik ilyenkor is elemez. Miért lenne ez másként, ha megnéz egy filmet vagy sorozatot, esetleg elolvas egy regényt. Így járt Tóth Csaba politológus is, aki odáig jutott, hogy egész kötetet írt A Sci-fi és politológia címmel. Sőt, alternatív kurzusokat is tart a témában. Hol bizsereghetne meg jobban egy politológus szíve, mint egy fiktív társadalmi utópia kapcsán? A folyamatok és lehetőségek egész tárházának elemzési lehetősége bomlik ki ezekben. Nem csak Tóth, de pályatársai közül sokan hódolnak ennek a hobbinak.
A politológusokat két szinten szokás látni. Az átlagpolgár szemében ők azok a fura emberek, akik ülnek a tévében, ahol megállás nélkül, öltönyben és főállásban elemzik, mi miért történik a politikai életben. Ilyeneket szokás gondolni róluk, hogy „erre az xy-ra érdemes figyelni, mindig jól megmondja”, vagy „az az xy 30 éve is mindig megmondta, aztán soha nem jött be”, vagy, hogy „már megint xy beszél, ugyanazt mondja, mint a Fidesz/MSZP/Jobbik szokott”.
Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a politológus általában az a tanácsadó, aki kidolgozza egy párt stratégiáját, és napi szinten is felkészíti a politikust arra, hogy az mit kommunikáljon a kidolgozott stratégiának alárendelve.
Ha a politológusok esetén lehet morálról beszélni, akkor annak a határát súrolja, mikor tanácsadóként először felkészíti a rá bízott politikust egy adott témából, majd azután ugyanez a politológus dicséri halálra a politikus szövegét este a tévében. Témánkat tekintve ez mellékszál, most igazán ne beszéljünk Giró-Szász Andrásról, Lengyel Lászlóról, Török Gáborról vagy Mráz Ágoston Sámuelről.
Milyen lehet a science-fiction politológus szemmel? Pont olyan, mint amikor az Egyenes Beszédben elemzik a nap aktuális közéleti megszólalásokat. Csak éppen a sci-finek nincs tétje. Arról később sem derülhet ki, hogy egész másként alakult, mint ahogy azt vártuk. Marad a tiszta játék, az ideológiák műveken keresztüli monitorozása.
A sci-fik világaiban az egyik legizgalmasabb kérdés a demokrácia jövőbeni szerepe. A korunkban dicsőített demokrácia az ember társadalmi berendezkedésének optimális állapota, vagy egy álom csupán, mely a ciklikus folyamatok csúcsain bontakozhat ki, a krachok és válságok pedig elsöprik-e időről-időre. Esetleg kivételes szerencse az a kor, amikor a demokrácia mint olyan létezhet. Boldog-e az ember a demokráciában egyáltalán? Nem sokkal jobb-e, ha bizonyos szabadságjogainkról lemondunk a jólét kedvéért. A sci-fik utópisztikus világai ezen kérdések megvitatására is lehetőséget adnak.
Tóth Csaba fel is teszi ezeket a kérdéseket könyvében, és még számtalan mást is. Például azt, hogy forradalmárok voltak-e a Jedik? Volt-e társadalmi legitimációjuk legyilkolni a törvény által felhatalmazott, sőt a Galaktikus Szenátusban is bent csücsülő épp jogi eszközökkel zsarnokságra törő politikai szereplőket? Mi lett volna egy eseteges bírósági tárgyaláson a Jedik sorsa?
Persze az érdekes témafelvetések az olvasót sem hagyják kérdések nélkül:
Ha a Jediket senki nem választotta meg, és nincs népfelhatalmazásuk a cselekedeteikre, akkor ők tulajdonképpen egy háttérhatalom? Mi alapján teszik magukat a morális északra? Kimondható-e, hogy olyanok, mint a Soros-ügynökök, csak nem az Origó szerkesztőségébe mentek be beszélgetni, hanem felrobbantottak egy félkész mesterséges bolygót?
Vagy ott vannak azok a sci-fi utópiák, melyekben senki nem nélkülöz és nem is szükséges munkát vállalnia senkinek. Tóth hosszasan nem érti, hogy ilyen helyzetben miért akar valaki mégis dolgozni, és mondjuk közlegény lenni a Csillagflottán. Itt hívnám fel a szerző figyelmét Kurt Vonnegut 1952-es első regényére a Gépzongorára, mely mesterien mutatja meg annak a társadalmi struktúrának a veszélyeit, ahol az emberek életunttá válnak a dolgotalanságtól. Negatívumként talán ezt említhetném, meg azért egy ilyen kötetben jóval, de jóval többet kellett volna idézni a legnagyobb mester, Isaac Asimov alaptételeit. Gyakorlatilag arra épül minden, ami fontos a sci-fivel kapcsolatban.
De nem is sorolnám tovább a kötetben felbukkanó és elemzésre váró fiktív élethelyzeteket. Érdemes inkább elolvasni a könyvet. Nem csak politológusnak. Egy remek játék részesévé válhatunk általa. Sőt: talán itt is igaz, a más kárán tanul az okos közmondás, ha tanulunk a sci-fik társadalmi folyamatairól és szerkezeteiről, akkor az az emberiség javára is válhat.
Nuszbaum Tibor
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!