Autótulajdonosként, bringásként és futóként is agyfaszt kapok Tarlóstól

2017. június 13. - macska az úton

vivcitta0.jpg

Tarlós István haragszik az egész világra. Az értetlenkedő, balhécsináló zöldeket nem szereti, érthető okokból, hiszen túl sok a fa. Az állandóan követelőző, elnyomó bicajosoktól agyvérzést kap, mert azoknak meg minden kellene, az autósokat pedig mindig és mindenki csak bántja. Azoktól, akik nem szeretnének bent égni a hármas metró valamelyik alagútjában, szintén gyomorgörcse van, mert a rémhírterjesztők ilyen hatást váltanak ki a derék emberekből. De az, hogy már a futókkal is baja van e jeles tisztségviselőnek, nem egyszerűen csak tragikomikus, valami annál sokkal, de sokkal keserűbb.

Szerintem szuper, hogy sokan, sőt, egyre többen bringáznak a városban. Ahogyan annak is nagyon örülnék, ha napról napra többen vennék igénybe a tömegközlekedést az autó helyett, mert kevesebb szmoggal talán mindnyájan jobban járnánk. Annak is örülök, hogy a futás népszerűsége hatalmasat nőtt az elmúlt években. Jó az egészségnek és fantasztikusan oldja a stresszt. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy autóellenes lennék, azt meg végképp, hogy mások valós kárára szeretnék változásokat. Épp ezért fel nem foghatom, hogy mi ez a kényszeres autós érdekvédelmi becsípődés Tarlósnál, azt meg még kevésbé, hogy mi ez az újabb őrület a budapesti futóversenyek kapcsán.

„Szerdán már szavazhat is a Fővárosi Közgyűlés Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes javaslatáról, miszerint 12-ben maximalizálnák Budapesten az egy naptári évben rendezhető futóversenyek számát. A 12 eseményből három járhat jelentős, hat kisebb forgalomkorlátozással, háromnál pedig nem lehet majd forgalomkorlátozás.”

– írta meg az Index tegnap. Én meg arra gondoltam, vajon mekkora és milyen típusú problémák lehetnek azok, amelyek miatt ideje volt rendet vágni az átkozott futók között, mivel látszólag lényegesen több előnnyel, mint hátránnyal járnak ezek az általában hétvégi, leginkább pedig vasárnapra eső sportprogramok.

Amellett, hogy rengeteg (sok ezer) embernek (hiszem, hogy köztük rengeteg autós is van, aki aznap inkább sportoló, gyerekét programra vivő szülő) okoznak örömöt, hogy rettenetesen népszerűek nem csak a hazai futók, de a külföldi sportolók körében is (lásd turizmus), hogy a szervezés az egészségügyi, biztonsági feladatok, a szemét begyűjtése szintén nem olyan feladatok, melyek megoldása a fővárost terhelné, elismerem, hogy időnként valóban forgalomkorlátozással járhatnak.

vivcitta1.jpg

Az én kérdésem az, hogy vajon a mostani döntéssel kinek tesznek igazán rosszat? És kik vannak többen, azok, akik mindenképp a belvárosban autóznának azokon a bizonyos vasárnapokon vagy azok, akik szívesen mozognának?

Mi a fenéről szól ez az egész? – teszem fel a kérdést, de nem tudok rá racionális választ adni. Túl civil, túl önálló, túl kevés benne az autó? Az egész rettenetesen szomorú. Nem csak ez a „ki tudja, mi a francra jó” akció, hanem az is, hogy miközben állítólag az autósokért küzd folyton Tarlós, valójában nagyon egyszerű dolgokkal, hangsúlyok kismértékű áthelyezésével is sokkal élhetőbb várost kaphatnánk, ez azonban láthatóan nem cél. És fogalmam sincs, melyik a rosszabb, ha a főpolgármester tényleg nem érti ezt az egészet, ha egyszerűen csak nem törődik vele vagy tényleg ilyen pitiáner módon próbál bosszút állni a rend nevében olyan sérelmekért, melyek állítólagos ellenfeleitől függetlenek.

vivcitta3.jpg

Ne legyen dugódíj, mert az milyen már. Ne legyen annyi buszsáv, pláne bringásfejlesztés, mert az milyen már. Na jó, azért százmilliókból építsünk értelmetlen hidat a kerékpárosoknak, ami autóparkolóba torkollik meg alakítsunk ki utakat, amik a semmit kötik össze a semmivel. Szántsuk nemzetivé a Ligetet. Semmisítsük meg a Rómait és még véletlenül se valósítsunk meg élhető, szerethető, pláne zöld sétányokat a Duna partján. A metróbeszerzést csináljuk úgy, ahogyan fentről kérik (busz beszerzés dettó), a metrófelújítást nemes egyszerűséggel helyezzük Isten kezébe. Álmodjunk olimpiáról, miközben egy nyomorult hétköznap megszervezése sem megy. Miért? Miért? Miért?

Egészen hajmeresztő, hogy miközben a kormányzat narancsos egéről lelógó bakancsok folyton csak rugdossák, miközben újra meg újra hülyét csinálnak belőle miniszterelnök úrék, a főpolgármester ahelyett, hogy bármiféle Budapestért történő kiállást mutatna, folyton csak a bosszút tervezgeti olyanok ellen, akik egy kicsit élhetőbb várost szeretnének.

vivcitta2.jpg

A futóversenyek limitálásának kevés értelmét látom, különösen azért, mert mondhatnának nemet egy-egy rendezvényre akkor is, ha nincs ez a bűvös tizenkettes szám. De nem teszik, de nem konzultálnak, csak gondolnak egy nagyot, mert úgyis az a legjobb, ahogy ők szeretnék, ahogy fővárosunk urbanizált Kövér Lászlója szeretné. Vajon mi lenne, ha egyszer picivel tovább gondolkodna főpolgármester úr? Remélem, egyszer megtudjuk majd.

Őszintén nem értem, miért kell beleszállni páros lábbal a futókba és azt sem, mitől lenne inkább közérdek az autózás vasárnap délelőtt a főváros egy meghatározott, összességében pedig nem is túlzottan nagy részén, amikor ma már sok-sok ezer, összességében több tíz-, ha nem százezer ember fut ezeken a versenyeken. (2017. április 9-én a 32. Telekom Vivicittá második napján például a félmaratoni távon 9200-an, a klasszikus Városvédő Futáson 6300-an álltak rajthoz, míg az első napon 12600-an.) Lehet, hogy inkább a belvárosi autós napok számát kellene limitálni, nem?

Holnap már többet tudunk majd.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

A képek és a videó a www.futanet.hu oldalról származnak. A cikk a szerző véleményét tartalmazza, ezzel kapcsolatban a BSI-vel egyeztetés nem történt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2212590751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vmelka 2017.06.14. 12:43:49

@khell: Igen, a fővárosban mindenképp, tapasztaltam, csak nem akarok több példával untatni senkit. Te próbáltad már máshogy? Kerékagy, ugye? :D

Traktoros lány 2017.06.14. 12:47:20

@_B_: "Addig fikázod a városi bicajozást, míg nem próbáltad."
Addig propagálod a városi bicajozást, amíg nem kell 2-3 gyereket 2-3 különböző helyre vinned délutánonként időre. Utána meg tudod magyarázni még a harmadik autót is a családban... :)

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 12:48:19

@blöff:

Így hirtelen nem igazán rémlik, hogy az idei Vivicitta félmaraton útvonala vagy a vasárnapi K&H-s rendezvény miatt a Dózsa György út szénné lett volna plakátolva, szóval nem igazán erről van szó. (Jóóó, aki a Dózsán volt, az azért láthatott K&H-s logókat, mert az Ötvenhatosok terén volt a versenyközpont.

erol 2017.06.14. 12:51:38

@khell: "@vmelka: "Egyébként pont autóval lehet a leglassabban odaérni bárhová"
Teljesen igaz.
Többször előfordult, hogy autós ismerősök felajánlották, hogy elvisznek és sokkal lassabb volt mint BKV-val vagy bringával.

Sausage 2017.06.14. 12:52:56

@Traktoros lány: Kesz szerencse, hogy nem haltunk ki, amikor a szocializmusban volt osszesen 1 millio auto. :) Aztan megis mindenki odaert. Amit az iskolak kozeleben produkalnak az autoval erkezo kedves szulok, az kulon megerne egy poszt. Ha tehetnek, az osztalyterem bejarataig mennenek. Ut kozepen elakadasjelzo kibasz, gyerek a kocsi mellett feloltoztet, elemozsiaval ellat, meg egy kis extra matatas a csomagtartoban EEES mar csak a bucsupuszi marad.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 12:53:02

@vmelka:

Teljesen egyetértek. Van egy kifejezetten hétvégi rendezvény, aminek az utcai érintettségét hetekkel (hónapokkal?) előre közzéteszik, így bőven van lehetőség arra, hogy akinek arrafelé van dolga, az egyéb közlekedési alternatíva után nézzen arra a napra (horribile dictu átrendezze a programját). Annyira kíváncsi lennék például, hogy aki vasárnap délelőtt ott araszolt a Dózsán a dugóban, hánynak volt kifejezetten arrafelé célja, ami miatt nem mehetett másfele.

khell 2017.06.14. 12:54:09

@Sausage: Történetesen naponta jártam a dózsa gy.-ön. Amig nem volt felújitás alatt, az átlagsebesség olyan 70 körül szokott lenni dél körül, amikor én járok arra.

erol 2017.06.14. 12:55:19

@Traktoros lány: Baromság. Ezek szerint minden autósnak 2-3 gyereke van? Haggyá' má'.
Egyébként van gyerekem.

khell 2017.06.14. 12:56:36

@vmelka: "Igen, a fővárosban mindenképp, tapasztaltam"

Ilyen buta csak direkt lehet valaki, hogy ezt elhiggye. Létezik olyan útvonal és olyan időpont(!) amikor a bringa gyorsabb. De amerre én járok budapesten, garantálom, hogy fele annyi idő alatt vagyok ott autóval, mint bringával. És akkor az agglomerációs látogatásaimról ne is beszéljünk, ott még nagyobb a nyereség az autó javára.

vmelka 2017.06.14. 12:57:01

@Traktoros lány: Egy autónk sincs és gyereket nevelek, lehet, hogy csoda vagyok??? Tanítanom kellene :D

_B_ 2017.06.14. 12:57:36

@Traktoros lány: "Addig propagálod a városi bicajozást, amíg nem kell 2-3 gyereket 2-3 különböző helyre vinned délutánonként időre."
Nem kell a város másik felére hurcolni a csemetét minden nap különórákra. Miért nem lehet gyerekkora szerencsétlennek?
Nem vitatom az autó szükségességét. Csak az indokolatlan használatot nem értem. Nekem is van autóm, bicajom, ha úgy esik BKV-val megyek, mikor mi a leggyorsabb és legkényelmesebb.
A gyereket is felengedik a buszra egyébként, meg sétálni is tud!

Sausage 2017.06.14. 13:01:00

@khell: nem meglepo modon a dugok az irodai munkarendnek megfeleloen alakulnak ki. Sok sikert a 8-9 es 17 koruli idosavhoz. De igazad van, a Dozsa Gyorgyon a nap jelentos reszeben nincs dugo. Pl ejfelkor sem jellemzo. Kerdes, hogy ez mennyire boldogitja a nappal munkaba jarokat. Azert az eleg vicces, amikor valaki azt bizonygatja, hogy Budapest autos kozlekedese nem egy totalisan elcseszett valami. Kulonosen egy elvileg autoval rendszeresen kozlekedo. Es akkor meg a parkolasrol nem beszeltunk.

erol 2017.06.14. 13:01:05

@khell: Az jó, mert nagy részén 50 a megengedett.

vmelka 2017.06.14. 13:03:27

@khell: Nagyon nehéz úgy kommunikálni veled, hogy nem olvasod el rendesen a hozzászólásomat :( Nem elhiszem, hogy autóval szarabb közlekedni, hanem tapasztaltam! Benn a fővárosban. Nem az agglomerációban, az más tészta. Nem tudom te merre jársz autóval és mikor, de hogy reggel 8:00-9:00 között és délután 16:00-18:00 között full dugó van mindenhol a belvárosban, az tuti. Létezik olyan útvonal és időpont, amikor az autó a gyorsabb, de ezek nem azok. A környezetszennyezésről már nem is beszélve. Szóval még mindig nem értem, miért a futókkal van a baj...

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 13:03:53

@khell:

"persze, hetekkel korábban megtudom és akkor elköltözöm aznapra, semmi gond.
12x egy évben ezt bárki megteheti."

Mármint arra gondoltál, hogy 3-szor (max. 9-szer) ugye?

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 13:08:45

@solo:

Hát igen, ki mit lát bele. Te csak a ciklámen színű sportfelszerelést, más viszont azt, hogy egy drogos / tesiből felmentett leszokott a cuccról / kiemelte a fenekét a fotelből és rendszeresen mozog.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért van így becsípődve nálad a rikító sportcucc, miért kell a másik ruházatával foglalkoznod. Én most vettem sportcipőt, és a felpróbált 6-ból 2 volt jó, és a visszafogott galambszürke helyett a sötétkék alapon néhol élénkzöld csíkosat vettem meg, mert pont leszartam, hogy ki mit gondol a színéről, az volt a szempont, hogy melyik a kényelmesebb.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 13:12:00

@Muad\\\'Dib:

Az utak áteresztő kapacitásához képest túl sok van van. Vagy legalábbis túl sokan használják. Elég megnézni, mire képes egy 2x2 sávos úton egy külső sávban való sárgavillogózás valahol a belvárosban.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 13:13:10

@Treff Bubi:

Nem mellékesen megnéznék egy stadionos futást 3000+ résztvevővel.

Traktoros lány 2017.06.14. 13:14:17

@Sausage: Soha nem vittem gyerekeket az iskolába, mert 10 percre van gyalog. Viszont vannak olyan sportágak, ami nincs az iskola közelében és nem mindenhol olyan a tömegközlekedés, mint a belvárosban.
Láttam én már nem egy öko-picsut autó-anyuvá fejlődni 2 perc alatt. :)

Muad\\\'Dib 2017.06.14. 13:17:39

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Mint említettem 50% gdp. Valamint agglomerációt is beleértve 20% lakosság. Rengetegen járnak agglomerációból, vidékről, vidékre. Történelmileg úgy alakult, hogy Budapest az ország "vízfeje". Ennek egyenes következménye a sok autó. Ezt nem fogja tudni senki a bringázással, meg tiltásokkal megszüntetni.

nalazo 2017.06.14. 13:17:53

Sokkal több dolog, például karambol, útépítés okoz naponta dugókat a városban, mint a futóversenyek, amelyek miatt forgalomkorlátozás van néhány óráig.
De lényegesen könnyebb egy olyan tömegre vetíteni a dugók okozta haragot, amivel a sofőrnek semmilyen közössége nincs, ezért felnagyítja a problémát, azzal, hogy "lassan már minden hétvégén futóverseny van"
Lassan összelehetne állítani egy kötetet az autósmítoszokról.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.06.14. 13:19:35

@Traktoros lány:

Ez nagyon szép, mármint a mentő helyett az éppen kórházba rohangálás, a 2-3 gyerek ide-oda hordása, stb., csak az a gond, hogy amikor a belvárosban áll a dugó, akkor az autók nagy részében 1 ember ül, és kétlem, hogy pont 2 perccel előtte rakta ki a harmadik gyereket. Semmi gond, végülis kényelemből is lehet autót használni, de ezek azok, akik az autós közlekedést a legjobban akadályozzák egy olyan városban, amely nem képes ennyi autót kezelni.

gyurmicsek 2017.06.14. 13:22:55

@nalazo: Pontosan, lassan több lesz a szmogriadó, mint futóverseny, szóval mindenki mehet a dolgára.

Bobby Newmark 2017.06.14. 13:55:05

@khell: Úgy látszik te sem merészkedtél még le az aszfaltról hétvégén vagy esetleg nemzeti ünnepen. Főleg a Pilis bazdmeg úgy tele van emberrel, hogy amerre te mész, arra is egymást kerülgetitek három-négy csoporttal, meg szembe is három percenként jön egy másik.
Nem jelölt utakon lehet szerezni erdő-élményt, de azt meg elvileg nem szabad csinálni, mert megbasz a közeg meg lelő a vadász.

nalazo 2017.06.14. 14:11:50

A sok autós küldene ki mindenkit a városból, csak ő maradhasson ott!

Bobby Newmark 2017.06.14. 14:34:27

@Ekrü: Blogra kommentelni jó a 21. század, forgalmi adatos navigációs szoftvert használni meg már túl bonyolult..?

khell 2017.06.14. 14:55:10

@vmelka: "Nem tudom te merre jársz autóval és mikor, de hogy reggel 8:00-9:00 között és délután 16:00-18:00 között full dugó van mindenhol a belvárosban, az tuti. Létezik olyan útvonal és időpont, amikor az autó a gyorsabb, de ezek nem azok."

De gyorsal eljutottunk a
"Egyébként pont autóval lehet a leglassabban odaérni bárhová" -ból oda, hogy van 3 óra napban, amikor szerinted dugó van és bár ott se mindig, de lehet, hogy gyorsabb a bringa. Bravó!

De tudod mit, csináljunk egy versenyt. Induljunk 9-kor zuglóból a vezér utcából, a szerinted legnagyobb dugóban kersztül a belvároson, kossuth lajoson, fel a hegyre a béla király útra. Naponta járok erre, kb. 30 perc autóval. Google maps szerint 28 perc autóval, több mint egy óra a leggyorsabb bkv-val.
Te gyere bringával, mutasd meg milyen gyors vagy a legnagyobb dugóban. Megnézem majd a fejed a célnál :)

erol 2017.06.14. 15:01:33

@khell: Miért kell ilyen hülye úti célokat találni? Én a Délitől szoktam a Kálvin térig bringázni, kb 10 perc az egész.

khell 2017.06.14. 15:03:10

@Bobby Newmark: Értem. Majd forgalomcsillapitjuk a pilist, mert nem férnek el a bringások.
Tejóég...

khell 2017.06.14. 15:05:55

@erol: "Miért kell ilyen hülye úti célokat találni?"

Na valami ilyesmire gondoltam, mikor azt mondtam, hogy ilyen hülye valaki csak direkt lehet.

Azért választottam ezt a "hülye" uticélt, mert az egyik végén lakok, a másik végén pedig dolgozok.

Pont ez a baj veletek, ingáztok két metrómegálló között és közben pampogtok, hogy milyen hülye mindenki, hogy nem bkv-zik vagy bringázik. Fel kéne már fogni, hogy nem annyi a világ ami a ti piciny fejetekbe belefér. Nektek jó a bringa, szerencsések vagytok, emberek millióinak meg teljesen alkalmatlan munkábajárához. BKV detto. Van akinek tökéletes, másoknak meg viccnek is rossz.

blöff 2017.06.14. 15:07:02

@konrada: azt azért csak el tudod dönteni, hogy hányszor szeretnél évente lezárt városban közlekedni, nem?

gmihaly621 2017.06.14. 15:07:26

@gwr: A közlekedés a magukat civilizáltnak vélő úrvezetőkból is időnként képes kihozni az állatpt, nem hogy a hivatásosokból. A furgonosok és a taxisok tök gáz módon tudnak viselkedni, amikor a forgalomban "helyzet" jön létre. Salamon László alkotmánybíró meghatározásával "Pium desiderium" (Jámbor óhaj) lenne, a kulturált, egymást segítő, szabályos közlekedés ? A futóversenyekről: Nyugodtan ki szeretnék jutni, mondjuk a Városligeti tóhoz, hát egy futóverseny miatt veszteglünk a dugóban. A Margit-híd és a rakpartok futók általi elbirtoklása ilyenkor bizony vérlázító tud lenni, nem pedig "jópofa", vagy mi a szösz. Nemtörődöm városatyáink valamit nagyon benéztek.

apro_marosan_petergabor 2017.06.14. 15:07:49

Nem tudom, mitől, de a szerző valószínűleg örökölte az említett betegséget, így felmentjük minden alól, a csúnya és értelmetlen beszéd(írás) alól is.
Vajon Demszky alatt miket írogatott ez a kitűnő versenyző?

ZX 2017.06.14. 15:08:53

@khell: Most nincs csúcsforgalom, 37-39 percet ír a google maps. Nagyobb forgalom mellett nyilván több. Az én közepes edzettségemmel kb. 30 perc alatt letudom a távot. Lefele még gyorsabban. Egy edzettebb embernek nyugodtan megnézheted a fejét, nem fog látszani rajta semmi ekkora távnál, még ha hegymenet is van benne. :)

erol 2017.06.14. 15:16:28

@khell: Oké, neked peched van, de miért más a hibás ezért?

erol 2017.06.14. 15:20:04

@khell: Pont ez a baj veletek, ingáztok munkahely és lakás között és közben pampogtok, hogy milyen hülye mindenki, hogy nem autózik . Fel kéne már fogni, hogy nem annyi a világ ami a ti piciny fejetekbe belefér. Nektek jó az autó, emberek millióinak meg teljesen alkalmatlan munkábajárához. Van akinek tökéletes, másoknak meg viccnek is rossz.

khell 2017.06.14. 15:28:50

@ZX: "Most nincs csúcsforgalom, 37-39 percet ír a google maps"

Éppen egy sávos az astoria :)

"Az én közepes edzettségemmel kb. 30 perc alatt letudom a távot."

Arra befizetek :)

"még ha hegymenet is van benne."

Látom fogalmad sincs a környékről, különben nem beszélnél olyasmiről, hogy hegymenet is van benne :)

Előbb próbáld ki konkrétan ezt az utat és utána beszéljünk róla. Ha neked ez meg sem kottyan, ahhoz egyrészről szivből gratulálok, másrészről megkérdezném, hogy szerinted hány ilyen tour de france induló lehet még a városban, akinek ez semmiség :)
Mert abban biztos lehetsz, hogy még a minden nap bringázók 90%-a is beledöglene ebbe bármikor, nemhogy 40 fokban.

gwr 2017.06.14. 15:32:00

@khell: ez egészen borzasztó lehet. Én is gyorsan elkezdek lobbizni a Sziget fesztivál betiltása mellett. Az hétköznap is van, nem tudok aludni tőle, egy vagyont fizetek őrzött parkolóra, mert a helyemet elfoglalják. De aztán az is lehet, hogy megvonom a vállam, és elképzelem, hogy mások is érezhetik néha jól magukat, akkor is, ha én éppen nem.

Tudod, az úgy van, hogy ha az ember keres magának egy csoportot, akit utálni akar, rendkívül könnyen megtalálja. És hamar elhiteti magával, hogy csak akkor tudja majd megint jól érezni magát, ha azt a csoportot jól megregulázzák.
Ezzel csak az a baj, hogy egy hónap múlva találsz majd újabb borzalmasan elviselhetetlen dolgot. Persze mások részéről. És akkor újra előjössz azzal, hogy miattuk nem érzed jól magad.

khell 2017.06.14. 15:32:02

@erol: " de miért más a hibás ezért? "

Idézd már be hol irtam, hogy más hibás ezért! Nehogy nem hibáztatok senkit, de még csak problémának sem érzem, mint mondtam átlag fél óra alatt beérek a város másik végén lévő munkahelyemre, ezt elég kevés budapesti mondhatja el.
Én tökéletesen meg vagyok elégedve a közlekedésem hatékonyságával.

"Nektek jó az autó, emberek millióinak meg teljesen alkalmatlan munkábajárához."

Ehhez is beidézhetnéd, hol mondtam hogy mások ne bringázzanak?
Normális vagy? Mindenki közlekedjen úgy ahogy neki megfelel. Nekem az autó tökéletes. Én azt mondtam ne szivassuk egymást pl. futóversenyekkel a belváros aszfaltján, mert mint azt már vagy 100-an kifejtették fentebb, ez sem a futóknak, sem a többi közlekedőnek nem jó.

Important roll 2017.06.14. 15:34:14

Legyünk rövidek és velősek, mondjuk ki, amit nap mint nap tapasztalunk: nem férünk el. Attól, hogy több autót vettünk magunknak, nem lettek szélesebbek az utcák, és ezt odafent is jól kéne tudniuk. Odáig jutottunk, hogy autóval közlekedni, majd parkolóhelyet keresni a belvárosban az öngyilkosság kategóriájába tartozik. És azért támogatok minden értelmes tömegközlekedési fejlesztést (akár konkrétan az autósok rovására), mert összességében nem tudunk előállni olyan közlekedésszervezési ötlettel, amitől nekik jobb lesz, viszont ezernyi olyannal igen, amivel a tömegközlekedőknek igen, és valljuk be, jó eséllyel ők vannak többen, így akár pusztán többségi alapon is így igazságosabb. Viszont ha a városvezetés ténylegesen a tömegközlekedők oldalára áll az autósokkal szemben, úgy kötelesek másfajta fejlesztéseket is tenni, hogy az autósoknak tényleg versenyképes alternatívát kínálhassanak: a jelenlegi parkolási díjakkal összemérhetőt követelő parkolóházak építése a belvárosi foghíjtelkeken és ezáltal az amúgy is szűk utcák szellősebbé tétele, P+R parkolók létesítése a nagyobb külső végállomásokon a külvárosból érkezők számára, valamint az egyre javuló tömegközelekedés színvonalának fenntartása, és az esetlegesen növekvő utazási igények folyamatos kielégítése.

khell 2017.06.14. 15:35:12

@gwr: "csak akkor tudja majd megint jól érezni magát, ha azt a csoportot jól megregulázzák."

Azért olvasd már el esetleg azt is, hogy miről szól a topic amiben kommentelsz, jó?
Tarlós azt mondta csak évi 12x lehessen lezárni a belvárost futóversenyek miatt. Én meg azt mondtam, hogy ez tök jó ötlet.
Tehát miről is zagyválsz itt, hogy én csoportokat utálok, meg nem érzem jól magam? Én tökéletesen érzem magam és örülök, hogy tarlós meghozta ezt a döntést, a jövőben még jobban fogom tőle érezni magam.

erol 2017.06.14. 15:38:54

@khell: Oké, bocsánat, biztos összetévesztettelek valakivel.

gwr 2017.06.14. 15:38:59

@solo: "addig eszükbe nem jutott semmilyen sport, testnevelésből felmentettek meg 10 éve a legnagyobb drogosok voltak a környéken.
Szánalmas."

így van, mennyivel menőbb lenne, ha ma is veled drogoznának, igaz?

Indriq 2017.06.14. 15:45:14

Most, hogy visszavonták. Mentek tüntetni hogy de igenis csinálják meg, mert szerintetek jó ötlet volt?

gwr 2017.06.14. 15:47:43

@khell: Én arra írtam, hogy láthatóan mély traumát okozott a számodra hogy egyszer egy vasárnap futóverseny miatt nem autózhattál arra, amerre szerettél volna.
A dugók és a korlátozások 99%-a nem a futóversenyek miatt van. Egyszerűen ez az, amivel jó pontot tud szerezni magának Tarlós az autósok körében. Mondhatjuk úgy is: műbalhé. (hozzáteszem: bár magam is futok, vagyok olyan szerencsés, hogy eredei környezetben tehetem, a tömegrendezvényeket meg rühellem, tehát nem személyes rajongás miatt írom azt, amit)

Ja, és Tarlósékról még annyit: a rendelet szerint 3 jelentős forgalomkorlátozással, 6 kisebb kolátozással és 3 korlátozás nélküli futóversenyt engednének.

Vagyis azok számát is háromra csökkentenék, amelyek semmiféle forgalomkorlátozással nem járnak. Ez kb. mindent elmond a szabály valódi indítékáról: versenyeztessük meg a nagy szervezőket, hogy melyik hajlandó többet tejelni zsebbe.

ZX 2017.06.14. 15:51:12

@khell: Fehérvári vagyok, csak a távot néztem. Nem versenyzek, annyi edzettségem nincs, de múlt héten 40 fokban 174 km-t nyomtam le, az első 102 km-en 27,5 km/h-s átlaggal. Szóval egy nálam edzetebb emberen ez biztos nem fog ki. De nem kell tour de flancisnak lenni, a legtöbb ember 15-20-as átlaggal lenyomja, picivel több mint fél óra alatt. De legyen több. Viszont ez nekik pont egy fillérjükbe kerül, míg te egy hónapban ha 8-at eszik a kocsi simán 50 liter felett van. Az majdnem 20 ropi egy hónapban. Ennyiből egy év alatt veszel egy fasza bringát :D

khell 2017.06.14. 15:53:56

@gwr: "A dugók és a korlátozások 99%-a nem a futóversenyek miatt van. "

Látom nagyon beakad ez a demagóg marhaság nálad.
Attól még, hogy futóverseny nélkül is van néha dugó a városban, az nem azt jelenti, hogy akkor jó ötlet minden nap futóverseny miatt lezárni a fél várost.
Kérdeztem már feljebb. Miért csak futóversenyek miatt zárjuk le a várost? Miért ne zárhatnánk le minden nagyobb csoport kedvéért. Sétálók, tájnézegetők, gombfocisok (miért ne gombfocizhatnának az erzsébet hidon, tök menő volna), gördeszkások, rolleresek, sakkozók és a többiekkel mi lesz? Ők is megkaphatnák a maguk kis városlezárásos rendezvényüket.

Szerintem simán találunk az év minden napjára 2 ilyen csoportot. Egyik délelőtt bénitja a forgalmat a másik meg délután. Miért is ne?

vmelka 2017.06.14. 15:55:11

@khell: Tényleg nem olvasod el rendesen a hozzászólásaimat :( Az időpontokban, amiket írtam tuti dugó van. Ezektől függetlenül is lehet bármikor. Ha viszont nem autóval mész ezekben a helyzetekben, akkor hamarabb odaérsz. Azt is írtam, hogy létezik útvonal és időpont, amikor az autó gyorsabb, nem vitatom, hogy a te helyzeted ilyen. Ellenben azokkal, akik a sarki boltba is autóval mennek, mert kényelmesek és nehogy gyalogolni kelljen 5 métert. Az ilyen ne pampogjon a futóversenyek miatti lezárásokon. Aranyos vagy, de reggel 9:00-kor én már a munkahelyemen vagyok (BKV-val, nem bicajjal, nem tudom honnan vetted, hogy bicajozok...). De úgy lenne igazságos, ha én is mondanék neked egy útvonalat, te mennél autóval, én pedig BKV-val, aztán meglátjuk ki ér oda előbb csúcsidőben. De ha gondolod futva is megtehetem a távot.

khell 2017.06.14. 15:55:19

@ZX: "Fehérvári vagyok, csak a távot néztem."

Erre mondtam, hogy majd akkor szólj, ha lenyomtad ezt az útvonalat. Pont nem a hossza az érdekes, hanem a hegy amin fel kell menni.

ZX 2017.06.14. 15:57:15

@khell: Akkor mégiscsak jól mondtam, hogy van benne hegymenet.

khell 2017.06.14. 16:00:54

@vmelka: Örülök, szép lassan megérted a lényeget.
Először azt mondtad budapesten mindig gyorsabb a bringa-bkv.
Megcáfoltam.
Akkor azzal jöttél, hogy de reggel 8-9 meg délután gyorsabb.
Megcáfoltam.

És most végre eljutottál a normális szintre, azaz, hogy van akinek az egyik gyorsabb, hatékonyabb, a másiknak a másik. Nem kell leszólni látatlanban azokat az embereket akik máshogy utaznak mint ami neked jó. Igen, még a reggeli csúcsban is a legtöbb embernek gyorsabb az autó. Másnak meg nem.
Ha ezt elsőre is megértetted volna, akkor megspóroltunk volna sok felesleges karaktert.

"De úgy lenne igazságos, ha én is mondanék neked egy útvonalat, te mennél autóval, én pedig BKV-val, aztán meglátjuk ki ér oda előbb csúcsidőben. "

Akkor lenne igazságos, ha én állitottam volna egy olyan baromságot, hogy márpedig autóval budapesten mindig mindenhova gyorsabb odaérni. De én nem állitottam ilyet.

Maradjunk annyiban, akinek a bringa gyorsabb az menjen bringával, akinek az autó, az autóval, akinek meg a bkv az menjen bkv-val. És hagyjuk egymást békén.
Nem tudom feltűnt-e, de 99%-ban nem az autósok akarják megmondani a más eszközzel közlekedőknek, hogy hülyék, miért nem autóznak, hanem forditva.

khell 2017.06.14. 16:02:37

@ZX: A budai részen csak hegymenet van és nem kevés. Teljesen mindegy, hogy előtte mennyi a sik terep, a bringások 90%-a budai részen nem tudna feltekerni, de legalábbis nem munkaképes állapotban.

gwr 2017.06.14. 16:03:03

@khell: szerinted az demagógia, hogy a dugók és korlátozások 99%-a nem a futóversenyek miatt van? Szerintem meg tény.

A sakkos, gombfocis blődséged már inkább demagóg, de ezt szerintem te is érzed.

Amúgy tőlem vasárnap délelőttönként rendezhetnének gördeszkaversenyt is, futó helyett. Úgy látszik, arra nincs igény. Futóversenyre viszont van. Egyre nagyobb, hiszen egyre többen és többen vesznek rajtuk részt. Talán ezért is rendezik őket.

Indriq 2017.06.14. 16:04:01

@khell: akkor gondolom tiltakoztál amikor putyin érkezett és a fél város lezárták (csak az arányok miatt, putyin érkezésével ovi és a szíjgyártó gyerek örülhet, hogy szophat, egy futóversenynél kb 10k ember, arányos?) , vagy egyéb konferenciáknál ahol magasrangú vendgek jönnek.
miért nem akarják maximalizálni a nemzetközi konferenciákat?

khell 2017.06.14. 16:11:21

@gwr: "a dugók és korlátozások 99%-a nem a futóversenyek miatt van? Szerintem meg tény. "

Ki mondta, hogy nem tény? Nem tudom hány százalékot adott hozzá az eddig korlátlan számú futóverseny, vagy hány tizezer liter benzint puffogtak feleslegesen a levegőbe a futóversenyek miatt vasárnap is álló autók, de nem is érdekes a százalék. Attól, hogy van egy probléma, azt nem kell feleslegesen tovább rontani.
Emiatt állitom továbbra is, hogy tarlós jó döntést hozott. Nem tiltotta be, legyenek futóversenyek, de korlátozott számban, hogy ne jussunk el a gombfocis állapotig.

khell 2017.06.14. 16:12:32

@Indriq: "miért nem akarják maximalizálni a nemzetközi konferenciákat? "

valószinű azért, mert nem volt mindenhéten félnapos lezárás nemzetközi konferenciák miatt, hanem volt belőle egy évben kettő és az se félnapos lezárás volt.

vmelka 2017.06.14. 16:14:16

@khell: feladom, ha nem értelmezed rendesen a hozzászólásaimat. Lusta vagyok újra megfogalmazni, ezért kimásolom neked, amit az elején írtam: "Nem elhiszem, hogy autóval szarabb közlekedni, hanem tapasztaltam! Benn a fővárosban. Nem az agglomerációban, az más tészta. Nem tudom te merre jársz autóval és mikor, de hogy reggel 8:00-9:00 között és délután 16:00-18:00 között full dugó van mindenhol a belvárosban, az tuti. Létezik olyan útvonal és időpont, amikor az autó a gyorsabb, de ezek nem azok. A környezetszennyezésről már nem is beszélve." Értsd meg légyszi, a továbbiakban már nem szeretném ezt magyarázni. Tök jó neked, hogy odaérsz munkába 30 perc alatt reggel autóval (képzeld, én is BKV-val), de akkor azt nem értem, hogy vasárnap délelőtt miért zavar téged az a pár futóverseny évente? És nem, azt sosem fogadom el, hogy a szomszéd boltba autóval megy valaki lustaságból. Olvasd vissza tényleg a kommenteket, hány autós akarja megmondani, hogy mivel ne közlekedjél, szóval... Illetve azt is meg akarják mondani, mikor-hol legyen útlezárás, nem igaz? Csak hogy ők nyugisan autókázhassanak (véletlen se BKV vagy bicaj egy rövid ideig, amíg a lezárás van). Ui.: Nézd meg a demagógia szó jelentését is az értelmező szótárban ;)

Treff Bubi 2017.06.14. 16:16:19

@Lesből Támadó Szárítókötél: megoldható lenne. Több helyszínen, több időszakaszban kell megszervezni a nevezéseket. Mivel zárt területen történne a verseny lebonyolítása, akár egész nap reggeltől estig tarthatna a program, hiszen nem akadályozna senkit a közlekedésben az esemény. Pont olyan lenne az egész, mint mondjuk... mint mondjuk egy futóverseny:)

ZX 2017.06.14. 16:18:30

@khell: Mondjuk az átlagnak erre való a pedelec.

Metálvörös 2017.06.14. 16:22:15

@gmihaly621: Ha a futók nem a rakpartokon, hanem mondjuk a Városligetben köröznének, jó eséllyel hering módra lehetne csak a Városligeti tó partján sétálni. Ilyen hozzáállással minden "tömegrendezvényt" tiltsanak be, mert ha pont oda akarnék menni, zavarna a sok ember.
@khell: kb. minden utazási metódushoz található olyan útvonal ahol az messze nem a legjobb lesz. Ami nem derül ki néhány fórum-hozzászólásból, hogy az emberek hány %-a autózik, miközben biciklizhetne is, és még gyorsabb is lenne azzal.

_B_ 2017.06.14. 16:57:52

@khell: A te távod valóban 1 órás út bicajjal. BKV-val még több. De autóval is 50 perc csúcsidőben.
Akármit is pampog itt mindenki, hogy fél óra alatt letekeri.... tele van a város piroslámpákkal (ja, én megállok ott cangával) aztán ott a budai hegymenet. Vízszintes terepen is kb 15 km/h átlaggal lehet számolni Bp-n (hacsak nem nagyon külváros).

gwr 2017.06.14. 17:05:42

@khell: valószínűleg ott a gond, hogy én ilyen megkeseredett gyanakvó vagyok, és nem látom ebben a döntésben az őszinte szándékot a dugók mérséklésére.

Ugyanis Tarlós a dugók mérséklésére eddig csak olyan rendeletet hozott, ami a dugók fő okozóit, az autósokat nem érintette. Illetve érintette - kedvezően. Keménykedik az olyan - a dugó szempontjából jelentéktelen - dolgokkal, mint a futóversenyek, aztán megszüntet buszsávokat (aminek az eredménye eggyel több sávban kialakuló dugó, melyben már a busz sem tud haladni), de valahogy nekem nem tűnnek ezek őszinte próbálkozásoknak, simán csak populista pótcselekvésnek.
Ebben az országban még valószínűleg megmarad egy-két évtizedig az a szemlélet, hogy akinek autója van, annak előjogai is. A forgalmat úgy kell szervezni, hogy az ő haladásuk elsődleges fontosságú legyen. Ezért minden itt-ott átadott fiszem-faszom bringaút, egyirányúsítás, sétálóutca-átadás, stb után kitör az oltári nagy hiszti, hogy jájj, hol fogunk autózni.

És aztán eljutunk az olyan kicsavart logikáig, hogy igazából a vasárnapi kocogók tehetnek a szmogról, mert miattuk van dugó. És véletlenül sem a Németországból szarér-húgyér" tonnaszámra behozott 25 éves szakadt dízel BMW-k.

Tehát ha szerinted Tarlós őszinte célja a dugók megszüntetése, és ezirányban végzi fáradságos munkáját, akkor én is csak üdvözölni tudom. Igaz, fordított fontossági sorrendben kezdett neki, de bízzunk a fényes jövőben, hogy végigviszi ezt a programot. Mondjuk a dugódíjig.

11110000 2017.06.14. 17:26:32

Értelmes ember a cikkíróhoz hasonló sík ostoba faszkalapoktól kap agybajt, akik saját magukon kívül senkit sem látnak.

A biciklisekre kurvára nincs szükség a városban, a bicikli falura való.
Más kérdés, hogy semmilyen szabályt nem is tartanak be, csak nagy pofával követelőznek.

A futóversenyekre meg pláne nincs, vannak sportpályák, tessék ott futni. A város újait pedig meghagyni arra a célra, amire épültek: közlekedésre.

11110000 2017.06.14. 17:28:42

@Important roll:
Ja. A buzifesztivál fővédnökének.
Ott pont passzolna is, másra meg úgysem alkalmas. Ja, de: százmilliós nagyságrendben lopni, mint az unokatestvére, bizonyos Orbán Geci Viktor.

11110000 2017.06.14. 17:37:38

@vmelka:
Hozzál már példát olyan városokra, seggfej, ahol évente 12-nél többször lezárják a fél várost pár hozzád hasonló faszkalap futó miatt.

És persze, van még egy csomó más miatti lezárás, például évente kétszer a faszfej biciklisek miatt, évente 2-5 alkalommal politikai rendezvények miatt, évente néhányszor tüntetések miatt, évente egyszer több napra buzifesztivál miatt - úgyhogy lassan nincs olyan hétvége, amikor közlekedni lehetne a városban.
És ez nemcsak az autósoknak rossz, hanem a turisták is kurvaanyáznak ám rendesen, amikor nem tudnak odamenni a Hősök terére vagy a várba a lezárások miatt, mert ugye akkor a turistabusz sem mehet.
És nem hiszem, hogy azok a seggfejek hozzák a nagyobb pénzt a városnak, akik miatt a gyakori lezárások vannak.

Important roll 2017.06.14. 17:38:20

@11110000: És ha buzi? És ha zsidó? És ha autista? Teszek rá. Ahogy a jereváni rádió mondta, nem ezért szeretjük. Kezdetben én is szkeptikus voltam vele szemben, nem láttam benne mást, mint a vállalatokba benyomott kis rokont. Csak amikor betették a BKK élére, kiderült, hogy mégsem hülye a srác, és ezerszer progresszívebb, mint az összes többi fejes a 90-es évek óta. Érdemes nézegetni, mik valósultak meg, miket terveztek az ideje alatt, és arra is kíváncsi volnék, min kaptak össze a hírhedetten despota Tarlóssal, a nagy közlekedési szakemberrel.

11110000 2017.06.14. 17:38:59

@vajdasagi:
Szerintem a legnagyobb hibája Vibuzy kinevezése volt, a legjobb döntése pedig a picsán rúgása.
Vibuzy kártékony Budapestnek, mint a cserebogár a mezőgazdaságnak.

11110000 2017.06.14. 17:40:55

@Important roll:
Ja, nem hülye, mert kurva sokat tud lopni, meg is tette.
Hova is jutott az elektronikus jegyrendszer, amit megvizsgálni beutazta a fél világot?
Nem, Vibuzy csak ártott Budapestnek, hálistennek kibaszta Tarlós a picsába. korábban kellett volna, illetve ki sem lett volna szabad nevezni Orbán Geci Viktor unokatestvérét.

Important roll 2017.06.14. 17:45:07

@11110000: Jobb lett nélküle a helyzet? Nem. Viszont Viktorunkat addig fúrhatná - így vagy úgy - amíg egyszer csak el nem kezdene ömleni a pénz a metrófelújításhoz.
És ha már eredmények: új buszok, átszervezett közútkarbantartás, fonódó hálózat, villamosbarát lámpák, bicikliút...folytassam?

11110000 2017.06.14. 17:45:48

@blöff:
Ha rajtam állna, lenne 2 ELŐRE MEGHIRDETETT (hogy a lakosság is tudja) nap egy évben, amikor le lenne zárva a város. Teljesen.
Akkor mindenki megrendezhetné a maga futóversenyét, biciklis, politikai és egyéb tüntetését, buzifelvonulását, bármilyen kurva anyját, egyezzenek meg egymással, hogy ki melyik napon, melyik útvonalon, hány órakor mit akar.

Az év másik 363/364 napján viszont mindenkinek kuss, aki ilyen igénnyel áll elő.

11110000 2017.06.14. 17:48:56

@Important roll:
Viktort biztos szeretné fúrni, farba, csak Viktor nem buzi, hanem geci.

Amiket meg eredménynek említesz, mind meglett volna Vibuzy nélkül is, sőt, olcsóbban lett volna meg, emlékezz arra, amikor Tarlós épp azon vitázott vele, hogy miért Mercedes buszokat kellett venni kurva drágán, amikor lett volna féláron magyar, ami ráadásul magyar munkahelyeket is teremt évekre, meg Magyarországon hoz adózott bevételt.
Emellett elbaszta a város teljes nappali közlekedését azért, hogy a 4-6-os villamos nyerjen a 40 perces útvonalán 2 percet. Kurva nagy eredmény...

11110000 2017.06.14. 17:51:42

@Alick:
"tőlünk nyugatabbra erős indokok vannak a gépjárműforgalom belső városrészekben való korlátozására."
Londont meg a skandináv államok egy részét kivéve hol?
Nem kéne ez a demagóg duma. Nagyon nem. Mondhatnánk hazudozásnak is.

11110000 2017.06.14. 17:55:22

@Romanes eunt domus:
Remélem, valaki már az első hétvégén felmászik a turulra, és akkor ezt a hídlezárásos faszságot, ami pár kerület lakosainak, összesen vagy 150 ezer embernek a közlekedését bassza tönkre pár buzi hippi kedvéért, be is szüntetik.

Important roll 2017.06.14. 17:57:14

@11110000: Az, hogy ki merre autókázik, személyes döntés. A 4-6 viszont nem dönti el, merre menjen, de bárki elkerülheti a körutat, ha nem tetszik neki. A város közlekedése pedig nem ott van igazán elbaszva: elárulom, a komplett lámpaváltás rendszere elavult, és nem erre a forgalomra van méretezve. Ennek a teljes körű átszámolása, módosítása pedig még mindig várat magára.
A Mercedes-beszerzés pedig még fentebbről, kormányszintről eredeztethető, és a kecskeméti gyár megnyitásával kapcsolatos. Ahogyan a következő évi "Rába"-Volvo is egy kormányszintű benyalás eredménye.

Important roll 2017.06.14. 18:02:21

@11110000: Apropó, szerintem ne menjünk bele olyan mélyen a magyar busziparba. Ha féláron adják, ha nem (elárulom: nem), akkor se megyünk vele semmire. Annyi időn belül, amennyi alatt leszállították azt a mennyiséget, még egy kapavágást se tudtak volna megejteni se Győrben*, se Fehérváron, se Mátyásföldön. Romokban van az egész.

* Jó, a kiskerekű egérkamionokból talán igen, de megbízható csuklóst akkor sem tudnak gyártani, a szólókra pedig ilyen kivitelben senki nem tartott, vagy tart igényt Budapesten.

vajdasagi 2017.06.14. 18:25:33

@11110000: Vitézy alatt fejlődött a BKV/BKK kombó. Ő szemmel látható szenvedéllyel, lelkesedéssel és sikerrel irányított. Sajnálom, hogy másként látod. De hát a te dolgod.

11110000 2017.06.14. 18:27:14

@vmelka:
Nem kellett volna megdugni a kollléganőt, akkor hamarabb odaértek a gyerekért.

"Nem elhiszem, hogy autóval szarabb közlekedni, hanem tapasztaltam!"
Aha. Amennyiben mondjuk Kőbánya meg Csepel is Budapest része, akkor érdekelne, bármilyen csúcsidőszakban ki jut ki mondjuk a Maglódi útról hamarabb a Csillagtelepre vagy a királyerdőbe és vissza.
BKV-val mire egy irányban megtennéd, én mindkét irányba kb. kétszer.

A főváros ugyanis nemcsak a belső 5-6 kerület. És vannak ám, akik a másik 17-18-ban is meg szoktak fordulni.

@nalazo:
A balesetek általában nem 10-20 km hosszú, bármerre kikerülhetetlen lezárásokat okoznak.
A biciklis mítoszokról nem köteteket, könyvtárakat lehetne.

@Bobby Newmark:
Használj olyan turistautakat, amelyeket kevesebben ismernek.

vajdasagi 2017.06.14. 18:29:38

@Important roll: Vitézy szerintem is jól végezte a dolgát. Egyetértünk.

vajdasagi 2017.06.14. 18:33:53

@11110000: Stílusod alapján nem vagy méltó komoly párbeszédre. Kommentjeidből kizárólag a gyűlölet sugárzik. Biztosan hiányzik valami az életedből - próbáld pótolni, és akkor talán javul a személyiséged. Részemről irányodba ez a végszó.

Important roll 2017.06.14. 18:34:44

@vajdasagi: Ez van. Mi csak annyit tehetünk, hogy érvelünk, aztán vagy meggyőzzük, vagy nem. Egy biztos: buzizni nem fog egyikünk se.
Számomra kellemes csalódás volt a működési ideje. Jól láthatóan úgy került be, hogy "Dávidka úgy szereti a villamosokat, adjunk már neki valami közlekedési pozíciót", aztán kiderült, hogy mégiscsak ért hozzá. Még az is egyértelműen látszott, hogy - szakmai alapon mindenképpen - nem az ő hibájából vesztette el a rokon kontra régi káder harcot.
Amúgy én úgy sejtem, hogy végül a Thököly úti villamos visszavezetésének vitája tette be a kaput, amit pedig bárki könnyen megindokolhat, hogy miért lett volna totális kudarc.

11110000 2017.06.14. 18:35:37

@Important roll:
Persze, mert a magyar buszgyártás jelenleg Kaposváron meg Szegeden van (ha még van; akkoriban még volt).
Látom, képben vagy...

@vajdasagi:
Fejlődött Vibuzy saját zsebe.
A város közlekedése meg tönkrement, mondjuk olyanok miatt is, hogy a Luther utcában a Rákóczira kanyarodó 3 sávot 2-re szűkítették, hogy legyen egy bicikliút. Most van, használják naponta 30-an is talán, az autósok meg nem tudnak mozdulni.
De mondhatnám a Mester utcában járó villamost is, ami neki hála este 9 után már nem jár ki a Pacsirtamezőre, csak a Ferencvárosi pályaudvarig =új nevén Malenkij Robot emlékpark vagy mi a faszom, annak is gratulálok, aki ezt kitalálta). Aki Erzsébeten lakik vagy ott lenne dolga, az kapja be. Vagy gyalogoljon, mert mint Móricztól tudjuk, gyalogolni jó.

11110000 2017.06.14. 18:36:24

@vajdasagi:
Ja, anyád még nem volt meg, biztos az hiányzik.

Important roll 2017.06.14. 18:45:07

@11110000: Kaposváron? Hát te vagy nagyon képben, azt látom. A NABI-t addigra már rég bezárták, nem beszélve arról, hogy nem tudták volna ők se teljesíteni a megrendelést. Szeged szintén zenész, már ha volna ott valami említésre méltó utángyártott alkatrészen kívül.
Lefogadtam volna, hogy Mátyásföldnél is beleesel ebbe. Már rég nem a nagy Ikarusról van szó, hanem a Lanta/ARC gyártásról. Gyártottak, gyártanak, de nem a nagyvárosok ligájában játszanak, és a buszok harmada-fele így is PKD (helyben készre szerelt). Székesfehérváron pedig ott a Széles-féle IK Járműtechnika, ami szintén maximum beszél a buszról, viszont annyira ugrálnak, hogy az újságok folyton a hasábjaikra veszik. A Kravtex meg...hát az csak Kravtex, és ennyi.
Ilyen feltételekkel nem lehet Magyarországon egyedül buszt gyártani 150-200-as nagyságrendben elfogadható időre. Úgyhogy a jelenlegi 180 db-os Volán-ígérgetés új magyar csuklósokról is szintén az asztalfióknak marad...

vmelka 2017.06.14. 19:20:14

@11110000: Megütöttél egy színvonalat, én ide nem süllyednék le. Büszke lehetsz, hogy leseggfejeztél egy nőt, akit nem is ismersz. Mielőtt butaságokat írsz, nézz utána a dolgoknak, melyik várost mennyi rendezvény és futóverseny miatt zárják le. Látom neked minden réteggel bajod van, csak a szomszéd boltba is autóval járó idiótákkal nincs. Biztos te is büszke autós vagy, aki gyönyörűen szennyezi a környezetet. Én kitiltanám őket a belvárosból, fizessen, aki be szeretne jönni. Ennyi! Én továbbra is futok és remélem láttad azóta, hogy elkaszálták Tarlós javaslatát. Győzött a józan ész :)

vmelka 2017.06.14. 19:26:42

@11110000: Nem tudom mitől vagy ennyire agresszív, szerintem próbáld ki a futást, jó stresszoldó ;) Nem vagyok leszbikus, így a kolléganőmnek semmi esélye nálam. Olvasd el figyelmesen a hozzászólásomat, mielőtt butaságokat reagálsz olyan dolgokra, amiket nem is mondtam. De lásd milyen jó fej vagyok, bár leseggfejeztél, bemásolom: "Nem elhiszem, hogy autóval szarabb közlekedni, hanem tapasztaltam! Benn a fővárosban. Nem az agglomerációban, az más tészta. Nem tudom te merre jársz autóval és mikor, de hogy reggel 8:00-9:00 között és délután 16:00-18:00 között full dugó van mindenhol a belvárosban, az tuti. Létezik olyan útvonal és időpont, amikor az autó a gyorsabb, de ezek nem azok. A környezetszennyezésről már nem is beszélve." Próbáld meg ezt értelmezni. Ha kinn, peremkerületben laksz, akkor miért zavar egy évben párszor a vasárnap délelőtt a belvárosban megrendezett futóverseny? Vagy csak kötekedni szeretnél? Megnyugtatlak, ezek után is lesznek futóversenyek, mert nem fogadták el Tarlós javaslatát szerencsére. Majd olvasgassál, mert hetekkel a versenyek előtt közlik, mi lesz lezárva és próbálj meg alternatív útvonalat találni, ha éppen aznap jönnél be a belvárosba. Egyébként azt sem értem, hogy akit ennyire zavar egy fővárosban megrendezett sok-sok program, az miért itt él?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.14. 21:39:03

Mi lenne, az amatőr futóversenyek helyett a profi sporteseményeket korlátozná? Tudnak az utóbbi évtizedek kellemetlenségeiről mesélni, akik a falábú focisták meccseinek közelében laknak...

11110000 2017.06.14. 22:03:32

@vmelka:
Valaki nem lesz attól kisebb seggfej, mert nő, másrészt ti akartok folyton egyenjogúságot, szóval hagyd ezt a szexista dumát.

Nem a józan ész győzött, hanem a hozzád hasonló nagypofájú idiótáktól fosik Tarlós.
Remélem, ennek ellenére nem engedélyez több futóversenyt.

"nézz utána a dolgoknak, melyik várost mennyi rendezvény és futóverseny miatt zárják le"
Nézz utána te, te ostoba barom. New Yorkot vagy Berlint pl. évente hányszor?
Csak a Budapesthez és vezetéséhez hasonló faszfejek engedik hetente lezárni a fél várost pár hozzád hasonló elmebeteg miatt.

Fusson anyád, aki egy ilyen hülye picsát hozott a világra.

"Ha kinn, peremkerületben laksz, akkor miért zavar egy évben párszor a vasárnap délelőtt a belvárosban megrendezett futóverseny?"
Egy szóval sem mondtam, hogy ott lakom, de járok arra is.
Másrészt aki ott lakik, lehet, hogy hétvégén nézne be épp a városba, csak a hozzád hasonló elmebetegek miatt nem tud.

Igen, írtad ezeket is, de írtad azt isk, hogy a bicikli a városban gyorsabb bárhol.
De legalább már belátod, mekkora baromságot írtál.

Én meg azt nem értem, hogy aki csak a város lezárására tud élvezni, mi a kurva anyjáért nem költözik a pusztába, aztán ott rohangászhatna kedvére.

Important roll 2017.06.15. 02:34:25

@vmelka: Hagyd csak, ez egy troll. Bármikor beleköt bárkibe és bármibe, de ha a vitapartner mélyebben belemegy a témába, rögtön kiderül a felületessége.

nalazo 2017.06.15. 08:03:03

Attól még, hogy futóverseny nélkül is van néha dugó a városban, az nem azt jelenti, hogy akkor jó ötlet minden nap futóverseny miatt lezárni a fél várost.

Minden nap!!!!!

Khell! Ez a legjobb, amit tegnap olvasni lehetett itt.

vmelka 2017.06.15. 08:41:10

@11110000: Mint mondtam, nem süllyedek le a te színvonaladra, nagyon mélyen van... Attól, hogy szitokszavakat használsz egy hozzászólásban (nyilván elfogytak az érvek), még nem leszel meggyőző, csak magadat minősíted. Másrészt még egyszer kérlek, hogy értelmezd, amiket írtam (bár látom nehezen megy, a fröcsögés menőbb). Végszóként: "Hülyével vitatkozni, olyan mint egy galambbal sakkozni: ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert." Na, mentem futni ;)

vmelka 2017.06.15. 08:43:48

@Important roll: Tudom, részemről be is fejeztem vele a "kommunikációt". Csak mindig meglepődök, hogy léteznek ennyire buta emberek, de hát biztosan kellenek ilyenek is (valahová, valakinek, valamikor) ;)

Metálvörös 2017.06.15. 10:58:16

@11110000: Ha már Csepelt említetted: Királyerdő - Népfürdő utca 38 perc biciklivel, MINDEN piros lámpát betartva. Ha Te nem tudsz számolni, hogy az egyik lámpaváltás után mekkora tempót kell tartani, hogy a következőhöz odaérj, nos az nem engem minősít :) Ugyanerre az útvonalra a Google akkor 41 percet mondott autóval. Persze meg lehet magyarázni, hogy a 41 az kevesebb mint a 38, de én biza akkor sem ülök autóba, ha megfeszülsz.
A stílusodról meg csak annyit, hogy a stílus maga az ember.

11110000 2017.06.15. 13:32:03

@Metálvörös:
Te, ez nem a nagyotmondóverseny döntője.

Metálvörös 2017.06.15. 15:09:18

@11110000: Tudom, oda valami "láttam egy fekete BMW-t indexelni" jellegű szöveggel készülök, de még dolgoznom kell kicsit a sztorin.

Indriq 2017.06.15. 17:45:36

Azt mondják a hírek, hogy 2 hónapra lezárják a Bem rakpartot a vizes vb és a red bull racing miatt. Az hány futóversenynek felel meg?

vajdasagi 2017.06.15. 20:17:55

@Indriq: A kérdésed teljesen jogos :-)
Én is döbbentem olvasom. De azért nemcsak a Red Bull, hanem elsősorban a vizes VB a ludas. Csak mostanában divatba jött a Red Bull Air Race fikázása. Megjegyzem: túl zajosak, és engem mindig is zavart ez a nagy zaj, de az is zavar, hogy korábban évekig sztárolta őket az Index is meg mindenki más, most meg szemmel láthatólag őket akarják mindenért okolni. A 2 hónap többségében a vizes VB miatt van.

vajdasagi 2017.06.15. 20:23:52

@Important roll: Én sajnos nem nagyon közelről, de nem is a távolból néztem: a Tarlós-Vitázy konfliktus nem szakmai és nem pénzügyi volt. Két merőben ellentétes habitusú ember nem viselte el egymást. Különösen a Tarlóst ingerelte Vitézy viselkedése, szokásai és jelentős mértékben a "mássága", hogy úgy mondjam. Nagy kár, mert szerintem mindketten nagyon jó munkát végeztek.

És egyetértek: én is nagyon rosszra számítottam Vitézy részéről, és ahhoz képest hihetetlenül gyorsan kezdett hasznosan működni. És amikor azt láttam, hogy mekkora odaadással és szenvedéllyel teszi, akkor már szégyelltem, hogy eleve annyira lenéztem az odakerülése okán.

11110000 2017.06.16. 16:02:44

@vajdasagi:
Mondjuk a Red Bull Air Race-t kb. 5-6 kerület összes lakosa kívánja a kurva anyjába, Besenyei Péterrel együtt, aki kitalálta.

11110000 2017.06.16. 16:04:38

@vajdasagi:
Mondd úgy, hogy nem szereti a buzikat, akik ráadásul agy nélkül tönkrevágják a fővárost, miközben pofátlanul lopnak.

Ezzel nagyjából összefoglaltam Vibuzy teljes életútját eddig.
Kártékony, mint a cserebogár.

Bobby Newmark 2017.06.22. 16:33:26

@khell: Komolyan nem értem, mit retardáltkodsz meg tejóégezel, azt a tényt közöltem, hogy hétvégénként tele vannak a pest környéki erdők emberrel.
Hogy ezen felül mit vizionáltál bele a kommentembe, azt már inkább a kezelőorvosoddal beszéld meg.