A valódi viták otthona

Reflektor

Mi a különbség a Red Bull Air Race és az Auróra között?

2017. július 06. - Tálos Lőrinc

tumblr_koilxw0tsh1qzbiodo1_400.gif
A Red Bull Air Race-et engedélyezni sem lenne szabad, mégis állami támogatás kap, az Auróra bezáratását pedig egy olyan törvény alapján rendelték el, amely alapján bármely budapesti szórakozóhelyet be lehetne záratni.

„A józsefvárosi jegyző a szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló törvény alapján rendelte el az Auróra bezáratását. A döntés törvényellenes. A június 10-én nagy erőkkel kivonuló rendőrség semmi bizonyítékot nem talált szervezett bűnözésre, például kábítószer-kereskedelemre, mindössze egy maroknyi fiatalt csekély mennyiségű fűvel. Ahogyan ez bármilyen tetszőleges helyen történt volna”írja a TASZ blogja.

Az LMP fővárosi képviselője, Csárdi Antal közleménye pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy „A 3/2013. (III. 8.) Fővárosi Közgyűlési rendelet a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról 6. paragrafusa kimondja, hogy nem adható közterület-használati hozzájárulás „olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné”.”

Adott tehát két szabály, az egyiket figyelmen kívül hagyják, a másikat meg khm. „kreatívan értelmezik”, de annyira, hogy az alapján bármely tetszőleges budapesti szórakozóhelyet be lehetne záratni. Józan ésszel belátható, hogy ahová bulizni járnak, ott előfordulhat csekély mennyiségű fű a vendégeknél és minél többen járnak oda, annál valószínűbb, hogy elő is fordul. Ahogy az is elég egyértelmű, hogy minden helyen lehet verekedés és minél többet isznak a vendégek – és ugye olyan helyekről beszélünk, amelyek az ivásról szólnak, alkohol felszolgálásából élnek, erre lettek kitalálva – annál inkább. Ha bármely, egy szórakozóhelyen történt bűncselekményért magát a helyet a lehet bezáratni, akkor egy jó politikai és/vagy rendőrségi kapcsolatokkal bíró vendéglátóipari maffia tulajdonképpen kicsinálhatja az összes versenytársát. Az 1999. évi LXXV. törvény V. paragrafusa 1. bekezdésének ilyen tág értelemben történő használata alapjaiban veszélyezteti a jogbiztonságot.

Ugyanígy sajátos jogértelmezésről tesz tanúbizonyságot, ha elég egyértelmű fővárosi rendeletek alkalmazásától eltekintenek. A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának állásfoglalása már 2010-ben arra a megállapításra jutott, hogy „a Red Bull Air Race repülőrendezvény által jelentett környezeti terhelések következtében a rendezvény a belvárosban, ilyen sűrűn beépített lakott területen való megtartása az egészséges környezethez való joggal nem egyeztethető össze.” 2010 óta több alkalommal megbizonyosodhattunk arról, hogy a Red Bull Air Race nem felel meg a 3/2013. (III. 8.) Fővárosi Közgyűlési rendeletben megfogalmazott követelményeknek, ezen belül is a környezetre nem káros és az egészséget nem veszélyeztető kitételeknek. A Red Bull Air Race-t nem csak megtartották a rendelet megszületése óta is, de egy kormányhatározat értelmében 2015 és 2017 között a kormány 1,8 milliárddal támogatja annak megrendezését.

A helyzet tehát az, hogy Budapesten megszűnt a jogbiztonság és a hatalmi önkény vette át a helyét. Az Auróra többször adott helyet az A Város Mindenkié (AVM) csoport - amely több ízben tiltakozott már Kocsis Máté kerületi fideszes polgármester hajléktalanokat büntető intézkedései ellen – eseményeinek. (És még sok másik eseménynek is. Közöttük olyannak, amelyet szerzőgárdánkból Weiss Eszter illetett erős kritikával. Mégse gondoltuk soha, hogy bezárassunk egy helyet azért, mert ott a miénktől eltérő vélemények hangozhatnak el, mivel hiszünk abban, hogy a véleményszabadság a miénktől eltérő vélemények szabadsága. Sőt, az adott rendezvényt is azért kritizáltuk, mert házirendjében tiltotta a „szexmunkaellenes politikai álláspontot”.) Ha egy helyen a vendégek kritizálják a polgármestert (vagy Ferenc Jóskát leszarták a legyek), akkor bezárják. Ha egy rendezvény ugyan zaj- és légszennyezéssel jár, ámde kormányhatározat szól arról, hogy még közpénzt is hajlandók fordítani a megrendezésére a hatalmasok, akkor az érvényben lévő rendeleteket sem kell betartania.

És akkor nem szóltunk arról, hogy mi veszélyezteti jobban a lakosságot? Ha egy szórakozóhelyen néhányan saját felelősségükre könnyűdrogot fogyasztanak (vagy csak maguknál tartanak), vagy az, ha egy piaci cég zaj- és levegőszennyező reklámrendezvényének elviselésére vagyunk kényszerítve? Mi nagyobb baj? Ha páran füvet szívnak, vagy az, ha több százezren akaratuk ellenére PM10-et?

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9912642293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2017.07.06. 15:36:36

a szórakozóhelyek, boltok, üzletek fölött sajnos valamilyen szinten mindig root joga van az aktuálisan éppen az ország élén 4 évig regnáló terrorszervezetnek, és a vele szövetséges bűnszövetkezeteknek. ez így volt az mszp idejében is, és így van most is. ez egy ilyen ország.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.06. 18:14:20

Elegem van abból, hogy a fideszesek folyamatosan hivatásos sportolók és stábjuk fizetésére költik az adómat, a liberális ellenzék pedig egy-egy bezárt romkocsma/drogtanya/stb. miatt csap patáliát, mintha egy tucatnyi embernél többet érintene...

Paróczai 2017.07.07. 07:11:02

Érdekes hozzáállás! Egy, a világon sok helyen megrendezett látványosságot összehasonlítani egy engedéllyel nem rendelkező kocsma és drogtanya bezárásával!
És még egy csöppnyi adalék. Volt olyan falu, ahol az úttörő utcát át kellett nevezni, mert az MTA szerint az elnevezés önkényuralomhoz köthető, de auróra drogtanya az lehet! Nem érdekes?

fifibá55 2017.07.07. 11:21:06

"az alapján bármely tetszőleges budapesti szórakozóhelyet be lehetne záratni"

Akkor be kell záratni, mindaddig, amíg jogsértésmentesen nem üzemel.
De csakis elfogulatlanul.

röf 2017.07.07. 11:27:02

Mit nem lehet ezen érteni?
Ahogy fogynak a liberálisok, úgy válnak fölöslegessé a drogtanyák.
Egyenes arányosság, matematika, általános iskola 6. osztály.

Arckönyves biztatasért környörgő lelkinyomorék 2017.07.10. 17:01:41

"A helyzet tehát az, hogy Budapesten megszűnt a jogbiztonság és a hatalmi önkény vette át a helyét."

Szeretem az onkenyt, jol tettek hogy bezarattak.
süti beállítások módosítása