A valódi viták otthona

Reflektor

A vizes VB kezdetére a kormány leszedi a Soros-plakátokat?

2017. július 11. - baum

gc3b6bbels.jpgPénteken indul a vizes VB, amire nyilván külföldről is érkeznek majd nézők szép számmal. Hogy ki és miért utazik el idegenbe sok pénzt és időt áldozva egy szinkronúszó-, műugró-, vízilabda-, vagy úszóversenyért, azt én nem egészen értem, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyen Magyarország képpel tér majd haza. A sportesemény szervezésének minősége, a kiszolgálás színvonala, a helyiekkel való találkozás milyensége mind-mind meghatározzák, milyen érzésekkel hagynak itt minket a VB után.

 

Nagy kérdés, hogy pártunk és kormányunk fenntartja-e egy autoriter banánköztársaság féldiktatúrájának bájos hangulatát az országban, és a sportesemény idejére is kint hagyják-e mindenfelé a Soros György elleni uszítókampányuk plakáterdeit.

Vagy éppen ellenkezőleg? Leszedik azokat péntekig?

 

Őszintén szólva nem tudom, melyik változat lenne beszédesebb. Az, amikor egy kis időre tudatosan, előre megfontolt szándékkal tüntetik el a bizonyítékait a félelemkeltő felügyelő állam jelenlétének. Vagy az, amikor már a látszatra sem adnak, és nyíltan vállalják a világ felé is hatalomgyakorlásuk igazi arcát.

 

Az előbbi talán a Kádár-rendszerre, utóbbi pedig az észak-koreai modellre hajaz.

 

Mennyire kurva jó lenne, ha nem ilyeneken kellene gondolkodni 2017-ben Magyarországon. Nyáron. A picsába már, de tényleg.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem? Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4012657115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aranka Kovács Szabo Zsolt 2017.07.12. 07:56:13

Joseph Goebbels. Tiszteltetem a Reflektor szerkesztőjét és a cikk íróját. Barátilag tanácsolom, hogy szégyelljék magukat. Legalább egy kicsit.

Béres Zoltán 2017.07.12. 17:08:59

@Aranka Kovács Szabo Zsolt: Nem igen értem a problémát. Goebbels egy zsidó, ahogy Soros is zsidó és az eddigi kormányaink is zsidókból állnak, ahogy a hazai pártok mind. A zsidók, zsidót ábrázoló plakáttal riogatnak zsidókat és nácinak nevezik a zsidó kormányt, amelyik ezt csinálja. Á fidesz állítólag a zsidó Finkelstein tanácsára plakátol. Elég unalmas ez a zsidó vircsaft. Nem gondolja? :)
süti beállítások módosítása