Gyűlöletgyakorlatok vezérszónokra és vegyeskarra

Gondolatfutam néhány facebook-komment kapcsán

2017. augusztus 11. - Tálos Lőrinc

hordoszonok.jpgA politikai hírözön gyorsan süllyesztő mocsarában szinte el is felejtettük már a nőt, aki ki merte fütyülni a szónokot. Haszontalanul próbálta, hisz önmagán kívül csak néhányan hallották, a sípszó az emelvényig nem hatott át a hangosításon keresztül. Az ingerküszöböt nem is ez, hanem a hajánál földre rántás ütötte át. Beszéltünk róla, tárgyaltuk, szóban és cseten, cikkekben és kommentekben, mindenhol.

És ez jött szembe: "Én biztosan arra gondoltam a lány kapcsán, hogy adott helyen olyat csinált, ami a többieket nyilvánvalóan felbőszíti..." (Kommentrészlet a facebookról) Hogy a B-közepet felbőszíti, az sincs rendben, de azért a stadionokban más a szint. Legalábbis azt gondoltam. Az, hogy egy szabadegyetemen, ahol magukat értelmesnek valló emberek kimondottan a közös gondolkodás a céljával jönnek össze, egy bármilyen más vélemény, zavaró körülmény kevéssé mérlegelt spontán erőszakot vált ki, két dologra utalhat:

  1. messze nincs már szó gondolkodásról a szónok és közönsége viszonyában, érzelmi felfokozás történt és történik, ami az első jelre kirobban.
  2. a szónok és közönsége közös gondolkodása nem arról szól, hogy mit tegyünk, hanem arról, hogyan kell felismerni és megsemmisíteni az ellenséget.

Engem mindkét lehetőség megriaszt. Különösen, hogy a szónok sem akkor, sem utólag nem reagált. Fokozza a megriadást, hogy táborának emberei elintézik a "minek ment oda, várható volt a következmény" legyintéssel jelzik: tudjuk, hogy a főnök behergelte a törzsközönséget, aki ott vitatkozik, pofont fog kapni. Sőt, ez így rendben is, ezt akartuk. Túlléptem volna ezen, igen, tudom, hogy nem kéne, de ha mindenen fennakadok, sose jutok sehova.

Aztán jöttek a csapások, napi szinten. Hogy hazaáruló vagyok, ha megkérdezem, mennyibe is fájt a vizes vb. És Soros hívta össze a parlamenti ülést. Aztán az, hogy Ferenc pápa genderhívő, Európa-összedöntő, menekültmajmoló vénember. Egy forró napon egy teljes Híradó szól arról, ki hogyan menekül a hőség elől. (Nem átvészeli, nem megoldja, menekül. Ha véletlenül elvétenék a vezérszót, ragadjon bele a melegbe is.) És én tulajdonképpen elkönyveltem magamban, hogy A Vezérszónok intő szavára milyen jól összeállt a vegyeskar, és sajnáltam őket és magunkat, hogy itten kérem vannak a héják, a kar, akik háborúznak mindennel és mindenkivel, és hát vannak a többiek, köztük én is, akik leginkább békességre vágynak. Ez persze megint Ti és Mi, és ugyanúgy háború, de mégsem, mert aki túllép a háborún, az akkor is Mi-vé válik azonnal, ahogy leteszi a szófegyvert, ami veszélyes, mint tudjuk. Gondolatot nem kell cserélni, véletlenül sem. Milyen unalmas lenne a teljes összhangú angyali kar a földön. Ráérünk arra. Csak a szófegyvert, az kéne kicsit lejjebb ereszteni. Na ezzel lehetne meghaladni a szekértábor-háborút. Kiállunk a szekerek mögül, leülünk, élvezzük a strandot, iszunk egy Bambit és minden szép és jó.

És jött a doktor… Ja nem, az Presszer Pici volt, még a békeidőkben. Jöttek az álliberális pöcsök. Lehet, a doktor jobb lett volna. Én meg állok, nézek ki a fejemből, bután és szédülten. Tényleg ennyire eláradt a harci szellem Mindenkire? Mindenhol? Mi kell ahhoz, hogy meghaladjuk a napi gyűlöletgyakorlatokat? Mikor lesz szabad itt élni, dolgozni, kérdezni vagy akár hibázni? Mikor lesz béke e lángoktól ölelt kis országban? Ki mer kilépni a vegyeskarból és meghaladni a vezérszónokot?

Lókedvelő

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9312739682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.11. 11:24:45

Béke van. Lehet-e békésebb társadalom, mint egy vitázó, gondolkodó, útkereső közösség.

A liberális véleménydiktatúra nyugalmat senki se kívánja vissza, pár fizetett ballib megmondóembert leszámítva.

zFuly 2017.08.11. 18:21:23

Béke?
Amikor óriásplakátokról üvölt ránk, hogy "rettegj és gyűlölj"? Te melyik országban élsz?

A "liberális véleménydiktatúrához": az is benne van hideg polgárháborúban. Akár még azt is mondhatod, azzal indult. És?

A háború mindig az AKKORI sérelemért van, békét pedig mindig MOST lehet elkezdeni.

Arivistus 2017.08.13. 17:53:48

(Előre leszögezem, hogy nem igazán szeretem Orbánt mert mindent ellop ami mozdítható.)

Lehet hogy csak én látom így, de amióta nem a ballibek vannak hatalmon azóta a ballib véleményformálók nagy része polgárháborút / hidegháborút / diktatúrát / zsidóüldözést / stb-t vizionál. Mintha még élveznék is.

De ha kinézek az utcára azt látom, hogy nem lőnek, nem robbantanak, nyugi van. Tudjátok mikor lenne az hogy lőnek és robbantanak? Ha bejönne 100.000 migráns, csak ennyi kéne és teljesülne az álmotok, na akkor tényleg lenne fegyveres erőszak. És az hogy a jelenlegi kormányzat megakadályozza a migránsok bejövetelét/betelepítését, és kampányaival eléri még azt is hogy ne jöjjön létre egy jelentős számú migránssimogató réteg, ezt én abszolút a javára írom, és még úgy is hogy tudom, ez az ő részükről csak egy politikai termék, vagyis nem meggyőződésből cselekednek.

states1 2017.08.13. 18:47:47

A hazátlan nem lehet hazaáruló, te csak egy soroskomcsi vagy.

Paróczai 2017.08.14. 12:13:36

Nagy ballib varázslók vizionálnak rettegést, gyűlöletet. Hála az égnek, már annyiszor szétkiabálták a gyűlöletet, hogy a kutya sem figyel rájuk. Az egy picit pikáns azért, hogy épp ballibék vágyálmaiban szerepel a Fidesz vezetők felakasztása, a népfelkelés és a polgárháború, de ők ugye nem gyűlölködők. A liberális véleményterror sem rejthető véka alá! Tudják ezt a szavazók is és ezt a kicsi, szétforgácsolt, önmaga mártíromságában megmártózó hazug brigantikat senki nem szavazza meg, csak hasonszőrű társaik. Ők egy marginális kisebbség, akik a többségnek akarnak diktálni! Rossz hír nekik, de nem fognak!