A valódi viták otthona

Így csalja ki a földet a kormány a multiknak

2017. augusztus 16. - baum

Sallai R. Benedek írása

monsanto1.jpg

Rendszerhiba a NER-ben? Egy eredmény egy állami termőföldeladás kapcsán

 

A történet múltja ismert lehet a sajtóból: 2013-ban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Bernáth István bábolnai földművelőnek adta el azokat a Bábolna külterületén lévő termőföldeket, amely 2017 márciusára a vegyiparral és vetőmagtermesztéssel (GMO-k kapcsán nemzetközi szinten ismert) foglalkozó Monsanto Hungária Kft. tulajdonában kötött (volna) ki. Ez úgy történhetett meg, hogy az állami termőföldet a vevő kérésére kivonták a mezőgazdasági művelés alól, és ipari területként a Monsanto-nak adták volna el, ami termőfölddel nem megvalósítható - lévén, hogy hazánkban csak természetes személyek tulajdonolhatnak elenyésző kivétellel termőföldet.

 

Az ügyletben vélhetően strómanként közreműködő Bernáth István a magyar államtól épp azt a parcellát kérte megvételre (gyanús háttérrel), amely a Monsanto már meglévő üzemének tőszomszédságában helyezkedik el, és amely a multi terjeszkedése számára a legelőnyösebb elhelyezkedésű volt.

A jogügyletben az első „gyanús“ momentum a föld értékesítése. A jogszabályok szerint egyszerű ajánlattétellel csak a 3 hektáros térmértéket meg nem haladó földterület adhat el az NFA kezelő egyszerűsített, ajánlattételi eljárásban. A jogszabály megkerülésével itt a földet szándékosan felosztották 3 hektár alattiakra - amivel megkerülték a jogszabályt. Már csak ez felvetheti a visszaélés gyanúját.

 

Az ügylet második részében világos, hogy a földet nem az NFA jogszabály földpolitikai céljainak érdekében adták el, hiszen a vevő átminősíttette a termőföldeket, és továbbadta - tehát vagy spekulánsként, vagy zsebszerződéses strómanként járt el. Az a minimum, hogy az államnak így az eredeti állapot helyreállítását kellene kezdeményeznie, amit idáig nem tett meg.

 

Harmadrészben a megszerzett termőföld átminősítése is szabálytalan, és erre nem csak fény derült, de következményei is vannak: minden ezt követő jogi aktus semmis (tehát a Monsanto földvásárlása is), és ezen túl hivatali visszaélés gyanúja miatt B. A. hivatali ügyintézővel szemben bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.

 

2017. március 23-án az LMP országgyűlési képviselőjeként tettem feljelentést az ügyben, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-Főkapitányságon. Feljelentésemben felmerült a hivatali visszaélés és/vagy hűtlen illetve hanyag kezelés bűncselekményének a gyanúja, valamint a termőföld jogellenes megszerzése is. Véleményünk szerint a Magyar Államot kár érte, mert a valós értékhez képest alacsonyabb áron értékesítette földterületeit, hiszen a vevő (későbbi eladó) Bernáth István sokszoros értékkel adta volna tovább a Monsanto Hungária Kft. részére.   

 

2017. július végén kaptam tájékoztató levelet az ügyet vizsgáló Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-Főkapitányságtól, amely szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a földügyletben hivatali visszaélés történhetett, és ezért a Monsanto tulajdonszerzése is semmis.

 

foldrablas1.jpg

 

Írásbeli kérdéseimet követően 2017 májusában az FM vizsgálatot indított annak megállapítására, hogyan kerülhetett kb. 10 hektárnyi, korábbi állami tulajdonú bábolnai termőföld a Monsanto érdekeltségébe. A minisztérium szerint „idegesítő“ (ezt szó szerint Bitay Márton Örs mondta a parlamentben egy válaszában), hogy bár az eladási folyamat jogszerűen zajlott, a végeredmény mégis az, hogy volt állami területek kikerültek a mezőgazdasági művelés alól. A vizsgálat eredményét június végén közölte Fazekas Sándor a jobbikos, az ügyben szintén sokat nyüzsgő Magyar Zoltán írásbeli kérdésére válaszul. E szerint a földek a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általi értékesítése tekintetében a szükséges vizsgálatokat a tárca lefolytatta, és mindent jogszerűnek talált, minden — az értékesítés során felmerülő — jogszabályi rendelkezést az NFA betartott.”

 

Na ez az, amit én magam részéről továbbra is vitatnék.

 

A rendőrségi iratból az is kiderül, hogy a kormányhivatal a feljelentés miatti rendőrségi megkeresésre folytatott vizsgálatában a termőföld művelésből kivonását jogellenesnek találta és ezt a döntést megsemmisítette. Emiatt az azon bekövetkezett tulajdonosváltozások is semmisek, vagyis a Monsanto tulajdonszerzése is.

 

Bár a tulajdoni lapon ennek még nyoma még nem látható (2017. augusztus 14.), de úgy tűnik, hogy a feljelentéssel sikerült megakadályozni a nemzetközi multi földszerzését.

 

A csata második felvonása most jön, ugyanis a történtek után kell, hogy a semmis jogügyleteknek legyen jogkövetkezménye és az ingatlanon vissza kell állítani az eredeti állapotot (tehát a magyar állam tulajdonát).

 

Az ügy rámutat arra, hogy az állami földek eladása milyen háttérrel zajlott, hiszen ez csak a jéghegy csúcsa, ahol már bizonyítást nyert a hivatali visszaélés egy része. De a célunk nem az, hogy egy ügyintézőt meghurcoljanak, ennél többre van szükség: minden felelőst, aki az ilyen jogügyletekben közrejátszott az elmúlt években felelősségre kell vonni, aminek eredménye akár az is lehetne, hogy a termőföld-privatizáció 30-40 százalék vonatkozásában az eladás semmissége kimondható legyen.

 

A mostani eset lehet, hogy csak egy hiba a NER-ben, és majd ügyészségi szakaszban az ügyet elsimítják, hogy valódi felelősségre vonás ne történjen, de kiderült: független nyomozóhatóság, független ügyészség és főleg normális kormány esetén a magyar termőföld megvédhető, és az elmúlt évek disznóságainak egy része korrigálható.

 

Már csak a normális kormány, független ügyészég és nyomozóhatóság kell a dologhoz, amin dolgozunk…

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5812750658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lényeglátó 2018.02.13. 15:31:11

Tőke titkai

VII.Henrik angol király 1489 19.§ cikkely korabeli földtörvény! Következtében „ a nép megdöbbentően nagy tömegei képtelenné váltak arra, hogy magukat, és családjukat eltartsák”
A tőkés rendszernek, a néptömegek szolgai helyzetére volt szüksége, arra hogy ők maguk bérelhetőkké, munkaeszközeik pedig tőkévé változzanak!”

Ezek az urak, azzal szentelték fel az új korszákot, hogy az állami uradalmak eddig csak szerényen űzött ellopását, óriási méretekben gyakorolták! Ezeket a birtokokat elajándékozták, potom áron eladták, vagy egyenes birtoklás útján, magánbirtokokhoz csatolták! A polgári tőkések elérték, hogy a földet merő kereskedelmi cikké változtassák, a mezőgazdasági nagyüzem területét kiterjesszék, a vidékről származó, szabad prédát jelentő proletárok kínálatát . Ezenkívül az új földbirtokos arisztokrácia természetes szövetsége volt az új bankokráciának.
most, maga a törvény lesz a föld elrablásának előmozdítója, „általános parlamenti törvényt” tehát elismeri, hogy parlamenti államcsínyre van szükség ahhoz, hogy a földeket magántulajdonná változtassák.
Egészében véve, az alsóbb néposztályok helyzete minden tekintetben rosszabbodott, bérlőket a napszámosok színvonalára nyomták le. Marx Tőke, nincs új a nap alatt!