Amikor valaki a NER hetedik évében a mai közállapotokat kárhoztatja, elő-elő sejlik mindig egy toposz, egy eredendő bűn, a mindent befolyásoló hiba: az ellopott rendszerváltás.
Ez könnyű, sok szempontból használható magyarázat, hiszen a rendszerváltoztatás (a szóhasználatra mindjárt ki kell térni) senkinek sem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. A kommunisták 1994-ben formálisan is visszakerültek a hatalomba, a revízió nem valósult meg, megyék kerültek strukturális munkanélküliség fogságába, a piac csak egy kiválasztott csoportnak lett szabad és a közélet huszadik századon alapuló hideg polgárháború fogságába esett. Mára a szélsőjobbtól a liberálisokig egy valamiben ért egyet: a rendszerváltás befejezetlen, amit be kell fejezni.
Negyedszázaddal ezelőtt jelent meg ennek a közmegállapodásnak az egyik alapozó műve: Csurka István „Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán” című írása. Erre reflektál Pethő Tibor és Pap Szilárd mostani írása is. Mindketten kötelező és nagyon helyes ítélkező körrel indítanak, amelyben elítélik Csurka uszító antiszemitizmusát. Ezt követően érkeznek meg oda, ami a fent említett toposz alapja, hogy Csurkának igaza volt abban, hogy a rendszerváltás kudarcos volt. Pap Szilárd azt írja, hogy „a rendszerváltás, nemes egyszerűséggel, el lett baszva.” Pethő Tibor szerint pedig „hogy az ország – a Csurka-szövegnek ez az egyik hangsúlyos eleme – mennyire kiszolgáltatott a nemzetközi pénzvilágnak, azt a korabeli közélet résztvevői világosan látták, legfeljebb nem illett róla beszélni.” A magyar közélet egy jelentős része elfogadja, hogy ennek a kudarcnak az első kimondója, a vállalhatatlanba csomagolt bátor igazmondó, az illetlen valóság lovagja lett Csurka.
Mielőtt rátérnénk annak kifejtésére, mi a probléma ezzel az állítással, el kell mondanunk, miért használjuk szívesebben a rendszerváltoztatás szót. A rendszer, az államszocializmus ugyanis nem magától változott meg, megváltoztatták. Azok változtatták meg akik elérték, hogy kivonuljon Magyarországról a Vörös hadsereg, akik elérték, hogy a Brezsnyev-doktrína érvényét veszítse. Az államszocializmus illegitim volt Magyarországon; kívülről oktrojálták az országra és kívülről is távolították el. Akármilyen politikai ütemérzékkel rendelkezett az MSZMP utolsó Politikai Bizottsága, akármilyen jelentős és bátor volt a rendszer ellenzéke - mint Lakitelek vagy a Duna-kör -, a rendszer egy geopolitikai folyamat következtében jött létre, és geopolitikai folyamat eredményeként szűnt meg. A rendszerváltoztatás szó ezt jelenti. Ám ez a folyamat emberek döntéseinek eredménye, nem külső természeti jelenség. Emberek hozták a döntéseket, például Gorbacsov vagy Reagan, amelynek következtében ezen geopolitikai folyamatok úgy alakultak, ahogy. A szóhasználattal is szakítani kell, meg kell haladni azt a marxista gondolatot, hogy a Történelem emberek döntésétől függetlenül halad egy adott irányba és a rendszerek eszerint változnak. Rendszerek akkor változnak, ha változtatnak rajta.
Ugyanígy Pap Szilárdot idézve és a lényegi kérdést az augusztusi dolgozatról föltéve: ha a rendszerváltás nemes egyszerűséggel el lett rontva, akkor ki rontotta el? Kinek a hibája az, hogy Biszku ágyban párnák között halt meg? Hogy az állami tulajdon ilyen alacsony mértékű lett hazánkban? Ezekért is emberek felelősek. A döntéshozók. Hogy ideillőt idézzünk: neveket akarunk hallani! Ugyanis, ha van valami, amivel be tudjuk a rendszerváltoztatást fejezni, az az, hogyha elmondjuk, ki rontotta azt el.
Ez az amiben Csurka történelmit tévedett. Csurka az MDF-SZDSZ paktumból kiindulva az első szabadon választott miniszterelnökre terheli a felelősséget. A paktumot faustinak állítja be. A kormány tehetetlenségét és az állami vagyont szétherdálását az SZDSZ-en keresztül az Antall-kormányra terheli. Ez az a tévedése, ami a mai napig népszerű. Hiába kezdődött már el a Németh-kormány alatt, Antall felel a privatizációért. Akármi is a geopolitika valóság, a doktrína szerint Antall vissza tudta volna a Kárpátalját szerezni. Ugyanakkor akárhogy is az ő pártja akarta az igazságtételt, az ő hibája, hogy a kommunista bűnösöket nem vonták felelősségre.
Ahhoz, hogy befejezzük a rendszerváltoztatást el kell mondani, kik azok aki elrontották. Nem szabad tovább a kádári erkölcsi relativizmusban kikevert szürkével lefesteni az egész kilencvenes éveket, ahol kollektív minden bűn. Volt, aki az igazságtételi törvény ellen szavazott, volt, aki mellette. Volt, aki a reprivatizációt javasolta, volt, aki ellenezte. Voltak, akik elárulták a rendszerváltást, voltak, akik végig képviselték. Ha a Csurka dolgozatnak huszonöt év múlva van tanulsága, akkor az az, hogy összeesküvések helyett mondjunk értékítéletet a döntéshozókról. Ha el lett rontva valami, mondjuk ki kik rontották el. Akkor tudjuk majd befejezni a rendszerváltoztatást. Itt az ideje.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!