A valódi viták otthona

Reflektor

Miért nem lehet független Katalónia?

Lebanov Barbara írása

2017. szeptember 10. - GottmayerLea

cat4.jpg

Újra elmérgesedni látszik a spanyol-katalán ellentét, a katalán parlament döntött, Carles Puigdemont katalán elnök októberben az urnákhoz hívja polgárait, hogy újra szavazzanak a központi kormánytól való elszakadás kérdésében.

A spanyol bíróság máris lépett, a referendumot alkotmányellenesnek nyilvánította és egyúttal megvonta a népszavazás lebonyolítására szánt összeget is.
Vajon az Európában egyre felerősödő függetlenségi törekvések részeként Katalónia tényleg elszakadhat, vagy ez a forradalmi lázálom csupán egy szimbolikus politikai harc marad?


Az 1940-es évek Katalóniájában járunk, ahol a spanyol polgárháború után megtorolt egykori szakadár és szeparatista katalánok közösségére Francisco Franco újabb csapást mér, hivatalosan betiltja a katalán nyelvet és irodalmat, így nyíltan hadat üzen a katalán kultúrának, olajat öntve a katalánok függetlenedési aspirációjának tüzére.
75 évvel később pedig Franco utódja, János Károly király a francia TF3-nak adott 2016-os interjújában, kiemelve a diktátor legfontosabb belpolitikai törekvését és örökségét, így fogalmozott:
Egy nappal a halála előtt Franco megfogta a kezem és azt mondta nekem: Felség, az egyetlen dolog, amit kérek, hogy őrizze meg az ország egységét. Semmi mást nem mondott, és ha belegondolnak, ez nagyon sokat jelent.” János Károly egészen 2014-es lemondásáig így is tett, a Franco-féle katalán autonómiaellenes paradigmában megteremtette azt a mai napig élő jogi környezetet és alkotmányt, amelyben közjogilag lehetetlen a katalán függetlenedés.

Több mint egy klub


Josep Sunyol, az FC Barcelona baloldali kötődésű, szeparatista elnöke is áldozata lett Franco tisztogatásának, helyére pedig a hozzá lojális, jobboldali Enric Piñeyrót ültette., Ekkor vált a fociklub a katalán ellenállás legerősebb bástyájává, Barcelona pedig a Franco-ellenes civil mozgalom központjává. A mozgalom népi jellegét pedig a munkásosztály erős részvétele garantálta. Egyébként erre az epizódra vezethető vissza a katalán fociklub legendás rivalizálás a Real Madriddal, amely a Franco-rendszer teljes támogatását élvezte.
1940-ben Franco személyes kérésére az egyesület nevét Futból club Barcelonáról, Club de Futból Barcelonára változtatták, mivel előbbit Franco túl angolos hangzásúnak vélte.  A klub végül csak Franco halála előtt egy évvel, 1974-ben viselhette újra saját nevét.
A katalán nacionalizmus ekkora végleg összefonódott  a futballal, a mérkőzések alatt – fittyet hányva a tiltásokra – Katalónia szimbólumaival, zászlóival ünnepelték a szurkolók csapatukat. Franco szemet hunyt a jelképes demonstrációk felett, mivel a szemében ezek ideális feszültséglevezető szelepként működtek. De nemcsak a foci vált a szeparatizmus fontos részévé, hanem a fent említett népi jellegből és a spanyol polgárháborús hagyományokból adódóan a katalán mozgalom erős baloldali jegyeket is magán hordoz(ott). Ennek a hármasnak a jegyében, 1951-ben, például, egy hazai győztes mérkőzés után, a Barca-szurkolók nem voltak hajlandók villamosra szállni, ezzel nyilvánították ki a sztrájkoló dolgozók melletti szolidaritásukat.

cat2.jpg

A Franco-rendszer árnyékában


Franco maga jelölte ki utódjául János Károlyt, mivel apját túl liberálisnak és katalán-barátnak találta.
János Károly a Franco halálával újra fokozódó társadalmi feszültségekre reagálva egy többlépcsős modernizációs folyamatot indított el a konszolidáció érdekében, ez a folyamat azonban (a közfelfogással ellentétben) közel sem nevezhető demokratizálódásnak, főként a Franco-hagyomány szellemében született új jogrendszer miatt.
1977-ben János Károly parlamenti választásokat írt ki, és felállhatott az első katalán kormány is, Josep Tarradellas vezetésével.
Spanyolország így az EU és a NATO tagállamává válhatott, azonban az új alaptörvény, amely kisebb változtatásokkal azóta is érvényben van, a Franco-paradigmában maradva nem ismerte el Katalónia szuverenitását, így a katalán kormány gazdasági-pénzügyi kérdésekben azóta is csak véleménynyilvánítási joggal rendelkezik. Ezért az elszakadáspártiak leggyakoribb érve az – amit a brexit kapcsán megannyiszor hallhattunk–, hogy a katalán tartomány az állam nettó befizetője, azaz több pénzt fizet a spanyol államkasszába, mint amennyit visszakap a közösből. Fokozza ezt az a tény is, hogy az ország GDP-jének a 20 százalékát a 8 milliós lakossággal rendelkező tartomány adja, de nem jogosult adók beszedésére sem. Sőt, egy 2010-es alkotmánybírósági határozat a „katalán nemzet” fogalmát és az önálló igazságszolgáltatás intézményét is elsöpörte, így ekkor már csúcsra járt a katalán szeparatista pártok népszerűsége.

Megosztott katalánok


2004-ben csaknem negyedszázados jobboldali vezetés után a katalán kormány élére szocialista vezető került, s az új regionális szervek is baloldali pártok irányítása alá kerültek
. Az időközben kikristályosodó és sok szempontból eltérő autonómiakoncepciók miatt ekkoriban megkezdődött a katalán baloldal polarizációja, leválása a népi mozgalomról és a szeparatistákról.
A Podemos antikapitalista balszárnya például támogatja a népszavazás megtartását
, ezzel élesen szembefordul a Pablo Iglesias pártvezető által képviselt hivatalos irányvonallal. A párt titkára ugyanis szintén úgy tartja, hogy a referendum illegitim.
A legfrisebb közvélemény-kutatások szerint a szavazóképes polgárok 44,3 százaléka támogatja, 48,5 százaléka pedig ellenzi az elszakadást, azonban a nagy többség szeretne népszavazást. Az elszakadást jellemzően a vidéki katalánok, kisebbségek, romák támogatják, míg a jómódúbb Barcelona és annak közvetlen környezete, ahol spanyolok is élnek, maradáspárti.

A megosztottságot jól illusztrálja, hogy Puigdemont katalán elnök - elszántságát bizonyítandó – a múlt héten menesztette egyik miniszterét, Jordi Baiget, aki egy interjúban azt mondta: „A spanyol állam olyan erős, hogy valószínűleg nem leszünk képesek megtartani a népszavazást.”
A referendum ellenzőinek azonban jó okuk van a népszavazás erejének megkérdőjelezésére: a legutóbb 2014 novemberében megrendezett, nem kötelező erejű népi konzultáción az alacsony részvétel mellett hiába szavaztak elsöprő arányban a kiválás mellett, annyit ért, mint a 3-as metró felújítása.

Most komolyan, akkor Katalónia elszakadhat?

„Akarja-e, hogy Katalónia független állam legyen, köztársaság formájában?” – erre a kérdésre kell válaszolniuk októberben a katalán polgároknak, a katalán kormány szerint pedig, ha az igenek győznek, 48 órán belül kikiáltják egyoldalúan a függetlenséget.
Ezt az alkotmánybíróság szokás szerint már el is utasította, hiszen az 1978-as spanyol alkotmány értelmében Spanyolország egészét érintő kérdésekben nem tartható népszavazás a madridi kormány jóváhagyása nélkül. A spanyol jog az egyoldalú függetlenséget, a nemzetközi jog a külső önrendelkezéshez való jogot nem ismeri el.
A katalán függetlenség tehát jogilag vegytisztán, fülkeforradalommal nem vívható ki, a spanyol kormány maximum szélesebb jogosítványokat adna önszántából a tartománynak.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök két és fél órás tárgyalást folytatott erről Pedro Sánchezzel, a szocdem párt vezetőjével, majd a tárgyalás után egy baloldali szóvivő kihangsúlyozta a 155. cikkely fontosságát a jövőre nézve. A 155. cikkely szerint ugyanis a madridi kormány a szenátus támogatásával rákényszerítheti Katalóniát az alkotmány betartására, legvégső esetben pedig erőszakkal is felléphet a katalán elszakadás megakadályozására.

Should I stay or should I go


2014 őszén Katalónia mellett, Skócia is függetlenségi népszavazást tartott. A lakosság, rendkívül magas részvétel mellett, 55-44 arányban elutasította a függetlenedést.
Az egymást követő skót és katalán referendum felhívta a figyelmet az európai nemzeti kisebbségek jogfosztottságára, valamint az Európai Unió elhúzódó válságára is.   Az elmúlt években folyamatosan növekvő euroszkeptikus pártokkal ellentétben viszont a katalán és skót nacionalisták másféle választ adtak a válságra: mindenképp szeretnének az Unió tagjai maradni, hiszen nagyobb esélyt látnak saját érdekeik érvényesítésére egy sokszínű Unión belül, mint sokszor elnyomó, és - nem utolsó sorban - erősen jobboldali kormányzataikkal szemben

A nyugat-európai szeparatisták tehát  egy nemzetközi jogi 22-es csapdájában élnek. Bár erős uniós elkötelezettséggel rendelkeznek, az EU nem képes felülírni a függetlenedést ellehetetlenítő nemzetállami és nemzetközi jogot, de arra sem mutat szándékot, hogy az elszakadási vágyakat fékező kisebbségvédelmi rendszert dolgozzon ki. A helyzet rendezéséhez tehát az Európai Unió szintjén is komoly paradigmaváltásnak kellene végbe mennie, de az EU égető reformjáról szóló diskurzust  manapság egyre inkább elhiteltelenítik a populista, euroszkeptikus politikusok és kormányok, akik kizárólag belpolitikai haszonszerzés céljából üzengetnek plakátokon.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7112818870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Proud Mary 2017.09.10. 11:04:16

azért nem lehet független, mert a nyugáti világban dívik a kettős mérce. koszovó esetében pl semmilyen ellenvetés nem volt, krímnél és ukrajna keleti részeinél már igen, a székelyeknél is. ezért undorítóak ezek a "demokráciák", mert kettős mércét alkalmaznak

2017.09.10. 20:32:33

@Proud Mary: Jól van, okostojás fidesztroll: akkor mi van, ha a cigányok kikiáltják a független cigány BAZ államot? Közéjük lövetsz?

2017.09.10. 20:37:10

@Proud Mary: "a nyugáti világban dívik a kettős mérce"

Há a nyugát mán csak ilyen, drága Orbán-tesvír.

"a székelyeknél is"

A medve nem játék, a sör nem ital, az asszony nem ember és a székely nem nemzet.
Van még kérdésed, Orbán-tálib?

satie · http://321.hu/sas 2017.09.10. 20:42:10

most, hogy a polgármesterek is aláírtak a dolgot én, kizártnak tartom, hogy katonai erővel megpróbálják eltiporni a szavazást, azt valószínűsítek, hogy ugyanaz lesz, mint a múltkor, a szavazást megtartják, az eredményt nem ismeri el a spanyol királyság, ami igazán menő lenne, az Strasbourból véleményt kérni, akkor baszták el amúgy, mikor az EU-s alapoknál nem figyeltek oda az esetleges nemzeti önrendelkezések felmerülésére. Mind e mellett, szerintem egy pozitív eredmény szerintem pozitív hatással lesz a spanyol királyság jelenlegi jogrendjére is, így mégiscsak lesz előrelépés

satie · http://321.hu/sas 2017.09.10. 20:43:58

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: megjegyzem, az asszony ember, mert az em-ber szó a világon szinte példátlan módon a nő (em(e)se) és férfi összetétele

2017.09.10. 20:48:52

@satie: "az EU-s alapoknál nem figyeltek oda az esetleges nemzeti önrendelkezések felmerülésére"

A legalávalóbb ostobaságokra nem lehet felkészülni: a nemzeti önrendelkező mi a túrót keres az EU-ban? Minden határ nyitott, erről szól az unió (a hülyék kedvéért). Aki önrendelkezni akar, az takarodjon a halál redvás farkára Putyinhoz az orosz föderációba vagy húzza le a drótot és jöhet a vízum. Ezt kellene felfogatni a főcigóval is meg a majmaival.

2017.09.10. 20:50:38

@satie: "megjegyzem, az asszony ember"

Ne nekem jegyezd meg, hanem a román székelyeknek.
:)

Evel Knievel 2017.09.10. 21:49:22

Miért nem lehet Erdély magyar???? Ezzel kellene foglalkoznod pajtikám

Kelly és a szexi dög 2017.09.10. 21:54:16

Idén kukàba kerül a Barca!

2017.09.10. 22:02:51

@Evel Knievel: "Miért nem lehet Erdély magyar????"

Mert jelenleg román terület. Örülök, hogy tudtam segíteni, de javasolom, hogy olvass többet.

2017.09.10. 22:36:32

@Evel Knievel: Ja. Rácegres meg szerb.
Vagy Békés csaba român....

2017.09.10. 22:39:05

@Proud Mary: ez nem kettős mérce, hülye. Ha háború törne ki Spanyolországban, és a katalánok független országot hoznának létre, aztán évek multán sem ismerné el az EU, akkor mondhatnád.

Béláim! Rátoltuk! 2017.09.11. 08:40:11

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Ha megengedsz néhány normálisabb indokot: mindenki önrendelkezni szeret, személyek, azok csoportjai, sőt (történelmileg kialakult, létező) nemzetiségek társadalmi csoportjai ugyanúgy. Ez nem ellentétes az EU alapelveivel, sőt éppen ellenkezőleg: annak deklarált, legfontosabb kerete - kellene legyen. Mert igen: az EU, mint politikai közös döntéshozó fórum, egyenlőre az asztal alá söpri a kisebbségek problémáit. Ez egészen addig így is marad, amíg azok erővel ki nem kényszerítik - egyébként alapvető emberi - jogaikat. Így működött, és máig így van ez másutt, pl. az USA-ban is: addig nem történt változás a többség által uralt ún. demokráciában, amíg vérrel-verejtékkel a kisebbség nem követelte ki a maga jogait. Az, hogy mindez országhatárokon belül történik, a jogalkalmazás erejénél fogva, mindig a többség dolgát könnyíti meg. Szerinted helyes ez?

Fölmerül a kérdés: mi is tehát - a mai értelemben nagyon kétségesen definiált - demokrácia? A többség akarata a kisebbség fölött - minden áron?

Bafana 2017.09.11. 08:41:18

Két hónap alatt halnának éhen a katalányok az önálló országukban. A vámok miatt vagy 10 százalékkal drágulna minden már másnap. A martorelli Seat gyár is gyorsan bezárna, a VW-nél sem hülyék a németek, hogy egy EU-n kívüli, vámterhekkel megpakolt üzemet pénzeljenek.
Már másnap lenne a döbbenet a katalány melóson, amikor kijózanodott a tivornya után, hogy az eddig kapott 2 ezer € fizetése helyett kap 30 ezer katalán fityinget.
Ott sem buta mindenki, és nem ugrik rá erre az önálló országosdira. A Barcelona zászló lengetésén tovább is kell hogy legyen élet.

Indriq 2017.09.11. 08:41:34

@Proud Mary: na akkor nézd meg a keleti kettős mércét. Putyonka kézzel-lábbal tiltakozott Koszovo elszakadásától (ahol már 80%-ban albánok éltek), de Krímet mégis le akarta/akarja szakítani az ukránoktól.

Bafana 2017.09.11. 08:44:54

A kisebbségek jogfosztottságáról pedig csak annyit, hogy a mi határainkon kívüli magyar közösségek boldogok lennének, ha csak negyed akkora autonómiát kapnának, mint a katalányok.

cselaxi 2017.09.11. 09:42:57

@Bafana: Hogy erről nekem mér' a brexit jutott eszembe...

Bafana 2017.09.11. 10:19:59

@cselaxi: szerinted a kettőt össze lehet hasonlítani? A brittek kisebb piacot vesztenek és pár dologban még előnyösebb lesz nekik. Ráadásul nekik nem is volt €-juk.

Mr. Rustical 2017.09.11. 10:41:24

Lefordítom, ha valaki nem értené, hogy kerül ez az egész címlapra:

A Zorbány miatt szar a katalánoknak, ezért békétlenkednek, mert a zorbán nem engedi a jó és kedve Únijónak, hogy megoldja a problémákat. Addig mesterkedik, hogy a végén még ez a Zördög szétveri Spanyolországot.
Mekkora háváj volt Európában 2010-ig, melly míloszokban élt a nép!

Aztán jött a Zördög, azóta minden szar.

De egyszerű a megoldás: meg kell választani Gyurcsányt, s megint minden ragyogóan szép lesz, a Real Madrid és a Barcelona kemény magja együtt énekeli az örömódát, egész Európában elárad a tolerancia, dolgos menekültek önkéntesként szedegetik a szemetet a parkokban, persze csak munka után, mert főállásban feltalálnak, programoznak, embereket gyógyítanak és kiskutyákat féregtelenítenek. Udvariasan kinyitják a liftajtót a nők előtt, és nem ám azért, hogy megerőszakolják őket felfele menet, mint az átkos Zorbános időkben tették volna.
A menekültek munkélkodása nyomán beköszönt az általános jólét, a Teszkó megduplázza a béreket, sőt minden héten megduplázza, közben természetesen ingyen adja a sört.
Ez egyben a zördög legfőbb eszköze, a "populizmus" megszűnéséhez is vezet majd, így a tolerancia, béke és jólét örök időkre megmarad, a haladó, demokratikus erők állandó munkálkodásának köszönhetően.
A FBs álhrgyártásnak is vége lesz, mert Gyurcsány szenvedélyes igazság-beszédei lángra lobbantájk a világháló legjobbjainak lelkét, és elvezetnek az örök üdvösséghez.

Szóval csak arra kell vigyázni, nehogy a jövő évi magyar választás banánhéján elcsússzon Európa jövője és az emberiség általános boldogsága.

Mindenki, aki jó, és nem rossz, at menjen, s szavazzon a haladó erőkre.
Amint körvonalazódik hogy pontosan kik is haladnak a legjobban, megmondjuk azt is, addig is vigyázunk, ne dőljünk be a populizmusnak.

Indriq 2017.09.11. 11:08:58

@Mr. Rustical: ha ilyen jól látod a helyzetet, akkor ne szavazz ovira, különben debil vagy.... :) ja nem, mindentől függetlenül az vagy :)

Paróczai 2017.09.11. 12:04:31

Az elmebeteg liberálisoknak Erdély nem téma és nem fáj. Mindent támogatnak ami nem nemzeti és nem magyar. Köszönjük! Így is fogunk szavazni!

Proud Mary 2017.09.11. 14:26:13

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: tömegbe lőni csak a fajtád szokott, bár inkább lövetni, mert gyáva szarok vagytok még ehhez is

a második hsz-ed valami belterjes romkocsmás ballibsi humor?

@Könnyen elkaptuk, uram!: koszovónál voltak ilyen aggályok? vagy a jugo (csehszlovák stb) szétbomláskor?

@Indriq: így van, csakhogy ez nem válasz és nem legitimálhatja a nyugati kettős mércét (egyébként krím lakosságának több, mint fele orosz nemzetiségű, akik csak kb 60 éve tartoznak ukrajnához). ha mégis válasznak érzed akkor meg el kell ismerned a primitív nyugati kettős mércét

2017.09.11. 14:29:25

@Proud Mary: te elolvastad, amit írtam? Ja, csak értelmezni vagy képtelen.

Proud Mary 2017.09.11. 14:57:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: szóval beégtél, és most személyeskedsz. felőlem.

Proud Mary 2017.09.11. 14:57:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: szóval beégtél, és most személyeskedsz. felőlem..

2017.09.12. 14:03:33

@Le Orme 2: nem. Párkány. Az meg szlovák.

2017.09.12. 14:07:43

@Proud Mary: én nem. Azt írtam, akkor lenne kettős mérce, ha a Jugoszláv példáddal összevetve, a katalánom kikiáltanák a független Katalóniát, amit az EU évek múltán sem ismerne el.

Erre a te válaszod: és Koszovó?

Szóval te égtél be, fogalmad nincs, hogy amit írtam, annak mi a jelentése.
süti beállítások módosítása