Felségsértés a cseresznyéskertben

2017. szeptember 14. - szénhidra

cseri.jpg
Németh Szilárd szerint Gulyás Márton, Schilling Árpád és Vágó Gábor nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A pomázi Fidesz pedig kivette a helyi értéktárból a pomázi cseresznyét, mert az „átpolitizálódott”. A pomázi cseresznye. Átpolitizálódott. Reméljük azért még nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.

Idéznénk az index cikkéből Nagy Attila fideszes képviselő felszólalását, amelyből kiderül, hogy a pomázi cseresznyefajta azért került ki az értéktárból, mert a helyi LMP-s képviselő Pomázi Cseresznye címen helyi lapot indított, amelyben nem csak a helyi fideszes többségű képviselőtestület álláspontja hangozhat el: „Szeretnék egy javaslatot tenni a testületnek: vonjuk vissza ebből az értéktárból ezt a pomázi cseresznye kifejezést! Tudniillik ez a pomázi cseresznye fel lett használva egy igen-igen rossz ízű politikai kiadványba, amit itt összevissza szórtak hatezer példányban. (...) sok mindenben a valóságnak sem felel meg, ami ott le van írva, de főleg annak ne feleljen meg, hogy egy politikai tömörülés, vagy hát a tömörülés lehet, hogy egy kicsit erős kifejezés; egy pár ember, kisebbség ezt felhasználja, ezt a pomázi cseresznyét a saját megjelenítésükre.”

Szeretnénk jelezni, hogy a politikusoknak a saját fontosságába és tévedhetetlenségébe vetett hite nem csak pitiánerségről árulkodik, de egyben az elhülyülés és a közelgő bukás biztos jele. Az ellenzékiek létezésén felháborodni és annak működését hápogva kifogásolni egy demokráciában az a fajta hübrisz, amelyet Háy Gyula a túlzás nélkül történelminek nevezhető, Miért nem szeretem Kucserát? című cikkében örökített meg. Az amúgy kommunista Háynak az Irodalmi újságban, 1956 október 6-án – Rajk László újratemetésének napján – megjelent cikke ugyanis örökérvényű lett, a parvenü és dilettáns pártfunkcionárius portréja. De idézhetnénk Sławomir Mrożek Hóember című novelláját is, amelyben a tanácselnök így kifogásolja, hogy a gyerekek hóembert építettek az ablaka alá „De hát nem tudja, hogy mit jelent, hogy egy ilyen vízfejű figurát állítanak éppen a tanácselnök ablaka alá? Én pontosan tudom, mit beszélnek rólam az emberek. Mondja, miért nem állítanak a maga gyerekei hóembert például Adenauer ablaka alá? Mi? Ugye, most hallgat? Ez a hallgatás mindent elárul. Én ebből levonom a megfelelő konzekvenciát.”

Mi ebből tanulság? Hogy Rezsi Szilárdnak és a pomázi Fidesznek komcsiszaga van. Nem abban az értelemben komcsi, hogy marxista, hanem abban, amelyet mi itt Közép- és Kelet-Európában olyan jól ismerünk: a párt kegye és a pártkeggyel járó kontraszelekció segítsége által uborkafára kapaszkodott senkiket. Ahogy Háy írja „Kucsera semmihez sem ért és éppen ezért mindennel foglalkozik, de mindennel csak vezetői szinten.” Hiszen „Kucsera számára a hazugság nem hazugság, a gyilkosság nem gyilkosság, a jog nem jog, az ember nem ember. […] Azt mondja: »egység«, és érti önmagát, meg azt a maroknyi embert, aki vele egy követ fúj, szembehelyezkedve az egységes százezrekkel. Azt mondja: »demokrácia«, és érti a saját uralmát. Azt mondja: »termelés«, és érti azt a meddő körforgást, amely az ő egzisztenciáját biztosítja.” Ismerős, ugye?

Tálos Lőrinc

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7812828172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.