Egy kutatócsoport forintosította a Magyarországon folyó mutyit

2017. szeptember 21. - szénhidra

korrr.jpg

Azok a cégek, amelyeknek tulajdonosai a miniszterelnökkel szoros baráti, vagy rokoni kapcsolatot ápolnak, jóval gyengébb árverseny mellett nyertek közbeszerzéseket 2010-2016 között, mint az egyszerű magyar cégek. - jelenti ki a Korrupciókutató Központ új anyaga, mely tulajdonképpen “forintosítja a mutyit” .

“Meglehetősen erős kapcsolat mutatkozik a miniszterelnök barátsága és a nyert közbeszerzés nagysága között. A barátok és családtagok leginkább az óriásprojektek megnyerésében jeleskedtek 2009 és 2016 között.”  jelenti ki a korrupció-kutató szervezet korábbi kutatása.

A kutatás hátterének leírása elég pontos képet fest a mai magyarországi közállapotokról:

“Az előző részekben a család, a barátság, a szabadság és az igazságosság jegyében áttekintettük az MGTSH cégek (Mészáros+Garancsi+Tiborcz+Simicska+Habony tulajdonában, illetve résztulajdonában lévő cégek) részesedésének változását a magyar közbeszerzések 2009-16 közötti adatai, szám szerint 151.457 termékbeszerzés elemzése alapján. Megállapítottuk, hogy ma Magyarországon a miniszterelnökkel baráti illetve családi kapcsolatban lévő vállalkozóknak (az MGTSH és MGTS cégeknek) számottevően gyengébb versenyre kell számítaniuk a magyar állam által lebonyolított közbeszerzéseknél, mint az egyszerű magyar vállalkozóknak.”

Az MGTS csoport által nyert közbeszerzések közül  az építőipari projektekre irányult a mostani vizsgálat: ebből kiderült többek között az is, hogy a keretszerződések nélkül, az építőipari közbeszerzések során a fenti  MGTS cégek  2009 -2016 között 610 milliárd forint értékben nyertek közbeszerzést.

A tanulmány megdöbbentő tényekkel támasztja alá a sokak által hangoztatott kijelentést, miszerint térdig - vagy inkább nyakig - járunk a  korrupcióban.

“A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy amikor az MGTS cégek egyedül, vagy kis cégekkel (kishalakkal) konzorciumban nyernek, akkor a nyertes árak valamilyen oknál fogva nem csökkennek a becsült értékhez képest. Ezzel szemben, ha más cégek vagy cégek csoportjai a nyertesek, akkor akár 2,5-18%-os is lehet a medián árcsökkenés mértéke. E jelenség mögött a miniszterelnökkel való szoros személyes kapcsolat szerepét feltételeztük: az ajánlatkérő és esetleg a többi pályázó is - eleve tudja, hogy kinek (kiknek) is kell nyerni, és mennyiért.”

A kutatók most azt ígérik, hogy a legközelebbi anyagukban kiszámítják majd, hogy mennyit is ér forintban a miniszterelnök barátsága. Azaz mekkorára lehet becsülni azt a járadékot, amelyhez a baráti és családi cégek, valamint ezek barátai jutottak 2010-2016 között a közbeszerzéseken keresztül.

.Horn Gabriella

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr512883396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.09.22. 14:16:56

@sas70: Viszont a nettó komoly része is a magyar gazdaságban marad, amit az állam nagyon súlyosan megdézsmál.

nemecsekerno_007 2017.09.22. 14:21:28

@sas70: "Az előző évben nagyjából 1000 mrd volt a hazautalás...."

- a szociális kiadások 5000 Mrd-ot tesznek ki évente.
- Azért a magas ÁFA annyira nem jó, nem arra kéne építeni a költségvetést. Ez csak egy kényszerű rossz, ami így alakult pont a nyugdíjrendszer, meg az egész újraelosztás torzulásai miatt. (értsd.: egy kurva nagy közös kalap, aztán abból vesz ki boldog-boldogtalan)

"Tehát olyan 200-220 mrd-ról beszélünk."

- Kb. ennyiből építették a stadionoka 2012-2015 között, mondhatjuk a külföldön dolgozók beszálltak ebbe a projektbe.
- Ezen nyílván fel lehet háborodni, hogy micsoda pofátlanság csak nincs hozzá jogalap. Mert közben ezidő alatt kifizettük a külföldön dolgozók itthon maradt szüleinek/nagyszüleinek nyugdíját.
- Ha én nem ugatok, akkor azok se ugassank. Ilyen ez a demokrácia. :)

sas70 2017.09.22. 14:21:49

@nemecsekerno_007: Pillanatnyilag pont az ellenkező irányba mennek a dolgok! Ráadásul az elvándorlók pont az aktív, fiatal, járulékfizetők. Már 20 éve látszott, hogy a nyugdíjrendszer fenttarthatatlan lesz, ezért csinálták meg a magánrendszert, amit Orbánék eltöröltek. Más nem maradt, csak amit aktív korodban félreteszel magadnak.

Zsoltbacsi 2017.09.22. 14:25:01

@Mr. Waszabi:

Azért ez nem teljesen így van. Hidd el, a választópolgárt (az egyszerű melóst) nem az érdekli elsősorban, hogy ki teszi zsebre a nagy zsét, hanem inkább az, hogy ő megkapja-e a jogos jussát. És ebben sokkal jobb a Mészáros.
Biztos neked is megszépítette az idő az emlékeidet, de én (és a választók többsége) még emlékszik, hogy a "nemlopós" "szakértők" idején valahogy mindig becsődőlt 1-1 cég a láncolatban (válság előtt is!), és mindennaposak voltak a körbetartozások, amit természetesen az alul lévők, akik amúgy az érdemi munkát végzik szivtak meg. Biztos nem emlékszel már, hogy akkoriban hetente volt hír, hogy XY (amúgy jónevű) építési vállalkozó öngyilkos lett, mert valahogy sosem érkezett meg a pénze.
Na most ilyen nincs, és ezt értékelik is a választók! Mert ne felejtsük el, hogy az egyik legnagyobb "munkáltató" az építőipar.
Mondom mindezt úgy, hogy logisztikára szakosodott közlekedésmérnök vagyok, szóval első kézből tapasztaltam meg a "demokraták" módszereit

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:27:11

@sas70: semmiféle elvándorlás nincs, nettó bevándorlás van

aki pedig bevándorol az fizet itthon nyugdíjjárulékot meg eüt meg tb-t

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

A természetes fogyás meg az elöregedés a gond, a családokat meg megint nem a szocikomcsik fogják felvirágoztatni az qrvaélet

sas70 2017.09.22. 14:28:04

@Larry Silverstein: A bruttó adósság nem csökken, hanem nő. A nettó adósság pedig az eu-s pénzek és a külföldiek hazautalásai miatt, illetve az export miatt csökken.
A nettó csökkenése nem is lenne nagy baj, csak annyiból az, hogy nem a magyar kis és középvállalatok exportteljesítménye, hanem jórészt a gépjármű ágazatban dolgozó multik miatt van.

nemecsekerno_007 2017.09.22. 14:30:08

@Gerusz: "És azzal mi van, akinek mondjuk négyből egy unokája dolgozik külföldön?"

Végre értelemes kérdések, ez az első lépés a konstruktív társadalmi vita felé.

1. Persze, az ördög a részletekeben van: szerintem ezt egy családi adózással / járulékfizetéssel meg lehetne oldani, és nyílván egyéni elbírálás alá esne. 2. Mindenkinek lenne egyéni számlája aztán kitalálják, hogy ki mennyit tud fizetni a nagyi számlájára. Nagyjából ennyi.

2. MANYUP: Jajj, az egy fából vaskarika, egy akkora parasztvakítás amit csak egy MSZP-SZDSZ kormány képes győzelemként eladni :) De ez már a múlt én arról beszélek, hogy milyen lépéseket lehetne tenni a jövőre nézve és szerintem egy egyéni/családi adó/járulék számla megfelelő lépés lenne. Aztán mindenki lesakkozza családi szinten, hogy mennyi legyen a nyugdíja a nagyinak. Az ilyeneket úgyis hatékonyabb a kisebb közösségek szintjén megoldani, mert ugye a nagy állami elosztórendszerek mindenek csak nem hatékonyak. Ezt látjuk egyébként.

Tudom én, hogy ezek nem népszerű reformok, de ha százalékosan viszonylag kicsi az ellenállás akkor ugyanúgy megcsinálják mint a MANYUP-nál. Én az ilyenek miatt bízok inkább ezekben mint a korábbi töketlen garnitúrában. És 2/3-al meg is van a felhatalmazás, mert hosszútávon az országnak ez lenne jó.

Ha az MSZP lenne hasonló szituációban mint most a FIDESZ akkor őket támogatnám, nekem tök mindegy csak az ország végre rázza már le a szocializmust magáról 30 év után.

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:31:43

@sas70: Ne handabandázz hülyeségeket. A GDP arányos adósság csökkent Orbán első ciklusában is, a másodikban meg a harmadikban is, úgy, hogy nem adták el az állami vagyont hanem még vásároltak is hozzá.

Ehhez tehát az EU pénz semmit sem tett hozzá, mert a szocikomcsik csődbe mentek 90re, aztán 96ra újra aztán 2010ben megint.

Orbánék fenntartható gazdaságpolitikájának semmiféle értelmes alternatíváját nem látni fél évvel a választások előtt, ez a helyzet.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.09.22. 14:32:10

@nemecsekerno_007: Volt hat évük egyéni számlákat bevezetni. Nem lenne olyan bonyolult az, a manyup-rendszer biztosítóinak is sikerült egy év alatt. (Nem mellesleg azt még a fidesz vezette be...) Soha a büdös kurva életbe' nem lesz Magyarországon semmilyen magánnyugdíj, Kádár népének nem kell ilyesmi.

nemecsekerno_007 2017.09.22. 14:34:02

@sas70: "Pillanatnyilag pont az ellenkező irányba mennek a dolgok! Ráadásul az elvándorlók pont az aktív, fiatal, járulékfizetők..."

1. hát épp ez a gond, ezen is kéne változtatni. Nyílván ezzel nem lehet megállítani, de nem is ez a cél.
2. Ez egy kicsit 22-es csapdája helyzet, mert nagyjából azért magasak nálunk az adók, járulékok mert ezt az igazságosnak nem igazán nevezhető rendszert finanszírozzuk vele.
3. Ez csak elég radikális reformokkal megoldható, ennek egyik eleme lehetne ez amit írtam.
4. MANYUP: Az egy fából vaskarika volt :) Vicc. Vettük fel a hiteleket, hogy tömködjék a költségvetési lyukakat. De mindegy, az már a múlt, lényegtelen.

sas70 2017.09.22. 14:34:56

@Larry Silverstein: Egy faszt van nettó bevándorlás, ez a statisztika nem jó. Valószínűleg azért, mert az állampolgárságot veszi alapul, az meg tudjuk, hogy, hogy működik. Vannak más adatok, amik simán kimutatják, hogy igenis fogyunk és nem csak a természetes fogyás miatt. Ha bár az is jelentős.

nemecsekerno_007 2017.09.22. 14:37:30

@Gerusz: "Volt hat évük egyéni számlákat bevezetni...."

- Nem elég hat év hidd el, ez a két ciklus nagyjából ezekre volt elég amit csináltak anélkül, hogy nagyobb lázadás tört volna ki
- Eddig szépen ellavíroztak, ha kapnak még 4 évet akkor talán komolyabban nekiesnek a Szent Teheneknek. (ezt nem tudom, inkább reménykedek)

"Soha a büdös kurva életbe' nem lesz Magyarországon semmilyen magánnyugdíj, Kádár népének nem kell ilyesmi..."

- Igen az látom, hogy hányan védik a külföldön dolgozókat :D

sas70 2017.09.22. 14:40:51

@Larry Silverstein: Felcsökkent hát persze! Azt mondtad, az államadósság csökkent, ami számszerűen nem igaz. A GDP-hez viszonyított aránya csökkent, ami egy képzett mutatószám.
Csakhogy, közben elvették a 3200 mrd-ot, ami már nincs.
A magyar gazdaság mai állapotában: egy darab szar, díszcsomagolásban! Ha kibontod meglátod a valóságot.
Csak inkább nem bontod ki, mert valahol te is tudod, hogy mi van benne, csak nem akarod elhinni!

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:40:53

@Gerusz: ma is van magánnyugdíj, te miről beszélsz?

kötelező magánnyugdíj nincs, ahogy sehol a világon.

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:42:27

@sas70: mindenki a GDP arányos adósságot tartja számon, ez az euró-bevezetés egyik feltétele is

de már kértelek hogy ne handabandázz baromságokat, ha kitalált mérőszámokat akarok olvasni elolvasom a Népszavát

sas70 2017.09.22. 14:43:30

@nemecsekerno_007: Persze, főleg ha úgy csináltak, mint ahogy Gyurcsány az öszödi beszédben mondta, csak Orbán nem döglik bele, mert lefoglalja a családi üzlet, meg a politikai marketing!

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.09.22. 14:44:40

@Larry Silverstein: Te miről beszélsz? Hollandiában pl. kötelező magánnyugdíj van!

Arról is beszélni kéne, hogy hogyan ijesztették el a magánnyugdíjpénztárakból a tagok 80-90%-át... Nem, nem azért mentek át, mert a pénztárak "eljátszották a pénzüket", hiszen azóta is rendszeresen pozitív hozamot hoznak. Hanem azért, mert az állam belengette, hogy aki a pénztárakban marad, annak az állami járulékot attól még fizetnie kell, csak állami nyugdíjat nem fog érte kapni. Persze nem lépték meg, mert legálisan nem tehették volna meg, de ettől függetlenül nettó zsarolás volt.

Duplaxiii 2017.09.22. 14:46:20

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
Na most EZZEL egyetértek!
Egy érintett portál, érintett blogterében, egy érintett blogban megjelenik egy leleplező írás a MÁSIK OLDAL mutyijáról, amit MINDENKI tud, ismert, de jönnek a választások és kell a muníció ennek az oldalnak is.
Egy FÜGGETLEN szervezt vizsgálata lenne csak hiteles, ami 1988-tól vizsgálna, mert akkor belekerülne a
- mszmp-s, némethmiklósos privatizáció
- az anttallllljózsis + korai mszp/mszmp/bm alapú további privatizáció
- a horn féle kényszerkiárusítás
- az 1. ramszesz bankzárolása és a fidesz-kassza feltöltése
- a mszp-szdsz piaci szélhámosságai
- a 2. és 3. ramszesz napjainkig tartó családi és baráti pénzszivattyúzásai. Ez utóbbi pedig szervesen kapcsolódik az legelső ponthoz, hiszen ma azok irányítják a lopás, akik már némethmiklós idejében is aktívak voltak.
Tehát egy adott ideológiai kör "független" vizsgálata, ami kizárólag egy ellenséget nevez meg, miközben őket a másik banda fizeti, hát elég nemzetellenes.

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:46:37

@sas70: Ha ez a statisztika nem jó, akkor kérnélek hogy mutass egy olyat ami szerint kivándorlás van.

Honnan veszed hogy állampolgárságot vesz alapul, ekkora hülyeséget még nem hallottam.

Itt van a töbi statisztika: www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:48:53

@Gerusz: A magyar állami magánnyugdíjrendszer sosem volt magán.

Fizették az aktuális nyugdíjakat hitelből miközben elvezették a pénzt az állami számlákról a biztosítókhoz. Ez csak egy volt a trükkök százaiból.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.09.22. 14:51:36

@Larry Silverstein: És úgy kb. mostanság kezdenék folyósítani a magánnyugdíjakat azokról a számlákról, amik levennék a terhelést az állami nyugdíjrendszerről. Persze nem várom el az átlagembertől, hogy a jövő hét végénél távolabbra tudjon gondolkozni, de azért a nyugdíjrendszerről vitatkozva meg kéne próbálni.

Larry Silverstein 2017.09.22. 14:54:47

@Gerusz: Hát nyilván folyósítanák, ha nem vitték volna 2006ra csődbe az áht-t a hülyeségeikkel, pl. a manyuppal.

ezt a fajta manyupot a világbanki szakértők kifejezetten keleteurópának találták ki, de már ők is belátták hogy nem müxik, meg is szünt mindenhol, nem csak mo-n.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.22. 14:57:36

@sas70:

A valóság más: a kivitt pénz a behozott kb. 4-szerese.

bagolyleső 2017.09.22. 15:01:17

Szuper. Azért kéne egy komparatív analítis a "fejlett nyugat" lobbikultúrájával kapcsolatban. Lenne nagy ámulat, garantálom.

Duplaxiii 2017.09.22. 15:02:22

Megkérem a posztolót, hogy a vizsgálat, elemzés többi részét is tegye közzé.
Az Antall-kormány, a Horn-kormány, és a Medgyessy-Gyurcsány kormányok idején a hasonló adatokat.
Hogy a Horn vagy az Antall idején hogyan részesültek a közpénzekből a "másik" oldal érintetjei.
Ha nincs ilyen, tegye elérhetővé a nyers adatbázist, hiszen az egy egyszerű Excel-táblában is percek alatt feldolgozható.
A hiteles elemzés az lenne ugyanis, hogy az összes kormány hasonló adatai egymás alatt láthatóak lennének. Nem az összegek, az arányok, a százalékok.
Gyanítom, hogy minden kormány a SAJÁT környzetét támogatta az ellenzékével szemben...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.22. 15:04:58

@Gerusz:

A manyuo ócska piramisjáték, melyet a rendszerurak erőltettek ránk. Hála Istennek, sikerült viszonylag könnyen lerázni ezt a rabigát.

Duplaxiii 2017.09.22. 15:07:11

@Larry Silverstein:
te a szokásos fidesz mantrát fújod itt is?
mennyit kapsz ezért?
valamiért szándékosan hazdutok, az antall ideji kiárusítás, a mi büszkén vállaljuk a kádári adósságokat (szemben a lengyelekkel) dolgok miatt volt a szocik alatt a teljes csőd réme és ennek megoldása miatt közellenség a bajszos.
A gazdádék ezt kihasználva, az össznépi haragra ráülve, és a kisgazdák felhasználásával ültek a trónra és élhették meg a jólétet. Osztogattak is rendesen, és ha az a barom mikola nem szólja el magát, maradtak is volna rajta. És amikor mégis buktak, még kisöpörték a padlást is, úgy adták át a kulcsokat a medgyessynek.
De ti ezeket a folyamatokat mindig átugorjátok, mert a fideszes léte a hazugság!

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.09.22. 15:08:06

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Piramisjáték? Rendszerurak? Ra, Apophis és Anubisz, vagy kikről beszélsz, te???

Ami piramisjáték, az az állami fe-ki nyugdíjrendszer.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.22. 15:08:42

@Zsoltbacsi:

Nem beszélve arról, hogy a "Fizessenek a gazdagok" kampány 2009 táján amit a szocik csináltak Gyurcsány vezetésével 2002 óta, azt jelentette konkrétan hogy 140 ezer bruttó felett 40%-os SZJA-t kellett fizetni.

Ma 280.000 az átlagfizetés és 18% az SZJA egységesen.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.22. 15:10:23

@Duplaxiii:

Az Antall féle privatizációt épp a Soros féle hazaárulók zsarolták ki, és a ballibek segítettek neki akkor is.
„Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha az akkori kormány (a Németh Miklós vezette kormányról van szó) néhány szakértője is részt vett a csapatban. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György.
Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött ki a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit. Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy „debt equity swapping” művelet volt, azaz az adósságért a hitelkezelőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani. Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósság-elengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten.”

A Rabár interjúra ugyancsak a Magyar Nemzetben, 1995. augusztus 26-án válaszol Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdászprofesszora. Szakolczai kijelenti, Rabárnak az a mondata, hogy „az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből és kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport” – nem felel meg a valóságnak.
„A lista, amelyet (Antall első pénzügyminisztere, Rabár Ferenc) megad, nem erősíti meg ezt az állítást. Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor Osváth György és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai, vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy „Soros György a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Ezek mit válaszoltak? – és így tovább.”
Szakolczai megjegyzi még, hogy: „ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!”
„A helyzet tehát az – folytatja Szakolczai, aki egyben a londoni látogatás végeredményét is ismerteti, hogy a Kékszalag Bizottság által megnevezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, és tárgyalásainak tartalmat mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság – sőt társadalompolitika – legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország – és egyedül Magyarország: a.) nem kezdeményez adósságkönnyítést, b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját, c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából, és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagymennyiségű értékesítését, bevételszerzési célból.”

Hát így. Szerencsétlen antallékat úgy megzsarolták, hogy ijedtükben még a kádár-grósz elődök adósságait és kamatos kamatait is bevállalták..
Miközben a lengyelek és a bolgárok röhögve feleztek...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.22. 15:34:27

@Gerusz:

Az államnak mindig lesz pénze, ne feledd, ez a fő különbség.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.09.22. 15:35:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Te komolyan beszélsz, vagy egy paródia-account vagy? Kérdezd meg mondjuk Venezuelát erről...

Larry Silverstein 2017.09.22. 15:39:55

@Duplaxiii: nyilván megyó a 100napos programot a kisöpört padlásból szórta ki

egyéb höülyeség?

Comte de Gippaud 2017.09.22. 15:48:28

"A kutatók most azt ígérik, hogy a legközelebbi anyagukban kiszámítják majd, hogy mennyit is ér forintban a miniszterelnök barátsága. "

A "kutatók" kutatták azt is, hogy a ballib kormányok idején milyen volt a lapjárás ?
Vagy hogy a rendszerváltás idején a nemzeti vagyon hány %-a lett elmutyizva, messze áron alul elkótyavetyélve, csakhogy a volt pártkádereknek, és holdudvaruknak haverjaiknak meg legyen a betevő?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.22. 15:48:53

@Gerusz:

Venezuela támogatandó, az elkövetett hibáik ellenére.

Comte de Gippaud 2017.09.22. 15:56:12

@Ballib cenzúrázók réme 25:

"Hát így. Szerencsétlen antallékat úgy megzsarolták, hogy ijedtükben még a kádár-grósz elődök adósságait és kamatos kamatait is bevállalták..
Miközben a lengyelek és a bolgárok röhögve feleztek..."

Magyarul Soros Gyuri bácsi meg a hazai politikai holdudvara megint "besegített".
Hogy aztán jöhessen a Bokros csomag, ami persze a kisember hátára b.szott megint egy jó nagyot.

Mr. Waszabi 2017.09.22. 16:05:06

@Zsoltbacsi: bár én nem dolgoztam sosem az építőiparban, azért nem vagyok naiv. Az egész közbeszerzési rendszert meg kellene reformálni, no de pont a legfőbb tolvajok a törvényhozók. Ördögi kör.
Bajnaiék rövid uralma alatt született egy javaslat egy állami szerv létrehozására, amelynél letétbe helyezte volna az állam a projektek díjazását, és amely feltételekhez kötötte volna a kifizetéseket a fővállalkozók részére. Például, a fővállalkozónak igazolnia kellett volna, hogy a korábbi kifizetésekből kifizette alvállalkozóit, s amíg ez nem teljesül, addig nem kapta volna meg a következő részkifizetést. Értelmes gondolat volt, csak sajnos az is maradt.
A magam részéről úgy látom az egészet, hogy a piacot leginkább a kínálat határozza meg. Ami nincs kitéve, arra senki nem is tesz ajánlatot. Elméletben ezt fordítva tanítják, de ez ordas nagy kamu a piac egészének működésére nézve. Tehát, korrupció ott van, és olyan mértékben, ahol és amilyen mértékben árcédulával ellátva kiállnak a politikusok, hivatalnokok. Az állami tenderekre pályázó cégek csak igazodnak a piaci kínálathoz. Nyilván, mindegyik készít egy-egy projektre költségtervet, megtérülést, de a baksist abba nem tervezheti bele. Ennél fogva a saját alvállalkozóin akarja megkeresni azt a pénzt, amit a politikusoknak, hivatalnokoknak ad.
E tekintetben talán némely latino vagy közel keleti ország gyakorlatiasabb. Bár törvénybe ott sincs iktatva a baksis mértéke, de azért íratlanul mindenki ismeri a tételeket. Csak azokban a rendszerekben ritka a 30-50%-os "alkotmányos költség".
Évekkel ez előtt javasoltam már, hogy iktassák törvénybe, hogy mindenki lophason 10%-ot. Ez olyan 2010 tájékán volt. Csak hát azóta megnőtt mohóság, és a baksis mértéke kihízta magát 30-50%-ra.
A magam részéről a kínai modellt követném: akit rajta kapnak ilyesmin, azt likvidálni kell. Mivel a kivégzés itt nem jön szóba, elég a teljes vagyon elkobzás, majd kátrányba-tollba forgatás, és az országból való kikergetés. Asszem, ezt még megengedik az uniós keretszabályok.
Szóval, én nem vagyok mohó, még mindig szorgalmazom a baksis-törvény gründolását, viszont makacsul ragaszkodnék a legfeljebb 10%-hoz.
Egyébként meg azért fogok a jelen kormány ellen szavazni jövőre, mert túlzásba vitte a közpénzlopást, miközben alapvető kötelezettségeinek nem tesz eleget. Nem azért fizetem a sok adót, hogy stadionokat építgessenek abból, ha közben nem tudok elmenni orvoshoz, ha kéne, mert nincs kihez mennem. Kórház meg pláne. Volt pofájuk bevezetni a baleseti adót, de ha ne adj Isten baleset érne, hát bekaphatnám a gázcsövet. Tudod mit? Kapják be ők.
Én már egyszer végigcsináltam ezt a bohóckodást a 80-as években, akkor is lassan döglött meg a korrupt állami rendszer. Annyi előnyöm van, hogy tudom hol vannak leverve a cölöpök, mi mikor fog összedőlni - és persze türelmem, hogy kivárjam, amíg ez is összedől. Nekem akkor szóljatok, ha már fizetésképtelenné válnak az állami cégek, akkor kell bezsákolni pár élelmiszerből, benzinből. A többit leszarom nagyívben. Még hogy nem mindegy-e, hogy a közpénzt milyen színű teherautóval lopják ki a saját politikusaink? Dehogynem. Kurvára mindegy.
A magyar tolvaj, rabló nép kezdettől. És nem volt rossz ötlet ideköltözni 1100 éve, volt valami magasabbra törő álma Álmosnak. Csak hát utódai nem csak álmosak voltak, hanem kurvára el is aludtak. Máig sem ébredtek fel. Hát ez van, egyelőre.

Larry Silverstein 2017.09.22. 16:05:49

@Comte de Gippaud: Azért hazugság ez a miniszterelnök barátja így-úgy mennyit ér mert ugye

-most a ballib simán összekoalíciózna Simicska pártjával Orbán megdöntésére, mindenféle probléma nélkül

-a 2014es választás előtt pont ugyanezt mondta a ballib Simicskáról, mint most Mészárosról

Most akkor milyen barát a Zorbán? Mitől barát? Fogja a ballib sajtóó azokat akik sok közbeszerzést nyernek, aztán kinevezi őket Orbán barátainak. Röhej.

igazi hős 2017.09.22. 16:09:20

@Larry Silverstein: "Amíg Magyarországnak jól megy addig senkit sem zavar a korrupció. " Ez teljesen így van, viszont az országnak nem megy jól, de egyeseknek feltűnően jól megy. Csak nem te is ún. Orbán-betegségben szenvedsz, amikor az ember egyenlőségjelet tesz önmaga és az ország közé? (Sokszor mondják, ezért tudjuk, hogy minden kritika ami a minielnököt érinti, az az ország elleni támadás. Ugyan nem értjük, nem vagyunk mi svájci pszichiáterek.)

igazi hős 2017.09.22. 16:11:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ne irigykedj, ha gondolkodnál, te is tudnál ilyeneket írni.

Larry Silverstein 2017.09.22. 16:12:52

@igazi hős: Magyarországon - a médiaricsajt leszámítva - a többség gyarapodik, és stabilnak érzi a jövőjét.

Minden olyan ország ilyen, aki 3x - 4x ugynazt a vezetőt választja.

kutyás majmok népe 2017.09.22. 16:21:47

@röf: "Az nem korrupció, ha pénzért most nem a Starbag, hanem a Mésszáros Művek épít a magasba alagutat, a föld alá hidat, stb...."

Amit elloptok, az mind korrupció, te szarházi fideszes tolvajbérenc.

Comte de Gippaud 2017.09.22. 16:25:42

@igazi hős:

"viszont az országnak nem megy jól, "

Minden relatív. Valóban nem vagyunk mérhetőek pl. a Németekhez, azonban a 2010-es állapothoz képest, amikor a szociktól át kellett venni a csődtömeget, ahhoz képest egész jól kikapaszkodtunk. Ne, gyere nekem a kórházak és az egészségügy helyzetével, mert azokkal az általatok piedesztálra emelt Szlovákiában is gondok vannak. Tekinthető ez amolyan keleteurópai betegségnek is.

Pécsi bölcsész 2017.09.22. 16:34:32

@nemecsekerno_007: Dehát ilyen a felosztó-kirovó rendszer.
vagy a lopást próbáltad védeni? akkor nemszóltam

Zsoltbacsi 2017.09.22. 16:34:53

@Mr. Waszabi:

Sok mindennel egyetértek az írásod elejéről, viszont a második részéről ordít a demagógia.

Sok ember azt nézi, hogy honnan jutottunk el hova. Hiába pofázza az ellenzék, hogy hú de nagy a lopás és az alkotmányos költségek, ha a saját zsebén épp az ellenkezőjét érzi. Tudod, nekem is nagyon szarul esett, amikor elsején az mondta a főnök, hogy nincs fizetés mert a fővállalkozó már megint baszott utalni. És még csak haragudni se tudtam rá (mármint a cégtulajra), mert tudtam, hogy neki meg több100 milliósak a kintlevőségei. És akkoriban ez teljesen általános volt!
Na ez szünt meg, és ha ennek az az ára, hogy a ballibák gágognak, hát istenem....

Az egészségügyet kár volt idehoznod. De ha már mindenáron szóba hoztad, akkor olvass utána, hogy mekkorát égett a Gréczy és a DK a "Sokak magyarországa" egészségügyi részével. Tudod, arra gondolok, amikor nagy pofával hirdették a kisfilmjüket, és kiderült, hogy az azon szereplő jelenetek 2006ban készültek :))))
(egy 2006os index cikkből kilopott képpel házalnak 2017ben, és amikor számon kérték, akkor az volt a válasz, hogy "akár most is készülhetett volna")

Vagy hogy a nyitottszives kislány halálával kapcsolatban azon hörögtek, hogy miért csak 100 CT készülék van az országban. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy amikor ők átadták a kormányzást, akkor volt talán 30-35....

Vagy hogy 3-as metró ügyben pont az a 2 ellenzéki politikus (Horváth Csaba, Gy. Németh Erzsébet) a leghangosabb, és ők hányják az epét állandóan, akik Demszkynek voltak évekig az alpolgármesterei! Mert abban remélem megegyezhetünk, hogy elsősorban nekik lett volna feladatuk felújítani?

Amúgy ha szerinted akkor jobb volt az egészségügy, akkor 3 címszó:

-Dél Tepsi kórház
-teljesítményvolumenkorlát
-Hospinvest Kft

És végül, ahogy a klasszikus is megmondta: Nem azt mondták Feri.... :)

Mr. Waszabi 2017.09.22. 17:37:27

@Zsoltbacsi: szerintem nem figyeltél eléggé. Én nem hoztam semmilyen politikai pártot alternatívaként. Pusztán azt írtam, hogy szerintem mit kellene tenni a korrupt politikusokkal, hivatalnokokkal.
Abban sem engedem megtéveszteni magam, hogy itt az elmúlt 12 évben - hogy az épp tegnapelőtt megszavazott korrupciós kivizsgálási törvény keretei közt maradjak - mindenki, aki lopott, sikkasztott, elszámoltatni szükséges. Én, sem, mint adófizető nem sikkasztottam, nem loptam senkitől, sem mint magánember. Tőlem az aktuális állam elvette a zsét tegnap is, tehát szó nem lehet zsivány becsületről, ilyesmiről. Nem adott cserébe semmit, ugye. Ergo, nem beszélek mellé, nem tévedek.
Az egészségügyet pont azért hoztam szóba, mert nekem nem annyira az új stadionokba váltható jegyek érdekelnek, hanem az, hogy ha elmegyek az orvoshoz, és az egy teljes vérképre utal be a laborba, akkor ott ne egy-másfél hónapra kapjak időpontot. Márpedig ez a mai rögvalóság. Ebben a tekintetben sem érdekel, s nem is hivatkoztam politikai nyilatkozatokra, hogy ez miért van így. Ne legyen így, mert én sem csaltam az adóval, járulékkal. Nem érdekel, hogy a tényeken túl ki, mit, mivel magyaráz, ha az arról szól, hogy bár a lóvét levette, kötelezettségeit nem teljesíti.
Rohadt kapitalista vagyok - nem várok semmit ingyen, de akinek fizettem valamilyen szolgáltatásért, hát kurvára tegye oda magát, hogy telejsítse azt, amit vállalt. Nos, jelenleg a magyar állam ebben erős elmaradásban van. Én meg számon kérem. Nos, csak ennyi.
Igazából azért vagyok zabos, mert látom, hogy a költségvetés elbírná az egészségügy jobb minőségű finanszírozását, ám csupán politikai akaratból kifolyólag nem teszi. Na, innentől kurvára nem érdekel, hogy Orbán idiotizmusa miatt, vagy a szakminiszter idiotizmusa miatt nem teszi - én a magyar államnak perkálok, tehát a magyar állam lesz szíves tenni a vállalt kötelezettségeit. Nem vagyok kíváncsi olyan részletekre, hogy miért nincsen kifizetve az EÜ intézmény beszállítója, ami miatt én 1 hónapra kapok laborvizsgálati időpontot. Világos logika, remélem.
Az a szerencsém, hogy van privát biztosításom is az alapvető EÜ-szolgáltatásokra, na de még is, álljon már meg a nászmenet, mi a francra fizetem akkor az államit?
Lehet velem tárgyalni, csak éppen vagy nem kéne becsapni amúgy államilag, vagy nem kéne elkérni a lóvét vállalt, ám nem teljesített szolgáltatásokra.
Nos, a stadionok témája meg azért érdekes, mert állami bevételt enged el a kormányzat, miközben más területeken meg nem teljesíti kötelezettségeit.
Már ez a téma is simán kimeríti a hűtlen kezelés tárgyát, és még nem is lapoztam máshová a BTK-ban. Igazán szerény igényeim vannak, de tényleg.

nemecsekerno_007 2017.09.22. 18:03:16

@Pécsi bölcsész: "Dehát ilyen a felosztó-kirovó rendszer.
vagy a lopást próbáltad védeni? akkor nemszóltam"

:)

- tettél egy lépést a megértés felé. ezek szerint érzel némi összefüggést a nyugdíjrendszer és a lopás között :)

Már megérte a szájtépés :)

nemecsekerno_007 2017.09.22. 18:06:15

@sas70: "Persze, főleg ha úgy csináltak, mint ahogy Gyurcsány az öszödi....."

- Engem nem érdekel, hogy csinálják csak legyen meg végre ha már sokkal nagyobb felhatalmazást kaptak mint anno Gyurcsányék

"lefoglalja a családi üzlet, meg a politikai marketing!..."

- de úgy látszik működik mindkettő. De engem csak az érdekel, hogy mellette haladjanak a reformok is.

Zsoltbacsi 2017.09.22. 18:14:18

@Mr. Waszabi:

Értettem, amit írtál, sőt, nagy részével még azonosulni is tudok! Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy honnan indultunk. És ez nem zárja ki azt, amiket Te írtál.
Mindenesetre engem az basz fel, hogy olyanok kritizálnak a leghangosabban, akik kormányon még sokkal szarabbak voltak.
Például tegnap este Kálmán Olgánál az a Vértes András osztotta az észt, aki a 2006os elcsalt választások előtt kb naponta járt be a pártkelte stúdiójába, és sulykolta, hogy milyen fantasztikus állapotban van az államháztartás, és mennyire megalapozott volt az adócsökkentés. (tudod, amit a választások után rögtön visszaemeltek)

polgári kór 2017.09.22. 19:14:17

nemtom ti hogy vagytok vele, én qrvára kiegyeznék vele ha a köv 8 év ugyanolyan jó lenne mint az előző 8

50%-kal nagyobb átlagbér
kisebbSZJA
kisebbJÁRADÉK
munkaerőhiány
kisebb államadósság
több építkezés
még 10 millió az államtól lakásra
nincsenek migrik

ultrabizonyos hogy nem szavazok Orbán ellen

Mr. Waszabi 2017.09.22. 19:23:56

@Zsoltbacsi: látod, te is áldozatul estél az agymosásnak. Abból indulsz ki, amit a politikusok neked diktáltak, hogy mik legyenek gondolkodásod szélső értékei, lehetséges paraméterei. Pedig hát semmi racionális indokod nincsen arra, hogy hagyjad magad agyilag befolyásolni akárkitől, ha a saját fejedet használod az életben. Nem felrovom, csak megpendítem ezt a vonalat, ébresztőként.
Ha te magad sosem loptál, ha eszedbe sem jutott sosem, akkor magától értetődően elutasítod az ilyesmit, attól függetlenül, hogy ki művel ilyesmit.

De, évtizedek alatt azt nevelték beléd is naponta sugalmazásokkal, hogy ez itt ma így normális - aktuálisan, mindenkor - , hogy erre tart a trend, és ezzel pszichológia nyomást helyeztek rád, hogy kezdj el te is az ő paradigma rendszerük korlátai között gondolkodni.
Nos, nem új dolog ez, a katolikus egyház már másfél évezred óta kitalálta és alkalmazza - az összes többi utána következő hatalom csupán kopírozta az ő mintájukat ezen a kontinensen. Csak a pofátlanság mértéke változó. És szerintem ez nem mindegy ma itt.

Mit gondolsz, miért volt fontos, hogy az iskolákat állami felügyelet alá vonja ez a kormány? Mert már a katolikus egyház is tudta, i.sz. 400-ban is, hogy az agymosást gyerekkorban a leghatékonyabb elkezdeni, ezért nyúlták le az írás és vele az oktatás privilégiumát. A náci vagy komcsi diktatúrák agymosása szintén ezen a régi tapasztalaton alapul. Ha valami 1500 éven át sikerrel működött, akkor pár évtizeden át mindenképpen sikeresen fog, pláne, ha átöltöztetik azt más köntösbe. Nagyon meg vagy vezetve, amiről azért nem tudhatsz, amivel azért nem számolhattál, mert már a békebelinek hitt nagyapád, nagyanyád is meg volt vezetve ezek mentén. Akárcsak az én felmenőim.

Szóval, nekem ez a jelen kormány nem tud újat mutatni, mert nem elég okosak ehhez. Mert igazából sem ők, sem elődeik nem az igazán értelmes embereket akarták itt meggyőzni semmiről, hanem csak az átlagos gondolkodásúakat. A tömegek manipulálása volt a cél mindig.

Hát, szerintem ennyi van most. Nem is nagyon lesz több. Mr. Waszabi ezentúl is ekézi a fideszt, és bárkit, aki hazudik, manipulációs céllal.

Aki nem köt belém, abba én sem, de aki megteszi, az kezdjen valamit a feszegetett kérdésekre adott válaszokkal is. Fidesz trollok kellemetlen helyzetben vannak, mert amelyik nagyon hülye, az magára húzza a vizes lepedőt, azt meg rendszerint feljelentem a Lázár-titkárságon, miszerint nem
megfelelő színvonalon képviselik Magyarország érdekeit közpénzen, és mint adófizető állampolgár reklamálok a témában. Igazam van? Természetesen igen.
(Aki hazudik - akármilyen picit is - , azt mindig meg lehet szopatni.)
Szép estét kívánok !

morpheus. 2017.09.22. 19:38:10

Magyarország évi 4 milliárd eurót kap az EU -tól, amiből kerek 1 milliárd "tűnik el" az oligarcha kláncsaládok zsebeiben.

Nylul 2017.09.22. 19:58:30

@nemecsekerno_007: Lófaszt volt hülyeség. Most találtam meg egy papíromat 2004-ből (3 és fél éves munkaviszony után) ez állt az alján: 'Ön a jelenlegi befizetések alapján negyedévente 38231 forint nyugdíjkiegészítésre jogosult.'

Értsd jól: már 2004-ben tudtam, hogy mit kapok majd 35-40 év múlva. Most szerinted tudom?

Nylul 2017.09.22. 20:01:09

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: 'A valóság más: a kivitt pénz a behozott kb. 4-szerese.'

Forrás? Ami nem birka, hanem hiteles.

1ghost 2017.09.22. 20:01:44

“Meglehetősen erős kapcsolat mutatkozik a miniszterelnök barátsága és a nyert közbeszerzés nagysága között. A barátok és családtagok leginkább az óriásprojektek megnyerésében jeleskedtek 2009 és 2016 között.”

Hát persze! Ezt mindenki tudja! Ez az orbáni világ! A fidesz ma már semmivel sem több, mint mocskos, tolvaj gazemberek és nyakkendős bűnözők gyüjtőhelye.

Ezt a rendszert már csak néhány kétbites, az orránál fogva vezetett szerencsétlen flótás támogatja, valamint a korrupt senkiházi, gerinctelen haszonélvező fidesz slepp. Jóval kevesebben vannak már, mint bárki gondolná.

Mert minden becsületes magyar rühelli ezt a velejéig korrupt, országkifosztó bandát.

Elzavarásuk és elszámoltatásuk első számú nemzeti üggyé vált mára! A magyarok előtt fognak felelni tetteikért!

ogli dzsí 2017.09.22. 20:05:26

@Nylul: 'már 2004-ben tudtam, hogy mit kapok majd 35-40 év múlva. '

muhaha.

35 éve mennyit is ért a forint?

ogli dzsí 2017.09.22. 20:06:57

@1ghost: 'Hát persze! Ezt mindenki tudja! Ez az orbáni világ! A fidesz ma már semmivel sem több, mint mocskos, tolvaj gazemberek és nyakkendős bűnözők gyüjtőhelye. '

2014ben ugyanez volt az ének Simicskával....

most meg simán összeállna a ballenzék Simicskával

1ghost 2017.09.22. 20:15:28

@ogli dzsí: "most meg simán összeállna a ballenzék Simicskával"

Bizonyíték? Van? Ja az nincs! Egy bérhazudozó, tetves fidesztrollnak miért is lenne.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:19:20

@1ghost: A bizonyíték az hogy azt mondja mind hogy jövőre leváltja Orbánt.

A 10%-ával hogyan? Simicska meg Vonó nélkül? Na hagyjuk mán.

Nylul 2017.09.22. 20:28:58

@ogli dzsí: Akkor még egyszer, és lassabban: 3.5 éves munkaviszony után, 2004-ben kaptam egy konkrét számot! Nyilván nem küldenek részletes jelenérték számításokat.
Ehhez képest a manyup számlám hozta a legjobb megtérülést egész életemben (leszámítva a bitcoint), amit aztán szépen kizsaroltak tőlem.
És azóta sem látok egy konkrét számot az államtól, hogy a 'Ön a jelenlegi befizetések alapján negyedévente X forint nyugdíjra jogosult'.

1ghost 2017.09.22. 20:34:05

@ogli dzsí: Bizonyíték? Van? Továbbra sincs! Egy hazug szarházi fidesztroll vagy.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:35:34

@Nylul: ha a manyup számlád jó megtérülést hozott, minek szálltál ki belőle?

nem kéne hazudozni

ogli dzsí 2017.09.22. 20:36:45

@Nylul: a ballibtől megkaptad a számot mennyi nyugdíjra vagy jogosult 2 év múlva csődbe ment az állam...emléxel?

te hülye vagy csak úgy teszel?

Nylul 2017.09.22. 20:48:11

@ogli dzsí: Köszönöm a kérdéseidet! A hozzászólásaid alapján az értelmi szinted alulról nyaldossa az ingerküszöbömet, tehát nem kívánok eddig lesüllyedni.

De hogy neked is jó legyen: Hülye vagyok.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:54:58

@Nylul: milyen biztonságot nyújtott a nyugdíjszámlád, amikor 2 évvel a kimutatás után Magyarország csődbe ment?

Te meg jössz itt ilyen baromságokkal hogy tudod mit fogsz kapni 35 év múlv pont ilyen ökröknek való a maszop nyugdíj.

Zsoltbacsi 2017.09.22. 20:55:35

@Mr. Waszabi:

" látod, te is áldozatul estél az agymosásnak. Abból indulsz ki, amit a politikusok neked diktáltak, hogy mik legyenek gondolkodásod szélső értékei, lehetséges paraméterei. Pedig hát semmi racionális indokod nincsen arra, hogy hagyjad magad agyilag befolyásolni akárkitől, ha a saját fejedet használod az életben. Nem felrovom, csak megpendítem ezt a vonalat, ébresztőként. "

Ez szerintem egy kicsit félrement, ugyanis 2010 nyara óta ausztriában élek. Hidd el itt is ugyanez van. Mondok egy példát:
Van a németeknek egy szavuk: Proporz. Ez azt jelenti, hogy például választás után a győztes párt kapja meg az ÖMV (legnagyobb osztrák cég) igazgatótanácsát, és a vesztes a Rewe Austria (második) igazgatótanácsával "vigasztalódhat" . Minden hasonlóság a 70:30-al kizárólag a véletlen műve :) (természetesen alacsonyabb szinteken is le van osztva minden) Pontosan ezért vannak beszarva a szabadságpárttól is, mert be kéne venni a buliba.
De ugyanez volt a franciáknál is, az 5 elnökjelöltből 3 botrányba keveredett (vagy rákenték).

Szóval, ez nem agymosás, hanem veled ellentétben én tisztában vagyok a realitásokkal, és arra szavazok, aki az adottságokból a legtöbbet kihozza (például többet csurgat lefelé) És ezenkívül arra szavazok, aki nem tagadja meg a határon túli magyarokat, mert aki magyarul beszél, és annak tartja magát, az az én szememben ugyanolyan magyar, mint mondjuk én.

ogli dzsí 2017.09.22. 21:05:15

@Zsoltbacsi: nem létezik nyugaton nincsen olyan hogy mutyi

itthon sem mutyiznak a multik, szabályos minden le van papírozva

1ghost 2017.09.22. 21:29:44

@Nylul:

Dehogy vagy hülye! Csak egy szarházi ezernickű fidesztrollal kommunikálsz, aki bármit képes hazudni, hogy a tolvaj, korrupt gazdájától bért kapjon. Mert egyébként éhen döglene.

Galebeb 2017.09.22. 21:55:23

@röf: Szerintem meg a MET. A 4-es metro többszöröse tűnik ott el.

Le Orme 2 2017.09.22. 22:10:43

Természetesen az egész állítólagos tudományos kutatás nem több egy ócska, primitív propagandaanyagnál.
Abból indul ki hogy aki közbeszerzést nyer, az a hatalom barátja. Tehát amit bizonyítani akar, azt elve az előfeltevésével bizonyítja.
Rongy emberek tesznek csak ilyet.

Marengoo 2017.09.22. 23:20:11

@Tom66: A kelet-európai országok elvesztettek egy háborút, a hidegháborút. Ezért buktak sokat. A legtöbbet Magyarország és a Szovjetúnió veszítette.

Nylul 2017.09.22. 23:21:37

@1ghost: Nem tudom, hogy fidesztroll-e, vagy csak simán buta. Nem is érdekel, nem fogja felforgatni a hétköznapjaimat. Kívánom, hogy legyen boldog a kis képzelt világában!

Hajdú Peter 2017.09.22. 23:33:36

Milyen szep volt, amikor a libbantak egyenessen Soros Gyorgynek utaltak a nemzeti vagyont, most is azt kene, es akkor sokkal tobb arabot tudna europaba szallitani.

lippsi e vagy? 2017.09.23. 00:02:17

@Peetee:
"most Orbán bandája lop 5x annyit, mint előtte a szocik! "

Ez hol van így, forintosítva? Mert szerintem akkoriban nem volt ez téma a Soros-pénzelte médiafelületeken

lippsi e vagy? 2017.09.23. 00:05:42

@Zsoltbacsi:
Parteibuchwirtschaft, gyakorlatilag az iskolaigazgatói állásig minden le van osztva a sógoréknál a politikai részvétel függvényében

Pop40 2017.09.23. 07:28:01

Gratulálok annak a csoportnak, amelyik a köztörvényes fideszes maffia évek óta tartó szabadrablását közelítőleg is forintosítani tudta...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.23. 07:44:44

Nem mentség a mai fideszes tolvajoknak, de a posztban említett "kutatók" mikor fogják forintosítani a szoclib kormányok alatti mutyikat?

Womb Raider 2017.09.23. 07:45:24

Hűűű.... Ungár Kláriék szeme a pályán! Már a gondolati korrupcióra is lesújtanak, könyörtelenül, objektíven.

2006 tól (ekkor gründolták) 2010-ig volt 20 jelentésük, a GY/B kormányt illetően, aztán a sikeres próbaüzemet követően teljes kapacitással kezdtek működni. 7 év alatt már jó 500 "jelentést" tettek az asztalra, amikből pl. olyan félelmetes tényekre derült fény, hogy a korrupcióetalonjaiként elfogadott MGTS csoport – Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Tiborc István és Simicska Lajos üzleti érdekeltségek a kiírt közbeszerzések majdnem 0.6%-át nyerték el!!! Ha rajtuk kívülálló üzleti köröből összeszedünk 70-et, kb ugyanezen arányt fogjuk látni.
A vak is láthatja... kurrupciós diktatúra dúl ...

John Nethem 2017.09.23. 08:58:01

@sas70:
"..Már többször elmondtam neked, hogy ez hülyeség, mert a rendszerváltás óta, több befektetés, segély, támogatás jött az országba, mint ami kiment. Ez egy örök bullshit, hogy kiviszik a pénzt!."

Biztos hogy mindent beleszámoltál az ADOK - KAPOK-ba ???

A multiknak adott kedvezményeket is ?
Az óccsó pénzért kiárusított magyar ( de valóban versenyképtelen) gyárakat hogy a nyugat fölszámolja őket és a saját termékeit hozza be ? Ennek a forintos értéke is bele van számolva ?
Szerinted hihető-e, hogy egy kapitalista valamin is előre eltervezett veszteséggel számoljon ? Rövid távon meglehet, de már akkor a hosszútávú haszon érdekében.....
Hogy van az, hogy Németország 1,5 milliárd eurót keresett a görögök megmentésén ? Vagyis amit a franciák meg a többiek eus-szinten befizettek Görögország adósságainak rendezéséért, annak egészen jó (még nem fölháborító) része a németekhez került....
Elsősorban Németország érdeke a kétsebességes Európa, mert így tudja a legnagyobb hasznot kisajtolni Kelet-Európából.... Ne feledjük, a nyugat vagy 70 évvel előttünk jár a kapitalizációban....

John Nethem 2017.09.23. 09:17:04

Egy kis adalék, érdemes elolvasni:

A nyugat gazdagsága rabszolgaságon alapul. Jóvátételt kellene fizetnie

transform.hu/index.php/blog/1218-a-nyugat-gazdagsaga-rabszolgasagon-alapul-jovatetelt-kellene-fizetnie

Lajos Csánó 2017.09.23. 09:35:43

Most "megjósolom" 8000 milliárd amit eltüntetett ez a Orbán vezette kormány!

nemecsekerno_007 2017.09.23. 10:25:07

@Lajos Csánó:

- Hova, mennyit tüntette el?

Link, számokkal.

nemecsekerno_007 2017.09.23. 10:26:09

@1ghost: Hát te hülyébb vagy mint a sokévi átlag. Te dolgod.

sakkosfx 2017.09.23. 11:31:43

Külön bejáratú receptjük van az átverésekre! Egy kis terror, egy kis átverés, egy kis fenyegetőzés és nem utolsó sorban mi közönyünk! Mert már nem egy-két eset történik így hanem az összes! És csak tehetetlenül tűrjük! És már az is csoda, ha az esélytelenek is pályáznak bármire is tudván úgy sem lesz belőle semmi! És mindegy melyik oldal van hatalmon sajnos így történik!

Nylul 2017.09.23. 13:38:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: 'A gazdaság hány %-a van idegen kézben? Kb. 70.' Forrás? Ami hiteles és nem birca.

John Nethem 2017.09.23. 17:18:34

@Lajos Csánó:

Hogy pontosabb legyen a számod: 8.000.009.999.999, 95 Forint :-)

John Nethem 2017.09.23. 17:41:23

No de tényleg lenyúlhattak 8ezer milliárdot ???

Aligha.....

A magyar állam tulajdonában lévő ÁLLAMI VAGYON állományának értéke 2015. december 31-én 18.194 milliárd forint volt.
Ez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél és az egyéb tulajdonosi joggyakorlóknál lévő vagyon összességét jelenti.

2010. óta 7000 milliárddal nőtt.

A NEMZETI ÖSSZVAGYON -ba már a magántulajdon is beletartozik, így az nagyságrenddel nagyobb az állami vagyonnál.
Ez hazai becslések szerint 100 000 milliárd Forint, de pl. a külföldi Credit Suisse Global Wealth report 69 ezer milliárd Forint.

Mennyi? Mi mennyi?

Az uniós támogatások említésekor csak úgy repkednek a nagyobbnál nagyobb, néha egymásnak is ellentmondó számadatok. A félreértések elkerülése érdekében leírjuk, hogy mi hogyan számoltunk. A 7000 milliárdos egyenleg tartalmazza a Brüsszelből érkező fejlesztési, vidékfejlesztési, mezőgazdasági és egyéb támogatásokat, amelyekből levontuk a magyar uniós befizetés összegét. A gazdasági-társadalmi felzárkózást szolgáló kohéziós politikai támogatásokra az elmúlt 10 évben körülbelül 5600 milliárd forint érkezett Magyarországra (530 milliárd 2004–2006 között és 5100 milliárd 2007–2013 között). Ha ehhez hozzávesszük az elmúlt időszakból visszamaradt összegek kifizetését (amire 2015-ig van lehetőség), illetve a magyar társfinanszírozás összegét, akkor kijön a kormány által gyakran emlegetett 8000 (az utóbbi időkben már 8700) milliárdos fejlesztési támogatás.
A felzárkóztatáshoz a hivatalos magyar adatok szerint 2014 elejéig országszerte körülbelül 90 000 projekt kapott összesen 5600 milliárd forintnyi támogatást. Ezek között vannak állami irányítással megvalósult óriásberuházások, mint például a 2004 óta megépült 1000 kilométernyi autópálya, további 1600 kilométer közút, a Megyeri és két másik új Duna-híd, a négyes metró, a budapesti, debreceni, miskolci és a szegedi villamoshálózat bővítése, az új tiszai víztározók, vagy a csepeli szennyvíztisztító, amely Közép-Európa egyik legjelentősebb környezetvédelmi beruházása.
Uniós támogatással újítottak fel több mint 1300 kórházat és rendelőintézetet, valamint közel 3000 iskolát. Országszerte körülbelül negyedmillió lakóépület energetikai korszerűsítését finanszírozták uniós pénzből, köztük például az ország legnagyobb lakóépületének számító óbudai faluházét. Nincs olyan település Magyarországon, ahol valami ne épült vagy újult volna meg uniós pénzből az elmúlt 10 évben. ( 2014-hez viszonyítva.)

Lajos Csánó 2017.09.24. 04:11:11

@John Nethem: Fel tudod sorolni mi épült 2010 óta,a stadionokon kívül,és nem uniós pénzből?Sorolok egy két + forrást amit az Orbán-kormány beszedett:3000 milliárd a magánnyugdíj,amit nem fizettek tovább az évi 360 milliárd+0,5 felemelt nyugdíj járulék+ 40 milliárd,a kivetett bankadó,szektorális adók,+ 30 -féle új adópéldául baleseti adó! Add össze és akkor látod a számokat!Bajnai-kormány 4,2% hiánnyal adták át a vezetést,úgy hogy ezek az adók nem voltak benne!(kivéve a bankadó 18 milliárdja) Orbán-kormány ezt 200 milliárdra emelte!

John Nethem 2017.09.24. 10:46:20

Gondolom az államadósságrendezésről is olvastál........

A magánnyugdíjtól átvett vagyonelemek összértéke 2945,7 milliárd volt, az állampapír-állomány csaknem 1400 milliárdot elvitt az államadósságból.

A magyar államadósság a 2002-2010 közötti emelkedő időszakában az egyik legnagyobb növekedést mutatta az Európai Unióban. E nyolc év a tekintetben egységes volt, hogy a magyar államadósság mindvégig emelkedett, de valójában két markánsan elkülönített szakaszra bontható: a válság előtti időszakra és a pénzügyi válság éveire.
2002 és 2008 között a viszonylag magas gazdasági növekedés és alacsony hozamok tették lehetővé, hogy az Unió tagállamainak mintegy felében csökkenjen az adósságráta, átlagosan pedig mindössze 2 százalékponttal növekedjen. Az EU-ban a gazdasági konjunktúra hatására 2006-2007-ben 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedés volt megfigyelhető, az államháztartás hiánya pedig a GDP 1 százaléka körül alakult. Ugyanebben az időszakban Magyarországon a kedvező külső körülmények és a 2006-ig tartó dinamikus gazdasági növekedés ellenére nőtt az államadósság, mégpedig nagyobb mértékben, mint az Unió bármely más tagállamában. A GDP-arányos államadósság a 2001. évi 51,9 százalékról 2008-ra 71,9 százalékra emelkedett, elsősorban a költségvetés jelentős túlköltekezésére visszavezethetően: az államháztartás hiánya 2002 és 2008 között átlagosan a GDP közel 7 százaléka volt. A gazdasági növekedés ebben az időszakban még képes volt ellensúlyozni a felhalmozott adósság kamatterheiből származó adósságnövelő hatást. (A magyar államadósság 1998-2012 közötti alakulásának tényezőit részletesebben taglalja "Az államadósság alakulása 1998 és 2012 között Magyarországon: trendek, okok, hatások" című cikk az MNB Szemle 2013 októberi különszámában.)

John Nethem 2017.09.24. 10:50:18

Hazánk GDP-arányos adóssága 2010 óta körülbelül 4 százalékponttal csökkent, míg az Unióé 10 százalékponttal emelkedett. Magyarországon a reálnövekedést meghaladó reálhozamok okozta adósságnövekedés (ún. "hólabdahatás") az EU-átlaghoz hasonló mértékű volt a vizsgált időszakban, így az adósságpályák eltérése elsősorban az elsődleges költségvetési egyenlegek alakulásaiból fakad. Míg az EU-28 esetében a hazánkénál szignifikánsan nagyobb elsődleges deficit az adósságráta növekedéséhez mintegy 4 százalékponttal járult hozzá, addig hazánk esetében közel 5 százalékponttal csökkentette azt. Ugyanis Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol a vizsgált időszakban az elsődleges egyenleg tartós szufficitet mutatott. Az uniós hólabdahatás nagysága többek között az eurózóna periféria hosszabb-rövidebb ideig megugró hozamaival és gyenge gazdasági teljesítményével magyarázható. Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol az elsődleges többlet adósságcsökkentő hatása ellensúlyozni tudta a negatív hólabdahatását.

A gazdasági növekedés és a hozamok egyaránt kedvező irányban változtak a vizsgált négy évben Magyarországon. 2014-ben 3,6 százalékkal bővült a gazdaság, ami Írország közel 5 százalékos GDP-bővülése mögött a második az Unióban az előzetes adatok és becslések szerint. A költségvetési egyensúly helyreállításának pozitív eredményei hazánk kockázati megítélésében is tetten érhetőek. A kockázati felár és az állampapír hozamok is szignifikáns csökkenést mutattak az elmúlt években, ami a Magyar Nemzeti Bankot is segítette a hazai monetáris kondíciók lazításában. Az alapkamat mintegy 5 százalékpontos csökkentése nem csupán a reálgazdaságra hatott ösztönzően, hanem a hozamgörbe süllyedésével csökkenő kamatkiadásokon keresztül a költségvetési egyenlegre is pozitív hatást gyakorolt. A tartósan alacsonyabb szinten várható hozamok hazánk negatív hólabdahatását a jövőben tovább csökkenthetik.

A fentieken túli egyéb hatások is markánsan befolyásolták a magyar államadósságot 2010 óta. A növekvő adósság megfordításában jelentős szerepet játszott a 2011-ben végrehajtott nyugdíjreform, amely később Lengyelországban is megtörtént.

Az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépések egyszeri hatásként mintegy 5 százalékponttal csökkentették az adósságrátát, később pedig az ismét a költségvetésbe áramló járulékbevételek 1 százalékponttal javították évente az államháztartás egyenlegét. Növelte ugyanakkor a magyar adósságrátát 2010 óta a devizaadósság átértékelődése és az állami tulajdon bővítése egyes szektorokban.

John Nethem 2017.09.24. 11:25:17

@Lajos Csánó:

Szó se róla, messze nem elegáns és nem etikus megoldás volt a nyugdíjvagyon bekebelezése.

Nyilván ha olyan pénzeket kapsz, amiket konkrét dolgokra költhetsz, akkor azokból nem tudod az adósságaidat rendezni. Így a saját, szabad felhasználású pénzforrásaidat sem olyan dolgokra költöd el, amiknek a tetemes részét megoldhatod az eu-s pénzekkel......

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.24. 11:44:26

@John Nethem:

Inkább az nem volt elegáns, hogy nem teljes egészében adósságtörlesztésre fordították.

A manyup-vagyon "bekebelezése" abszolút jogos volt, hiszen az állami nyugdíjpénztárnak, azaz az államnak hitelből kellett pótolnia azt a járulék-befizetést (amiből a felosztó-kirovó rendszerben azonnal nyugdíjkifizetés lett), amelyet a manyupok kaptak meg - s csak gyűjtögetniük kellett, mert kifizetéseik még nem vagy alig voltak.

A dolog úgy lett volna nagyjából igazságos, ha a manyupok a kapott befizetéseket az államtól felvett hitelként kezelték volna - vagyis kamatot fizettek volna és idővel törlesztették volna - mindaddig, amíg a nyugdíjkifizetéseik aránya az összes nyugdíjkifizetéshez képest nem éri el a befizetésekből való részesedésük arányát.

John Nethem 2017.09.24. 12:46:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

No igen, de ott gyakorlatilag személyi nyilvántartásban volt a pénz, személyi megtakarításban... / No persze tudtommal adókedvezménnyel lehetett ezt gyűjteni../
Viszont ennek átemelése a közösbe azt is jelenti, hogy az állampolgárok manyopos része többet fizetett államadósságtörlesztésre, mint a másik része, még annak ellenére is, hogy a reálhozamok kifizetésre kerültek...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.24. 14:35:14

@John Nethem:

"az állampolgárok manyopos része többet fizetett államadósságtörlesztésre, mint a másik része, még annak ellenére is, hogy a reálhozamok kifizetésre kerültek..."

Dehogy fizetett többet. Az állam pontosan és csak akkora összeget vett vissza, amekkorát kamatmentesen odaadott a manyupoknak, amikor lemondott a nyugdíjjárulékok egy részéről. S még a kamatot sem hajtotta be a manyupokon, pedig jogos lett volna.

Ezt a pénzt az állam már korábban elköltötte nyugdíjkifizetésekre - mellesleg éppen a manyupok helyett, hiszen azok csak pénzt szedtek be, de nyugdíjakat még nem fizettek ki. Ezért valójában az történt, hogy az állam ebből a pénzből az államadósságból annyit fizetett vissza, amennyit a kieső - a manyupoknak átadott - nyugdíjjárulékok miatt kellett felvennie. Ez még akkor is igaz, ha technikailag éppen másik hitelt törlesztett belőle, hiszen az államadósság összegszerűen ennyivel csökkent.

Így helyreállt az eredeti állapot, vagyis az, ami akkor lett volna, ha meg sem alakulnak a manyupok. Azzal a különbséggel persze, hogy az állam kamatot veszített (a felvett hitel után fizetett kamatot, a manyupoktól viszont nem kapott kamatot aaz átadott járulékok után), a manyup-tagok viszont megkapták a reálhozamot.

Még annyit, hogy a reálhozam nem feltétlenül a manyupok kiváló gazdálkodásának köszönhető. Hiszen ők egy felhalmozási szakaszban voltak, bevételek kiadások nélkül, volt mit befektetniük. Ráadásul a befektetett pénzeket kamatmentesen kapták. Az állam a járulékbevételekből nem tud mit befektetni, mert a járulékbevételeket azonnal ki is fizeti nyugdíjként.

Remélem, így belátod, hogy a manyup-tagok egy fillérrel sem törlesztettek többet az államadósságból.