Egy hónapot adott Brüsszel Orbánéknak civiltörvény-ügyben

2017. október 05. - szénhidra

naptar.jpg

Az Európai Bizottság ma(szerdán) megtette a második lépést Magyarországgal szemben a civiltörvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban: “indokolással ellátott véleményt” adtak ki, melyre egy hónapon belül reagálniuk kell Orbánéknak: vagyis az indokolással ellátott véleménynek való megfelelés érdekében intézkedéseket kell hozniuk. Ha Magyarország nem ad kielégítő választ erre, a Bizottság az Európai Bíróság elé terjesztheti az ügyet.

A Bizottságnak a civil szervezetekről szóló törvényre vonatkozó indokolással ellátott véleménye azt követően született, hogy a Bizottság július 14-én felszólító levelet küldött az ügyben. A Bizottság úgy döntött, hogy jogi eljárást indít Magyarországgal szemben, mivel az ország nem teljesítette a Szerződésnek a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit, tekintettel a civil szervezetekről szóló törvény azon előírásaira, amelyek közvetett diszkriminációt valósítanak meg és aránytalanul korlátozzák a civil szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat.

Ezen aggályokon túlmenően, a Bizottság véleménye szerint Magyarország megsérti az egyesülési szabadsághoz, a magánélet és a személyes adatok védelméhez való jogot is, amelyeket belefoglaltak – az EU Szerződés rendelkezéseivel együtt értelmezett – Európai Unió Alapjogi Chartájába.

Magyarország augusztus 14-én válaszolt a Bizottság felszólító levelére. A Magyarország által előterjesztett érvelés gondos elemzését követően az Európai Bizottság most arra a következtetésre jutott, hogy súlyos aggályai megválaszolatlanul maradtak.

Azt, hogy mit tartalmazott a magyar kormány által Brüsszelnek augusztusban küldött válasz, nem tudni, mivel azt a vonatkozó szabályokra hivatkozva sem a Bizottság, sem a kormány nem adta ki újságírói megkeresésre.

A civiltörvényen kívül  a felsőoktatási törvény (CEU-ügy) kapcsán is adott feladatot a Bizottság Magyarországnak: felszólította a kormányt, hogy - két héten beül - nyújtson be további pontosításokat a felsőoktatási törvényre vonatkozóan.

“A Bizottság a mai napon kiegészítő indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a magyar felsőoktatási törvény ügyében.Ezt megelőzően április 26-án felszólító levelet, július 14-én pedig indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak. Indokolással ellátott véleményében a Bizottság úgy érvelt, hogy a magyar törvény nem egyeztethető össze a felsőoktatási intézmények szolgáltatásnyújtási szabadságával és azon szabadságával, hogy az Unió területén bárhol letelepedjenek.

 Ezenfelül a Bizottság szerint az új szabályozás ellentétes a tudományos szabadsághoz való joggal, az oktatáshoz való joggal és a vállalkozás szabadságával, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája biztosít.

Végezetül a Bizottság úgy véli, hogy az említett szabályozás összeegyeztethetetlen az Unió nemzetközi kereskedelmi jog szerinti jogi kötelezettségeivel (a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO keretén belüli, a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény [GATS]). Magyarország augusztus 14-én válaszolt a Bizottságnak. A mai napon elküldött kiegészítő indokolással ellátott véleményében a Bizottság részletesebben kifejti, hogy miért tartja a magyar felsőoktatási törvényt összeegyeztethetetlennek a GATS egyezményből eredő uniós kötelezettségekkel.

Mivel a magyar hatóságok a 2017. júliusi indokolással ellátott vélemény kibocsátása óta ismerik a Bizottságnak a GATS rendelkezéseire vonatkozó részletes elemzését, Magyarországnak két hét áll a rendelkezésre, hogy további pontosításokat nyújtson be. Ha Magyarország nem ad kielégítő választ az indokolással ellátott véleményre, a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti.”

Rádaásul adóügyben is gondok vannak Brüsszel szerint a magyar szabályokkal: a Bizottság úgy határozott, hogy felszólító levelet küld Magyarországnak, amiért az ország megsértette az uniós “héaszabályokat”(2006/112/EK tanácsi irányelv). Az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerben (EKÁER) a vállalkozásoknak héafizetési célból részletes jelentést kell tenniük a magyar adóhatóságok részére bizonyos közúti fuvarozási tevékenységeikről. Ez a követelmény megsérti a héairányelvet, mert elsősorban a határokon átnyúló uniós tranzakciókat érinti, és határátlépéshez kapcsolódó adminisztratív formaságokat vezet be. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak.

Horn Gabriella

 forrás:     http://europa.eu/rapid/press-release_IP-17-1982_hu.htm

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5712930533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.06. 12:17:11

Mi is adunk 1 hónapot Brüsszelnek, szóval kvittek vagyunk.

Nemfajtalan srác 2017.10.06. 12:30:21

Mind közül a 3. pont a legnagyobb röhej a, ami a közúti fuvarozás adóhatóság általi ellenőrzését kifogásolja

Erre ugyanis azért van szükség, hogy az ÁFA-csalás jól bejáratott módszerét, a színlelt exportot-reimportot lehessen kiszűrni és lebuktatni. Emléxünk, az amerikai kormány azért alkalmazott szankciókat vezető magyar kormánytisztviselők ellen, mert állítólag az ÁFA csalások miatt hátrányos helyzetbe kerültek egyes amerikai cégek Magyarországon

Az USA azért szankcionált, mert a magyar kormány elnézi az ÁFA csalást, az EU meg azért készül szankcionálni, mert a kormány fellép az ÁFA csalás ellen

Normálisak ezek?

Nemfajtalan srác 2017.10.06. 12:33:21

Nem lenne egyszerűbb azt mondani az átlátszó jogi csűrés-csavarás helyett, hogy Soros bácsi dádázni akarja az engedetlen Hunkykat, ezért most irgum-burgum?

Tom66 2017.10.06. 12:58:24

Aljas egy társaság! Úgy csűrik-csavarják és értelmezik a jogszabályokat, ahogy nekik tetszik. Amennyiben szükséges, még újat is alkotnak a céljaik elérése érdekében, ez az EU demokráciája.

chrisred 2017.10.06. 13:06:14

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: És ha addig nem hátrálnak meg, egy fillér támogatást sem leszünk hajlandóak elfogadni?

chrisred 2017.10.06. 13:09:04

@Tom66: Bizony. Ezeknek a gazembereknek semmi sem szent, amikor a magyar polgárok jogait védelmezik.

Tom66 2017.10.06. 13:28:09

@chrisred: A tőkét és a saját érdeküket védik, nem pedig a Magyar polgárok jogait. Az a helyzet, hogy nem csak velünk szórakoznak, másokkal is (pl. Made in Italy felirat, mint a protekcionizmus és gasztronacionalizmus megtestesítője).

Jó tudni, hogy évente kb. 1700 db kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a tagországokkal szemben.

„A legtöbb kötelezettségszegési eljárás Spanyolország és Németország (91), illetve Belgium (87) és Görögország (86) ellen folyt. A legkevesebb pedig Észtország (30), Málta (31) és Dánia (34) ellen volt nyitva 2016 év végén.”

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.06. 14:06:17

@chrisred:

Ha makacskodnak, növeljük ellenállásunkat.

Aztán majd az Audi és a Mercedes meghúzza a szófogadatalan EU fülét.

Nemfajtalan srác 2017.10.06. 14:20:04

@chrisred:
"Ezeknek a gazembereknek semmi sem szent, amikor a magyar polgárok jogait védelmezik."

Ha így megy tovább és a kormány kiszűri az ÁFA csalást, a végén még emelkedik az étolaj ára. Épp ideje, hogy az EU fellépjen a nagyipari ÁFA csalások mellett a magyar lakosság védelmében

chrisred 2017.10.07. 06:15:43

@Nemfajtalan srác: A civiltörvény minden bizonnyal az áfacsalások ellen készült.