A valódi viták otthona

Az MTI-nek nagyon fáj, ha bántják Mészáros Lőrincet

2017. október 15. - baum

c.jpg

Sallai R. Benedek sajtóközleményt szeretett volna kiadni „A miniszterelnök strómanja tovább terjeszkedik az élelmiszeriparban is” címmel, de az MTI nem fogadta be azt, mert szerintük az OS szabályzatának 14. 3. pontjába ütközik.

Az LMP-s képviselő azt szerette volna a közvélemény tudomására hozni, hogy Mészáros Lőrinc agrárcége, a Búzakalász 66 Kft. újabb 331,5 millió forint uniós pályázati támogatást nyert el a "mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban" című felhívás keretében. A felcsúti polgármester alcsútdobozi sertéstelepére – amelynek átadásának maga Orbán Viktor mondott beszédet 2014 októberében – most húsfeldolgozó épül.

Vagy ez volt az MTI baja, vagy az, hogy Sallai hozzáfűzte, hogy sajnos nem számít újdonságnak, hogy az EU-s támogatásokat milliárdosok teszik zsebre, de az már egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy az állam 2-3 milliárdosnak szervezi ki hazánk élelmiszerellátását, miközben kistermelők százait teszi tönkre. Mészáros Lőrinc már Felcsút egész környékét kezében tartja, hiszen rokonságán keresztül sok száz hektárnyi területet birtokol Alcsútdoboz, Óbarok, Vál és Kajászó térségében, öt agrárcége révén pedig országosan összesen 8199 hektárnyi termőföldet használ, ami jóval nagyobb, mint San Marino teljes területe.

A Reflektor elérte Sallai R. Benedeket, aki elmondta, nem érti miért tagadta meg a közlemény befogadását a Magyar Távirati Iroda, hiszen idén márciusban mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a szólásszabadság kereteibe belefér, hogy Mészáros Lőrincet strómannak nevezzék.

Érdekességként idézzük ide a Fidesz most pénteki közleményének egy mondatát, amit minden gond nélkül lehozott az MTI. „Czeglédy Csaba nem más, mint Gyurcsány és a baloldal strómanja, akinek az volt a dolga, hogy pénzt gyűjtsön a baloldal kampányára.

 

Úgy tűnik van különbség strómanozás és strómanozás között.

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8812986898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

babbaba 2017.10.16. 06:03:58

Már nem sok idejük van. Jövő tavasszal vége a magyarokat kifosztó rendszernek.

talgaby 2017.10.16. 10:37:21

Nos, tegye meg mindenki a tétjét, hogy hány közismerten kormánypárti kemény mag kommentelő fog ehhez bármi olyat hozzászólni, aminek a) köze van a cikk valós tartalmához és/vagy b) nem lesz benne említve Soros neve. (Mivel mostanság Mészáros Lőrinc esetében az az ukáz, hogy az érvelés metódusa szerint Sorosnak sok pénze van → Mészárosnak is sok kell legyen, mert közelébe sincs Soros vagyonának.)

arckönyv 2017.10.16. 10:38:55

@babbaba: nem akarok ünneprontó lenni, de azt ne egy másik politikusi brancstól várd hanem attól amikor majd a kedves magyar emberek politikusokat kezdenek lincselni.

n3spr3ss0 2017.10.16. 11:01:38

A geciktől ennyi várható el.

fabirka 2017.10.16. 11:33:31

Ugyanmár MTI. Az még hír, hogy ők már bulvár? Aztán majd jön a meglepődés, hogy a KSH meg válogatva, cizellálva közli a statisztikákat? :D

konrada 2017.10.16. 11:42:01

Az ilyesmit nem az MTI-ben kell kiadni, hanem olyan független lapokban, mint az Index, vagy annak még függetlenebb Blog.hu-jában.

...s most nem Mészárost védem, mert az tényleg stróman, hanem azt a médiát, amely nem akarja "valamiért" egy büntetőügyileg nem bizonyított tényállást közölni a címlapján.

...s most megköveznek majd, de helyesen is teszik. Ugyanis - ha nem bizonyított tényt tényként közölnek - mint a cikkben jelzett címadást - úgy rágalamzást követ el a közlő is, neki is éppenúgy felelni kell a megjelent vádért, mint az azt velük megíratni akaróval.

...szóval egy MTI - bármennyire is lement manapság már kutyába - nem teheti meg, hogy egy gyakorlatilag névtelen valaki szócsövévé váljon. Arra ott a bulvár és különböző pártsajtó, akiknek a hírnevét - akármennyire tépett is mára már a közel 100 éves MTI - ilyenekkel már nem lehet rombolni...

...de ettől még Mészáros stróman, meg XY g.ci, de félek, ez utóbbit sem fogja az MTI megírni - hiába küldöm meg nekik főcímnek ajánlva - mert itt ekkora diktatúra van!;))

igazi hős 2017.10.16. 12:21:41

@konrada: "egy büntetőügyileg nem bizonyított tényállást közölni a címlapján" A stróman nem büntetőügyi kategória. Az viszont beszédes, hogy neked annak tűnik. Gy.k. nem a pénz helye, hanem az eredete miatt "rémlik" (Halloween előtt egészen aktuális :-) bűnügy egyre több Orbán körüli embernél.

bigdata 2017.10.16. 12:22:36

@BiG74 Bodri: gondolom, mert területét tekintve az a legnagyobb állam, amelyik kisebb Mészáros Lőrincnél. De szépen jön fel a listán. (Nem San Marino, a másik.)

bigdata 2017.10.16. 12:24:59

@konrada: ez rendben is lenne, de akkor hogyan csúszhatott be egy másik strómanos közlemény? És hogyan bírálhatja felül az MTI a kúriát? Kicsit sem félnek Handó Tündétől?

konrada 2017.10.16. 13:35:21

@igazi hős:
A kurva sem, meg g.ci sem, mégsem lehet főcímen személyesítve közölni.
Ezek szerint félreértettél.
Nem a strómanság maga bűnügyi kategória - bár biztosan lehet olyan eset, amikor de - hanem a rágalmazás nagyközönség elött, még ha olyannal is vádolnak, ami nem bűnügy...
Remélem, így már érthető.

konrada 2017.10.16. 13:46:50

@konrada:
A szólásszabadság, és egy "elvileg" tények közlésére létrehozott Távirati Iroda nem azonos dolog.

...mert egyébként rengeteg baromság - jó legyen: suttogó igazság - kimondható, de az nem egyezik azzal, ami a hírközlés kategóriába belefér.

...s nem az MTI-t védem, mert eléggé lerombolták, se Mészárost, mert tényleg stróman.

...viszont felhatalmazlak arra, hogy állj ki a céged folyosójára és közöld ott mindenkivel, hogy a főnököd egy f.sz. (Ha kivételesen tényleg nem, akkor elnézést kérek tőle.;)
...ezek után majd beszélgethetünk arról, mit is mondott a kúria meg Handó Tünde...;))

HABONYKOMMANDO 2017.10.16. 13:50:00

@babbaba: "Már nem sok idejük van. Jövő tavasszal vége a magyarokat kifosztó rendszernek. "

Ugy van a libsiknek veguk. Az osszes tetves sorosberenc hazaarulo megy a Dunaba.

bigdata 2017.10.16. 13:57:19

@HABONYKOMMANDO: tetves & sorosberenc & hazaarulo? Igencsak biztosra mész, hogy előállítsd az üres halmazt, ez nem fair.

babbaba 2017.10.16. 13:59:51

@arckönyv: Én mégis a Jobbiktól várom. Ők még nem voltak hatalmon, és így akár igazat is mondhatnak, nincs róla tapasztalatom. (Azért naiv nem vagyok. A Fidesszel sem az a bajom, hogy lopnak, hanem a lopás mennyisége, és az arrogáns viselkedésük, ha ezt valaki megemlíti nekik. Az 1998-2002-es Fidesszel elégedett voltam, ha a Jobbik olyan lesz elégedett leszek. A 2010-14-essel is, csak kicsit kevésbé. Ez a mai egy fekély a nemzet testén. Azonnal eltávolítandó fekély.) Ha meg a Jobbik is átbasz, akkor ők is rohadjanak meg!

babbaba 2017.10.16. 14:01:37

@HABONYKOMMANDO: Bunkó vagy Bugsy.

És nem azért mert nem szereted a liberókat.

konrada 2017.10.16. 14:13:44

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !:
Szólásszabadság van, mindenki (szinte) azt mond, amit akar.

...az más kérdés, ki fogja azt leközölni, mennyire tartja fontosnak azt, hogy az a vélemény a címlapjukon fent legyen.

... s hát ennek a senki által nem ismert LMP 4. helyesnek a véleménye nem igazán fontos ügy...

Állítsuk meg a ......... 2017.10.16. 15:13:18

a nemzet gázszerelője:
bunkó, buta, tuskó, paraszt, primitív, segggnyaló, tahó .....

.
ez most szebbb?

Állítsuk meg a ......... 2017.10.16. 15:23:18

@konrada:
van olyan, aki még MTI híreiből tudakozódik?
vagy a lakájmédiából?

fabirka 2017.10.16. 15:28:19

@HABONYKOMMANDO: Pontosan mit jelent az, hogy sorosbérenc? Vagy ez most az épp felkapott szó mindarra, ami nem csak elvakult mondjuk Fidesz?

fabirka 2017.10.16. 15:32:01

@babbaba: Hát nem akarom az álmaidat elvenni, de nem csak tavaszig fog tartani:
1. Nincs leváltó opció/tényező/erő
2. Ha lesz, akkor meg jön a másik "magyarokat kifosztó rendszer"

Ez már csak ilyen sajnos. Hívhatjuk libsinek, nácinak, kommunistának. Amíg van kormány Magyarországon, addig ugyanaz lesz. És tök mindegy, hogy épp milyen gúnyában van az a kormány. Ugyanolyan szar volt a liberális Fidesz is, mint a mostani irreális. Akarom mondani: illiberális, vagy mi.

arckönyv 2017.10.16. 15:45:02

@babbaba: nos, politikusnak nem éppen a normális emberek mennek, inkább a szociopaták. amíg nem lebeg ott a fejük felett, hogy előveszik őket a turpisságok miatt addig nem is fogja érdekelni egyiket sem ha rosszat tesz. a számonkérhetőséget jogi oldalról eléggé meggyengítette a fidesz (no nem mintha előtte minden rendben lett volna) így maradt az erőszak. ezt azért mondom mert ebben az egészben azt kell látni, hogy vannak a választópolgárok az egyik oldalon és vannak a politikusok a másik oldalon akiknél a hatalom és a befizetett adónk összpontosul, és egyik szociopatának sem fog érdekében állni, hogy ezen változtasson.