A valódi viták otthona

Vonulj vissza Feri, segíteni kell!

2017. november 10. - szénhidra

 

54.JPG
50 százalék felé került a Fidesz támogatottsága – derül ki az októberi közvéleménykutatási adatokból. Botka bukásból ketten profitáltak igazán: Orbán és Gyurcsány. Össze ugyan nem nő, de kiegészíti egymást az, ami összetartozik. Mikor lesz vége az Orbán/Gyurcsány-rendszernek?


„A Republikon Intézet felmérése szerint a pártválasztók 54 százaléka támogatja a kormánypártokat. Igaz ugyan, hogy a Republikon Intézet csak 2016 februárja óta méri a pártok támogatottságát, de ez az érték magasabb, mint azóta bármikor. 2016 elején úgy tűnt, fordulat következhet, ugyanis 8 százalékpontot esett a Fidesz támogatottsága a pártválasztók között, 43 százalékra. Ez azonban nem tartott sokáig, sőt októberben már 51 százalékon álltak a felmérés szerint a kormánypártok. Majd idén májusban jött egy rosszabb – 45 százalékos – eredmény, ám a Fidesz júniusra visszatornázta magát 49 százalékra, a növekedés pedig azóta is tart. Ez a tendencia az áprilisi választás közeledtével még nagyobb jelentőségű.” (Republikon – 24.hu)

A Soros-terv emlegetése nem tegnap kezdődött, annak már rég látszódnia kellett volna az adatokban (ennyit az Orbán zsenialitásáról, a magyar néplélekről meg a kettő egymásra találásáról szóló zavaros, mindenki mást okoló megfejtésekről), az átfordulás Botka László bukása és a baloldali zűrzavar fokozódása után következett be. Botka azonban nem az MSZP általa meghirdetett baloldali fordulatába bukott bele, és nem is abba, hogy a választók MSZP-DK összefogást akartak, aminek ő keresztbe feküdt azzal a lehetetlen feltétellel, hogy azt csak Gyurcsány nélkül tudja elképzelni (a Gyurcsány nélküli DK-t ugyanis úgy hívják, hogy MSZP). Igaz, az MSZP népszerűségvesztése nem követte, hanem megelőzte Botka bukását, mi több, taszajtott azon egyet, de a Gyurcsány-ellenesség nem közvetlenül, hanem mandinerből járult hozzá az MSZP mélyrepüléséhez, méghozzá azáltal, hogy Botkának a saját pártja ellenére kellett volna végrehajtania a programját, az pedig rendkívül rossz ütemérzékre vall, ha valaki kampányidőszakban kezd leszámolni a belső ellenzékével. A választók sose értékelik, ha egy párt belharcoktól hangos. (Ahogy azt se, ha egy pártszövetség hangos attól.)

Lássunk tisztán! Azzal, hogy az MSZP-t átlökték Botka politikai hulláján két szereplő nyert igazán: Orbán és Gyurcsány. Talán az sem véletlen, hogy Botka megpuccsolása mögött az MSZP-ben megbújó „fideszes téglák” és a párt összefogás-párti, látens gyurcsányista részének alkalmi összedolgozása sejlik fel. És – pont, mint négy éve –, amilyen ütemben javítja Gyurcsány Ferenc a saját helyzetét az ellenzéken belül, abban az ütemben amortizálja a baloldalt és erősíti a Fideszt.

Tanuljunk az ellenzék négy évvel ezelőtti kudarcából! A számok nem hazudnak: A Fidesz-KDNP 44,87 százalékot érő 2 millió 264 ezer 780 listás szavazatára az összefogás (MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP) 25,57 százalékra elegendő 1 millió 290 ezer 806 szavazat jutott, amely alig tért el attól, amit az ellenzéki, ámde magát az összefogáspártokkal szemben meghatározó egy-egy jobb és baloldali párt kapott. (Összesen 1 millió 289 ezer 890, amely áll a Jobbik 20,22 százaléknyi 1 millió 20 ezer 476 és az LMP 5,34 százaléknyi 269 ezer 414 szavazójából.) Másképpen, az az összefogás mellett érv, hogy „ezt diktálja a számtan” már a Jobbik-próbán elvérzett, az a fránya matek ugyanis a Jobbikkal való összefogást is diktálta volna, az összefogáspártok ettől mégis mereven elzárkóztak, így marad a gyanú, hogy az összefogás sose volt másra hivatott, mint, hogy elfedje a hangoztatása mögötti valódi szándékot, miszerint a bukott baloldal szereplői nem akarnak visszamenni a balettba ugrálni.

Befut-e a varsói gyors?

Fel kéne fogni végre, hogy az összefogás híveinek a helyzetértékelése rossz. Úgy tesznek, mintha még mindig 2006 előtt élnénk és két, nagyjából egyforma méretű tábor, egy jobb- és egy baloldalinak nevezett állnának egymással szemben, mint a rendszerváltás követő 25 évben. Csakhogy nincs így. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az úgy nevezett baloldal végzetesen megroppant, támogatottsága azóta közelebb van a nyakába lihegő Jobbikéhoz, mint a szintén jobboldali kormánypártokéhoz, melyek messze megelőzik népszerűségben. A posztkommunista elitből és szövetségeseiből álló baloldal, amelynek gazdaság- és társadalompolitikája elitista volt és liberális, mindössze kulturálisan volt baloldalinak nevezhető – értve ez alatt a XX. századi jobboldalellenességet – elvesztette a bázisát. Azt a tábort, amely nem a Fidesz, nem az újbaloldal osztotta meg, hanem az elitellenes, populista jobboldal, amely szavazókat szerzett tőle. Mára már közhely, hogy a Jobbik első, robbanásszerű megerősödése jelentős részben korábban baloldalinak tartott választókerületekben történt meg. Az a „baloldal”, amely a rendszerváltás nyerteseit képviselte elvesztette kapcsolatát a rendszerváltás veszteseivel. A rendszerváltás szülte „baloldal” tabusításig piacpárti, az elszegényedésről hallani sem akaró felfogása és a baloldali értelmiség kizárólagosságig vitt jobboldalellenessége a ’90-es évekre adott válasz volt, amelyre még mindig van választói igény, de azok tábora, akik ezekre a gondolatokra rezonálnak, egyre szűkül. Ugyan a magyarországi politikai viszonyok változására és annak a lengyelországi folyamatokhoz való hasonlóságára előszeretettel használt „varsói gyors” hasonlat a jóslásra ugyan alkalmatlan és eltérések is mutatkoznak a két ország között, a fogalom azért mégsem véletlenül született. A posztkommunisták ’93-as és ’94-es visszatérése a hatalomba, majd ugyanennek az elitnek a bukása a közelmúlt hasonló történelméből fakadnak, az eltérések pedig a szereplők és a választási rendszerek különbözőségében. Nem a lengyel párhuzam fátum-jellegénél fogva, hanem a közvéleménykutatási adatok fényében jövőre akár az is megtörténhet, hogy a korábban kormányzó utódpárt kiesik a parlamentből, mint 2015-ben Lengyelországban.

A langyosat az úr is kiköpi a szájából

Az MSZP haldoklása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az 1990 és 2010 közötti parlamenti „baloldal” öröksége eltűnne a kínálatból, a DK és a volt miniszterelnök ugyanis láthatóan profitál az MSZP széteséséből, mi több, sokkal tisztábban képviseli az MSZP-SZDSZ kormányok iránti nosztalgiát, az önkritikától való mentességet. A DK ugyanis büszkén vállal fel minden olyan lépést, amely mások szerint egyenesen vezetett a „baloldal” bukásához, legyen szó liberális gazdaságpolitikáról vagy arról a világképről, amely szerint még a kommunista diktatúra is összeegyeztethetőbb a humanizmussal, mint a pártállami múlt demokratikus és jobboldali elutasítása. Az újbaloldal viszont – amelynek legerősebb képviselője jelenleg az LMP – hitelesebben képviseli ezek tagadását, a liberális gazdaságpolitikai baloldali kritikáját és a hideg polgárháború meghaladását, mint a DK és közte csiki-csukizó formációk. A XX. és XXI. századi baloldal közötti mező – szaladgáljanak a két széle között akárhányan – alá van aknázva hiteltelenséggel. Aknára lépett az Együtt, amely volt kormánytagokkal próbálta meg képviselni a megújulást, aknára lépett a P(M), amely lépésenként kényszerült megszegni ígéreteit, hogy meddig hajlandó engedményeket tenni a régi baloldalnak (egész az Unicumig) és sorozatosan aknára lépett az MSZP is, ahogy egy lépést előre tett Gyurcsány felé, majd egy lépést vissza, és megint felé és így tovább. Nézzük az eredményeket: a DK és az LMP erősödik, az MSZP csökken, az Együtt és Párbeszéd meg gyakorlatilag nem létezik, egy-egy az összefogás segítségével legutóbb mandátumhoz jutott politikusa kunyerálja fel magát különböző elképzelt kis- vagy nagy összefogások szekerére.

Orbán csak Gyurcsánnyal együtt fog bukni

Szögezzük le: amikor valamelyik politikai szereplő felszólítja a másikat, hogy az lépjen vissza a javára az nem csak nevetséges, de egyben mélyen antidemokratikus gondolkodásra vall, éppen ezért a fentebb leírt helyzetmegállapításokból levont következtetés nem kér, nem követel és nem is javasol. Jelen sorok írója szerint az ideális választási rendszerben alacsony, de legalább számszerűsíthető támogatottság mellett mandátumhoz juthat az anarchokapitalista Libertariánus Párt, a Habsburg- és királypárti Legitimista Párt valamint a trockista Világforradalmi Párt is. Lehet vágyni arra, hogy Gyurcsány Ferenc rajongói legyenek szívesek végre megszűnni, mert biztosítékai Orbán hatalmon maradásának, de létezésüket el kell fogadni, joguk a képviselethez el nem tagadható. Gyurcsány Ferenc mozgása inkább abból a szempontból érdekes, hogy erős ellentét fedezhető fel az ígéret és a lépések között. Miközben a DK a legellenzékibb párt képében tetszeleg, naponta süti ki mindenki másról, hogy a Fidesz szekerét tolja, minden egyes sikere aláássa a kormányváltás esélyét. Amennyiben önállóan indul, megosztja a baloldalt. Amennyiben beletrollkodja magát valamilyen összefogásba – mint 2014-ben – azzal beszűkíti annak növekedési és így győzelmi esélyeit is. Ha nem akarjuk, hogy a Jobbik legyen a Fidesz lehetséges váltópártja, akkor olyan baloldalt kell építeni, amelyet semmilyen szál nem fűz többé se az MSZMP-hez, se Gyurcsányhoz, se a 2010 előtti korrupciós ügyekhez. Ehhez persze a pártszerkezet földrengésszerű átrendeződése szükséges, mégpedig abba az irányba, hogy mind az MSZP, mind a DK kiessen a parlamentből. A jó hír az, hogy bár ebből egyelőre csak az MSZP kiesése látszik esélyesnek (amennyiben a DK tovább nő a rovására, de az meg a DK biztos bekerülését jelenti), a földrengésszerű változásokat pont azért hívjuk így, mert nem láthatók előre, mégis rendszeresen megtörténnek. 2006 tavaszán – amikor először sikerült 1990 után az egyik oldalnak dupláznia – se látszott az, hogy őszre halálos sebet kap a választásokon győztes oldal és legalább 10 évre a jobboldal nyomasztó fölénye fogja jellemezni a pártok támogatottságát.

Tálos Lőrinc

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8513229163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

selek 2017.11.11. 15:02:12

@Okos Tóbiás: Gyurcsányt 99% ismeri, 95% elutasítja, Orbán szénné égette, AKKOR ITT AZ IDŐ, HOGY ORBÁN, GYURCSÁNY KOMMUNISTA (VOLT) IFJAK SÜLLYESZTŐBE KERÜLJENEK, egyidőben;

selek 2017.11.11. 15:12:44

@dare: ahogy Orbán szénné égette Gyurcsányt, ugyanazzal a technikával Orbán
is szénné égethető, mivel UGYANAZ A KÉT KOMMUNISTA (VOLT) IFJÚ TITKÁRKA MINDKETTŐ, AKIKRE RÁFAGYASZTHATÓ AZ ELMÚLT 30 ÉV TOLVAJLÁSA, amit a szovjettől tanultak, amely üzenet alapján fel fog fordulni a fidesz szavazók gyomra, mert azéert nem mindegyikből lett milliárdos és ott is működik az irigység; az LMP pedig nem ad esélyt a 2010 előtti szeneknek, csak azoknak, akik megtartották emberi minőségüket, Gémesinek, Ángyánnak, Mellárnak, Bárándynak, Gurmainak.

selek 2017.11.11. 15:23:47

@illaim, @Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehetne, hogy 2018-ban kipusztuljon már 1970-es években a szovjet által kiképzett Orbán, Gyurcsány kommunista ifjúság krém és írjon kurva jó életrajzokat, amelyeket lepisálhatunk ? Nem volt még elég az az elmúlt 30 év lopásából ?

selek 2017.11.11. 15:32:55

Teljességgel egyetértek Tálos Lőrinccel. Száz szónak is egy a vége. MI, szavazók EGY pártban kell, hogy összefogjunk és lesöpörjük a szovjet képezte Orbán, Gyurcsány kommunista titkákákat, akik oligarchái 30 éve meglopnak bennünket. LMP korrupció felszámoló, parlamenti gyakorlattal bír, nem tolvaj, nem hazug, női miniszterelnököt ad. A MI ikszünkön múlik, add tovább, mindannyian elmegyünk szavazni és az oligarchák hadseregeit leültetjük főnökeikkel együtt.

midnightcoder2 2017.11.11. 15:43:38

@selek: Hány éves vagy te, királyfi ? 21 ? És még mindig hiszel a mesékben ?

selek 2017.11.11. 16:08:38

@midnightcoder2: előző hozzászólásodból arra következtetek, hogy Jobbik oldalról váltanád Orbánt (bár kimondani nem merted) Vezetőddel egy bajom van, hogy Vona(born Gábor Zázrivecz; 20 August 1978) Gábor egy Polgári Kör szektába járt Orbán Viktorral, bár mostanában egymás nadrágjában, szoknyája alatt matatnak. Mindkettő hajlamos arra, hogy kisebbségeket szivassanak, mert hogy le nem tudják vetni kisebbségi komplexusaikat. Lelkükben beteg emberek és ilyenekre nem bízzuk a közösség vezetését. Inkább jöjjön egy kétgyerekes anyuka. Orbánnak sok van, minden vallásnak egy, Vonának egy. Van ebben valami jövőbemutató !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 16:41:18

@selek:

"Nem volt még elég az az elmúlt 30 év lopásából ?"

Bőven elég volt. De akkor mutass fel egy kormányzóképes és a nép által is megválasztásra alkalmas alternatívát? Ha emellett még folytatja az orbáni családtámogatást politikát (szigorúan úgy, hogy csak a képzett és dolgozó családokat segíti, nem a munkanélküli, alacsonyan képzett, segélyből/farkából előket), akkor én leszek az első, aki rá fog szavazni. De addig...

Ja, hogy nincs ilyen? Akkor legkisebb rosszként marad Orbán.

Az LMP sajnos szintén a múlt pártja, ahogy - állításával ellentétben - a Momentum is az. Egy modern, a 21. sz. kihívásait kezelni képes párt még nem jelent meg - igaz, máshol sem Európában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 16:47:45

@selek:

"MI, szavazók EGY pártban kell, hogy összefogjunk"

Ne haragudj, de ez nonszensz. Valaki írta, talán éppen ehhez a poszthoz, hogy az egypártrendszer óhatatlanul önkényhez, demokráciadeficithez, sőt diktatúrához vezet.

A társadalom nem homogén, nem lehet egy párttal lefedni az érdekeket, igényeket. Választási pártot ,eg azért nem érdemes összetákolni, mert egy győzelem után úgyis szétfeszítik az érdekellentétek, túl sok gyűlt már össze ebben az országban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 16:51:33

@selek:

"ITT AZ IDŐ, HOGY ORBÁN, GYURCSÁNY KOMMUNISTA (VOLT) IFJAK SÜLLYESZTŐBE KERÜLJENEK"

Eddig OK, de ki jönne helyette? Talán Schiffer, aki gyáva patkányként máris elhagyta a süllyedőfélben lévő hajót?

Süllyedőfélben, mert a Momentum épp az LMP-től vesz el sok szavazót. Az meg, hogy női miniszterelnököt javasoltok, a mai magyar társadalomban inkább taszító hatású. A teljesítménye alapján legyen valami ME, ne azért, ami a lába között nem fityeg.

nemecsekerno_007 2017.11.11. 16:52:13

Ez az 54% azért kemény, ha ez igaz akkor az ellenzék nem sokra fog jutni.

6.Lenin 2017.11.11. 16:52:34

Selek < kellemetlen kelés a nemzet fenekén> tavasszal kipukkan az LMP nevezetű lufi, mint egy kellemetlen (felesleges) kelés, eltűnik. Mindenkinek jobb lesz/lenne.

Nem hiszem, hogy bárki is rajong egy kelésért. Nem kell kinyomni, elmúlik magától is.
Annyira nem zavaró (eddig tényleg nem sok vizet zavartak), kibírható még velük is, talán. Nem oszt, nem szoroz, ahogy a többi sem, sajnos.

Egy jól működő országnak nem ilyen ellenzék kellene, ezt még a VAKnak is valóban látnia kellene.

midnightcoder2 2017.11.11. 16:55:22

@selek: Eredetileg én is a Jobbikban bíztam, de őszintén szólva nem igazán látom bennük az erőt Orbánék leváltására. Különösen a béruniós hülyeségük győzött meg arról, hogy ezek sem sokkal jobbak mint a balfékek.

Szerintem 2018-ban Orbánt semmi nem fogja megmenteni a kormányzástól, még akkor sem, ha egyetlen fillért nem költenek kampányra. Egyszerűen nincs kormányképes ellenzéke. A kérdés csak az, hogy 2/3-a lesz-e, de igazából szerintem ez is lényegtelen.

Az az után következő választásokon viszont már esetleg le lehet győzni. De ehhez bizony egy jobboldali párt kell. Vagy a Jobbiknak kell addigra felnőnie - amihez azért elég drasztikus váltás kellene - vagy egy új jobboldali pártnak kellene kinőnie a földből, egy Bajnai kategóriájú emberrel az élen. De hogy balról a büdös életben nem fogja senki Orbánt leváltani az biztos.

nemecsekerno_007 2017.11.11. 17:00:06

@midnightcoder2: "Szerintem 2018-ban Orbánt semmi nem fogja megmenteni a kormányzástól...."

Az azért nem teljesen mindegy, hogy lesz-e 2/3 v. nem. Mert ha lesz mondjuk 2/3 akkor milyen garancia van arra, hogy hozzányúlnak a nagy rendszerekhez. Legalább részben privatizálják az egészségügyet és bevezetik az egyéni TB számlát, illetve gyökeresen átalakítják a nyugdíjrendszert. (Értsd.: felosztó-kiróvó rendszer megszüntetése) Mert ha kapnak 2/3-os felhatalmazást és nem nyúlnak hozzá ezekhez, akkor mehetnek a levesbe, de akkor nemhogy csak egy kormányképes erő nem lenne, hanem egy se.

DR. Smit Pal 2017.11.11. 17:01:40

"Vonulj vissza Feri, segíteni kell!"

Egy NAGY LOFASZT ! Nem engedjuk, hogy a baloldal megszabaduljon a Gyurcsanytol.
Gyurcsany maradni fog, es tovabbra is szetbassza a baloldalt, illetve ami maradt beloluk.

selek 2017.11.11. 17:04:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: csak azt kell eldöntened, hogy a jobbik hatására masírozol az utcán és számít kinek mi van az öve alatt vagy LMP-re szavazol és európai megoldásokat keresünk az elesettek felemelésére, minden rasszizmus nélkül, esetleg tovább nézed Orbán körüli családok további gazdagodását és megvárod míg az unió pofán veri az országot, mivel TE, szavazó nem vágod már kupán közösségünk mocskát, OV-t.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 17:05:38

@midnightcoder2:

"Szerintem 2018-ban Orbánt semmi nem fogja megmenteni a kormányzástól"

Jelen állás szerint így van, de én nem innék előre a medve bőrére. A sötét ló Simicska, akiről - a töketlen Gyurcsánnyal ellentétben - el tudom képzelni, hogy valóban van valami súlyos dolog a kezében Orbán ellen. A hirdetőoszlopos gecizés is személyesen Orbánnak szólt, nem a nagyközönségnek, vagyis Simicska mostani hallgatása semmit nem jelent.

S ha van valami, akkor azt a választás előtt 1-2 nappal fogja bedobni, hogy ne lehessen kivédeni semmiképp.

dare 2017.11.11. 17:07:07

@selek: Én már megkaptam korábban egy baloldali entitású polgártársamtól, hogy idealista vagyok, ha túl sok lehetőséget képzelek a történések végkifejlete mögé, ami igaz ugyan, de olyan jó néha álmodozni róla. :D
Ez a két kommunista beidegződésű ifjú titkár nem azért sertepertél a hatalom környékén, mert te, vagy akár én, vagy még nagyon sokan mások ezt szeretnénk.
Hanem azért mert nagyon sokan mások szeretnék ezt, akiket nem igazán hat meg a közösségi szellemiség összekovácsolása, sokkal inkább a sárga irigység, és a teli buksza szellemiség a mérvadó a gondolkodásukban.
A hatalom mindenek felett, de legfőképpen a másik oldal eltaposása felett érzett mérhetetlen öröm a kiindulási alap a hatalomgyakorlásban.
Ezektől a milliárdosoktól nekem is felfordul a gyomrom, akiket sikerült kitermelnünk röpke 27 év alatt.
Valami kevés koncot kap a középosztály, ua. az alsóosztály, a felsőosztály meg úgy pakolgat minket jobbról balra (vagy fordítva), ahogy neki azt az éppen aktuális kénye-kedve tartja.
Néha elgondolkodok azon, már hol tarthatnánk a fejlődésben a korrupció nélkül, a többkulcsos adóval a létminimumon élők sápolása nélkül, az állandó belharcok helyett ha közös megoldásban gondolkodnánk (a kis idealista énem :D), és még lehetne sorolni mi minden lehetne jobb, ha egységben gondolkodnánk, de azért realista is vagyok, és ismerem az embereket.
Azokat, akiknek nem sikerül sohasem megfelelni az elvárásaiknak.
Ha szegény vagyok, azért utálnak, ha kicsivel több lesz mint nekik, akkor meg azért.
Engem már neveztek röhögcsélve, tizedannyi munkát se végezve mint én csóró magyarnak, és most mikor több van nekem mint nekik, akkor meg pökhendi, beképzelt magyarnak hívnak.
A vicc az, hogy nem csak az újmagyar honfitársainknak sikerült szálkává válni a szemében. :(
Ettől függetelenül örülnék neki, ha nem kellene nyomorban tengődniük, és legalább annyival előrébb tarthatna a társadalmunk, hogy a szegénysorban lévő munkavállaló honfitársaink is esélyt kapnának a normális életre.
Szerencsére a munkahelyteremtés az nagyon jól sikerült a Fidesznek, az más kérdés persze, hogy amit egyik kézzel adnak, a másikkal már nyúlkálnak is érte.
Egyébként ha az Lmp egy 30% körüli támogatottságú párt lenne, már lennének félelmeim Schiffer nélkül a középen maradás megvalósíthatóságában, de amíg nincs így, addig csak koalícióval lennének képesek a kormányzásra, ami az Mszp és a Dk kizárásával már megint nem ad nekem okot az aggodalomra.
Szükség van erre a pártra, csak kevesen képesek ezt még elhinni, vagy felfogni.
Én is látom ezt, engem erről felesleges győzködnöd.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 17:08:17

Oszt az is lehet, hogy a választás előtt egy-két héttel - Simicskától függetlenül - előlép valaki, aki megvádolja Orbánt azzal, hogy anno zaklatta őt az óvodában homokovárépítés közben.

:DD

6.Lenin 2017.11.11. 17:09:05

@midnightcoder2:

"De hogy balról a büdös életben nem fogja senki Orbánt leváltani az biztos. "

A Fidesz nevezetű néppártot, csak a most rajtuk kívül lévő ellenzéknek nevezettek + bizonytalanokból alakuló néppárt tudná legyőzni. Más variáció nincs ,esetleg, ha a Fidesz szétesne, de az azt követő koalíciós rémálmoknak is csak az vethetne véget, ha ismét egy széles skálát magába foglaló néppárt alakulna.
Ez az összefogósdi egy nagy marhaság, nem működik nem is működhet normálisan.

Kellene egy olyan személy (hiteles), aki össze tudná rántani (nincs ilyen) egy közös jövőkép mentén (ez sincs). Amíg ezek nem jönnek össze, felesleges álmodozni.
Szerintem.

selek 2017.11.11. 17:10:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A közösség nem homogénságára majd térjünk vissza, ha normális választási törvény lesz, mert nemsokára ott tartunk, hogy OVI megmondta és akkor az 2/3. LMP-nek helyre kell hozni a demokráciát és igen a kétpártrendszer a megoldás, csak azzal nem tud kijátszani bennünket a hatalom, lásd a jelen állapotot. Amíg MI, szavazók nem fogunk össze egyben, addig Orbán korlátlanul uralkodik felettünk és ehhez segíti Gyurcsány és minden megélhetési politikus. EGY= LMP, nincs más esélyünk, mert a többiek addig nem egyeznek meg amíg a lopásban meg nem egyeztek, lásd az elmúlt 30 évet, kell ez nekünk ? NEM

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 17:18:07

@selek:

"LMP-re szavazol és európai megoldásokat keresünk az elesettek felemelésére, minden rasszizmus nélkül"

Nagyon szomorú, de jelen helyzetben az országnak nincs sem ereje, sem pénze az "elesettek" felemelésére. Nem az elesetteket kell most felemelni, hanem megtartani vagy visszacsábítani azokat, akik nem mosogatni mentek Nyugatra, hanem hasznos szakmunkát végezni - belőlük is sokan vannak. Ha ezeknek a kivándorlása tovább folytatódik, akkor nem lesz forrás az elesettek későbbi felemelésére sem. Az elesettek munkájából, adójából nem lesz itt gazdasági fejlődés, csak lesüllyedés. Hovatovább ui. a további fejlődésünk gátja a kvalifikált szakemberek, szakmunkások hiánya, emiatt már az összeszerelőüzem-funkciónkat sem tudjuk sokáig ellátni.

Nevezz cinikusnak, ha akarsz, de ez a szomorú valóság.

Nemrég szereltettünk fel egy fűtő klímát a leginkább használt szobánkba, mert tavaly fával fűtöttük, és ebből elegünk lett, a gáz bevezetése pedig egy kisebbb vagyonba kerülne. Klímást szerencsére találtunk, ilyenkor nincs szezonja a klímaszerelésnek, de a H-tarifás mérő előkészítéséhez villanyszerelőt sajnos nem. (Magam is meg tudnám csinálni, minimális szakismeret kell hozzá, de ehhez E-ON által képesített szerelő kell.) Kb. a 15. szerelő után abbahagytam a telefonálást, mindegyik elutasított azzal, hogy 2-3 hónapon belül nem tudja vállalni, olyan sok munkája van. Idén télen nappali tarifával fűtünk, másfélszeres áron.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 17:20:14

@selek:

"ha normális választási törvény lesz"

Az van. Ha az USA-ban vagy Nagy-Britanniában, a demokrácia két őshazájában megfelel a többségnek kedvező, aránytalan választási rendszer, akkor itt is megfelel.

Ne feledd, ha az LMP ás társai lennének erősebbek, akkor ugyanez a választási törvény nekik kedvezne.

selek 2017.11.11. 17:21:23

@dare: csak azt kell eldöntened, hogy a jobbik hatására masírozol az utcán és számít kinek mi van az öve alatt vagy LMP-re szavazol és európai megoldásokat keresünk az elesettek felemelésére, minden rasszizmus nélkül, esetleg tovább nézed Orbán körüli családok további gazdagodását és megvárod míg az unió pofán veri az országot, mivel TE, szavazó nem vágod már kupán közösségünk mocskát, OV-t.

6.Lenin 2017.11.11. 17:22:14

@selek:

Kelés, az egész kiindulás rossz.

2014-ben a vereségek után valakinek fel kellett volna tennie a kérdést, hogy miért is történt a vereség? Azóta elment 8 év feleslegesen (az ellenzéknek).
Ismert volt a választási rendszer és benne lévő lehetőség is.
Aki több szavazatot nyer, mindent visz. erős kormány alakítható.

Rossz kérdésekre, rossz válaszok születtek. Még most is.

Kaptak már valamilyen hihető választ a választó polgárok? Semmit.

Van helyette , hogy majd mi, egyedül veled, veletek, mégse, talán majd ha mégis veletek, de ezek nélkül.

A választók meg felteszik magukban, hogy mit is akarnak ezek, így?
Akkor maradjon inkább a Fidesz.

Szerintem ez ennyire 1xű. A többi önveszélyes ámítás.

midnightcoder2 2017.11.11. 17:28:11

@nemecsekerno_007: Már volt kétharmaduk és nem csináltak vele semmi érdemlegeset.

dare 2017.11.11. 17:44:42

@selek: Szerintem te fiatal vagy, és nem emlékszel arra az időre, amikor a Jobbik megalakult.
Mindennek van előzménye.
Ahogy mondtam korábban is, praktikus lenne azt mondani a Jobbik szimpatizánsainak, hogy masírozzanak ki az országból, viszont azzal még nem lenne jobb a helyzet.
Sokan értették félre a belvárosból a vidékpolitikát, ezért volt sok embernek az öv alatt valami, de ha nem emlékszel erre az időszakra felidézem neked szívesen.
Én azt az időszakot vidéken éltem át, tudok személyes példával is zolgálni neked.
Nem mindenki született ezüstkanállal a szájában elit környéken, ezért van némi rálátásom a vidéki gondolkodásra, ami az európai megoldást az elesettek megsegítésére vonatkozóan kínálattal már nem tud azonosulni.
És ez nem az ő hibájuk, még mielőtt....

6.Lenin 2017.11.11. 17:44:44

@nemecsekerno_007:

" Mert ha kapnak 2/3-os felhatalmazást és nem nyúlnak hozzá ezekhez, akkor mehetnek a levesbe, de akkor nemhogy csak egy kormányképes erő nem lenne, hanem egy se. "

Ha nem lesz 2/3-ad akkor marad 4 év ahhoz, hogy az ellenzék maradéka teljesen megszűnjön.
Vagy biztosítja a 2/3-ot , hiszen , ha nem, saját magukat teszik hiteltelenné véglegesen.
Talán ezért is nyugodt a Fidesz, nem szükséges a 2/3-ad mindenáron. Legfeljebb még 4 évet csúsznak a kérdések megoldásai.

midnightcoder2 2017.11.11. 17:50:48

@selek: Az európai polkorrektséggel pont az a nagy baj, hogy a szent rasszizmus elleni harcban a valós problémákat két lapáttal söprik a szőnyeg alá. Lásd anno az SZDSZ-t és a megélhetési bűnözést, vagy a migriket Európába szállító civileket. Pár évtized, és ezek a migrik halomra fogják ölni a nyugat-európaiakat. Dél-Afrika is milyen remek hely lett az apartheid felszámolása óta...

6.Lenin 2017.11.11. 17:56:20

Néhány hónappal ezelőtt kezdték simogatni a Jobbikot, mert velük összefogva még látszott valamilyen esély a kormányváltásra.
Ezt az esélyt mára eljátszották, már velük sincs esély.

Ma már csak szimplán a túlélésért küzd mindenki a Fidesz ellenes oldalon. Már látszik is az egymás letaposása is.

Jelen esetben sem együtt, sem külön, nincs esély a kormány leváltására 18-ban.
Természetesen addig még történhet sok minden-természeti katasztrófa, háborúk, stb. Az ellenzéknek semmi esélye.

Természetesen agyalni lehet róla, időtöltésnek remek szórakozás. Jókat lehet közben anyázni a másikat. Más jelentősége nem nagyon van.
szerintem.

midnightcoder2 2017.11.11. 18:09:24

@dare: "Néha elgondolkodok azon, már hol tarthatnánk a fejlődésben a korrupció nélkül, a többkulcsos adóval a létminimumon élők sápolása nélkül, az állandó belharcok helyett ha közös megoldásban gondolkodnánk "

A gengszterváltás óta egy percet sem éltünk korrupció nélkül. Az egykulcsos nélkül pedig még több képzett, értékes munkaerő hagyta volna el az országot, akik utána már nem hogy magasabb, de semmilyen adót nem fizettek volna.

midnightcoder2 2017.11.11. 18:11:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A sötét ló Simicska, akiről - a töketlen Gyurcsánnyal ellentétben - el tudom képzelni, hogy valóban van valami súlyos dolog a kezében Orbán ellen."

Hirtelenjében nem sok mindent tudok elképzelni ami kis hazánkban annyira nagyon csökkenteni tudná egy politikus hitelességét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 18:26:13

@midnightcoder2:

Az élet gyakran felülmúlja a legszárnyalóbb fantáziát is. Én sem szeretném, ha lenne ilyen S kezében, mert az anarchiát és káoszt szülne az országban, de nincs kizárva.

Karipapa01 2017.11.11. 18:28:32

@vakapad: "Hát igen. Szegények "nem találnak". Inkább maradjon Orbán. Igen jó döntés, grat."

Ezt nem értem! Most akkor nekem gratuláltál? Hiszen ha találnának, elmennének szavazni. Akkor érdekük lenne. Nem találnak, nem mennek. Egyszerű, mint a faék.

dare 2017.11.11. 18:30:00

@midnightcoder2: Az igaz.
Viszont az egykulcsos adó helyett a többkulcsos bevezetésével, ha az nem a középosztályt terheli elsősorban, nem lenne miért elhagyni az országot.
A középosztálynak jó lenne a 15% vagy picit több.
Az alsó és felső osztály között viszont tovább tágul a szakadék.
Ez egy idő után magától robbanni fog, bármennyire is jónak látják sokan az egykulcsos rendszert.
Nem lehet fenntartani tovább, vagy talán még egy darabig lehet, de hosszabb távon már nem.

bekerült 2017.11.11. 18:39:20

@Okos Tóbiás:

Bravó ! Igazat adok neked !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 18:40:26

@dare:

Az alacsonyabb jövedelműeknél az állami szektorban volt kompenzáció, de a minimálbér drasztikus emelése is részben ezt szolgált/ja. A magánszférában pedig máig tart. A munkaerőhiány kikényszeríti.

Ne úgy számolj, hogy többkulcsos adó esetén a MAI fizetésből mennyi maradna egy alacsony jövedelműnek, mert ez téves. Azt próbáld kitalálni, mennyi lenne MOST a jövedelme az egykulcsos és az azzal járó minimálbér-emelések nélkül.

dare 2017.11.11. 19:02:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:Azzal, hogy emelgetik a minimálbért, meg van kompenzáció az állami szektorokban, az még nem zárja ki a szakadék elmélyülésének tényét.
Persze tudom én, hogy ez a tőke beáramlásának kedvez, és van annyi előnye mint amennyi hátránya is neki, csak szóvá tettem az ebben rejlő veszélyeket.
Lehet kézbe tudja majd tartani a kormány a folyamatot, lehet hogy nem.
Ha igen, akkor nem szóltam egy szót sem.

torró 2017.11.11. 19:29:45

index.hu/gazdasag/2017/11/10/kozel_van_a_felminosites_a_fitchnel/
Ez nem azt jelenti, hogy a dolgok. De azt sem hogy nagyon rosszul állnánk. Néztem az ATV egyenes beszédében Békesivel ( volt Horn pénzügy min.) Azt mondta: Az ellenzék jövőre semmiképp sem tudja Orbánt leváltani. Azt kifejezetten javasolta az ellenzéknek, hogy ne csapjon ígérgetési hibába. A lényeges stratégiai lehetőségeket abszolút Orbán birtokolja. Azt mondta Orbánnak legalább kétszer kéne bukni ahhoz, hogy ne kerüljön hatalomba, De az első vereségnél még fél év alatt új választásokat tudna generálni. A riporter hölgy rémült arccal kérdezte, hogy nem tudna biztatóbbat mondani? Békesi azt mondta. sajnos nem. Azt is mondta, hogy az ellenzéknek egyenlőre nincs gazdasági programja, legalábbis olyan, ami megvalósítható lenne. Én ehhez nem fűzök semmit.

torró 2017.11.11. 19:31:52

@torró:
"Ez nem azt jelenti, hogy nagyon jól mennek a dolgok!" Bocs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 19:50:33

@dare:

Te konkrétan az egykulcsos adó hátrányait említetted. Én ezt cáfoltam.

A szakadék tehát NEM az egykulcsos adó miatt tágul, annak más okai vannak. Az egykulcsos hatásait bőven kompenzálták. A minimálbér emelése ui. nem a magasabb fizetésűek jövedelmét növeli, hanem a minimálbér közelében keresőkét.

Azt se feledd, hogy az egykulcsos csökkenti a nyugaton elérhető és az itthoni fizetések közötti különbséget azonos munka esetén. Tehát lassacskán csökkenti a kivándorlást, szerencsés esetben vissza is fordítja, aminek több adó- és járulékbevétel is lesz az eredménye, a munkaerőhiány csökkenése mellett.

Eleinte én is berzenkedtem az egykulcsostól, igazságtalannak tartottam, de idővel beláttam az előnyeit. Nem a kormányzati propaganda, hanem a körülmények elemzése révén. Persze ettől már fideszbirka és narancshívő lettem. :)

nemecsekerno_007 2017.11.11. 19:56:01

@midnightcoder2: Akkor vészhelyzet volt, akkor azt nem igazán lehetett megcsinálni. Én olyan nyugodtabb, gazdaságilabb prosperálóbb időszakra gondolok amikor nagyobb eséllyel lehet sikeresen megreformálni ezeket.

nemecsekerno_007 2017.11.11. 20:03:46

@6.Lenin: Akkor jobb lenne talán a 2/3-ad, akkor talán nekiesnének a két nagy rendszernek? Mert részükről kevés ugyan az esély, de az ellenzék felől meg nulla.
Ebből a szempontból nem sok tétje van a választásnak.

nemecsekerno_007 2017.11.11. 20:07:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nevezz cinikusnak, ha akarsz, de ez a szomorú valóság."

Jaja, sajnos igazad van, csak jó lenne ha társadalmi szinten meg tudnánk beszélni, hogy ez a szitu nagyjából a Kádár-rendszer és rendszerváltás jellege miatt van.
Nem szabad elhinni a szociális demagógiát és nem szabad túlzottan egyenlősdire épülő társadalmat, gazdaságot építeni. Értsd.: semmi sincs ingyen, aki ezt mondja az hazudik.

Hajdú Peter 2017.11.11. 20:15:42

"Vonulj vissza Feri, segíteni kell!"

A nemzetellenes balodal abszolut romlottsagat bizonyitja, hogy ezt az elmebeteget pozicioba helyeztek. Remelem sosem szabadulnak a Gyurcsanytol, pusztuljanak vele egyutt.

6.Lenin 2017.11.11. 20:26:33

@nemecsekerno_007:

Ha már álmodozunk...
szerintem jobb lenne, ha nem lenne meg a 2/3-ad. Végre talán mindkét oldal leülne megegyezni.
az egészségügyet, oktatást, és a nyugger kérdést csak közösen szabadna megoldani és ahhoz egy jó darabig nem hozzányúlni, vagy csak közös megegyezéssel.

ezt a 3 kérdést nem szabadna kitenni annak, hogy az egyik felépít valamit, a másik lerombolja. Természetesen először a feltételeket kell megteremteni, Külső segélyből nem szabadna kísérletezni ezek megoldásában.

Hát ezekben nem vagyok éppen optimista, már a közös megegyezést illetően. ezért talán mégis jobb lenne egy 2/3-os győzelem, de itt a kormányon lévőknek kéne keresni a közös megoldást a 2/3-ad ellenére is.

Álom, álom, de hátha. Na ehhez (is) kéne egy normális ellenzék.

selek 2017.11.11. 21:36:04

@6.Lenin: Egy szavazók közötti megállapodás kell. Ha átlátják 4 millióan, hogy EGYRE=LMP szavazással kikerüljük MI, szavazók a teljes politikai elit felbuktató lábát, akkor végrehajtjuk a csodát MI magunk, mert csodásak leszünk. El kell juttatni mindenkinek az üzenetet, ha nem Orbán kezéből akar enni, akkor válassza az LMP-t. Akkora többséget létre tudunk hozni, hogy azonnal sittre vágható az elit. Mindenkiről nyilvánosan tudható mivel fogható meg, csak most ott ül Polt Péter, akit 2/3-al azonnal perbe lehet fogni. És akkor jöhetnek az eltussolt ügyek szépen felülről lefelé. Orbán egy cellában fog ülni élete végéig. Nagy, nyilvános, nemzetközi megfigyelők előtt alátámasztott pereket kell indítani és lefegyverezni az oligarcha bandériumokat.

nemecsekerno_007 2017.11.11. 21:41:06

@6.Lenin: Na végre egy produktív vélemény.

- kéne egy normális ellenzék
- jaja, ez csak úgy menne ha 10-20 évig a megbeszéltek szerinte cselekedne mindenki, tök mindegy melyik van épp hatalmon. Ez alap lenne, ehhez kéne konszenzus és törvényi keretek, hogy ne lehessen visszacsinálni.
- külső segély kizárva, meg az is, hogy elszálljon az államháztartási hiány.

Valszeg az MSZMP utódpártjaival ez nem fog menni, talán a Jobbik, LMP kombóval ezt le lehet vezényelni, ahhoz vagy kell a 2/3-ad v. nem kell. De valszeg inkább jobb lenne. És a FIdesz kormányon belül is szükség lenne átalakításokra, de ez már részletkérdés.

Álom, álom én azért bízok benne, mert akkor még 30 év kínlódás jön. Azt meg már nagyon unom.

nemecsekerno_007 2017.11.11. 21:47:53

@selek: "Egy szavazók közötti megállapodás kell..."

Oké, tételezzük fel, hogy ez megvalósul.

- Vagyok én, aki vállalkozó és én nem szeretném fizetni egy nyugdíjas nyugdíját, mondjuk olyanét akinek a gyereke v. unokája külföldön dolgozik és ott fizet járulékot.
- Szeretném ha saját TB számlám lenne és a közösbe csak annyit kelljen fizetni ami az én körzeti orvosi ellátásomhoz kell. (meg esetleg a mentőszolgálat működtetéséhez)

Na most akkor hogy állapodjak meg egy másik szavazóval akinek mondjuk nem akarom fizetni a nyugdíját.

Ugyanezt le lehet vezetni más gyerekével is, akinek szintén nem szívesen finanszíroznám az egyetemi tanulmányait, hogy aztán külföldre menjen dolgozni. Utána meg az én járulékaimból fizetik a szülei nyugdíját ha úgy alakul.

Ebben a rendszerben szerinted, hogy lehetne megállapodni??? Komolyan érdekelne!

selek 2017.11.11. 22:05:12

@nemecsekerno_007: Remélem Ron Werber dolgozik és készülnek az üzenetek, tervezik a pozícionálást, tesztelik a csatornákat, készül a kommunikációs ütemterv, mert nem engedhetem, hogy unokáim egy posványban nőjenek fel és ezt a szempontot ajánlom minden nagyinak !

6.Lenin 2017.11.11. 22:06:00

@selek:

És az alatt a néhány év alatt, amikor mindenki a másikra fog mutogatni, hogy ő is, meg ő is tolta Orbán szekerét, ki fog dolgozni, és mit?

Már ne haragudj, de amit itt felvázoltál, az a választók totál hülyének nézése.

Miből gondolod, hogy a választók többsége képtelen eldönteni, hogy neki mi is az érdeke? Ez az egyik.
A másik, azért ennél soxinűbb egy közösség, sokféle érdekkel.
Miért is van annyi párt, vallás?

Az LMP-nek lett volna 8 éve elhitetni a választókkal, hogy csak ők.
6 %-on vannak jelenleg.
Miért?

Értem a logikádat, és lenne is benne ráció, de az emberek nem így működnek, szerencsére.
Mert ezt bármelyik párt is állíthatná/kérhetné.

Van 1,5-2,5 millió Fideszre szavazó, a maradék a 8 millióból mindenki szavazzon ránk, kész, az ügy lefutott, lehetne.
De min is bukik meg ez az elképzelés?
Hülyék a választók, hogy erre az egyszerű dologra képtelenek rájönni?

De hasonló logika mentén, de valós módszerekkel lehetne többséget szerezni bárkinek, csak a valódi kérdésekre, valódi válaszokat kéne adni.
Kellene egy valaki, akiben sokan megbíznak, kellene, hogy olyasmit mondjon, amit sokan elhisznek. Akkor is működhetne a dolog.

Ezt az egy valakit kellett volna keresni, és a mondandóját megfogalmazni a 2010-es bukás másnapján.

-Hé, lököttek ez itt a mi messiásunk!
-Amit mond majd nektek az lesz ezentúl a kőbevésett. Ti úgyis hülyék vagytok ahhoz, hogy eldöntsétek, mi is jó nektek. Mindenki más hülye rajta kívül.
-Ó messiás, húzz ki minket a szarból, követünk téged!
-Álljatok sorba, és kövessétek, ámen!
-Mutasd az utat, mi készen állunk mindannyian.
-Menekül már a gaz, győztünk!

Miért ezt az utat próbálják, amikor ez még senkinek sem jött össze?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 22:09:19

@nemecsekerno_007:

Pol-fi. Aztán meg miféle demokrácia az, ahol bárkit választ meg a nép, az az előre megbeszéltek szerint cselekszik 10-20 évig? És ha jön egy új párt, amely azt cselekszi, amire a nép megválasztja?

Visszacsinálni bármit lehet elég erős politikai felhatalmazás (pl. 4/5) alapján.

Az LMP fotelpolitikusaiban ne nagyon bízz. A Simicska által pórázon vezetett Jobbikban se nagyon.

"Álom, álom"

Az bizony. 10-20 év alatt vagy még hamarabb jobbat reméltek létrehozni, mint amihez pl. Németországban 70 év kellett, sokkal jobb gazdasági alapokkal. És Németország sem fenékig tejfel, Merkel éppúgy kimozdíthatatlan, mint itt Orbán, szóval aki szerint itt ma egypártrendszer és diktatúra van, annak Németországra is ugyanezt kell mondania. Igen, effektíve egypártrendszer, hiszen a mainstream pártok között alig van nagyobb eltérés, mint nálunk a Fidesz egyes frakciói között.

Azt ugye tudjátok, hogy az NDK-ban is többpártrendszer működött?

6.Lenin 2017.11.11. 22:17:46

@nemecsekerno_007:

Nem csak te unod, hanem én is.

Az mind rendben is lehetne, ha itt bent ,országon belül sokan képesek is lennének a megegyezésre. De a szomszédban nem éppen ez az érdekük, vagy kicsit távolabb.

És vannak olyan honfitársaink, akik az ő érdekeiket szívesebben képviselik, több a zsé.
Aztán mások még másabbak érdekeit néznék inkább elfogadhatóbbnak, mert nekik meg abból lenne némi előnyük.

Ezért nem 1xű kérdések ezek. Aztán, ha az egy vérből valók ennyi minden mást szeretnének, akkor?

Lenne min agyalni, de miért nem azzal foglalkozunk, hogy a sok különböző érdekek közt keressünk valami közös pontot?
Mégis mindig mindenki a sajátját szeretné a másikra erőltetni.
Mert ilyenek vagyunk?

Van még min tökölni egy darabig az biztos.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 22:20:08

@selek:

Megértem én, hogy lelkes és jószándékú, naiv LMP-rajongó vagy, de maradj a realitásoknál. Az LMP 8 év alatt annyira vitte, hogy kétséges, bejut-e a Parlamentbe. Esélyes, hogy igen, de csak szűken.

Komolyan gondolod, hogy az LMP lesz a "rendszerváltás" vezérereje? Réveille-toi, mon bel!

selek 2017.11.11. 22:31:52

@nemecsekerno_007: úgy lehet megállapodni, hogy létezik a társadalmi szolidaritás. Azért fogadsz magad fölé kormányt, hogy az általad feltett kérések dilemmáit megoldja úgy, hogy létezzen

szabadság az egyén döntésében, de ne korlátozhassa mások szabadságát olyan mértékben, amelyet magára nézve sem tűrne el; konszenzus tol-ig megállapodás, BTK

testvériség, amely azt jelenti, hogy olyan szociális hálót működtetünk, hogy a milliárdos is eleshessen, de senki ne aludjon a híd alatt; tól-ig megállapodás; pl, állami forrásból senkinek sem lehet kisebb a nettó jövedelme, mint havi 200 e, de 600 e-nél több sem lehet; de piaci cég, nem állami megrendelésből élő cég fizethez felette, de minden kiadásának szükségszerűségét tételesen ellenőrzi a NAV;

egyenlőség, mindenkinek kötelező, időszakos pályaalkalmassági vizsgálatok alapján biztosítjuk az egyenlő esélyeken alapuló továbbképzést, továbbtanulást, továbblépést.

A Kárpát-medence lehetőségeire alapozva magunk közt megbeszéljük a saját fejlődésünk irányait, erre irányítjuk a közösségi fejlesztési forrásokat, az eddigi közösségi támogatások kommunizációját javaslom( egyedi vizsgálatok alapján, mert 80%-ban fejlesztés helyett üzemeltetési felélés, egyéni kincsképzés folyt keretében.)

Az állami költségvetés kiadási oldala mellé ok-okozati nyilvános összefüggéseket rendelünk és egy-egyértelmű bevételi irányzatokat rendelünk egy-egy kiadási fejezet mellé. Pl. hosszútávon megtérülő kiadásokhoz hosszútávú bevételi forrásokat rendelünk, kórház, nyugdíjasház fenntartáshoz ingatlanjövedelmekből származó jövedelmeket teszünk, így például felelőssé tesszük az ingatlanhasznosításból származó feketejövedelmek gazdáit a kórházak minőségéért, erkölcsi hulla lesz, akit jövedelemeltitkoláson kapnak, mert a saját felmenőjét lopja meg. Példáim csak ötletszerűek, csak a logikát mutatják.

6.Lenin 2017.11.11. 22:38:47

@selek:

Ha igyexel, még van esélyed a kommunizmus kitalálására is, bár arról már lekéstél.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.11. 22:40:49

@6.Lenin:

Egyelőre még a francia forradalomnál tart. :D

@selek:

Ne haragudj, de te egy idealista bolond vagy, és ezt nem bántásból mondom, hanem őszinte rokonszenvvel. Valamikor én is hittem ilyesmiben, de az régen volt.

selek 2017.11.11. 22:48:37

@6.Lenin: 8 önhitt messiás van, amelyikből 3-4-nek lóg ki a tógája alól a rabolt szajré(Orbán és a 2010 előttiek). Van egy, amelyik ezerrel próbál rávilágítani, hogy az uniós fejlesztési támogatás, a jövőnk megalapozása forrásait szétlopják. Nem hazudott a múltban, nem lopott, a múltból csak olyan politikus csatlakozhat hozzá, amely megőrízte az arcát, egy női, fontos értékvilágot is közvetíteni tud. Miért, miért nem adhatunk neki lehetőséget, mikor az összes többiben van olyan alak aki támadható ? Kenderes Juhi, gyakorlatlan Momentum, csak viccelődő kutyák, szénné égett Gyurcsány és a tolvaj szocialisták, tolvaj szadeszesek, liberálisok, masíroztató Jobbik. A választási rendszer kényszerít, hogy egyben fogjunk össze, mert a sátán ezt az akadályt tette, amin változtathatnak, ha egyszer legalább sikerül legyőzni. AKKOR MIÉRT NEM KÉNYSZERÍTJÜK 2/3-BA AZ LMP-T, HOGY SZÁMON IS KÉRHESSÜK RAJTA A DEMOKRÁCIÁT ?

6.Lenin 2017.11.11. 22:49:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Először én is azt akartam írni, hogy majd talán kinövi, mint a kockás nadrágját.
Én is idealistaként kezdtem, aztán az élet jó pofán csapott. Kizártak az óvodából, mint osztályidegent. Aztán bevettek, kidobtak még néhányszor. Jól össze is zavartak, de kinőttem. Nekem is volt kockás nadrágom, szerettem is, de most elég röhejesen néznék ki benne.
Nem szégyen idealistának lenni, csak egy idő után kellemetlen lehet. Mások hülyének is nézhetnének miatta.

6.Lenin 2017.11.11. 22:56:38

@selek:

Gyurcsányinak van kb 3-4 százezer híve, a Jobbiknak 800 000, és így a többieknek is valamennyi.
Velük mi legyen? Korlátoznád az ő jogaikat is? Te döntöd el, hogy ők rosszban hisznek? De ők abban hisznek, meg vannak győződve, hogy az övék az egyetlen helyes út.
Le kéne őket nyakazni? Igaza van Kovácsnénak a francia forradalommal kapcsolatban, leragadtál ott.

selek 2017.11.11. 23:03:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Remélem Ron Werber dolgozik és készülnek az üzenetek, tervezik a pozícionálást, tesztelik a csatornákat, készül a kommunikációs ütemterv, mert nem engedhetem, hogy unokáim egy posványban nőjenek fel és ezt a szempontot ajánlom minden nagyinak ! Nem tudok franciául, angolból, németből oroszból lefordítom, de bocs írd magyarul. Szóval, EGYETLEN ESÉLYÜNK, HOGY MEGFOGJUK EGYMÁS KEZÉT ÉS EGYRE SZAVAZUNK, MINT A NETADÓ TÜNTETÉSEN.Nincs más esélyünk. De, ha a 2/3-os LMP nem hoz arányos választási törvényt, átlátható, független párt-, kampány-, média finanszírozást, független ügyészséget, bíróságot, ÁB-t, akkor NEM SZAVAZUNK RÁJUK 2022-BEN, SENKI, KIHAJÍTJUK, MERT A POLITIKUS, KORMÁNY SZOLGA, A MI KISZOLGÁLÓNK ÉS HA EGYSZER CSALÓDUNK BENNE NINCS VISSZAÚT. Eddig ezt szemelőtt tévesztettétek fidesznél, szociknál. Aki lopott annak nincs több esély ha közös képviselő !!!

selek 2017.11.11. 23:07:00

@6.Lenin: Csak az ellopott közösségi vagyont venném vissza, akinek nem rogáni, hanem valós találmánya van annak semmi félnivalója nincs.

selek 2017.11.11. 23:16:04

@6.Lenin: A hülyeség is vállalható, ha nincs más út és az éltünk véges, nem szeretnénk további közvetett pénzutalásokat tenni Mészáros Lőrinc felé. Mert egyébként közvetlenül is utalhattok. Ha egyszernincs más lehetőségünk, mint saját hajunknál fogva kihúzni magunkat a szarból, akkor kiderülhet, ha összekapaszkodunk, akkor mindenki tudja a sarkát is használni és SIKERÜLNI FOG. Unokáim vannak, nem tehetem meg, hogy feladom, őket adnám fel.

selek 2017.11.11. 23:29:21

@6.Lenin: Mindenkit megkérek, hogy Orbán leváltása érdekében válassza a bálványa utáni második legjobb megoldásnak az LMP-t. Ugyanis ebben a csapdahelyzetben nincs más nyertes-nyertes megoldás A SZAVAZÓK SZÁMÁRA. A MI életünkről van szó, ki nem szarja le a magukat politikus sztároknak képzelőket. Az LMP-t kinevezzük most váltópártnak, de ha nem végzi el a 2/3-os feladatait tisztességgel, akkor MINDANNYIAN elfordulunk tőle és soha nem szavazzuk vissza, mint nem megyünk vissza a lopáson kapott, leváltott közös képviselőhőz sem. CSAK MI TUDJUK MEGTISZTÍTANI A POLITIKÁT ! Ha ezt az elvet követtük volna eddig, sehol nem lennének már az mszmp kisz káderei, folyamatosan egyre jobb vezetőket választanánk, de a pol beat sztárok rajongása nem engedi a lejárt szavatosságtól való megszabadulást. Tudjátok miért hívják majomfogónak a krumplifőzeléket ? Mert olyan ragadós, mint mikor egy leláncolt, szűk szájú edénybe majom csemegét raknak és a majom belenyúl, megfogja, de annyi esze nincs, hogyha elengedné akkor ki tudná húzni a kezét és nem lenne rabszolga. Hát, amikor egy pártnak szavazója van az rabszolga majom, mert elvesztette a döntés szabadságát, míg el nem engedi bálványát.

6.Lenin 2017.11.12. 09:16:06

@selek:

Igen, lenne benne logika ez nem vitás, de az emberek nem igy működnek.
lásd Ron Werbert, ő is a gyűlöletre épit ( vak zenész esete). Berni is kitől 'tanulta' a politikát? Ki pénzeli az LMP-t? Ezek olyan kérdések amiben az emberek szeretnének tisztán látni.
Az elvek mindig szebbek a valóságnál.
A másik, biztos, hogy mindent jól látsz? Nem hazugság -nagy része- amit te a másikról állitasz?
Semmi jó nem történt ebben az országban az elmúlt 8 évben? Nem szándékosan torzitott véleményt közvetitesz?

És, ha hatalmon olyan törvényeket hoznak, hogy utána már nem lesz lehetőség leváltani őket, akkor mi lesz?
Túl sok a bizonytalan válasz a feltett kérdésekre.

(bocs, de ezen a billentyűn nincs hosszú i , angol vagy mi a tosz)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.12. 09:37:39

@6.Lenin:

"Semmi jó nem történt ebben az országban az elmúlt 8 évben?"

Aki ezt képes leírni, az annyira elfogult, hogy minden vitára alkalmatlan.

Vagy annyira naiv, hogy mindent fenntartások nélkül elhisz, amit a pártközpontban mondanak neki. Remélem, selek az utóbbi, mert akkor még van remény, hogy egyszer lesz saját önálló véleménye is.

selek 2017.11.12. 09:46:09

@6.Lenin: "Semmi jó nem történt ebben az országban az elmúlt 8 évben? Nem szándékosan torzitott véleményt közvetitesz?"

A jövő szempontjából semmi jó nem történt, OVI szavazatot vásárolt, minden úton akadályozza leválthatóságát. Csalással nyert, lásd EBESZ jelentés

"És, ha hatalmon olyan törvényeket hoznak, hogy utána már nem lesz lehetőség leváltani őket, akkor mi lesz?" Aki ezt teszi AZ ÉPPEN ORBÁN VIKTOR. Nekünk, szavazóknak kell egymás kezét megfognunk egyben. Erre most alkalmas az LMP. A legkisebb rossz bárkinek. Mindenkinek megtanítjuk a majomfogó esetét és FÉNY LESZ AZ ORSZÁGBAN ! hA NEM TESZI 2/3-OS DOLGÁT lmp akkor is megfogjuk egymás kezét, megtanuljuk, és egy szavazatot nem kap. Megtanítjuk a népet nemet mondani, ész mentén gondolkodni.

6.Lenin 2017.11.12. 09:48:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ki veszi hülyére a választókat?

Ismert a választási törvény, a logikája is. Aki nyer, az nagyon nyerjen és ne kelljen minden egyes alkalommal alkudoznia hatalom, és pénzéhes pártocskákkal.
Meg tudja valósitani a vizióját-jót, vagy rosszat az most egy másik kérdés.

Mi megy helyette? Alkudozás a poziciókért amikor még csak néhány % a támogatottság, esélyük sincs kormányt váltani, de már a koncon marakodnak.

Tényleg ennyire hülyék lennének a választók?
Kétlem.

6.Lenin 2017.11.12. 09:57:30

@selek:

' FÉNY LESZ AZ ORSZÁGBAN ! hA NEM TESZI 2/3-OS DOLGÁT lmp akkor is megfogjuk egymás kezét, '
Ez egy minden biztositék nélküli hazárdjátékra biztatás. Semmi racionális alapja nincs.
( lehetnek az LMP-nek néhány kérdésben elfogadható megoldási javaslatai, de mindenre kiterjedő egységes viziója, nincs. Ezért is van csak 6 % körül)

Eddig semmi meggyőző. Ezt mondja nagy vonalakban minden hatalomra törő párt.

6.Lenin 2017.11.12. 10:09:44

Már irtam, hogy a kiindulás is már hibás.

Fogjunk össze, OK, de kinek, minek az érdekében?
Nemzet? Olyan már nem kivánatos.
Az egyéni érdek a lényeg.
Akkor mi a toszért harcoljak ismeretlenek, ismeretlen érdekeiért?
Megoldom a saját érdekeimet, a másikra meg nagy ivben tojok.
Nem ez a trendi?
Nincs család, nincs nemzet, csak én vagyok.
Szarok az LMP problémáira. Meg a többiekére is.

selek 2017.11.12. 10:26:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én kipróbáltam két pártközpontot befolyásolni, de mivel tisztességes útra nem tudtam egyiket sem terelni, ezért kirúgtam őket. Csak gyakorlati megoldás az LMP, semmi kötődés. Remélem olvastad a krumplifogó történetem. Nincsenek bálványok csak közös ügyeinket megoldó kormány, amit lecserélünk, ha lopáson kapunk. Minden eddigi kormányt úgy kellett volna lecserélni, hogy soha többet vissza. Kitakarítottuk volna a kisz szemetet és fejlődik a kultúra. Itt vagytok és okoskodtok, de valódi kérdést nem tesztek fel, kerestek valami pici akadályt és azon kérődztök. Ugye, a kifogásokat a gyerekeiteknek sem díjazzátok ?

selek 2017.11.12. 10:34:20

@6.Lenin: Magad problémáiért harcolsz, amikor olyan kormányt választasz, aki a korrupciót számolja fel nem te utalsz Lölőnek. A kormány közös képviselő, akibe nem beleszeretünk, hanem ellenőrizzük és kirúgjuk, ha lop. Ennyi.Minél inkább ragaszkodik valaki a hatalomhoz annál inkább eltávolítjuk. Nekem nem olyan ME kell, amelyik minden pénteken prédikál, migránssal, Istennel fenyeget. Hanem, aki ha befogadott 1294 embert akkor itthon sem tagadja le, jaj, mert mitmond a náci jobbik és szavazója. Én a pávát levágom és megeszem. Az ENSZnek picsogjon, szomszédokkal együtt építsen akadályt, közös hadsereget alakítson. Afrikába vigyen vállalkozást meg kondom gumit. Tegyen és ne pofázzon.

selek 2017.11.12. 10:38:53

@6.Lenin: Számomra kétpárt rendszer van. A HAZAI(konzervatív, fontolva haladó és a HAZÁÉRT, innovatív liberális. Kevesebb vagy több kockázat vállalás, nagy baj esetén koalíció. De, amit Orbánék alakítottak az nonszensz. Ezért most nincs más mint LMP EGY. LMP-től várom az adminisztrációt a tiszta közélthez.

selek 2017.11.12. 10:47:44

@6.Lenin: A biztos az, ha mindig összefogunk a hatalom ellen, ha észrevesszük, hogy mindent megtesz HOGY NE VEGYÜK ÉSZRE tolvajlását, és azt is észrevesszük ha kodifikálva lop=fidesz maffia kormány=lex Borkai, CBA, Szász......................... Ez a garancia, és ha valaki szalámiz bennünket még inkább összetartunk, EZ MOST AZ LMP JELENTŐSÉGE, amely kormányzását szintén kirúgjuk, ha nem áll helyre a demokratikus, átlátható rend. Addig csináljuk amíg nem lesz jelentkező politikusnak, mert mindegyiket agyonvertük és találunk tisztességes felkérhető embert. No vallás, 100% szavazási részvétel, számonkérhető, leváltható kormány

6.Lenin 2017.11.12. 10:51:05

@selek:

Drága selek!

Nincs család, nincs nemzet, csak egyéni érdek van. Nyitott társadalom.
Miért kéne , hogy érdekeljen mások problémája?

Van egy kedves guminőm-soha nem pofázik vissza- nem öltözik a legújabb divat szerint, stb. Ha szükségem van rá, kihúzom az ágy alól, aztán visszatolom.
Béke és nyugalom honol a csőben, ahol lakom.
Az én érdekeimnek ez felel meg.

Érteni vélem én is, meg úgy látom, hogy Nocraft Józsi kedves neje is érti, hogy miről is próbálsz meggyőzni bennünket is. Szembe mégy a trenddel.

Rövidre fogva, a probléma gyökere mindig az, hogy mások szeretnék eldönteni, kinek, mi a jó. Tévút.

Mond, hogy mit szeretnél, majd a választók döntenek, ha csak 6 % lát benne fantáziát, nem biztos, hogy a többiek látnak rosszul.
Amig ezt a kérdést nem tisztázod magadban (LMP) addig értelmetlen továbblépni, másokat kárhoztatni.
Szerintem.

selek 2017.11.12. 11:04:04

@6.Lenin: csak annyiban érdekeljen mások problémája, hogy olyan hatalom van, amely mindent megtesz, hogy ne legyen leváltható. EZ GYANÚS, EBBEN A PILLANATBAN, hirtelen megfogjuk egymás kezét és teszünk. Mivel nem akarunk véres forradalmat ezért csak az LMP MOST a megoldás. Ha normalizálódik a helyzet, a néppel való kibaszás nélkül leváltható a hatalom, mert az az össznépi igény, akkor mindenki dughatja tovább a guminőjét.

6.Lenin 2017.11.12. 11:13:41

@selek:

Még rövidebbre zárva témát.
Amiről próbálsz győzködni másokat a jelek szerint NEM MŰKÖDIK-pedig látszólag logikus-szerintem nem-a valóság más, nagyon más.
MIÉRT KELL ERŐLTETNI, ha nem működik?

Más megoldást kellett volna keresni már 2010-ben a vereség másnapján.
Csak elbeszélnénk egymás mellett, és nem azért mert nem érteném, miről is irsz.
Nem működőképes megoldást kinálsz.
Szerintem.

selek 2017.11.12. 12:09:51

@6.Lenin: Sose halunk meg (1993)

Gyula: "Hahó, megjött a vállfás Gyuszi, ..."
Imi:"Minek kiabál Gyula bácsi ? Nincs itt senki."
Gyula:"Hát azért, hogy legyenek, érted, hogy legyenek !"

És ne tudjon senki a gyereke, unokája szemébe nézni, ha - amikor kell, mert nincs más megoldás utódainknak jövőt hagyni - nem fog össze EGYBEN, a legkevésbé rosszban, hogy tiszta, fenntartható közéletet hozzunk létre, mert a fortélyos, szovjet kisz félelem igazgat. Nem az öröm forrása az LMP, hanem a legtöbbünk által vállalható, 2/3-ba kényszeríthető és számonkérhető.

6.Lenin 2017.11.12. 12:57:38

@selek:

6% szerint. 94% szerint nem.

A miért éppen őket kéne támogatni-ra nincs megfelelő válasz.
Ugyan ezt mondja a Jobbik ( állitólag ők se loptak eddig), a DK-is (ebben a formációban még ők sem), a Momentum se (csak az apukáik, nagypapáik ), a füttyös Peti is csak kunyerált eddig, lopnia még nem volt miből.

Gyula:"Hát azért, hogy legyenek, érted, hogy legyenek !"
...
-Ja, csak ezek ordibálnak? Na, B+, megint átvertek, azt hittem, hogy....

Ez is lehet a folytatása a párbeszédnek.

nemecsekerno_007 2017.11.12. 13:30:05

@selek: Te szinte csak pénzköltésről beszélsz, abban semmi hiba nincs most se. Sokan vannak akik nagyon tudják mások pénzét költeni. Én arra próbáltam rávilágítani, hogy mik azok amik a pénztermelést akadályozzák már évtizedek óta.

selek 2017.11.12. 14:07:41

@6.Lenin: A legkisebb rossz elve, mert: a Jobbikra minden liberális média kente, hogy rasszista, zsidó és cigánygyűlőlő, nemzeti média pedig buzizza őket; Momentum egy nap parlamenti gyakorlatot nem tud felmutatni; Kendermag Juhász Peti meg a füvet nevelgeti; Gyurcsány a szénné égett ördög; Orbán a szénné égetendő ördög; Molnár Gyuláék szocijai szétégették Botkát, mert az a szoci szenektől, kövületektől, tolvajoktól akart megszabadulni. Schifferezésen és tusványozáson kívül nem tudtok mit az LMP szemére vetni, bár siffer háttérbe vonult, posványoson meg számos Orbánból kiszédülő láthatott egy nem szoci, nem náci alternatívát. A bálványimádat helyett LMP az esély amivel Orbán leváltható, de mégsem fog senkit masíroztatni az utcán a Jobbik. Amit leírtam, azt 14 évesen is meg lehet érteni.

6.Lenin 2017.11.12. 14:15:43

@selek:

Nem vetettem az LMP szemére semmit, kivéve, hogy ők is jogot vindikálnak arra, hogy majd ők eldöntik, kinek, mi a jó. Csak ők képesek.
Ezt nem nekik kell eldönteni. Túl sok a rossz tapasztalat Mo-on az ilyen hozzáállással.
Ennyi.

selek 2017.11.12. 14:24:51

@6.Lenin: Az Orbán és Gyurcsány faszénné égtek, most már csak be kell gyújtani velük és az egészet el kell tüzelni. LMP-vel melegedjünk ! Fiú lánnyal, lány fiúval !

selek 2017.11.12. 14:44:30

@6.Lenin: Csak annyiban van rájuk szükségünk, hogy a demokratikus rend visszaálljon, mert EGYBE összefogás nélkül nem lesz Orbán elküldve, szennyese kimosva. Ehhez most egy LMP-s nő kell. A szavazók összessége dönt, ha van annyi esze, mint egy 14 évesnek és a győztesre szavaz, hogy az avitt szart kivakarjuk az országból.

6.Lenin 2017.11.12. 14:55:40

@selek:

'Csak annyiban van rájuk szükségünk,....'

Sejtették, ezért csak 6 %, aztán jönne a bla,bla,bla......mint a legtöbb esetben.
Egy 14-évesnél idősebb ezt már tudja, ismeri.

selek 2017.11.12. 15:13:08

@6.Lenin: Csúsztatsz. Nem azért 6%, mert bla, bla, hanem mert még nem országos párt, hanem réteg, de tavaszra lesz. Én utálom a semmittevést, ha neked jobb a múlton keseregni és inkább csak minden gondolatot lesöpörni, lelked rajta, de csináld csak magaddal. Nagyobb fényt nem tudok neked varázsolni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.12. 15:18:12

@selek:

"Nem azért 6%, mert bla, bla, hanem mert még nem országos párt, hanem réteg, de tavaszra lesz."

OK, akkor most itt hagyjuk abba, és tavasszal térjünk vissza rá.

selek 2017.11.12. 15:38:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: talán, ha erre is reagálna, akkor biztos, hogy nem párt troll"A legkisebb rossz elve, mert: a Jobbikra minden liberális média kente, hogy rasszista, zsidó és cigánygyűlőlő, nemzeti média pedig buzizza őket; Momentum egy nap parlamenti gyakorlatot nem tud felmutatni; Kendermag Juhász Peti meg a füvet nevelgeti; Gyurcsány a szénné égett ördög; Orbán a szénné égetendő ördög; Molnár Gyuláék szocijai szétégették Botkát, mert az a szoci szenektől, kövületektől, tolvajoktól akart megszabadulni. Schifferezésen és tusványozáson kívül nem tudtok mit az LMP szemére vetni, bár siffer háttérbe vonult, posványoson meg számos Orbánból kiszédülő láthatott egy nem szoci, nem náci alternatívát. A bálványimádat helyett LMP az esély amivel Orbán leváltható, de mégsem fog senkit masíroztatni az utcán a Jobbik. Amit leírtam, azt 14 évesen is meg lehet érteni. "

6.Lenin 2017.11.12. 16:19:33

@selek:

Pontosan az a baj, hogy te nem fényt hozol, hanem eltakarni szeretnéd a látnivalót.
Én nem a múlton merengek, hanem kételkedem, ami előrevisz.
Egy pártot fel kell építeni, ha nem megy, változtatni kell.
Az LMP már több cikluson keresztül csak a bejutási küszöb környékén hintázik. Én nem látok előrelépést
Ragaszkodnak nem működő dolgokhoz -ráadásul ehhez ron werberi módszerekkel próbálnak kísérletezni. Rossz irány, de nem az én gondom.
Csupán leírtam a véleményem.

selek 2017.11.12. 17:10:36

@6.Lenin: Érveimmel nem vitázol, hanem moralizálsz. Csak kritizálsz, előre vivő véleményed nincs. A Kétfarkúaknál tapasztaltam ezt a hozzáállást, hogy először 25 év alatt neveljük át a népet és akkor majd a kutya kezéből eszik. Elegem van a semmit előre nem mozdító, csak kritizálókból. Mindegyik dédelgeti a saját álmát, kritizál, személyeskedik, de jól titkolja, hogy mi az út, csak sejteget. Csak senki ne sérüljön, rossz az irány, Orbán iránya jó. Ide se többet. Pusztuljon az összes kisujjat eltartó szar! Ez meg az én véleményem !

6.Lenin 2017.11.12. 17:28:22

@selek:

Mo-on működik egy rendszer, úgy hívják, választás.
Ezen az eseményen a választásra jogosult polgárok eldöntik, kit szeretnének a hatalomban látni, ki kormányozza az országot.
A legtöbb érvényes szavazatot elnyerő alakíthat kormányt, és felhatalmazást kap a vízióinak megvalósítására.
Amennyiben a választók rosszul döntöttek, lehetőségük van a következő választáson kibuktatni a nem megfelelően kormányzó pártot/pártokat.

Ezt már nem kell kitalálni, működik. El is fogadom.

A pártoknak 4 év áll rendelkezésükre, hogy bemutassák a választásra jogosult polgároknak, hogy ők miként is képzelik megvalósítani az elképzeléseiket.

A választók meg kiválasztják a nekik megfelelőt.

Senkinek nincs joga magát erőszakosan mások fölé emelni, mások szabad választási jogát korlátozni. Mások helyett dönteni.

Azért jó lenne, ha ezeken kicsit elméláznál. Hátha leesik, miről is írtam eddig.

Semmiféle jogod nincs eldönteni, hogy másoknak mi a jó, vagy nem jó.
A véleményedhez természetesen jogod van, ha meg tudsz győzni másokat is arról, hogy te látod jól, és mi lenne a megoldás, akár nyerhetsz is.
A lehetőség adott. Élj vele. Eddig nem voltál meggyőző.
18 tavaszán meg eldől.

selek 2017.11.12. 22:07:20

@6.Lenin: Csúsztató levelezőtársam. Leírtál egy elméleti megoldást csak elfelejtetted mellétenni, hogy míg 2010-ben kétfordulós választáson nyert a Fidesz, addig 2011-ben 2/3 -a birtokában úgy alakította át a választási rendszert - miközben kisgazda, demokrata, kereszténydem. fegyvertársait felzabálta -, hogy már csak egy fordulós és a jobboldalon egy tábort gennyeskedett ki, míg ellenzéke sokpólusú. Emellett tisztességtelen eszközökkel is élt tenytar.blog.hu/2014/07/18/ebesz-jelentes_tisztessegtelen_eszkozokkel_nyert_a_fidesz; "Azért jó lenne, ha ezeken kicsit elméláznál. Hátha leesik, miről is írtam eddig.

Semmiféle jogod nincs eldönteni, hogy másoknak mi a jó, vagy nem jó.
A véleményedhez természetesen jogod van, ha meg tudsz győzni másokat is arról, hogy te látod jól, és mi lenne a megoldás, akár nyerhetsz is.
A lehetőség adott. Élj vele. Eddig nem voltál meggyőző.
18 tavaszán meg eldől. " EZT MERÉSZELED NEKEM ÁLNAÍVAN ÍRNI. EGY VELEJÉIG SZEMÉT, TALPNYALÓ ORBÁN KITARTOTT VAGY. Minden tisztességes ellenzékinek EGYBEN, a legtöbbünk által támogatható LMP-ben kell megállapodnia, és a hozzád hasonló tudálékos, geci barmokat szarral kell szájbaverni. Barom !!!

6.Lenin 2017.11.13. 09:14:54

@selek:

Látom végre megmutattad az igazi arcodat, kitört belőled a "demokratikus" ellenzéki gondolatvilág. Na, ezért is vagytok 6 %-on.

"a legtöbbünk által támogatható LMP-ben kell megállapodnia, és a hozzád hasonló tudálékos, geci barmokat szarral kell szájbaverni. Barom !!! "

Én csak remélni merem, hogy nem mindenki gondolkodik-még- igy az LMP-ben. Vagy ez már a Ron W hasznos munkájának az eredménye nálad?

Én leirtam a véleményem, ahogy te is, nem tudtál meggyőzni, mert gondoltam, hogy mit is takargatsz. Kijött belőled. Kár.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.13. 09:21:25

@6.Lenin:

Mit mondjak, engem is alaposan mellbe vágott, ahogy kimutatta a foga fehérjét, az igazi énjét.

6.Lenin 2017.11.13. 10:36:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem voltak elfogadható érvei, de szivós a pacák, várható volt, hogy mi is az igazi, ami mögötte van. Az olthatatlan hatalom éhség, vagy akiét képviselik.
Nincs olyan sok variáció.

selek 2017.11.13. 11:00:04

@6.Lenin: @Kovacs Nocraft Jozsefne: A kár az, hogy mindketten Orbán szekerét toljátok, mert csak kifogást hoztok fel, megoldást nem. Mert bizony a Thürmer-féle kommunisták is jók lennének nekem, bárkinek, de ti csak masszívan pöffeszkedtek a kis álomvilágotokban, gyakorlati megoldás nincs. Nahát ez sem, nahát az sem, nahát semmi sem. A valódi érvre nem tudtok válaszolni, (választási rendszer módosítás, egy hatalmi elit mindig legyőzi a megosztottakat), amikor pedig képmutatásotokat valódi értékeként képetekbe vágom, akkor megsértődtök és ... nahát ezt is ki tudtuk akasztani.... A világ semmirekellői vagytok, egyenlő Orbán Viktorral. Olthatatlan hatalmi vágy a főnökötökben van, mivel jelen gyakorlat szerint leválthatatlan, ő maga alakította a szabályt, EBESZ is kielemezte. Pöffeszkedő bölcselkedők, gazemberek, akik valódi érvre nem válaszolnak, csak szemezgetnek, csúsztatós patkányok. Én emberből vagyok, akinek nem csak saját magáért van felelőssége.

6.Lenin 2017.11.13. 11:33:38

@selek:

A megoldás adott. Több szavazatot kell szerezni, mint a másik. Sehol nincs a vt-be irva, hogy kire kötelező szavazni.
Ezt csak te szeretnéd elérni, hogy az LMP-re kötelező szavazni. Irtam, hogy lenne benne logika, de ez nem igy működik.
Ez nem demokratikus megoldás. Sehol nem kevertük bele senkit.

A többi téged minősit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.13. 11:46:59

@selek:

"masszívan pöffeszkedtek a kis álomvilágotokban"
"képmutatásotokat valódi értékeként képetekbe vágom"
"A világ semmirekellői vagytok"
"Pöffeszkedő bölcselkedők, gazemberek [...] csúsztatós patkányok. "

:)

Sárdobálással, szitkozódással, toporzékolással nem teszed sem magadat, sem a pártodat rokonszenvesebbé, ezt ugye tudod? Sajnos ezzel is azt bizonyítod, hogy nem lehet más a politika. :( Legalábbis a tiétek nem más.

"választási rendszer módosítás"

Ezersze leírták: tegyétek magatokat népszerűvé (az nem lehet, mert orbáni önkény és médiauralom van), álljatok elő a nép számára is rokonszenves programmal (az nem lehet, mert a nép hülye, csak ti tudjátok, mi jó neki), és akkor a választási rendszer aránytalansága titeket fog erősíteni.

Tudod, nem lehet úgy választást nyerni, hogy egy kb. 5%-os párt szónoka (te) kiáll ordítani, mindenkit leszarozni és -gecizni, majd mindenki arcába üvölti, hogy az ő pártjára kell szavazni. :)

De csak folytasd, ezzel a módszerrel sikerül leküzdened a pártodat a bejutási küszöb alá is, ha ügyes vagy.

selek 2017.11.13. 14:05:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @6.Lenin: Sötétségetekhez és gonoszságotokhoz képest a fekete lyuk egy ragyogó csillag !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.13. 14:29:59

@selek:

Hát, az akkréciós korongok miatt a fekete lyukak valóban ragyognak a megfelelő hullámhossz-tartományban.