A valódi viták otthona

Reflektor

Fidesz-MSZP kormány jöhet?

Belső források szerint nem elképzelhetetlen...

2017. november 24. - macska az úton

vajon-tenyleg-a-fidesz-iranyitja-a-hatterbol-az-mszp-t.jpg

Kedden a Hír TV Egyenesen című műsorában Török Gábor politikai elemző vendégeskedett. Sok minden előkerült, de messze a legérdekesebb téma az volt, vajon mit tenne a Fidesz, ha jövőre nem lenne meg a többsége a Parlamentben? Akkor ugye maradna a koalíció, de mégis kivel? Kálmán Olga kérdésére a mosolygó politológus végül azt mondta, elsőre senkit nem tudna megfőzni Orbán balról, de második körben szerinte az MSZP lehetne az a bizonyos partner, hiszen a túlélése érdekében célszerű mihamarabb a tűz közelébe kerülnie.

Ezt követően ugyan próbált finomítani, hogy persze a kényszer, a fejekhez tartott pisztoly és mindez csupán fikció, stb., de a lényeg nem is ez, hanem az, ami miatt mi is annyira érdekesnek tartottuk, hogy az elemző bedobja ezt a lehetőséget. Ugyanis nevük elhallgatását kérő MSZP-s és fideszes forrásainktól is kaptunk olyan jelzéseket az elmúlt néhány napban, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ne lehetne megtalálni azokat a kereteket, melyek között, pláne kényszerhelyzetben ne volna vállalható egy ilyen együttműködés a két párt számára...

 (9 perc 30 másodperctől)

Természetesen mindkét félnek fontos lenne, hogy ne történjen végzetes arculatvesztés. Ez a Fidesz esetében azt a kommunikációt követelné meg, hogy arról beszéljenek, még az MSZP-vel történő együttműködés is elfogadhatóbb annál, hogy a csupa sorosistából álló ellenzék és a hazánkra veszélyes külföldi akarat nagyobb teret nyerjen. Az MSZP pedig azt mondhatná, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerének elmúlt nyolc éves lebontását követően, mostantól ők lesznek a fékek és ellensúlyok, a zsaroló potenciál, ami Orbánékat féken tarthatja, ők pedig meghozzák ezt a nehéz áldozatot az országért. Win-win.

A helyzetet még groteszkebbé teszi, hogy állítólag felmerült már egy lehetséges közös miniszterelnök neve is.

Most kapaszkodjanak, ő az a bizonyos csepeli legény, aki a rezsidémon elleni harcon edződött! Igen, a Fidesz alelnökéről Németh Szilárdról van szó, ő lehetne az, akit mindkét fél benyel. (Kérdés, hogy Orbán Viktor mit szólna mindehhez, pláne akkor, ha a kormányalakítás valóban ezen múlik.)

Nehéz elképzelni, hogy Török véletlenül dobta le az atombombát, még akkor is, ha sokszor elmondta, hogy mindez csak spekuláció, mindezt pedig alátámaszthatja, hogy forrásaink nem tagadták a felvetés létét, sőt, újabb megdöbbentő, de egybehangzó részleteket is hallhattunk különböző helyekről.

Németh Szilárdot e-mailben kerestük, hogy megtudjuk, igaz-e, hogy neve felmerült ilyen kontextusban, akár formális, akár informális Fidesz-MSZP egyeztetéseken? Amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Update:

Mint nemrég megtudtuk, többen úgy sejtik, nem kizárólag Újpest a DK-nak történő átengedése állhat a hátterében Horváth Imre országgyűlési képviselő MSZP-ből történő mai kilépésének, de legalább annyira az egy esetleges Fidesz-MSZP kormánnyal kapcsolatos számára elfogadhatatlan elképzelések és Németh Szilárd közös miniszterelnöki szerepe is.

Igyekszünk megkérdezni a dologról Horváth Imrét!

HÉ, BÁR TÖRÖK GÁBOR VALÓBAN EZT MONDTA, EZ EGY ÁLHÍR. EDDIG SEM A FIDESZ-MSZP KÖZÖS KORMÁNYRÓL, SEM A KÖZÖS JELÖLTRŐL NEM KAPTUNK HÍRT, AMI PERSZE NEM JELENTI, HOGY KÉSŐBB NE TÖRTÉNHETNE MEG ILYESMI. JA ÉS: A KÉRDÉSEINKET AZÉRT VALÓBAN ELKÜLDTÜK A REZSIHARCOSNAK.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4613369195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2017.11.24. 20:34:59

Tényleg ilyen hülyék vagytok?

BAZINGA2 2017.11.24. 21:03:34

Ez úgy néz ki, mintha Török Gábort megbízták volna a szarkavarással, hátha még jobban leamortizálódik az MSZP. Szerintem nem kéne beleavatkozzon!

Okos Tóbiás 2017.11.24. 21:11:56

Ha az MSzP belemenne, az nem a túlélést jelentené számára, ha nem a véget(Lásd Kisgazdák, vagy lehetne belőlük egy KDNP szerű báb). Akkor valóban kialakulhatna egy két, esetleg 3 pólusú politikai porond. A szavazóik eloszlanának a DK, LMP, Jobbik között. Már most is látszik a lemorzsolódók mozgása a három párt felé, és a pártok szívó hatása.

Bartha Péter 2017.11.25. 05:07:50

Ezt most komolyan gondoltad? Vagy születésileg "hüjje" vagy?

mojszipupi 2017.11.25. 07:49:21

Teljesen valós felvetés, a kis Gulyás azóta nem győzi felhúzni őket a mélyből, mindenféle ál vitával, megrendezett színjátékkal. A fidesz maffiának pedig az mszp maffia még mindig fontos üzleti partner és az is marad. A kéz kezet mos elv és a pénz mindent felül ír ha úgy adódik. Szándékosan átadták az országot a fidesznek Gyurcsány megpuccsolásával, pontosan tudták mit tesznek, mik lesznek a következmények. A biztos 20% ért szándékosan és tudatosan átadták az ország kulcsát a fidesznek, mint hogy marginalizálódjanak és kiszoruljanak a mutiyból. Majd akkor pont egy továbblopási koalícióba nem mennének bele? :D A fidesz eltakarításához az mszp felszámolásán keresztül vezet az út

tegnaptuska 2017.11.25. 10:47:40

Most aztán keményen neki mentetek a Fidesznek. Kopogtatóbűnözők.

tegnaptuska 2017.11.25. 10:58:16

@mojszipupi: Szerintem a fidesz eltakarításához az olyan zsigeri hülyék, retardáltak, alulképzettek, haszontalan idióták felszámolásán keresztül vezet az út, akik ilyen idegesítő f@szfejek, mint te. Ne haragudj, semmi kedvem a mismásoláshoz, meg a pc-hez, nyilván nem tehetsz róla, hogy a szűkebb környezetedben te vagy a megmondó f@szi, ettől azt hiszed magadról, hogy van egy csepp kis eszed, de nincs sajnos. Erről te nem tehetsz, fogjuk inkább a környezetedre, a szüleidre, meg az iskolarendszerre.

mojszipupi 2017.11.25. 11:21:37

@tegnaptuska: Bármi érdemi a témához relevánsan kapcsolódik?

tegnaptuska 2017.11.25. 11:38:10

@mojszipupi: Pontosan erről van szó. Nincs téma, még a poszt is elismeri, hogy kamu a hír. Erre reagálsz, mert nem tudsz különbséget tenni releváns és irreleváns, igaz és hamis között. Ekkor jöttem én, hogy ilyen f@szokkal van tele az ország, erre te b+ a témához kapcsolódó hozzászólást hiányolod. Annyira tudtam, hogy ezzel jössz majd. Az azért vicces, vagyis inkább tragikus, hogy emberek tömegei akarják az mszp-t eltakarítani, tudomást sem véve arról, hogy a fidesz van hatalmon. Nyilván nem lenne kár az mszp-ért, de elég suttyó tempó ez, sehová nem vezet, de a fidesznek nagyon jó, köszöni szépen!

mojszipupi 2017.11.25. 12:04:35

@tegnaptuska: Aki azt mondja nincs téma, az egy kő alatt élt az elmúlt 25 évben.
Még te is elismered hogy emberek tömegei akarják az mszp t eltakarítani. De persze mindenki egy barom, csak te vagy bölcs, aki átlát mindenen. Maradj csak az elvednél, hogyha fáj az igazság, akkor majd "eltakarítod" azt aki mondja. Ebben az mszp nek hatalmas gyakorlata van, csak arra is fel kell készülni hogy lesz aki visszatámad majd, hogy megvédje igazát.

tegnaptuska 2017.11.25. 12:18:02

@mojszipupi: Én nem vagyok bölcs, csak belefáradtam abba, hogy idiótákkal úgy beszélgessek, mintha a józan ítélőképességük birtokában lennének. Egyszerűbb felhívni a figyelmüket arra, hogy mekkora istenbarmai, mint ugye te is, aki hajtogatod a hülyeségeidet, ahelyett, hogy elolvasnád a posztot meg a hozzászólásokat. De van még másik lehetőség is. 1., Elolvastad, és tényleg nem fogod fel, hogy mi van körülötted. 2., Egy cinikus, aberrált f@sz vagy.

mojszipupi 2017.11.25. 12:24:54

@tegnaptuska: Ha belefáradtál minek írtál ki kért rá? A másik idiótázásával érvek helyett kinek a figyelmét akarod felhívni? Ki az idióta, aki érvel vagy aki idiótázik?

tegnaptuska 2017.11.25. 12:59:35

@mojszipupi: Konkrétan számodra az idiótaságon kívül másik két opciót is adtam, nagyon ritkán vagyok biztos magamban, de most szerintem megáll valamelyik.

mojszipupi 2017.11.25. 13:05:10

@tegnaptuska: Hölgyeim és uraim, íme a személyeskedő , "eltakarító", frusztrált mszp szavazó mintapéldája

tegnaptuska 2017.11.25. 13:21:10

@mojszipupi: Látom, te viszont biztos vagy a dolgodban. Igaziból az a baj, hogy ezt a partit be kellene fejezni, de rendesen. Nem létezik rá kulturált megoldás, mert nyilván el kellene küldjelek a retekbe, mert tényleg felesleges rád minden szó. Ráadásul ez egészet egy tipikusan beteges magyar szinten nyomod, ami miatt igen, téged el kell takarítani. Természetesen nem fizikailag, mielőtt ajvékolni kezdenél. Igen, igazad van, ki@szott frusztrált vagyok, szinte fizikai fájdalmat érzek a társaságodban. De azt azért elárulnád, hogy honnan a sunyiból veszed, hogy én mszp szavazó vagyok? Illetve elárulnád, hogy te milyen szavazó vagy?

mojszipupi 2017.11.25. 13:26:24

@tegnaptuska: Még csak az a biztos h kire nem. És ez az mszp-fidesz bűnszövetkezet

Szilágyi Imre 2017.11.25. 14:07:59

A Fidesz éppen azon töpreng, hogy 70 vagy 75 %-os parlamenti támogatottsággal kezdi-e a következő kormányzati ciklust.
Kálmán Olga már számtalanszor bizonyította ostobaságát, Gabika meg, mint a Jobbik tanácsadója, beállt az idióták sorába. Már régen nem politikai elemző, hanem szimpla propagandista.
De persze ott, ez a színvonal. El lehet merengeni sok mindenen. Például a Rákóczifalva- Bayern München mérkőzés eredményén is, hiszen a hazai pálya előnye mindenképp a Rákóczifalvának kedvez.
süti beállítások módosítása