A valódi viták otthona

Reflektor

Ismét saját szavazóit köpte arcon a Fidesz-KDNP

A nagy konzultációs hazugság

2017. november 25. - macska az úton

hadhazy.JPG

"Botrányos fellépésével az LMP nem csak azokat sérti meg, akik a konzultáció lebonyolításában részt vesznek, hanem azt a több mint 1 millió 700 ezer embert is, aki már kitöltötte a konzultációs ívet. Mivel Brüsszelben elkezdték a Soros-terv végrehajtását, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy minden magyar ember elmondhassa a véleményét erről." – nyilatkoztatta ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ, miután egy teljes hónapig tartó küzdelem végén az LMP társelnökei lehetetlen feltételekhez kötve (három különböző helyszínen, mindenütt 15-15 percet kapva) végre „ellenőrizhették”, mennyi nemzeti konzultációs kérdőív érkezett vissza a magyar állampolgároktól. Kedden megnézhették az állítólag idáig beérkezett 1.7 millió visszaküldött küldeményt, majd megállapíthatták, hogy nem csak a nemzeti konzultáció, de a lakosság aktivitásával kapcsolatos fideszes sikerkommunikáció is csak szánalmas hazugság. Így aztán érthető is, miért döntöttek úgy Viktorék, hogy újságírók nem tarthatnak az ellenzéki képviselőkkel ezen a roppant tanulságos kiránduláson.

A pattogós közlemény azonban most sem ért célt, egyik hazugságot a másik hazugsággal nem nagyon lehet nyomtalanul eltüntetni. Hadházy Ákosék ugyanis egyáltalán nem akarták megakadályozni, hogy bárki is elmondhassa a véleményét, sőt, épp azt hangsúlyozták már számtalanszor, hogy az lenne a jó, ha mindenki elmondhatná, de ezt a kérdésnek álcázott hazug állításokból összetákolt konzultáció biztosan nem teszi kivitelezhetővé. Ők arra voltak kíváncsiak, hogy az újabb propaganda mögött milyen valódi számok állhatnak. Ez esetben pedig a várakozásoknak megfelelően most is kiderült, hogy nagyobb a rogáni mosoly a kelleténél.

„Csak annyi dobozt láttam, amibe kb. 900 ezer levél fér el. Persze – mivel mindenhol csak 15 percet kaptam és a dobozok közül csak egybe nézhettem bele, ez a szám is nehezen hihető, sőt: biztosan állítom, hogy kamu az egész. Egyik helyszínen sem tudtak ugyanis arról mutatni BÁRMILYEN nyilvántartást (még egy nyomorult kockás lapot sem), hogy hány doboz érkezett be hozzájuk az adott napon és hány távozott. Ráadásul a Koping Datorg ügyvezetője elszólta magát: azt mondta, hogy 13.-a hétfőig maximum 400 ezer ív érkezhetett (dokumentummal ezt sem tudta bizonyítani). Dömötör államtitkár azonban már 11.-én azt mondta, hogy 1.1 millió... hazugság az egész, de nem ez a legnagyobb hazugság, hanem az, hogy a menekültkrízis Magyarország EGYETLEN problémája” – írja Hadházy a Facebookon.

Az rég egyértelművé vált már, hogy a Fidesz nem igazán tud új szavazókat szerezni a széljobbon kívülről, a saját fanatikusokból álló szavazótáborának egyben tartásáért és mozgósításáért azonban semmilyen árat (közpénzt, aljasságot, ordas hazugságot) nem tart túl magasnak. Azonban azt talán még ettől a kormánytól is elvárhatná bárki, hogy legalább ezt a tábort becsüli valamire, de erről persze szó sincs. A szavazóik csak szavazók, a jó helyre tett ikszen kívül többet nem érnek számára. Hiszen pont az ő arcukba köp, őket kiskorúsítja, alázza meg nem csak a konzultációs fércművel, de ezzel az újabb szánalmas színjátékkal is. A visszaküldött anyagok feldolgozását senki nem végzi el, azokról senki semmiféle adminisztrációt nem vezet. A kormány rohadtul nem kíváncsi saját szavazói véleményére sem, mindössze azt akarja üzenni nekik, hogy rettegjetek, csak mi menthetünk meg titeket. Valós párbeszédet folytatni velük esze ágában sincs. Kevés kiábrándítóbb dolog van ennél. És kevés szomorúbb, mint a hülyére vett hősszerelmes.

Botrányos fellépésével az LMP… - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Én pedig azt mondom, botrányos fellépésével és tumorszerű működésével a jelenlegi kormányzat, nem csak azokat sérti meg, akik számára egyértelmű, hogy csupán aljas, gátlástalan és rohadt drága szemfényvesztés ez az egész nemzeti konzultációnak nevezett hazugságkampány, de minden olyan embert is, aki valóban tenni szeretne azért, hogy Magyarország vagy épp a saját lakóhelye, megyéje, városa, faluja, utcája, otthona egy boldogabb hely legyen, olyan hely, aminek lakóit nem az eszetlen gyűlölködés kovácsolja össze, hanem a tisztesség, a közösségért való tenni akarás vagy egyszerűen csak az, hogy emberek akarunk maradni.

Persze arról, hogy ezrek halnak meg kórházi fertőzésekben, hogy drámaian zuhan az oktatás színvonala, nem beszélnek. Ahhoz többre lenne szükség gátlástalanságnál és hataloméhségnél. És azt sem kérdőjelezi meg senki, hogy ne volna fontos dolog a migrációs válság, de ez és így biztosan sehová sem vezet.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9413369061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rovid 2017.11.25. 16:35:18

azt a kérdést hiányolom a " konzultációs micsodáról" hogy szeretne e hónapokat várni orvosi vizsgálatokra? balogpáter szerint világszínvonalú a magyar eü.!? 2017 11 23-i állapot szerint 2018 01 15- re már egy sima bőrgyógyászati szakrendelésre be lehet jutni! KÖSZ NER!!!

Uni1002 2017.11.25. 17:30:07

"Ismét saját szavazóit köpte arcon a Fidesz-KDNP"
A hit mindent legyőz. letörlik a nyálat, és boldogan éljeneznek tovább...

werecke 2017.11.25. 22:27:49

Thank you Mr Werber !!!

a nagy hohoohooo 2017.11.26. 00:51:20

@Uni1002: Eddig is így volt,az ennek az országnak a tragédiája,hogy ez a nép a világ legbutább népsége amelyik a saját kirablóit is gazdagon eltartja ,sőttt...csorgó nyállal éljenzi....
És nem tanul soha,aki figyelmeztette,szólt az érdekébe,Márai a jobboldaliságról,majd Kertész azokat elhajtotta magától,a buta nép nem tudja elviselni az okosságot,olyan eccerű szinten kell kommunikálni vele ahogy Orbán teszi.

Szabó Ferenc 2017.11.26. 07:08:15

2017. NOVEMBER 24. PÉNTEK 15:09 2017. 11. 24. 19:07
HADHÁZY, A FŐDOBOZOLÓ
Nagy Árpád

Hadházy Ákos csütörtökön három különböző budapesti helyszínen tekinthetett bele a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásába. Nem, az élő fába nem kötött bele, csak a dobozokba, hogy hiteltelenítse a nemzeti konzultációt.
Magvas facebookos gondolataiból idézünk:
„Egyik helszínen sem tudtak ugyanis arról mutatni BÁRMILYEN nyilvántartást (még egy nyomorult kockás lapot sem) hogy hány doboz érkezett be hozzájuk az adott napon és hány távozott.”
Ha a „helszinek”-től el is tekintünk, bizonyára magyarázatra szorulna a „doboz” fogalma.
Miért is kellene a dobozok számát nyilvántartani?
Hacsak azért nem, hogy ha Hadházy úr jelzi, neki a dobozok száma kell, vagy kiürítésük után esetleg haza szeretné vinni?
„Ráadásul a Koping Datorg ügyvezetője elszólta magát: azt mondta, hogy 13-a hétfőig maximum 400 ezer ív érmezhetett…”
Ha a Kopint(!) Datorg az „érmezett” íveket dolgozza fel, mi is a jelentősége annak, hogy oda mennyi ív vagy doboz „érmezett”? Semmi, talán csak annyi, hogy a feldolgozáshoz megfelelő ütemben „érmezzenek”.

Fotó: facebook
Íme az ominózus Hadházy-féle poszt
Azután szintén az LMP fődobozolójától: „a legnagyobb hazugság, …hogy a menekültkrízis Magyarország EGYETLEN problémája”.
Valóban, kisbetűvel írva sem egyetlen problémája országunknak a menekültkrízis, még ha az egyik legsúlyosabb is, de még mekkora lehetne attól kezdve, hogy az EU ránk erőltet egy falunyi, vagy városnyi migránst, na meg azok hozzátartozóit…
És valóban, van még mit rendbe tenni, amire viszont az ilyen „helszínre” „érmező” fődobozolók és pártjaik bizonyosan képtelenek.

Fotó: Kormany.hu
Egy teremnyi konzultációs ívet nézett meg Hadházy, de ez nem zavarta abban, hogy pár perccel később azt hazudja, az egész nem létezik

Szabó Ferenc 2017.11.26. 07:11:46

Na szóval,ki köpött és kit arcon? Te szellemi tolószékes hazudozó.

megamedve 2017.11.26. 08:04:50

@rovid: én is 18 január elejére kaptam időpontot az állami bőrgyógyászatra, de én októberben kértem. Addigra lerohad az ujjam kb.

n_dy 2017.11.26. 14:47:40

hadházy 1 óra alatt megszámolt 1 milla papírt:
deformacio.blog.hu/2017/11/25/hadhazy_nyomon

Éhesló 2017.11.26. 17:37:53

Nincs az a hazugságod poszter, ami segíthetne rajtatok.
Stabil bukásra álltok.

TBone 2017.11.26. 19:30:22

@werecke: You are welcome.

Sincerely

Mr. Finkelstein and Mr. Habony

Gábor Szögyéni 2017.11.26. 19:53:12

@Uni1002: A fidesznyikoknak Viktor nyála a legfinomabb... Viktor ülepe a legédesebb

Janossz 2017.11.26. 20:05:05

@megamedve: " Addigra lerohad az ujjam kb."
Írogatunk, irogatunk?:-)
Amúgy sorstársként némileg, de tájékoztatlak, hogy az új rendben bármilyen ellátás rögtön elérhető jó magyar forintokért. Amit a kasszába pakoltál te, meg a munkáltatód, az nem jogosít jóformán semmire. Esetleg három hónap várakozásra.

nu pagagyí 2017.11.26. 20:15:58

Szánalmas a Fidesz vergődése. Nyilvánvaló, hogy az országban maximum százezer olyan hülye van, aki ezt primitív fércművet kitöltötte, erről hazudnak 1,7 milliót. Ha a kormány képtelen biztosítani a korrekt ellenőrzést, akkor legalább a pofájuk ne járjon. Ideje lenni eltiltatni a kormányt az ilyen és hasonló, gyakorlatilag hűtlen kezelést megvalósító pénzelkúrástól. Ha a Fidesz frakciót, vagy a kormányt tényleg érdekli a nép véleménye, indítványozzon népszavazást, azt elvileg minden szinten ellenőrzi az erre hivatott állami szerv, bár valószínűleg ilyen zavaros kérdések nem mennének át még a saját jelöltjeikből álló AB-n sem.

nu pagagyí 2017.11.26. 20:16:43

@TBone: Mr. Habony mintha eltűnt volna az utóbbi időben. Kegyvesztett lett?

nu pagagyí 2017.11.26. 20:18:05

@n_dy: Miután csak üres dobozokat látott, nyilvántartás meg semmi, így nem volt nehéz.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2017.11.26. 20:19:05

@Szabó Ferenc:

Nem mondta, hogy nem létezik. A fotón látható dobozok üresek. És ezt nem ő találta ki, ott mondták neki.

"a harmadik helyszínre kiküldtek a Kormany.hu-tól egy fotóst, hogy készítsen Hadházyról képeket. Lehetőleg olyat, ahol rengeteg dobozzal látható. Nyilván, a lejárató, cáfoló cikkekhez az mutat jól.

A kép alá oda is írta az Origo, hogy "Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Kormány.hu által közreadott fotón. A háttérben a nemzeti konzultációs íveketet 500-ával gyűjtő dobozok. Az LMP elnöke mégis azt nyilatkozta, hogy az egész konzultáció kamu, nyilvántartás nincs, még egy kockás papír se".

És ahogy most Hadházytól megtudtuk, a mögötte a falhoz felstócolt dobozok mind üresek voltak.

Egészen konkrétan még rá is kérdezett ott, hogy akkor ezek a dobozok mik, és mondták neki, hogy ezek üresek. Mellette látható is, egy részük már vagy még lapra össze voltak hajtva."

index.hu/belfold/2017/11/24/ures_dobozokkal_akarta_lebuktatni_a_kormany_hadhazyt/

2017.11.26. 20:23:48

@Szabó Ferenc: A kormány, és többek közözz téged. MInt azt már órákkal ezelőtt lehozta több médium is, azok a dobozok ÜRESEK.

A magadfajta csököttagyú barmok miatt van akkora szarban az ország, hogy azzal járnánk a legjobban, ha szétosztanák a szomszédok között az egészet.

2017.11.26. 20:23:48

@Szabó Ferenc: A kormány, és többek közözz téged. MInt azt már órákkal ezelőtt lehozta több médium is, azok a dobozok ÜRESEK.

A magadfajta csököttagyú barmok miatt van akkora szarban az ország, hogy azzal járnánk a legjobban, ha szétosztanák a szomszédok között az egészet.

tiszafa 2017.11.26. 20:29:02

Konkrétan szeretném látni, hogy a kórházi fertőzésekbe melyik kórházban, mikor, és hányan haltak bele.
Lehet. hogy Semmelweis előtti időket is beleértette a cikkíró?
A sajtószabadság (ami nincs ugye?) okán mindent össze-vissza lehet írni.

nu pagagyí 2017.11.26. 20:29:51

@Szabó Ferenc: Nekem az tűnt fel, hogy több helyszínen (3) dolgozzák fel az íveket. Ez csak arra jó, hogy amikor az egyik helyen végeztek a számolással, átvihessék ugyanazokat az íveket a másikra, ahol újként veszik azokat figyelembe. Így a feldolgozást végzőknek nem kell feltétlenül hazudniuk, mégis megháromszorozódik a valóság. Legközelebb javaslom, hogy tíz helyszínen dolgozzák fel az íveket, így akár 110%-os visszaküldési arányt is elérhetnek.

nu pagagyí 2017.11.26. 20:35:08

@tiszafa: Misem egyszerűbb. Te mint Fidesz családtag, kérd meg a Titkosító Minisztériumban dolgozó sógorodat, hogy szerezze be az adatokat.

Duplaxiii 2017.11.26. 20:35:49

Szerintem nem köpte arcon a SAJÁT szavazóit, hiszen azok vakon hűek, nekik elég az, hogyha néha kedvesen szól hozzájuk a vezérük.
De nem értem, a szerző akkor kinek írta a posztot?
Mert a nem fidesz szavaszóknak meg eleve mindegy, hasonlóan a fidesz saját szavazóihoz.
csak meg akarta erősíteni a hitet az lmp-seknek és a Hadházy híveknek?

megamedve 2017.11.26. 20:49:13

@Janossz:
1, és ez mire volt válasz?
2, ezért mondható el az hogy: Magyarországon az adó és járulékcsalás jogos önvédelem.

Janossz 2017.11.26. 20:55:22

@megamedve: Buta vicc volt csak.
Tehát: Nagy Testvér intézett neked jó időpontot az ujjad rendbetételéhez, mivel tudja mire használod olykor...

szerintem is 2017.11.26. 21:02:22

"én is 18 január elejére kaptam időpontot az állami bőrgyógyászatra, de én októberben kértem. Addigra lerohad az ujjam kb."

Látod milyen mázlid van?
Pl Angliában várhattál volna még egy évvel többet is.

Attilajukkaja 2017.11.26. 21:08:53

@Uni1002:
"A hit mindent legyőz. letörlik a nyálat, és boldogan éljeneznek tovább..."
Valószínűleg így lesz! :o(

Ranó Matyi 2017.11.26. 21:57:54

HAbony Árpád a Kiráj!

Brix 2017.11.26. 22:53:58

@nu pagagyí: Szerintem a Kormànynak semmi érdeke sincs, hogy hazudjon a konzultàció eredményéről. Nem is kockàztatna ilyet, amikor ilyen magassàgokban van a népszerűség...Viszont, sok embertől hallottam, hogy felhàborítónak tartjàk az Lmp politikai akciójàt...

csobi2011 2017.11.26. 23:08:20

Nem semmi ez a Hadházy hazug Ákos. Ránéz néhány dobozra és egyből látja hogy azokba hány konzultációs papír fér el. Ha ilyen Jedi ereje van akkor az LMP mért nem képes több mint tíz év után az 5 %-ról elmozdulni? Ja, hogy az embereknek van józan eszük és nem hisznek minden jött-ment hazudozónak. Hát ez van.

Peter Götz 2017.11.26. 23:47:35

@csobi2011: de ha olyan sikeres ez az akció,miért nem mutatják meg

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.11.27. 00:57:05

"hogy 13.-a hétfőig maximum 400 ezer ív érkezhetett (dokumentummal ezt sem tudta bizonyítani). Dömötör államtitkár azonban már 11.-én azt mondta, hogy 1.1 millió... hazugság az egész, de nem ez a legnagyobb"

Es ugyan miert kene egyetlen szavat is elhinni, egy ilyen SZELSOSEGESSEN DEMAGOG part emberenek mint az LMP, amit raadasul Soros penzzel ???

TBone 2017.11.27. 06:13:18

@nu pagagyí: Kiköltözött Londonba. Ott sokkal könnyebben jut kólához.

nu pagagyí 2017.11.27. 06:27:09

@Brix: Haha. Akkor tegye lehetővé a kormány, hogy az adófizető polgárok a képviselőiken keresztül (pártok, sajtó, társadalmi szervezetek), korrekt módon meggyőződhessenek a "minden idők legsikeresebb konzultációjának" eredményéről. Sajnos a hazudozás lételeme a rezsimnek (kombinálva a megszállt állam hatósági zaklatásaival). Ha kiderülne milyen csekély a valós támogatottság , a jelenleg félelemből rászavazók, vagy passzivitásba menekülők elzavarnák a jól funkcionáló családi vállalkozást.

nu pagagyí 2017.11.27. 06:37:32

@csobi2011: Megelégedett volna egy kockás papírral is Hadházy, de sajnos azt sem tudott felmutatni az illetékes elvtárs, aki ráadásul beismerte, hogy hozzájuk maximum 400 ezer cetli érkezett. Aztán hogy mi állt rajtuk (stilizált fasz, vagy egyenesen a nyomdából jött üresen), odáig már el sem jutottak.

Gulyo 2017.11.27. 07:12:07

Én még mindig azt mondom : Orbán a legjobb rossz eddig. Lopnak csalnak hazudnak ők is de az ország már nincs csődközelben. Lassan halad előre. De igen, vannak nagyon irritáló dolgaik is...

Parajpuding 2017.11.27. 07:27:22

A fidesz-kdnp választói azon a szellemi szinten vegetálnak, ahol kifejezetten kívánják a szembeköpést és arconsz*rást. Ha nem így lenne, már nem lenne egy választójuk sem. Sőt ezek a véglények még meg is védik ezt a sajátos privilégiumot, hogy szembeköpjék őket :DDD

Atiati 2017.11.27. 07:51:20

@Gulyo: Sosem volt igazàn csődközelben. Meg aztàn nem kötelező sem az MSZP-re sem Gyurcsànyra szavazni.
Arról nem is beszèlve, hogy egy vilàgvàlsàg utàni esès utàn vettèk àt a kormányzàst, ahol az összes komolyabb megszoritàst màr megtettèk elöttük.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:22:16

A konzultáció nyílván csak arra volt jó, hogy a saját szavazókat aktívan tartsa, miközben a Soros Terv veszélyeire felhívják a figyelmet.

Ezt pedig maradéktalanul teljesítette. Hisz a Fidesz erősödött, a ballibek meg folyamatosan gyengülnek.

Eközben az EP saját oldala lehozza, hogy az EP parlament csont nélkül megszavazta a nem létező Soros-Tervet:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

vergyula 2017.11.27. 09:26:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Aktívan? Enélkül esetleg elalszanak? Tán elfelejtenek elmenni szavazni tavasszal? Mindezt milliárdokért? Közpénzből? Inkább helikopterezték volna el, az is kevésbé zavarna.

totti1987 2017.11.27. 09:37:35

@Gulyo: És hogy haladna az ország ha nem lopnák szét!
Csak ha ennyire egyértelmű a helyzet, hogy lopva is olyan jó nekünk, akkor mitől félnek ennyire?

citrix 2017.11.27. 12:10:44

Tulajdonképpen mennyibe került eddig Soros? Minden létező felület és média vele van tele, a legapróbb faluban is. Mennyi pénzt szórtak el erre az emberre közpénzből?! Ennyire gazdag az ország ez hihetetlen. Sorosra 10 ezer millió nagyjából, a szerb focicsapatnak 3 ezer millió, stadion Eszékre és Koszovóba, kórház Vietnamba, villamosok Etiópiába és ez csak a jéghegy csúcsa. Gazdag, nagyon gazdag ország a miénk.

guvat 2017.11.27. 12:18:47

citrix
Mióta nem az IMF pénzét szórjuk Irina Ivaschenko éber szemei előtt, azóta telik ilyesmire is. Olyan ez, mint a védőoltás. Drága, de megelőzhető vele a kolera....

vergyula 2017.11.27. 12:31:24

@guvat: Megelőzzük a kolerát, ha beledöglünk is.

guvat 2017.11.27. 12:47:20

vergyula
Komoly fáziskéséssel aggódtok az ország állapotáért.... Ezzel a féltő gondoskodással Gyurcsány és Veres intézkedései miatt azonnal t.kön kellett volna szúrni magatokat. Most már csak magatok miatt idegeskedhettek, de az is felesleges, mert nem lesz államcsőd meg IMF, hiába szeretnétek.

vergyula 2017.11.27. 13:21:44

@guvat: Bocsánat, de lehet, hogy Gyurcsány idején még kiskorú voltam, és nem érdekelt a politika. Mondjuk ez nem igaz, de kb. ezzel lehet lereagálni a folyamatos mutogatást az előző kormányokra. Persze, nagy dolog, ha a Fidesz jobban csinálja (figyelem: feltételes mód!), de az lenne az igazi, ha egyszerűen JÓL csinálnák. Esküszöm, próbálok objektív lenni, elismerem a Fidesz pozitív intézkedéseit:
- egykulcsos szja (elméletben vitatom, de tény, hogy több pénzt viszek haza)
- kerítés (bár igyekszem humánus lenni, de félek is, és jobb félni)
- közmunka (legalább tesznek valamit a "segély"-ért, csak nem kéne "igazi" munkahelynek beállítani)
Szóval rendben van, legyenek ők kormányon, csinálják legalább olyan jól, ahogy egyesek hiszik, de lehetne esetleg kevesebb korrupcióval, lopással, szervilizmussal, értelmetlen és drága konzultációval?

blah 2017.11.27. 14:02:15

fordítva ülsz a lovon... a hazugság az alapja a fidesz és a hívői kapcsolatának. azok az emberek olyan sötétek mint az éjszaka, ha nem tök egyszerű dolgokról volna szó amitől félni kell meg utálni fel sem tudnák fogni.

Töritanár_ 2017.11.27. 14:21:06

Igazából mindegy hogy valójában néhány százezer vagy 1.7 millió visszaküldés történt (bár úgy tudom az Együtt kikéri a Magyar Posta ide vonatkozó nyilvántartását közérdekű adatként) a lényeg: felhasználható döntéseik legitimálására. Mert ez a lényeg: elmondhatják hogy ők csak a "többségi szándékot valósítjál meg. Bájos.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.27. 15:06:38

A fidesz-kdnp honna tudja, hogy hány levél parkol a postán?
3/3?

ó azok az ötvenes évek

Tom66 2017.11.27. 15:17:56

@Állítsuk meg a .........: A balliberális oldalnak az ötvenes éveket emlegetni…

Állítsuk meg a ......... 2017.11.27. 15:22:20

@Tom66:

még lehet, hogy kiderül az is, hogy 30 millió lesz a visszaküldött kérdőívek száma
igaz a kiküldött csak 8 millió volt
igaz?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 15:30:24

@Tom66:

A ballibek mindenkiért aggódnak.

Mikor sikeresen ledagradálták magukat 10% alá, akkor elkezdenek aggódni azon, hogy átverik a jobboldali szavazókat a kormánypárt.

Aggódnak értünk, mert ilyen rendesek.

A népszavazás elött pl világosan tudtunkra hozták, hogy nincs is kvóta, soha nem is lesz, azaz fölösleges a népszavazás, csak átbasznak minket.
Nincs Soros Terv nincs kvóta.

Utána azt mondták, hogy csak 1294 emberről szól a kvóta, úgyhogy a kormány átbasz minket. Mert ilyen rendesek. És nincs Soros Terv.

Most hogy az EP megszavazta a korlátlan kvótát a Soros Terv betűje szerint, nem győzik hangsúlyozni, hogy ez nem is így van. NIncs kvóta, csak terv, nincs Soros-Terv.
A 3 millió 200 ezer megtévesztett emberért viszont nagyon aggódnak, akik a korlátlan betelepítés ellen szavaztak, mert ilyen rendesek.

Ha már szankcionálják majd az országot, mert nem fogad be korlátlanul minden migránst akiket Soros NGO-i az embercsempészek segítségével hoznak az EU-ba, akkor is mondanak majd valamit, és figyeld meg aggódni fognak, hogy minket átver a kormány !

Állítsuk meg a ......... 2017.11.27. 15:35:04

az egészségügy helyzetéért bezzeg nem aggódnak az illiberálisok

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 15:40:05

@Állítsuk meg a .........:

Ezt miből gondolod ?

Gyurcsány alatt bezárták a kórházakat, megfelezték az ágyszámot, privatizált kórházakba folyosóra fekették a betegeket, és rommá adósodott az összes kórház.

Jelenleg a kórházak adósságát rendezték, soha nem látott mértékű pénz áramlik az egészségügybe (igaz lehetne több, de az összevetve az elkúrókkal nagyságrendnyi a különbség).

BéLóg 2017.11.27. 15:54:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Istenem, csak nem hiszed hogy ezek a blafszaok EZT valaha is fölfogják vagy bevallják maguknak?

blah 2017.11.27. 15:55:28

@Ballib cenzúrázók réme 25: ha ez így lett volna akkor most nem jelentene gondot az orvos meg a nővérhiány, de hazudsz.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 15:59:59

@blah:

Ez két különböző probléma. Az elvándorlás mértéke viszont náluk alacsonyabb, mint a Szlovákoknál, Lengyeleknél vagy Románoknál.

Azaz bizonyos hogy nem Orbán az oka, hacsak nincs ott is ráhatása a migrációra a Patásnak.

blah 2017.11.27. 16:00:40

@Ballib cenzúrázók réme 25: csak annyit mondtam, hogy hazudsz, nem érdekel a körítés.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 16:09:15

@blah:
Én tudom hogy az érveid kimerülnek a személyeskedésben, csak nem gondoltam, hogy ezt így be is vállalod, és leírod.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 16:37:35

Bayer ismét remek cikket írt, arról, hogy a muszlim melósokat az EP-ben lecserélték Kelet Európai melósokra:

magyaridok.hu/ahelyzet/muszaj-rendnek-lenni-2487247/
És persze a világ legtermészetesebb dolga, hogy az Európai Parlament lecseréli a dzsihadista sofőröket és takarítókat, a terroristákat és potenciális tömeggyilkosokat, hát micsoda világ lenne itt, kérem, micsoda szörnyűség, elviselhetetlenség, micsoda skandallum, ha az Európai Parlamentben megbújó dzsihadista sofőrök és takarítók esetleg éppen akkor robbantanák fel magukat és tennének kárt az Európai Parlament nagyon liberális, nagyon felvilágosult, nagyon haladó, nagyon humánus, nagyon emberséges, nagyon európai képviselőiben, amikor azok éppen megszavazzák, hogy Európa ezentúl felső határ nélkül, automatikusan és kötelező kvóták szerint fogadja be a bárhonnan érkező dzsihadistákat, iszlamistákat, radikális muszlimokat, potenciális tömeggyilkosokat és terroristákat.
Már tényleg csak az hiányozna, hogy ezeket a nemes hölgyeket és urakat a demokrácia gyakorlásának nehéz és felelősségteljes munkája közben valamiféle terrortámadás érné! Még rágondolni is elborzasztó!
Mert, kedves felebarátaim, lássuk be, első dolog a biztonság, sőt legelső dolog a biztonság, a biztonság mindenekfelett! Persze óva intenék mindenkit attól, hogy olyan hebehurgyán fogjon neki a biztonságnak, hogy csak úgy nekiessen, mint tót az anyjának, nem, ilyesmiről szó sem lehet! Megfontoltan kell haladni a biztonság rögös útján, vagyis az európai társadalmak még ráérnek.

vanRob 2017.11.27. 16:41:38

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az EP nem szavazott a korlátlan kvótáról, ne hazudozz. A Dublini-szerződés felülvizsgálatára mondtak igent. Bár akik azt sem tudják, hogy az EP az nem Brüsszel, azokat a tények nem zavarhatják össze.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 16:43:35

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Void Bunkoid 2017.11.27. 18:10:20

@Szabó Ferenc: az a baj, hogy ezt a "szellemi tolószékes" szófordulatot (aminek amúgy kurvára semmi de semmi értelme nincs, csak szólok) még kb másik 4 nick alatt is gyakran el szoktad sütni személyeskedő sértegetésként, egyértelműen bizonyítva, hogy te bezony egy fizetett bérkommentelő vagy, aki álló nap fórumokat meg blogokat túr, hogy ott törjönzúzzon.

Inkább iratkozz be egy - a kormány által amúgy általam helyeset és támogatott, még akkor is, ha a közeledő automatizációs forradalom miatt a szakiskolákban tanított szakmák kb 80 százaléka tényleg feleslegessé válik, no de nembaj, úgyis barátkozunk Afrikával, őnekik még az emberes futószalagos gyár is csillagok háborúja, majd élünk belőlük - szakiskolába, hogy legalább érts valamihez, mert a bérkommentelés társadalmi megítélés szempontjából még a BKV-ellenőrnél is lentebb van.

De amúgy tökmindegy, hiába beszélek, a Párt kommunikációja már nem is politikai szervezeteket, hanem a legegyszerűbb fundamentalista egyházakét idézi (tekintve, hogy igazából már nem is közleményekben, véleményekben, hanem sokkal inkább megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásokban, dogmákban kommunikál, és ha netán mégis megkérdez valaki valamit, akkor máris indul a végtelenített szalag, komcsik, gyurcsány, soros. Ha azt kérdezné valamelyik ellenzéki képviselő, hogy teszem azt, mikor zárul jövőre a kampányidőszak, arra is az lenne a válasz, hogy Soros György.

És ezzel nem Soros Györgyöt védem, sőt lesz*rom magasról, de arra rámutatnék, hogy mennyire buták vagytok, kb mint a középső csoportos óvodások, leállíthatatlanul csúfolódtok egy-egy valakit vagy valamit kijelölve gonosznak, mint az ovis csoportban a mittomén, szemüveges Pistikét.

A különbség az, hogy ennek az ostoba csúfolódásnak a következményeit 10, ja nem bocsi, számoljuk bele akkor a határontúliakat is, 15 millió ember viseli.

VaradiJanos 2017.11.27. 21:41:10

Ki nem szarja le, hogy mit számolt az a bohóc?

Attilajukkaja 2017.11.28. 13:10:49

Miután bárki bárkinek a nevében visszaküldhette a konzultációsnak csúfolt űrlapokat, ez az egész még nevetségesebbé vált, mint eddig.
Őrülök, hogy a Fidesznek ismét sikerült a pénzünkön kiviteleznie egy tökéletes figyelemelterelő kampányt.
Már csak arra vagyok kíváncsi, mikor nyal vissza nekik a fagyi!
süti beállítások módosítása