A valódi viták otthona

Reflektor

Hajléktalanokra támadni még a lakájmédiától is förtelmes

2017. december 14. - szénhidra

Az egyik legundorítóbb, legvisszataszítóbb dolog a világon az, amikor a saját (vagy gazdái) vélt vagy valós hatalmától felbátorodó bántalmazó személy (vagy efféle bántalmazókból álló csőcselék, melynek tagjai mindenféle gátlás nélkül mennek neki mindenkinek, csak mert úgy érzik megtehetik, csak mert erősebbek) már büszkén, mosolyogva csinálja azt, amihez a legjobban ért. Nincs szégyenérzet, nincs felelősségre vonás, helyette hátbaveregetés van meg állami kitüntetés, esetleg prémium. És persze pusztítás, hiszen minden rossz, ami nem mi vagyunk, aki vagy ami moralizál, aki vagy ami kérdéseket tesz fel: ellenség.

Sajnos sok területen munkálkodnak ilyen személyek és csoportok ma Magyarországon (hol hatósági jogkörben csavarnak egyet-egyet a dolgokon, hol civil szervezetnek hazudva magukat valósítanak meg törvénytelen propagandát közpénzből (CÖF), hogy csak néhányat említsek), mindent megtéve azért, hogy ez az arrogáns, képmutató hatalom olajozottan működhessen és felzabálva a teljes hazai média óriási többségét, ügyesen manipulálhassa, butíthassa, szoktathassa a nagyvezér kezéhez a népet. Örömmel pécéznek ki maguknak mindenkit, aki vagy akik ellen uszítani lehetnek, hiszen amíg az adrenalin átveszi a józan ész helyét és az indulat nem ellenük irányul, addig látszólag bármit megtehetnek.

A lakájmédia működése pedig igazi iskolapéldája mindennek. 

Az, hogy most épp a jelenleg is az utcán élő vagy korábban otthontalan és lakhatási szegénységgel küzdő emberekből szerveződő AVM-nek mentek neki az Origonál, mert A Város Mindenkié csoport is sorosista az ő értelmezésükben, még annál is lejjebb van, mint ahogyan Rogán Antal tagadja a hétvégi helikopterezést az érvénytelen népszavazás után, pedig az se volt épp semmi.

Persze könnyű prédának számítanak azok a társadalmi rétegek, akik valóban a periférián élnek, akiknek önvédelmi képességei még a többiekhez képest is markánsan korlátozottak. De most komolyan? Tényleg hajléktalan ügynökökről beszéltek? És Soros pénzéből dorbézoló otthontalanokat vizionáltok delíriumos álmaitokban az Origo szerkesztőségében? De komolyan, emberek, tényleg nem érzitek, hogy ez még a leglojálisabb, legelvtelenebb hiénáktól is végtelenül szánalmas? Vagy így akartátok megünnepelni, hogy a TV2 egy éve mutatta be a hajléktalanokkal foglakozó mocskok műsorát? Miért nincs már bennetek egyetlen csepp önbecsülés sem? Miért nem próbáltok legalább jól hazudni, ha már esetleg úgy érzitek, hazudni, fröcsögni kötelességetek?

Magyarországon sok tízezer otthontalan ember van, Magyarországon másfél milliónál is többen vannak, azok akik lakhatási szegénységben élnek. Biztos, hogy velük van a baj? Az a rossz, aki rámutat arra a kontrasztra, hogy az önkormányzatok inkább hagyják lerohadni üresen álló lakásállományukat, hogy később jó áron adhassák el haver befektetőknek, mint sem bérlakásokkal enyhítenének mások helyzetén? (Persze komplex szociális programokat azért is volna nehéz indítani, mert a főiskolát, egyetemet végzett szakemberek jelentős része inkább már Nyugaton mosogat, amíg nem talál mást.) Azok az idegenszívűek, aki szóvá teszik, hogy sok esetben jogtalanul vegzálják a hatóság képviselői azokat, akiknek semmijük sincsen?

Basszus, de ha erre a területre érdemes pénzt áldozni, akkor a magyar kormány miért nem teszi? Ha támogatta is valaha Soros az AVM-et, miért nem inkább azt kérdezitek, hogy vajon miért neki kellett? Miért nem inkább ti tettétek ezt? És miért nem leplezitek le újra és újra a gazdáitokat, akik Soros pénzéből/kegyéből/jóindulatából tanulhattak? Azért, mert nincsenek elveitek, mert nincsenek morális kételyeitek. Helyette üzemnorma van meg sztahanovista élmunka.

Lehetetlenül nehéz elképzelni, hogy a fideszes propagandagépezetet életben tartó KISZ-aktivisták (TGM kedvéért akár ifjú leventék is lehetnek, nem ez a lényeg) esetében mi lehet a legfőbb motiváció (a pénz, a gerinctelenség, a fanatizmus vagy egyszerűen csak az, hogy erősnek érezhetik magukat, ha másokat támadhatnak, másokba rúghatnak büntetlenül?) arra, hogy napról napra telibe hányják, hányjátok ezt az országot, a hazánkat. Hogy összeesküvéseket vizionáltok, hogy hazugsággal vádoltok mindenkit, aki nem élteti az állampártot, hogy nélkülöző embereket aláztok meg vagy épp neveztek csalónak, mert rajtuk keresztül úgy tűnhet, hogy az azeri baltás karrierjét nagyban elősegítő vezérkar mégsem vagy nem mindenki számára hozta el, a tejjel-mézzel folyó Felcsútot szomorú sorsú hazánkba.

Srácok, van egy tuti tippem, hogyan harcolhattok a leginkább az otthontalanokat, az AVM-et és rajtatok kívül mindenkit fegyverként használó Soros ellen: dolgozzatok végre azért, hogy a szőnyeg alá söprés helyett a problémák inkább megoldva legyenek!

Ki tiltja meg, hogy kimenj az utcára ételt osztani? Itt a karácsony, miért ne adhatnál másoknak te is keveset? Barátaim, küzdhettek végre egy tisztességes országos bérlakás-programért! Mi gátol titeket ebben?

Sajnos ez az, amit ti is mi is nagyon jól tudunk.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1513500089

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Napi Bérrettegés 2017.12.15. 2017.12.15. 09:43:51

A Ballib hírhamisítók mai hazugságai az indexen   Az Index ma meglepő módon, nem hozott le izmos bérrettegő sztorit, csúnya nagy ferdítést, és belemagyarázást mint általában. Van egy kis szokásosnak mondható Soros által pénzelt civilek iránti lelk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Censored Trompf 2017.12.14. 21:21:15

A cikk arról szól, hogy Soros és Soros szervezetei az AVM mögött állnak.

Amennyiben ez lejáratásnak minősül, akkor tényleg lejáratták őket.

Viszont az Origó által felsorolt állítások mindegyike tény.

VaradiJanos 2017.12.14. 21:21:59

Ja, az avm hajléktalanokból áll. Annyira mint a helsinki bizottság finnekből.

2017.12.14. 21:41:40

@Censored Trompf: egy elmebeteg szemében vagy egy hazaáruló, aljas gazember szavaiban tény.

2017.12.14. 21:42:38

@VaradiJanos: remélem, rövidesen lesz okod a segítségüket kérni!

cso zsi 2017.12.14. 22:22:57

Ebben az egyben akár még igaza is lehet.
A rendszerváltás után jelentek meg nagy tömegben a csövik, és az importkoldusok.
Nem vicc, volt (van) echte román, és hátsó-indiai is.
A kartontáblás szövegek mögött sokszor nem hazai ember ült/állt.

De térjünk vissza a hazai hajlékonyokra.
Van szálló, ahol havi 10-ért meghúzhatja magát emberi körülmények között.
Van, ahol csak ágyrajárni lehet.
Alkohol tilos, mégis bepróbálkoznak. Előbb-utóbb kirúgás a vége.
A másik verzió, akinek létformája az utcán lakás, nem akar sem fedelet, sem munkát. Szegénynek akar látszani. Élelmet nem fogad el, csak pénzt. Azon ugyanis lehet piát-bagót venni, és lehet tejelni a futtatónak.
Az aluljáróban lakás "elfogadott" dolog.
Az aluljáróban hányás hugyozás szarás már nem annyira.
Ez most a metrópótlás idején látványos dolog, amikor a pótlóbuszt egy népszálláson át lehet megközelíteni, bármelyik aluljáróról is beszélünk.

Hozzászólok 2017.12.14. 22:43:42

Mennyi fölösleges érzelmektől elvakult ömlengés.
Soros támogatja a város mindenkiét.
Oke.
Nem derül ki a posztbol hogy pontosan mit is csinál ez a szervezet. Én nem tudom. És én spec nem vagyok a hive annak hogy a hajléktalanok a köztéri padokon üldögéljenek, és a bokorba szarjanak. Ha soros ezt támogatja, akkor kuka.
A hajléktalanoknak olyan támogatás kellene, ami segit talpraállni. De sajnos sok van, aki nem akar ujra része lenni a társadalomnak. Csak jól jön néha az ingyen kaja.
Én a visszailleszkedést támogatom szivesen, de az élősködést, és az épített környezet leamortilzálását nagyon nem.

VaradiJanos 2017.12.15. 06:18:38

@Hozzászólok: mert nem vagy elég fejlett libejálisan

bkkzol 2017.12.15. 06:45:55

Iszonyú állapotok vannak a budapesti aluljárókban. Nem azért nem mennek normálisabb helyre ,mert nincs ilyen hanem azért ,mert ott nem lehet inni, tisztálkodni kell, esetleg nekik kellene az ágyneműt áthúzni. Valóban nem 3 csillagos szállodai szolgáltatás.
Sajnálatos, hogy nem lehet őket eltakarítani pár elmebeteg "civilszervezet" rossz értelmezésben "a város mindenkié" miatt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.15. 07:10:49

Közismert, hogy Soros fizet embereknek, hogy hajléktalanok legyenek, ezzel destabilizálva a közállapotokat, h olcsón felvásárolhassa Magyarországot és az itteni bőséges vizet Afrikába vihesse, hogy legyen a miggránsoknak elég a kulacsukba idejönni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.15. 07:13:53

@bkkzol: Ez a baj, az internet is mindenkié, téged sem lehet eltakarítani innen.

eßemfaßom még áll 2017.12.15. 07:15:39

Mennyivel hitelesebb lenne egy ilyen siránkozó poszt ha nem egy Washingtonból importált hajléktalanfotóval kezdődne

darkroom.baltimoresun.com/2013/03/march-25-photo-brief-spring-snow-on-the-east-coast-supreme-court-takes-on-prop-8-rebels-capture-central-african-republic-a-130-ft-lord-buddha-statue/

"A homeless man sits covered in snow early on March 25, 2013 in Washington, DC."

midnightcoder2 2017.12.15. 07:35:56

A hajléktalanok problémáját valóban kezelni kellene. A Város Mindenkié mozgalom viszont valójában csak árt nekik, akár Soros finanszírozza őket, akár a Darth Vader. Nem az utcára szarás alkotmányos jogát kellene biztosítani, hanem annak aki képes az önálló életvitelre biztosítani kellene a minimális lakhatási, étkezési és tisztálkodási lehetőséget, a maradéknak pedig irány a zárt intézet. Ez lenne a hajléktalanok érdeke is, és a társadalomé is. Amit viszont a VM csinál csak árt mind a kettőnek.

CoolKoon 2017.12.15. 07:42:27

@cso zsi: "A rendszerváltás után jelentek meg nagy tömegben a csövik, és az importkoldusok." - Neked fogalmad sincs, hogy miről hadoválsz itt össze-vissza. De ne félj, még pár év, és pártod és kormányod (meg persze a suttyó csuti "megváltód") visszahozza neked az általad visszasírt átkost.

CoolKoon 2017.12.15. 07:44:44

@VaradiJanos: Te egy idióta vagy. Én is remélem, hogy a bérkommentelésből összekuporgatott, alamizsna-szerű fizetésed egyszer csak már a rezsire se lesz elég (a túlzásba vitt piálásod miatt).

VaradiJanos 2017.12.15. 07:49:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: pedig milyen jó lenne, ugye, olyan libejális módra?

CoolKoon 2017.12.15. 07:51:04

@midnightcoder2: "Nem az utcára szarás alkotmányos jogát kellene biztosítani" - ....hanem a "hajléktalankodást" tiltani, igaz? Ennél amúgy kevés képmutatóbb dolog van a világon.

"annak aki képes az önálló életvitelre biztosítani kellene a minimális lakhatási, étkezési és tisztálkodási lehetőséget" - És mi van, ha a mocskos "sorosista" civilek esetenként ezzel is próbálkoznak?

"a maradéknak pedig irány a zárt intézet" - Egyrészt felnőtt emberekről van szó (akiket nem lehet csak úgy bezárni, bármennyire is ezt óhajtanák egyesek), másrészt pedig nem kellett volna bezárni a Lipótot (vagy ha már az idióta szocik bezárták, újra meg kellett volna nyitni). Így pedig a lelkibetegekből is óhatatlanul hajléktalanok lettek.

VaradiJanos 2017.12.15. 07:52:42

@CoolKoon: nu, itt van pár óràn belül a második nagyon libejális, nagyon tolejáns demokjata civil aki átkot szór rám amiért azt mertem mondani, hogy a vm nem csak hajléktalan tagokból áll. Azért meglepődve nem vagyok, s nem is haragszom rátok, s tulajdonképpen részben nektek köszönhetjük majd orbán következő 12 évét.

VaradiJanos 2017.12.15. 07:54:26

@CoolKoon: a lábtörlődre is szarhatnak, ugye? Vagy az már holokauszt?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.15. 08:09:35

Önmagukban nincs gond a hajléktalanokkal, többségük rendes, csendes alkpholista, aki csak meg akarja húzni magát valahol.

A gond a hajléktalancukkoló álcivilekkel van.

CoolKoon 2017.12.15. 08:21:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "többségük rendes, csendes alkpholista" - LOL

"A gond a hajléktalancukkoló álcivilekkel van." - Azok milyenek?

CoolKoon 2017.12.15. 08:34:18

@VaradiJanos: "nu, itt van pár óràn belül" - Mi van, nem találod a cirillbetűs billentyűzeten a magyar "á"-t? Ja és az magyarul "na" (vagy legfeljebb "no"), semmiképp se "nu", mint oroszul.

"nagyon tolejáns demokjata civil aki átkot szór rám amiért azt mertem mondani, hogy a vm nem csak hajléktalan tagokból áll" - Te tévedésben vagy. Nem azért mondtam, hogy az vagy, ami, mert az AVM nemcsak hajléktalanokból áll (ezt természetesen mindenki tudja, aki nem komplett idióta), hanem az óvodás szintű csúfolódásod miatt.

"s tulajdonképpen részben nektek köszönhetjük majd orbán következő 12 évét" - Szerintem meg a hozzád hasonló tökfilkóknak, akik magát a rendszert fenntartják (és pl. az Origo-t is a cikkeknek álcázott, közönséges stílusú agitprop zagyvaságokkal teleszarják), és akik rájuk szavaznak, mert annyira visszavágynak Kádár gulyáskommunizmusába.

"a lábtörlődre is szarhatnak, ugye? Vagy az már holokauszt?" - Te tényleg komplett idióta vagy. Akkor most hadd kérdezzem meg én is ugyanilyen demagóg módon: te tapsolnál annak, ha a társadalom tetszőleges (neked nem tetsző) részét teszem azt Kubatov gorillái időnként agyonvernék vagy simán, csak a nyílt utcán főbe lőnék, ugye? Förtelmes az aluljárókban fetrengő hajléktalanok látványa, hát töltsünk meg velük pár dögkutat, és egy csapásra megoldódik a probléma (még a napi is szebben fog sütni), ugye?

szamaritánus 2017.12.15. 08:37:22

@CoolKoon: fogadd be oket a lakasodba, faszfej

cso zsi 2017.12.15. 08:53:02

@CoolKoon: Az maximum a te vezéred te szerencsétln idióta.

2017.12.15. 08:55:32

@cso zsi: látszik, hogy egy utolsó, nagypofájú fideSSes senkiházi vagy, akinek fingja sincs a hajléktalanok valós helyzetéről.

2017.12.15. 08:56:40

@VaradiJanos: hogy legyen benned némi empátia, ami veled pusztul az utcán, egy padon...

2017.12.15. 08:57:18

@szamaritánus: vicces, ilyen nikkel, ekkora gazembernek lenni...

cso zsi 2017.12.15. 08:57:43

@eßemfaßom még áll: Elég lenne lemenni a Deákra, a Dózsára, a Lehelre, az Árpád hídhoz. A Ferencieket kiürítették, mert mégiscsak a belváros kellős közepe.

cso zsi 2017.12.15. 08:58:50

@hullajelölt88: ezt még sosem mondták rám. Voltam már náci, zsidó, de hogy fideszes, azért ez már igen durva sértés.

cso zsi 2017.12.15. 09:02:28

@hullajelölt88: Ha meg valös helyzetet akarsz, elfáradhatsz a BMSZKI intézményibe, ahol átmenetileg laknak a jobb sorsra érdemesek.
Aztán csak nem bírják ki, hogy ne rúgassák ki magukat.
Amikor rendőrt kell rájuk hívni, vagy ha a mentős meghallja, hogy hova kéne esetkocsi, és inkább megpróbálja az ügyeletre terelni a dolgot...
Szólj, ha ismered a részleteket.

satie · http://321.hu/sas 2017.12.15. 09:15:50

szomorúan látom, hogy honfitársaim személyeskednek progresszív vita helyett, de ezt elősegítve 2 tényt megemlítenék:

az AVM, mint a cikkből kiderül egy alapvetően hajléktalanok által létrehozott önsegélyező CSOPORT, tehát nem szervezet, közvetlenül maximum készpénz adománnyal lehet 1-1 tevékenységüket támogatni, nem tudja őket közevetlenül az OSF.

Azt szerintem nem kell ecsetelni, hogy milyen sok ember éri úgy el a felnőttkort, hogy nincs SAJÁT lakása, napi 8 óra törvényes, bejelentett munkával nem éri el a jövedelme a 89 ezer forintos létminimumot, a legtöbb állam pedig nem teljesíti azt az alkotmányos kötelezettségét, hogy minden polgárának biztosítson fejenként néhány négyzetméter lakhatást. Így, amint azt a statisztikák is mutatják, de amúgy azonnal közvetlen tapasztalatot is lehet szerezni erről például egy létminimumnál kevesebbet fizető legális munkahelyen, sokan hajléktalanságból, például romházakból patakból mosdva járnak dolgozni és fizetni azokat az adóterheket, amiből ők is hozzájárulnak a nyugdíjakhoz, az oktatáshoz és így tovább. Mivel az állam nem látja el alkotmányos kötelezettségeit, ezért munkájuk ellenére nincs jelenleg esélyük arra, hogy külön-külön önállóan előre tudjanak lépni hatékony lakhatás terén, ezért is van szükség ilyen önszerveződő csoportokra, mert így 1-1 konkrét ügy megoldását könnyebb elérni. A jól működő államokban, amit mindannyian szeretnénk a problémák helyi megoldását jelentősen gyorsítják a formális és az informális, mint például az AVM csoport állampolgári, azaz civil szervezetek, ugyanígy polgári körök, csoportok, ezért támogatja ezeket az alkotmány és a törvény is. Ha egy józsefvárosi utcán egy hajléktalant látsz, és nincs elég kormányzati, vagy önkormányzati megoldás, Te is máshol laksz, csak minden héten ott elhaladva látod ezt az embert, aki kénytelen az utcán aludni, viszont a jó érzésed azt mondja, ennek nem kéne így lennie, ki fog segíteni? Az utcában, a negyedben lévő civil szervezet az, amelyik tud segíteni. Óriási segítség például egy lakcím biztosítása is annak a hajléktalannak, aki szeretné az ügyeit intézni, sok munkáltatóra vonatkozik például, hogy csak a törvény szerint csak _bejelentett lakcímmel rendelkező_ embereknek adhatnak munkát. Egy civil szervezet, hasonlóan például a székhelyszolgáltatókhoz, tud segíteni például abban, hogy lakcímbejelentést segítsen, például egy erre a célra fenntartott irodában az előrelépéseiket tenni akaró hajléktalanoknak. A tisztálkodás versenyképes segítése például egy állásinterjúhoz szintén egy példa, amivel egy civil szervezet összefogása tud segíteni az előrelépni kívánó hajléktalanoknak. Csak 1-2 legapróbb példát említettem, hogy miért jó mindenkinek, ha az érintettek és néhány állampolgár összefog, hogy 1-1 ügy megoldásával is tudják csökkenteni ezt a mindannyiunkat érintő problémát.

CoolKoon 2017.12.15. 09:25:11

@Hozzászólok: "De sajnos sok van, aki nem akar ujra része lenni a társadalomnak. Csak jól jön néha az ingyen kaja." - És azokkal mi legyen? Hagyjuk őket az utcán, aztán a -15 fokos éjszakák után szedessük össze a rendőrökkel a hulláikat (de csak azután, miután a saját lakásaikban megfagyott kisnyugdíjasok összeszedésével végeztek)?

"Én a visszailleszkedést támogatom szivesen, de az élősködést, és az épített környezet leamortilzálását nagyon nem" - És az "épített környezet leamortizálásának a nem támogatását" mégis hogyan képzeled el? Pintér papa pribékjei általi napi szintű botozással, ami (remélhetőleg) ráveszi őket arra, hogy a meleg aluljárókból kimenjenek a fagyba?

CoolKoon 2017.12.15. 09:26:23

@szamaritánus: Én? Hát neked a nicked "szamaritánus", nem? Akkor meg mire vársz? Spuri! :P

CoolKoon 2017.12.15. 09:29:56

@cso zsi: Közben végre már utána néztél, hogy miért baromság az, amit itt összezagyváltál?

cso zsi 2017.12.15. 09:38:06

@CoolKoon: Nem utánanéztem, közöm van hozzá. Neked úgy néz ki, halvanylila sincs.

CoolKoon 2017.12.15. 09:48:14

@cso zsi: Nos, akkor húdenagy szakértőként tudnod kéne, hogy hajléktalanok már a szociban is voltak. Még kutatta is (halált megvető bátorsággal) pár szociológus. Sőt, nyugodtan kérdezz meg bármely, a szocival foglalkozó történészt, és azok is elmondják, hogy a komcsik úgy oldották a "hajléktalanproblémát", hogy néha összefogdosták őket, kirakták a semmi közepén (valahol az Alföld kellős közepén, mindentől jó messzire), és így pár hétig nem volt gond. De te azért "tudod", hogy a hajléktalanok csak a rendszerváltáskor jelentek meg (biztos azokat is Soros telepítette ide).....

midnight coder 2017.12.15. 09:50:00

@CoolKoon: "hanem a "hajléktalankodást" tiltani, igaz? Ennél amúgy kevés képmutatóbb dolog van a világon."

Annál van kevés képmutatóbb dolog a világon, mint hogy biztosítjuk a kukázás és a magad alá hugyozás jogát az emberi jogok és méltóság védelme érdekében.

"És mi van, ha a mocskos "sorosista" civilek esetenként ezzel is próbálkoznak?"
Akkor teljesen igazuk van. A gond az, amikor nem ezt teszik, hanem az előbbit.

"Egyrészt felnőtt emberekről van szó (akiket nem lehet csak úgy bezárni, bármennyire is ezt óhajtanák egyesek), másrészt pedig nem kellett volna bezárni a Lipótot (vagy ha már az idióta szocik bezárták, újra meg kellett volna nyitni). Így pedig a lelkibetegekből is óhatatlanul hajléktalanok lettek. "

A pedofil sorozatgyilkos is felnőtt ember. Vannak bizonyos társadalmi szabályok, amiket bizony be kell tartani. Más kérdés, hogy a másik oldalon a társadalomnak is biztosítani kell ehhez a lehetőséget. De aki ezek után sem tartja be - vagy azért mert nem akarja, vagy mert nem képes rá - akkor azt is kezelni kell. Mert az átlagpolgárnak is joga van a hajléktalanmentes közterekhez. Tökéletesen felesleges elkölteni több száz millió forintot egy tér felújítására, ha utána tele van hajléktalannal.

CoolKoon 2017.12.15. 09:57:19

@midnight coder: "biztosítjuk a kukázás és a magad alá hugyozás jogát" - Te mégis miről beszélsz?! Milyen kukázás és magad alá hugyozás jogát?!

"A pedofil sorozatgyilkos is felnőtt ember. Vannak bizonyos társadalmi szabályok, amiket bizony be kell tartani." - Ja. És egy aluljáróban fetrengő hajléktalan társadalmi veszélyessége pont akkora, mint egy pedofil sorozatgyilkosé, igaz? Nem érzed ebben egy kicsit sem az ordító ellentmondást?

"De aki ezek után sem tartja be - vagy azért mert nem akarja, vagy mert nem képes rá - akkor azt is kezelni kell." - Igen, ebben szerintem azért többé-kevésbé egyetértünk. Azt amúgy a hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezetek is régóta mondogatják, hogy nagyon sok közöttük a mindenféle lelki bajokkal küszködő.

"Mert az átlagpolgárnak is joga van a hajléktalanmentes közterekhez." - Ez igaz, csak ennek a "jognak" a biztosítása drasztikus módszerek nélkül sajnos nem megoldható (nálunk sokkal fejlettebb helyeken se).

"Tökéletesen felesleges elkölteni több száz millió forintot egy tér felújítására, ha utána tele van hajléktalannal." - Egyetértek.

Amúgy árulj már el egy dolgot: miért is van szükséged két nick-re? Csak nem Fideszes bérkommentelő babérokra törsz? :P

nnnnnnnn 2017.12.15. 10:22:49

én egy olyan szervezetet szivesen támogatnék ami eltakarítja a sok csövest a városból. visszatasztítóan néz ki tőlük budapest. dologtalan alkoholisták, össze kéne őket gyűjteni és dolgozni vinni, elzárni és megvonni tőlük a piát. ezt támogatnám szívesen.

Hozzászólok 2017.12.15. 11:14:35

@CoolKoon: igen, körülbelül így képzelem. Arra szívesen adok pénzt, hogy rehabilitálódjanak, de ott igenis be kell tartani a szabályokat. Nem inni, fürdeni, dolgozni, terápiára járni. Ha nem, és megint nem, és megint nem, akkor igen, meg lehet fagyni.
Nem tetszik, higy a te fene nagy jószívűségedet, a csöves életforma támogatását velem fizetteded meg, nekem kell elviselni, hogy az adómból felújított parkban nem tud játszani a gyerekem. Nekem kell elviselni, hogy az aluljáróban elhányommagam. pest környéki erdőkben kunyhóznak stb.
Ha olyan nagy szíved van, fogadd be a házadba és etessed, itassad, mosdassad. Azt már persze ugye nem....

2017.12.15. 11:18:25

@cso zsi: azért érzed az iróniát mindebben? Erőszakoskodsz, hogy de igenis, milyen jó helyük lenne ott a hajléktalanoknak, majd közlöd, hogy még a mentős is kitalál mindent, csak ne kelljen odamennie (más téma, hogy mentős, ha azt hallja, hogy utcán fekvő ember, akkor az esetek 90%-ában látatlanba azt mondja, hogy alkoholista állat, akit csak bottal... sajnos volt szerencsém látni, hogy bánnak velük :( )

2017.12.15. 11:20:16

@cso zsi: apropó, aluljáróban szarás-hugyozás... mégis hova a picsába menjen szerencsétlen, ha még egy nyomorult nyilvános wc sincs a környéken? Vagy ha van, nem engedik be?

cso zsi 2017.12.15. 11:22:19

@hullajelölt88: irónia, erősködés? Ti gondoljátok azt, hogy nem úgy van, ahogy nap mint nap látni, szarban húgyban fetrengve az aluljáróban. Újabban jegyautomata mellé, hogy fel se kelljen kelni a kéregetéshez. De a kannásbor az folyamatos ellátmány. Ha meg a saját reggelimet adom neki, akkor elhajt, hogy pénz kell, nem kaja.

2017.12.15. 11:22:33

@cso zsi: egyébként neked is az az egyik bajod, hogy lehet, hogy látsz valamit mindebből, de nem belülről. Próbálj kimenni egy hétre az utcára és ott "élni"! Elkerülni a söpredéket (értsd: dicső mélymagyarjaink, akik merő szórakozásból verik, rugdossák ezeket a szerencsétleneket), meg még valami ennivalót is szerezni és ahogy fentebb írtam, keress még wc-t is, hogy ne az utcán kelljen! Megnézném egy hét után hogy állna a szád... meg az összes hasonszőrűét is...

cso zsi 2017.12.15. 11:23:15

@hullajelölt88: Többnyire van. Hozzáteszem, azt tényleg államköltségen, ingyenesen, és takarítva kellene kezelni.

2017.12.15. 11:23:24

@cso zsi: mondom: próbáld ki, ne évekig, csak egyetlen hétig, utána legyen nagy a pofád! Amíg van hova hazamenned, addig könnyen arcoskodsz.

cso zsi 2017.12.15. 11:24:14

@hullajelölt88: Olvass picit feljebb. Nem csak az utcai részt látom.

Hozzászólok 2017.12.15. 12:00:08

@hullajelölt88: figyelj. Akinek van hova hazamenni a tobbnyire igyekszik nagyon, hogy ezt meg is tartsa. Nem issza le magat, dolgozik, mosakszik stb.
Es akik eltakaritanak a csoveseket az utcarol, azok nagy resze adna szivesen a rehabilitaciora.

Nem kell buszken arcoskodni hogy nem birnak a hajlektalan eletet, mert tudjak. Nem is akarjak.
Az alkesz hajlektalanoknak terapiara, a @satie: altal leirtaknak olcso szallasra van szukseguk.
De a tarsadalmi egyutteles szabalyait mindenkinek be kell tartani. Ez van.

felső határ nincs 2017.12.15. 12:23:02

Soros bujdoso szervezete ismet hazudik, de a tenyfeltaro fuggetlen media utoleri mint santa kutyat

2017.12.15. 12:45:37

@Hozzászólok: tudod te, milyen kibaszottul könnyen az utcán találhatja ma magát bárki, akinek nincs pár millás megtakarítása? (meg az is, akinek van és szép lassan feléli).
Szerintem fogalmad sincs, milyen "csodás" ez a mostani világ.

CoolKoon 2017.12.15. 12:45:38

@Hozzászólok: "Ha nem, és megint nem, és megint nem, akkor igen, meg lehet fagyni." - Jó nagy szociáldarwinista vagy te. Az "elődök" igazán büszke lehetnek rád....

"Nem tetszik, higy a te fene nagy jószívűségedet, a csöves életforma támogatását" - A csöves életforma támogatását?! Hát kéremszépen, megmondhatod a sok idiótának, akik egy kicsit is ehető kaját dobnak a kukákba, hogy ne dobjanak ki semmi ehetőt, mert ezzel is a csöves életformát támogatják. Sajnos a meleg aluljárókat nem tudod megtiltani, mert az ottani meleget lényegében a metró termeli a működése során, napközben pedig az utasok miatt nem zárhatod le őket.

"Ha olyan nagy szíved van, fogadd be a házadba és etessed, itassad, mosdassad." - És mégis miért akarnék rájuk erőltetni olyasmit, amit nem akarnak? Valahol fentebb már írtam, hogy felnőtt emberekről van szó. Hogy így élnek, az részben pl. abból ered, hogy nem is törik magukat azért, hogy máshogy éljenek (pont mint pl. a putris cigányok se). Ha pedig még valami lelki bajuk is van, akkor pláne nem tehetek értük semmit, mert nem vagyok pszichiáter, így gyógyszert se írhatok fel nekik, és a beszedésüket se ellenőrizhetem. Mint azt már említettem, nem kellett volna bezárni az OPNI-t.

"Azt már persze ugye nem...." - Ja. Mert aki nem akarja rögtön dögkutakba dobálni az összes hajléktalant, az rögtön fogadja is be az összeset, mi?

CoolKoon 2017.12.15. 12:47:05

@Hozzászólok: "a @satie: altal leirtaknak olcso szallasra van szukseguk." - Attól tartok, hogy a reménytelenséget és kilátástalanságot az olcsó szállás se oldaná meg.

2017.12.15. 12:47:52

@CoolKoon: ne erőltesd, ezek csupa olyan érzéketlen faszfejek, akiknek addig nagy a retkes pofája, míg nem kerülnek hasonló helyzetbe. Aztán ha utcára kerül, akkor nekiáll követelőzni, óbégatni, hogy milyen mocsokul bánt vele az élet.

CoolKoon 2017.12.15. 12:48:30

Amúgy vicces, mennyire feltűnően kerül a(z amúgy mindenki más megjegyzéséhez hozzászóló) @hullajelölt88 mint a leprást :D (hiába, a szégyen nagy úr)

Hozzászólok 2017.12.15. 12:50:05

@hullajelölt88: ez most érv valami mellett vagy ellen?

CoolKoon 2017.12.15. 12:51:18

Hoppá, én kérek elnézést :P

CoolKoon 2017.12.15. 12:54:51

@hullajelölt88: "csupa olyan érzéketlen faszfejek, akiknek addig nagy a retkes pofája, míg nem kerülnek hasonló helyzetbe" - Egyetértek, de amúgy félelmetes, mennyire nyíltan hangoztatják egyesek, mennyire könyörtelenek lennének a hajléktalanokkal, ha rajtuk múlna a dolog. Csak remélni merem, hogy igazából csak fotelhuszár az összes, akik a való életben vézna, kicsi, fal mellett járó, magukat mindig, mindenhol meghúzó mazsolák, akik így élik ki az élet okozta devianciáikat :P

Hozzászólok 2017.12.15. 13:01:39

@CoolKoon: de megoldaná. Legalabbis néhányuknál. És többet nem is tehetünk. Ha többet szeretnél, fogadd be őket személyesen. Bár mindet úgyse tudnád.
Főleg ha híre menne, hogy van egy jótét lélek aki ingyen mindent...
Ez egy egyensúly, azt kell látni. Minél könnyebb és kellemesebb hajléktalanként létezni, annál többen adják erre a fejüket. Ha félsz hogy megfagysz télen, utolsó erőddel összekapod magad és a segítő kéz után nyúlsz.
@hullajelölt88:
Nem teljesen értem a álláspontodat. Szerintem az aluljárókban és parkokban mocskosan fetrengés nem oké. Szerinted igen?
Akkor sem oké ha talál rá mentséget. Mert az egyetlen ami kihúzhatja őt az, ha felismeri és elismeri a saját felősségét a helyzet kialakulásában.
Nekünk többieknek nem az a feladatunk, hogy eltűrjük a mocskot, hanem az hogy segítsünk talpra állni.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.15. 13:38:22

@CoolKoon:

Akik pl. arra bíztatják őket, hogy alkotmányos joguk az aluljáróba szarni.

Én nem láttam más európai nagyvárost Budapesten kívül, ahol üvöltő deviáns, részeg és drogos hajléktalanok szent joga az aluljárókban tombolni.

CsipkeRózsa 2017.12.15. 13:46:01

A hajléktalan is ember, nem lehet róluk úgy beszélni, hogy "eltakarítani", nem lehet kirekeszteni őket. Mielőtt utcára kerültek, biztosan még tiszták, és WC-t használók voltak, nagy részük még részeges sem volt.

A kormány felelőssége volna egy olyan program kidolgozása, és megvalósítása, amely vissza tudná illeszteni ezeket az embereket a normális(abb) életbe.

Nem arra kell költeni a milliárdokat, hogy külföldi országoknak építünk kórházat, focipályát, Sorosozunk szintén milliárdokért, csak látványberuházásokat végzünk, mert az mindent elbír, és korrupció, korrupció hátán.

A legfontosabb, hogy emberekről van szó!

CoolKoon 2017.12.15. 13:47:06

@Hozzászólok: "de megoldaná. Legalabbis néhányuknál." - Igazán? Mert egy munkásszálló (vagy egy miniatűr önkormányzati bérlakás) ideális hely családalapításra és tisztességes életre, mi?

"Ha többet szeretnél, fogadd be őket személyesen. Bár mindet úgyse tudnád. Főleg ha híre menne, hogy van egy jótét lélek aki ingyen mindent..." - Amúgy ott vannak az egyházak. Azoknak nem szoktál leveleket küldözgetni, hogy ugyan fogadják már be az összes hajléktalant, hiszen a Bibliában is írva vagyon, hogy segítsenek az elesetteken?

"Ha félsz hogy megfagysz télen, utolsó erőddel összekapod magad és a segítő kéz után nyúlsz." - Ez így, "papíron" olyan fantasztikusan hangzik....egy baj van csak vele csupán: minden télen találnak nem egy olyan kisnyugdíjast, akit a SAJÁT lakásukban fagynak meg (vagy hűlnek ki), mert annyira nincs pénzük a fűtésre (és a nagyszerű "ne az emberekkel fizettessék meg"-szerű üres lózungokat hangoztató pártunknak és kormányunknak köszönhetően most már szociális tűzifát se nagyon kapna), hogy gyakorlatilag a fagyhalál és az éhhalál között kell választaniuk. A hajléktalanok pedig még ennél is rosszabb helyzetben vannak. Ha pedig hozzávesszük azt az aprócska tényt, hogy az ostoba munkáltatók már a 40-es éveik végén járó, rendezett külsejű munkavállalóktól is undorodnak, akkor talán még te is megérted, hogy miért gondolom, hogy nem kéne a hajléktalanokba még nagyobbakat rúgni.

"Szerintem az aluljárókban és parkokban mocskosan fetrengés nem oké. Szerinted igen?" - Állított itt bárki is olyat, hogy a saját húgyban/szarban/hányadékban/egyéb mocsokban való fetrengés oké? Csak te képzelsz ide ilyeneket, mert néhányan azt találták mondani, hogy nem kéne a hajléktalanokba az államnak (az állampártnak) belerúgnia csak azért, mert megteheti.

"nem az a feladatunk, hogy eltűrjük a mocskot, hanem az hogy segítsünk talpra állni." - Ja. És ha a hajléktalan megfagy egy fűtetlen pincében, akkor abból biztosan tanul és talpra áll......

CoolKoon 2017.12.15. 13:49:37

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Akik pl. arra bíztatják őket, hogy alkotmányos joguk az aluljáróba szarni." - He?! Szerintem lassan legkattanhatnál a gombákról (vagy meszkalinnal nyomod a dupla műszakokat?), mert kezd az agyadra menni. Láttál te már valaha is olyat, hogy valaki a hajléktalanokat arra bíztatta volna, hogy az aluljáróba szarjanak?!

"Én nem láttam más európai nagyvárost Budapesten kívül, ahol üvöltő deviáns, részeg és drogos hajléktalanok szent joga az aluljárókban tombolni." - Menj majd el Angliába, ha VALÓDI, éjjel tomboló csőcseléket akarsz látni (és azok nemcsak aluljárókban tombolnak, hanem az utcán is)...

CoolKoon 2017.12.15. 15:09:49

@CsipkeRózsa: "A hajléktalan is ember, nem lehet róluk úgy beszélni, hogy "eltakarítani", nem lehet kirekeszteni őket." - Ó! De hát az nem lehet! Akkor mindjárt kényelmetlenebbül hangzana, ha hagynánk őket megfagyni! Úgyhogy nem, maradjon csak, hogy állatként viselkedjenek, hogy ne kelljen a (fasiszta) lelkiismeretünkkel elszámolni!

$pi$ 2017.12.15. 16:47:44

"A Város Mindenkié csoport"

Úgy van! Akinek nem tetszik a város mindenkié, az a hajléktalanokat bánccsa, akinek nem tetszik a soros, az a zsidókat bánccsa. Akinek nem tetszik a helsinki bizottjág, az meg a finneket bánccsa.

Ezeknek nem lehet beszólni, ezt kéne már megérteni!

Beszólni csak a nácikoknak, meg fasisztákoknak lehet, azokat lehet gyalázni. Mit nem lehet ezen érteni?!

$pi$ 2017.12.15. 16:51:18

"az önkormányzatok inkább hagyják lerohadni üresen álló lakásállományukat, hogy később jó áron adhassák el haver befektetőknek, mint sem bérlakásokkal enyhítenének mások helyzetén?"

Mert mint tudjuk amíg a fidesz hatalomre nem került ebbe mindbe hajléktalanok laktak. Nem is volt egyetlen hajléktalan sem az országban. Nem voltak haveri befektetők, mindenkinek jutott lakás.

Én ugyan nem kaptam, de persze én vécébe sz.rok, nekem nem jár. Tessék ajándékba adni minden hajléktalannak egy lakást az állam pénzén, ahogy annak idején az mszp alatt volt. Mer különben diktatúra van!

Hozzászólok 2017.12.15. 17:14:45

@CoolKoon: azt hiszem nen tudok olyat mondani amivel elegedettek lennetek.... ha a teljes vagyonom felajanlanam az se oldana meg a problemajukat. Tobb mint a fele par honap utan visszacsuszna.
A kisnyugdijasok meg off topic. A vilag osszes problemajat nem keverheted ide.
Tovabbra is fenntartom, az utcan mocsokban reszegseggel tompitott tudattal sem oke.

CoolKoon 2017.12.15. 21:05:43

@Hozzászólok: "Tovabbra is fenntartom, az utcan mocsokban reszegseggel tompitott tudattal sem oke." - Szerintem se. Véleményem szerint pedig elég lenne annyi, ha nem akarnák őket egyesek szó szerint eltüntetni (lehetőleg a föld alá), és ha már van pár elvetemült aki segíteni próbál rajtuk, akkor azokat ne próbálja meg pártunk és kormányunk ellehetetleníteni és az (állam)pártsajtón keresztül lejáratni.

cso zsi 2017.12.15. 22:15:51

@hullajelölt88: Megint előitéletes vagy. A második munkanélküliségem közel három évig tartott úgy, hogy vagy 60 kilométerre kellett volna műszakba járni, de volt olyan meló is, ahol majdnem en fizettem, hogy bejárhatok. Mert a hasznot a “munkaerőkiajánló” cég zsebelte be. Pocsék dolog egy kormányváltás után utcára kerülni, mert a megrendelők “rossz oldalon” álltak, és hiába van több szakmád, egy pár éves gyerek mellett nem buli, ha csak messze van rá (talán) kereslet. Ha messze akarok menni, akkor tudom az irányt. Az nem 400 kilométeren belüli hely.
süti beállítások módosítása