A valódi viták otthona

Reflektor

Gyurácsony listája a túlélésről szól, nem a kormányváltásról

2017. december 15. - szénhidra

A Fidesz a korrupt MSZP-re építette rendszerét. A centrális erőtér talapzata maga az, hogy a baloldal megspórolta a megújulást és megúszta a teljes – a parlamentből történő kiesést és megszűnést jelentő – bukást. Ebben pedig a Fidesz sietett segítségére a választási szabályok átírásával. Arra ugyanis nem csak az igaz, hogy a Fidesz érdekeit szolgálja a teljes ellenzékkel szemben, hanem az is, hogy az egész rendszerváltás utáni politikai elit – beleértve az MSZP és az SZDSZ szétesett és részben más pártokba rendeződött maradékait – érdekeit védi az új szereplőkkel szemben. Amikor a Fidesz életre keltette az új választási rendszert, akkor kihívót választott magának, olyat, amelyről tudja, hogy nem tudja legyőzni: a 2010 előtt kormányzó baloldalt. Az pedig belement ebbe az üzletbe, elfogadta, hogy őfelsége díszellenzéke legyen, cserébe viszont megőrizhette vezető helyét a baloldalon, mindenféle személyi következmény nélkül.

Következmények nélküli baloldal

Amikor a baloldal megújulásáról beszélünk, akkor személycseréket értünk alatta. Ha egy politikai pártot, pártszövetséget, oldalt annyira elvernek, mint a 2010 előtt kormányzó baloldallal történt, akkor annak következményei kellene, hogy lennének. Vezetőinek le kéne mondania, vissza kéne vonulnia, vagy le kéne váltani őket olyanokra, akik még nem égtek el. Például adni egy esélyt a vezetést már korábban is kritizáló belső ellenzéknek. (Amennyiben nincs olyan, akkor az a párt alighanem megérett a pusztulásra, mert képtelen arra, hogy alkalmazkodjon a választók szavazatban kifejezett igényeihez.) Ha ehelyett, olyan helyezkedésbe kezdenek, aminek egyetlen célja, hogy ne kelljen kiengedni a kezükből a baloldal feletti ellenőrzést (és a vele járó képviselői helyeket), és éppen ezzel kergetnek el minden értelmes embert attól, hogy baloldalra szavazzanak, akkor tettek egy szívességet a kormánynak. Ez a „mindegy, hogy kisebb lesz, ha az enyém marad” önző stratégiája.

Az összefogás a bukott baloldali politikusok mentőcsónakja

Az összefogás és annak összes formája arról szól, hogy a 2014 előtt baloldal megússza a baloldalért folytatott versenyt. Megújulni nem tudtak, hiszen pontosan ugyanazok a személyek döntöttek arról, hogy milyen személyi következményei legyenek a 2010-es nagykabátnak, akikről szólt volna. Ez a körülmény viszont be is határolja a baloldal választási esélyeit. Bár az összefogást kifelé mindig azzal indokolják, hogy attól a baloldal nagyobb lesz, esélyei javulnak a valóságban ennek pont az ellenkezője történik. Aki ezt nem hiszi, az nézze meg 2014-es választást megelőző összefogósdi eredményeit. Ciklusfelezőre az MSZP népszerűségvesztése megállt, a Fidesz pedig bezuhant majdnem mellé, az LMP biztos bejutó volt és ez volt az utolsó pillanat, amikor a baloldalnak a Jobbik nélkül is több szavazója volt, mint a Fidesznek. Ekkor kiadták a jelszót, hogy összefogás és amint az elhangzott, rögtön felsorakozott a 2010 előtt kormányzó baloldal színe java, szépen sorjában kerültek be az összefogásba a Bajnai-, Gyurcsány- és Medgyessy-kormányok miniszterei, sorra másztak ki a hant alól a bukott politikusok, egyre csak bővültek tovább, Kádár fejét csak azért nem vették be, mert nem találták. Minél jobban bővültek, annál jobban erősödött a Fidesz. Ez a stratégia a választási stratégia volt, és a választás mondott róla – lesújtó – ítéletet.

Az összefogás karácsonyfáján Gyurcsány a csúcsdísz

Ha van olyan személy, aki egyértelműen felelőssé tehető a 2010 előtti kormányzásért és a baloldal súlyos népszerűségvesztéséért, akkor Gyurcsány Ferenc az. Vannak hívei, ők azonban nem Orbán minden áron való leváltását tűzték célul, hanem azt, hogy Gyurcsány Ferenc győzze le Orbánt. Gyurcsány bukása olyan ár, amelyet már nem akarnak megfizetni azért, hogy Orbán megbukjon. Úgy már nem is érdekli őket. Önző hozzáállásuk mögött az az igény húzódik meg, hogy visszaigazolást kapjanak: ha Gyurcsány győzi le Orbánt, akkor nem ők tehetnek a Fidesz 2010-es kétharmados győzelméről, sosem tévedtek, nem kell elnézést kérniük semmiért. Csakhogy Gyurcsány beemelése a legutóbbi választások előtti összefogásba nem az összefogásnak hozott szavazatokat, hanem az LMP-nek. Aki elvárja a gyurcsányfób baloldaltól, hogy szűnjön meg, mondván útjában áll Orbán eltakarításának az nem számol azzal, hogy hiába szűnik meg a gyurcsányfób baloldali kínálat, a választók attól még nem fognak Gyurcsányra szavazni. Nem a kínálat teremtette meg a keresletet, hanem éppen fordítva. Következésképpen, ha Gyurcsány harmadik helyre kerül Karácsony Gergely listáján, akkor Karácsony Gergely korábbi szavazóit árulja el és a „mindegy, hogy kisebb lesz, ha az enyém” stratégia útjára lépett. Karácsony Gergely nem akar kormányváltást. Csak biztos mandátumot magának.

Tálos Lőrinc

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2313503441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meszena 2017.12.15. 22:41:52

Egészen sok okosságot sikerült leírni. Tényleg!
Ha valamivel több realitást és kevesebb naivitást lehetne hozzáadni, akkor még jobb lehetne.
A pártoknak nem az az érdeke, hogy mindenáron kormányváltás legyen. Olyan kormányváltásban nem érdekeltek, amelyben ők rosszul szerepelnek és meggyengülnek. Ennek megértése nélkül nem lehet megérteni a pártok hozzáállását.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.16. 00:14:05

@meszena: Az utóbbi két választás után te reális esélyt látsz arra, hogy kormányváltás lesz, de gyengülnek az ellenzéki pártok?

meszena 2017.12.16. 01:09:03

@Online Távmunkás: Kevés az esélye, ahogy most állnak a dolgok. Így viszont még fontosabb, a szereplők számára,hogy milyenek lesznek az ellenzékben az erőviszonyok - egymáshoz képest - az ellenzéki pártok között.

poor 2017.12.16. 04:10:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Látom csak gazdában tudsz gondolkodni!!! Fidióta tolvaj nem mindenki olyan hogy gazdaállat nélkül elpusztul mint a fidióták többsége, akiknek csak a hátsó takarítása marad!!!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.12.16. 07:27:24

Akik a sajat nyomorult szdsz árvák romos grundjan létrehozott partjait sem tudja sikerre vinni meg a választási INDULÁSSAL kapcsolatban sem....?!
Azokra miert is kene egy országot rábízni?
Az lmp meg ne legyen nagyra.pontosan lehet tudni kik ok.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.16. 07:33:22

@poor:

Mindig vezetők vannak, ezek közül kell választani. Nem maradhatsz semleges ebben a háborúban.

guvat 2017.12.16. 08:21:20

A tegnapi tüntetés Gyurcsány szempontjából is hasznos volt, mert végre Soros György is belátja, hogy sokkal több pénzt kell pumpálnia ebbe a töketlen ellenzékbe, ha legalább néhányat közülük a parlamentbe akar juttatni.
Varga Mihálynak ez meg jól jön, nő a GDP a beözönlő dollároknak köszönhetően is...

emmersson 2017.12.16. 08:27:27

Ki az a "Gyurácsony", hülyék?!

belevauvau 2017.12.16. 10:25:34

Naja. Ne gyúrcsánýozzál, neki legaláb van valami elképzelése, veletek ellentétben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.16. 10:32:12

@Online Távmunkás:

Mivel azóta több lett a liberális pártok száma, mizköben a ballib szavazók száma azonos maradt, így mindenképpen gyengültek az egyes ballib pártok.

libsi nóta bárki unja 2017.12.16. 10:53:10

Gyurcsány egyszer már elqurta, nem kicsit hanem nagyon, most készülődik a következő nagy dobásra. Ha sikerül akkor bejut a parlamentbe, azon az áron hogy szétqurja ami még megmaradt a baloldalból. Szurkoljunk neki

Bolshevik 2017.12.16. 11:08:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: roszul érted brca! minél töb liberális párt van orbának anál nagyob túlerövel kel szembenéznije! legyen csak egyre töb liberális párt, lehetöleg ötezer, és akor együt csak legyözik orbánt!

Janossz 2017.12.16. 11:51:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Ezt követeli Soros gazda, nem lehet mást csinálni."
Nem lehet mást csinálni, így van. A gonosz Soros ármánnyal rávette a Fideszt, hogy alkosson olyan választási törvényt, ami csak így ad esélyt az ellenfélnek. (Így se sokat)
A két fordulós rendszerben meg lennének számlálva Orbán napjai, te is tudod.

nemecsekerno_007 2017.12.16. 12:27:56

Előbb a választóknak kell változni, utána majd lesz párt is ami képviseli. Kellene egy kritikus tömegű választói csoport akik anyagilag nem függnek az állami elosztórendszertől, EU-s pénzektől és érdekeltek az alacsony adókban, járulékokban. Ha ez megvan akkor egyik párt sem tudja őket figyelmen kívül hagyni igy stabil anyagi és társadalmi bázisa lehet egy valódi képviseleti demokráciának. Ez meg már immunisabb a szociális demagógiára, a külföldről jövő nyomásokra is.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.16. 14:10:50

@Janossz:

Dehogy lennének. 3 fordulóban se szavazna egy jobbikos ballibre, s fordítva, se az LMP és Momentum esetében is kértséges.

Én 2014-ben az LMP-re szavaztam, szerinted kire szavaztam volna amásodik fordulóbna, a ballib vagy a fideszes jelölre?

2017.12.16. 14:42:53

@FILTOL: "Az lmp meg ne legyen nagyra.pontosan lehet tudni kik ok." - na kik?

guvat 2017.12.16. 17:07:22

aleksz róz
Szerintem ők azok, akik megmenthetik az országot! Ez már abból látszik, hogy a nagyvonalúságáról ismert Ron Werber ingyen, merő hazaszeretetből patronálja őket. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki rápillant Széll Bernadett a "nekem nem jutott krumpliföld!"fájdalmát sugárzó arcocskájára, már rohan is a szavazófülkébe!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.16. 21:41:54

@libsi nóta bárki unja: Te ugye nagyon szeretted Kádárt, hogy a vágyálmod Orbán egypártrendszere?

@nemecsekerno_007: Akikről beszélsz, azok már régen külföldön dolgoznak és a felcsúti maffiavezér tervei alapján nem is lesz utánpótlás, hiszen az államtól független szektort erőteljesen leépítik...

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "2014-ben az LMP-re szavaztam"
Jó vicc, miközben már évek óta nyomod a fideszes propagandát...

libsi nóta bárki unja 2017.12.16. 22:10:19

@Online Távmunkás:
Szerintem nem vagy te annyira fiatal, se annyira buta hogy ezt komolyan gondolnád. Csak nyilván könnyebb politikai jelszavakat visszaböfögni, mint értelmes gondolatokat levezetni

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.17. 08:18:17

@Online Távmunkás:

Mi ebben a vicc?

Én ballibellenes vagyok, nem fideszes.

Nyilván támogatom a Fideszt, hiszen a fő fegyver a ballibaizmus ellen, de ez miért akadályozna, hogy más nem-ballib erőket is támogassak?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.18. 19:45:21

@libsi nóta bárki unja: Az nem jelszó, hanem tény, hogy Orbán az ellenfelei indulásának ellehetetlenítésére játszik és a Jobbikot most ugyanazért akarja kinyírni, amit ő két évtizedig csinált nagyban...

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A ballibellenesség miért esik egybe pontosan a gondolkodásnélküli fideszességgel?

libsi nóta bárki unja 2017.12.18. 22:01:27

@Online Távmunkás:
Bukik a hasonlatod már eleve azon, hogy Kádárnak nem voltak riválisai. Egypártrencer volt, és Moszkvában döntöttek hogy ki lehet a vezetőja

A.A. Cooper 2017.12.20. 14:49:53

Ez nagyon nagy baromság. Ezt onnan is lehet látni, hogy Birca nem esett neki, mint bolond birka a fiának.

2018.01.04. 05:00:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

A Gazemberek jubileuma elmaradt! Remete levele.
Gondoltad vóna valaha, nem éri meg a „legfejlettebb gazember világuk” a száz esztendőt? Az állam mindig a legnagyobb aljasok kezébe csúszott, no, ebbe látom a „fejlődést”! A veres ostobák uralma után, újra a becsapott észtelen tömeggel megválasztatott reklám váteszek, azt tesznek az országgal, néppel, ami határtalan szégyentelenségük elbír!
Az pedig sokat elbír! Annyira, hogy a föld nem fogja elbírni őköt! Elpusztul, mértéktelen mohóságuk által. Ha, nem igyekszek meghalni, megérem még azt is! Csak amiatt nem lesz örömöm, hogy velük pusztulnak az éltetők, a kárvallottak, az egész, forgásába beleszédült gazemberek világa! Aminek szolgálatába állították, a maguk teremtette Istent, hogy elviseljék, megbocsátsák az ő gazemberségüket! De a természet, a fizika törvényei erősebbek az ő hazugság teremtette Isten bálványuknál! Az fogja elpusztítani, a világukat! Hidd el próféciám erősebb Nostradamusénál is! A természet törvényei mindenhol, mindenkor érvényesülnek! Legfeljebb a kritikus tömeg összegyűlésére köll várni, mint a víz gyűlik a gát mögött, hogy aztán elsöpörje, elpusztítsa mindet, ami útjába állt!
Sok, mindenféle emberi aljasságot megtapasztaltam már életembe! Az újjabbaktúl eltátom, a bagólesőmet, mint tanyasi legény a városon, a vásárba! Leplezetlen önzés, mindenen, és mindenkin átgázolás. Az aranyborjút óhajtja mind! Áhítja, mint bolond jány, a férhözmenést! Testvérén átgázol, kis himi-humi örökségért! Anyját, apját otthonba kűdi, hogy rozzant viskóját eladhassa! Saját kölyök se kell! Az kőtség! Legalább nem öröklik a jellemit! Nem lesz ki nyugdíjat, darab kenyeret, vagy öregotthonba belökje! Majd akkor nyűszit, mint elütött kutya az árokparton! Irgalmat se kapjon többet annál, mint ő adott szülejének! Úgy látom, az emberséghez nyomor kell! A romák a döglött disznó lakomájára, minden telepi testvér hivatalos vót! Náluk kommunizmus vót, pap, meg agitátorok nékül! Álmuk a kollektivitást illetően megvalósulni látszik! A halálba menés „kollektív” lesz! Az élet, e föld nevű sárgolyón, elpusztul miattuk, velük! Úgy jön el, mint riogató Istenük csapása vóna! Közbe csak a természet súlyt le, a maga törvényivel! Nem bírva el szennyet, levegőben, vízben, és „Azonképpen a földön is”! Megvalósul az akarata imájok szerént!
No, Isten megáldjon, vagy ez a sok szép pártszervezet! Választást rád bízom, azt tudd a különbség, csak gazemberségük nagyságában van!
2017. 12. 24. Még mindig itt dekungolok, jó hely az ördög se talál rám, vagy ő is tudja a pokolravalók palotába, bárba, pártirodába, bordélyba keresendők!
süti beállítások módosítása