Emberi jogi kiállásért börtön?

2017. március 28. - baum

A Magyar Idők nevű nyomtatott termék szellőztette meg ma, hogy a kormány által tervezett nemzeti konzultáció kérdései között lesz olyan is, ami kérdésbe bújtatva azt állítja, hogy bizonyos nemzetközi szervezetek törvénytelen tevékenységre ösztönzik a bevándorlókat. Az opcionális két válaszban pedig…

Tovább

Egy szerzetes a politika hálójában

  Nagyon tisztelem Henri Bouald jezsuita lelki írót. Csodálom, de sajnálom is. Olyan erők környékezték meg ugyanis, amelyeket aligha ismer, és amelyek vérszívóként tehetik tönkre zseniális életművét.Napok óta terjed a hír, miszerint Boulad atya felvette a magyar állampolgárságot. Örülni kéne ennek,…

Tovább

Eközben Vásárhelyi Mária betűnként hordja össze az újabb kétharmadot a Fidesznek

A Fidesz által tönkretett életekről írt Vásárhelyi Mária a 168 órában. Vajon kikre gondolt? Az ellehetetlenített régi trafikosokra? A bérelt földjeiket elvesztő kisgazdálkodókra? Nem. Az MSZP és az SZDSZ azon egykori politikusaira és tisztségviselőire, akik főszereplői voltak a 2010 előtti időszak…

Tovább

78 ezer gyermeket veszítettünk el Orbán Viktor kormányzása alatt

Megvan még a Gyere haza fiatal program? A kormány indította el azzal a céllal, hogy hazacsábítsa külföldre menekülő fiataljainkat. A projekt „fényes siker” lett: kb. 1 év alatt elköltöttek 100 millió forintot és összesen 105 magyar fiatal tért haza. Az a rossz hírünk van, hogy külföldön viszont 3…

Tovább

Tóth Olivér István: Nemzet helyett mindenkit megvigasztalni

Pap Szilárd István „A Momentum és az üres nemzetkép” című írása1 megerősíti azt a nemzetről szóló mítoszt, amely szerint a nemzet egy mesterséges alkotás. Ez az állítás amellett, hogy segít rámutatni a Momentum nemzetképmeghatározási kísérletének valóban színvonaltalan voltára, elfedi azt a valódi…

Tovább

A nagy vöröscsillag humbug

Most, hogy a nemzeti cukormáz leolvadt a sörvitáról, tisztán látszik, hogy nem másról, mint kőkemény üzleti érdekekről van szó. Nem kell nagyon sokat tépelődni, a Heineken vs. Csíki Sör párbaj szimplán csak kamu ügy, amire most tényleg nyugodtan mondhatjuk, hogy gumicsont. Tökéletesen jó arra, hogy…

Tovább

Habony Árpád seggét védi az MTI

Az MTI ismét visszadobta az LMP egyik közleményét, méghozzá az MTI Országos Sajtószolgálat szabályzatának 14.3 pontjával indokolva azt, mely szerint a kiadni kívánt közlemény "nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével". Feltéve, de nem megengedve, hogy az MTI nem Rogán Antalt tartja…

Tovább

Súlyos kérdésekre nem ad választ a Tarlósék által titkolt Római-parti tanulmány

  Továbbra  is titkolják Tarlósék azt a tanulmány, melyet a Római-parti mobilgát alternatív útvonaláról készítettek. Ez a civil és szakmai nyomásra a főváros által készíttetett anyag azt mérte fel (állítólag), hogy milyen következményei lennének, ha nem a sokak által kifogásolt part menti mobilgát,…

Tovább

Kérjük, vigyázzanak, az atomreaktorok leállnak!

Paks2 öngyilkos küldetés a Fidesz-KDNP-vel és holdudvarával

A felújítottnak mondott, valójában 99.99 százalékban új orosz metrószerelvényeknek 15.000 kilométert kell futniuk meghibásodás nélkül, hogy forgalomba állhassanak. Ennyi idő és ekkora távolság elegendő ahhoz, hogy kijöjjenek a hibák. A hibákat pedig értelemszerűen még azelőtt ki kell javítani, hogy…

Tovább