A valódi viták otthona

Reflektor

A teljes ellenzék elutasítja a paksi bővítés

2018. március 20. - baum

28660626_1646626668717564_2439111745678240189_n.jpg

Középtávon alternatív és nukleáris energiahordozókra is szükség van a magyar energiaigény biztosításához, ezt követően lehet áttérni a teljes mértékben megújuló energiamixre – ez volt a szakértői következtetése az Ökopolisz Alapítvány és a Közép-Európa Társaság által szervezett konferencián, melyet az energiahatékonyság világnapjának alkalmából rendeztek meg a Budapest Music Centerben. A konferencia első, szakértői paneljében Kerekes Lajos, Feledy Botond, Vértes András és Gerner Péter, a második beszélgetésén pedig Ungár Péter, Kepli Lajos és Tóth Bertalan vett részt, Lampé Ágnes moderálásával.

 

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a konferenciát megnyitó beszédében ismertette a Megújuló Magyarország öt pontját, pártja energiapolitikai programját. Az LMP – kormányra kerülése esetén – a lakóépületek energiahatékonyságának fejlesztésével, egy társadalmilag igazságosabb lakossági rezsi programmal, államilag támogatott lakossági napenergia-beruházásokkal és okoshálózatokkal fejlesztené a magyar energiafelhasználást. Szél Bernadett szerint Magyarország megfelelő adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy jelentős mértékben bővítsék a megújuló hordozók arányát a magyar energiamixben, ezért 2030-ra 50 százalékra emelnék a megújuló források részarányát. A konferencián elmondott beszéde itt érhető el.

Kerekes Lajos, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutató főmunkatársa előadásában az előre jelezhető energiafelhasználási és dekarbonizációs forgatókönyveket, illetve az európai és globális energiafelhasználási trendeket ismertette. A szakértő kiemelte, hogy az Európai Unió energiauniós terveinek ellenére továbbra is vegyes az atomenergiához történő hozzáállás Európában: míg Ausztria és Németország az atommentesség mellett kötelezte el magát, Nagy-Britannia, Franciaország és Finnország is erőművet épít.

 

Gerner Péter geológus beszédében a Paks 2-vel kapcsolatos földtani jelentés hiányosságait emelte ki. A geológus szerint felmerülhetnek földtani kockázatok is a beruházás kapcsán: a bővítés tervezett helyszínét körülvevő 100 km-es körzetben pedig már voltak földrengések. A szakértő hozzátette, a földtani kockázatokról készült mérés eredményei kétségbe vonhatók.

 

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke makrogazdasági szempontból elemezte a beruházás körülményeit. A közgazdász szerint a beruházás megkötése mögött politikai motivációk húzódnak, a kormány saját stratégiai érdekei miatt döntött a szerződés megkötése mellett. A közgazdász megjegyezte, fel kell bontani a szerződést, hozzátéve, hogy minél előbb tesszük ezt meg, annál kevesebb kár éri a magyar államot és a magyar adófizetőket. Vértes szerint középtávon mindenképpen szükség van atomerőműre, és tanácsos volna, ha a kormány egy, a jelenleginél kisebb kapacitású művet építene, így pedig külföldi hitelekre sem lenne szükség. A közbenső időszakban pedig letisztázódna a megújuló és nem megújuló hordozókról szóló gazdasági vita.

 

A szakértői panel utolsó előadójaként Feledy Botond külpolitikai elemző vázolta a beruházást érintő nemzetbiztonsági kockázatokat. Előadásában kiemelte, még energiapolitikai tekintetben sem lehet vita tárgya az, hogy Magyarország a nyugati közösséghez tartozik. A szakértő szerint az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie a globális energiapiacon, mivel csak így biztosítható az európai versenyelőny. Hozzátette, Európának egyelőre szüksége van az atomenergiára, hogy támogassa az Unió dekarbonizációs vállalásait.

 

Tóth Bertalan, az MSZP-frakcióvezetője szerint a beruházás jelentősége nemcsak az energiaellátás, hanem makrogazdasági, korrupciós és energiapolitikai szempontból is jelentős. A politikus kiemelte, a magyar energiabiztonság kialakításában az Európai Unió, valamint az Európai Bizottság által kezdeményezett energiaunió játszhat fontos szerepet. A piaci verseny szerepét hangsúlyozva hozzátette, hogy minél több forrásból szerezhető be a megtermelt áram, annál biztosabb Magyarország energiaellátása. Tóth Bertalan úgy véli, az eredeti paksi blokkok működésének meghosszabbításával biztosítható egy átmeneti időszak, amíg Magyarország átgondolja, hogy hosszútávon milyen irányba mozdítja el majd energiastratégiáját.

 

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja hangsúlyozta, az LMP a többi párttal ellentétben az atomenergia békés célú felhasználását is elutasítja, hozzátéve, hogy a projekt minden valószínűség szerint veszteséges lesz. A politikus kiemelte, Paks 2 kapcsán a geopolitikai vonatkozás megkerülhetetlen, mivel az Oroszországgal kötött üzlet növeli Magyarország gazdasági függőségét. Ezt igazolja, hogy Oroszország szabotálta a horvátországi LNG-terminálok megépítését. A beruházás uniós engedélyeztetéséből pedig egyértelművé vált, hogy egy nemzetközi korrupciós botránnyal állunk szemben, amiben az orosz kormányzathoz közel álló oligarchák és az Európai Bizottság is érintett – tette hozzá a politikus.

 

Kepli Lajos, a Jobbik környezetpolitikai kabinetjének vezetője szerint a kormánypárt olyannyira vállalhatatlanná tette a beruházást, hogy az nem lenne előnyös az ország számára. A Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, pártja ugyan támogatja az atomenergia lakossági felhasználását, viszont a korrupciós és gazdasági kockázat miatt fel kell bontani a szerződést. A Jobbik energiapolitikájában az ellátásbiztonság mellett a decentralizáció lenne még kiemelt szempont – mondta a képviselő.

 

Mindhárom ellenzéki erő képviselője nyilvánvalóvá tette, hogy kormányra kerülve felmondanák az orosz kormánnyal kötött szerződést és a megújuló energiaforrásokat részesítenék előnyben. 

 

A legfrissebb közvéleménykutatások szerint soha nem volt ennyire alacsony Paks 2 támogatottsága: a ZRI januári kutatása alapján a lakosságnak már több mint 60 százaléka utasítja el a beruházást.

 

ID

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5713754864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Szikora 2018.03.21. 08:06:25

A teljes baloldal megy mókusokat fogdosni.Az új ződenerdzsi.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.21. 09:56:19

Háááát ezt azért alaposan átkéne gondolni hiszen az atomerőmű épitése csak a klientúra számára fontos. A többi embernek meg a megújuló lenne igazi.

István Tamasi 2018.03.21. 10:06:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
A bulgár birkák azonban kiállnak a fideszmaffia mellett.

Bela Kesz 2018.03.21. 13:48:11

Semmilyen pártnak nem voltam , és nem vagyok a tagja !
Nagyon remélem nem épül meg Paks 2. Rengeteg érvet lehetne felsorolni.
Akik egy kicsit is értik a maghasadás veszélyét , tudják miről beszélek.
A radioaktivitás annak energetikai -harcászati felhasználása a tudomány , a gondolkodó ember súlyos kudarca.!

Laikus Érdeklődő 2018.03.21. 16:49:41

Ez a fanatikus atomenergia-ellenesség egy csúnya bibircsók az LMP amúgy cuky és trendy zöld pofikáján.
süti beállítások módosítása