A valódi viták otthona

Reflektor

Az MSZP-nek nem a Fidesz a fő ellenfele

2018. március 27. - Tálos Lőrinc

h02.jpg
Egészen döbbenetes interjút adott Horn Gábor, volt SZDSZ-es politikus, Karácsony Gergely tanácsadója a 444.hu-nak, amelyben lényegében beismerte, hogy az MSZP nem a Fideszt tekinti fő ellenfelének, hanem a Jobbikot (és feltételezhetően az LMP-t), hogy soha nem merült fel bennük őszintén a kölcsönös visszaléptetés, mert már elhasználták a keretüket Gyurcsány Ferencre, továbbá, hogy nem szabad beszélni a Fidesz korrupciójáról, hiszen ő maguk is korruptak voltak.

Horn főbb állításai az interjúból:

Arról, hogy az MSZP miért nem foglalkozik a Fidesz korrupciós ügyeivel: „Szerintem nem érdemes az MSZP-nek a kormányzati korrupcióról általában beszélni, mert azzal inkább a Jobbik felé hajtják a szavazókat, egész egyszerűen azért, mert ők még nem voltak kormányon.”

Arról, hogy az MSZP kit tekint a fő ellenfelének: „Az MSZP-Párbeszéd dolga most azt, hogy egy Vona-világ és egy Karácsony-világ közti döntéssé redukálja a választást. Ezért kell megkülönböztetnie magát a baloldali tömbnek a Jobbiktól.”

És arról, hogy miért nem lép vissza az MSZP-P: „Nem a pénz a legnagyobb probléma, hanem hogy Botka lelépése után a megrettent MSZP katasztrofális alkut kötött a DK-val, aminek az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag az ország felében nincs szocialista jelölt. Márpedig ha nincs helyi jelölt, nincs párthoz köthető kampány, se mozgósítás, és kevesebb a listás voks is. Ezt kell mérlegelni az egyes visszaléptetéseknél. Erről az MSZP és a Párbeszéd elnöksége döntenek.”

Az MSZP elzárkózása a technikai koalíciótól azért is érthetetlen, mert azt először – még az új választási törvény vitájában – Karácsony Gergely vetette fel. Igaz, még nem az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként. A fentiek fényében viszont úgy látszik, hogy Róna Péternek van igaza, aki azt írta a Magyar Nemzet hasábjain, hogy az MSZP és a DK választási taktikázása alapján az látszik, hogy nem is akarnak kormány dönteni. Két céljuk lehet, az egyik, hogy az MSZP és a DK szövetsége maradhasson a legerősebb blokk az ellenzéki térfélen, a másik, hogy koalícióra léphessenek a Fidesszel.

Ha utóbbi a céljuk és létrejön egy korrupcióban fogant szörnyszülött koalíció, amelyben az MSZP feladata a demokratikusság látszatának fenntartása lesz és amelyhez a „haladó baloldali értelmiség” a Jobbikra mutogatásban fogja szállítani az ideológiát, akkor Magyarország minden eddiginél mélyebbre fog süllyedni. Csak remélni lehet, hogy nem ennek előkészületeit látjuk.

(Fotó: Barakonyi Szabolcs, index)

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4813781970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2018.03.27. 09:05:36

Hm... mi a gond a 3 idézettel?

Ideje leszállni a Jobbikos lóról, kedves LMP: látszik, hogy ez így nem működik. (Az más dolog, hogy egyes EVK-kban bizony, lehet valamiféle hasznos megoldást keresni - pl. Csongrád 4 körzetében.)

Vagyis, e posztot el lehet helyezni olyan címszó alá, hogy az LMP-nek nem a Fidesz a fő ellenfele?

babbaba 2018.03.27. 12:55:04

Mivel a Jobbik az esélyes, ha nyerni szeretnének, persze hogy nem a Fidesz az ellenfél. De nem fognak. szerintem kevesebben lesznek benn, mint most. Az LMP meg.....

poliJoker 2018.03.27. 12:59:16

Egy havi fizumat teszem rá, hogy kiesnek a parlamentből.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.03.27. 13:21:48

@babbaba: a 15%-os Jobbik mi a fészkes fenétől lenne esélyes bármire is? mondja már meg nekem egy egységnyi sugarú jobbik-fan újmagyar, hogy hol tanulta a matematikát? A tánciskolában? Még mindig ott van az a fránya 85% kb. a Jobbikkal szemben, aki nagyon nem akarja azt a pártot igazából. Egy-egy vidéki kerületben, ahol pont patthelyzet van és a Jobbik kellőképpen felturbózza magát a protestvoksokkal tud nyerni, de nem országos választást, csak kis helyi csatákat. Épp ezért beszél Vona is állandóan Jobbik-LMP-MoMo koalícióról. Pontosan tudja, hogy esélytelen egymagában. Persze ez az indirekt udvarlás az LMP-nek azért nélkülözi az igazi politikai tálentumot. A Vona-terv annyira kidolgozott a koalíciókötésre, mint amennyire komolytalan a mérsékelt irányvonal Janiczákkal és Toroczkaival az elnökségben. Ennél többet kéne fölmutatnia annak, aki egy ország vezetésére aspirál. A kormányképesség látszata sincs meg se Vonában, se Karácsonyban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.03.27. 13:47:32

Most jól értem, hogy Orbán vagy kormányváltás helyett náluk az a kérdés, hogy Vona-világ vagy Karácsony-világ legyen? Ha ellenzékben vannak, akkor nem teljesen mindegy, hogy melyik frakció a nagyobb?

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.27. 18:35:33

@Online Távmunkás: Hááát igen. Meglátjuk majd a választások után. Ha sikerül leváltani valahogy Orbánt akkor valahogy mégis megegyeztek és ha nem akkor. Na akkor lesz probléma.

Geo_ 2018.03.27. 23:09:33

@A kiló nem százat jelent: a 15 % az országos adat - de ezen belül Bp-en alacsony, viszont különösen Borsodban, Hevesben jóval magasabb

LAM 2018.03.28. 01:18:22

Horn Gábor nem a szívem csücske, de értelmes dolgokat mond, még ha esetleg fájdalmas is.

Ebben a pillanatban a Fidesz győzelmének az alternatívája egy MSZP-DK-Jobbik-LMP többség. Figyelemre méltó, hogy akik ezt kívánják, azok általában vagy nem válaszolnak arra a kérdésre, hogy mi lesz utána (hogyan fognak kormányozni) vagy értelmetlen választ adnak.

Vagy azt mondják, hogy mindegy, a lényeg bukjon a Fidesz (segítek: ebben az esetben fél éven belül előrehozott választás jön és Fidesz háromnegyed) vagy azt, hogy jön egy technikai koalíció, megváltoztatják a választási törvényt, leépítik a NER-t és jön egy tisztességes választás (segítek: egyrészt ehhez kétharmad kéne, másrészt a választókat ez hidegen hagyja, közben kormányozni is kéne, az meg, ugye a teljesen ellentétes programok miatt nem megy).

Mindegyik ellenzéki párt tudja, hogy katasztrófa lenne, ha négyesben kerülnének minimális többségbe. Mindegyiknek az a célja, hogy megteremtse a feltételeit annak, hogy a következő négy évben lenyomja a többi ellenzéki pártot és egyedüliként álljon ki a Fidesszel szemben 2022-ben. Mert akkor le is fogja győzni. Ez volt a terve Botkának is, de a gyurcsányista kollaboránsok miatt még a DK-t sem tudta lenyomni.

És ez a terve az LMP-nek is. Ezért szánalmas, hogy az LMP-s Reflektor a szocikat alázza, miközben az LMP hány helyen is lépett vissza eddig? Netán az LMP akar koalícióra lépni a Fidesszel? Elvégre az alkotmánybírókat sikerült megszavazni....

Minden baloldali belső mérés szerint Szekszárd nyerhető lenne, ha Hadházy visszalépne a szoci javára (fordítva nem, Hadházy szomszédának ügye megroppantotta Hadházyt), de az LMP ennek az egyetlen körzetnek a töredékszavazatait sem hajlandó elengedni, miközben az MSZP már elengedett majdnem 50-et...

Szóval először a saját házatok táján, kedves Reflektor.

bigdata 2018.03.28. 02:04:19

Horn Gábor hozza a formáját. A nézeteivel amúgy nem lenne gond, az egyetlen probléma ott van, hogy ezzel egy rendszerváltó pártot már sikerült lenullázni. Persze az szép teljesítmény lenne, ha az mszp-t is erre a sorsa juttatná, csak nem világos, miért pont a választási hajrában jutott ez az eszébe.

bigdata 2018.03.28. 02:37:54

@LAM: a választást azért érdemes az ellenzéknek mégis megnyernie, mert ezzel megroppantja a "birodalom" jónéhány elemét, és mert leépíti a háborús pszichózist. A fidesz az elmúlt években részben lecserélte a táborát, akiket elveszített, azokat kb. végleg elveszítette, totálisan diszkreditálódott. Ellenzékből a mai témái nem működnek, új szavazókat egyhamar aligha tud megszólítani, a meglévők előtti súlyos hitelvesztés elkerülhetetlen. Nem feltétlen az a forgatókönyv a legesélyesebb, hogy egy előrehozott választást a fidesz nyerne.

LAM 2018.03.28. 02:59:05

@bigdata:

Az előrehozott választásnak nem nyertese, hanem vesztese lenne. Az (vagy azok), akik tehetetlennek látszanak. Egy előrehozott választásnak szinte szükségszerűen a parlamenti többség lesz a vesztese. Különösen akkor, ha az egymással is harcol. Gondolj bele, az új választás azért kellene, mert a négy párt együtt kormányképtelen. Vagyis egymás ellen kellene indulni, minimális összefogás nélkül.

A háborús pszichózist pedig mindkét fél fenntartja. Ha valaki az ellenzéknek szurkol, akkor azt Orbán szavai idegesítik az elégtételről, de ezek mennyivel rosszabbak Gyurcsánynál, aki családostul küldené börtönbe a Fidesz-kormány tagjait?

Vagy, ha valaki Fidesz-ellenes, az nyilván szimpla provokátornak tartja a Ruby nevű kriptofideszest, aki minden Vona rendezvényt megzavar (Rübiiiii! Bazmeg!!!!). De ő mennyivel rosszabb Berkecz Balázsnál és Berkecz mai pécsi produkciójánál, ahol miután a nyugdíjasok nem voltak hajlandók fejbeverni az esernyővel, eljátszotta, hogy megrúgták?

Soha ne kövesd el azt a hibát, hogy az ország hangulatát azonosítod a saját és környezeted hangulatával. Az embereket nem érdekli a demokrácia, meg a tisztességes választási rendszer. A valódi kormányzás érdekli.

Az meg széles körű koalícióban lehetetlen.

bigdata 2018.03.28. 03:16:30

@LAM: a háborús pszichózist nem a választási kampány eseményeire értettem, természetesen. Ha a fidesz választási veresége esetén nem jönnek muszlim seregek, akiket Soros vezet fehér lovon, transznemű brüsszeli bürokraták gyűrűjében, záros határidőn belül, az eléggé leszűkíti a fidesz kommunikációs lehetőségeit. Aki erre vevő 3 éve, azt nehéz lesz hirtelen az urnákhoz szólítani az egészségügy megoldatlan kérdéseivel.

Ki tartja kezében Vona Gábor porázát ? 2018.03.28. 05:43:05

"Akarnak ezek igazán kormányváltást?""

Lofaszt !
Az egesz ellenzekiseg a Munkaspartot leszamitva, arrol szol, hogy Gyuri bacsinak szineszkednek, hogy lenyuljak a penzet. Es aki a legjobban jatsza a kerlelhetetlen Orban gyulolot, az kapja a legtobbet.

MACISAJT 2018.03.28. 06:37:58

Most Horn, aki SZDSZ-es és kapcsolt melléktermékei, mindaz ami azzal jár(t)...
mondja azt hoogy kedvesch választók, mindaz amivel hisztiztünk egy évtizedig, jobbik, nácik, magyargárda,simicska, schlecht csaba, torockai és tsaik...
mindezeket most ajánljuk nektek, és hajrá országot vezető koalíció a cél?

Ennyire hülye már csak egy heller ágnes lehet, de annak már mindegy.

Behajtó70 2018.03.28. 07:09:22

@bigdata: nem reklámból, de esetleg a spiler.blog.hu-n a 100+1 ok, amiért a Fideszre zavazok című cikket. Szerintem nem kell sorosozás ahhoz, hogy meglássuk az eredményeket. Persze lehetett volna stadionok nélkül, kevesebb arroganciával, kevesebb mészárossal, kevesebb helikopteres rogánnal, több jobban kommunikált kórházfelújítással vagy kórházprogrammal is csinálni. De lássuk be, azért ez összhasonlíthatatlanul jobb, mint bármelyik szoci vagy szadesz időszak.

Behajtó70 2018.03.28. 07:11:14

@Ki tartja kezében Vona Gábor porázát ?: lol, ezt pl másod kézből tudom, hogy így van. Feri csak a pénzre játszik :)

citrix 2018.03.28. 07:12:00

A fidesznek legkevésbé se az mszp az ellenfele, sőt szüksége van rá karácsonyfadísznek: mekkora demokrácia van a parlamentben. A fidesz egyetlen de kegyetlen ellenfele a reális valóság. Ami a legkevésbé se tükrözi a pártpropaganda által sulykolt hazugságokat. Az mszp kommunistáinak java része már régen a fideszben virít.

bigdata 2018.03.28. 08:11:16

@Behajtó70: sajnos ezek a listák 100+1 sebből véreznek. A pontok egy része pont az előbb említett "háborús" agymosás dicsőítése. Egy része az uniós támogatásból megvalósított fejlesztések dícsérete (hello, brüsszelező barátaim). Egy része jóindulattal sem eredmény. Egy része business as usual: bármelyik kormány időszakáról lehet hasonló erdménylistát gyűjtögetni. A szomorú a történetben, hogy a valóban említésre méltó eredmények 2014 előttről vannak. A végén meg az egyenleg számít, nem csak a pozitívumok. Sőt, az egyenleg sem feltétlen számít, ha a morális integritás és a racionalitás nyomait sem lehet már felfedezni a kormányzat működésében. A fidesz egy elszabadult hajóágyú, konszolidációra és további értelmes eredményekre képtelen, kontrollvesztett társaság, amit mára a szakértők is faképnél hagytak. Annyira távol kerültek a valóságtól és az elfogadható viselkedéstől, hogy nem nagyon látszik, hogy jönnek ebből ki valaha.

Azzal is tisztában vagyok, hogy nem csak beparáztatott, xenofób szerencsétlenek alkotják a fidesz táborát. Sokan vannak amúgy normális és józan emberek, akik minden nyűggel együtt a fideszt tartják a legkisebb rossznak. De ők összesen nincsenek már annyian, hogy választást nyerjenek, muszlimveszély nélkül így nehéz lesz.

bigdata 2018.03.28. 08:14:54

@Ki tartja kezében Vona Gábor porázát ?: kicsit túltoltad, ennyire gány munkáért nem jár a zseton.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.28. 10:28:23

Érdeklődéssel olvasom a kommenteket, végre aránylag higgadt vitát, érvelést (is) olvasok közötte, vagy csak nem jutottunk még a "fideszbérenc" kontra "ballibbant" minősítésekig. Különösen díjazom @LAM és @bigdata kollégák eszmecseréjét, csak így tovább.

Kivlov 2018.03.28. 10:47:21

Persze, hogy nem.
Az emeszpé egyelőre balon akar első lenni. Csak utána lehetnek merészebb álmaik.
Egyébként 10-15%-on megragadnak áprilisban is kész. Megy tovább minden, nincs itt semmi látnivaló.

werinter 2018.03.28. 11:19:38

A Fidesz alternatívája azok az emberek lehetnének akik soha, vagy csak nagyon ritkán mennek el szavazni. Ez egy hatalmas réteg, a szavazókorú lakosság kb. 40%-a. Na nekik kellene létrehozni egy pártot, amely az ő érdekeiket tudná képviselni. Ebben az esetben a maradékon osztozhatna a "demokratikus" ellenzék meg az Orbán banda.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.28. 11:42:40

@Kivlov:

A tendencia szerint az MSZP egyre kevesebb szavazatot kap. És Gyurcsány gondoskodik róla, hogy ez ne változzon.

Ha a Momentum LMP és DK elég szavazatot behúz tőlük, akkor a 10% is veszélybe lehet (ami kell nekik a PM miatt).

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.28. 11:46:34

@werinter:

A szavazók és nem szavazók közötti preferenciák alig térnek el a szimpátia / ellenérzések terén.

A különbség abban van, hogy sokkal inkább leszarják, és kevesebb különbséget látnak a pártok között. De irányokba nincs jelentős különbség.

Persze a pártok hülyítik az embereket, de azok csak demagóg baromságok.
Lásd 2014 MSZP választások elött: "Aki nem szavaz, az Orbánra szavaz.", majd rögtön utána: "Többen nem szavaztak Orbánra, mint rá."
Azaz oda sorolják a nem szavazókat ahova akarják.

werinter 2018.03.28. 11:51:21

@Rettegek mert ballib vagyok: Akik nem szavaznak, ők többnyire azok az emberek akik közvélemény kutatásokkor SEM adják meg a párt preferenciájukat, mivel nincs nekik. Nem tudnak azonosulni EGYETLEN párttal sem.

Kivlov 2018.03.28. 12:56:33

@Rettegek mert ballib vagyok:
Adná az ég, hogy a maszop 9,9%-kal kihulljon.

Alternatív megoldás: MoMo és álelempé 4,9%-4,9%-kal... :D

sakkosfx 2018.03.28. 13:00:57

Minden pártot nyomorban tartóink birtokolnak! Akkor kire is szavazzunk? Nincs kire!

konrada 2018.03.28. 13:25:03

@werinter:
...na ja.
...csak hogy a többsége azért nem megy szavazni, mert nem érdekli a poltika.
...tudod, ez most pont olyan hozzászólás volt, mint azon rózsaszin ködösöké, akik szerint ki lehetne váltani a közmunkát, és az észak-magyarországi szegénységet, ha azokat tennék be informatikusnak, vagy oda telepítenék a preciziós munkákat igénylő gépsorokat...
...a nem választók többsége nem érti- de nem is érdekli a politika. Az egyik részük akkor menne csak szavazni, ha utána helyben osztogatnak, de előtte odaviszik az urnához, a másik része meg akkor, ha a politika túlságosan rájuk telepszik, akadályozza őket életükben. ...de azért nem mennek szavazni, mert valakik lopnak, a többségük a rögmagyar valóságban él: tudják, mások is - ezért nem szavazott a többségük se 1994-ben, 98-ban, 2002-ben, 2006-ban, 10-ben, 14-ben, és igazuk volt. Ezért nem szavaznak majd 18-ban sem...

Jakab.gipsz 2018.03.28. 13:26:21

Az MSZP-nek a Horn Gábor féle liberális urbánus értelmiségünkön kívül nincs más ellenfele, ők azok akik hátba szúrták, rendszerint a koalíciós partnerüket. Lásd, Sólyom Szili köztársasági elnök választási komédia és a civil nyilvánosság hatalma.

werinter 2018.03.28. 13:47:43

@konrada: Ezt te komolyan gondoltad? Hogy a 8 millió választónak a 40% síkhülye és egy X-et nem tud behúzni egy párt / jelölt neve mellé? Vagy hogy ezek az emberek barlangban élnek és fogalmuk sincs arról, hogy mi történik körülöttük?
Biztosan vannak ilyenek is, de a többségüknek egyszerűen nincs képviselete, nem tud azonosulni semelyik politikai erővel.

konrada 2018.03.28. 15:07:31

@werinter:
...ez utóbbit is leírtam. Nem érdekli őket olyan szinten a politika és nem is függnek attól annyira, hogy keressenek olyant, akivel azonosulni tudnának.
Ti.: ha ez a 40% egyformát akarna, és biztosítva volna, hogy akad olyan megbízható párt, amely azt úgy is teljesíti, akkor biztosan lenne is olyan, hiszen a poltika üzlet, és egy ilyen tuti erőt nem hagynának parlagon...

...de mint írtam, a többségük azért nem szavaz, mert vagy annyira speciális igénye lenne, amire még a választási kamupártoknak se érdemes rászállni - pl. a turulszövetség, vagy túloldalt a munkáspárt is túl puhapöcsök számukra -
vagy nem érinti őket olyan szinten, amiért érdemes volna szavaziuk...

Kunhallmi Agnes. 2018.03.28. 15:35:12

Nem erdemes szavazni, met a fidesz ugyis legyozhetetlen, es a szavazattal csak az Orban rezsimet fogjak legitimalni.

api99 2018.03.28. 16:08:49

Ezek érv, hogy a jobbikra szavazzanak a ballibes választók is.

link:
www.kireszavazzunk.hu/

Mázlista51 2018.03.28. 17:37:31

Ez nettó hazugság: "Arról, hogy az MSZP kit tekint a fő ellenfelének: „Az MSZP-Párbeszéd dolga most azt, hogy egy Vona-világ és egy Karácsony-világ közti döntéssé redukálja a választást. Ezért kell megkülönböztetnie magát a baloldali tömbnek a Jobbiktól.”" Ezt csak a blogger látja bele. Az alapfeltételezés mi9nden pártnál az, hogy a fideszt le kell váltani. EZEN BELÜL kell döntésre késztetni a választót. Szerintem.
süti beállítások módosítása