A valódi viták otthona

Értékek nélkül nem lehet

2018. április 03. - baum

vastu-home-tips.jpg

 

Aki a célt akarja, annak az eszközt is akarnia kell” – idézik gyakran az „Orbánt el innen, mindegy milyen áron” logikájában hívők. A cél és az eszköz azonban nem eshet egybe bármi áron, amiként nem létezik olyan nemes cél, ami a nemtelen eszközt legitimálhatná.

 

Akik az LMP-t a kormányváltás kerékkötőjének kiáltják ki – miközben kardoskodnak az MSZP-P, DK mellett és úgy tesznek, mintha mindenki felsorakozott volna már az Orbánt váltók Ártándnál kezdődő és Hegyeshalomnál végződő hatalmas táborába – alkalmasint nem ismerik a mondást, miszerint „nem lehet az ördögöt Belzebubbal kiűzni”. Mégis mit várhat a választópolgár attól a kezdeményezéstől, amely Orbán Viktort és kormányát azokkal a politikai szereplőkkel akarja elkergetni, akik miatt a Fidesz 2010-ben kétharmadot kapott?

Vagyis, akik a hibás és bűnös kormányzásuk következtében korlátlan hatalomhoz juttattak egy elvtelen és a hatalmat gátlástalanul (ki)használó politikust és egy már akkor is programnélküli pártot. Mindannak, ami ebben az országban majd’ tíz éve zajlik, alfája és ómegája az, ami 2006-ban és utána történt. (És ez nem valamiféle jobboldali mantra: a Fidesznek nemcsak a 2002-es bukás, hanem 2006 is alapélménye, a kormányzati cselekvést látensen ma is meghatározó tapasztalata.) Ha van olyan párt és politikus, amely és aki az elmúlt nyolc év mérhetetlenül nagy demokráciadeficitet termelő politikájában elévülhetetlen érdemeket szerzett, akkor az az MSZP és Gyurcsány Ferenc. E két szereplő sokkal nagyobb akadálya a kormányváltásnak az ellenzék baloldali térfelén, mint azt a választóik gondolnák, akik vagy elvek nélkül vagy rajongói-hívő attitűddel fordulnak a „baloldali” pártfelekezetek és azok felkent papjai felé. Akárhogy is, mindkét magatartás kísértetiesen hasonlít a Fideszt kritikátlanul támogatókéra.

 

Mert miben is különböznek a kormánypártok és az úgynevezett „demokratikus ellenzék” (amely, roppant demokratikus módon, azonnal kirekeszti e közösségből azokat, akiknek cseppnyi aggályuk is van e politikai aktorok hitelességével szemben)? Nos, nem sokban. A Fidesz elvtelen, másként mondva, elv-nélküli: a mindenhonnan odaverődött jobboldaliak (kereszténydemokraták, egyre kevésbé a konzervatívok, népiek, radikálisok, populisták, karrieristák, antikommunisták és posztszocialisták) aligha foghatók össze egyetlen közös értékrendszer alapján, sőt valójában e vegyesvágott nem is rendelkezik közös értékrenddel. (Rendelkezett egykoron, amit a „polgári Magyarország” szimpatikus jelszava alatt foglalt egybe, ezt azonban a vezér rövid idő alatt elvtelen „pragmatizmusra” cserélte.) A „keresztény Európa” védelme ugyanis aligha lehet más, mint retorika egy olyan párt részéről, amely harácsolásával, urizálásával, intoleranciájával éppen a keresztény értékrendet veszi semmibe. Nemzetinek is csupán gúnyos kacaj mellett nevezhető az a párt, amely egész régiók leszakadását nézi tétlenül, miközben a társadalmi különbségeket drasztikusan növeli, s mindezekhez még „érveket” is kreál („akinek nincsen semmije, az annyit is ér”). Ezt a társaságot mindössze a kézi vezérlés, a kormányfő megingathatatlan tekintélye (aminek persze feltétele a kritikus hangok azonnali elnémítása) és a karrier (értsd: a közvagyon magán zsebekbe vándorlása) tartja mindösszesen egyben. A pártot régi időket idéző módon irányító vezér esetleges kiválása után kártyavárként omlik majd össze az a rendszer, amit az ő személye köré építettek fel. Ám amikor eljön ez a pillanat, nem sok köszönetünk lesz benne: a pártszövetségen keresztül ugyanis az ország politikai és gazdasági stabilitása is egyetlen emberhez kötött, ami, valljuk be, nem igazán biztató. A legesélyesebb forgatókönyv egy esetleges kormányváltás után egy szükségszerűen bekövetkező rendszerváltás (1990 óta legalább a harmadik) és az abból következő politikai, társadalmi és gazdasági válság és instabilitás.

 

A szavazók tekintetében van azonban egy igen lényeges különbség. Miközben a kormánypártok politikai gyakorlatát elvek és értékek régóta nem határozzák már meg, támogatóik értékek alapján választanak, amelyeket – paradox módon – éppen a kormánypártoknak tulajdonítanak. A jobboldali választópolgárok egy igen tekintélyes része ugyanis tényleg hiszi, hogy a Fidesz-KDNP keresztény értékeket valló, nemzeti érdekeket érvényesítő párt, amely az egyetlen megoldás az ország – szerintük egyre kevesebb és legfeljebb kívülről származtatható – bajára. Ezzel szemben mit kínálhat egy elvtelen ellenzéki összefogás a baloldali és a kiábrándult jobboldali választók számára? A győzelem technikai feltételén túl jószerével semmit, mert értékközösséget kohéziós erőt jelentő közös elvek nélkül képtelenség teremteni.

 

Ebből az apokaliptikusnak tűnő helyzetből egyetlen lehetséges – meglehet, igen hosszadalmas és nehéz – kiút kínálkozik: ha minden értelemben valós alternatíva mutatkozik a kormányoldallal szemben. Az egyszerű hatalomtechnika ugyanakkor nem tekinthető annak. Az összefogás „vívmánya” mindösszesen a politika technikai kérdését érinti, a lényeget azonban nem. A lényeg ugyanis nem technikai, hanem etikai: az országnak erkölcsi megújulásra van szüksége, nem pusztán kormányváltásra. Önmagában Orbán Viktor leváltása szintúgy csupán szlogen és nem értéktételezés. Az „Orbánt ne”-ből következne a „mit?”. Erre a válasz lehetne az, hogy „demokráciát”. De milyet: olyat, mint a mostani, csak más szereplőkkel, olyat, mint a 2006-os ugyanazokkal, akik akkor is voltak vagy mégis mifélét? Erre, természetesen, nincs válasz. A Fidesz ezért nem csereszabatos, ezért nem váltható le akárkire. Egy esetleges kormányváltás csak akkor ér valamit, ha április 9-én reggel egy egészségesebb közélet levegője áramlik be az ablakon. Erkölcsi megújulás azonban nem várható olyan emberektől és pártoktól, akik és amelyek hatalmon a jelenlegi kurzus alakítóihoz hasonlóan elvtelenül és erkölcstelenül politizáltak. Gyurcsány Ferenc és a „baloldal” 2006-tól kezdve úgy üresítette ki a demokráciát cinizmussal és erőszakkal, hogy közben gazdaságilag is tönkretette, kizsigerelte az országot. A magyar társadalom nyolc évvel ezelőtt szó szerint a Fidesz karjaiba menekült, mert nem volt más választása, de miből gondolja bárki, hogy most, amikor onnan is távolodna, majd pont azokhoz fog visszatérni, akiktől menekült? És mi várna rá, ha mégis így tenne? Hódmezővásárhely ugyanis annak példája, hogy a Fidesz csakis hiteles – és jórészt a jobboldaliak számára is elfogadható – alternatívával váltható le, márpedig az itt nevezett szereplők nem tartoznak ebbe a halmazba. Ebből értelemszerűen az is következik, hogy hasonló együtthatók esetén néhány esetben megismétlődhet az ottani siker, ez azonban országosan kevéssé valószínű.

 

A Lehet Más a Politika azért akadt meg a „demokratikus ellenzék” torkán, és azért oly különös tünemény a magyar közéletben, mert egyedüli pártként hű maradt ahhoz az alapelvhez, amelyet már a nevében is megjelenít. A „Más” ugyanis arra az etikátlan politikára is vonatkozik, amelyben a Fidesz és a „baloldal” mélységesen egyeznek, egyszersmind kifejezi az LMP valódi különbözőségét ettől a politikai „elittől”. (E különbözőség alapja az ökofilozófia és -politika, amely a jobb- és baloldali hagyományok legnemesebb elemeit alakítja egységes egésszé.) Az LMP-t érő vádbeszédekben azok megfogalmazói valójában saját társutasságukat nyilvánítják ki, csak éppen észre sem veszik; saját elvtelenségük olyan nagyra nőtt már, hogy el sem tudják képzelni, milyen az, amikor egy politikai közösség valóban kitart a tagjait összetartó értékek mellett. Persze, ne legyenek illúzióink, az LMP nem nyeri meg a 2018-as választást. A jelenlegi viszonyok között azonban az országos összefogás azt jelentené, hogy az egyetlen hitelesen más ellenzéki párt elveszítené azt a „más”-ságát, amely azonban éppen identitását adja és hitelét biztosítja számára. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a „demokraták” nem éppen erre játszanak-e rá. A „budapesti baloldal” (Róna Péter kifejezése) ugyanis az esetleges vereséget minden esetben ráfoghatná az LMP-re: ha összefognak, akkor azért, mert „túl későn” tették, tehát miattuk győzött a Fidesz („bezzeg, ha hamarabb…”); ha nem, akkor pedig azért győzött ismét a jobboldal, mert az LMP nem volt hajlandó összefogni, ergo szabotálta a kormányváltást.

 

Értékalapú politizálás nélkül mindenesetre nem lehet az ország morális állapotán javítani. A politikai karrieristák, a folyton-túlélők csupán arra jók, hogy megakadályozzák a baloldal megújulását, ami pedig elengedhetetlen volna a jobboldal megújulásához is. Ezért valójában ők azok, akik – az örökké rajongó szimpatizánsok mellett – biztosítják a hatalom megtartását a kormánypártoknak. Az ellenzék problémája valójában nem az, hogy a zöld párt nem vagy csak ímmel-ámmal egyezkedik a „demokratákkal”. Hanem az, hogy azon a térfélen az LMP-n kívül még nagyítóval sem könnyű találni valóban értékelvű pártot. Olyat, amely egyszerű személyi cserék helyett az ország erkölcsi-morális megújításában is érdekelt. Ez azonban nem az LMP hibája – és főleg nem a felelőssége.

 

Alfons W. Saki

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5713802488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

streeeet 2018.04.03. 16:29:06

Mindez teljesen valid volt 2010-ben, elfogadható volt 2014-ben, most viszont 2018-at írunk.
Ma már nem lehet kihúzni magunkat mindenből azzal, hogy a bal is olyan büdös mint a jobb, mert az elmúlt 8 évben a Fidesz, sokkal büdösebb lett. Nem csak a balnál, de mindennél amit korábban akárcsak el tudtunk volna képzelni. Olyan messze kerültünk már a normális jogállamiságtól, meg egyáltalán egy normális országtól, hogy már csak egy apró kis pontként pislákol valahol a távolban. Ott tartunk, hogy a miniszterelnök vejéről tényekkel alátámasztva egyértelműen kiderül, hogy bűnszervezetben lopta szét az országot és nincs semmi következménye. Ott tartunk, hogy egy haját óvó, kendőt viselő lányra ráhívják a rendőrt, mert biztos migráns.
Ez nem mehet így tovább, ennek véget kell vetni, méghozzá most vasárnap!
Az LMP felelőssége most az, hogy mindent megtegyen ennek érdekében és ehhez most hozzátartozik, hogy bármit gondolunk bárkiről, koordinálni kell mindenkivel aki hajlandó erre, annyi körzetben ahol csak lehetséges.
Ahogy olvasom a legújabb hírek alapján, ez kezd is végre megvalósulni, ami nagyon jó hír és csak remélni merem, hogy ez a mai 2-2 visszalépés csak a kezdet.

Első Kézből 2018.04.03. 20:09:39

Csúnyán meg fogják büntetni a választók a gerinctelen LMP-t, akiknek fontosabb a frakciópénz, meg a nyomorult töredékszavazat, mint a kormányváltás!