A magyarországi országgyűlési választások eredménye sokakat meglepett, ezen belül az is, hogy a vártnál jobban működhetett a kormány bevándorlás-ellenességre épülő kampánya. Széles körben elterjedt nézet, hogy ez a kampány azért lehetett olyan hatásos, mert sok ember nem jut hozzá a kormánytól független médiához. Ha ehhez hozzájutnának, szól az érvelés, nem félnének annyira „a migránsoktól”. Az is általánosnak mondható vélekedés, miszerint a propagandát magukévá tevő emberek irracionálisan viselkednek. A következőkben ezt az erősen leegyszerűsítő képet árnyalnám, részben támaszkodva Edward Glaeser harvardi közgazdász professzor egy tanulmányára.
Képzeljünk el egy „átlag szavazót”, aki kap (például a kormányközeli médiából) egy üzenetet arról, hogy a bevándorlók komoly veszélyt jelentenek Magyarországra nézve. A szavazó dönthet úgy, hogy az állítást elhiszi, és akkor ennek megfelelően fog viselkedni és szavazni, dönthet úgy, hogy nem hiszi el, de dönthet úgy is, hogy jobban utánajár az állításnak. Egy, a közgazdaságtan nyelvén racionális cselekvő akkor fog az állításnak jobban utánanézni, ha annak hasznai meghaladják annak költségeit. Milyen hasznai lehetnek a pótlólagos információszerzésnek? Például ha a környéken laknak bevándorlók, meg lehet róluk tudni, hogy bízhat-e bennük. Továbbá az informálódás informáltabb szavazóvá is tesz. Hogyan történhet az információszerzés? A döntéshozó például tájékozódhat más médiumokból, de könnyen lehet, hogy azokat a médiumokat is elfogultnak tartja. – többé vagy kevésbé jogosan – csak más irányból. Esetleg elolvashatja jelen szerző cikkeit a migráció közgazdaságtanáról. De ami talán a legmeggyőzőbb lehet számára: információkat szerezhet a bevándorlókról, ha konkrétan találkozik is bevándorlókkal. Mindegyik típusú információszerzésnek van valamekkora költsége.
A probléma az, hogy a mai Magyarországon a többség számára a többoldalú információszerzés hasznai elenyészőek, míg költségei viszonylag magasak: az egyéni szavazó, akinek a szavazata önmagában nem befolyásolja a végeredményt, nem fogja csak azért leellenőrizni a felé érkező információkat, hogy jobb szavazó válljon belőle. A közgazdaságtan ezt nevezi racionális tájékozatlanságnak. Ahhoz, hogy megérje informálódnia más, például személyes motivációra is szüksége van. Mivel azonban Magyarországon, főleg a magyar vidéken, csak kevés bevándorló él, nem nyer sokat az „átlagember” azzal, ha a bevándorlókról jobb információkkal rendelkezik. Nézzük most a költség oldalt: megint csak, ha valakit kevés, vagy nulla bevándorló vesz körül, a közvetlen tapasztalatszerzés számára csak nagyon magas költségen lehetséges (utazás révén). A közvetett információszerzés pedig szintén költséges akkor, ha valakinek nincs megfelelő tudása a különböző statisztikai adatok értelmezéséhez. Az alacsony szintű iskolázottság értelemszerűen növeli az információszerzés költségeit.
Mihez kezdjen mármost egy olyan szavazó, akinek nem éri meg leellenőriznie a felé érkező információk hitelességét? Vajon higgye el azokat vagy utasítsa inkább el? A valóságban nem csak ez a két lehetőség áll az emberek rendelkezésére: lehet valaki szkeptikus például a kormányközeli média bevándorlással kapcsolatos állításaival szemben, miközben valamekkora valószínűséget társíthat amellé, hogy azok mégis igazak (főleg, hogy ha „tekintélyes” forrásból, mint a kormány vagy a köztévé, érkeznek). Ha pedig úgy gondolja, talán igaz, amit mondanak, akkor „jobb lesz vigyázni”, hiszen a tét nagy. Gondolhatja ezt még akkor is, ha egyébként tudja, hogy az informátor érdekelt az ő meggyőzésében: attól, hogy valakinek érdeke engem meggyőzni valamiről, még mondhat igazat. Ez tehát teljesen racionális magatartás abban a helyzetben, ha valaki nem tud vagy nem kíván maga jobban utánajárni a dolgoknak. Az egyensúlyi eredmény: sokan lesznek azok, akik nem ellenőrzik az eléjük rakott információ hitelességét, legalább részben hitelt adnak azoknak, emiatt pedig megéri az állampolgárokat hamis információkkal (is) „etetni”.
Azok az emberek, például újságírók, akiknek munkaköri kötelessége a rendszeres és alapos tájékozódás értetlenül állhatnak az előtt, hogy mások „miért hisznek el mindent.” Pedig nem biztos, hogy mindent elhisznek, de ha az informálódás túl költséges, miért is ne hinnék el legalább egy részét annak, amit eléjük tálalnak?
Isztin Péter
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!