Már magyarázkodnak

2017. február 23. - szénhidra

Évek óta már csak maguknak és saját választóiknak magyaráznak, értelmeznek, rajzolnak és nem az ország egészének. Úgy is mondhatjuk, hogy maguknak értelmezik a valóságot, maguk felé hajlítják a teret. Olimpia-rendezés kritikusként is fájó látni, hogy mekkora zakót kapott a kormány, a Budapesti…

Tovább

Az elmúlt hat év

Mi is történt hazánkkal a második és harmadik Orbán-kormány alatt?

Veress József a Magyar Időkben hat pontban fejti ki mi volt az a „nemzeti fordulat”, amely a Fidesz hat éves kormányzását jellemezte.  Mivel ez a hat pont szerintünk, ha más értelemben is, de valóban jól jellemzi az elmúlt hat évet, vegyük szépen sorba, mi is történt hazánkkal a második és harmadik…

Tovább

Csepregi János: Orbán mindent a menekülteknek köszönhet

Nem fogadta el az Országgyűlés Orbán Viktor kvótákról szóló alkotmánymódosítását. A Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői nem nyomtak gombot, három független nemmel szavazott, így nem lett meg a szükséges kétharmad. Régen volt ilyen: Orbán Viktornak nem sikerült keresztülvinni az akaratát – így…

Tovább

Így fizet minden magyar család havi zsebpénzt Andy Vajnának

Egészen beszédes utat jár be a TV2 kereskedelmi televízió és kábelcsatornái története, mióta Andy Vajna megkaparintotta. A legújabb hírek szerint 2017. január 1-jétől a Telekom IPTV és digitális kábeltévé kínálata úgy fog módosulni, hogy kiraknak egy csomó ismeretterjesztő csatornát, többek között…

Tovább

Kovács Zsolt: Adóoptimalizáló stricik és a politika prostituáltjai

Talán dereng még valami az emlékezetedben a Panama-iratokról, amelyek nyilvánosságra kerülését a sajtó olyan grandiózus jelzőkkel prezentálta, hogy egetrengető, történelmi, a világ legjeletősebb kiszivárogtatása, satöbbi. A gyanútlan olvasónak olyan érzése támadhatott, hogy ez most nagyobbat durran…

Tovább

Csepregi János: Vérre szomjaznak a boldogtalan nyugdíjasok

  Ma Magyarországon a politikai rendezvények szempontjából leginkább mozgósítható csoport a nyugdíjasoké. Persze fontos, hogy a fiatalabb generációknál jelentősebb élettapasztalattal rendelkezők is elmondják véleményüket, aktívak maradjanak a társadalmunkat érintő dolgok kapcsán. De a korosztály…

Tovább

Zsoldos Ákos: Roskadozik a szlovák Fidesz – Orbán is így járhat

Mindeddig kikezdhetetlennek tűnt A Robert Fico vezette Smer 2012-es hatalomra kerülése után nekilátott hatalma bebetonozásának: saját médiabirodalmat épített ki, állami vállalatok privatizációjával gazdasági hátországát monopolhelyzetbe hozta, a legfőbb ügyész székébe egy lojális jogászt ültetett…

Tovább